Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-20 / 298. szám
2 Péntek, 1985. december 20. Á lakásügyi jogszabályok változása Intézkedések a lakáshoz jutás feltételeinek megkönnyítésére A lakáshoz jutás pénzügyi támogatási rendszerének fejlesztésével január elsejétől differenciáltan eftielkednek a szociálpolitikai kedvezmények, előnyösen módosul a kedvezményes kamatú lakásépítési hitel felső határa. Újdonság, hogy — legfeljebb hároméves időtartamra — úgynevezett áthidaló hitelt is igénybe vehetnek a már lakással rendelkező, de újabb otthon építésére vállalkozók, illetve az új lakást vásárlók. Jövőre az ifjúsági takarékbetét utáni — jelentős mértékben megnövelt felső határú — kölcsönt a magánforgalomban történő lakásvásárlásra is fel lehet használni. A lakáshoz jutás pénzügyi feltételeiben január elsejétől számos változás történik. Emelkedik — elsősorban az új hőtechnikai szabvány alkalmazása miatti költségnövekedés ellensúlyozására — a többgyermekes családok szociálpolitikai kedvezménye. A kedvezmény összege az e^ső gyermek után 40 ezer, a második gyermek után 65 ezer, a harmadik gyermek után pedig 125 ezer forint lesz. Minden további gyermek kedvezménye 40 ezer forint, más eltartottak kedvezménye változatlanul 30 ezer forint marad. A családnagyság szerint változó mértékben emelkedik a kedvezményes kamatú hitelek felső határa. Az átlagos (3-4 tagú) családok 20 ezer forinttal, a 6 főnél nagyobb családok 60 ezer forinttal több kedvezményes hitelt vehetnek fel, mint eddig. A kedvezményes kölcsön kamata változatlanul 3 százalék, lejárata pedig maximálisan 35 év. Újdonság az áthidaló hitel, amelyet a régi lakással rendelkezők vehetnek igénybe, ha újat akarnak építeni. A hitel azt az átmeneti időszakot segít áthidalni, amely alatt elkészül és beköltözhetővé válik az új épület, s a tulajdonosok a régi lakást értékesíthetik. A hitel kamata egy éven belüli visszafizetés esetén 8, két éven belül 10, ezentúl pedig ^százalék. Ugyancsak kedvezmény, hogy az ifjúsági betét utáni különkölcsön a magánforgalomban történő lakásvásárláshoz is igénybe vehető. Változik — a takarékossági időtartam függvényében — a különkölcsön felső határa és összege. Szabadabbá válik a munkáltatói támogatások felhasználása. Januártól ezek a támogatások ' felhasználhatók magánforgalmú lakásvásárlásra, -felújításra és -korszerűsítésre is. A helyi tanácsok támogatási lehetősége ugyancsak bővül, a valóban rászoruló családoknak a lakáshoz jutás és a fenntartás bármilyen költségének viseléséhez vissza nem térítendő támogatást nyújthatnak. Ennek feltételeit a helyi tanácsok rendeletben határozzák meg. Változások lépnek érvénybe a lakásügyi jogszabályokban is. A tanácsok lehetőséget kapnak, hogy — a bérlakásokról való lemondás, illetve nagyobb lakások kisebbre történő cseréjének ösztönzése érdekében — a normatív központi szabályozás helyett önállóan szabályozzák a pénzbeni térítés mértékét. A tanácsok így lényegesen magasabb összeget fizethetnek ki — a lakáshasználati díjnak akár a nyolcszorosát is — térítésként. Lehetővé válik az is, hogy lakással nem rendelkező idős emberek — tanácsi bérlakás leadása nélkül — nyugdíjasházi lakáshoz jussanak. Ebben az esetben azonban háromszoros-ötszörös mértékű lakás használatbavételi díjat kell fizetniük. Kedvezően változnak az állami tulajdonú házingatlanok értékesítésének feltételei. Jelentős, 40 százalékos engedmény illeti meg a vevőt, ha a vételárat egy összegben kifizeti, illetve arányos kedvezményt kap, aki a részletfizetéskor a szerződésben foglaltaknál többet törleszt. A legalább 15 éve fel nem újított épületeknél a vételár a forgalmi érték teljes összegének 30 százalékáról 15 százalékra csökken. Szabó Kálmán körzeti megbízott Az érdekek közösek „A rendőri szolgálat akkor lehet eredményes, ha a lakosság széles tömegeit sikerül bevonni a közrend, a közbiztonság fenntartásába. Ennek összekötő láncszemei a körzeti megbízottak, akik a felelősségükre bízott területen élnek, nagy hely- és személyismerettel rendelkeznek, ami elengedhetetlen a bűncselekmények megelőzése és felderítése szempontjából. Rangot, megbecsülést, bizalmat jelent körzeti megbízottnak lenni ..." — nyilatkozta lapunknak Barna Sándor ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Harmincéves évfordulóját ünnepli januárban a körzeti megbízotti és önkéntes rendőri szo.lgálat. Ennek kapcsán villantunk fel portrékat a kiemelkedő munkát végző kmb-sek és önkéntes rendőrök közül. Elsőként Szabó Kálmán törzsőrmestert mutatjuk be, aki Szegeden, a Szent István téri körzetben teljesít szolgálatot. — Az általános iskola elvégzése után az Erdókémiai Vállalathoz kerültem betanított munkásnak, majd 1972-ben autóbusz-kalauz lettem a Volánnál. Még az évben bevonultam katonának — kezdi a visszaemlékezést a 32 éves fiatalember, majd így folytatja; — A rendőri pálya iránt már kiskoromban vonzalmat éreztem, így hát jelentkeztem a rendőrségnél. Ettől kezdve „civil", csak néhány órára lettem, hiszen, amikor leadtam a katonai „mundért", a következő órában már be is „öltöztem". Ezzel a vágyam is teljesült. Az őr-járőr alosztályra kerültem, ahol 1982-ig teljesítettem szolgálatot. Közben elvégeztem a tiszthelyettesképző iskolát. Akkori parancsnokom megemlítette, hogy körzeti megbízotti munkára alkalmas ja** föTy I ^m Szabó Kálmán törzsőrmester rendőröket „keres" a kapitányság. Innen kezdve, már gyorsan peregtek az események. A belvárosi kmb-s csoporthoz kerültem, és 1982-ben megkaptam a Szent István téri körzetet. — Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie új beosztásában? — Rendőri tapasztalatom még igen kevés volt. Az ismeretlen körülmények és az új feladat nyugtalanított. Nagyon sok éjszakát töltöttem álmatlanul. A terület sajátosságait megismeive, különösen az első időszakban, az átlagosnál is többször végeztem éjszakai ellenőrzéseket. Eltelt egy év, és azon vettem észre magam, hogy alaposan megismertem a körzetem. Tudtam már, kik a „visszajáró bűnösök", kik azok, akik csak véletlen szabálysértésbe csöppentek bele. Ügy érzem a körzet lakosai is megismertek, elfogadnak. Közösen intézzük az ügyeket a 15 önkéntes rendőrrel. — Tapasztalata szerint az emberek szívesen segítenek a rendőrnek vagy éppen ellene szurkolnak? — Is-is. Ügy érzem a becsületes állampolgárok rokonszenvvel figyelik munkám, és lehetőségeik keretei között közreműködnek annak eredményes elvégzésében. Tudják, hogy nélkülük nem lehet tevékenységünket eredményesen ellátni. Vannak olyanok, akik csak paszszívan szemlélik intézkedéseinket, de elvétve találkoztam olyan emberekkel is, akik a bűnözővel rokonszenveztek. Szerencsére nem ez a jellemző. Az érdekek közösek, hiszen egy egész körzet nyugalmáról, közbiztonságáról van szó! Bagaméry László Ipari szövetkezetek Gazdálkodás 1985-ben Az előzetes adatok alapján várhatóan Csongrád megye szövetkezeti ipara az éves tervnek megfelelő növekedést ér el az Idén. A népgazdasági átlagot meghaladó a termelés bővülése, az élőmunka hatékonysága. Nő a belkereskedelmi értékesítés és a beruházás, de nem teljesül a várt konvertibilis elszámolású export. Kis mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma. Az év végén a Kiszövhöz 40 hagyományos formában működő szövetkezet és 34 kisszövetkezet tartozik. * A megyében dolgozó ipari szövetkezetek az idén várhatóan 4,9 milliárd forintnyi termelési értéket állítanak elő, ami a tavalyinál 7 százalékkal több. Ennél nagyobb a növekedés a hagyományos formában dolgozó szövetkezeteknél. A kisszövetkezetek termelése nem emelkedik. Ennek alapvető oka, hogy a Nyersbőr Felvásárló és Értékesítő Tímár Kisszövetkezettől megvonták a felvásárlási jogot. Emiatt 70 millió forinttal esik viszsza az árbevétel. A legdinamikusabban (14,5 százalékkal) az építőipar termelése növekszik. A szolgáltató iparban a legszerényebb a növekedés, mindössze 2,9 százalék. Év közben a szövetkezetek megfelelő intézkedéseket tettek azért, hogy a rendkívüli téli miatti termeléskiesést december végéig pótolják. Ez várhatóan sikerül is. Továbbra is gondot okoz a nem megfelelő, illetve bizonytalan anyagellátás. A termékszerkezet változása megfelelt a piac diktálta feltételeknek. Üj termékek kínálata főként a gép- és vegyiparban jelentős. Az összes külkereskedelmi értékesítés megközelítően 6 százalékkal haladja meg az 1984. évit. A nem rubel elszámolású export nem emelkedik tervezett mértékben. A gépipari szövetkezeteknél az export körülbelül a felére esett vissza, döntően a jugoszláv árucsere kedvezőtlen alakulása miatt. A Szegedi Bútoripari Szövetkezetnek sikerült termékeivel megjelenni a francia piacon. Figyelmet érdemel a Szegedi Szűcs és Szabóipari Szövetkezet kiegyensúlyozott külkereskedelmi munkája. Az Április 4. Cipőipari Szövetkezet előnyös kooperációhoz jutott. A Tápéi Háziipari Szövetkezetnél számottevő kiviteli többletet értek el, ugyanakkor a Szegedi Ruházati Szövetkezetnél viszszaesett a tökésexport nagysága. A rubelelszámolású export várhatóan 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A gépipari szövetkezetek 20 millió forintos árbevétel növekedést értek el, elsősorban a Szevafémnek Szovjetunióba küldött egyedi gépei, berendezései révén. A könnyűipari szövetkezeteknél 'is számottevő a szocialista export emelkedése. A Szegedi Bőrdíszmű Ipari Szövetkezet számára árfolyam módosulása jelentett előnyt. A belföldi értékesítés mindössze 1 százalékkal nőtt. A megye lakossága az idén 10 százalékkal költött többet a szövetkezeti szolgáltatásokra, mint tavály. Ebben az ágazatban a kisszövetkezetek teljesítménye mintegy 25 százalékkal nőtt. Az idén mar a lakossági szolgáltatásoknak több mint 40 százalékát ezek a szervezetek végzik. A legerőteljesebben gázszereléssel kapcsolatos igények nőttek. Több szövetkezet — Szegedi Ruhajavitó, Komfort, Neokorr — kénytelen volt árait is emelni. A megye ipari szövetkezetei az idén összesen 14 500 dolgozót foglalkoztattak. Közülük 2100-an dolgoznak a kisszövetkezetekben. A szakmunkáshiány csökkent, de egyes szakmákban — kőműves, forgácsoló, különféle szolgáltatók — továbbra is nagy. Az átlagkeresetek. jelenlegi adatok szerint 7 százalékkal emelkedtek. Ez a szám az évvégi kifizetésekkel, főként a kisszövetkezeteknél tovább nőhet. A teljes munkaidősök havi átlagkeresete az 'idén a hagyományos szövetkezeteknél 4717 forint, a kisszövetkezeteknél pedig 7275 forint. Más megyék közül mindöszsze hatban magasabbak a Csongrád megyeinél az ipari szövetkezetekben a keresetek. Az egy évvel korábbinál 13,5 százalékkal magasabb lesz az idén a szövetkezetek nyeresége. A termelést meghaladó eredménynövekedésben meghatározó szerepe van az új gazdasági szabályzók kényszerítő hatásának. Szinte valamennyi hagyományos formában működő szövetkezet számára az alaphiány elkerülésének egyetlen lehetősége a nyereség tömegének növelése. A megyében előreláthatóan veszteséges szövetkezet nem lesz. B. I. Új búzafajták Az Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács csütörtöki ülésén 16 magyar és 3 külföldi növényfajta állami minősítéséről döntött, s ezzel új lehetőséget kaptak a mezőgazdasági nagyüzemek és — részben a — kistermelők. Az őszibúza-fajták választékában tavaly nem történt változás, az intenzív termesztési nrogram azonban megköveteli a jelenlegieknél is nagvobb genetikai értékű, jó minőségű fajták alkalmazását; a tanács hat új fajta termesztésére adott engedélyt. Ezek nem ismeretlenek a gazdaságokban, egy részüket már eddig is viszonylag nagy területen termesztették, a hivatalos engedély a továbbiakban az üzemekre bízza, hogy milyen mértékben vonják be a termesztésbe ezeket az őszi búzákat. Közülük a Martonvásári 14-es fajta igen ko- . rai érésű és ebben az éréscsoportban a legjobb termőképességű búzák közé tartozik. A GK öthalom szintén korai érésű fajta, amely úgynevezett javító minőségű 'búzát ad, s igy várhatóan keresett lesz. Üzletek ünnepi nyitva tartása December 22-cn, aranyvasárnap az élelmiszerüzletek, édesség-, dohány- és virágboltok, piacok és piaccsarnokok vasárnapi rend szerint üzemelnek. Amint arról már korábbi lapszámainkban beszámoltunk a kijelölt áruházak, iparcikk-, ruházati és egyéb boltok 9-től 15 óráig tartanak nyitva. December 23-án, hétfőn valamennyi élelmiszerüzlet este 7 óráig, a pénteki napokon ennél később záró élelmiszerboltok pénteki nyitva tartásuk szerint üzemelnek. A piaccsarnok, a piac és a területén árusító valamennyi élelmiszer-pavilon délután 3 óráig tart nyitva. Az iparcikk- és ruházati boltok keddi, a venr Árucsere-forgalom Aláírták az 1986. évre szóló magyar—lengyel árucsere-forgalmi és fizetési jegyzőkönyvet. A tervezett kölcsönös szállítások értéke több mint 1,1 milliárd rubel, ami 15 százalékkal haladja meg az idei jegyzőkönyv előirányzatát. Hazánk főként autóbuszokat, autóbuszalvázakat, egvéb gépjárműipari termékeket, műszeripari termékeket, timföldet, gyógyszert, bort, pezsgőt, bútort, fényforrást, textilipari termékeket valamint sport- és turistacikkeket szállít Lengyelországba, ahonnan bányagépeket Nisa és ZUK szállítókocsikat, Star teherautókat, szerszámgéDeket és szines tévéképcsöveket kapunk. A következő évben mintegy 9000 darab kis- és középkategóriájú személygépkocsi importjára kerül sor, ami 35 százalékkal haladja meg az ez évben szállított volument. déglátó helyek hétfői nyitva tartási rendjüknek megfelelően látogathatók. December 24-én, kedden valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac szokott nyitva tartási idejétől, de legkésőbb hét órától délután 2 óráig fogadja a vásárlókat. A vendéglátóipari üzemegységek délután 3-kor zárnak, kivéve az Utasellátó Vállalat nagyállomási egységét, mely 7 óráig, valamint a Tisza és a Hungária éttermek, melyek este 10-ig fogadják a vendégeket. Az aranyvasárnapi nyitva tartásra kijelölt áruházak, ruházati és iparcikkboltok reggel 8-tól 12 óráig nyitva tartanak. December 25-én, szerdán a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi, a vendéglátóipari üzemegységek szombati nyitva tartási rend szerint üzemelnek. December 26-án, csütörtökön a dohány-, édesség- és virágboltok, valamint a vendéglátóipari üzemegységek vasárnapi rendjüknek megfelelően tartanak nyitva. A kijelölt vendéglátó helyek december 25-én és 26-án árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. December 27-én, pénteken valamennyi kiskereskedelmi egység szerdai, 28án, szombaton pedig a keddi nyitva tartási rend szerint üzemel. December 29-cn, vasárnap valamennyi élelmiszerüzlet pénteki nyitva tartási rendjének megfelelően, de legalább este 7 óráig nyitva tart. A piaccsarnok, a piac és á területén árusító valamennyi élelmiszert árusító pavilon délután 3 óráig tart nyitva. Az áruházak, ruházati és iparcikkboltok, valamint a vendéglátó helyek keddi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. December 30-án, hétfőn valamennyi élelmiszerbolt pénteki rendje szerint, de legalább este 7 óráig nyitva tart. A piac délután 3-ig üzemel. Az áruházak, ruházati és iparcikküzletek hétfői, a vendéglátóhelyek szombati nyitva tartási rend szerint látogathatók. December 31-én, kedden dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek. Az éttermek és> vendéglátóipari szórakozóhelyek január l-jén hajnali 5 óráig minden egyéb vendéglátó egység szombati nyitva tartási rendjének megfelelően, de legfeljebb éjjel 1 óráig tartható nyitva. Január l-jén, szerdán a dohány-, édesség- és virágboltok, valamint a vendéglátó helyek vasárnapi nyitva tartási rendjüknek megfelelően üzemelnek.