Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-22 / 248. szám
8 Kedd, 1985. október 22. X* DM 10-15° röviden Várható időjárás ma estig: Folytatódik a csendes, az ország nagy részén túlnyomóan napos, őszi idő. A főként délen, délnyugaton gyakorta megnövekvő felhőzetből számottevő csapadék nem valószínű. Éjszaka, kora délelőtt párás, helyenként ködös lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10, 15 fok között lesz. Kórházban COLLEGIUM ARTIUM Vers, dal, hangszer címmel rendezik meg a' Collegium Artium zenetudományi szekciójának foglalkozását ma, kedden este 8 órai kezdettel az egyetem Dugonics téri központi épületének aulájában. Közreműködik Bódás Péter, Somos Johanna (zongora), Román Zoltán (fuvola), valamint Gelecsényi Krisztina és Szécsi Edit (ének). Bevezetőt mond és a műsort is- VÉRADOK merteti: Meszlényi László. Így tehát nem reagálok semmiféle gyógyszerre, csak a magam erejére hagyatkozhatom. Magam csillapítom le magamat. Az Optimisták tévéváltozatát nézem, ha aludni akarok. Ha antibiotikumkúrára fognának, inkább kalapkúrát csinálok. Ha felidegesítenek, addig várok, amíg elmúlik. Ment ez egy darabig, de aztán kifejlőAntiplacebo A nyájas olvasó bizonyára ismeri a placebohatást. Valakinek azt mondják, hogy pompás nyugati gyógyszert, mondjuk, nyugtatót adnak. A páciens beveszi, s m °'yan nyugodt lesz, mint egy norvég fa- dött bennem'az anti-placebohatás. Ányvágo. Holott a tabletta csak ártalmatlan nyjra féltem, hogy nem hat á gyógyszer, Kalmopyrin volt. az is magyar. Ez a pia- hogy éppen a kívánt cél ellen kezdett cebo, hatása pedig a placebohatás. dolgozni. Panaszomra az orvos először Sajnos, rám túlságosan is hatott mind- ideggondozóba akart küldeni; de aztán jó ennek a tudata. Amióta csak hallottam btlete támadt: szedjem mindennek az elerről, nem vagyok képes gyógyszert be- lenkezőjét. venni anélkül, hogy arra gondolnék: valami semleges anyagot nyeleinek le velem. Ez sikerült. Ezután, ha keso este dolgozEz a tudat olyan erős, hogy a gyógyszer ni akarok, altatót veszek be. a deli kávét nemhogy nem szünteti meg a betegséget, nyugtatónak iszom. Ha bánat ér, és el hanem még fokozza is a tüneteket. A akarom felejteni, bedobok egy Cavintont, nyugtatótól még nyugtalanabb leszek, az ha magas a vérnyomásom, vorosbort altató felér két, kemény blokkra adott Iszomduplával, a vérnyomáscsökkentőtől fel- Csak egy dolog hat rám normálisan: ha megy bennem a pumpa, a Cavintontól azt cvóevszerek hiánveikké válnak -ittöl is elfelejtem, amit eddig tudtam, az anti- J 8y°gyszerek h.anycikki valnak, attól allergiás szertől viszkető kiütéseim tá- mindig felmegy a vérnyomásom. madnak. Gőz József KÖNYVPREMIER Sz. Lukács Imre Tábor A Vöröskereszt és a Véradó Állomás szervezte vérradó napokon ismét sokan bizonyították humanitásua kat. A ruházati szövetkezetFiatalok és az új vállalatirányítási formák Az új vállalatirányítási pusztán cimű, a közelmúlt- ü"' "->= " F~;te7hníkai formák bevezetésével kapben en- a logtecnniKai csolatban feladatokat határozlak meg a KISZ vezető testületei, így a szegedi KISZ-bizottság is. amely a ban megjelent könyvének va]lalatnál 15-en, Kübekbemutatóját rendezik meg hazan 28-an, a gabonal'or— Sikerült megmentenünk az életét, de a gépjárművezetési engedélye kómában van! ipa, kedden délután 5 órától a Somogyi-könyvtárban. A szerzővel Ilia Mihály irodalomtörténész beszélget. FÖRUM ARTIUM galmi vállalatnál 48-an, Algyön 81-en a Gyógyszertá- legnap.j hétföj ü|ésén ^^ ri Központban 50-en, a Dei'agnál 103-an, a vízmüvek vezérében, végrehajtásában. E témáról Tuza Klára titkár számolt be. A felsőoktatási Intézmények mozgalmi munkáját Csányi Zoltán, a bizottság titkára foglalta össze. A testület megtárgyalta még a KISZ—OTP garzonlakások. gezte az első tapasztalatokat. Elsősorban azt, hogy isménél 50-en, az Állami Biz- rik-e a vállalatok dolgozó vevőkijelöléséről készített tositónál 25-en, a Magas- fiataljai e változások lé- javaslatot. A középiskolai A bölcsészettudományi kar tis Mélyépítő Vállalatnál 40- nye8ét, s hogy az Ifjúsági en, az MTA Biológiai Köztuális problémái különös minden penieKen esie o renaeziK meg a rorum /w- pontban 44-en adtak vért. tekintettel az oktatástechn- órától éjfélig varja a Sze- tium foglalkozásán ma, ked- A deszki szanatórium dol- OUíL.. Oi z. ccüiörfölrön nikai eszközök használatára ged, Lenin krt. 103. szam den este fél 7 orai kez- gozói közül 30-an, azegész- v-'K,ODer en» csuiunoKon ZJgSJS? FK£ TVSJSJTtüJS: SSSSrBKJS' US ******* ANKÉT TÁRSKERESŐK A S/AKMUNKAS- KLUBJA KÉPZÉSRŐL Ismét regi helyen a tars- Harmadkor cimu kiadvaÁ szakmunkásképzés ak- keresők klubja. Á vezetőség nyának bemutatkozó estjét különös minden pénteken este 6 rendezik meg a Fórum Ar- pontban 44-en adtak deszki szanatórium dolszervezetek miként részt az „átállás" megszerés szakmunkástanuló rétegvettek tanács hatáskörét, feladatait is meghatározta. giai Társaság megyei ésvá- lyiségében a tarsat rosi tagozata ma, kedden ket. délután 3 órai kezdettel a KENYÉRGYÁRI <500. számú ipari szakmun- REKONSTRUKCIÓ kásképző intézetben (Tol- Negyvennégymillió forint buhin sugárút 85.). Az in- beruházást igénylő rekonsttézetet bemutatja: Hofge- rukeió kezdődött a Nagyatásang Péter igazgató, az an- di Kenyérgyárban. Már kétot vezeti: Ágoston bontják a hat régi sütőGyörgy, a pedagógiai tár- kemencét, hogy korszerű. klubhe- épületének VII. számú terkereső- mében. Bevezetőt mond: kalmazottai közül pedig 25Ötvös Péter adjunktus. en jelentkeztek véradásra. Az autóklub tagjai kérdezhetnek — a jogászok válaszolnak Learatták a rizst Rekordtermés, jó minőség saság tagozati elnöke. Az Altöld déli zónájának jelentős rizstermelő nagykülönösen azóta, hogy befejeződött a telep rekonstŐSZI MEGYEI KÖNYVHETEK Tegnap, hétfőn gaztüzelésüeket építsenek, üzemében, a Hódmezővásár- rukciója és új technológiát vezettek be. Ennek lényeszereljenek fel helyettük. Az helyi Tangazdaságban le elavultak pótlására kivá- aratták a vízi gabonát és ge: javítottak a domborzati lasztott két csehszlovákiai és már el is szállították a déhazai gyártmányú sütőbe- vaványai hántoló üzembe, rendezésben nemcsak több, A hektáronkénti termésátlag falván, a könyvtárban ta- hanem sokkal finomabb ke- 3,3 tonna, ami rekord eredlálkozott olvasóival Mocsár nyeret és egyéb pékárut ké- ménynek könyvelhető el. A szítenek majd. A munka be- gazdaság fennállása óta fejezése után a gyár az ugyanis — amint Török SándorGábor. Ma, kedden délelőtt Csengelén, délután Rúzsán lesz író-olvasó találkozó, vendég: Takács Tibor. Sokféle térítéses — mü- emberei, jogászai válaszolszaki, turisztikai, gépjármű- nak az érdeklődők köziekevezetőképzési, lakókocsi- és aéssel, a gépkocsik adásXX-es gépkocsi kölcsönzési vételével, a garanciális jo— szolgáltatása mellett az gok érvényesítésével, a bizaulöklub több díjmentes ;tositá,s!i formákkal Viaszészolgálta tást is nyújt tagjai- függő kérdéseire. A konzulnak. Ezek közül az ingyenes tációnak az is célja, hogy fényszóróbeállítási akciónak, fölmérjék, melyek azok a a műszaki és jogi tanács- jogi problémák, amelyeknek viszonyokon és a növény adásnak már több éves ha- felkarolása az autóklub érmindenkori' fejlődési állapo- gyománya van. dekvédelmi és -képviseleti tának megfelelő optimális Az utóbbit szeretné föl- feladatainál fogva indokolt, vízszintet tudnak tartani. frissíteni a megyei szerve- A rendezvénnyel egyidőA termelésben érdekeltté zet azzal, hogy csütörtökön, hen nyílt napot is szervez tették a rizsőröket. Atlago- október 24-én délután 3 és a klub: ingyenes fényszórósan egy-egy rizsör felügye- <i óra között konzultációs beállításra, CO- és fékhatása eddigi napi 1,1 tonna he- László üzemvezető tájékoz- lete 45 hektár • ültetvényre lehetőséget ad tagjainak. A mérésre jelentkezhetnek az A lyett 1,8 tonna kenyeret, tátott — csupán egyetlen terjed ki s legfőbb felada- Közlekedési Felügyelet Ber- autósok a földszinti diagtuk az árasztóviz kezelése, lini körút 16. szám alatti nosztikai műhelyben. Leheheti program pénteken foly- zsemlél, kiflit és süteményt esztendőben értek el ennél .. . __ , tatódik: Mórahalmon es készít majd. Az új béren- némileg magasabb hozamot Amennyiben a terméshozam klubjában rendezendő talál- tőség lesz kedvezményes meghaladja a tervezettet, kozón az autóklub, az ügyész- belépesre is azoknak, akik progresszív prémiumot kap- ség, az Állami Biztosító és eddig nem voltak tagjai az Deszken (délután 1, illetve dezéseket a jövő év jú- a négyszázhúsz hektárt fel4 órakor) Kiss Róbert elo- njusában helyezik üzembe, ölelő ültetvényeken. adását hallgathatják az ér- Addig Csurgóról és Barcs- Sokévi kísérletezés után nak a rizsőrök, ki-ki a a helyet adó szervezet szak- autóklubnak, deklödők „Döntési dilem- rb[ szállítanak pékárukat a gazdaság szakemberei úgy saját területe után. mák" címmel. Pénteken es- Nagyatádra és környékére, döntöttek, hogy az idén nem Nemcsak bőséges mennyite 6 órakor Asotthalmon A felújítás ideje alatt a veinek szuperkorai fajtákat, ségű Közlekedési balesetek ..' ... n lításáról, emiatt anyagi kár termő fajták. Ezt az adott- érés: szakaszban történt sze a nem bket ságot érdemes kihasználni betakarítás. // Horváth Dezső beszélget olvasóival. ÁTHELYEZIK A MEGÁLLÓT Az l-es villamos vonalán a Nagyállomás felöl érkező kocsik Kelemen .utcai megállóját holnap, reggel üzemkezdettől áthelyezik a Fekete-ház elé, várhatóan egyhetes időtartamra. MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK A Csongrád lete szegedi csoportja rendezésében 23-án, szerdán délután 5 órai kezdettel filmvetítés lesz a Petőfi Sándor sugárút 75. szám alatti klubjában. DOLLAKPAPA — NYUGDÍJASOKNAK A Dollárpapa cimű egy kori nagy sikerű magyar filmet vetítik ma. kedden költségére folytassanak be délután 4 órától a petőfite- szélgetést. lepi klubkönyvtár nyugdi- Az üj szoIgálLatással lehanem kitűnő minőnagyatádi pékek a két em- Ezek ugvan korán beérnek, stgü rizs termett a hódmelilctt szomszédos üzemben de távolról sem produkálják zövásárhelyi határban. Szép Szeged-Szőrea külterületén test közepén gyalogolva egy dolgoznak, ahol a megnőve- azt a hozamot, amit a nyolc- egészségesek — ahogy szakkedett feladatok miatt el- liz nappal később éröek. A emberek mondják — üvekel a munkáskéz. A me- Alföldnek a napfényben bőSíkhegyi Istvánné 25 éves Balástya irányába haladó gesen áttetszöek a rizsszekübekházi (Erzsébet u. 205.) lakos motorkerékpárral közgyei sütőipari vállalat gon- veíkedő déli részén bizton- mek. Ez annak is köszönhe- lekedve felbukott, és életdoskodik a dolgozók szál- ságosan termelhetők a bő- tő, hogy a legkedvezőbb veszélyesen megsérült. S" telefonok falvakbanr városokban Szegeden Megyeri József 62 éves budapesti lakos a Lengyel utcából figyelmetlenül behajtott személygépkocsival a Pusztaszeri utca A szabadszombatok álta- lakosság rendelkezésére. „S" telefonokról. Mostanáig jelzőtáblával védett kereszlánossá válásával vezette ezekről például tavalv több 37-et szereltek fel: 30-at a tezodesebe és összeütközött be a Magyar Posta a fal- mint 140 ezerszer telefonál- külső kerületekben. egye- eSy "tl haladó motorkerékmotoros súlyosan. nak azt a szolgáltatását, elérte a kétmillió forintot, lőrincen, 7-et pedig a Pest Mórahalmon Kertész Jó- váni (Rákóczi u. 30.) Lakos hogy a postahivatalok zá- A kedvező fogadtatás környéki településeken, pél- zsefné 60 éves helybeli Bordány felöl vezetett sz2-> rása után is lehessen tele- nyomán kiterjesztette ezt a dául Budakeszin, Solymá- (Szegedi út 18.) lakos há- mélygépkocsit Szeged íonálni', táviratot feladni szolgáltatását a posta a vá- ron és Diósdon. Az elmúlt zuk irányában kerékpárját nyába. a hivatal mellett felállított rosokra és Budapestre is. hat hónapban például mind- tolva akart átfutni az úttes nyilvános készüléken. Ko- Igv lehetővé tették, hogy az össze 27 táviratot adtak fel ten. és egy odaérkező mo m l i-t o be a Magyar Posta a fal- mint 140 ezerszer teletonal- külső kerületekben. egve- naiauo moi • Mozgáskorlátozottak vakban a/ úgynevezett „S" tak. az igénybe vett szolgál- bek között Sashalmon, Rá- párral. A vétlen ad megyei Egyesu- _ seRljiykérö — telefonok- tatásokból származó bevétel kosszentmihályon és Pest- utasa sérült meg í autónak esett és életveszélyesen megsérült. 1 Szeged-Szőregen Kiss József né 62 éves helybeli (Magyar u. 192.) lakos egy teherautó előtt lépett ki az úttestre, és egy odaérkező motorkerékpár elütötte. A gyalogos súlyosan, az ütközéstől felbukó motoros pedig könnyebben sérült m<jg. A 5408. számú úton Banda Mihály 74 éves újszentiiraA 48. kilométerkő után olajfolyást észlelt az úttesten, de már hiába lasratozhassanak a "közelük- az'"utolsó fillérig tefizétték! és balástya között, özv. Az autóban tartózkodók kőben levő kishivatal zárva A Vigh Petemé 88 éves kiste- zül a gepkocsivezeto feleseA kezdeti érdektelenség eljasklubjában. A TAKARMÁNYOKRÓL bárki, bármilyen ügyben te- nagy a jelentősége, "mert az hogy továbbra is fenntartHolnap, szerdán délelőtt 10 iefonálhasson belföldre ma- országban jelenleg mintegy ja ezt a szogállatását a főórakor a megyei tanács har- xjmúJisan 6 percig, vagy 15 1800 olyan település van. városban, s igyekszik minél madik emeleti termében szavas táviratot adhasson amelyet csak kézikapcsolá- szélesebb körben felhívni a Szentmihályi Sándor, a fel A dijat utólag kell be- sos központokkal lehet el- ielentőségére a figyelmet. Herceghalmi Takarrriányozá- fizetni. Ez a szolgáltatás ha- érni. tehát nem közvetlen Minden egyes poslahivatalsi Kutató Intézet tudomá- mar népszerű lett, na-von tárcsázással, továbbá azért, ban tájékoztatót helyeztek nyos igazgatója Az új ta- sokan igénylik, s e telefo- mert a „közönséges" nyilvá- el a környéken levő S" tekarmányértékelési rendszer nok jelentős forgalmat bo- nos telefonokról táviratot lefonok címéről, a kérdéses és előnyei a gyakorlati ta- nvolitanak le a hivatal zá- sem lehet feladni. telefonfülkékben pedig részkarmányozásban címmel tart rása utáni esti órákban és A fővárosi tapasztalatokat letes útmutatót nyújtanak előadást az érdeklődő me- a munkaszüneti napokon, ÓDD a közelmúltban értékel- az ..S" telefonok használazőgazdasági szakemberek- Jelenleg összesen 2 ezer 600 ték, s megállapították, hogy tárói, illetve a díi utólagos nek. „S" készülék áll a vidéki egyelőre kevesen tudnak az megfizetésének módjáról. leki (Bercsényi u. 61.) lakos ge súlyosan, és még ketten tartása alatt Ennek a szol- - .. .. JeK> (Bercsényi u. bi.) hetőség- nyílt arra, hogy gáltatásnak különösen azért Ienere ? Posta ugy döntött, m;ir a sötétedés után az út- könnyebben megsérültek. DFLMAGYARORSZAG A Magyar szociálist!- Munkáspari Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Menyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács Las/ló - szerkesztőséit és kiadóvállalat: szeged, Tanácsköztársaság útja Ili. Sajtóház I,;I» — Telefon: l2-B:i:I — A lanoi nyomja: S/egedi Nyomda, Szened, Bajcsy-Zsilinszky útra 28. M20. Igazgató: Dobó Joz.sel — Teijoszii a Magyar Posta. Klotizetneto a postanivatálaknál es kézbusiloknél. előfizetési dij :gy hónapra 41 forint. — ISSN- 01X1—025 X I