Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-07 / 5. szám

4 * Kedd, 1986. január 7. Megyei kór-körkép (10.) Alkonyodván.. Bevezetőmben azt ígértem, a megye lakosságának egészségi állapotát igyekszem tükrözni némiképp. A tények azonban arra kényszeritettek, hogy mindvégig veszélyekről, betegségekről, pusztító kórokról írjak. Most, elérkezvén az emberi élet alkonyának bemutatásához, be kell vallanom szerencsésnek tartom azt, akinek ennyi fenyegető veszély ellenére sikerült megőriznie épségét a hatodik, hetedik sőt a nyolcadik és kilencedik X után is, de korosztályom nevében némi lelkifurdalással vegyes szánalmat is érzek irántuk. Rögtön az elején tisztázandó: az öregség nem azonos a betegséggel. Az öregség sorsszerüen bekövetkező állapot, amely ha eltérő módon és különböző ritmusban is. de minden élőlényt utolér. Az embereken is különböző nyomokat hagynak az elszálló évek, a fölhalmozott tapasztalatok és ismeretek, az életkörülmények, az öröklött gének is siettetik vagy késleltetik a megmá. sithatatlant — így ki-ki a maga sajátos módján öregszik meg. Mégis: ennek a természetes, törvényszerű folyamatnak vannak általában jellemző szakaszai, amelyeket a naptári életkorhoz kötünk. A WHO fölosztása szerint a 60—74 évesek az előrehaladott korúak, a 75—90 év közöttiek öregek, a 91 évnél hosszabb ideig élők aggastyánok. A biológiai életkort azonban elsősorban az dönti el, hogy a szervezet fölépítése, funkciói, alkalmazkodóképessége miként őrizte meg a fiatalabb korcsoportokra érvenyes jellemzőit. Amellett, hogy fokozatosan csökken az egész szervérét működőképességé.' beszűkül az alkalmazkodókészség is, s mindezek következtében még védtelenebb az idős ember a betegségekkel szemben. Ez magyarázza, hogy egyes betegségek halmozottabban fordulnak elő ebben az életkorban, s a szaporodó nehézségek miatt fokozottabb törődést igényel környezetétől, a társadalomtól ez a korosztály. Mert valóban szerencse, hogy az emberi éleikor meghosszabbodott, az azonban az utódok felelőssége, hogy szépséggel, tartalommal töltsék meg a elnyert éveket. De vajon képesek vagyunk erre? Megyénkben az időskorúak aránya magasabb az országos átlagnál is. holott köztudott, hazánk egész lakossága „öregedőben" van. Csongrád megye 457 ezer lakójából 1975-ben csak 88 ezer volt a nyugdíjas korú, az 1984. decemberi' adatok szerint a 454 ezerből már 103 ezer töltötte be a 60. életévét, azaz az összlakosságnak 22,7 százaléka. terheltsége. Emiatt egyszerűen képtelen megoldani a család — nemcsak a megfelelő, több generáció együttélését biztositó lakás, ha nem idő és alkalom híján —. hogy akár egyetlen beteg, netán magatehetetlen nagyszülőt is ápoljon. Jár táppénz a gyermekét gondozó anyának, de nem az anyját gondozni akaró, fölnőtt gyereknek. Igaz is. ahol már két kisgyerek van és egy-két betegeskedő nagyszülő, ott az anya akár egész évben kiírathatná magát. Ha „munkaerőként" nem dolgozik, s mégis kap némi pénzt, többe kerül az államnak, mintha nincs munkakönyve, de megspórolja a bölcsődékbe, óvodákba, szociális otthonokba fektetett milliókat, a táppénzben kifizetett forintokat. De mindazt az anyagi, erkölcsi és egészségbeli veszteseget is, amit a felügyelet nélkül nevelkedő gyerekek, vagy az anyák túlterheltsége okoz. Közgazdászok tudnák megmondani: nem lenne előnyös az államkasszának, ha az apa keresete íizetésnyit emelkedne felesége gyermeknevelő. öregeket gondozó tevékenysége fejében. nincs tartásra köteles (illetve képes) hozzátartozója, vagy — mint számtalan rá a példa — maga az idős ember rúgja össze a port családjával és kéri fölvételét az otthonba. Persze az ellenkezője is előfordul: egy tanyán egyedül élő idős férfi senkit nem engedett a közelébe, ugyanakkor ellátni nem tudta magát. A télen szinte megfagyott a hideg szobában. Fölépúlése után fölajánlották neki a szociális otthont — elutasította. Beleegyezése nélkül erre senkit se kényszeríthetnek, ok pedig nem volt, hogy gondnokság alá helyezzék. Az idős emberek ellátása minden humánus társadalom egyik legfőbb lelkiismereti kérdése. Tudjuk, hogy a koros szülőkről való gondoskodás elsősorban a fölnőtt gyerekek erkölcsi kötelessége, napjainkban azonban némiképp módosult ez a tétel. Hiába szereti, hiába akarja ápolni beteg apjátanyját az, aki a nap 8—10, gyakran még több óráját kénytelen — családjával együtt — házon kivül tölteni Nem akarom és nem is kérdőjelezhetem meg a nők tömeges foglalkoztatottságának előnyeit, ám mégsem lehet szemet hunyni afölött, hogy életünk neuralgikus jelenségeiről szólva mindannyiszor — akár ebben a cikksorozatban — ismétlődő okként újra és újra fölbukkan a feleségek, az anyák munkába állása túlDbhány Lászlónéval, a megyei tanács szociálpolitikai főelőadójával beszélgettem arról, hogy miféle feladatot ró mindez a. szociális intézményhálózatra. A szakember igazolta azt a tényt: a társadalmi segítség még akkor sem nélkülözhető manapság, ha az idős ember mögött van családi háttér. A meghosszabbodott életkor ugyanis azzal is jár, hogy az évek ölőileh»ladtá,val egyre súlyosbodnak a keringési betegségek, jelentkeznek az agyé re I m eszesed éj> tünetei. Az idós ember feledékennyé válik, elveszti kritikai érzékét, nem képes térben, időben megfelelően tájékozódni. Halmozottan jelentkeznek a szellemi leépülés tünetei: a túlzott érzékenységet téveszmék is tetézik. Ki attól fél, hogy meglopják, ki attól, hogy megmérgezik, rosszindulatot gyanít a jó szándék mögött is. Ilyenkor nemcsak az a baj, hogy megzavarja az idős ember a család normális életvitelét, hanem az is, hogy önmagára nézve is veszélyessé válik. A munkahelyen, iskolában levő családtagok nem ok nélkül retteghetnek attól, hogy ilyen állapotban vagy fölgyújtja a házat, vagy merő feledékenységből kinyitja a gázcsapot, de nem tart oda gyufát. Anélkül, hogy a gyerekeket fölmentenénk szüleik iránti erkölcsi kötelezettségeik alól, érthető, ha valamilyen intézmény segítségét kérik. Ideigóráig támaszt jelenthet a házi szociális gondozó, de nem a végletekig. A szociális otthoni elhelyezés az egyetlen lehetőség, a kórházi ágyak ugyanis más célt szolgálnak. Csakhogy a szociális otthonok nemcsak teljesen leépült emberek előtt tárják ki kapuikat. Nyugdíjkorhatáron fölül bárki kérheti fölvételét, aki tartásra, gondozásra szorul, Megyénkben 14 szociális otthon 2135 embernek ad meleg hajlékot, teljes ellátást, jó szót. A 45 napközi otthonban 1385 idős asszony és férfi nappali gondozására van lehetőség, de kilenc egyben szállást is biztosit. Jelenleg mintegy 150-en várnak elhelyezésre, többnyire ertelmi fogyatékos, elmebeteg öregek. Az ő sorsuk egyelőre nem megoldott. Bevált a szociális ellátás •igen humánus formája, a házi gondozás. Az idős embert saját otthonában, megszokott környezetében látja el a gondozónő: takarít, bevásárol, ebédet, gyógyszert hoz. Emellett azonban igen sok egyéb gond nehezedik az idős emberekre. Életkörülményeikről készített fölmérést a NEB, ennek eredményeit egészítette ki és dolgozta föl főiskolai szakdolgozatában Héger Valterné, a házi szociális gondozószolgálat vezetője. Eszerint a szegedi időskorúaknak több mint egynegyede 75 év fölötti, nagyon sokan élnek egyedül, egyharmaduk komfort nélküli lakásban, s 40 százalékuk egyértelműen rossz egészségi állapotban. Legutóbb a Minisztertanács fölkérésére megyénkben is széles körű szociális „rászorullsági" fölmérést végeztek a 75 évesnél idősebb, a fiatalabb, de a havi 2200 forintnál alacsonyabb jövedelműek és a helyi. tanács által szociális támogatásban részesített lakosság körében, összesen 46 ezer 465 emberről készítettek följegyzéseket, amelyek igazolják az egyedül élő, 75 éven fölüliek magas számát, de azt is, hogy ezeknek az embereknek több mint a fele kisjövedelmű. Ez azt jelenti, hogy a fölmérésben vizsgált személyek több mint egynegyede új támogatásra szorul, a segélytől a szociális otthoni elhelyezésig valamiféle juttatásra van szüksége, hogy elfogadható, emberi életet éljen. A megye szociálpolitikája miatt igazán nincs mit szégyenkeznünk. Egyre-másra értesülünk új intézmények átadásáról, az otthonok melegek, barátságosak, a bá. násmód humánus. Mégis: az élet realitása ennél is többet követel. Az alkony még nem egyenlő az éjszakával Chikán Ágnes (Következik: Így élünk mi...) ló tervek nélkül nincs változás Kérdőívek az asztalon Aki azt hiszi, hogy a mezőgazdasági szövetkezetekben télvíz idején kevesebb a munka, az nagyot téved. Igaz, a látszat könnyen lehetne ez is, hisz a behavazott táj mozdulatlannak tűnik. Nem itt kell most keresnünk a dolgozó embert, hanem a műhelyben, az állattenyésztő telepeken, a kertészetben és a téeszirodán. A Tisza—Maros Szög Tszben ilyenkor is nyolcszáz dolgozó és négyszáz nyugdíjas megélhetése a tét. Szőreg, Üjszentiván, Tiszasziget és Kúbekháza fejlődése sem választható el a területén működő téesz életétől. Nem panaszkodhatnak, hisz évek óta biztos lábakon áll a gazdálkodás, jut itt is annyi a borítékba, mint másfelé. De nem biztos, hogy ezzel elégedettnek kell lenni. S ahogy Molnár Imre téeszelnök és Gulyás Gyözö termelési elnökhelyettes szavaiból kitűnik, találnak még tennivalót a házuk táján. Karácsony táján a döntésekbe bevont vezetők harminc kérdésből álló cédulát kaptak, s van még pár napjuk, hogy kitöltsék. Nem lehet elsietni, hisz arról kérdez az elnök, hogy ki, hogyan képzeli el a vezető szakterülete és az egész kollektíva további boldogulását. Nemcsak holnap, hanem mondjuk két-három év múlva, s igy már merészebb lehet a képzelet. Manapság a termelés sokkal szervezettebb, magasabb színvonalú, mint az elosztás, a kereskedelem. A termelési rendszerek zöme valóban megteremti a technikai haladás feltételeit. Most mór T megtermelt javak továbbfeldolgozását, ésszerű értékesítését megoldó .,Tsz-közi szervezeteken" lenne a sor Hiszen a gazdasági élet ezen jobban jövedelmező láncszemeitől miért épp a termelő zárja el magát? Nem véletlen, hogy az idén esedékes sertéstelep-korszerűsítés a takarmánykeverő bővítésével jái' együtt. A megtermelt kukoricát sokkal inkább megéri bekevert tápként eladni, vevő bőven akad rá. A levágott sertések hatvan százalékát feldolgozzák, így értékesítik. A baromfitelepen jércénként 1U—15 forint plusz nyereség adódik abból, hogy nem vásárolják, hanem maguk nevelik a tojó hibrideket. Most a tojás is ismét kelendő, nem volt megalapozatlan döntés pár éve hozzálátni a baromfitelep korszerűsítéséhez. Pedig épp akkor nehéz volt a tojást jól eladni. A hosszabb távra gondolkodást nem szabad feladni, még ha a sikert nehezebb is kivárni. A jó befektetésre nincs kész recept, esetleg csak annyi, hogy a jó lehetőséget vétek elszalasztani. Az egyik vállalatnál például két tojóház komplett berendezése maradt raktáron, mivel mások felmondták az üzletet. Nagyon eladó volt. így megkapták ötéves hitelre a tízmilliót érő ketreceket. Az évi kétmilliós törlesztést a termelés színvonal-emelkedése önmaga fizeti meg. Ugyanabban a két épületben tizenegyezer helyett negyvenezer tojótyúk van. Igaz, így sokkal nagyobbak a követelmények, úgymond még a villanybúra teteje sem lehet poros. A másik érték a termálenergia, a jércenevelőben is ez adja a jó meleget az érzékeny jószágoknak. A technika mit sem ér azonban, ha az emberek nem mernek többet dolgozni. A bérszínvonal-gazdálkodás munkaerkölcsöt romboló hatását kiheverni évekbe telik. Tavaly óta önelszámoló egységek, ágazatok vezetői döntik el, ki mit érdemel — de még nem akarják elhinni a dolgozók, hogy tényleg megkapják amiért megdolgoztak, mégha tizenkétezer forint is az havonta. Aratáskor például a teherautó-vezető vonakodott a délutáni fuvart elvállalni, mert kiszámította, hogy akkor napi ötszáz forintra jönne ki a bére, s biztos volt benne, hogy ezt úgysem kapja meg — szerencsére tévedett. Most, ev végén az egyik telepvezető bejölt az irodára, hogy tényleg kifizetheti-e a hatvanezer forintnyi megtakarítást. Igaz, hogy joga lenne rá, de biztos ami biztos, nehogy baj legyen belaie. Korábban az egyik területen három vezető volt, kis fizetésért. A téesz sem lehetett velük igényes, hisz a megbecsülést elsősorban a pénz fejezi ki. Most ketten végzik ugyanazt a munkát, lényegesen többet keresnek, szinte fellelkesültek. Ráadásul kettejük alapbére nincs annyi, mint a korábbi három roszszul fizetett, kedvetlen emberé, akkor miért lenne ez rqssz a téesznek? A többi gyenge pontot is valahogy így kell kiiktatni. A veszteséges juhászatból csak a veszteséget kell felszámolni, s nem magát a tenyésztést. A iuhászok bérbe vették a rájuk bízott nyájat, s fizetnek érte a téesznek. övék a kockázat, de övék a haszon, s hogy legyen is, csak rajtuk múlik. Ha számit, hogy mennyi széna fogy, biztosan kevesebb jut az alomba. A szintén csak a. pénzt vivő kertészetben részegységeket fognak csoportoknak kiadni. Félreértés ne essék, fő munkaidőben! Mindjárt nem lesz mindegy, hogy egy ágyásból hány szál szegfű vagy gerbera jut el a virágboltig, mert a dolgozó zsebe is közvetlenül megérzi. Az sem mindegy, hogy mire költik a fejlesztésre szánt összeget, ami köztudottad sosem elég arra, hogy minden gondot egyszerre megoldjon. Rangsorolni kell! Hiába végzi el gyorsan hat nagytraktor az összes mezei munkát, ha a műtrágyát nem tudják ugyanilyen gyorsan elszórni. Ha több a növényvédő gép pont ott és pont akkor permetezhetnek, amikor az szükséges, s igv még annyi szer sem kell. Terménytárolók nélkül nem akkor lehet eladni a búzát, kukoricát, amikor többet lehetne érte kérni. Hát ezek vannak most soron. A szerves trágyának is vissza kell szerezni a feledésbe menő haszonértékét, a talaj meghálálja, ha rendben tartják biológiai életét. Az energia is sok pénzt elvisz, ezért sokat is hozhat, ha kevesebb fogy belőle. Az egyik szárítón már termálvizes hőcserélőn melegítik elő a levegőt. Információk nélkül nincs igazán hatásos vezetés. A tizenkilenc állomásos CBhálózaton az elnök akár az irodából is megtudhatja, hogy a traktoros éppen egy óra múlva fejezi be a szántást. A VT—20-as számítógép már két éve működik. Az anyaggazdálkodás után most a bér- és a személyzeti anyag is az ő leckéje. A gépnek mindegy, hogy a nyereség rovatba mekkora számokat ír. Változtatni nem tud, csak figyelmeztetni vagy a lények erejével megnyugtatni. A többi az ember dolga. Tóth Szeles István Acélnemesitési kísérlet A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei fejlesztési szerződés alapián — egy evors hőkezelő berendezést készítettek el a Dunai Vasműnek, annak érdekében. hogy gazdasácosabbá tegvék az acéllemezek kötözésére szolgáló úgynevezett pántolószala gok előállítását Ezek a nagv szilárdságú és jól hajlítható. 40 milliméter szé'es és 1 milliméter vastag szalaeok eddia ha"»vom~>-"'"". hőkezeléssel és drága ötvöző anyagok felhasználásával készültek. tonnánként 28 ezer forintért. Az úi eljárás lényege, hogy a hőkezelést gáz helyett villamos energiával végzik el, és ennek következtében az anyagban teljesen más szövetszerkezet alakul ki. Ez lehetővé teszi, hoay kevesebb ötvözőanyaa felhasználásával a korábbinál háromszor szilárdabb, ugyanolyan iól hajlítható acéllemezt állítsanak elő tonnánként 10 ezer forinttal olcsóbban. A Dunai Vasműben jelenleg évente 1500 tonna pántolószalagot használ fel. igv az éves megtakarítás 15 millió forint. A távlati cél azonban sokkal jelentősebb. Azzal az elképzeléssel foglalkoznak. hogy a hőkezelési tartomány a jelenlegi tízszeresére növeljék. így lehetőség nyílna a nemesitett lágvacélból hidegen hengerelt, nagy szilárdságú hajlított profilok előállítására. Hatósági megbízott a vásárhelyi Rákóczi Tsz élén Egy jó hónapja, 1985. december elején egész napos, éles vitákkal tarkított, rendkívüli közgyűlés zajlott le a vásárhelyi Rákóczi Tsz-ben. A tagság azt követelte, hogy legyen vége a két legfelső vezető: az elnök és az elnökhelyettes közt folyó torzsalkodásnak, kölcsönös rágalmazásoknak, a vezetői háztájizással kapcsolatos túlzásoknak, a tagsági viszonnyal járó előnyök néha mértéktelen kihasználásának. (A kialakult helyzetről lapunk riportban számolt be.) Az egy hónapig tartó belső tárgyalások nem hoztak eredményt, és a vezetőségi üléseken sem tudtak dönteni hogy Boros Mihály elnökhelyettes nyugdíjazási kérelme, és Szűcs József elnök rokkantsági nyugdíjazása után ki vegye át aközös ügyét-baját, az új vezetők személyéről döntő közgyűlésig. A Csongrád Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, mint felügyeleti hatóság, végül úgy döntött, hogy megbízottat állít a tsz élére, aki a február közepén sorra kerülő közgyűlésig ellátja az elnöki funkció gyakorlásával járó feladatokat, vagyis felelősen viszi tovább a tsz ügyeit. (Van ugyanis olyan előírás, hogy amenynyiben nem lehet biztosítani egy tsz törvényes működését, s a vezetőség sem jelöl ki senkit az elnöki tévékenység átmeneti gyakorlására, akkor hatósági megbízottat kell állítani az illető tsz élére.) Ez történt tegnap, hétfőn a tsz központjában, ahol Szilágyi Ernő, a megyei tanács szakfelügyeleti osztályvezetője adta át Földesi Lászlónak, a tsz ágazatvezetőjének a megbízólevelet. Amint tegnap délután Földesi László elmondotta: késedelem nélkül megkezdik az 1986-os évi gazdálkodási tervfeladatok részletes kidolgozását; folytatják a zárszámadási előkészületeket; meggyorsítják a téli gépjavítást; az ütem szerint folytatják a beruházásokat. Egy hónapos átmeneti zökkenő után tehát minden folyik a megszokott medrében. Az ügy végére természetesen akkor kerül pont, amikor új elnököt, elnökhelyettest választ magának a jó hírű, a többszörös „Kiváló" címmel kitüntetett és a tavalyi évet nyereséggel befejező Rákóczi Tsz eazdaközössége. T. J.