Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

h 76. évfolyam, 46. szám 1986. február 24., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Sajtos felvágott M

ég érik néha meglepetések az embert. Állok a minap az önkiszolgáló boltban, a pult előtt. Este van már, zárás előtt. Alig néhányan lézengenek az üzletben, van hát időm meditálni, s méregetni a fölvágottakat, gondolkodni, mit is vegyek. Illetve, lenne időm, de — kérem, ilyen is van — kedvesen rám szólnak a pult másik oldaláról mit tetszik parancsolni? Mondom, felvágottat, valamilyet, de még nem is tudom, milyet. Mire rám kérdeznek kóstoltam-e már a sajtosat? Mert ha nem, próbáljam meg, higyjem el, kiváló. És az is volt. Némi szerencsével hát bővíthettem vacsoráim választékát. Mondhatnák mi a csodának írom meg azt, ami teljes egészében magánügyem? De, ha jobban utána gondolnak, nyilván Önök is belátják, volt némi okom a csodálkozásra. Mert hát, meglehetősen ritka manapság a kereskedői jó szó, főleg az élelmiszerüzletekben foglalkoztatott, általában túlterhelt és nem is valami jól fizetett asszonyok részéről. A kivételes megnyilvánulás Dedig .üggyé" válik, ami el is gondolkodtatja az embert. És meditálni kezd: megéri-e a kereskedőnek manapság még ajánlani valamit? Hiszen neki, végülis mindegy, mit vásárolok, vagy vásárolok-e nála egyáltalán. Kap ugyan jutalékot, de abban egy-két vásárlás eredménye meg sem látszik, meg amúgy sem nagy öszszeg az egész. És az az asszony egy fárasztó nap után mégis szólt, amiért azóta is hálás vagyok, a jó szóért és a tanácsért egyaránt. Az ok pedig nyilván inkább lehetett a szakmai-emberi tisztesség, mint az érdek. Jó idáig gyorsan eljut az ember, ha csak a legszűkebb jelenséget vizsgálja, de a kép óhatatlanul tágul, Dovul. Men egv uj íolvágottat ajánlottak a boltban. És vajon, a húsiparnak érdeke-e új és új termékekkel megjelenni a piacon? Ha nem, akkor miért teszik? Lehet, hogy ők is csak szakmai ambícióból? Mert lehet, hogy ötféle fölvágottból esetleg mennyiségre ugyanannyi lenne a forgalmuk, mint húszféléből, a hasznuk esetleg még nagyobb is, mert hisz kisebb költséggel érnék el ugyanazt. Konkurrenciától pedig aligha kellene félnie egy húsipari mamutvállalatnak, ahogy amúgysem túl nagy tétel mondjuk a fölvágottforgalom. De menjünk tovább! Ha a húsiparnak valamilyen okból megéri, hogy húsz-harmincféle fölvágottat hozzon forgalomba (ha azokat egyszerre és egy helyen nem is igen lehet megkapni), miért van az, hogy a sütőipar egészen máshogyan gondolkodik. Hiszen csak húsz esztendeje is legalább tíz-egynéhányféle péksütemény volt forgalomban (amikor is a humoristák gyakori témája volt, hogy még azelőtt húszegynéhány évvel legalább háromszor annyi féle-fajta péksütemény képviselte a választékot!), ma pedig legföljebb zsemlét, kiflit és fonott kalácsot kapni, azt is csak a nap egyes szakaszaiban. (Bár igaz, hogy kenyérből már bőséges a választék.) Nem csoda hát, ha az 1985-ös városi pártértekezlet egyik szenzációja volt, hogy sikerült sóskiflit szerezni az egész napos tanácskozáson megéhezett küldöttek számára! És meditálhat tovább is az ember. Vajon, miért van az, hogy egy időben örvendetesen bővülő bolti kínálatunk mostanában felemás képet mutat? Maradjunk csak az élelmiszer-kereskedelem háza táján! Hol van ketchup, hol nincs fél évig. vagy legalábbis hetekig. Egyszer van majonéz, és nincs mondjuk majonézes torma, aztán hónapokra eltűnik a majonéz, de garmadával áll a boltokban a majonézes torma. Ami legalábbis arról vall, hogy van tubus is, van alapanyag is, csak éppen hol ezt, hol azt nem gyártják. És minden tele van sűrített paradicsommal, csak éppen a ketchunot gyártó cég valamilyen okból fölöslegesnek tartja, hogy ezt a paradicsomot összevegyítse a fűszerekkel — amelyeket külön megint csak lehet kapni —, hogy ételízesítő lehessen belőle I

gazuk van. ha azt mondják, egyik sem népélelmezési cikk, vagy pontosabban: létszükséglet. Meg lehet lenni nélkülük, akárcsak sok más, megszokott dolog nélkül. De hát, most nem is az a szándékom, hogy az élelmiszer-gazdaságot és -kereskedelmet szidjam, inkább csak meditálok: hogyan is működnek nálunk a dolgok? Hiszen elvben ugyanannak a gazdaságnak egyes vállalatai termelnek ugyanarra a piacra, tehát nagyjából viselkedésüknek is hasonlónak kellene lenni. És mégsem az. Mert úgy látszik, minálunk még most sem működnek azok a meghatározó viszonyok a gazdaságban, amelyeknek működniük kellene, hogy egyetlen, haszonnal kecsegtető üzletet sem szabadjon kihagyni, ha annak megvalósításához kapacitás is van és alapanyag is. Mert hisz nagyjából szerte a világon ez a gazdasági viselkedés alapszabálya, ha valaki meg akar élni egyáltalán, főleg, ha jobban akar megélni. Furcsák néha a mi szabályaink és játékszabályaink. Talán azért, mert versengés híján a piac sem működhet igazán piacként, s így végülis piachelyettesítő eszközök szabályozzák a gazdaságot. A szabályzók által szimulált piaci helyzet pedig bőségesen tartalmaz kibúvókat, s nyit bő teret olyan gazdasági magatartásnak. amelyet valós piaci viszonyok között egyetlen épeszű gazdasági vezető sem merne tanúsítani. És ilyen körülmények között tán mások az ésszerű viselkedés kritériumai is. Idáig eliutva pedig mégínkább elcsodálkozom az eladói kérdésen és javaslaton: — Próbálja ki a sajtos fölvágottat! Szávay István Egy alkotó élet fénykora Szent-Györgyi Albert emlékezete— Lesz-e orvostörténeti múzeum? Fiatolok fóruma „Legyen szabad ez alkalommal azt a kérésemet is előterjesztenem, hogy a Nobel-díjjal kapcsolatos öszszes írásos megnyilatkozásokat megőrizni szíveskedjék, hogy az egykor a szegedi orvostörténelmi múzeum legértékesebb részét képezhesse!" — a címzett Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem professzora, a feladó Daday András, az orvosi kar orvostörténeti múzeumának vezetője, időpont: 1937. Lassan fél évszázad telt el azóta, hogy Szent-Györgyi Albert szegedi tudósként a C-vitamin izolálása és a szövetek légzésében egyes szerves savak katalitikus szerepének bizonyításáért elnyerte az orvosi Nobel-díjat. Ez a tény az egész tudományos világ figyelmét Szent-Györgyi Albertre és Szegedre irányította. ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Szabó Tibor tudományos munkatárs, helytörténeti kutató és Zallár Andor, a SZOTE könyvtárának igazgatója szerteágazó gyűjtő-, rendszerező és elemzőmunka eredményeként elkészítse azt a hiányt pótló kötetet, amelynek címe Szent-Györgyi Albert Szegeden. E munka Szeged oktatástörténetével, ezen belül is a szegedi egyetem históriájával foglalkozó kutatások egyik kiteljesedő oldalága. Összegyűjtötték a Nobel-díjas tudós szegedi kapcsolatainak szinte minden fellelhető dokumentumát: írásos anyagokat, előEgy kép Liebmann Béla archívumából: Szent-Györgyi Albert dolgozószobájában 1937ben a Nobel-díjhoz gratuláló levelek és táviratok sokaságával adásszövegeket, leveleket, sajtóközleményeket, okleveleket, fényképeket, különféle képzőművészeti ábrázolásokat, interjúk magnószalagjait stb. Mindezen gazdag anyag birtokában született meg a Szegedre vonatkozó Szent-Györgyi-monográfia, amely minden valószínűség szerint a Szegedi Városi Tanács és a Szegedi Orvostudományi Egyetem támogatásával még az idén megjelenik. Ezt követhetné egy dokumentumkötet, s az összegyűjtött anyag ismeretében körvonalazódik egy szegedi egyetemtörténeti, oktatástörténeti, orvostörténeti, tudománytörténeti múzeum képe és igénye, melynek gerincét képezhetné a Szent-Györgyidokumentumanyag. Az álmok persze kipányvázottak, a lehetőségek mindig szűkösebbek, mint az elképzelések. Valóban legméltóbb otthonra ez a gyűjtemény — mint a Móra Ferenc Múzeum filiáléja — Szent-Györgyi egykori Gyapjas Pál utcai villájában találhatna, de bizonyára annak is örülnénk, ha a közeljövőben felújítandó Móra Ferenc Múzeum valamely új helyisége lehetne ilyen orvos- és oktatástörténeti gyűjtemény befogadó helye. A döntés annál sürgetőbb, mert Buják község, (Folytatás a 3. oldalon.) A hét végén előadásokon, vitákon, kiállításokon, színházi bemutatókon találkozott Szegeden a város és az ország fiatalsága. Schmidt Andrea megörökítette a huszadik mártélyi országos ifjúsági képzőművésztábor téli tárlatának megnyitóját a November 7. Művelődési Házban (részletes ismertetésünk az 5. oldalon), ott volt szombaton a fiatal értelmiségiek fórumán (beszámolónk lapunk 3. oldalán), és elkapta a makói szakközépiskolások előadásának egy pillanatát a diákszínpadok megyei találkozóján (erről az 5. oldalon olvashatnak).