Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

8 WLDM Szombat, 1985. november 30. Balogh Károly harminchét évesen cgyszcrcsak kopaszodni és ösziilni kezdett. Meg inni. I'cdig ilyen gondtalanul talán még sosem éltek. Feleségével, két gyermekükkel már letudták az első tizenöt évet, lakást szerezick-vettek, volt egy kis kocsijuk. Tulajdonképpen a gyarapodásba bele is öregedtek. Baloghnc harminckét éves korára elfáradt. Annyira elfáradt, hogy évek óta szeretett volna egy operabérletet, de évek óta annyira fáradtnak érezte magát, hogy nem volt ereje elmenni és sorbaállni érte. Balogh nem vette nicg helyette, mert öt már régóta csupán egyetlen dolog érdekelte: a munka, amivel pénzt kereshetett. Újabban meg a sör is, amit a gécmkásokkal elfogyaszthatott. A férfi fűtésszerelő volt. Mondhatnánk: egyszerű fűtésszerelőként élt mindaddig, amíg megalakították a gécmkát. Persze azelőtt is fusizott, de az más volt. Most sokkal kényelmesebben folyt a munka, s nem kellett lelnie sem, mert nem egyedül állt szemben a megrendelővel. Védte a géemká, még szerződtetett jogásszal is. Azelőtt, ha a maszekolás után hazatért, morgott, káromkodott, idegeskedett, elmesélte a nehézségeket. Már nem sietett haza. Ledolgozván a nyolc, majd a további négy-öl órát, összeült a többiekkel, terveztek, vitatkoztak, magabiztosan, vidáman. Mégis kopaszodni, őszülni kezdett. — Mondjátok meg, miért? Miért éppen most? — kédezgelte szelíden a sörözőben. Operabérlet Sosem érezte magát ilyen szerepesésnek . — Az anyád hasában sem volt jobb dolgod! — támadt a feleségére, mikor annak fáradt .arcát látta. Nem értette, mi történt velük. Minden hónapban letet le a tizcst a konyhaasztalra. Kell ennél több? — Kell — válaszolta akaratosan az asszony, pedig már rózsaszín pongyolában járt-kelt otthon. Aztán Balogh észrevette, hogy a füle, orrlika erősen szőrösödik, mint az öregembereknek. A homloka, ahol elhagyta a haja, kifényesedett. Nem dolgozott kevesebbet, mint azelőtt, de könnyebben. És nagyobb élvezettel. Miért kezdett akkor ilyen váratlanul és gyorsan öregedni? Naponta leültek néhány sörre a gécmkásokkal. Jóízűen tervezgettek, röpült az idő, sötéttel ért haza szinte minden este. Nem későn, de sötéttel. Az. asszony egyre elárvultabban mérte végig: ez a férje? Utóbb már azon is dilemmázott, ki ez? flogy került ide? Lehetséges, Iftvgy tőle vannak a kamaszodó gyerekei? De hogyan? Hiszen mintha sosem tartoztak volna össze. Hazajárt ugyan, igaz, meg az is igaz, hogy ő tartotta cl a családot. Ki tudja, miért? S mikor nőttek fel a gyerekek? Egyszerre csak itt termettek, rögtön kamaszokként, mintha szürke homályból kerültek volna elő. Hogy történt, nem tudja. És jó ez neki? Balogh végighallgatta, s természetesen idegesítette ez a női beszéd. — A családdal foglalkozz, annak örülj! — Deltát család ez? Megdöbbent. — Mi a fene lenne? — ÉZ nem család — jelentette ki szomorúan a felesége. Balogh ingerült lett. — Mindenesetre — mondta —, minden család olyan, amilyen az asszony... — Nem olyan, amilyen a férfi? — Mit akarsz ezzel? Mi nem tetszik? Balogh felpattant, kivörösödött: a fene enné meg, hál'ezért jön haza, hogy ilyeneket hallgasson? Hangoskodott, csapkodott: „A kurca életbe, olyan a hangulat folyton, mint • egy halottasházban!" Tombolt, hogy szinte beleremegett. Utána kimerültség fogta el. Nem tudta, mitől, de lelt is. Tulajdonképpen régebb óta félt, csak eddig nem törődött vele. Ettől kezdve még ritkábban járt haza sötétedés előtt, mint addig. Dolgozott, aztán megint dolgozott, késő délután meg együtt ült a gécmkásokkal a sörözőben. Számoltak, kalkuláltak, elégedettek voltak magukkal. Tulajdonképpen mindegyikük egy-egy kis hadvezérnek érezte magát — belevágtak ebbe az új dologba, és lám, győztek! Csakhogy az asszony nem győzött. Reggelit készített, takarított, bevásárolt, főzött, mosott, hazavárta a kamaszait, a férjét... várt, várt, tizenöt esztendeje, fáradt volt és várt. Bármily furcsa: győzelemre várt. Bármilyen kicsire, de győzelemre. Csakhogy ő a férjével szemben akart győzni. Legalább.egyszer. Az átkozott géemkáján akart győzni, ami miatt végképp magára maradt, ami miatt valószínűleg sosem lesz operabérlete. A géemkán, ami a férjének minden gondolatát lefoglalta, amire olyan büszke volt, hogy az élet hősének érezte magát. Szólt hát neki egyik nap, küldené cl üjjzzájuk Bélát, a géemká vezetőiét, akire a fűtésszabályozók tartoztak. — Összevissza fűt ez a nyavalya, a gyerekszobában meg lehet dögleni a hőségtől, a konyhában meg Iázom. Jött is Béla, napközben, kél helyszínelés között. Az asszony konyakkal, almával, rózsaszín pongyolában várta. Másnap is. A következő héten is. v Aztán irt egy levelet a férjének. Lebuktatta saját magát. Balogh összeroppant. Csalódott... csalódott a feleségében, de ha lehet, még jobban Bélában, aki mégiscsak a géemká vezetője volt, akivel közösen vágtak bele a nagy kalandba... s akkor van pofája az ő feleségével... Most már hazajárt munka után. Nem sörözött, mert nem volt kivel. Kivált a géemkából. pdalett az a nagyszerű érzés.'amit alapító géemkásként' érzett. Maradt a felesége. Meg a gyerekek. Akiknek folyton útban volt. Nem tudtak mit kezdeni vele. Csak ténfergett a lakásban. Tépkedni kezdte a szőrt a füléből, orrából, kenegette a haját ilyenolyan szerekkel. Kutyául érezte magát. Mit tehetett volna egyebet, egyik nap rászánta magát, sorbaállt, és vett a feleségének s magának operabérletet. De nem vigoperákra ám! Hanem a Wagner-sorozatra. Tudta ugyanis, hogy a W agner-operákat a felesége nem érti, nem is kedveli. Ahogy ö sem. Mindenesetre, ha az idei évadban Wagner-mű hangzik fel az Operaházban, a második sorban, középen, Balogh ül a feleségével. Amíg szól a muzsika, képzeletben a nürnbergi mcslcrdalnok padlófűtését szereli, de nem főmunkaidőben, hanem utána, géemkásként. Az ilyen igényes, keserves, ámbár próbára tevő munkához. illik is a wagneri zene; élvezi, ís nem gondol arra, hogy közben, ha nem látszik is, hullik a haja, szőrcsomók nőnek a fülében, és a felesége úgy érzi, a világ leghosszabb zeneművét kénytelen végighallgatni. Kénytelen, hiszen ő akart mindenáron operabérletet. (iULAY ISTVÁN Temetők NAGY LÁSZLÓ KÚI'RII'ORTIA