Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-04 / 29. szám

Kedd, 1986. február 4. 3 ^ Megalakult a szegedi szakmaközi bizottság „A szakmaközi bi zoltságok a szakszervezetek képviseleti, végrehajtást segítő, véleményező, szervező, ellenőrző területi szervei. Közvetítik, képviselik a szervezett dolgozók érdekeit. javaslatait... Hazánkban jelenleg 357 településen működnek szkb-k." Az előbb leirt altalanos alapelvek változatlanok, csupán a szám módosult, mivel tegnap délután megalakult a szegedi szakmaközi bizottság is Az szmt székházában megtartott tanácskozáson Ágoston József, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára elmondta Megyénkben mind a tizenkilenc ágazati szakszervezet megtalálható, s nagy szükség van arra, hogy ezek területpolitikai munkájukat szervezetten végezzék. Több Csongrád megyei városban és nagyközségben a koordinációt eddig is SZ.IKmaközi bizottságok láttaK el, míg Szegeden az e munkával járó feladatokat az szmt oldotta meg. A napjainkra megváltazD't körülmények — nőtt a tanácsi önállóság, szélesedett a döntési demokratizmus, kialakultak a szakszervezet és a különböző állami és társadalmi szervek közötti együttműködési kapcsolatok főbb területei — megteremtették az alapját annak, hogy Szegeden is létrejöjjön a szakmaközi bizottság. Az szmt határozata értelmében végül is 21 tagú testület alakult a tegnapi tanácskozáson. Tagjai között megtaláljuk a városi pártbizottság, tanács, a Hazafias Népfront, a KISZ képviselői mellett Szeged nagyüzemeinek szakszervezeti tisztségviselőit is. A szakmaközi bizottság elnökévé Dobóczky Károlynét. az szmt titkárát választották, titkára pedig Horváth András, az szmt munkatársa lett. Az alakul) ülésen létrehozták a háromfős számvizsgáló bizottságot is. A testület tagjai megállapodtak abban, hogy a bizottság munkatervét a következő. márciusi ülésükön fogadják el, maid Papp Gyu'n. a városi tanács elnöke szólt a szakszervezet és a tanács eevütt működésének főbb területeiről, a szakmaközi bizottság szerepéről városunk fejlesztésében B. Z. Állattenyésztés '86 1. Mi éri meg a termelőnek? Az utóbbi időben az állattenyésztésről egyre több szó esik. Egyszer arról hallunk, hogv a világpiacon folyamatosan csökken az állati termékek ára, máskor amiatt kesergünk, hogy nagyüzemben és kistermelőknél is egyre fogy az állatállomány. A hosszú távú tervszerűséget, ahogy a tények is mutatják, nagyon nehéz fenntartani. A termelők, a népgazdaság, az állatforgalmi és húsipari vállalatok és a takarmányt gyártók és értékesítők érdekei nem mindig esnek egybe. A közös érdekek kereséséről azonban senki sem mondhat le, enélkül nem képzelhető el a kibontakozás. Lássuk először n termelők veleménvet, mennyire érzik' magúkat magukra Jvagyátot'tQak. A nagyüzemekben nehezebb egy-egy év széljárását követni, hiszen itt nagyobb értékű épületeket és gépeket kellene „parlagon hagyni", ha ügy látnák, hogy nem gazdaságos tehenet vagy sertést tartani. A szabályozók és a piac életszerűségét a kistermelők magatartásán hamarább lemérhetjük Ha valamit nem érdemes csinálni, akkor egyik évről a másikra felhagyhatnak vele. A csökkenő állatlétszám zöme a kistermelök óljaiból, istállóiból hiányzik A változtatás igénye megfogalmazódott, ha sokáig tart a választ kimondani, a nagyüzemek se sokáig tudják már tartani magukat A Szegedi Felszabadulás Tsz ISV-sertéstelepe immár 10 éve épült. Akkoriban a beruházásokkal még nem spóroltak A százmilliós korszerű létesítménynek kiderült azóta a legnagyobb hibája, hogy drágán termel A fűtő- és szellöztetörendszer falja az energiát, érdekes, hogy akkor miért nem volt kézenfekvő a betonkolosszusra ablakot is tervezni. Azóta többször is átalakították, de a toldás-foldás sosem olyan, mintha a tervező is az ésszerűséget kereste volna. Ennek ellenére nem veszteséges még a sertéstartás. Igaz, ehhez egy sor belső intézkedésre volt szükség. A dolgozók részes vállalkcfzói rendszerben, kevesebb létszámmal látják el feladatukat. Az elvégzett munka a döntő, az erre jóváírható órát a csoporton belül szabadon oszthatják lel A lelkiismeretesebb munkát, a fokozott kockázatvállalást a nagyobb jövedelem reménvében mindenki önként vállalja. Évente 18 ezer hízósertést adna át, ennek kétharmadát innen a telepről, egyharmadát a bérhizlalást vállaló tagok portájáról. Mayer András tenyésztelep-vezető szerint az átveteli ár 6 százalékos növekedése valamit lendít a jövedelmezőségen A takarmányok 15 százalékát kitevő tápok árcsökkenése összességeben 1 százalékkal csökkentik a ráfordításokat. A bérhizlalás még mindig gazdaságosabb a nagyüzeminél, kisebb a férőhelyek és az energia költségé. Az évek óta romló eredményesség után talán stabilizálódhat ez az ágazat is A valós jövedelmezőséget nagyon nehéz kibogozni. Gubacsi Béla elnökhelyettes szerint a hivatalos könyvelés nem ad támpontot. Az önelszámoló rendszer alapszabályai tisztábbak, a költségeket reálisabban veszik figyelembe. Itt az általános költségek beszámítása torzít, az állattenyésztésre az indokoltnál kevesebbet .lehet terhelni, ugyanis az érték 70 százalékát kitevő takarmányköltseg kiadásait nem lehet ide számítani. Gyakorlatilag az állattenyésztés zárszámadási eredménye sokkal jobb képet mutat, mint a valós állapot A búza, a kukorica és a napraforgó jövedelmezősége ennél jobb, s ráadásul év közben nem köt le anynyi pénzt. A háztáji alakulása hitelesebb mérce. Tavaly negyedével csökkent, egyre kevesebb az idős tag, aki megszokásból tartott malacot A fiatalabb korosztály a plusz munkaidejében kiszámolja, hogy mennyit dolgozik, és mennyi erre a hozadék S ha a befektetett pénzére kevesebb nyereség jut, mint ha például kötvényt, vagy részjegyet jegyezne, minek törje magát. Csengelén hagyománya van a szarvasmarha-tenyésztésnek. A kettős hasznosítású magyartarka-állomány 420-ra fejlődött fel, ennél többre nem számítanak hisz akkor már költséges építkezésbe kellene fogni. Húshasznú magyarszürke tehénből 34 van jelenleg, pár éven belül száz-százötvenre szeretnék növelni a létszámot. Az egész telep nyeresége a gyenge termőhelyi adottságúaknak járó árkiegészítés nélkül 935 ezer forint. A költségekhez viszonyított 8 százalékos eredmény a befektetett munkához és pénzhez viszonyítva nem túl biztató, ennek mindenképp 10 százalék fölött kellene lennie. A sokszor hangoztatott belső tartalékok feltárásában már meszszire jutottak f'igniczki András állattenyésztési főágazat-vezető szerint a legfőbb, hogy veszteség nélkül kihúzzák addig, míg rendeződnek a sorok. Csak a remény éltet, hogy pár éven belül ismét lesz értelme ennek az ősi és nagyon szép szakmának, az állattenyésztésnek. Addig is munkát ad az ittenieknek, s a gyenge homokon a szerves trágya sem nélkülözhető. A takarmányozásban a legolcsóbb változatokat alakították ki. A 12 ezer tonnányi széna és siló egy részét az itt jól termő szudáni fű adja. Ennek a növénynek még egy haszna volt, a kaszálás után kinőtt sarjat a magyarszürke tehenek legelték le, szépen kipendültek rajta. A talajadottságokat, a tenyésztett fajtákat, a takarmányokat igy próbálják összhangba hozni, hogy a veszteséget elkerüljék. A szarvasmarha-tenyésztésben kevesebb a biztató változtatás, mint más ágazatokban. Igaz, a 90 filléres tejáremelés jól jött, és a hús állami támogatása is nőtt egy forinttal, de az exportrlúlár riiegszüntetése 2 forintos kilónkénti . kiesést okoz. A termelök nem optimisták, döntéseiket a realitások, a gazdasági számitások motiválják. A felelősségteljes gondolkodásról szerencsére még nem szoktak le, legtöbben érzik, hogy nem szabad nagyot hibázni, mert évekbe telik ismét az egyensúlyt megteremteni. A juhászairól és a baromfitenyésztésről nem szóltam, talán ez most a két véglet. A juhállomány csökken a legmeredekebben, itt még halmozottabbak az ellentmondások, a másik oldalon a baromfitenyésztők állnak, ők mostanában kevesebbet panaszkodnak Jó ára van a tojásnak, s sok helyen a termálenergia felhasználása is csökkenti a költségeket. Náluk a hullámhegy és hullámvölgy más évekre esett. Jó lenne, ha egyszer kisebb kilengéseket mutatnának a termelési grafikonok, az egész állattenyésztési ágazatban, kivétel nélkül Tóth Szeles István Alul, felül háló Főkönyvelő ismerősömnek mostanában az éves mérleg miatt fáj a feje. Nappal is folyton a mérlegadatok járnak a fejében, olykor pedig még álmából is fölriad. Akárhogy csűri-csavarja is a számokat, ismerősöm előtt mindenképpen komor jövő sejlik föl. Nem vigyáztak, nem figyeltek jól oda év közben, s lám, megesett a baj: annyi nyereséget termeltek 1985-ben, hogy képtelenek értelmesen elkölteni. A mai magyar gazdaságban ennyi nyereség már szinte ráfizetés! • * Itt van mindjárt a fölemelt jövedelemadó: minél több a nyereség, annál többet visz el belőle a költségvetés, hogy legyen miből támogatnia azokat, akik adósak maradnak a jövedelemadóval, mert nem termelnek nyereséget. Ez még nem igazán nagy baj: minél nagyobb a nyereség, annál több marad belőle. A baj ott kezdődik, hogy annál nagyobb lesz a bázis is. Ha egy ambiciózus kollektíva elveszti a mértéket és kiemelkedőt produkál, azt nem lehet egyenes arán>ban kifizetni — csak ennyi-anynyi százalékát a bázishoz képest. A kimagasló teljesítmény azonban teljes egészében beépül a következő évi bázisba, úgyhogy akkor már közepesnek számító teljesítményhez is jóval többet kell felmutatni, mintha évről évre közepesen zárnának. Az ágazati szakszervezetek kongresszusain fölerősödött az a kórus, amelynek fő mondanivalója az MSZMP XIII. kongresszusának határozatában is fölbukkan. „Az életszínvonal emelkedésében a fő munkaidőbén szerzett kereset legyen a meghatározó." Főkönyvelő ismerősöm piros filctollal alá is húzta ezt a mondatot. Az ő cégük azon kevesek közé tartozik, amelyeknél nemcsak beszéltek a megújulás szükségességéről, hanem meg is csinálták. Végrehajtottak egy sor tőkeigényes beruházást — a legnehezebb években. Kifizettek rájuk a felhalmozási adót — szerintük a műszaki fejlesztésre kirótt büntetést. * Megvan már náluk a jövő évtized technikája. Most éppen arra vár, hogy a múlt évtized szakmai és morális szintjén álló dolgozók működtessék — munkaidőben komótosan, ráérősen, utána a végéemben — futólépésben. Ismerősömék természetesen a keresetszint-szabályozást választották — hisz abban a teljesítménytől függ a kiadható bér. Legalábbis egy éve még azt ígérték nekik, nem lesz plafon. Idén azonban jött egy rendelet, hogy tíz százalékon felül csak 500 százalékos adóval lehet bért növelni. Ez természetesen nem tiltás — nem vagyunk Polietiléngyár épül Befejező szakaszához érkezett a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinát új lineáris polietiléngyárának építése. A mintegy 6 milliárd forintos költséggel épülő gyárban az eredeti tervek szerint ez ev negyedik negyedévében akarták megkezdeni a próbatermelést, a munkák jelenlegi helyzetéből ítélve azonban lehetőség van arra, hogy másfél hónappal hamarabb, már augusztusban, egyes részlegeiben pedig még annál is korábban megkezdjék a berendezések kipróbálását. A határidő-rövidítést az elmúlt év kiemelkedő sikereivel alapozták meg a kivitelezők. Erre építve dolgozták ki a munka befejező építési-szerelési munkáinak ütemtervét. Pontos betartása szavatolja, hogy a sok kivitelező vállalat késés nélkül, folyamatosan adja át a másiknak a munkaterületet. Az építési munkák legnagyobb hányada már az elmúlt év végére befejeződött, s gyors ütemben végzik a technológiai szereléseket is. A legtöbb gép már a helyén áll. Megtörtént a csővezetékrendszerek elöregyártása, készen van a villamosenergia-rendszer. Több mint hatvanszázalékos arányban befejezték a külső kábelgerinc-hálózat szerelését, a helyszínen van a gyárat vezénylő számítógép is. Az enyhe időjárás is kedvez az építőknek, de a kemény hideg sem akadályozná a nagy munkát, hiszen valamennyi munkaterületet téliesítették, sok helven pedig már a végleges fűtőrendszer is működik a tervutasításos időkben! —, csak olyan kőkemény feltétel, amit épeszű vállalati vezető nem vállal föl. Főkönyvelő ismerősöm cégénél még tavaly elhatározták, hogy ők bizony a nyolcórás munkaidőben várnak kiemelkedő teljesitményt a dolgozóiktól, s ezt szeretnék is nekik megfizetni, hogy ne kívánkozzanak el a vállalattól. Igaz, valamennyivel eddig is jobbak voltak náluk a bérek, mint a város más cégeinél. De nem annyival, amennyivel gyárukban szigorúbb a legyelem. Tavaly már úgy érezték, kezükben a lehetőség, hogy exportpiaci sikereiket a helyi munkaerőpiacon kamatoztassák. Ígérni tudjanak és követelni. Elküldeni azokat, akik nem képesek kihasználni a világszínvonalú technológia lehetőségeit, és elcsábítani — a jobb életszínvonal lehetőségével igenis elcsábítani! —, a kevésbé hatékony cégektől a legkiválóbb munkásokat. Ezt a szándékot húzta keresztül a tízszázalékos plafon, amit ők — lehet, túlzott indulattal — egyszerűen bérbefagyasztásnak neveznek. Hiszen szabad munkaerő ma nincs. Legalábbis olyan nincs, amelyre tízmilliós gépeket, egyenként is százezreket érő termékeket rá lehetne bízni. Aki a külpiacon versenyre kényszerül, annak itthon is versenybe kell szállnia a munkaerőpiacon. Kierőszakolni a kvalifikált munkaerő újraelosztását. Bármilyen csúnya dolognak tetszik is a munkaerő-csábitás, nem lehet azzal helyettesíteni, hogy elküldik tanfolyamra a segédmunkásokat, majd csak lesz belőlük címzetes technikus. Többségükből nem lesz, mert lemorzsolódnak, hiszen egyelőre nem érzik a versenyhelyzetet, hogy ha ők nem hagyják kiképezni magukat, találnak helyettük másokat. A munkaerőért tehát meg kellene küzdeni. Tízszázalékos bérfejlesztési lehetőséggel azonban nem lehet ma csábítani. Hiszen mennyit jelent az? A jobb helyeken háromforintos órabéremelést. Mondjuk, harminc forintról harmincháromra. Ha egy vállalati vezetőség elhatározza, hogy lemond a duplabéres túlóráról, a 80—100 forintos órabérű végéemröl, ráadásul kemény fegyelmet tart, vonzó hely lesz-e ez a munkásoknak? A tízszázalékos korlát a bérforintot még keményebbé, a végéemes költségforintot pedig ehhez képest puhábbá tette — a napi rendes munkaidő jobb kihasználásának szólamaitól kísérve. A dolgozót a részletek nem érdeklik. Tőle sem kérdi senki a boltban, kemény vagy puha forintként kapta azokat a bankjegyeket, amelyekkel fizetni szándékozik. Magyarázom ismerősömnek, hogy célunk először is a munkaerő hatékony foglalkoztatása. Vagyis, hogy oda vándoroljanak a legjobb dolgozók, ahol a legnagyobb társadalmi és egyéni haszonnal értékesül a munkájuk. Ezért teszik lehetővé a hatékonyabban dolgozó vállalatoknak, hogy évről évre növelhessék a béreket. Célunk továbbá jelenlegi életszínvonalunk fenntartása, a társadalmi feszültségek elkerülése. Ezért teszik lehetővé, hogy 4—5 százalékkal ott is emelhessék a béreket, ahol még nem termelték meg ennek fedezetét. Jó néhány gyengélkedő vállalat előlegezett bizalmat élvez. Céljaink közé tartozik a beiföldi áruellátás színvonalának fenntartása. Importra nincs lehetőség, ezért fönn kell tartani egy sor veszteséges tevékenységet. Ezek veszteségét pedig valamiből fedezni kell. Pénzt elvenni csak onnan lehet, ahol van. Márpedig többnyire ott van, ahol hatékonyabban dolgoznak. Az infláció visszaszorítása is célunk. A túlzott bérkiáramlás növeli az inflációt. Ezért kell a bérnövelést korlátozni. A korlátozásra pedig elsősorban ott van szükség, ahol enélkül vastagon áramlana ki a bér, és gerjesztené (?) az inflációt. Ismerősöm azt feleli erre, hogy befizetne ő arra a mutatványra, ahol egy fenékkel ennyi lovat sikerül megülni, öt ez az egész inkább olyan légtornász-bemutatóra emlékezteti, amelyen alul is, fölül is háló feszül. Nem zuhanhat le senki, de a háló azt is visszatartja, aki túl magasra repülne. * Nem írom ide, melyik vállalatnál dolgozik főkönyvelő ismerősöm, mert nem akarok sem irigyeket, sem haragosokat szerezni neki. Annyit azért elmondok: jelentős és gazdaságos mind a tőkés, mind a szocialista exportjuk. Kimagasló eredményüket nem a hazai piacon, termékváltásnak álcázott áremelésekkel érték el, hanem kemény nemzetközi versenyben. Mondják olykor a hátuk mögött: ilyen termékszerkezettel könnyű! Mintha ezt a sikeres struktúrát úgy alkudták volna ki valamelyik főhatóságtól, s nem szakértelemmel és több év kemény munkájával maguk alakították volna ki. Azt pedig végképp kevesen tudják, mennyiért termelnek ki egy dollárt. Igaz, mostanában nem is nagyon firtatják ezt: úgy tetszik, a harmincforintos dollárért sem szeretik jobban a vállalatokat, mint a százforintosért. Ismerősöm siránkozását egy dolog különbözteti meg a szokásos vállalati panaszoktól: az, hogy eredményeik biztosítják hozzá a fedezetet. A szürke összkép ellenére ugyanis még mindig van néhány dinamiko», megújulni képes, a világpiac igényével lépést tartani tudó vállalatunk. De ha a sokféle, egyenként rokonszenves, ám olykor egymásnak is ellentmondó célunk közül nem tudunk ésszerű prioritásokat kijelölni ód megvalósítani, egyre kevesebben lesznek. Tanács István Új búzafajták Újabb, bőtermő búzafajtákai hoztak létre a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetében. Az igen korai érésűek csoportjába tartozó MV—14 és a középkésői érésű MV—15-ös búza már az állami elismerést is megkapta. A mezőgazdasági nagyüzemek ebben az esztendőben körülbelül 3—3 ezer hektár bevetésére elegendő vetőmagot kapnak belőlük Az MV—14 igen rövid tenyészidejű, nagyhozamú fajta. Kiváló agronómiai tulajdonságai vannak. Alkalmazkodóképessége igen jó. s a betegségekkel szemben nagymértékben ellenálló. Termesztését a jó termőhelyi adottságú vidékekre ajánlják a nemesítők. Hiányt pótol, mert hiszen ebben az éréscsoportban mindeddig nem volt jó minőségű, nagy termést adó hazai fajta