Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

IDS5. október :>,, s/ombat MAGAZ PÁRBESZÉD A TITKÁRRAL Fiatalember a szomszédvárból Deszk olyan közel van Szegedhez, hogy én mindig is a városhoz számítottam, csakúgy mint Szöreget, vagy Dorozsmát. Határából látszik a dóm tornya, embereinek nagy része itt keresi a kenyerét, Deszken viszont a városi emberek százait gyógyítják a szanatóriumban. A falu, ahogy divatos szóval mondják: az agglomerátum, a vonzáskörzet része, s mint ilyet sajátos örömök és gondok jellemzik. — Idevaló? — Deszkinek vallom magam! — És mióta? — Mondom a dátumot. És Simicz József mondja. Emlékezetes nap az életében. 1985 február 5-én választották az akkor alakult községi pártbizottság titkárává. — Izgult? — Hát persze. Ki ne lett volna ideges? Negyvenévesen, először egy ilyen próbatétel előtt. — Huszonnégyből huszonnégy voksot kapott... — Igen ám, de ez nem azt jelenti, hogy azonnal el is fogadtak. Simicz nem bennszülött, a szomszédvárból, Szőregről került ide. Ha nem is túl messziről — az egyik községből egy jótorkú ember át tud kiabálni a másikba —, de mégis csak máshonnét. — Zákányszéki vagyok. Eredetileg. Ott laktunk. Apuka alapitó tag volt a termelőszövetkezetben. Negyvennyolcban lépett be. Anyuka meg téeszelnök lett. — Nem volt ebből családi konfliktus. Szokott lenni az ilyesmiből... — Én nem emlékszem arra, hogy lett volna. Anyuka különben se túl sokáig volt a téeszben, tanácselnöke lett a falunak, s az is volt egészen 1954-ig. — Aztán ? — Mi, gyerekek cseperedtünk, anyukára meg újabb társadalmi megbízatás várt. Téeszpárttitkár lett. Öt évre. Ötvenkilencben költöztünk át Szőregre. Eladtuk az ottani házat, itt telepedtünk meg Szeged mellett. Simicz még Jóska gyerekként a termelőszövetkezethez. Ott töltött huszonkét esztendőt, többet, mint eddigi élete felét. — Voltam én ott minden. Tehenész, lovász, növénytermesztő, fuvaros, kapás, segédmunkás. Persze ez kezdetben volt, mert elvégeztem a mezőgazdasági technikumot közben Vásárhelyen. Levelező hallgató voltam. — Utána? — Középvezetői beosztások következtek. Először a keverőüzemet bízták rám, aztán egy növénytermesztő brigádot, mígnem kikötöttem a juhászatban. Én voltam tíz évig az ágazatvezető. — Mit nem csinált? — Elnök az nem voltam. De ha már a funkcióknál tartunk, 1963ban KISZ-titkárrá választottak, és voltam egy időben alapszervezeti párttitkár. — Milyen embernek tartja magát? Simicz gondolkodik egy sort. Megkérdezi, hogy kérek-e kávét, s amikor már ott gőzölög a csészékben az ital, akkor mondja: — Azt hiszem, a szókimondás a leginkább jellemző tulajdonságom. Mondok én erre példát is szívesen. Már említettem, hogy tíz évig voltam ágazatvezető a juhászatban. A birkáról majdnem mindenki azt hiszi, hogy a tartása semmi pénzbe nem kerül, az ágazat csak a nyereséget hozza. Ez igaz is, de csak akkor, ha az állatnak van megfelelő legelője, vize, s kap szálastakarmányt is. Én évekig veszekedtem azért, hogy törjük fel az ősgyepet. Mondtam a magamét. Mondtam, az idő is azt igazolta, hogy nekem van igazam. — Itt? — Nem ismeretlen nekem Deszk, de hogy pontosan fogalmazzak: ismerősebb kell legyen. Minden itteni gondról, problémáról pontos információkat kell szereznem, ha eredményesen akarok dolgozni, márpedig úgy akarok. Deszken eddig, február elejéig csak pártszervezet működött, nem pártbizottság. A község megnövekedett szerepét, fontosságát is jelzi, hogy a pártmunkát magasabb fokú testület irányítja. — Sok a feladat — mondja Simicz —, s legtöbbjét csak társadalmi munkával lehet megoldani. Ezen a tavaszon meg nyáron is szorgoskodr tak már eleget a deszkiek, épült a buszforduló, parkosítottuk a Lenin teret, kohósalakos út készült az iskolához. Vannak persze nagyobb leckék is. Erről tárgyalt legutóbb a pártbizottság, de ezt már a dokumentumból mondom. Simicz előkeresi a pártbizottság feladattervét. — Nem véletlen, hogy nemcsak a lakosság élet és munkakörülményeinek alakulását kísérjük figyelemmel, hanem azt is, hogy a nemzetiségi politika miként valósul meg a községben. Deszken sok délszláv nemzetiségű ember él. És ebben a pillanatban lép be a párttitkár szobájába a tanácselnök, Todorov Radiszlávnak hívják. Csak megjegyzem: a falu lakója Rusz Márk, a délszlávok szövetségének elnöke is, főorvos a gyógyintézetben. Simicz és Todorov váltanak néhány szót, majd a párttitkár folytatja. — A pártbizottság feladatának, sőt kötelességének tartja, hogy a XIII. pártkongresszus határozatai megvalósuljanak. Itteni aprópénzre váltva persze. Szeretnénk, hogy ha javulnak a Maros Termelőszövetkezet és a szegedi élelmiszeripari vállalatok együttműködése, vagy az, hogy jobbak legyenek az állattenyésztés mutatói a téeszben. Gondolkodunk a szocialista munkaverseny fejlesztésének lehetőségein. De nem sorolom fel az összes feladatot, mert nagyon hosszú ideig tartana. Csak címszavakban is kitesz a lista hat oldalt. Simicz József ezekben a napokban az oktatási igazgatóság hallgatója Újszegeden. Hathetes vezetői továbbképzésen vesz részt. Amikor a pártiskolát hívom, (egy adatra volna még szükségem a cikkhez), azt hallom a telefonban: Simicz elvtárs felmentést kapott, szolgálatba kellett mennie a munkásőrségbe. Kereken tiz esztendeje hordja az egyenruhát, a pártbizottság titkári tisztet csak hónapok óta viseli. — Terveim vannak — mondja, amikor később mégis megtalálom —, a testülettel együtt dolgozva, olyan terveim, melyek Deszket szolgálják. PETRIFERENC Szeged műemlékei EGY INDULÓ SOROZAT ELÉ Tudósok bizonyították, hogy a világ kulturális-művészeti értékei ebben a században megkétszereződtek. De a régi századokban pusztulás és pusztítás nem tizedelte annyira ezeket az értékeket, mint az elmúlt nyolc évtizedben. Sok kárt okoztak a földrengések, árvizek, tűzvészek, természeti csapások, de talán még többet a világégések és az utóbbi időben a környezetszennyezés. így azután minden régi emlék fölértékelődik, egyre nagyobb becsben tartjuk őket. Hazánk a történelem keresztútján még inkább a viharok tépte vidék. Nem büszkélkedhetünk világra szóló ősi építészeti emlékekkel, Magyarország ezekben igencsak szegény. A statisztikák nyolc és félezer műemléket, műemlék jellegű, illetve városképi jelentőségű épületet, illetve maradványt tartanak számon. Kifejezetten műemléki kategóriába sorolható kincsünk mindössze 1800 van. Még szerényebb Csongrád megye műemléktérképe. Szegeden 15, a megyében összesen 29 műemlék található. Különböző fokozatú védettséget 183 épület, illetve -együttes élvez. Soha olyan figyelem nem fordult az elmúlt korok emlékei iránt, mint napjainkban. A pusztuló objektumok megmentése, fölújítása mindenki számára felismert szükségszerűség, egyes esetekben gyakran hangsúlyozzuk, hogy a húszonnegyedik órában vagyunk, csakhogy vajmi kevés az erre fordítható pénz. Meg kell találni hál az újmódi mecénásokat, föl kell készülni a funkcióváltásra. Szegeden az utóbbi időben jó néhány műemlék megszépült, gondoljunk csak a felsővárosi barokk minorita templomra és környékére, a megszépült Fekete-házra, a nyáron restaurált Dömötör-toronyra vagy a Mátyás-templomra, melynek felújítása most is folyamatban van. Feladat természetesen akad bőven. Gondoljunk csak az alsóvárosi napsugárdíszes oromzatú népi lakóépületekre, amelyek egyre nehezebben állják a múló idők romboló erejét, vagy az átépítések során sokat veszítenek eredeti értékükből; jusson eszünkbe a felsővárosi halászházak sora, melyeknek sorsa még mindig bizonytalan; emlékezzünk a szélmalmokra, hisz az ország állományának jelentős hányada e vidéken található; vegyük sorra a felújítás alatt álló beállványozott színházat; a sorsára váró régi Hungária Szállót... Mindehhez jelentős szellemi kapacitást és anyagi támogatást is nyújt az Országos Műemléki Felügyelőség, ez azonban édeskevés. Ebben a munkában számítani lehet minden városát szerető és hazája iránt felelősséget érző állampolgárra. Hiszen műemlékeink történelmünk tanúi. Lapunk évekkel ezelőtt nagy sikerrel mutatta be a város szobrait. Most arra vállalkozunk, hogy sorra vesszük Szeged műemlékeit, műemlék jellegű épületeit és városképi jelentőségű együtteseit. A Szegedi Városszépítő Egyesület törekvéseihez is szeretnénk ezzel az áttekintéssel segítséget nyújtani. A fotókat SÍPOS ISTVÁN készítette, az ismertető szövegeket T. KNOTIK MÁRTA, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa írta. Tudjuk, hogy ezek a rövid ismertetők kibővíthetők, sőt újabb kutatások eredményeivel korrigáihatók, javíthatók. Mégis hisszük, sikere lesz, ébren tartja a patriótai érzéseket, segít az eligazodásban, az új városkép formálásában. 1. Dömötör-torony Műemlék, a lebontott szerb Dömötör-torony maradványa, hazánk egyik legkorábbi átmeneti (román-gót) stílusú, XIII. századból származó építménye. A később itt elhelyezett kőbárány és kapukeret Szeged legrégibb középkori szobrászati emléke. A Dömötör-tornyot a hasonló nevű templom barokk tornya rejtette magába. Annak bontásakor 1925-ben került napvilágra. Megmentése Cs. Sebestyén Károly és Móra Ferenc nevéhez fűződik. Kiállt mellette Juhász Gyula is. Amikor megtalálták, már csak két emelet állt. A harmadikat 1926-ban, a restaurálás folyamán építették vissza. Nyolcszögletű emeleteinek három sorában a félköríves záródású ikerablakok csúcsíves keretezésűek. Négyszögű alsó szakaszának falában Rerrich Béla ötletére ajtót vágtak, bélletébe és föléje Kováts István építőmester által a várbontásból megőrzött román kori faragványok kerültek. A „Szegedi Kőbárány" (Agnus Dei) 1719ben, amikor Szeged a török uralom után ismét szabad királyi város lett, belekerült városunk címerébe.