Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-29 / 254. szám
12 Hétfő, 1985. október 28. Ml? HOL? MIKOR? Á kőműves bére 1 Leg-ek jtt és ott Hoztak pgy ritkaságot a szerkesztőségbe. Látszólag szokványos, számitógéppel készült, halvány nyomtatású bérelszámolási lap. Amiért a Leg-ek könyvébe kívánkozik. az a legutolsó rovatába beírt összeg. Ezek szerint: kifizetendő: 18 (azaz tizennyolc) forint. Ez így önmagában még talán nem lenne furcsa, de az átlagórabér rovatban a következő számokat rögzítették: 24,59. Az is kisilabizálható a lapból, hogy akinek kiállították, „145 órát dolgozott" egy hónapban. Elgondolkodtató, hogy a dolgozó ezek után az igazát nem a vállalatnál, hanem az újságnál keresi. Megyek a vállalat pártvégrehajtó bizottságának titkárához, ö sem érti az adatokat. De felháborodik, hogy ilyen munkaerőinséges időben egy kőművesszakmunkást 18 forinttal a zsebében állítanak két hét megélhetési gondjai elé. Elképzelhető. hogy valami miatt tartozik a vállalatnak, de akkor Is vehetne fel 3000 forint kölcsönt. A munkahelyi vezetők két nappal a borítékok kiosztása előtt tudják a hozzájuk beosztott emberek keresetét. Lenne idő az ilyen furcsaságok megelőzésére. Szakértő magyarázatért vendéglátóm a bérosztályhoz fordul. Hölgy jön. Kezében dosszié. Benne három év bérlapjai. Nagyon rövid kérdés: „Hogyan fordulhat elő a tizennyolc forintos fizetés?" Lakonikus válasz: „Mert ennyit dolgozik." Négy szem kicsit összeszűkül. Két homlok összeráncolódik. De szóhoz jutni kettőnk közül most egyik sem tud. Megdöbbenünk ezer) a csak a számokhoz ragaszkodó szemléleten. A hölgy fellélegzett, miután átfutotta a bérlapot, a számszaki elszámolásban hiba nem lehet. A bérosztály hibát nem követett el. Hogy valaki fizetés után nem vitt haza húsz forintot a családjának? Ez a dolog emberi oldala. Foglalkozzon vele a párttitkár és az újságíró. Keresete még ennyi sincs. Sőt, még ő tartozik a vállalat/lak 505 forinttal. Mert felvett 1700 forint előleget és teljesítményéből még ennyi hiányzott a már kifizetett ősszeg ellenértékéhez. Sorra vesszük a másik harminc hónapban elért kereseteket. Négyezerötszáz forinton aluli összeg egyetlen egyszer sem szerepel az idei augusztusin kívül. De nem ritkán hetessel kezdődik a négyjegyű szám. Többször kapott ezer forintban mért prémiumot. Magyar könyvek könyve Korunk magyar műveltsége friss művekben A „könyvek könyve" eredetileg a biblia. Kőhalmi Béla 1918-ban ezzel a címmel a Nyugat 87 írójával legkedvesebb olvasmányaikról készített beszélgetéssorozatát adta ki. Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának most megjelent Magyar könyvek könyve című kiadványa más föladatot vállalt magára: a hazai és a külföldön élő magyarok kezébe olyan kézikönyvet ad, amely hü és teljes képet kíván nyújtani korunk magyar kultúrájáról, amint ez a legfrissebb kiadású könyvekben tükröződik. A csaknem félezer lap terjedelmű, 1424 tételt tartalmazó bibliográfia Bereczky László szerkesztésében nem egyszerűen fölsorolja a könyveket, hanem néhány mondatban mindegyikről mond valami tömör megfogalmazású, érdemi ismertetést, méltatást. Ez teszi egyszerű könyvjegyzéken túlmutató, az érdeklődőt eligazító, tanácsadó segédkönyvvé. A bibliográfiai kalauz szerkezete szakrendi, az általános művek, kézikönyvek, könyvészeti munkák után a marxizmus—leninizmus és a munkásmozgalom főbb irodalma következik, majd sorban a szaktudományok: filozófia, etika, logika, lélektan, politikatudomány, történelem (ez az egyik legnagyobb csoport, ezért is további alcsoportokra tagoló-" dik), régészet, társadalomtudomány, közgazdaság, jog, neveléstan, néprajz, művelődéstörténet, szépirodalom, irodalomtudomány, nyelvészet, művészetek (szintén ágazatonként), földrajz, közigazgatás, hadtörténet. A gyűjteményes munkák címeit és a szerzők neveit is tartalmazó mutató könnyíti meg a kötet használatát. Minden válogatás vitatható, így bizonyára akad, aki egyik vagy másik művet, írót hiányolja, vagy más müvét látná szívesen ebben az ajánló alapjegyzékben. De annyi látható, hogy a szerkesztő a legújabb forrásokat vette föl. Tömörkénytől pl. a Magyar Remekírók sorozatában megjelent válogatást, Juhász Gyulától az 1974-ben kiadott összes verseket, Mórától az Aranykoporsó-1. Ez utóbbit talán lehetne vitatni, hiszen Aíóra a tárca klasszikusa, így legalább elbeszéléseinek egy válogatását szintén szívesen látnánk az ajánló bibliográfiában, de be kell látnunk, hogy az arányok ezt aligha engednék. Bár a jegyzék a lehető legújabb könyveket ajánlja, és egyik célja, hogy a könyvkedvelőket a házi könyvtáruk összeállításában is eligazítsa, a benne szereplő művek zöme bizonyára mégiscsak antikváriumokban található meg. A Magyar könyvek könyve szép ajándék lehet különösen a határainkon kivül élő magyarok számára. P. L. Megköszönjük a felvilágosítást, de most még kevésbé értjük az ügyet. Üjabb információkért az üzemvezetőhöz fordulunk. Igen, igen, ő ismeri az ügyet. Sőt, a tudakozódást is várta. A brigád, amelyikbe a panaszos tartozik, vakációzott a mérsékelten forró augusztusban a munkahelyén,. Perszév n 6ört sem tagadták meg maguktól. Tizenöt óra igazolatlan hiányzása van annak is, aki hozzánk fordult. Ennél még nagyobb baj, hogy a brigád a normáját mindössze 30 százalékra teljesítette. Állítólag háromszor mérték fel a teljesítményt, mert ilyen még a vállalat történetében nem volt. Olyan alacsony a tinrma, hogy egyáltalán nem ritka a 130 százalékos teljesítmény. Ez az export részleg. Amikor az emberek Bécsben vagy az NSZKban dolgoznak, húszezer forint körüli a jövedelmük. Sokan közülük ha hazajönnek, lazítanak. Nem igazán ösztönző, hogy itthon a kinti pénz felét sem kereshetik — nagy hajtással sem. Ennél a brigádnál is ez történt. Talán rosszul fizető munkát kaptak? Ö, dehogy, „minden kőművesek álma", a válaszfalazás volt a feladatuk, amihez állítólag anyag is volt állandóan. Igaz, a munkaszervezésben! döccenőkről, a szervezettségi fok általános vállalati lemaradásáról nem készülnek olyan pontos dokumentumok mint a bérről. A brigád ma már máshol dolgozik. Szeptemberben, az üzemvezető szerint segítséggel, a norma kilencven százalékát teljesítették és hazavittek több mint négy és félezer forintot. Segítség volt-e az éveken át fizetett prémium? Igen. Nem állt mögötte teljesítmény, amolyan bérkiegészítésként kapták a lusták. „Hogy valamit keressenek!" Nevelő célt nem ért el. Hogyan is érhetett volna? A párttitkár hozza szóba a fegyelmit. A válasz: „Folyamatban van." Augusztus óta? Egy ilyen egyszerű (?) ügyben? Az üzemvezetőnek különösebben nem érdeke a radikális fegyelmezés. Mint önálló költséggazda, a roszszul dolgozók után is ledolgozott órákért száz forintot kap a vállalattól. Tehát ez a pénz nem kötődik a teljesítményhez. Ha ebből semmit nem kell kifizetni, az csak segíti a költséggazdálkodást. Hogy mindez benne van az irreálisan magas lakásárakban, a beruházások hihetetlenül magas költségeiben és lassúságában? Igaz. Sőt, az indokolatlanul kifizetett prémium is. A hivatkozási alap: a szakmunkáshiány, a kényszerhelyzet, a munkaerő mindenáron való megtartására törekvés. Délután a város egyik legjobban dolgozó és gazdálkodó szövetkezetébe visz utam. Nehéz vasas szakmákat művelnek itt. Az elnök meséli, hogy egy dolgozót kizártak a gmk-ból. egyet pedig felfüggesztettek, mert ha hatig dolgoztak is, a család úgy tudta, este tízig bent van a csapat a munkahelyén. Aki pedig ital mellett tölti az estéit, másnap reggel nem tud teljes értékű munkát produkálni. Hogy ez már túlzott, terhes odafigyelés egy vállalati vezető részéről ? Lehet, de van eredménye. Nincs különösebb létszámgondjuk. S nem haragszanak rá a dolgozók. Az elmúlt négy évben nem emelték áraikat, ugyanakkor az anyagárak és az energia díja lényegesen megnőtt. Az egy dolgozóra jutó jövedelemben már messze elkerülték az építőipari nagyvállalatot. Ok egyetlen kőműves szakmunkást alkalmaznak, akinek a testsúlya alig több mint negyven kiló. A „kis" kőműves irányításával az utóbbi években két üzemcsarnokot építettek fel. Most készül teljesen saját kivitelezésben az alapanyagraktáruk. Nem mértem le, de biztosan többszáz négyzetméteres fedett tér lesz. A szövetkezet a beruházást nem bízná a „kis" kőműves helyett nagyvállalatra. S az alig több mint negyvenkilós embert sehogysem tudná innen elcsábítani a nagyvállalat. Vajon miért? BŐIÉ István Új takarmánynövények A mezőgazdasági nagyüzemek és az arra vállalkozó kistermelők új takarmánynövény-fajták között válogathatnak. Több új növény köztermesztését engedélyezték; ezek gazdaságosabbá teszik az állattartást azzal, hogy csökkentik a termelési kiadások mintegy 70 százalékát kitevő takarmányozás költségeit. HÁZASSÁG Vecsernyés Géza és Zsigral Erzsébet. Halast JÓ7-SCÍ és Szász Ildikó Katalin, Kovács István és Dobos Katalin. Bartiba Zsolt és Gál Ilona, Molnár György és Molnár Ildikó, Bódi Csaba Tivadar és Gál Gyöngyi, Sz.ücs Antal és Vass Judit. Fodor Ferenc Antal és pintér Zsuzsanna, Balogh László és Karkusz Erzsébet, Jordán Imre és Kiss Eva, Szákszer István és Illés Ilona, Enesei Ernő és Móra Erika. Csáki László és Gyöngyösi Maria, Helenyi Dezső Zolvm és Vida Eva Katalin, Sipka Gábor Andor és Kocziku Eva Erika. Kárpáti Cábor és Ilalász Zsuzsanna, Papp Zoltán Nándor és Szitkai Eva. NeJirer György és Császár-Putyi Mária. Bottyán Mihály és Mihály Katalin Franciska. DUlmann József és Szucsik Ágota. Elekes István és Mesaesán Katalin Júlia házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Hódi Imre Sándornak és Tordai Margitnak Akos, Dobrovich László Sándornak és Ágoston Éva Mártiinak Zsófin Anna, Mogyoró Ferencnek és Molnár Editnek Ferenc József, Sustik Ferencnek és ViczJán ÉvánaJc Adam. Sustik Ferencnek és Viczlán Évának Dóra, Császár Mihálynak és Vass Évának Edit, Masn Jenőnek és Szabó Angélának Krisztina, Csókay Károly Miklósnak és Kovács Andreának Tamás Mihály. Papp Gyula Lászlónak és Muzsik Eszternek Valéria Aranka. Balog István Zoltánnak és Kalmár Veronikának Anita Erika, Bozsó Imrének és Kalmár Irénnek Beáta, Császár Benjáminnak és Rutai ibolyanak Bonjamin. Berkó Józsefnek és Fátyol Gizellának Zsanett. Mihály Ferencnek és Ráca Erzsébetnek Erzsébet, PaCsaládi események ragi Jenő Pálnak és Kovács Rozália Zsuzsannának Balázs, Kálmán Ftenencnctk és Antal Zsuzsannának Gergő, Ábrahám Istvánnak és Krenyócz.i Mariának Anita. Sóki Mihálynak és Vajda Etelkának Csaba. Joób István Tibornak és ezdíra Eva Ibolyának Donát István. Németh Imre Józsefnek és Ka rakás Évának Zsuzsanna. Németh Imre Józ.seíne.k és Karakás Évának Eva. Hegedűs Sándornak és Dékány Ilona Margitnak Zita. Berta Imrének cs Kranitz Zsuzsannának Krisztián Dávid, Pósa Istvánnak és Vérségi Esziernek István. Csiszár Istvánnak és Makra Erzsébet Zsuzsannának Petra, Horváth Józsefnek és Soós Eva Margitnak Adám József, Heinrich Eenencn.dk és Szokeres Juliannának Ferenc, Bodor Dezső Péternek és Kovács Máriának Péter, Kis Józsefnek és Dékány Erzsébetnek Georgina, Molnár Győzőnek és Dávidházi Rozáliának Vera. Juhász. Antal Bélának és Szabó Etelkának Petra. Gunda Mihály Lászlónak és Farkas Ágnesnek Ildikó. Kriván Tibornak és Pintér Mariának Tímea, dr. Both Ödön Lászlónak és Fácz Erika Mártának Zsófia Erika, Katona-Futó Lászlónak és Gombos Zsuzsanna Piroskának Bernadett, Nemes Mártonnak és papdl Zsuzsannának Attila Marton, Zádori Tibor Józsefnek és pataki Borbála Lídiának Tibor, Erdész Józsefnek és Nagy Gizellának Árpád. Rácz Árpádnak és Galambosi Etelkának Péter, ördögh József Lászlónak és Barcsik Erzsébetnek Lilla nevű gyermekű született. HALÁLOZÁS Dr. Tóth László Gyula, Temesvári Andrásné Sinkó Rozália, Katalin. Bozsó István LászJó Kondella Pál. Kájity István, Elek Istvánná szabó Margit, Lcvai Mihály, Dobó László, Bezdány Istvánná Gácsi-Varga Mária Dusfi József, Hódi István, Moyzes Nándor. Szécsi Andrasné Rózsa Regina. Baják Istvánné Benyü Julianna. Kormányos Pálné Dinnyés Jolán, Frits Boldizsár, szabó Mihály Ferenc. Barna János, Zombori István, Rózsa István. Szécsi István, Dó zókl János István, Kozák István Gyuláne Plndzsiüyá Anna, Szekeres Józsefné Papp Julianna. Dobó János, Márton Istvánné Bezdán Etelka, Szuh Ernő, Kurucsai Ferenc. Cziráki Istvánné Kothenicz Anna, Kovács Antal. Hutai sándorné Fehér Piroska, Gajda Kálmánné Mahga Gizella Peták Mihály. Peták Mihályné Varga Irén, Szabó Gyuláné Tarsoly Piroska, Friltman István, Juhász Lstván, Pálvölgyt Ferencnó Szabó Julianna. Csóty Nándor Antal, Szulcso Irtán, Újvári Ferenc. Boro/.naki Sándor llorti József, Tímár Ilona, Takáts László Gyula, ScJben Istvánné Ráca Mária, Bozóká Józsefné Tóth Anna, Simon Józsefné Lajos Anna, Magony István Károly, Mayer Mihály. Sashelyi Antal Sándorné Molnár Rozália Maria, Major Sándorné líéjja Borbála. Szelényi Béláné Dékány Julianna. Balogh Kát mánnu Fülöp Julianna, Gyuris Tibomé Ocskó Anna, Uszka Aurélné Jójárt Rozália meghaltak. 1985. OKTÓBER 29., KEDD — NÉVNAP: NÁRCISZ A Nap kel 6 óra 23 perekor, én nyugszik 16 óra 32 perekor. A Hold kel 16 óra 48 perckor, és nyugszik 7 óra 00 perckor. VIZALJ.AS A Tisza vízállásé. Szegednél hétfőn plusz 97 cm (áradó). HETVENÖT ÉVES Pécsi Sebestyén tsz. 1910) Lisztdíjas orgonaművész, a Zeneművészeti Főiskola tanára. HETVEN ÉVE született Hl aha Béla (1915—1970) bányamunkás, szakszervezeti vezető. 1967-től a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke. HETVENÉVES Ravasz János (sz. 1915) Kossuthdíjas pedagógus, az országos Pedagógiai Intézet tanára, nevelése történész. ÖTVENÉVES Pletro Longo (sz. 1,935) az Olasz Szociáldemokrata Párt főtitkára. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, délután negyed 4. fél 6 és háromnegyed H órakor: Az elveszett frigyláda foszAogatói (szjnes amerikai .kalandfilm. Kiemelt helyár!).. Fáklya: délután háromnegyed 3 órakor: Robin llood nyila (.színes, m. b. szovjet kalandfilm), délután fél 5 órakor: Ragtime, I—II. rész. (szjnes. m. b. amerikai film. II. helyár. 14 éven aluliaknak nom ajánlott!), negyed 8 órakor: Az elveszett frigyláda losz.togatói (színes amerikai kalandfilm. Kiemelt helyár!!). Szabadság: délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Flashcianoo (szjnes amerikai zenés fiLm. Kiemelt helyár!). Filmtéka (Kigyó u. 4.) : rsto 6 órakor: Magány utca 36 (indiai film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (UflT-») Este > órától reggel 7-1*. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a IL Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, •«béizetl felvételi ügyeletet az I, íz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi Qgjolstet « n. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 ónálg a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon lj órától mássap reggel fa I óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel tél 8 órától másnap reggel fél I óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátáss. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reggel 8 óráig, szombatos reggel T órától hétfő reggel 7 óráig: Szegőd, zöld Sándor u. 1—J. Telefonj 14-420. sos LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-töl reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. wast BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna (isim.) 9,00: ITV 9.50: A hábu — lengyel filmsorozat — 7. — (ism.) 10.45: Kcpűjság 15.30: ITV 16.25: Hírek 16.30: Busmanok világa — osztrák rövidfilm 16.55: Képmagnósok, figyelem! — (ism.) L7.30: Sorstársak 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.15: Tv-egyctem — az ókori Hellász — 2. — (Ism.) 16.45:: Három nap tv-műsora 18.50: Reklám 19.05: Mini-stúdió '85 ' L9.10: Tv-torna 19.15: Esti mese Í9.30: Tv-hfradó 10.00: Betti néni — csohsz-lovák tv-film — 3. 21.25: Stúdió '85 22.23: Tv-híradó 3. 22.35: Himnusz BUDAPEST 3. 16.00: Képújság 16.05: Aprók tánca — (isim.) 15.25: Zseb-tv — (ism.) 16.55: Természetbarát 17.15: Csalt 17.25: Vasas—BVSC bajnoki vízilabda-mérkőzés 18.30: Körzeti adások: Budapest, Pécs, Szeged 1.9.05: Kocsis Zoltán és Hados Ferenc zongoraestje — 2. — (tsm.) 20.00: Kamera — különkiadás 20.30: Batottalbum — 4. 21.10: Tv-hinadó 2. 21.30: Reklám 2L40: Egy férfi két nőnek — NDK filmvígjáték 23.10: Képújság BELGRÁD I. 17.00: Tv-hfradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Mit tudnak a gyerekek o szülőföldjükről? 16.15: Könyvek és eszmék 18.45: Megkérdezlek — szórakoztató műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hlradó 2. 20 00: Jelzések 20.45: Lottó 20.55: Becsületszó — amerikai Játékfilm 22.35: 17.30: 19.00: 19.30: 20.00: 20.50: 21.05: 2L50: 22.20: 22.40: Tv-hlradó 3. BELGRÁD 2. Belgrádi imüsor Számítógépek — angol sorozat — 5. Tv-híradó Népzjeno Huszonnégy óra A hőstettek ideje — dok.-sorozat Stanojlo Rajaclc: III. zongoraverseny Sakk-kommentár Könyvvásár krónikája • ÚJVIDÉK Tv-hiradó magyarul és szerbhorvátui Gyermekműsor Ismeretterjesztő műsor Megkérdezlek — sz.Orakoz.tató műsor Rajzfilm Tv-híradó magyarul Jelzések Ivotté Becsületszó — amerikai játékfilm Tv-hlradó szerbhorvátul SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.55: Tv-toma 9.00: ITV 9.55: Delta 10.20: A bábu lengyel filmsorozat — 8. — (ism.) 11.20: Képújság mm* L7.00: 17.45: 18.15: 18.45: 19.15: 19.30: 20.00: 20.45: 20.55: 22.35: 8.20: 9.44: 10.06: 10.35: 10.48: 1L.23: 11.39: 12.30: 12.45: 13.50: 14.10: 14.25: 14.30: 15.00: 15.20: 15.42: 16.05": 17.00: 17.30: 17.43: 16.25: 19.15: 20.1.3: 21.06: 21.30: 22.20: 22.30: 22.42: 22.52: 0.10: 0.15: 4.20: KOSSUTH Társalgó Nefelejcs Diákfélóra — (ifim.) Éneklő ifjúság Évszázadok mesterművel Török dalok Aüámcsutka — Mykolas Sluckis regénye — 5. Ki nyer ma? Hangverseny délidőben Madrigálok Magyarán szólva — Nyelvőrködés Orvosi tanácsok... — a tojásról Dzsesszmelódiák Elő világirodalom: Finnország HUlya Gaydan (zongora) felvételeiből Zatn Tóth Erzsébet nótafclyc teleiből A Nyltnikék postája Vllágablak — Humor és történelem — 2. Beszélni nehéz A Szabó család ... Mai könyvajánlatunk Budapesti Művészeti Hetek — A vén cigány rádiókompozíció — Vörösmarty Mihály műveiből Kedves zeneműveim Népdalkórusok Beszámoló az egészségügyi újságírók svájci körútjáról Tíz perc külpolitika A Deller énekegyüttes Gibbons-madrigálokat énekel Munkásutánpótlás — 8 Trió lemezeinkből Himnusz Éjfél után... PETÖÉI 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz pero külpolitika 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Csipkay Eva zongorázik 14.15: Népdalkörök pódiuma — (ism.) 14.40: Hangos szótár: akkumulátor, generátor, kurbu rátör 15.06: Bágya András dalaiból 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Tlni-tonik 18.15: Közvetítés a Vasas— BVSC bajnoki vízilabdamérkőzésről 16.30: Talpalávaló — táncházról, muzsikáról fiataloknak 19.55: Csak fiataloknak! 20.00: Gáspáron*) — részletek Millöcker operettjéből 21.06: Magyar anekdotakincs — 2. 21.35: Zentai Anna és Tréfás György nótákat énekel. Lakatos Lajos cimbalmozlk 22.00: Mikrofórum — változások és változatok 23.20: — 0.13: Knancia sanzonok 0.15: — 4.20: Éjfél után ... SZERDA DÉLELŐTT KOSSUTH 8.20: Világablak — (Ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 6.55: Nótacsokor 9.37: Beszélni nehéz — (ism.) 9.49: Dalposta 10.05: irodalmi világjárás 10.35: UJ zenei felvételek — gyerekeknek L0.50: Bach-müvek fúvósokra 1J.03: Gluck: Herkules és Hébé nvennyogzöjo — operaszenenád PETŐFI 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: TÍZ perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben