Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

Szerda, 1985. december 4. 3 Laosz ünnepén Egy új korszak kezdetének tizedik évfordulóját ünnep­ük ma Laoszban. Egy évti­zeddel ezelőtt az „egymillió elefánt országában" a forra­dalmi erők megszüntették a királyságot, és kikiáltották a köztársaságot. A kerek év­forduló alkalmat ad a szám­vetésre, mi és hogyan válto­zott a mintegy három és fél millió .lakost számláló indo­kinai állam életében. A változások kezdetén Laosznak még a kellő meny­nyiségü áram biztosítása is gondot jelentett, a torz gaz­dasági struktúra és elmara­dott mezőgazdaság pedig nem volt képes megtermel­ni a lakosság élelmét. A leg­nehezebb szakaszból áldo­zatos .munkával, a szocialis­ta országok támogatásával sikerült kilábalni. Az alap­vető élelmiszerekből Laosz ma már önellátó. Erőteljesen fejlődik a szocialista ipar, gyárak, üzemek százai kezd­tek termelni, hogy elősegít­sék az idén záruló első öt­éves terv minél sikeresebb teljesítését. Külpolitikai té­ren elismerést érdemel, hogy az ország fontos szerepet vál­lal a délkelet-ázsiai térség békéjének és biztonságának megteremtésére irányuló erő­feszítésekből. A gondok tíz év alatt ter­mészetesen nem szűnhettek meg. ám a jövő reményt kel­tő. Nemzeti ünnepén sok si­kert kívánunk a laoszi nép­nek a nagyszabású építő­munkában. Magyar vezetők üdvözlő távirata a laoszi nemzeti ünnep alkalmából. 1985. december 1. Kaysone Phomvihane elv­társak, a Laoszi Népi For­radalmi Párt Központi Bi­zottsága főtitkárának, a Laoszi Népi. Demokratikus Köztársaság Minisztertaná­csa elnökének Szufanuvong elvtársnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság . elnökének, a Legfelsőbb Népi Gyűlés el­nökének Kedves Elvtársak! Nemzeti ünnepük, a La­oszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Miniszter­tanácsa, Országgyűlése, va­lamint egész népünk nevé­ben elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjüK Önöknek, a Laoszi Népi For­radalmi Párt Központi Bi­zottságának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának, Legfel­sőbb Népi Gyűlésének, a baráti laoszi népnek. Népünk őszinte elismerés­sel tekint azokra az ered­ményekre, amelyeket né­pük a Laoszi Népi Forra­dalmi Párt vezetésével az elmúlt 10 év alatt a népi hatalom megszilárdításában, a társadalom és a nemzet­gazdaság szocialista átalakí­tásában elért. Kívánjuk, hogy sikerrel teljesítsék pártjuk III. kongresszusá­nak célkitűzéseit, első öt­éves tervük feladatait. Nemzeti ünnepük alkal­mából további sikereket kí­vánunk Önöknek' és a ba­ráti laoszi népnek hazájuk felvirágoztatásáért folytatott áldozatos tevékenységükhöz. Kádár János. a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára Losonczi Pál. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György. a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Sarlós István. a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke A Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Szak­szervezetek Országos Taná­csa, a KISZ Központi Bi­zottsága, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa, a Magyar Szolidaritási Bizott­ság, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa táviratban köszön­tötte laoszi partnerszerveze­teit. (MTI) Hámori Csaba Angolába utazott Hámori Csabának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésével va­sárnap magyar pártküldött­ség utazott Angolába, hogy részt vegven az MPLA Munka-párt II. kongresszu­sán. A magyar küldöttség tagja Budzsákiia Mátyás, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője, Sós Já­nos, a KB külügyi osztályá­nak munkatársa és Gulyás András, hazánk Juandai nagykövete, aki a helyszínen csatlakozik a delegációhoz. RADIOTILEX DÉL-AFRIKAI SZAKSZERVEZETI KÖZPONT Elijah Barayi személyében a Fekete Bányászok Orszá­gos Szakszervezetének (NUM) vezetőjét választotta elnökéül a harminckét dél­afrikai szakszervezet részvé­telével szombaton megala­kult Dél- afrikai Szakszer­vezeti Kongresszus, a COSATU. A félmillió szervezett dol­gozó képviseletében 900 kül­dött és 61 megfigyelő kez­dett tanácskozást szombaton este a dél-afrikai Dúrban városában, azzal a céllal, hogy olyan szakszervezeti központot hozzon létre, mely egységesen tud fellépni a faji elkülönítés rendszere el­len. A COSATU főtitkári tisztét Jay Naidoo tölti be. OBT-KÜLDÖTTSÉG STOCKHOLMBAN Pethö Tibornak, a BVT elnöksége tagjának vezetésé­vel békemozgalmi küldöttség utazott szombaton Stock­holmba, a Béke Világtanács irodájának háromnapos ülé­sére. A tanácskozáson meg­vitatják a BVT jövő évi ak­cióprogramját, s azt, hogy a nemzetközi békemozgalom miképpen járul hozzá a jö­vő őszi koppenhágai béke­világtalálkozó előkészítésé­hez. DRÁGÁBB A BENZIN LENGYELORSZÁGBAN Húsz százalékkal drágult a benzin és harminc száza­lékkal a gázolaj Lengyelor­szágban. Vasárnaptól kezdve a 94-es oktánszámú benzin literje 60 zlotyba (13,41 fo­rint), a gázolaj 42 zlotyba (9,38 forint) kerül. Az áremelést azzal indo­kolták, hogy jobban kell ösztönözni a takarékosko­dást, és ezért a jegyrendszer által amúgy is korlátozott keresletet az árakal is befo­lyásolni kell. Aki külföldi rendszámú kocsival utazik Lengyelországba, csak az Orbis lengyel utazási irodá­nál váltott benzinutalvány ellenében tankolhat. Ilyen utalványokat az Orbis kül­földi vagy lengyelországi irodáiban lehet vásárolni külföldi fizetőeszközzel, il­letve külföldön váltott úti­csekkel. Lehetnek eltérő teljesítmények Fiatal pedagógusok fóruma Szegeden Bizonyára sokáig emléke­zetes marad az a fórum, amelyet fiatal pedagógusok­nak rendeztek szombaton az újszegedi tanácsi oktatási központban. A szegedi, a megyei KISZ-bizottság évek óta próbálja szakmai tanács­kozások sorával felhívni és terelgetni az ifjú szakembe­rek figyelmét olyan kérdé­sekre, amelyekkel az érin­tetteknek — talán életkoruk­ból következően — érdemi módon nemigen van módjuk foglalkozni. E legutóbbi pe­dagógus-összejövetel termé­szetesen beleillik a sorba, de különös aktualitása miatt rendhagyó is. Miért? Egy szegedi tanítónő úgy fogal­mazta meg: már-már meg­szoktuk, hogy nem tudjuk, mit. miért csinálunk? Arra pedig, hogy tudják, mit és miért csináljíinak, igen nagy szükség lesz jövőre. Az élei­be lépő oktatási törvény ugyanis a pedagógusoknak nem csupán egyszerű végre­hajtó szerepkört szán. Krea­tív, alkotó munkát követel minden tanártól, a kezdőtől, a nyugdíj előtt állóig egy­aránt. A szombati fórumon szö­vetségeseknek kérték vezető szakemberek az ifjú pedagó­gus generációt. Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes például a következőkhöz: vegyenek részt, az oktatás és nevelés hatékonyságának növelése érdekében, a törvény adta változtatások helyi kidolgo­zásában. A fokozatosság el­vét betartva minden iskolá­nak magának kell megtalál­ni az átalakítás módját. S az ifjú tanárok talán a legalkal­masabbak a stabilitás és a stagnálás fogalmainak szét­választására. A miniszterhe­lyettes hangsúlyozta, eljárt az idö az eddigi pedagógiai stratégiák fölött. Ma nem szerkezeti tantervi reformra van szükség, hanem diffe­renciált, sokszínű iskola­rendszer működtetésére, amelyben igenis lehetnek el­térő teljesítmények. Sem módszert, sem követelményt, sem az értékrendet nem sza­bad uniformizálni. Keserű tapasztalatok igazolják az ilyen kísérletek kudarcát (tu­lajdonképp az eddigi refor­mok kétharmadának látvá­nyos bukása). S félő, egyre lustább nemzedék váltja egymást az iskolapadokban, hacsak nem szakít gyökere­sen jelenlegi módszereivel a pedagógustársadalom. Az oly sokat emlegetett feltételek­ről is szólt a miniszterhelyet­tes. Például arról, hogy je­lenleg 13 ezer tornaterem, 15 ezer pedagógus hiányzik, de nem kielégítő az iskolai „se­gédszemélyzet" és eszköz­rendszer sem. A VII. ötéves tervben négyezer tanterem építésére, 15 ezer felügyelő, iskolatitkár, adminisztrátor, tanár foglalkoztatására, 250 tanterem létesítésére van le­hetőség. Kevesebb a szüksé­gesnél. S ez a tendencia ér­vényes Csongrád megyére is, ahol különben a pedagógu­sok 44 százaléka fiatal. (Sza­bó G. László, a megyei ta­nács elnökhelyettese róluk tartott előadást a fórumon.) A lobb mint kétszáz részt­vevő hét szekcióban vitatta meg az elhangzottakat. Egye­bek között így: — Én nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzetemben ennél többre képes leszek. Vásár­helyen kollégiumi nevelőta­nár vagyok, KlSZ-tanács­adója a vendéglátóipari is­kolának, tanítok biológiát le­velezőknek, eladásetikát nappalisoknak. Egy másik is­kolában, a közgazdasági szakközépben, óraadóként, földrajzot. A kollégiumban a munkahelyem — egyben a lakásom. Hétfőtől péntekig, reggeltől estig dolgozom. Az biztos, engem nem erre ké­peztek a debreceni egyetem biológia—földrajz szakán. Tizenhármán végeztünk, ketten kaptak végzettségük­nek megfelelő állást. Szere­tek tanítani, de hát így? Azt hiszem, éppen ideje átgon­dolni és megváltoztatni az ilyen kényszerpályákat. — Nagyon örülök ennek a tanácskozásnak, mert itt végre az óvónőkre is úgy te­kintenek, mint a pedagógu­sokra. Tapasztaltam, amikor oktatásról. nevelésről be­széltek, bennünket valahogy mindig elfelejtettek. A je­lenlegi képzési struktúrán jó, hogy végre változtatnak, s az óvónők tanítói képesítést is szerezhetnek. Talán a daj­kákról sem feledkeznek meg. Alapvető nevelési kérdése­ket nekik is ismerniük kell. Szerintem nagy a távolság, a szakadék, óvodák és általá­nos iskolák között. Az utób­binak kellene közeledni fe­lénk, mert az első osztályo­sok képtelenek megbirkózni a jelenlegi követelmények­kel. — Évek óta mondjuk, ru­galmasabban is lehetne ke­zelni a tananyagot. No, de az igazgató, a szakfelügyelő azt nézi, tartom-e a tempót, nem maradlam-e le. Szóval, nem a valós eredményre kí­váncsiak, hanem arra, meg­felelek-e az átlagos elvárás­nak. — A tanítónők továbbta­nulási szándékát sokáig ko­molyan se vették. Most már legalább hagynak bennün­ket, ha van rá lehetőség. Egyébként, kimondva vagy elhallgatva, egy fölső tagoza­tos tanár rangján alulinak érzi, ha alsóban kell helyet­tesítenie. — Egyetemeinken, főisko­láinkon nem vagyunk olyan helyzetben, hogy válogas­sunk a jelentkezőkből. Felső­oktatásunk nem tud lépést tartani a tudományos ered­ményekkel sem.v-Már 40 órát tartunk hetente, s az is ke­vés. Azt hiszem, az élet ránk kényszeríti a szemléletvál­toztatást, a követclményelv érvényesítéséi. Persze a ké­nyelem nagy úr. Az oktatási törvény 800 ré­gi rendeletet, jogszabályt szüntet meg. És jogi garan­ciát ad az iskolai demokra­tizmusnak, a tanári szabad­ságnak .. Mag Edit flz autóklub közgyűlése A Magyar Autóklub szom­baton a Budapest Kongresz­szusi Központban tartotta tisztújító közgyűlését. Balogh Tibor főtitkár számolt be az elmúlt öt esztendő munká­járól, s vázolta a további leendőket. Megállapította, hogy az autóklub tagjainak a száma az öt évvel ezelőtti 173 ezerről 430 ezerre emel­kedett, s ez azt jelenti, hogy ma az autótulajdonasok egy­harmada klubtag. Az elmúlt években számottevően ja­vult az autóklub szolgálta­tásainak színvonala: 21 új műszaki állomás létesült, 8 további segélyszolgálati ál­lomást hoztak létre, elkészült a 'budapesti új segélyszolgá­lat! bázis, s kiépült az úgy­nevezett miniállomások há­lózata. A főtitkári beszámoló után Urbán Lajas közlekedé­si miniszter szólalt fel. El­mondta, hogy a hetedik öt­eves -tervidőszak idején vár­hatóan 550—600 ezer sze­mélygépkocsi 'beszerzésére lesz lehetőség, 2000-ig 2,3 millióra bővül a hazai sze­mélyautópark. Egyre na­gyobb szükség van a közle­kedési hálózat Budapest­centrikusságának feloldá­sára, a mostaninál jobb köz­lekedési kaocsolatok megte­remtésére. Éppen ezért to­vább folytatják a bekötőutak építését, bővítik a dunai át­kelési lehetőségeket, s ha­marosan megkezdik az Mü­ás autópálya első szakaszá­nak építését. A közgyűlés megválasztot­ta a tisztségviselőket. Az el­nök újból Kiss Dezső, az ügyvezető elnök Valter Me­dárd lett, a klub főtitkárává ismét Balogh Tibort válasz­tották. Se túl nagy, se túl kicsi Kazánépítők, a Zsitva-soron Az orosházi Építőipari Kútfúró és Kazánépítő Szö­vetkezeti Vállalat egy hó­nappal ezelőtt kirendeltsé­get hozott létre Szegeden, a Zsitva sor egyik lakásában. tékek csőszereléséivel foglal- sek a precíz munkához, s kozunk. Ez önmagában nem új dolog, ami mégis miís: a legkisebb munkától, ami akár százezer forint lehet, Koszta Mihály kirendeltség- válialunk több tízmilliósakat vezetőt faggattuk. Miivel foglalkozik a vál­ezzel párhuzamosan kialakul bennük a szakmai önállóság, kreativitás, előttük a nagy­világ is. Szívesen látok ma­gam körül fiatal, tehetséges, megbízható szakmunkáso­kat, akikre hosszú távon is s zá m i t h a t u n k. tá maszk od ­hatunk mind bel-, mind kül­földön. A hozzánk kerülő, ide jelentkező fiatalok havi jövedelme, teljesítményük­től függően hat-hétezer fo­rinttói megy felfelé. is elsősorban belföldön, és itt. Csongrád megyében. lalat. milyen elképzelésekkel Vállalatunk elképzelése a jelentek meg Szegeden? szegedi kirendeltséggel ket­— Vállalatunk három tős célú. Elsősorban Szege­alapvető profillal rendelke- den és körnvékén kazánjavi­zik, s ennek megfelelően ha- . .. ,'. . , ., . . rom fő-építésvezetősége van. t(>' csőszerelési munkakat ve­Kútfúróink Magyarországon Sezni. illetve a külföldi a vízkutak fúrásával foglal- technológiai szerelésekhez koznak ban saj támaszkodva — melynek lé­nyege egy vegyi eljárás —, kiváló szakember dolgozik _ Valamennyi dolgozónk­az elapadt („bedöglött") ku- kirendeltségünkön, a csősze- nak biztosítjuk a vgmk-ban — Természetesen a sabb jövedelemért kell dolgozni, maga­kemé­•znak. s emellett elsősor- s/üksAees szakembereket ké- nw<? dolgozni, am az in saját szabadalmunkra -s/ukstgf t fredmen» " zsebben W1' iPezni. Jelenleg tobb mint 30 hato, nemde? tak vízhozamát visszaállít­ják. méghozzá az eredeti vízhozam 80-130 százalékára. — Eljárásuk, hírnevük túljutott az országhatáron. — Jelenleg Tunéziában, Líbiában és Ausztriában dol­gozunk. Az említett két ke­leti államban már évek óta, megszakítás nélkül. Építő­ipari Irakban és Algériában mun­kálkodik. immár három éve. Természetesen itthon is van bőven tennivaló. Kazánépitő nak az „j kirendeltségre? tevékenységünkről, mely a szegedi kirendeltség alapte­vékenységét is jelenti, any­nyit. hogy technológiai sze­relésekkel, fűtések (külső, belső) víz-, gőz- és gázveze­relés minden válfajában. Va- való tevékenységet mely szintén jelentős többletjö­vedelmet biztosít. Fiatal, fejlődni akaró szakrflunká­anyagilag, megadjuk a tőlünk telhető maximu4 mot. fő-építésvezetőségünk vén elnyernünk egv giai munkát, mely ban hegesztés. lamennyien „világot járt", kipróbált, megbízható szak­emberek. Ezenkívül félszá- sainknak mind zan dolgoznak a gdanski ki- ™'nd szakmailag kötőben kemény val,utáért. Ez a munka egészen 1988-ig tart. A közeli napokban si­került versenytárgyalás ré­norvé­— Nem tartanak a konku­renciától? — Egyetlen céggel Ásványvizek árának emelkedése A Fővárosi Ásványvíz- es Jégipari Vállalat közli, hogy 1 literes Kristály és Harmat ásványvizeinek fogyasztói ára az előállítási költségek növekedése miatt december 2-töl 4,50 forintról 5 forintra emelkedik. A Borsodsziráki Bartók Mezőgazdasági Tsz közli, hogy 0,5 literes Borsodi ás­ványvízének fogyasztói ára a termelesi költségek növeke­dése miatt december 2-től 3,10 foriótról 3,50 forintra emelkedik. (MTI) sem elsősor- szeretnénk Versenyezni, csu­pán arra a sajátos helyze­tünkre építünk, hogy egyedi — Milyen feladatok vár- a profilunk, s fiatal, jól képzett szakmunkásgárdánk, minimális adminisztratív ap­— Jelenlegi létszámunkat parátusunk van. Ez teszi már a közeljövőben bővíte- számunkra lehetővé, hogy nünk kell. hiszen csak a relatíve alacsony összegért norvégiai munkahelyre je- vállalkozzurflí. gyorsan mo­lentös számú szakembert zoghassunk, könnyen alkal­küldhetünk: az első turnust mazkodjunk a^ megrendelő januárban, a többieket ío- elképzeléséhez, - elvárásához, lyamatosan. A munka előre- egyedi kívánságaihoz. Ami láthatóan több évig tart. egy nagyvállalatnak túl ki­Gondom jelenleg nincs, hí- esi, egy kisiparosnak meg szen egyik ember hozza a túl nagy, az nekünk é.pp másikat. Tisztában Vannak megfelel. A kirendeltség azzal, ha itthon becsületesen megalakulása után. rövid és megbízhatóaifvégzik mun- idö elteltével, már több mil­káiukat. előbb-utóbb kijut- liós nagyságrendű technoló­nak külföldre. Jelenlegi lét- giai szerelésre kapott megbí­számunk egynegyede hu- zást. Sőt, az elmúlt napok­szonéves, kezdő szakmunkás, ban újabb feladatra kértek bennünket. Tennivalónk te­Tudiák. hogy amennyiben elsajátítják azokat a szakmai fogásokat, melyek szüksége­hát akad . Balogh József

Next

/
Thumbnails
Contents