Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 9. szám

Szombat, 1986. január 11. Sorsfordító fél évtized Sors/ordító éveket zártunk — sorsfordító fél évtizedhez kezdünk. Ma, amikor két tervidőszak fordulóján a mérlegkészítés a feladat, ok kai juthat eszünkbe ilyen summázat. Hiszen a VI. ötéves tervben kritikus időszakokat átvészelve jelentős eredményeket értünk el, azonban — várakozásainkkal ellentétben — terheink észrevehetően nem csökkennek, horizontunkon újabb erőfeszítések igénye tűnik fel. Sorra véve a fontos, meghatározó tényezőket: megőriztük társadalmunk szociális vívmányait, s megóvtuk a magyar belpolitika stabilitását. Magyarországnak, szocialista vívmányainknak azt a legnagyobb politikai értékét amely a nemzeti egységben fejeződik ki, és immár harminc évre tekint vissza. Gazdaságpolitikai, de nyugodtan állíthatjuk, politikai jelentősége is van annak, hogy külső egyensúlyi helyzetünk javult, hogy gyarapítani tudtuk pénzügyi tartalékainkat és fokoztuk gazdaságunk biztonságát. Nem szenvedett el a társadalom jelentős gazdasági megrázkódtatást, s az 1978—85 közötti évek nemegyszer kritikus pontjain túljutva, megteremtettük a továbbfejlődés reális alapjait. *

»!» »L» ,1» »L» J/ U« »L» VB »1» -X» 'p »^V -JV 'Tv 'fv E

z még akkor is nyilvánvaló, ha tudjuk: nem értünk el érdemi haladást a termékváltásban; az ipar termékmegújitási folyamata több okból — például a műszaki fejlesztés szükségszerű visszafogása miatt — késett. Nem valósult meg a termelésben előirányzott hatékonyságjavulás. Az anyagi ágakban az élő és holt munka hatékonysági mutatói az öt évre számított 12 százalék helyett csak 6 százalékkal növekedtek. Tényszerűek tehát azok a megállapítások, amelyek mind a XIII. pártkongresszuson, mind pedig utóbb, a jelentős politikai fórumokon, így a VII. ötéves tervjavaslatot tárgyaló központi bizottsági ülésen, illetve az Országgyűlés ülésszakán megfogalmazódtak: a magyar gazdaság eljutott fejlődésének ahhoz a szakaszához, amikor növekedését a hagyományos források egyre kevésbé táplálják, az új növekedési források pedig még nem kellően erősítik. A vártnál lényegesen rosszabb külgazdasági, külpolitikai hatások között élt az ország, csak két adatot emlitve: ha 1985-ben az 1981-es áron értékesíthettük volna élelmiszertermékeinket, bevételünk mintegy 600 millió dollárral lenne most több; külkereskedelmi árveszteségünk a cserearányromlás felgyorsulása miatt megduplázódott. Pártunk XIII. kongresszusa tisztázta a társadalmi-politikai-gazdasági teendők összefüggésrendszerét és mozgósító erejű célokat adott népünknek. Kiderült, a termelés visszafogása, az újabb fékezés már nem vezethet eredményre, olyan koncepció szolgálja érdekeinket, amely az egyensúly megszilárdítása, az adósságállomány további csökkentése, a gazdasági fejlődés élénkítése, az életszínvonal fokozatos javitása irányába hat. Ez lett a VII. ötéves terv programja. Az új ötéves terv a nemzeti jövedelem öt év alatti 15—17 százalékos, az ipari termelés 14—16 százalékos, a mezőgazdasági termelés 7—10 százalékos, az egy főre jutó reáljövedelem körülbelül 9—11 százalékos és a reálbér mintegy 5 százalékos emelésével számol. A terv tehát nem ir elő „nagy ugrást", túl gyors nekibuzdulást, hanem józan, teljesíthető pályát szab. Fontos szerephez jut ebben a fokozatosság, amely például mind a gazdaságirányítási célok megvalósításában, mind pedig a szociális elképzelések végrehajtásában döntő: csak a gazdaság teljesítményének javulásával bontakozhatnak ki a tervezett és remélt folyamatok. T

isztában vagyunk azzal, hogy e fokozatosságot is csak úgy tudjuk biztosítani, ha összpontosítjuk erőfeszítéseinket már 1986-tól kezdve. Hiszen a terv önmagában nem jelent és nem is jelenthet „biztosítékot" a megvalósulásra, még ha a középtávú tervben elvárható konkrétsággal meg is határozza a célok mellett az azokat alátámasztó eszközöket, cselekvési irányokat, (ideértve a gazdaságirányítás folyamatos továbbfejlesztését, a külön jóváhagyásra kerülő programokat; továbbá feltételezve, hogy az éves népgazdasági tervek és a folyamatos gazdaságirányítás a tervcélok realizálását szolgálják ) A tervben megjelölt fejlődési pálya csak a feltételek megteremtése és azoknak az eddigieknél jobb kihasználása, az állami gazdaságirányítás, a gazdálkodó szervezetek és a tanácsok céltudatos, az ötéves terv irányvonalával összhangban álló, annak érvényre juttatására irányuló aktív tevékenysége esetén járható végig eredményesen. Az előrehaladás, a kitűzött célok megvalósításának folyamata csak fokozatos lehet, hirtelen pozitív változások elérése reálisan nem várható el, ezért nem tűzheti ki célul. A társadalom számára kedvező megoldások mindenkor csak a gazdaság fejlődésében elért tényleges eredmények alapján jöhetnek létre. A VII. ötéves terv gazdaságpolitikai céljainak valóra váltását elsősorban a gazdaságirányítási rendszernek a VII. ötéves népgazdasági tervről szóló törvényben lefektetett elvek szerinti fejlesztésével és összehangolt működtetésével kell alátámasztani. A gazdaságirányításnak — eszközei célirányos alkalmazásával — gondoskodnia kell a közponii feladatok maradéktalan végrehajtásáról, továbbá arról, hogy a gazdálkodó szervezetek, a tanácsok és intézmények önálló terveik alapján folyó tevékenysége összhangban legyen az ötéves terv céljaival. E célokat a gazdasági mechanizmus szolgálja jól, ha a tervszerű központi irányítás és a szabályozott piac aktív szerepét szervesen összekapcsolja és gazdasági szabályozóeszközök alkalmazásával hatékonyabbá teszi a népgazdaság tervszerű központi irányítását, tovább növeli a vállalatok gazdasági önállóságát, kezdeményezését és felelősségét, jobban segíti az érdekek összehangolását, az állami gazdaságirányítás és a vállalati gazdálkodás közötti jobb munkamegosztás révén is aktívabb szerephez juttatja az áru- és pénzviszonyokat, közvetlenebb kapcsolatot teremt a belső és külső piacok között, szélesiti a szocialista demokráciát, biztosítva a lakosság öntevékenységét, a dolgozók vállalatvezetésben való intézményes részvételét, az érdekképviseletek szélesedését. A

z idei esztendő, mint annyiszor, most is kulcsfontosságú lesz abban, hogy az előrelépés programját végül is sikerül-e megvalósítani. Sajnos, mint ismeretes, 1985 ehhez nem adott jó feltételeket; az előirányzotthoz képest jóval kisebb a nemzeti jövedelem emelkedése, az állami költségvetés egyensúlyi helyzete romlott, s bár rubelelszámolású áruforgalmunk aktiv lett, a konvertibilis forgalom nem alakult számunkra kedvezően, adósságállományunk nem csökkent tovább. Mindez bizonyos kényszerű cselekvési programot is megfogalmaz, hiszen eredetileg azzal számoltunk, hogy az 1984-ben tapasztalt fejlődés tovább folytatódik, és az aktívum 600—700 millió dollárral nő majd. Feltétlenül meg kell szilárdítanunk az egyensúlyjavítás folyamatát, fel kell számolnunk az 1985-ös megtorpanás következményeit ahhoz, hogy a VII. ötéves terv céljai megvalósulhassanak. Ennek érdekében az ipari és a mezőgazdasági termelés növekedésére alapozva, a nemzeti jövedelem 2,3—2,8 százalékos emelésével számol a terv. Ez a reális lehetőségek keretein belül van, hiszen gazdaságunk 1981 ben, 1982 ben és 1984ben valójában nehezebb körülmények között teljesítette ehhez kapcsolódó feladatát. A külső egyensúly javitása — természetesen — nem történhet a belső felhasználás szűkítésére, azaz rovására. Gazdaságpolitikánkban és gazdaságirányítási gyakorlatunkban hangsúlyváltás lesz, szigorúan szabályozzuk ugyan a vásárlóerőt, ugyanakkor olyan gazdaságpolitikai magatartást érvényesítünk, amely főként a feldolgozóipart, a kivitelt bővítheti, meggyorsithatja a fajlagos energia- és anyagráfordítások, mérséklését. Egyszóval, erősíti a vállalati aktivitást, a gazdálkodás minőségi jellemzőinek érvényre jutását, a strukturális változásokat — a hatékonyság javulását. A nemzeti jövedelem előirányzott növekedése és felhasználási céljai — elsősorban a termelési folyamatok, a forrásképződés javításával érhető el, ez áll a gazdaságirányítás középpontjában. A tervezett növekedési ütemhez a KGSTtagországokkal folytatott külkereskedelem a korábbiaknál kedvezőbb feltételeket teremt. A konvertibilis export feltételei változatlanul szigorúak, most már elengedhetetlen a piaci és ármunka, a termelők és külkereskedők együttműködésének lényeges javítása. Ezt fogják szolgálni a szabályozórendszerben végrehajtott változások és az a rendszer például, amely az ipari exporttermelést ösztönzi. G

azdasági hatékonyságunk növelésének több kiemelt feladatára központi programok és intézkedések szolgálnak, ugyanakkor elengedhetetlen a vállalati hatékonyság javulása; kibontakoztatjuk a gazdaságosságot szigorúbban mérő, a gazdaságos termelést előmozditó folyamatokat. Nem tartható tovább az a gyakorlat, hogy a gazdaság erőforrásai a gyengén termelő, elmaradó vállalatok életben tartását szolgálják. Az eszközrendszert fel, kell használni arra, hogy a gazdaságtalanul termelőket szerkezetátalakítással, átszervezéssel gazdaságossá tegyük, vagy ha más mód nincs, tevékenységüket felszámoljuk. Az adottságokhoz mérjük a társadalom jövedelemelosztási céljait. Amennyiben sikerül a várt teljesítményt elérni, életszínvonalunkat megőrizhetjük, néhány elemét pedig szerény mértékben javíthatjuk. Megtartjuk a reálbérek átlagos színvonalát, bővülő körben megőrizzük a nyugdijak vásárlóértékét (itt az alacsony nyugdíjak emelésére is sor kerül), javulnak a kisgyermekes családok életfeltételei, mérsékeljük a fogyasztói árszínvonal növekedési ütemét, a közteherviselés méltányos elveinek megfelelően változások következnek be az adóztatásban. A lakosság egy fóré jutó reáljövedelme 1 — 1,5 százalékkal, fogyasztása mintegy 1 százalékkal emelkedhet. A fogyasztói árszínvonal 5 százalékkal nő, mintegy 2 százalékponttal kisebb mértékben, mint 1985-ben. Ezzel összefüggésben a lakosság összes pénzjövedelme 6 százalékkal, a bruttó átlagkereset 5—5,5 százalékkal, a pénzbeli társadalmi jövedelmek, juttatások összege 6,5—7 százalékkal gyarapodik. A múlt esztendőben felfigyelhettünk egy nagyon fontos jelenségre: erősödött a párbeszédre való készség a társadalomban, nyíltabb, demokratikusabb viták után hoztuk meg döntéseinket. Végezetül ezek egyik tanulságát említeném: a társadalom sikerrel csak akkor juthat túl e sorsfordító évek kihívásán, ha az egységes gazdaságpolitikai, gazdaságirányítási és iniézményi, fejlesztési elképzelések és magatartás mellett nagyobb figyelmet szab önmaga, a mindennapi munka számára. Az utóbbi években ugyanis romlott a munkafegyelem, a munkaidőalap egyötöde, egyhatoda elvész. Ezt nem hagyhatjuk igy tovább, saját érdekünk, hogy kiaknázzuk mind a soha vissza nem térülő időt, mind pedig minden eszközünket, forrásunkat. Ebben, meggyőződésem szerint, a társadalom túlnyomó többsége egyetért, s ennek megvalósítására kész. NÉMETH MIKLÓS, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője BENKE LÁSZLÓ A téli rózsa Télen a rózsa visszahúzódik a szárába megágyaz magának és elalszik Szeged műemlékei 13. A RÉGI ZSINAGÓGA A Hajnóczy u. 12. alatt található, műemlék a „régi zsinagóga" klasszicista stílusú, 1843-ban épült Lipovszky Henrik és József terve szerint." A XVIII. század végén idetelepedett zsidók 1803-ban építették első imaházukat. Ennek helyére terveztették és 1837—42-ig felépítették zsinagógájukat. Kicsiny mérete ellenére arányaival a város legszebb klasszicista épülete, a stílus legtisztább képviselője. Toszkán pilaszterekkel tagolt, timpanonos homlokzata a Bolyai János utcára néz, míg bejárata a Hajnóczy utcára, ahol a földszinti ablakok egyszerűek, az emeletieket konzolos könyöklők tartják. Belseje háromhajós, az oltár Mauer Pál pesti szobrász munkája, a padsorokat Frischauf József, a gipszrózsákat Bisits Mihály, a vasmunkákat Takács István, az oltárrácsot Tóth lakatos készítette. A zsinagóga timpanonja több árvtzképen is felbukkan (ekkor Hahn Ignácz a „templomszolga"). Falán az árvíz magasságát magyar és héber feliratú tábla is mutatja. Az épületet 1906-ban restaurálták utoljára. Harmonikus szép belső tere, jó akusztikája alkalmassá tenné egy Szegedhez méltó hangversenyterem kialakítására. t \ * 1