Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

Szombat, 1986. március 15. * 100 KAMOTSAY ISTVÁN SZOBRA VÁSÁRHELYEN PETŐFI SÁNDOR Pacsirtaszót hallok megint Pacsirtaszól hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis madár. Óh istenem, mi jól esik A harci zaj után a dal, Mikéntha bérci hűs patak füröszt Égő sebet hullámival. Dalolj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nem csak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok. Eszembe jut dalodrul a Költészet és a szerelem, Az a sok jó, mit e két istennő Tett és még tenni fog velem. Emlékezel s remény, ez a Két rózsafa ismét virít Dalodra, és lehajtja mámoros Lelkem fölé szép lombjait, És álmodom, és álmaim Oly kedvesek, oly édesek... Te rólad álmodom, hív angyalom. Kit olyan híven szeretek, Ki lelkem Üdvössége vagy. Kit istentől azért nyerék, Hogy megmutassa, hogy nem odafönn. De lenn a földön van az ég. Dalolj, Pacsirta, hangjaid Kikeltik a virágokat; Szivem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad. BARI KÁROLY Petőfi Életunkből-kitörölhetellen szavakká tördelted lelkedet, jövőbe-látó szemeid taván mégis csónakázni indult a halál: nem félt a márciusi ifjak kinná-vergódő dühétől, halálba-roppant csonjaidat lángokba: zászlóidba göngyölte, pedig hogy sóhajtozott, nyögött a csatatér, ordítva sírtak a mezők is: barna köveket: pacsirtákat dobáltak az ég arcába, feketébe szomorodott a délibáb: fekete lovasok vágtattuk Segesvár felé, országot-elborító szemfödelet húztak maguk után: a mi szemeinket takarták sötétségbe, nem láttuk, hol zártak a földalatti erdők éjszakájába, szavakká-tördelt lelked tüzes sziklája életünkre hengeredett: hánykolódunk, égunk hatalmas súlya alatt. „A Szentlélek szól Kossuth mézes ajkán" NEGYVENNYOLC SZEGEDI IRODALMA ÉS SAJTÓJA AZ ELSŐ SZEGEDI ÚJSÁG A szegedi irodalom 1848—49-ben gazdagon bontakozott ki. Tudunk arról, hogy a Grünn nyomda lapot akart indítani, de előbb az engedélyt nem kapta meg, utóbb, 1847-ben valószínűleg a tulajdonos nem érezte a vállalkozást anyagilag elég biztonságosnak. 1848-ben a piarista szerzetesrendet otthagyó Szabó Mihály próbált Népbarát címen lapot indítani. A paraszti családból származó Szabó Mihály úgy látszik nem rendelkezett pénzzel és nem tudta lerakni a törvények szerint szükséges kauciót. Újság helyett így röplapszerűen jelentette meg munkáit, elkísérte a szegedi nemzetőröket a délvidéki táborba, és megörökítette a júliusi csaták emlékét. Verseczi győzelem — július 11-én volt az első csata, és alcímeként azt írja Sz. M. Édesanyjának levélben írja egy önkéntes. A második csata Az óbecsei tábor első csatája címen jelent meg július 13-án, ismét Sz. M. jelzéssel. A harmadik a Futaki Csata július 18-án történt, ezt közvetve kapta a szerző, mert alcímnek azt adja, hogy „elbeszélve egy csatában részt vett szabadkai nemzetőrnek a fia által". Hogy ezek a népies költemények utat találtak a néphez, jól mutatja, hogy Kálmány Lajos 1891-ben szintén lejegyzett az óbecsei táborról egy népdalt. Szabó Mihály 1849-ben valóban újságíró lett, amikor május elején megindult a Szegedi Hírlap Tóth Mihály főbíró főszerkesztő szerkesztésében. Tóth Mihálynak a főbíró-választásáról lelkesen beszámolt Táncsics Mihály Munkások újságának szegedi levelezője is. A szegedi „népbarátok" Tóth Mihályt a „szegedi Táncsicsának tekintették. Tóth Mihály 20 éven keresztül harcolt a szegedi patríciusok korrupt vezetése ellen. Emiatt elveszítette ügyvédi állását, sőt, egy időben az üldözés elől Szegedet is kénytelen volt elhagyni. Az 1848-as áprilisi törvények adták vissza a szabadságát. Olyan népszerűvé lett, hogy főbírónak választották meg a szintén népszerű liberális vetélytársakkal szemben. Táncsicsnak, mint azt az Életútjában maga is megírja, volt kapcsolata Szegeddel már a 40-es években, a Grünn nyomda iparosnaptárt akart kiadni, és hozzá Táncsicstól kért cikkeket. Sőt, akkor készült el az az embléma is, melyen egy nemes értelmiségi mellett parasztember és iparos jelenik meg, s amikor 1849-ben megindult az első szegedi lap: a Tiszavidéki Újság, a címoldalon nem csak leközölte a hármas emblémát, hanem azt a magyarázatot fűzte hozzá, hogy „az iparos és a földműves segít nekünk, hogy megszülessen a nép uralma Szegeden is.". Talán egy városban sem volt olyan erős a népbarátok tábora, mint Szegeden. Táncsicsot rövidesen megfosztották lapjától, de a szegedi újság következetesen közölte a cikkeit, és Tóth Mihály igyekezett a szegedi politikában megvalósítani Táncsics gondolatait. Valószínűleg Tóth Mihály maga irta azt a cikket 1849 júliusában, amikor a kormány Szegeden tartózkodott, hogy Kossuth vegye maga mellé a kormányba Táncsicsot, mert a nép Kossuth mellett egyedül Táncsicsban bizik. * A radikális baloldal mellett elég nagy szerepet kapott a márciusi fiatalok szegedi csoportja, akik közül egyesek személyesen is barátságban voltak a márciusi fiatalokkal, sót van közöttük, aki a márciusi fiatalok szűkebb csoportját képező Életképek baráti körébe tartozott. Szabó Richárd ugyanis Szegedre került káplánnak, és egyik vezető egyénisége lett a szegedi mozgalmaknak. Néhány évvel idősebb volt ugyan nála Molnár Pál, aki a Tiszavidéki Újságot szerkesztette, de 1840-tól kezdve jó barátság fűzte Egressy Gáborhoz, aki színészként többször vendégszerepelt Szegeden, most pedig kormánybiztosként került a városba Kossuth megbizásából. A szegedi sajtó születése 1849. január 3-án tulajdonképpen Egressy Gábor támogatásával történt, mégpedig úgy, hogy ó, a kormánybiztos indította el a lapot a törvény által megkívánt kaució nélkül. Budát és Pestet ki kellett üríteni, a kormány Debrecenbe menekült, a sajtóéletnek is Debrecen lett az új központja, a délvidéki katonaságot Szegedre központosították, s ebben a helyzetben került sor arra a rendkívüli intézkedésre, hogy törvényt szegve a kormány megbízottja teremtett újságot Szegeden. Molnár Pál főszerkesztése nagyon közel állott a Tóth Mihály-i politikához, amit jól mutat, hogy a lapot katonai vezetést biráló megjegyzései miatt többször próbálták betiltani. Áprilisban, amikor a Szemere-kormány megalakult és a katonai győzelmek is némileg konszolidált viszonyokat teremtettek, a lapot betiltották, Molnár Pál az előfizetők kielégítésére a szintén a márciusi fiatalokhoz tartozó, és egyetemi tanárrá lett Kornis Károly füzetét jelenteti meg, amelyiknek a fejtegetései rendkívül ügyesen szólnak a néphez és magyarázzák meg a szabadság értelmét. Jellemző az is, hogy amikor egy tanácsi választásnál lemaradt Sz. M. (= Szabó Mihály) 57 szavazattal 87 ellenében a kiszombori földbirtokos, Rónay Jánossal szemben, a lap így kommentálta a győzelmet: „reméljük Rónay lerázván az arisztokráciai bűznek minden maradványát, meg fogja érdemelni a népszerűséget". A Tiszavidéki Újságnak szintén van egy elbeszélő költeménye az újszegedi csatáról. A munka tudomásunk szerint csak az újságban jelent meg Szegeden, de rövidesen a szarvasi nyomda önálló kiadványként is kiadta. A szerzőt ismét csak kezdőbetűvel jegyzik: Cs. M., de megkockáztatható az a feltevés, hogy azonos Sz. M-mel, tehát Szabó Mihállyal. Molnár Pál 1849. április 25-én még egy röpiratot adott ki Budapest bevételének örömhírére címmel. A közelmúltban megjelent Riadj magyar címú gyűjtemény (Magyar Hírmondó sorozat) külön kiemeli e költemény szépségét. Miután Molnár Pál mögött is nagyobb költői múlt állt és ő írta az 1848 márciusában Szegden megjelent verseket is, valószínűleg ez a négyszakaszos költemény az ő műve. De ha tovább folytatjuk a szegedi kiadványokat, ott találjuk Havi Mihály munkáját, a magyarra fordított La Marseillaise-t. 1848 párizsi forradalmát Havi személyesen is átélte, mert egy szegedi művészegyüttest vezetett Németországon át Franciaországba, sőt a barrikádokon is ott voltak, csak a magyar forradalom hirére tértek haza. 1848-ban a választások alkalmával került a városi főmérnöki állásba Maróthy Mátyás, aki a francia forradalom egy kitűnő deista munkáját jelentette meg (Volney: A természeti törvény). A CSANÁDI PONTOK A forradalom évében megmozdult az alsó papság is. Nemcsak a csanádi püspöki szék volt betöltetlen, hanem a váci püspöki méltóság is. Szeged és környékének káplánjai és plébánosai a központi pesti mozgalomnál jóval radikálisabb pontokban fogalmazták meg az alsó papság kívánságait. A reformmozgalmat összegező csanádi pontokat Hegedűs Pál teológiai tanár foglalta össze Szegeden megjelent munkájában. A kívánságaik közé tartozott, hogy a püspököket és az espereseket a papság válassza. És miután korábban az egyházi jövedelmek elosztása rendkívül aránytalan volt, azt kívánták, hogy a püspök jövedelme ne legyen több egy segédielkészi jövedelem 16-szorosánál. A plébános kétszeres, a kanonok négyszeres jövedelmet kapott volna. A nagyszámú egyházi írók között ott találjuk Szabó Richárdon kívül Korompai Edét, aki a rókusi templomban mondott beszédét nyomtatta ki. Szabados Józsefnek két beszéde is megjelent. Az egyiket a Mars téren mondotta el az 1848. márciusi események első évfordulóján, a másikat pedig szentdömei egyházban a nagysarlói, 1849. április 19-i győzelem után. Az egyházi harc célpontja Kreminger Antal belvárosi plébános, aki az 1840-es években a szegedi konzervatívok egyik vezetője volt. És most is elkövette azt a hibát, hogy nem akarta eltemetni az egyik népfelkelő gyermekét. A szegedi nép még emlékezett arra, hogyan áldotta meg a konzervatív zászló, hogyan büntette meg azokat a kispapokat és piarista szerzeteseket, akik részt vettek a védegylet mozgalmában. A nép haragjától Horváth Mihály miniszter csak úgy tudta megmenteni, hogy az ügy kivizsgálására bizottságot küldött. Ennek a bizottságnak az elnöke Bobary Károly ceglédi plébános lett, akit a váci egyházmegye papjai szavazással választottak meg püspöki helynöknek. (1867 után függetlenségi képviselő volt.) Bobary több száz tanút hallgatott meg, de egy sem volt, aki Kremingert a legkisebb mértékben is menteni próbálta, így betegszabadságra engedték el, ö pedig tudva Hajnau betöréséről, Pestre utazott és Hajnau csapataival tért vissza Szegedre. A Kossuth-párti szegedi plébánosok közül Nyáry Ferenc rókusi plébános Kossuth-szakállt növesztett és ebben követte őt több piarista szerzetes is. A szabadságharc bukása után elég súlyos egyházi büntetést kaptak. Szabó Richárd szintén egyházi büntetés után hagyta ott az egyházát, és tért át 1855-ben a református vallásra. A SZEGEDI HÍRLAP — NAPILAP A szabadságharc utolsó szakaszában Szeged rövid időre főváros lett. Két héten át itt jelent meg a kormány hivatalos lapja, a Közlöny is. A Szegedi Hírlapból tudunk arról, hogy megjelent Szegeden egy német újság is Freiheitsbota címen, de tulajdonképpen a Hírlap volt az egyedüli sajtóközlemény, amelyikben a különböző irányzatok is megszólaltak. Tóth Mihály korábban is lehetőséget nyújtott ellenfeleinek is, hogy elmondják véleményüket. A konzervatívok korábbi vezetője, IVőber Mihály főbíró is levélben próbálta álláspontját védeni. Tóth Mihály válaszában viszont ráolvasta, hogy amikor a délvidéki harcok kirobbantak, és Wőbernek, mint nemzetőrnek kötelessége lett volna századával a Délvidékre vonulni, ő kivonta magát, és pénzért egy embert fogadott fel maga helyett. írt ezekben a napokban a lapba Ludassy Mór, a békepártnak a tollforgatója, Helfy Ignác, aki arról is megemlékezik, hogy az országgyűlési tudósításokat ő szerkesztette, és soronként kapta a laptól a pénzt. Tóth Mihály segédszerkesztői Havi Mihály és Szabó Mihály voltak. Havi azonban gyorsan színtársulatot szervezett, és azzal foglalatoskodott, úgyhogy Szabó Mihályra maradt a szerkesztés munkája. A lap utolsó példánya július 30-án jelent meg. A szabadságharc alig több, mint egy éve alatt a szegedi nyomdában az előző évek termésének háromszorosa, négyszerese jelent meg. Vannak közöttük utánnyomások, két olyan költemény jelent meg, amelyet a debreceni nyomdától vettek át: A magyarok új világa, és A magyarok hazaszeretete. Nagyon érdekes a Rúzsa Sándorról megjelent 21 szakaszos költemény, amelyik 1848. október 20. körül hagyta el Grünn János nyomdáját. A szerző nincs megnevezve: N. N., 6 krajcárért árulták. Úgy meséli el Rúzsa Sándor megtérését, hogy ő maga kérte a várostól, hogy bűneit lemoshassa. Amikor a szegedi tanács nem adott erre engedélyt „ Vásárhelyre száguld karcsú paripáján, hol a Szentlélek szól Kossuth mézes ajkán". Bűnbánatosan járult Kossuth elé, aki feloldotta a puszták gyermekét bűnétől. Rúzsa szemében az öröm könnycsilláma jelent meg, és 150 legénnyel indult a csatába. „S hős nevét majd azon / Dicsők közé írják:/ Kik által szabaddá / Lett nagy Magyarország!" Ez az 1848 októberéből származó néhány verssor összecseng Móricz Zsigmond nagy regényével. GIDAY KÁLMÁN