Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-19 / 271. szám

2 Kezdődik a csúcstalálkozó (Folytatás az I. oldalról.) gok után amerikai—svájci, illetve szovjet—svájci tár­gyalusokká alakultak at, amelyeken a teljes tárgyaló­küldöttségek áttekintették elsősorban az államközi kapcsolatok kérdéseit, majd a ma kezdődő szovjet-ame­rikai csúcstalálkozóval ösz­szefuggö témakört es egé­szeben a nemzetközi helyze­tet. Ezeken a szovjet—svájci kétoldalú kapcsolatokról megállapították, hogy azok' a legkülönbözőbb területeken jól fejlődnek. A ket ország kereskedelmi áruforgalma évi egymilliárd rubel korul mozog. A svájci külügymi­niszter 1986'tavaszán a Szov­jetunióba látogat. egyebek között abból az alkalomból, hogy a ket ország 40 éve lé­pett diplomáéiul kapcsolatra egymással. Mihail Qorbocsov hangsú­lyozta, hogv a Szovjetunió tiszteli Svájc állandó semle­gességét, egyebek között he­lyesli azt a módot, ahogyan ezt gyakorlatban megvalósít­ja, aktívan elősegítve a nem­zetközi helyzet egészségeseb­bé tételét. Szovjet részről kiemelték, hogy nagy fontosságot tulaj­donítanak az emberi jogok érvényesítésének, készek megoldani a felvetődő kér­déseket, ha ez a terület a célzatosságtól és spekuláci­óktól mentesse válik — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. A szovjet—svájci tárgya­lásokon foglalkoztak az eny­hülés sorsával. Külön kitör­tek a stockholmi konferen­ciára, amelyen a közelmúlt­ban az európai semleges és el nem kötelezett országok új javaslatot terjesztettek elő. Kurt Furgler svájci ál­lamelnök hangot adott an­nak u reményének, hogv a genfi csúcstalálkozó lendüle­tet ad a bizalom- es bizton­ságerósitö kérdésekkel fog­lalkozó stockholmi értekez­letnek. Mihail Gorbacsov határo­zottan állást foglalt a fegy­verkezesi hajsza ..pokoli vo­natának" megállítása mel­lett. Hangsúlyozta n felelős cselekvés szükségességét mindenki részéről, sürgette a nemzetközi bizalom hely­reállításul * Az esti órákban újabb sajtóértekezletet tartott az amerikai küldöttség tagja­kent Genfben tartózkodó Ró­bert McKarlane, Reagan el­nök nemzetbiztonsági ta­nácsadója. Míg az amerikai szóvivő délután zavartalanul tájé­koztatott, provokáció zavar­ta meg — már másodszor — a szovjet küldöttség sajtóer­tekezletet. Alighogy Vlagyi­mir Lomejko, a külügymi­nisztérium szóvivője beszel­ni kezdett, egy nó, aki a Szovjetunióból emigrált, ki­áltozni kezdett az emberi jogok állítólagos szovjetunió­beli megsértéséről. A nyu­gati tudósítók egy részének érdeklődése a váratlan köz­beszóló felé fordult, a több­ség viszont minden jel sze­rint a sajtóértekezlet foly­tatását igényelte. Miután azonban a rendet tartósan megzavarták, a szovjet szó­vivő befejezte a tájékoztatót, és megjegyezve, hogy „egy­szerre nem lehet két sze­mélyre figyelni", elhagyta a termet. Az emigránsnőt az incidens után a svájci szer­vezők megfosztották sajtó­belépöjétöl. Ezt követően Lomejko szükkörü másik sajtókonferencián adott tá­jékoztatást a szovjet—sváj­ci kapcsolatokról. Róbert McFarlane, a Fe­hér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója délután igen óvatosan nyilatkozott a csúcstalálkozó kilátásairól. McFarlane, akit pedig az amerikai sajtó a Reagan-ta­nácsadók „rnérsekeltjei" kö­zolt emleget, ismét részlete­sen beszélt arról, miért kí­ván Washington kitartani az „űrvédelmi" tervek mel­lett. A politikus, visszate­kintve a korábbi csúcstalál­kozók történetére, hangsú­lyozottan óvott a nagyobb várakozásuktól, hangsúlyoz­va. hogy ..a béke nem a tc­lalkozoktol függ". Az ame­rikai szóvivő szerint „a nagyhatalmak nemzeti érzé­sei erősebbeknek bizonyul­hatnak" — ezért óvni kell az illúzióktól, és realizmus­sal.kell szemlélni a. két nagy­hatalom tárgyalásait. McFar­lane szavaiból is világos volt, hogy az amerikai álláspont szerint a Szovjetunió „tar­tózkodó" világpolitikai ma­gatartása esetén volna re­mény érdemi közeledésre Washington és Moszkva kö­zött. McFarlane egyébként el­mondotta, hogy a kedd dél­előtti első tárgyalási fordu­lón, amely kétórás lesz, elő­ször Mihail Gorbacsov, majd Ronald Reagan fejti ki né­zeteit. * Genf az elmúlt napokban igen vegyesen készült a ma kezdődő szovjet—amerikai csúcstalálkozóra. A roppant szervezőmunkára és a ko­moly előkészületekre árnyal vetett számos szovjetellenes tüntetés, amelyet a többi között afgán ellenforradalmi csoportok rendeztek, majd amikor a tüntetéseket betil­tották, a szovjetellenes meg­nyilvánulások súlypontja át­került előkelő szállodák kon­ferenciatermeibe, ahol — nyilván amerikai megrende­lésre — az emberi jogok kér­dése, valamint Nicaragua, Kambodzsa, Etiópia, Angola, továbbá ismét csak Afga­nisztán volt a fő téma. A he­lyi sajtó a komolyabb, igé­nyesebb kommentárok. -a jóindulatú reménykedést tol­mácsoló írások mellett teret engedett ezeknek a megnyi­latkozásoknak i*. A hivatalos svájci hatósá­gok kitüntető figyelmesség­gel veszik körül a világpoli­tikai eseményt. Maga a csúcstalálkozó ma, kedden délelőtt tiz órakor kezdődik a Fleur d'Eau vil­lában, amely az amerikai fél hivatalos szállása. Délután ismét ugyanez a villa lesz a találkozó színhelye, majd szerdán a szovjet ENSZ­mlssz.ió épületében folytató­dik Mihail Gorbacsov es Ro­nald Reagan megbeszélése. Békemegmozdulások, felhívások © Tokió (Reuter, TASZSZ) Nagaszaki polgármestere békefelhivással fordult a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó résztvevőihez. Hitosi Motosima, a második világháborúban atomcsapást szenvedett város vezetője felhívta Mihail Gorbacsov cs Ronald Reagan figyel­met arra, hogy milyen ko­moly veszélyeket rejt maga­bun, ha egyesek a békét a nukleáris elrettentéssel pró­bálják „biztosítani". „Negy­ven esztendővel ezelőtt meg­tanultuk, hogy az atomfegy­verek megsemmisíthetik az emberiséget" — áll a táv­iratban, amely hatékony in­tézkedéseket sürget a nuk­leáris leszerelés érdeké­ben. 0 Róma (TASZSZ) A szicíliai Comiso város békeaktivistái tiltakozó tö­megmegmozdulást szerveztek az új amerikai nukleáris fegyverek nyugat-európai te­lepítése ellen. A helyi kato­nai támaszponton 'már 16 amerikai manőverező robot­repülőgépet állítottak had­rendbe. A nagygyűlés szó­nokai határozottan elitélték a NATO telepítési terveit, Ivek Európa , > az egész iijag békéjét veszélyezte­tik. # Nyugat-Berlin (TASZSZ) ..Munkahelyeket a világűr militarizálása helyett!", „Konkrét leszerelesi intéz­kedéseket Genfben — azSDl ellen!" — ezekkel a jelsza­vakkal tüntettek nyugat­berlini békeaktivisták a gen­fi szovjet—amerikai csúcs­találkozó előtti napon. A nyugat-berlini háborúellenes mozgalom céljainak alátá­masztására aláírásgyűjtő kampanyt is szervezett. O Bonn (TASZSZ) ..A békéért es a leszerelé­sért" elnevezéssel informá­ciós hetet szervezett az NSZK békemozgalmának koordinációs tanácsa. A hét befejezése alkalmából Bonn­ban tartott sajtóértekezleten a szervezők sikeresnek mi­nősítették az akciót, amely­nek során széles körben tá­jékoztatták a nyugatnémet közvéleményt a fegyverke­zési hajsza, az amerikai ra­kétatelepités és a washing­toni ..csillagháborús" tervek veszélyeiről. 450 helyen ösz­szesen több mint ötezer kü­lönböző háborúellenes ren­dezvényt szerveztek. O Berlin (MTI) A békemozgalmakkal és minden békeszerető ember­rel szorosan együttműködve lehetséges csak a fegyver­kezési hajszát megállítani, a leszerelési tárgyalásokon eredményt oleriii és az egész emberiséget u nukleáris katasztrófától megmenteni — hangzik az európai or­szágok katolikus kereszté­nyeinek berjini konferenciá­ja nevü katolikus békefórum erfurti tanácskozásán elfo­gadott záródokumentum. A vasárnap este véget ért tanácskozáson 24 európai országból és Nyugat-Berlin­ből 230 katolikus egyházi és világi személyiség vett részt. Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan Genfben an­nak jegyeben tárgyaljon, hogy az emberiség teljes szellemi energiája és min­den gazdasági erő a jövő­ben a föld békés fejlődését szolgálja — hangzik a két nagyhatalom vezetőihez in­tézett felhívás. Sarlós István Spanyolországba utazott Sarlós István, az Ország­gyűlés elnöke — Cregurio í'eccs Bárba MarlinezrteK. a spanyol képviselőház el­nökének meghívására — hétfőn parlamenti .küldött­ség élén hivatalos látogatás­ra Spanyolországba utazott Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Jósé Maria Vllrich y Rojas, Spa­nyolország budapesti nagy­követe. (MTI) Ülést tart a KGST V. B. £ Moszkva (MTI) Hétfőn Moszkvában meg­kezdte munkáját a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa Végrehajtó Bizottsá­gának 117. ülése. Az ülés napirendjén annak kérdései szerepelnek, hogyan fejlesz.t­nető a tagországok együtt­működése a tudomány és a technika legfontosabb terü­letein. E kérdések szorosan fűződnek a KGST-tagorszá­gok felső szintű gazdasági értekezletén mgghozott dön­tések végrehajtásához. Az ülésen a tagállamok Küldöttségeit miniszterelnök­helyettesek, állandó KGST­Képviselők vezetik, a ma­gyar küldöttséget Marjai József. A KGST Végrehajtó Bi­zottsága legutóbbi, 116. ülé­sét 1985. szeptember 24-26­án tartották meg Moszkvá­ban. Akkor a tagállamoki gazdasági és tudományos­műszaki szervezetei közötti közvetlen kapcsolatokról, ezek helyzetéről. lehetősé­geiről és távlatairól tanács­koztak, s különösen nagy figyelmet fordítottak a koo­peráció kérdéseire. Párbeszéd Londonban ü Párizs. London (MTI) Hétfőn a brit fővárosban megkezdődött a szokásos é.v végi angol—francia csúcsta­lálkozó. Francois Mitterrand köz­társasági elnök vendéglátó­iával, Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel véle­ményt cserei a Genfben kezdődő Gorbacsov—Reagan találkozóval kapcsolatos vá­rakozásaikról. a Közös Piac időszerű kérdéseiről, és vár­hatóan nagv figyelmet szen­telnek majd az utóbbi he­tekben a két országot szem­befordító fejleményeknek. Párizsban nem táplálnak vérmes reményekét azzal kapcsolatban, hogv sikerűi egvhamar megnyerni a kon­zervatív kormánvt a szoro­sabb külpolitikai együttmű­ködésnek. az EGK kereté­ben egy külön egyezmény alapján. Ami a leszerelés témakö­rét illeti, a két nyugat-euró­pai nukleáris hatalom között teljes az egyetértés. hogy egyelőre nem akarnak tár­gyalni fegyvertáruk csökken­téséről. Ami a közvetlen kétolda­lú kapcsolatokat illeti, fran­cia részről szeretnék lezár­ni az elmúlt hetek néhány angol—francia kereskedelmi vetélkedéséből támadt súr­lódásokat. Párizsnak nem esett jól. hogy az angolok­nak sikerült eladniuk Tor­nádó harci repülőgépüket Szaúd-Arábiának, s a fran­cia Mirage ígv hoppon ma­radt. Utána viszont Angliá­ban keltett nagv bosszúsá­got. hogy a francia Rita harctéri távközlési rendszer szerezte meg a busás ameri­kai megrendelést az angol Ptarmigannal szemben. J®Ti t.few'M RÁDIÓJELEK ^ÉlfíiiiHi* GANDHI VIETNAMBA LÁTOGAT Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök a közeli na­pokban Vietnamba látogat — jelentették be hétfőn Ha­noiban. Radzsiv Gandhit Le Duan. a VKP KB főtitkára és Pham Van Dong, a VSZK kormányfője hívta meg hivatalos baráti láto­gatásra. India és Vietnam kapcsolatai hagyományosan barátiak és magas szintű­ek, a két ország hasonló né­zeteket vall a világhelyzet és az ázsiai biztonság kérdé­seiben. Tavaly Le Duan tett látogatást Üj-Delhiben. MEGHALT LON NOL Egy kaliforniai kórházban, szívroham következtében meghalt a 72 éves Lon Nol, aki a hetvenes évek elején az amerikaiakat kiszolgáló jobboldali rendszer vezetője volt Kambodzsában. Lon Nol 1970-ben. a Szihanuk herceg akkori államfő el­távolításával került hata­lomra Kambodzsában, és 1975-ig irányította az or­szágot. Hatalmát 1975-ben döntötték meg a „vörös khmerek"; Lon Nol akkor az Egyesült Államokban te­lepedett le. VELAJATI TRIPOLIBAN Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter vasárnap hivatalos látogatásra Tripo­liba érkezett — jelentette a líbiai rádió. A külügymi­niszter tárgyalásai a két or­szág közötti rendszeres kon­zultációk sorába illeszke­dik. Velajati vasárnap még Szíriában tárgyalt Hál'ez Asszad államfővel. az Ipari Minisztériumban Hétfőn az Ipari Miniszté­riumban Kapol.vi László mi­niszter vezetésével tanács­kozást tartottak az iparihul­ladék-kezelő hálózat létre­hozásának előkészítő mun­kálatairól. E hálózat létesí­téséről 1982-ben hozott hatá­rozatot az Állami Tervbi­zottság. Az eddigi tapaszta­latok szerint évente csak­nem 200 ezer tonna eléget­hető és mintegy , 670 ezer tonna lerakható veszélyes hulladék keletkezik az ipar­vállalatoknál. Elengedhetet­lenül szükséges az évi 100 ezer tonna teljesítményű égető és 200 ezer tonna ka­pacitású lerakóhely megva­lósítása. A hetedik ötéves tervidőszakban két égetőmű és húrom lerakóhely létesí­tésére van lehetőség, ezek­kel a legsürgetőbb gondokat meg tudjak oldani. A minisztérfuitibah hétfőn megtartott értekezleten, ame­lyen Ábrahám Kálmán ál­larhtitkár, az Országos Kör­nyezet- és Természetvédel­mi Hivatal elnöke, valamint az érdekelt párt- és állami szervek vezetői, képviselői is részt vettek, az égető-, il­letve a lerakótelepek létre­hozásának több változatát is megvizsgálták. (MTI) Magyar-holland gazdasági tárgyalások A magyar—holland gaz­dasági. ipari és műszaki együttműködési vegyes bi­zottság üléséről hazaérke­zett a magyar küldöttség. Értékelték a magyar—hol­land árucsere-forgalom helyzetét. a kooperációs kapcsolatok alakulását, és azok fejlesztésének lehetősé­geit. A jegyzőkönyv aláírá­sával zárult megbeszélés .során mindkét fél pozitívan értékelte a két ország között 1975-ben megkötött 10 éves hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttmű­ködési megállapodást és ál­lást foglalt annak meghosz­szabítása mellett. Magyar és holland vállalatok között je­lenleg 65 kooperációs szer­ződés van érvényben. A fe­lek szerint a kétoldalú koo­perációs kapcsolatok bővíté­sére elsősorban az enegia­guzdálkodás. a kőolaj- és földgázkitermelés, a vegy­ipar és a gvógyszeripar. az elektronika, a számítástech­nika. a biotechnológia. <i környezetvédelem és az élelmiszeripar területén van lehetőség. (MTI) ' Elítélték a hajórablókat g Róma (MTI* Négytől kilőne évig terje­dő börtönbüntetést szabott ki a genovai bíróság hétfőn az Achille Lauro olasz hajó el­térítésében részt vett öt pa­lesztin személyre. Az észak­olasz város egyik bunkersze­rű tárgyalótermében a hajó­ráblás végrehajtóit tiltott fegyverviselés vádjával von­ták felelősségre — gyorsított eljárással, rendkívüli bizton­sági intézkedések közepette. Ez még csak a legenyhébb szakasza vol az eltérítők el­leni sorozatnak. Tavasszal következnek az esettel kap­csolatos súlyosabb vádak: akkor kell majd a paleszti­noknak a hajó eltérítéséért, a terrorista túszakcióért és a Leon Klinghoffer amerikai utas meggyilkolásáért felel­niük. A vádlottak közül négyen az eltérítés tenyleges végre­hajtói voltak. A magát a csoport vezetőjének valló. 23 éves Majed al-Molkira hét­lön 8 évi szabadságvesztést szabott ki a bíróság. A má­sik három személy 7, 6, illet­ve 4 évet kapott büntetés­ként. Az ötödik palesztin személy volt a vizsgálatot le­folytatott illetékesek szerint az, aki az akcióhoz szüksé­ges fegyvereket — négy gép­pisztolyt, 8 kézigránátot, 9 robbanószerkezetet és min­den egves géppisztoly szá­mára 360 lőszert — Genová­ba szállította tengeri úton. Igazi neve az igazságügyi szervek szerint Issza Abbász, a Rómából szabadon távo­zott Abu Abbász palesztin vezető rokona: ő 9 évet ka­pott. Megjegyzendő, hogy a genovai bíróság Abu Abbász ellen is elfogatóparancsot adott ki, mivel úgy tartja, hogy a hajóeltérité.s közvet­len kitervelője volt. A bíró­ság az öt palesztin fiatalt — a legfiatalabb 19 éves — a börtönbüntetésen túl komoly pénzbírságra is ítélte. Az .még nem teljesen vilá­gos, hogy valójában ki mi­lyen szerepet játszott az ese­ményekben. A vádlottak ko­rábbi vallomásaiból kitűnik, hogy eredetileg egészen más célja volt hajóraszállásuk­nak: egy izraeli kikötőben akartak végrehajtani egy ka­tonai akciót. Csakhogy az egyiptomi Alexandria kikö­tőnél „valami közbejött", s ezért — mint elmondták — a hajó eltérítése mellett kel­iett dönteniük. Majed al­Molki, a legidősebb palesz­tin vádlott, mint a csoport vezetője, nyilvánoisan maga­ra vállalta az egész akcióért a felelősséget. A súlyosabb büntetések azonban majd tavasszal vár­hatók. Annyi azonban meg­állapítható, hogy az Achille Lauro ügyének a szálai már különváltak az olasz belpo­litika mostani, lényeges fo­lyamataitól, s az ügy már jogi síkon fut tovább. Isme­retes, hogy a túszakció kel­lette bonyodalmak diplomá­ciai téren is megoldódtjk azóta.

Next

/
Thumbnails
Contents