Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
Szerda, 1985. december 4. 5 Információ a tévében és a rádióban Ne szépítsük a dolgot: a magyar polgár a rádiót kapcsolja be — ha híreket akar. Ha meg akarja tudni, mi történt a világban és itthon. Pontositunk: ha pontosan kívánja tudni, hol « mi történt, először meghallgatja a Magyar Rádiót, majd: megnézi a Magyar Televízió híradóját, és elolvassa az újságokat. Ha mindezek után is hiányérzete van (ami néha nem csoda), az elerhető külföldi rádióadókat és a tévéállomásokat, valamint a lapokat is „megfaggatja", a végeredményt pedig megbeszéli jól értesült ismerőseivel. Nincs szándékomban ironizálni; híréhségúnkben esetenként valóban a font leirt módon viselkedünk, s az információt most is, (még) mindig, legelsösorban a rádiótól varjuk — és kapjuk. Magyarországon: kerek 60 éve. Már aki.. . Akinek 1925ben volt vevőkészüléke. (Mint a jubileum alkalmából megtudtam, viszonylag sokaknak: általában saját kezűleg barkácsolták, és ha használták, „kihágást követtek el", mert megfelelő szabályozás híján, engedélyeket még nem tudtak kiadni a készülékek üzemeltetéséhez.) A hatvan évnek nem egészen a fele telt el, amikor az én nemzedékem megtudhatta: a rádió — az valami nagyon fontos dolog. Máskülönben miért gyülekeznének a -felnőttek az egyébként igénytelen küllemű doboz előtt? Amiből szinte állandóan izgatott férfihang ortiibál, neveket harsog. Puskás, Hidegkúti, Bozsik, lő, góóól — és mindenki fölugrik a székéről, és ott ölelkeznek a konyhában, nevetnek, sírnak... És máskor, később, megint a konyhában, feszülten figyelnek a felnőttek, sápadtak, okkal-ok nélkül magukhoz ölelnek, csavargatják a doboz keresőgombját. „még mindig ez a zene", motyognak. Uram isten, ezek félnek ... És persze mi is félünk, gyerekek, mert lepisszegnek, amikor megszólal egy komor férfihang; mukkanni sem lehet, amikor a szomszéd néni átjön a gyerekeivel, sír, remeg a keze, ahogy megfogja a teáscsészét, „puskával jöttek ránk, beverték az ablakot, a férjem elment", anyám a kezét tördeli, elparancsol az ablakból, pedig fölvonulnak, zászlóval, énekszóval, puskákkal, kötelekkel az első fára ...", „Kossuth Lajos azt üzente ..." És a rádió állandóan bekapcsolva, apám alig mozdul el mellőle, anyám tériilfordul, szorongva kérdi: mit mondott? „Szerencsétlenek", suttogja csak úgy maga elé máskor, később, és idegesen odakap a kapcsológombhoz, amikor a „Sándor csókoltatja anyját, öccsét és Marit" után fölhangzik az édes-bús dallam . . . Az emberek reakciói néha furcsák: ma is rossz érzés fog el. szorongásféle, ha bekapcsolom a rádiót i— és az első' hang nem emberi szó. Ha éppen zenet hallok, bármilyet, addig nem nyugszom meg. amíg nem ellenőrzöm az újságban: most tényleg zenenek kell lenniel A „Csak a rádió szóljon! önbiztatós (bizonytalanság.?, igény?, igénytelenség?) alighanem több nemzedéknek sajátja nálunk. A héten a szokásosnál többet hallgattam a rádiót. Nem a jubileum okán, nem kötelességérzetből, csak mert több időm volt. Legszívesebben az okos szavakat hallgatom, mint föntebb mondtam. Amelyek számomra valami újat mondanak vagy másképpen láttatnak már ismert dolgokat. Bizony elképesztően sok, érdekes információt áraszt a doboz — egy hét alatt is. Hogy mit meg nem tudtam ... Égy ismétlésből átfogó képet nyertem a Mozgó Világ szerkesztőinek törekvéseiről: Bácskai Tamás és Hajdú János fölvilágosítottak, miről érdemes vitatkozni (az induló Pro és kontra címú sorozatra ezúton hívom fel a mai dolgainkra érzékenyek szíves figyelmét!); sok újat tudtam meg Fülöp Lajos múvészetfilozófusról, a „kivételes" emberről; arról, hogy mit csináltak az akadémikusok Bécsben, s miért tehetséges Cyörffy Attila, valamint mit gondol a humoráról Nagy Bandó András: kit sújt és kit nem a változó jövedelemadó, milyen hatással van a kedélyállapotunkra amit megeszünk, és mit mondjunk a1 gyereknek, amikor kételkedni kezd a Mikulás „igaziságában". Megtudtam, hogy a riói filmfesztiválra pénz híján nem utaztak a (magyar) filmmel kereskedők, Kínában pedig hódít a pornó, Amerikában viszont hormonkezeléssel duzzasztják a tehenek tejét, s a 13 gyerekes, sikkasztó spanyol milliomost még óvadék ellenében sem engedik szabadon. Hol itt a rendszer? Sehol. Ám hiszek benne, hogy idővel a szanaszét-ismeretek helyükre találnak az ember fejében, illetve kihull, ami fölöslegesnek találtatik A tévében a Gondolkodót nézem meg, amikor csak tehetem, hisz ez az egyedüli tudományos magazin — szemben a rádió számtalan, hasonlóan informatív (bár képekkel meg nem erősíthető) műsorával... A mozgó kép, az akció vonzását nem tagadva állítom: az okosan, meggyőzően, érthető magyarsággal beszélő ember ma is (és talán mindig Is) lebilincseli — a többieket, nézőithallgatóit. És meghallgattam persze a hét rádiószínházi bemutatóját, megnéztem a heti magyar tévéfilmet, várván a katarzist, gondolkodási, magatartási, érzelmi kultúrám csiszolódását. Mit mondjak? Nem hiszem, hogy szegényebb lennék nélkülük. Sulyok Erzsébet Melléktermékek hasznosítása Az élelmiszeripari vállalatok átfogó intézkedéseket tettek a melléktermékek hasznosítására. A MÉM-ben összesítés készült az elmúll két év eredményeiről; e szerint nincs olyan ágazat, ahol ne javították volna a jövedelmezőséget a melléktermékek, hulladékok felhasználásával. A húsiparban korszerű berendezésekkel, szeparátorokkal a csontok rejtettebb felületi részeiről is eltávolítják a húsrészeket; így évente 1500 tonna értékes többlethez jutottak, amelyet, egyebek között a töltelékáruk gyártásánál használtak fel. Az üzemekben nyert hús- és vérlisztet takarmányozásra használhatják fel. Gyermekkönyvek A gyermekkönyvhét alkalmával fórumot rendeztek tegnap délután a Somogyikönyvtár lapozgatójában, melyen a gyermekkönyvkiadás helyzetét vitatták meg. Pápayné Kemenezey Judit, a szolnoki megyei könyvtár igazgatóhelyettese köszöntötte az egybegyűlteket. Ismertette azokat az adatokat, amelyekből kiderült, az utóbbi tiz évben feltűnő arányban, 27 százalékkal visszaesett a gyermekkorú könyvtárlátogatók szánta. Ez azért) is érthetetlen, mert a könyvkölcsönző, intézmények felszereltsége, kiszolgálása sokkal vonzóbb, gazdagabb, mint korábban. Elszomorító, hogy nálunk ez a jelenség tapasztalható, míg külföldön, főként a skandináv őrs/tagokban, egyenletes a könyvek iránti érdeklődés. Visszaesett a könyvkiadás: kevesebb müvet jelentetnek meg, s kedvezőtlen a korcsoportok szerinti megoszlás is. A gyermekeknek szánt olvasnivaló fele a tiz ev alattiaknak készül, pedig e korosztály számára viszonytag kiegyensúlyozott a kínálat. A 10—14 éveseknek 38 százalék viszont kevés. Elhangzottak kérdések, amelyeket a korábbi tanácskozásokon vetettek fel, s amelyekre igen fontos lenne választ adni ahhoz, hogy a lehető legjobb mederbe terelődjék a könyvkiadás ugye: mi a valódi siker a gyerekek között? A gyermek- ás ifjúsági irodalom választéka megfelel-e az igényeknek? A hagyományos vagy a modern illusztrációkat kedvelik-e jobban a fiatal olvasók? A jelenlevpk — főként a könyvtárosok — a problémák felsorolásán kívül nem sokat tehetnek. Már csak azért sem, mert — mint kiderült — az egyre inkább kereskedelmi üggyé ridegülő gyermekkonyvkiadásba épp a könyvtáraknak nincs beleszólásuk, mivel „nem képviselnek jelentős vásárlóerőt". Saráné Lukátsy Sarolta, a Somogyi-könyvtár tudományos munkatársa a legilletékesebbek, a gyerekek között keszített felmérést. A válaszokból kiderült, a legutoljára olvasott könyv hatása a döntő. A gyerekeken „átfolynak" az irodalmi alkotások, ha nem nyújtanak maradandó élményt. Mintha eltávolodtak volna a klasszikusoktól, ma már kevésbé képesek beleélni magukat a régebbi korok történetébe. Jellemző, hogy a kezdő olvasók lelkesek, majd 13-14 éves koruk táján érdeklődésük csökken. Lehetséges, hogy. nem találnak kedvükre valót? V. E. Emlékexpedíció Tudományos expedíciót szervez Kelet-Afrikába az Eutvös Loránd Tudományegyetem. a Magyar Földrajzi Társaság, az érdi Magyar Földrajzi Gyűjtemény és a Novotrade RT. Teleki Sámuel Afrika-expedíciójának 100. évfordulója alkalmából magyar kutatók — évtizedes gyakorlattal, trópusi tapasztalatokkal rendelkező, főleg afrikai tanulmányokat is végző szakemberek — előreláthatóan 1987 novemberében indulnak a fekete kontinensre. Négy hónapig lartó útjuk során felszín-alaktani, geológiai, vulkanológiai, térképészeti, növény-földrajzi, botanikai, népesség- és gazda ságföldrajzi, valamint néprajzi kutató- és gyűjtőmunkát végeznek. Így kívánnak tisztelegni a nemzetközt tekintélyű magyar felfedező emléke előtt az 1987-ben kezdődő centenáriumi rendezvények idején. 1987—1988-ban lesz ugyanis száz esztendeje annak, hogy Teleki Sámuel, Höhne) Lajos társaságában expedíciót szervezett és vezetett Kelet-Afrikába. Másfél éves útjuk során a kontinens nagy kiterjedésű, európaiak által ismeretlen vidékeit tárták fel a tudományos világ számára. Vita tudomány és gyakorlat kapcsolatáról Oktatás, kutatás, műszaki fejlesztés A Délmagyarország néhány héttel ezelőtt vitasorozatot indított a tudomány és a gyakorlat kapcsolatáról. Nagy érdeklődéssel olvastam Grasselly Gyula akadémikus, a SZAB elnöke, Csernay László, a SZOTE tanszékvezetője és Szániel Imre, a Gabonakutató Intézet főigazgatójának ezzel kapcsolatban, kifejtett nézeteit, és maradéktalanul egyetértettem azokkal. Mindegyik írás egy sajátos, a szerző szakmai beállítottsága, megelőző tapasztalatai által meghatározott nézőpontból kiindulva vázolja fel a kutatási eredmények gyakorlati hasznosulásának nehézségeit, és javaslatokat is előterjeszt azok • orvoslására. Ügy gondolom azonban, mégsem haszontalan, ha ennek az egyre nyomasztóbbá váló gondnak egy másik metszetét is szemügyre vegyük, amelyben egyidejűleg exponálódik a kutatás és a technológiai fejlesztés kapcsolata egy másik kérdéskörrel, a műszaki értelmiség anyagi és erkölcsi elismerésének jelenlegi helyzetével. Több évtizedes oktatói és kutatói működésemből fakad, hogy jól felkészitettnek érzem magam az első tématerületen, és mint a Csongrád Megyei MTESZ szervezet elnöke évek óta figyelemmel kísérhetem a műszaki terület gondjait is, hiszen ezek megoldására az [MTESZ szervezet központja és mi magunk is számos javaslattal álltunk elő. Ügy Véljük sokan, hogy a ket kérdéskör szorosan összefügg egymással, és az elmúlt évtizedekben a műszaki területen kialakult ellentmondásos helyzetnek a bérezés és az erkölcsi elismerés vonatkozásában felszínre került visszásságai csupán a jéghegy csúcsát képviselik. A helyzet valószínűleg lényegesen bonyolultabb, az értékrend torzulásai más területeken is megmutatkoznak. Ez alól nem kivétel az alsó-, középés felsőfokú oktatás sem, nem kíméli az innovatív ambíciókat, mely csupán részterülete a tágabban értelmezett műszaki tevékenységnek. Eme cikk keretében az oktatás és kutatás, valamint a technológiai fejlesztés néhány, nézetem szerint lényeges problémáját szeretném bemutatni. Oktatásunk egésze számos gonddal küzd, szerkezeti problémákkal, a pedagógusok túlterhelésével stb. A leglényegesebb és a jövőnk szempontjából szinte meghatározó jelentőségű probléma mégsem ezek között található. Ez az oktatás prioritasanak a kérdése, azé, hogy az oktatás egésze hogyan rangsorolódik a többi társadalmi tevékenység között? Mivel az oktatás bocsátja útjára a felnövekvő nemzedéket, és ennek politikai és szakmai felkészítése az oktatás alsó-, középés felsőfokú műhelyeiben valósul meg, szinte valamennyi modern társadalom (és nem egy ókori is) az oktatást az államhatalom védelme után a legfőbb prioritásban részesítette és különleges gondot fordított arra, hogy azt a legjobb felkészültségű oktatók a legkedvezőbb technikai körülmények között végezzék. Ez az állásfoglalás együtt j irt és jár ma is a megfelelő anyagi és erkölcsi elismeréssel. Ez az értékrend, miként számos példával lenne igazolható, Nyugat-Európában, sok szocialista országban ma is érvényben van. Miért lényeges ez? Lényeges, mert az oktatók az oktatás folyamatában saját fnagukat is reprodukálják: rossz oktatók még rosszabb oktatókat fognak kiképezni, és ez a folyamat szinte megfordíthatatlan. Rossz azért is, mert a prioritás sérülése szelektál: oktatói pályára menni nem vonzó a legjobb képességűek számára, hiszen ezek viszonylag könynyen választhatnak akármilyen pályát. Az értékrend torzulása fejeződik ki abban is, hogy az egyetemek technikai ellátottsága mind az oktatás, mind a kutatás szférájában kritikussá vált az elmúlt 5— 10 évben. Hiányoznak a legfontosabb demonstrációs eszközök, a számítástechnikai színvonal az alsó- és középfokú oktatásban javult ugyan, de nem sokat változott az egyetemeken és a főiskolákon. A kutatási műszerek többsége évek folyamán leíródott, anyagilag is, erkölcsileg is elavult, az oktatás és a kutatás súlyos anyagbeszerzési gondokkal küzd. A nagy műszerek elavulása, i 11. a legkorszerűbb nagy értékű műszerek teljes hiánya nemcsak a kutatás színvonalát veti vissza évtizedekkel, hanem az oktatást is. Az új műszerek új tudományterületeket jelölnek ki, melynek sem a tartalmát, sem a nyelvét nem fogjuk érteni egy évtized múlva. így oktatni sem fogjuk tudni. A kutatásban kialakult nehéz helyzet ellenére sem állitható, hogy a kutatások nem eredményesek. Kevés olyan feladatot lehetne-megfogalmazni, melynek megoldására a hazai kutatógárda ne lenne képes. Nézetem szerint az általános anyagés eszközhiány alulfoglalkoztatasra ítéli őket. AliRha lehet véletlen, hogy a számos Nobel-díjas magyar oktató és kutató az egyetlen Szent-Györgyi Albert kivételével a díjjal jutalmazott kutatási eredményét nem itthon, hanem külföldön érte el. Joggal vethető fel azonban a kérdés, ha igaz, amit mondok, mivel magyarázható a kutatási eredmények hasznosulásának igen alacsony hatásfoka? Abban ugyanis bizonyára egyetértünk, nem tekinthető normális helyzetnek, hogy az eredményesen lezárt kutatási témák alig 3—5 százalékából lesz hasznosítható eredmeny. Eleve iktassuk ki az elemzésből az alapkutatási témákat: ezek más megítélést kívánnak, és hasznuk csupán évtizedes perspektívából ítélhető meg. Ha ezt megtesszük, az arány némileg javul. Az ipari KK-megbízások jelentós része eleve nem termékorientált, hanem valamilyen termelési gond orvoslását irányozza elő. Továbbmenöleg, az új termék előállítását célba vevő kutatások nem jelentéktelen hányadát a megbízó saját műszaki fejlesztési kereteiből meg is valósítja (elsősorban igaz ez a gyógyszer- és növény védőszer-gyárainkra, melyek magatartása ebben a tekintetben valóban példamutató). A legfőbb nehézség az önálló kezdeményezésű. termékorientált kutatásoknál mutatkozik. amikor „gyártót kell keresni". Az első nehézséget az okozza, hogy a laboratóriumi lépték nem ipari lépték: a gyártást végig kell vinni a léptéknövelés jól ismert fokozatain, a nagy laboratóriumi léptéktől a kísérleti üzemi gyártáson át, az ipari, évi több tíz- vagy száztonnás nagyságrendig. Erre a feladatru néhány intézmény (MAFKI, Veszprém, SZKFI, Százhalombatta stb., hogy csak néhányat emiitsek) kivételével szinte egyetlen oktatási vagy kutatási intézmény sem képes, mert sem helye nincs hozzá, sem anyagi eszközei, melyek felhasználásával a laboratóriumi kutatásoknál 1—2 nagyságrenddel költségesebb ipari léptékű gyártást finanszírozhatná. Sajnálatos módon az egyébként jó kiépítettsége akadémiai kutatóhálózatban sincs egyetlen intézmény sem, az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetét is beleértve, amely erre a feladatra szakosodott volna. Külföldön (Prágában, Berlinben vagy éppen Novoszibirszkben) ezeket a transzmissziókat a kutatási reszlegek felállításával egy időben létrehozták. Hogy valóban szükség van rájuk, bizonyítja, hogy a közelmúltban megalakult szegedi biotechnológiai társulás első számú feladatává tette egy ilyen léptéknövelő, -fejlesztő részleg kialakítását. A második nehézség: az innovatív érdektelenség, értetlenség, és az ezzel gyakran párosuló türelmetlenség, melyek ráadásul általános pénzhiánnyal motiváltak. Köztudott, hiszen a sajtó- és a hírközlő szervek szinte naponta szolgáltatnak újabb meggyőző példákat, hogy a piaci hatásoktól elzárva, a lét és nemlét gondjaitól ideig-óráig megszabadítva, nagyvállalataink többségénél nem érvényesül semmilyen kényszer, amely a termékszerkezet megváltoztatására ösztönözne. Szabályozó rendszerünk nem gyakorol kellő ösztönzést a műszaki fejlesztés pénzügyi és beruházási feltételeinek megteremtésére. Valljuk meg őszintén: nem is gyakorolhat, hiszen az évről évre növekvő elvonások miatt némely vállalatnál szinte megszűnt a műszaki fejlesztési alap. Meglepő, de érthető módon a szövetkezeteknél, kisvállalatoknál találtuk a legnagyobb érdeklődést az új iránt, ezek mutatják a legnagyobb mozgékonyságot is, és itt teremthetők meg legegyszerűbben a közös érdekeltség feltételei. A beruházásokhoz azonban nem eleggé tőkeerősek. Az innovációs bankok kezdeményezései a kutatások felkarolására, a pénzügyi feltételek biztosítására igazán dicséretesek. Mindamellett ki kell várni, milyen mertékig hajlandók részt vállalni az innovációs folyamat kockázataiból. Essék néhány szó a szabadalmaztatás! háttérről is. Tobb év tapasztalatai alapján az a benyomásunk, hogy a találmányi hivatal nehezen birkózik meg az évi több ezer szabadalom adminisztrálásával. Ráadásul, bár a szabadalmaztatási és fenntartási összegek a nyugatiakhoz képest szerények, de a hazai jövedelmekhez képest túl magasak. Többször megkérdeztem magamtól, vajon egy magyar Edison vagy Nobel miből tudná kifizetni szabadalmai fenntartási költségeit? Az MTESZ szerepe ezeknek a gondoknak orvoslásában és az ügyek előbbrevitelében mindenekelőtt ott mutatkozhat meg, hogy ráirányítja a figyelmet a szakemberbázis előnytelen alakulására, a műszaki pálya iránti aggasztó arányokat öltő érdektelenségre. Törekedhet az Információáramlás felgyorsítására, az oktatási szférában jelentősen növelheti a müszaki-tudományos színvonalat. Sajnálatos, hogy a műszaki fejlesztés igazi „csataterein" nem tud jelen lenni, és operatív módon közreműködni, de szerény lehetőségeinek keretei között sem lebecsülendő az a szerep, melyet a műszaki alkotás és az alkotó értelmiség elismertetésében a szervezet betölthet. Fejes Pál egyetemi tanár, a Csongrád Megyei MTESZ elnöke