Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-17 / 295. szám

8 Kedd, 1985. december 17. DM röviden Racka juhtenyésztés Kórházi koszt Egyik barátom egy kórház gazda­sági igazgatója. Amikor a minap ta­lálkoztunk, nagyon levert volt. — A kórházam vezetőségi ülésé­ről jövök — mondta. — Jóváhagy­ták egy ötmillió dollár értékű atom­vizsgáló berendezés megvételét, de nem engedték, hogy 45 ezer dollárt fizessek egy új konyhafőnöknek. — Miért? — Azt mondták, az ételnek sem­mi köze sincs a gyógyításhoz, és a kórház túlságosan sokat költ a konyhára. — Az ember azt gondolná, hogy a jó táplálkozásra ugyanannyira szükség van a kórházban a beteg gyógyulásához, mint az orvosságra vagy a kezelésre. — Megpróbáltam meggyőzni őket erről, ügy néztek rám, mintha meg­őrültem volna. Azt mondták, a be­tegek nem törődnek azzal, hogy mit adnak nekik enni. A kórház-igazga­tóságra nagy nyomást gyakoroltak, hogy csökkentse a költségeket, és az egyetlen tétel, amelynél a költséget csökkenteni lehetett, az élelmezés volt. — Nem kérheti meg a kórház or­vosait, segítsenek, hogy jó ellátás­ban részesíthesse a betegeket? — Az orvosok nem mernek ki­állni az élelmezés javítása mellett, meg úgv gondolják, ha többet köl­tünk a betegek kosztjára, a kórház riem tud új orvosi felszerelést vá­sárolni Bizalmasan elmondták vi­gyáznak, hogy sohase akkor nézze­nek be a betegekhez, amikor azok műanyag tányérjaikból esznek, mert felfordul a gyomruk, ha látják. — Miért gondolja, hogy a kórhá­zi kaszt mindig rossz? — Nagyon keveset fóglalkoztak ezzel a témával. Ha a beteg nem eszik, az orvos rendszerint több vizsgálatot ír elő, hogy megállapít­sák, mi baja. A választ valószínű­leg akkor kapnák meg, ha ahelyett, hogy több vért küldenek le a labo­ratóriumba, az ételt küldenék oda, és azt elemeznék. Bizonyos vagyok benne, hogv megdöbbennének az eredménytől. — De csak akad orvos, aki tudja, hogy a rossz táplálkozás késleltethe­ti a beteg gyógyulását? — Nem akarnak emiatt szólni, mért kollégáik kinevetnék őket. Is­merek egy orvost, aki tanulmányt végzett beteg fehér patkányokkal. A patkányok felét tipikus kórházi koszton tartotta, amely egy darab főtt halból, egy adag félig főtt ga­luskából és papírpohárban adott pu­dingból állt. A patkányok másik fe­le rostonsült garnélarákot, csirkét és maceszgombócot és karamellkrémet kapott, porcelán tányéron. A patká­nyok, amelyek főtt halat kaptak, nem voltak hajlandók megenni az ételüket, és még betegebbek lettek. A csirkét és maceszgombócot fo­gyasztó többi patkány pillanatok alatt meggyógyult. Az orvos, aki tu­dományos adatokkal tudta bizonyí­tani állításait, beadott egy tanul-: mányt az amerikai orvosszövetség­hez, és ebben azt javasolta, hogy az egészségügyi intézmények fordítsa­nak ugyanannyi pénzt az élelmezés­re, mint az orvosi felszerelésre. — Mi történt? — Pert indítottak ellene, azzal a váddal, hogy rosszhiszeműen tönkre akarja tenni az amerikai kórház­rendszert. — Értem. Ez azután mindenkinek elveszi a kedvét attól, hogy tanul­mányozza az élelmezés kérdését. * — Az egyik legnagyobb probléma a kórházi élelmezés minőségének megjavításában az, hogy az orvos­tanhallgatónak, amikor kórházi gya­korlaton vannak, nincs más válasz­tásuk, mint hogy a kórházi kosztot egyék, így elveszítik az ízek iránti érzéküket, még mielőtt teljesen be­fejeznék tanulmányaikat. Ezért so­kan nem is tudják, hogy a kórházi koszt az mennyire rossz. Láttam a kórházamban betegeket, akik fog­ták műanyag tányérjukat, és dühük­ben a földhöz vágták. Az orvos, ahelyett, hogy kiderítené, miért tet­te ezt a beteg, felír neki nyugtató­kat, hogy lecsendesítse. — Ügy gondolja, hogy ha a kór­házak jobb kosztot adnának, a be­tegek gyorsabban gyógyulnának, és rövidebb időn belül kikerülnének a kórházból? — Ezt nehéz megállapítani, mert soha semmilyen kórház sem volt elég gazdag ahhoz, hogy ezt kipró­bálja. Art Buchwald A régi magyar juhfajtát, a rackát, már-már a kipusztulás veszélye fenyegette. A fajta megmentésében részt vállalt a Mczófalvi Állami Gazdaság is: fel évtizede 45 „gyapjast" vásároltak az Alföldről. A nyáj azóta 350-re gyarapodott CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Szeged Városi Vöröske­reszt rendszeres családvédel­mi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfő délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazo­kat, akik családi és egyéni konfliktusaik általuk meg­oldhatatlannak látszó gond jaiban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést valamilyen ok­nál fogva nem vállalják, problémáikkal levélben for dúlhatnak a tanácsadó szol­gálathoz, amelynek cime­Szeged, Pf. 102. NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE A szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola holnap, szerdán délután fél hatkor rendezi meg növendékeinek szoká sos téli hangversenyét a Tá­bor utcai intézmény kon­certtermében. A programban 21 mű hangzik el. ELÖADAS PROGRAMOZÁSRÓL A Sinclair-klub soros ösz­szejövetelén, december 18­án, szerdán délután 5 óra­kor a Technika Házában Czirmai Károly VX 81 ZX Spectrum Számítógép gépi kódú programozásról tart előadást az érdeklődőknek. KITÜNTETETT KISIPAROSOK Taggyűlést tartott tegnap, hétfőn a Kiosz városi alap­szervezete. A két taggyűlés közti időszakban végzett munkáról hangzott el be­számoló, majd a hozzászólá­sok, a mandátumvizsgáló bi­zottság megválasztása után kitüntetést vettek át a ki­váló munkát végző kisiparo­sok. Balogh Miklósné női szabó (Mórahalom) a 25 éves kisiparos munkásságért járó ezüstgyűrűt. Török Ger­gely kőműves a Kiváló Kis iparos kitüntetés bronz fo­kozatát, " Nagy András Mi­hály kőműves (Pusztamér­ges) a Kiváló Szervezeti Munkáért kitüntetés bronz fokozatát kapta JÓ ÉVET ZÁRNAK RÉPCELAKON Több mint 10 százalékkal túlteljesíti nyereségtervét az idén a Répcelaki Szénsavter­melő Vállalat. Szifonpatron­ból 51 millió dobozzal ké­szítettek, s növelték a tar­tálykocsikban szállított szén­dioxid gyártását és eladását. Már teljesítették tőkés és szocialista exporttervüket is. A vállalat egyebek között Franciaországban, az NSZK­ban, Ausztriában, Ausztrá­liában és Kanadában érté­kesített cseppfolyós szén­dioxidot Hűvösödik az idő Várhátó időjárás ma estig a felhőátvonulásokból el­szórtan futó zápor előfor­dulhat. Erősön felhős lesz az ég és főként ászaikon és ke­leten várható csapadék, többnyire eső, de napközben havas eső, hózápor is való­színű. Az északnyugati, északi szél élénk, helyen­ként erős lesz. A nappali fel­melegedés átmenetileg gyen­gül. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet ima észak­keleten 2 fok, délnyugaton 7 lök körül várható. EGYNYÁRI VIRÁGOK MAGJAI 24-féle egynyári virág magját termelték az idén exportra Bács-Kiskun me­gye nagyüzemei, háztáji és kisegítő gazdaságai. A több­ségét Angliába, Dániába, Hollandiába és az NSZK­ba szállítják. A nagy figyelmet és sok kézi mun­kát igénylő virágmagterme­lés utolsó fázisa, a mag be­takarítása az idén szokatla­nul későre tolódott. A Vető­mag-termeltető és Értékesí­tő Vállalat kisszállási fel­vásárlótelepén még ezekben a napokban is éjjel-nappal dolgoznak: tisztítják, csoma­golják, szállításra készítik elő az értékes exportcikket. Két-három dekás csomago­lásban, a hazái boltokba is innen szállítják az egynyá­ri virágok magját. KARÁCSONYI KONCERT Valentyin Fejgin gordon­kaművész, a Moszkvai Csaj kovszkij Konzervatórium professzora lesz a vendége a hagyományos karácsonyi hangversenynek holnap, szerdán este fél 8-kor a ze­neművészeti főiskola hang­versenytermében. A műso­ron Vivaldi, Christian Bach, Vitali és J. S. Bach művei szerepelnek. Közreműködik Gelecsényi Krisztina, Mesz­lényi László és Sinkó György A Weiner Kamara­zenekart Weninger Richárd vezényli. Gyermekfilmnapok — dijátadás Karácsonyi hangulatban, ünnepélyes eredményhirde­téssel zárult tegnap délután a 7. Csongrád megyei gyer­mekfii limnapök rendezvény­sorozata, a hagyományok szerint a szegedi Szabadság moziban. Ebben az évben no­vember 13. és december 16. 'között Maikén mutatták be azt a 17 gyermek- és ifjúsá­gi művet, amelyeik közül gyermekzsűri választotta ki a legjobbakat. A programot a Magyar Út­törők Szövetsége Csongrád megyei és iMakó városi el­nöksége, a MOKÉP ÓS a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat szervezte. A kisdobos kategóriában a Donald kacsa nyári kaland­jai című amerikai rajzfilm, az úttörő korcsoportban a Gyermekrablás a Palánk ut­cában című új magyar pro­dukció nyerte a Kisködmön díját, melyet Mihályfy Sán­dor rendező, Nógrádi Gábor író és az egyik gyermeksze­replő, Nehrébeczky Eszter vett át. Étlap — Főúr, hogy lehet az, hogy a vzáaszpeo. fi­ttye az előbb még ki volt húzva az étlapról, és most megint rajta van? — Biztosan valaki visszaadta. lelt ház a kardoskúfi tavon Bridzselni emberi dolog... Húsz év szakadatlan pró­bálkozásait koronázta si­ker, mikor ez év március 5-én CsíkÓ6-Nagy Béla ál­lamtitkár elin ökleiével a Művelődési Minisztérium felügyelete aldtt megala kult a Magyar Bridzs Szö­vetség. Ez Jdáig a bridzse­zók szövetség nélkül járták a világot, szövetség nélkül érték el sikereiket. Csikós­Nagy Béla így nyilatkozott a havonta megjelenő Bridzsélet című folyóirat­nak: Bridzselni még egye­temista koromban, Bécs­ben tanultam .meg. Szerin­tem nem véletlen, hogy kü­lönösen az iparban tevé­kenykedők foglalkoznak szívesen ezzel a játékkal, •mert az ipari ügyvitelben, a döntéstechnikában és a döntéselméletben kellenek olyan ismeretek és készsé­gek, amelyeket ez a játék fejleszteni és hasznosítani tud ós ez nagyon serkentő, nevelő hatású. Az előítéletek eltűnőben vannak, a ibridzs .nem tar­tozik már a „kiváltságos" játékok közé. Szó van ar­ról is, hogy a skandináv és lengyel pélcla nyomán a kilencvenes évektől ná­lunk is bevezetik az egye­temeken a bridzs fakultá­ciót. A bridzs szellemi sport, mint a sakk. A versenyen az egyenlő feltételek abból adódnak, hogy mindenki sorra ugyanazokat a lapo­kat játssza, így néma sze­rencse, hanem a nagyobb (tudás, a jobb intuíció dönt. Világbajnokságokat és Eu­rópa-tbajnokságokat két­évente, olimpiákat négy­évente rendeznek. Az első helyeken 'legtöbbször az USA, Olaszország, Francia­ország nevét italáljuk. Ma­gyarország csapata legna­gyobb sikereit a harmincas években érte el: 1934-ben Bécsben, 1938-iban Osló­ban lett Európa-bajnok, de ma is ott italálható az él­mezőnyben. A rnagyar bridzssport fővároscentrikus, de igen fontosak a vidéki bázisok: Pécs, Miskolc, Siófok. Sze­geden a hatvanas években élénk bridzsélet folyt, de megfelelő terem és vállal­kozó szellemű patrónus nélkül már-már megszűnés fenyegette. Most ismét ro­hamos fejlődésnek indült, január 2-ától újra kezdőd­nek a tanfolyamok, bajnok­ságok, megoldódik a terem­gond is. A irégi otthon, a Bartók Béla Művelődéisi Központ biztosít hétfő es­ténként ikulturáLt játékle­hetőséget. A klub vezetői remélik, hogy sok „társa­tagi" bridzselőt is sikerül megnyerniük, hogy űjna rendezhessenek nagy verse­nyéket és Csikós-Nagy Bé­la szülővárosa a vidéki bridzsélet jelentős központ­ja Jegyen. Vida Mihály A DÉMASZ NEM HIBÁS Amiatt nem hibáztatható a Démász a foci-vb sorsolása közben volt áramszünetért, mert az újszegedi új híd­főnél levő hídépítő vállalat telepén történt a kábelsza­kadás. A hír azért érdekes, mert az áramszolgáltató ez­zel a tájékoztatással nem a „mundér" becsületét védi, inkább informál arról, hogy az üzemzavart egy véletlen, és talán gondatlan csákány­vágás okozta — tőlük ide­gen területen. REGIONÁLIS ADÁS A szegedi tévéstúdió ma este fél 7-kor kezdődő re­gionális adásában tudósítást láthatunk a Fábiánsebestyén melletti kútkitörésről, az ün­nep előtti forgalomról, az ezüstvasárnap mérlegéről. A beázott lakások kontra épí­tőipar tárgykörében ezúttal Kecskemétre látogattak a stúdió munkatársai. Szege­den azután érdeklődtek, hogy miért vannak üres la­kások: kérdésükre Timár László, a lakáshivatal ve­zetője válaszol. Művelődési házakat jártak körbe, mi­lyen programokat kínálnak a gyerekeknek a téli szünetre. Az e heti sportösszefoglaló­ban a vásárhelyi Csomiép SC NB l-es asztalitenisz­csapatának a legutóbbi baj­noki fordulóban nyújtott teljesítményét láthatjuk, és megszólal az MNK-győztes Szolnoki VSC vízilabda­csapatának edzője. Végül előzetest mutatnak be a Szegedi Nemzeti Színház Tündér a padláson című be­mutatójából Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal dél-alföldi felügyel őségétől kaptuk a hírt: a kardo&'kúli tó térségében rHég mindig több imint 40 ezer vadlúd tartózkodik, amire december második felében már évtize­dek óta nem .volt példa. Ugyancsak ezen a száz hektáros vízfelületen leg­alább 10 ezer tőkéis réce ta­nyázik. Csongrád és Békés megye természetvédelmi területein nagykócsagok és szürke gé­mek csapatai is maradtak vissza. A hazánkon átvonuló legnagyobb madarakból, a dárvákból pedig a napokban mintegy kétezret számoltak meg. Mindez bizonyítja, hogy az évszakunkhoz képest szokatlanul enyhe időjárása novemberi, sőt gz októberi átvonuló szárnyasokat is marasztalja. A költöző madarak huza­mos itt-tartózkodásának az élelemszerzésen kívül nélkü­lözhetetlen feltétele, hogy vízhez jussanak. Az enyhe decemberi napokban mind­ezt 'megtalálták, imént sem a tavaik, sem a sekély vadvi­zek nem fagytak .be. Közlekedési balesetek A hét végén 80 sérüléses közúti közlekedési baleset történt az onszág területén. Közülük kettő haláloss 39 súlyos, és 39 könnyű sérü­léses volt. December 13-án reggel Lakatos István (Szeged, Koloszár udvar 2. szám alat­ti lakos) a Lenin körúton, az Attila utca felől az An­na-kút irányába közlekedő villamosról a megállóban le­szállt, majd körül se né­zett, és a túloldalra, a MAV Igazgatóság épülete felé in­dult. Nem vette észre, hogy a lámpa pirosat jelez, és a kereszteződésbe érő, szabá­lyosan közlekedő autó is el­kerülte figyelmét. Az autó vezetője meglátta a figyel­metlen gyalogost, dudált, erősen fékoz.ett, mindezek ellenére elütötte. Lakatos Istvánt a mentők szállítot­ták el. 8 napon túl gyógyu­ló súlyos sérülést szenve­dett. Ugyancsak 13-án reg­gel a Rókusi körút és a Kossuth Lajos sugárút ke­reszteződésében történt bal­eset. Gyenge Tibor (Mező­hegyes, Komlős-Fecskés puszta 22. szám alatti lakos) a Rókusi körúton, a Szaty­maz u. felöl haladt, teherau­tóval, figyelmen kívül hagy­ta az Elsőbbségadás kötele­ző! táblát, így összeütkö­zött a Teréz utca felöl az Izabella-híd irányába köz­lekedő személyautóval. An­nak vezetője. Lévai József (Szeged, Hunyadi János su­gárút 75. szám alatti lako6) erősen fékezett ugyan, de az összeütközés elkerülhetetlen, volt. Lévai Józsefet a men­tők szállították el, 8 napon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. A személygépkocsi­ban 15 ezer forintos kár ke­letkezett. DÉLMAGYARORSZÁG A. Magyar Szociálisig Munkáspárt Szeged Várnai Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István F'ószerkck/.ló-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség ós kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság ólja II). Sajtóház 6*4« — Telefon: 12-63:1 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, S/eged, Baje.sy-'/.silinszky utca 28. 6720. Igazgató: DDIIO Jó/seI — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a pnstaniva­talaknal ós kézbesítőknél. Előfizetési dij ;gy hónapra 4:1 forint. — ISSN: 1)13:1—02.'. x « I

Next

/
Thumbnails
Contents