Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-28 / 23. szám

2 Kedd, 1986. január 28. DM röviden Bútor gyermekeknek Repülés — füstfelhőkben Amikor a légitársaságok épp né­mi hasznot érnének el, új válság­gal kell, hogy szembenézzenek: ho­gyan akadályozzák meg a nemdo­hányzók és a dohányosok összecsa­pását a repülőgépeken? Kezdetben a nemdohányzók a kabin elején ültek, és csikorgathat­ták fogukat, amikor a dohányzók hátul rágyújtottak. De ma már nem ez a helyzet. A nemdohányzók egyre harciasabbá válnak, és a lé­giforgalmi vállalatok aggódnak, ne­hogy nyíltszíni verekedés törjön ki a két csoport között a gépek fe­délzetén. Harvey Weiner, az egyik cég munkatársa ezzel a problémá­val foglalkozik. — Felméréseink azt jelzik, hogy a dohányosok félnek a repüléstől, ezért szívnak olyan sokat. A légi­társaságok nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék őket. Ugyanakkor rájöttünk, hogy a nem­dohányzók tartanak a füsttől, és erőszakossá válnak, ha 11 ezer mé­ter magasan cigarettázókkal van­nak összezárva. S mivel ők teszik ki az utasok felét, a légitársaságok­nak rájuk is szükségük van. Az én feladatom kitalálni, miként tartsuk vissza őket, hogy egymás torkának essenek. — Nem egy könnyű megbízatás. — Eddig bármit indítványoztam, ellenállásba ütközött. Az első meg­oldási javaslatom az volt, hogy minden járaton indítsanak két gé­pet. De a környezetvédők kifogást emeltek, mert ez megduplázná a zajártalmat, s ez még veszélyesebb lenne az emberek egészségére. Az­után azzal álltam elő, hogy a nemdohányzók csak a hét páros, a dohányosok viszont csak a párat­lan napokon utazhassanak. — Tökéletes megoldásnak hang­zik. Ez ellen mi volt a kifogás? — Azt mondták, az emberek azért repülnek, hogy minél hama­rabb jussanak el céljukhoz, és ha 24 órát kell várniuk az indulásra, inkább vonattal fognak menni. Egy másik ötlettel is előálltam: válasz­szák el a dohányzó és a nemdo­hányzó szakaszokat egy zárt, tűz­biztos acélajtóval. A nemdohány­zók külön folyosón szállnának be, hogy egyáltalán ne érintkezzenek a másik csoporttal. — Ez ésszerűnek tűnik. — Am a légitársaságok leszavaz­ták, mert akkor még egy mellékhe­lyiséget kellene kialakítani, s ezért legalább két ülőhelyet feláldozni. — Nos, akkor hová lyukadt ki végül? — Azt hiszem, megtaláltam az elfogadható kompromisszumot, ami nem elégíti ki ugyan sem a fanati­kus dohányosokat, sem a nemdo­hányzókat, de legalább az erőszak­kitöréseknek elejét veszi. Azt ja­vaslom, hogy minden járat sze­mélyzetében legyenek könnygázgrá­náttal felszerelt biztonsági embe­rek. ők ülnének választóvonalként középen, s ribillió esetén pzzal avatkoznának be, hogy elfojtsák a verekedést. — Ez tényleg megoldhatja a dol­gokat — mondtam. — Ha ugyanis a nemdohányosoknak a cigaretta­füst vagy a könnygáz között lehet csak választaniuk, akkor nem kez­denek el semmilyen felfordulást. Art Buchtvald Sohmldt Andrea felvétele Sikeres évet zártak a Szegedi Nívó-Faipari és Játékkészítő Szövetkezetben. Bérmunkát vállalnak faalkatrészek gyártá­sában, a Triálnak játékiskolatáblát készítenek, más játé­kokkal együtt. Gyermekbútorokat és etetőszékeket szerel­nek össze a szövetkezet dolgozói, ezek a termékek tőkés­exportra is készülnek. Tavaly 80-100 ezer darabot szállí­tottak külföldre HOLNAP TEMETIK DR. CSERHÁTI ISTVÁNT Holnap, szerdán temetik Szegeden dr. Cserháti István orvosprofesszort, a szegedi orvosegyelem rektorát, az MSZMP KB tagját. Búcsúz­tatása délelőtt 11 órakor kezdődik az egyetemek Du­gonics téri központi épületé­nek előcsarnokában, majd a Belvárosi temetőben a váro­si tanács által adományozott sírhelyen helyezik örök nyu­galomra. FORGALOM­KORLÁTOZÁS Ma, kedden délután 16 órától szerdán déli 12 óráig megállási tilalom lesz ér­vényben a Toldi és az Eöt­vös utca mindkét oldalán, valamint az Árpád téren. A temetési szertartás miatt hol­nap, szerdán 11 órától vár­hatóan 12 óra 15 percig le­zárják a forgalom elől a So­mogyi utcát, a Tolbuhin su­gárutat, a Bajai út belterü­leti szakaszát és a Fonógyá­ri utat a Belvárosi temető bejáratáig. Ebben az idő­szakban a Tolbuhin sugárJ úton és a Bajai úton a tö­megközlekedési járművek sem közlekednek. A 3-as villamos holnap reggel 9 órától 11 óráig csak a Du­gonics téri megállóig jár. A szertartás végén az egyetem­től, a Somogyi utcától két különjáratú autóbusz és két villamos viszi ki a Belváro­si temetőbe a gyászszertartás résztvevőit. TERVEZZÜNK EGYÜTT Tervezzünk együtt címmel holnap, szerdán délután 6 órától várják az érdeklődő­ket Újszegeden, a November 7. Művelődési Házban a Délterv, a Csomiterv és a Tervszöv munkatársai, va­lamint a szegedi magánter­vezők. A magánlakás-építés­sel, -tervezéssel kapcsolatban kaphatnak útmutatást, in­formációkat az érintettek. FOGADÓNAP A Csongrád megyei had­kiegészítési és területvédel­mi parancsnok 1986. január 31-én 8-tól 12 óráig foga­dónapot tart a hadköteles sor- és tartalékos állomány, valamint hozzátartozóik ré­szére. FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA Az Arany János u. 9. sz. alatti Kiszöv-klubban mű­ködő fiatal művészek klubja holnap, szerdán este 7 órai kezdettel rendezi meg so­ron következő foglalkozását. Ezúttal fellép a Huza-vona együttes, a szegedi Rézfúvós kvintett, a Régi Zene együt­tes és a Canticum együttes, valamint Árpás Károly köl­tő. A klubfoglalkozás ideje alatt az érdeklődők megte­kinthetik Holok Zoltán ama­tőr szobrászművész kiállítá­sát is. Az új magyar zene nyertesei Az új magyar zene a Rá­dióban — a közönség, a kri­tikusok és a Kóta 1985 évi dijaiért elnevezésű sereg­szemlét 15 alkalommal ren­dezte meg a Magyar Rádió Zenei Főosztálya Ezúttal több mint félszáz, 1985-ben rögzített új magyar zenemű vett részt a versenyben A zenekari művek közül a kritikusok és a közönség zsűrije Szöllösy András Tristia című művének, a kamarazene-kategóriában mindkét zsűri Maros Rudolf Szvitjének Ítélte díját A kórusmű kategóriában Szől­)iösy András A farizeusok ellen és Miserere című mű­vei kapták a Kóta diját. A Magyar Zeneművészek Szö­vetsége elnöksége különdíját — a seregszemlén legjobban szereplő fiatal (35 éven aluli) zeneszerző Nóg­rádi Péter Divetimentó című művével nyerte el Az eredményhirdetést és a díjkiosztást a Kossuth rá­dióban január 28-án ma 20.45 órától hallhatja a közönség (MTI) Változó idő Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős lesz az ég, északon néhány helyen futó hózápor, délen helyen­ként hószállingózás valószí­nű. Néhol köd képződik. A délnyugati szél többfelé meg­élénkül, a Dunántúlon erős széllökések is várhatók. A legalacsonyabb reggeli hő­mérséklet mínusz 10 és mí. nusz 5, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul. KITÜNTETÉS A polgári védelem terü­letén kifejtett kiemelkedő munkájáért „Haza Szolgála­táért Érdemérem" ezüst fo­kozata kitüntetést kapta Ko­már János, a Déltex Keres­kedelmi Vállalat igazgatója, aki az elismerést tegnap ve­hette át a Belkereskedelmi Minisztériumban. BÍRÁK KÖSZÖNTÉSE Tegnap, hétfőn a Csongrád Megyei Bíróság hivatalveze­tése és pártalapszervezete nyugdíjba vonulásuk alkal­mával bensőséges ünnepség keretében köszöntötte Nagy Attiláné megyei bírósági ta­nácselnököt és Fohsz Béla megyei bírósági bírót. Az ünnepeltek több mint 30 éve igazságügyi dolgozók. Mun­kájukat számos kitüntetéssel ismerték el. GALAKTIKA­KLUB A Galaktika sci-fi klub ma, kedden este 6 órai kez­dettel rendezi meg idei el­ső foglalkozását. Ekkor irat­kozhatnak be az új tagok, ismertetik az ez évi progra­mot, s lesz videofilm­vetítés is. ELMARAD A VENDÉGJÁTÉK A szolnoki Szigligeti Szín­ház ma, kedden este 7 órára az Ifjúsági Házba meghirde­tett vendégjátéka, Csurka István Deficit című darabjá­nak előadása technikai okok miatt elmarad. SZEGEDRŐL — SZEGEDIEKNEK A JATE szervetlen kémiai és analitikai intézetébe lá­togatnak a Szegedről — sze­gedieknek című sorozat résztvevői ma, kedden dél­után 5 órától. Az érdeklő­dők az intézet Dóm tér 7. sz. alatti bejáratánál talál­koznak. HARCÁSZATI GYAKORLAT A Varsói Szerződés éves kiképzési tervének megfele­lően a közeli napokban a Magyar Néphadsereg, a Csehszlovák Néphadsereg, valamint a Szovjet Hadsereg kijelölt törzseinek és csapa­tainak részvételével harcá­szati gyakorlat kezdődik ha­zánkban. A gyakorlaton tar­talékosok is részt vesznek KONCERT A ZENEISKOLÁBAN A Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai adnak koncertet hol­nap, szerdán este fél 7-kor a2 intézet Tábor utcai nagy­termében. Közreműködnek: Nagy Imre, Kopiásné Egri Gabriella, Pintér Sarolta, Molnár Gyuláné, Varga György, Bárkányi Pálné, Szelezsán Istvánné, Pé­terffy Gabriella és Bernicz­ky Zsuzsanna. A távközlés fejlesztéséért" Vélemény — ön a«t állítja, hogy az alperes vizitófejúnek nevezte. Nem gondolja, hogy csak hirtelen fel­indulásból tette? — Ugyan kérem'. Előtte sokáig nézege­tett! // A Magyar Posta, a Tech­nova Ipari Innovációs Alap, a Híradástechnikai Tudomá­nyos Egyesület és az MTESZ Szakértői Irodája országos pályázatot hirdet „A hazai távközlés fejlesztéséért" címmel. Terveket várnak a hazai távközlés meglevő esz­közeinek jobb kihasználásá­ra, újabb szolgáltatások be­vezetésére, a szolgáltatások minőségét javító megoldá­sokra. Az új elképzeléseknek illeszkedniük kell a hazai távközlés elfogadott kon­cepciójához, a postai előírá­sokhoz és szabályokhoz. Kö­vetelmény, hogy a benyúj­tott pályázat a megvalósítá­si szintig kidolgozott, gazda­sági számításokkal alátá­masztott legyen. Néhány ajánlott téma: korszerű elektronikus tele­fonkészülék megtervezése; á hagyományos távbeszélő-ké­szülékekben alkalmazott szénmikrofonok helyett elektronikus hazai alkatré­szekből felépített mikrofon megszerkesztése; adatátvite­li berendezések kidolgozása a távbeszélő-hálózat másod­lagos kihasználására; veze­ték nélküli személyhívó­rendszer kidolgozása; hitel­kártyával működő utcai nyilvános távbeszélő-készü­lék megtervezése; a kábelte­levíziós rendszerek másod­lagos kihasználását segítő megoldások. Beküldési határidő: 1986. május 12. A pályázatokat a következő címen várják: MTESZ Szakértői Iroda, 1372 Budapest. Pf.; 451. ATADTAK A GÁBOR ANDOR­DÍJAT Az idén Bertha Bulcsú József Attila-díjas író ré­szesült a Gábor Andor-díj­ban. Az elismerést és a ve­le járó plakettet Goda Gá­bor Kossuth-díjas író, a Gábor Andor Kuratórium elnöke adta át hétfőn a Ma­gyar írók Szövetsége klub­jában. SZEGEDI REJTVÉNYFEJTŐ SIKERE A „Húszak" versenyét ja­nuár 25-én délelőtt rendez­ték Budapesten, amelyen a fiatal szegedi mesterjelölt, Horváth Sándor, a szegedi Olajipari Dolgozók Klubja rejtvényfejtő körének ver­senyzője, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ma­gyar—történelem szakos, végzős hallgatója a bronz­érmet — 6 hibás megoldás­sal — szerezte meg. SZŐLŐVESSZŐK LABORATÓRIUMBAN A balatoni történelmi bor­vidéken megtörtént a szőlő­vesszők tél végi laboratóriu­mi vizsgálata. A nagyító alá került rügyek, illetve a ben­nük rejtőző fürtkezdemények azt mutatják, hogy a múlt évi kemény fagyok még az idei termésre is hatással lesznek. A gazdáknak azt ajánlják, hogy ezt figyelem be véve megkülönböztetett gondossággal végezzék a metszést. A vizsgálatok hasz­nos tanáccsal Szolgálnak a kártevők elleni védelemhez is. A klímakamrába — mes­terséges tavaszba — helye­zett szőlővesszők kihajta­nak, s az apró levélkékkel együtt előbújnak a szőlő ve­szedelmes kártevőjének szá­mító atkák is. Számukból nagy pontossággal lehet kö­vetkeztetni arra, hogy mi­lyen arányú lesz az ültetvé­nyek atkafertőzöltsége, s en­nek alapján előre fel lehet készülni a védekezésre. Ha­sonlóképpen megbízható el­igazítással szolgálnak a labo­ratóriumi vizsgálatok a várható lisztharmatfertőzés­ről és más betegségekről Vízügyi tárgyalások I2J­Magyar—csehszlovák víz­ügyi tárgyalások kezdődtek hétfőn a csehszlovákiai Ko­marnóban. Az ötnapos ta­nácskozáson a két ország szakemberei áttekintik a kö­zel 200 kilométer hosszú kö­zös Duna-szakasz szabályo­zásával, a gázlókotrásokkal, a hajózás feltételeinek bizto­sításával kapcsolatos tenni­valókat. Szigetköznél és a Gönyü alatti folyószakaszon az el­múlt évben 19 ezer köbmé­ter követ építettek be az új folyamszabályozási művek­be, és 60 ezer köbméter gáz­lókotrást végeztek el. A leg­jelentősebb beavatkozásra Ásványráró alatt, a bagomé­ri Duna-kanyarban került sor. Az 1400 méter hosszú kanyar évek óta az egész ha­józható Duna-szakasz legne­hezebben hajózható része volt. A kanyar rendezése több éven át tartott, és az elmúlt év végén befejeződött. Így •a hajózható mederszakasz még alacsony vízállásnál is az eddiginél kétszer széle­sebb. Statisztikai adatgyűjtés A Központi Statisztikai Hivatal az elkövetkezendő napokban reprezentatív adatgyűjtést kezd a kisipa­rosok és magán-kiskereske­dők körében. A KSH munkatársai a fő­városban és vidéken mint­egy ötszáz magánkereskedőt és nyolcezer kisiparost ke­resnek fel, hogy tájékozód­janak a forgalomba hozott cikkek árairól, s a szolgál­tatások díjairól. A felmérésre azért van szükség, mert míg a KSH rendszeresen gyűjt adatokat az állami vállalatok és szö­vetkezetek árairól — s így a szakembereknek rendelkezé­sére áll a mindenkori árin­dex —, a magánkereskedők és kisiparosok körében ed­dig nem tájékozódtak, holott áraik befolyásolják az átla­gos árszínvonal alakulását. Autófosztogatók Tarjánban Két szegedi fiatalember, a 27 éves Aranyosi Tibor (Zöldfa utca 7/A) és a 20 éves Kovács Sándor (Bródi Mihály út 55.) ellen indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság. Mind­két férfi büntetett előéletű, jelenleg foglalkozás nélküli. Alaposan gyanúsíthatók lo­pás vétségével, és jármű ön­kényes elvétele kísérletével. A bizonyítékok szerint Ara­nyosi és Kovács a Tarján városrészben különböző he­lyeken hét darab utcán par­koló személygépkocsit tört fel. Az autókat megpróbál­ták elindítani, mivel ez nem sikerült, a bennük levő tár­gyakat szétdobáltak, mint­egy 2 ezer forint értékűt ma­gukkal is vittek. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar N/nrlaiislr. Munkáspárt Szeged Városi r.izotlságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Slmun István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 674(1 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2ü. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesituFnel. Előfizetési dlj egy hónapra 4] forint — ISSN: 0133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents