Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-10 / 34. szám

Kegyetlen játékaink V

iselkedéskultúránk torzulásai című írásában Hankiss Elemér így kezdi elmélkedését: „Ha megkérdezné valaki, hogyan is állunk kultúra dolgában itt, ebben az országban, azt kellene válaszolnunk, hogy jól is, meg rosszul is." Néhány gondolattal később így magyarázza állítását: az úgynevezett magas kultúrát (értsd: nagy szellemi, művészi teljesítmények összességét) tekintve nem sok okunk lehet a panaszra, hiszen a hajdani lovas nemzet Bartókkal, Kodállyal, Csontváryval, Vasarelyval büszkélkedhet. Mindennapi kultúránkat vizsgálva viszont — s itt a társadalmi együttélést lehetővé tevő, szabályozó beidegződésekre, ismeretekre, normákra, az emberi-társadalmi együttélés általuk szabályozott mindennapi gyakorlatára gondol Hankiss — már nem sok sikernek örülhetünk. „Sarkítva úgy fogalmazható meg, hogy a magas kultúra tekintetében fejlett, gazdaságilag közepesen fejlett, a mindennapi kultúra terén fejletlen vagy akár elmaradott ország vagyunk" — olvasom Hankiss ítéletét. Hogy miért nyúltam, ki tudja, már hanyadszor a Gyorsuló idő sorozatban kétszer is megjelent, s oly gyorsan elkapkodott Társadalmi csapdák — Diagnózisok című kötetét? Bevallom, nemcsak megalapozott, érlelt igazságai élesztették újra bennem az érdeklődést. Sokkal inkább néhány olyan hétköznapi esemény, amelyre nem tudtam jobb fogalmat kitalálni a „kegyetlen játékaink"nál. Mert játék volt mind, s a kegyetlenebbek legjavából. Aki kicsit is lapozgatja újságainkat, valamennyiről olvashatott. Kalózok az éterben címmel, a Népszabadság írt azokról a százhalombattai és ercsi CBrádiósokról, akik riasztották a fővárosi taxisokat „életveszélybe került társuk" segítségére. Négyszáz taxi, meg persze a rendőrség üldözött egy fantomot Pest környékén, míg végre kiderült — se tettes, se áldozat, csupán egy játék, amit emberi kapcsolataink szétbombázására találtak ki. A másik ügy hazai termék, szegedi „mókamester" találmánya. A játék lényege pedig: telefonon értesíteni mit sem sejtő bizakodókat — pénzküldeményük érkezett, amit a nagypostán átvehetnek. Mivel ez a riasztás év végi nagy és költséges ünnepeink idején történt, nem volt nehéz több tucatnyi polgárt berendelni. Pénz persze sehol, de káromkodás, gyűlölködés és tapasztalat azért a nagy hidegben is kivirágzott. Harmadik példám joggal pályázhatna „az 1985 legkegyetlenebb (vagy inkább legaljasabb?) játéka" címre. Tömören így foglalható össze: a Korda-ügy. Ugye, szinte mindenki hallotta a pletykát, miszerint a népszerű táncdalénekes megölte (szúrta, fojtotta, lőtte, kilökte...) feleségét, és éppen a szegedi Csillagbörtönben tölti jól megérdemelt 10 (15, 20...) éves büntetését. A „biz' isten, igaz" információt én november elején kaptam először, majd naponta újabb és újabb adalékokkal szolgált a népnyelv a gyilkosság okáról, módjáról, a büntetés mértékéről. Aztán percek alatt sikerült kinyomoznom: Korda György soha nem volt a Csillagbörtön lakója. Milyen érdekes, az viszont már hetekig tartott, hogy mindössze egy-két tucat embert meg is győzzek erről. A játék, amit egy ember leiáratására találtak ki. tehát bejött. A pletyka alapját talán kevesen ismerik, ezért közreadom: telefonáló riasztotta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot a szörnyű hírrel — gyilkosság történt Korda György lakásán. Utca és házszám, pontos cím, s ahogy már lenni szokott, villogó autók, nyomozók vették körbe a házat. Hogy se hulla, se gyilkos? Hogy a Korda házaspár eközben kanadai turnéján aratta sikereit? Ugyan már, ez kit érdekelt? Kutatok élményeim, emlékeim között, s máris újabb példák jutnak eszembe. A szegedi kis kölykök esete, akik postaládákat fosztogattak, leveleket, újságokat cserélgettek, panellakók szórakoztatására. Az ezerszer elsütött telefonos poén: „Halló, Kiss lakás? Akkor cserélje nagyobbra!" A kapucsengőkön zongorázó. a liftszerelőket játékos kedvűen riasztó tinik bamba vigyora. Poén, játék, kegyetlen« íjáték — sorolom a minősítéseket, de a jó ízlés arra kényszerít, ne fokozzam tovább. „Társadalmi együttélésünk szabályai" — jut eszembe újra Hankiss tanulmánya. És a visszafoghatatlan technikai fejlődés, ami megajándékozott telefonnal, CB-rádióval, de néhány honfitársunknak észt már nem adott használatához. T

anultam persze én is: a tudat formálása nem hetek alatt megoldható lécke, s bízom abban is: kirívó aljaskodásokból soha nem lesz általános együttélési szabály. De létezik, technikával fegyverkezik, s hatása épp ezért sokszorosa az egykori ártatlan, április elsejei tréfának. Egy optimista így is vigasztalhatna: mit szóljanak az ott lakók, ahol terroristák 'robbantanak, emberrablók nyúlnak a telefon után, a váltságdíj miatt. Persze, felfoghatjuk így is, nézőpont kérdése az egész. Mégis inkább azt javaslom, találjuk ki végre, hogy világbékét, életszínvonalat, jövőt féltő életünkben hogyan vívjuk meg apró csatáinkat a hétköznapok kalózaival, kegyetlen játékokkal élvezkedő honfitársainkkal szemben. Mert ki szeretné 2000-ben élő igazságként újra elolvasni: „A mindennapi kultúra terén fejletlen vagy akár elmaradott ország vagyunk." Bátyi Zoltán II közlekedésszervezés „mankói — avagy, ami a vb-előterjesztésből kimarad Megyünk át a túloldalra. Egyszerre csak megbicsaklik a bokánk. Gödör. Hány lehet Szeged 439,3 kilométer hosszúságú úthálózatán? Állunk a megállóban. A várt kocsi csak nem jön. Elindulunk gyalog. Akkor ebben az évben már nem 984szer szállunk fel tömegközlekedési járműre, hanem eggyel (kevesebbszer. Füstös a levegő. Hát persze, busz megy előttünk. A Szegeden futó autóbuszok fele hat—kilenc éves, minden negyedik pedig még annál is öregebb. A szép szó nem használ nekik, füstölnek. Ha elindulnak egyáltalán. Hosszú sorban veszteglünk reggel a belvárosi hídfőben. Újszeged felől jövet. Mi még nem, de a közelmúltbeli forgalomszámlálás értékelői már tudják, hogy a személygépjármüvek 41,6 százaléka feleslegesen terheli a Széchenyi teret. A bevezetőben dőlt betűvel szedett sorok minden valószínűség szerint olvashatók lesznek a tanács végrehajtó bizottsága elé február 20-án terjesztendő jelentésben. Azért csak valószínűleg, mert e sorok írójának a nyers fogalmazványba volt alkalma betekinteni, amikor azzal a kérdéssel kopogtatott be a városi tanács építési és közlekedési osztályának csoportjához: hogy készül egy vb-előterjesztés? (Lelkem rajta, ha netán ennél többet is megtud az olvasó!. ..) 'Mivel más kérdésekkel mások is gyakran kopogtatnak azon az ajtón, hadd tegyek egy röpke kitérőt, csak egy pillantás erejéig. A csoport „rezidenciájának" bejáratánál ugyanis valami szokatlanra figyeltem föl: a névtáblák mellett fényképek is láthatók. Hogy aki belép, legalább „látásból" ismerhesse, aki fogadja őt. (Nem kellene ezt a figyelmességet másutt is bevezetni? Hogy ne csak Dankó János csoportvezető. Nagy Ferencné, Gádzser Gábor főelőadók és Szabó Tiborné adminisztrátor vállalja föl ügyfelei előtt a maga arcát-egyéniségéj?) De térjünk vissza tárgyunkhoz. Annak a bizonyos előterjesztésnek — ez már biztos! — az a címe: A város tömegközlekedésének helyzete, az úthálózat állapota. — Ismerős a cím! — Persze, hogy az. A végrehajtó bizottság előtt legalább kétévenként számot adunk, mit végeztünk, mire jutottunk, hogy állunk, mit tervezünk, s néha arról is: miről álmodunk. Meg aztán ilyen, s efféle témákkal rendszeresen előállunk a lakóterületi központokban, a társadalmi szervezetek rendezvényein is. s nem csak hogy ott vagyunk! Kapjuk is ám a „csomagokat" ... — Egy példát, ha lehetne... — Móraváros tömegközlekedése régóta megoldatlan. Sokáig nem volt vonalhálózati javaslatunk sem. Aztán jöttek az észrevételek, ötletek, s az idén remélhetőleg közelebb visszük a Tolbuhin és a Petőfi Sándor sugárút között élőket a város többi részéhez. Ennek persze más előzménye is van: az a nyilvános vitára is bocsájtott, 1984-es keltezésű, a tömegközlekedést felülvizsgáló terv, amely távoli városrészek között vonalösszeköttetéseket javasolt. Ha erre nem támaszkodhatnánk mankóként, összevisszabócorgásnak hatnának a vb elé terjesztendő javaslataink. A két szegedi közlekedési vállalat tevékenységének összehangolása, az „elsőbbség a tömegközlekedésnek" elv érvényesítése, a menetrendek egyeztetése, a vonalhálózat fejlesztéséhez az „útügyi" feltételek megteremtése, a ... No nem, ne soroljuk tovább a csoport hatásköri listájának tételeit! Hiszen még csak a tömegközlekedésnél tartunk, s hol vannak még a hidakon, úthálózaton esedékes munkák, a forgalomszervezés, a forgalomtechnika részfeladatai! Azt hiszem, a Commodore 64-re készített okos program nélkül aligha győzné három ember az iramot. A számitógép ugyanis pillanatok alatt közli, hány méter hosszú és milyen minőségű mondjuk a (Folytatás a 3. oldalon.) 76. évfolyam, 34. szám 1986. február 10., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 4