Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-28 / 253. szám

Hétfő, 1985. október 28. Közel a naphoz Szombat a Szeged Nagyáruházban Szeged Nagyáruház. Szombat déli 12 óra. Mintha a karácsony előtti ezüstvasárnap bevásárlási láza fogadna, tömött sorokban özönlik a nép az áruházba. Hétágra tűz a nap, én is közelebb kerülök hozzá húsz lépcsővel. Belépve a lengőajtón, kellemes zene fogad. A bejárattal szemben, mint mindig, most is valamilyen leárazott terméket kínálnak. Ezúttal tésztákat, konzervkészítményeket. Keresett lemeiek A lemezosztályon nézelődöm. Két perc alatt legalább öten, a tizenéves korosztályból, érdeklődnek: várják a Dolly Roll beígért, új nagylemezét. Újhelyi István eladót kérdezem: — Milyen lemezeknek volt sikerük a mai napon? — Nagyon viszik az R-GÓ, a P-Box és a Surda nagylemezt. Nem győzöm blokf kölni a Millió, millió rózsaszálat. Újdonság a két humorista, Markos és Nádas Györgyök nagylemeze, és a Skorpió új LP-je. Varga Miklós Vén Európájából már csak egy album van. A külföldi lemezekből keveset adunk el. Drága a 250 forint. Pedig van Pink Floyd, Kraftwerk, Cyndi Lauper. Árban a Jesus Christus a „Superstar" 500ért. Mellettem fiatal srác lapozza a lemezborítókat. Megakad a keze az Eddánál. No ez az —• mondja az édesanyjának —, ezt szeretném! — Jó, jó, csak ne nagyon csörömpöljenek benne! — válaszolja a mama. A sráccal összemosolygunk. Tudjuk mindketten, hogy Eddáék egy kicsit „csörömpölni" fognak... A gyermekmegőrzőben egy kisfiú és egy kislány játszik önfeledten. Az elkerített mini mesevilág bejáratánál kedves szemű hölgy, Papp Györgyné az ügyeletes „óvó néni". — Nagyon szeretem a gyerekeket, szívesen foglalkozom velük, amíg a szülők bevásárolnak. Miközben a két kis lurkó mesevonaton repül az óriások birodalma felé, rájuk kérdezek. — Testvérek vagytok? — Igen — vágják rá egyszerre, aztán a bemutatkozásnál kiderül a turpisság, Marci és Vera „testvérbarátok". A háztartási-kultúrcikk részlegnél Farkas András osztályvezetővel találkozom. Egy noteszbe jegyzetel. Megvárom amíg pont kerül a mondat végére, aztán a szombati műszakról beszélgetünk: — Szombatonként a félnapos nyitvatarlással olyan forgalmat bonyolítunk le, mint hétköznap 10 óra alatt. Azért jöttem be, hogy tájékozódjam, mit keresnek a vásárlók, milyen árukat kell beszereznünk. Ezen a napon nem csörög örököser/'a telefonom, így sokkal többet tudok foglalkozni a vásárlókkal. Az illatszerosztályon Márton Sándorné elmondja, hogy nagy sikere van a pénteken leszállított, hazai kiszerelésű FA-dezodoroknak, sokan keresik a Hélia krémeket, a MÉTA családba tartozó kozmetikumokat. Amikor arra kérem, hogy ajánljon női és férfi francia parfümöket, kapásból sorolja. Nőknek Bambon, Bally, Antilope, Miss Dior, Diorella, Nina Ricci. Férfiaknak Ronhill, Signoricci, Balafre és Bally after shave. Egyébként tegnap kaptunk Schick pengéket is. — ön melyiket választaná? — Magamnak a Nina Riccit, a férjemnek pedig Ballyt. A lemezosztályról fogy a Millió, millió rózsaszál, a virágospulton viszont- csak gerbera és krizantém. Ráadásul Kovács Istvánná eladó kedvenc virága is a vörös és a sárga rózsa. Van viszont „pompázatos" Pampa fű. Két hölgy érkezik a pulthoz. ötliteres hordós bort és egy nagy doboz Omnia kávét tesznek le. Az osztályon ugyanis csomagolják az ajándékokat, ráadásul ingyenesen. Tíz óra mosoly A játékosztályon tolongó tömeg sejteti a nagy választékot. A pulton (nem alatta) négy-öt fajta Légó építő. Elemes autók, Magellán játék, 3-féle Rodolfó doboz, maneken babák, távirányítású autócsodák. Borka Sándorné osztályvezető-helyettes az újdonságokat sorolja: — Kínai zenélöjáték, Flipper, összeszerelhető Kuckó ház érkezett és Rodolfó bűvöspalack. A MÉTA-osztályon Miksi József né eladó meséli; — Ma nagyon sok MÉTApólót, köntöst, pulóvert, zoknit, cicanadrágot, törülközőt és MÉTA illatszert adtunk el. Az emeleten a Sláger butik, hasonlít a Skála Metró „Benetton" butikjához. Vighné Sólya Mária pénztárostól kérdeztem: — A Sláger butikban mi volt ma a sláger? — Bőrszoknyák, bőrnadrágok, a bakfis női szoknyák és a gyerekdzsekik. — Mennyi volt eddig a bevételük? — Eddig 60 ezer forintot árultunk. Körülbelül annyit, mint egy teljes keddi napon. A cipőosztály 20 perccel a zárás előtt 340 ezer forintnál tart. Orencsák Antalné pénztáros elmondja, hogy a gyermekcsizmák, az edzőcipők és az 1470 forintos férficipők mentek a legjobban. A lakástextil és méteráru osztályon fiatal házaspár választ szőnyeget. A 3x4 méteres szőnyeg beteríti a mozgólépcső előtti területet. A következő pillanatban Nagy Ildikó eladó, már blokkolja is. — Szerelem a szombati műszakokat. Ilyenkor óriási a forgalom — mondja, amikor Bitó János osztályvezető lép hozzánk. — Szombatonként és hétfőnként fél műszakkal dolgozunk. Szombaton nincs gond, a hétfői egész napos munka viszont már nagyon nehéz. Ráadásul az eladóknak 10 órán keresztül mosolyogni illene. A nagy megterhelés miatt, sajnos, ez nem mindig sikerül. A háromszázadik ötpercenként kellemes női hang közli a pontos időt. 12 óra 55 perc. A presszónál Hojszákné Alak Judit lefőzi az utolsó kávét, mint mondja: — ez a háromszázadik! Szeged Nagyáruház, 13 óra. A Ballag már a vén diák akkordjaira zárják a lengőajtókat. Húsz lépcsővel távolabb kerülök a naptól, mint Dobó Mihályné, a sorsjegyárus, aki a lépcsőfeljárók előtt kínálja az 5 forintos szerencsét. — Ma a legnagyobb nyeremény három darab 100 forintos volt, 10—20 forintos viszont kismillió. Tavaly nálam nyerték az 50 ezer forintos főnyereményt — mondja büszkén, majd amikor megkérdezem, hogy a nyertestől kapott-e egy szál virágot, így válaszol: — Amikor meglátta a nyereményt, majdnem összeesett. A felesége támogatta. Soha nem láttam többé! Szombat volt a Szeged Nagyáruházban ... Bagamcry László Nyitott kapuk Mezőhegyesen Szomszédolás a „fehér házban // Az elmúlt héten az általános művelődési központok fejlesztésében, tervezésében, működtetésében érdekelt szakemberek részvételével országos konferenciát rendeztek Szegeden. A szakmai program része volt a mezőhegyesi József Attila művelődési központ meglátogatása is. De nem afféle „megtekintjük kívül-belül, aztán ezzel kész"-alapon. A konferencia szervezői ugyanis érdemi ismerkedésre is hagytak időt. Munkatársunkat elsősorban az érdekelte, hogyan működik egy ilyen új típusú, az oktatásnak, nevelésnek, közművelődésnek, szabadidős és sporttevékenységnek egyaránt helyet adó intézmény. S persze az is, hogy jött létre a mezőhegyesiek — színe után fehér háznak nevezett — nyitott iskolája. Megfogadva útitársaink — a Déltervnél dolgozó szegedi építészek — tanácsát, előbb gyalogosan körbejártuk a falu központját. Közben volt alkalmunk tapasztalni: a sokáig mostohagyerekként kezelt, fejlődésében megrekesztett község mára fölébredt. Középületei sorra megújulnak, újonnan épült családi házai a tervezői lelemény és az építtetői igényesség párosulásának példái, műemlékei méltó építészeti foglalatot és funkciót kapnak. Az idén kétszáz éves mezőgazdasági telep falujában sikerült — az utolsó pillanatban — megmenteni az enyészettől a hangulatos sétányt. A legfrissebb példa: az 1790-ben kaszárnyának épült, aztán cselédek otthonául szolgáló, későbarokk épületre, a mai Hotel Noniusra a kombinát 35 millió forintot áldozott. (Ha arra járnak olvasóim, láthatják majd: megérte...) A negyedik évében járó nevelési központ is annak köszönheti létezését, hogy évtizedeken át rákényszerítették Mezőhegyesre: ne akarjon gyarapodni! Pedig nagy szükség volt iskolára, könyvtárra, művelődési házra, a külterületi majorokban élő gyerekeknek diákotthonra. A hetvenes évek elején új szelek kezdtek fújdogálni a hazai kulturális beruházások környékén is: néhány megszállott építész és népművelő telehintette az országot a több célra használható, nyitott iskolák eszméjével. Olyan intézményt álmodtak meg, amelyben a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálja a maga örömét, ahol az élet nem a becsengetéstől a kicsengetésig tart. E mozgalom hozta a megoldást Mezőhegyesnek: többszöri nekirugaszkodásra, viták és harcok árán sikerült elfogadtatni a kétkedőkkel, hogy egyetlen építmény több funkcióval is felruházható. Igen ám, de csak 17 milliójuk volt. Mire a beruházási programterv elkészült,, az „összesen" rovatban már 42 millió forint szerepelt. Ezt bizony össze kellett gyűjtögetni — az üzemek, a megyei tanács ígérvényeivel, a téglajegyakcióval, a „dolgozz egy napot a nevelési központért" kampánnyal. Az építkezés jócskán elhúzódott: 1982-ben ugyan már tanítottak a termekben, de a házat csak a következő évben avatták föl. A 90 milliós végösszegbe nem csupán az időközbeni árváltozásokat, hanem a berendezést, az épület környékének rendezését is beleszámították. Csak a kerítést nem. Ugyanis nincs kerítés. F. Vankó Ildikó, minden hazai nevelési központ, nyitott iskola „bábaasszonya" — egyébként az ELTE adjunktusa — azt mondja, hogy egy-egy komplex iskola, mely könyvtár, művelődési ház, sportlétesítmény, közösségi alkalmaknak is helyet adó helyiségegyüttes, sokkal olcsóbb, mintha e funkciókat külön házak töltenék be. Jeney Lajos Ybldíjas építész — őt tekinthetjük a mozgalom atyjának — ki is számolta; építményenként minimum 160 négyzetméternyi terület spórolható meg. Tessék ezt 15 ezer forintjával beszorozni! Legalább ennyi a nyereség. S amennyivel több! A mezőhegyesi fehér ház olyan fórum, összközségi találkozóhely lett, ahol mindenki talál magának elfoglaltságot. Az iskolás gyerek elé menő szülő beülhet a büfébe vagy a folyóirat-olvasóba, a nagyapa jogi tanácsot kaphat, a kismama beszélgethet a gyerekorvossal, az óvónő a logopédussal, a férje addig biliárdozhat vagy megveheti a színházjegyet. Mert a nagyterem nem csupán ünnepségek tartására, filmvetítésre, diszkózásra, hanem színházi előadásokra is alkalmas. Mindezt hatezer négyzetméteren. Harminccsatornás, zártláncú rendszerrel — a szomszédos diákotthon lakói .a szobájukba „hívhatiák át" a videoprogramokat. A nemzetközi szabványnak megfelelő kézi labdacsarnokkal, ahol persze másfajta sportágaknak is hódolhatnak, s ahol, ha úgy kívánják, lelátó is kialakítható. Utópia volna mindez egy hét és fél ezer lelkes magyar faluban? Nem az, hiszen áldoztak érte, és hamar megtanultak élni a lehetőségekkel. A vasárnap is (!) nyitott Jiáz egyik igazgatóhelyettese, Hollós László, az üzemeltetés gazdasági hátterét is megmutatta. Tizenhétmilliós költségvetésük felét mindjárt le is számította — a pedagógusok, népművelők, szakkörvezetők, könyvtárosok, a technikai személyzet bérére. A maradékból hárommilliót maga a ház keres meg a legkülönfélébb bevételekkel. A fennmaradó öt és fél millió terheli a tanács, illetve a falu gazdálkodó szervezeteinek kasszáját. (A kombinát például évente 600 ezer forintot juttat a nevelési központnak a szakmai programok támogatása címén.) Sokba kerül-e hát egy ilyen nyitott iskola? Hollós László azt mondja: ha lenne külön iskola, könyvtár, mozi, színházterem és a többi, azok fenntartása lényegesen drágább lenne. Estefelé néhány biciklizőácsorgó-cseverésző tizenévesre figyeltünk föl az iskola előtt. — Nem megyünk be? — tanakodtak. — Zártkörű rendezvény van, valamilyen konferencia — így egy jól értesült. — Kár — s lötyögtek még egy ideig. Mert nekik az a természetes, hogy a suliba estefelé is vissza lehet menni sakkozni, Kincskeresőt olvasni. Vagy egyszerűen csak melegedni. beszélgetni. Kell-e megkérdeznem az olvasót, vajon eszébe jutnak-e a mi, csapatokba verődve utcán kóborló gyerekeink? Pálfy Katalin P

éter meséli, hogy amikor nem tanít, pincérkedik. A felesége kozmetikus, de még kezdő a jól menő szakmában, s a vendég hölgyek nem igen mondhatni, hogy bőkezűek. Különben, szerintem, addig jó Péternek, míg a felesége nem kezdi érezni és éreztetni a jövedelembeli különbségeket. Persze, lehet, nekik szerencséjük lesz, s az érzelmi köteléket nem szakítják el az anyagi javakért vívott csaták közbeni dühkitörések, a heves indulatok. Erika mindig szorgalmas volt, már ötödik éve, hogy diplomájával lelkesen vonult a körösi tantestületbe. Érdemeit, képességeit gyorsan elismerték, most az igazgató helyettese. Már csak a férjének kéne helyben egy jogász állás, nem utazna naponta 90 kilométert, s nem költené benzinre az igazgatóhelyettesnek járó fizetés felét. A másik Erikának meg a csoportA Tanszék társak építették a házat, amire azóta is mánden fillérük „elmegy". Ami marad, azt meg a két gyerek ruházatára költik. Szerencsére Erika anyu fekete bőrkabátja, amit összegyűjtött össztöndíjából vásárolt anno ..., elnyűhetetlen, s a kopottságát elhallgatva még mindig jó darab, ruhatárának nélkülözhetetlen kelléke ilyenkor. Mindezt persze nem panaszképp mesélték, csak úgy, mert volt aki hallgassa. Hisz mindannyian tudják — Nagykőrösön, Ercsiben és Fülöpszálláson — ncgy olyan esztendőben volt részük Szegeden, amit pénzzel ugyan meg nem válthattak volna. Ahhoz a Tanszék kellett. Az, amelyik most a hét végén ünnepelt. (Szerény külsőségekkel.) Hazamentek a régi diákok a tanárképző főiskola történettudományi tanszékére. Oldalaztak a szűk folyosón, ahol, ki tudja, hány éve, ugyanott, ugyanazon a helyen függ a vitrines hirdető a kopott falon. Megszokott helyükön találták a könyves-szekrényeket is. Észrevették, a szemináriumi teremből sikerült a nagy létrát valahova eldugni, s a régi padokon is most damaszt fehérlett. Az előadó ajtaján az órarend. Bent körben a szekrényekre kartontaiblókat rakosgattak a „mostaniak". Rajtuk hiteles dokumentumok: fénymásolatok, fényképek. Az utóbbi néhány esztendőről már színesek. Húsz esztendő története köszönt vissza a nézelődőre, aki révülten ácsorgott a krónika előtt. S eszébe jutott Szent László ünnepe, Pusztaszer, meg a Jánoshailmi szőlős. A titkárságon kijárt az ingyen fekete, (ki tudja, miből telt rá) s a figyelem, az emberre. Mert úgy volt az mindig. Fogadóóra nélkül is a tanárok, hogy, hogy nem, a diákjaiknak mindig fogadókészek voltak. Olyan tradíciót, olyan szokásjogot hiába keres szegény tanárunk. Betartaná oly szívesen, ha megadatna neki tanszékvezetőjéhez mérhető, egykori tanáraihoz hasonlítható munkatárs. Nem, olyan nincs. De hihetik tanár urak, lesz, bizonyosan. Magasra tették ugyan a mércét, emberségből, tisztességből, méltóságból, de elérhető magasságba. S must is azért járnak vissza, hogy tanulják, hogyan csinálják. 1985. október 25-én, 26-án még ott találták tanítómestereiket régi helyükön, új diákok között. M. E. 1