Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-21 / 247. szám

Hétfő, 1985. október 21. 3 tej! (Folytatás az 1. oldalról.) első terítésre. A Nagykörúton belüli, Kossuth Lajos sugárúti élelmiszerbolt az első állomás. — Nem nagyon kockázatos dolog négy-öt órán át az utcán tartani a tejet? A későn hazatérők így könynyen lelhetnek ingyen vacsorára. — Gyakran előfordul, hogy a boltosok kevesebb zacskót, poharat találnak, mint amennyit mi lerakunk. De mostanában többször pótojta a hiányt néhány' perccel a nyitás után a rendőrség. Az elmúlt hetekben több csenegetöt elkaptak — válaszolja Takács Mihály. Közben futva érkezik a kocsihoz Endre, a szállítók régi éjszakai ismerőse. Újságolja, hogy valahol betörtek egy kirakatát, és ő éppen látta. Jelentkezett gyorsan tanúnak. most a rendőrségről jön. Megy viszsza a munkahelyére. Talán előbb érne, ha egy kakaó segítené... Mikor visszaülünk a kocsiba, éjszakai kalauzolóim elmondják, hogy gyakran találkoznak a hajnali Belvárosban érdekes emberekkel. Néhány hete a Klauzál téren egy férfi az útjelző karóra vetett hosszú kötélből lasszót. Közben ezt mondogatta: — No. még egy kicsit nagyobb karika, aztán tiszta Mexikó. — Most kellene találkozni azzal a fickóval, aki d múltkor jegyet adott nekünk az Apollo 5—6 űrhajóra. Két érintetlenül tiszta oapírcetli volt — mondja István. Ez az összeszokott Dáros jár a városközpont ötven boltiába, vendéglőjébe, büféjébe tejet szállító IFA-val. Nagvon gyorsan lerakják a ládákat. kiszámolják az árút. A leadó és a lerakó szerepe cserélődik gyakran Ügy mondják, sokkal jobban lehet haladni, ha mindketten mindent csinálnak. S nem hátrány a legrövidebb útvonal ismerete sem. Ez három fordulóval hetvenkét kilométer összesen száz megállóval. Az összeszokottság is segíti a munkát. Mozdulataiknak ritmusa van. mégpedig nem is akármilyen gyorsaságú. Aki nem emelte, alig hiszi, hogy közben húszkilós ládák mozognak. A mérleg be van építve az izmokba. Észreveszik, ha egy-egy ládába véletlenül egy zacskóval több vagy kevesebb került. * Fél hat körül, a harmadik forduló lerakása után kezdődik a aöngyölegek összeszedése. Minden boltot újra látogatnak. Üres ládákat raknak a platóra. Átveszik a visszárut. Egy éjszaka tapasztalatai alapján nem lehet állítani, hogy nagy mennyiségű tejet kell kidobni a zacskók hibái miatt. A rakodás során egyetlen félliteres durrant széjjel, igaz, abban éppen kakaó volt, és alaposan eltalálta a ládákat rendező Istvánt. F°v boltból került vissza hétliternvi tej. de ott ezer liter körüli a rendelés. A göngyöleg gyűjtése és a szállítólevelek igazolása a boltosokkal való személyes találkozás. Hol barátságosan. hol morcosabban fogadják a tejeseket. Ki-ki vérmérséklete szerint. Na, persze, ezeknek a rövid találkozóknak a hangulatában az esetleges régebbi ..koccanások" is benne vannak. Mihály ilyenkor összeírja a nappali tejre a megrendeléseket. Szombaton különösen sietnek az üres ládák gyűjtésével. mert kevés van a műanyagokból. Reggeli induláskor gond a csomagoló szalagnál, hogy mibe rakják a friss tejet. Ezért fordulhat elő hogy szombatin délelőtt néhány nagy ABCben órákig nincs tej. A szállítók szerint egy ideje Pesten vesztegel a szegediek kilencezer ládája. Kiü tésük után a társvállalat elfeledte visszaküldeni a göngyöleget. A „belvárosiak" sietnek azért is, hogy gyorsan a platóra kerüljön a nappali megrendelés. Nem órabérre dolgoznak, a túrának van tarifája. A járdáról Endre integet egy kétdecis üveggel. Kiált is: ..Viszem a mamámnak a kenveret és a pálinkát." A boltokban már az első vásárlók kosarában az éjszaka kiszállított tejtermék Az üzemben telnek a zacskók és a poharak ... Bölc István Tejipari dolgozók vetélkedője Szombaton befejeződött az ifjú tejipari dolgozók Zalaegerszegen megtartott vetélkedőjének országos döntője. A 30 éven aluli technikusok, szak-és betanított munkások részére kiírt verseny utolsó szakaszában 51-en álltak rajthoz. Előbb szakmai felkészültségükről, majd politikai tájékozottságukról kellett számot adniuk, végül munkavédelmi ismeretekből vizsgáztak. A versengésből Pallai Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tejipari Vállalat dolgozója került ki győztesen. A második helyen Papp Andor (Budapesti Tejipari Vállalat), harmadikon Jenei Péter (Csongrád Megyei Tejipari Vállalat) végzett. A termelőszövetkezeti tejüzemek alkalmazottai közül Györe Jánosné (Cegléd) szerepelt a legsikeresebben. Az első tíz helyezett külföldi szakmai úton vehet részt, a legjobb három versenyző pénzjutalmat is kapott. Ezt látni kell! „Fényírásos" dokumentumok a Fekete-házban A legrégebbi, ismert szegedi fotográfia minden valószínűség szerint Rorbach Antal szegedi gyógyszerész 1857ben készített „tömörlátványa", amelyről a pesti Hölgyfutár 1858-ban tudósított. A legutolsó fényképsorozat 1926ban készült, a Dömötör-torony fölfedezéséről és kibontásáról tudósít. A két dátum közötti hat évtized szegedi alakjait, a városkép alakulását mintegy 600 régi fénykép mutatja be a Fekete-ház új kiállításán. A tárlat T. Knotik Márta mintegy másfél évtizedes gyűjtő, feltáró, kutató és rendszerező munkájának eredménye, melyhez jelentős segítséget kapott két munkatársától, Nagy Ádámtól és Tóth Istvántól. A bemutatott fotók mintegy 90 százaléka a Móra Ferenc Múzeum tulajdona,, néhányat kölcsönöztek a Somogyi-könyvtár és a megyei levéltár anyagából, segítette a teljes kép kialakítását az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a pécsi és a kecskeméti testvérintézmény, valamjnt több. szegedi család. A válogatás elsősorban a szegedi társadalom rétegeződésére és a városkép alakulására, nagy és jelentős eseményeire koncentrál a legfontosabb szegedi műhelyekben készült fotográfiák bemutatásával. A Szegedi Híradó 1859. évi 21. számában szokatlan hirdetés jelent meg: „Debreczenyi Ignác fényképész hazánk fia, ki e művészetet a legújabb módszer szerént és a legtökéletesebben kezeli, Észak-Amerikából hazaérkezett ... Az arcképeket nemcsak jól és tökéletesen, hanem még hozzá olcsón veszi le. Lakása Radisics házban a kegyesrendiek átellenében." Az első igazán jelentős szegedi mester mégsem ö, hanem Landau Alajos akadémiai festő és fényképiró volt, áki 1862. november elsején nyitotta meg „városunkban az eddig nélkülözött állandó fényképészeti üvegműtermét", ahol „jelesen sikerült arcképek" születtek. Történt egyszer, hogy 1867 őszén, egy vitás építési ügy kapcsán megbízták a mestert, készítsen fotográfiát' az Oskola utcai Szávits-féle házról. Ez az első ismert, városképet ábrázoló szegedi fénykép. A hatvanas években sorra nyíltak a műtermek, jelentek meg a „fényirdák" hirdetései, s e szakma igencsak jól jövedelmező foglalkozásnak számított. Az emlékek rögzítésének olyan módja volt elterjedőben, amellyel megmenthetőek lettek az egyéni és kollektív emlékezet múlandó élményei. Amikor az első műterem megnyílt a városban, Pest-Budán már tizennyolcan foglalatoskodtak, egy évvel később már 24 „fényiró" tevékenykedett. Nagy versenyt vívtak a képzőművészekkel, hiszen a műfaj első célkitűzése, hogy a festményekkel egyenrangú fényképeket teremtsenek. 1882-ben már 157 fényképészmester dolgozott hazánkban. (Történet 1.: A szegedi Ivankovics porcelánkereskedő és a pécsi Pósz ékszerész család két-két gyermeke keresztbe házasodott. A Pósz família városunkba került tagjai rendszeresen küldték Pécsre a Landau-müintézetben készült családi . és társasági portrékat. Az értékes album a pécsi Janus Pannonius Múzeumba került, ennek legszebb darabjai is láthatók a mostani kiállításon. Külön érdekesek a Haptár-tár V

olt egyszer egy nagyszerűt ötlet. Grafikusok, szerkesztők, pedagógusok gondolták ki, hogy falinaptárt készítenek gyerekeknek, mégpedig olyat, amely nem csupán a régi gyerekjátékokat és "foglalatosságokat mutatja be, hónapokhoz kötődően, 12 színes lapon, de alkotó tevékenységre, játékos ismeretbővítésre, komplex élményre is serkenti őket. A nemes elképzelések ,,az alkotómunka során" — így fogalmazott a Képzművészeti Kiadó igazgatója — eltűntek, a jobbnál jobb ötletek elvesztek, s mire megjelent a gyereknaptár, joggal váltotta ki a kritikusok nem éppen dicsérő véleményét. Hogy ésszerűek-e a kompromisszumok, arra egyértelmű válasz nem volt azon a sajtótájékoztatón, amelyen a minap válaszoltak az újságírók kérdéseire. A tények ugyanis azt mutatják, hogy 1986-ra az ideinél kettővel kevesebb, 32-féle fali-, asztali-, plakátnaptár és határidőnapló került kereskedelmi forgalomba, 1 millió 400 ezernél valamivel több példányszámban. Erre még mondhatnánk, hogy a helyzet stagnál. Am rendkívüli a visszaesés az üzemek, vállalatok megbízásából a Képzőművészeti Kiadónál megrendelt reklámnaptárakból. Az okok sokrétűek. Más kiadói joggal rendelkező vállalkozások, géemkák is üzletet látnak a naptárkiadásban, és — kell-e bizonygatni?! — kevesebb bürokráciával, jövedelmezőbb feltételek között, ötletgazdagabban tudják megvalósítani megrendeléseiket. Azután: a vállalatok évek óta változatlan propagandakerettel dolgoznak, figyelmen kivül hagyva a folyamat minden mozzanatának áremelkedését. Az új divatok is elvonják az összegeket e területről, gondoljunk csak a videózásra, vagy arra a tényre, hogy Nyugaton és Keleten egyaránt, a vállalati jókívánságok mellől elmaradnak a tevékenységet is reprezentáló naptárak, s átveszik helyüket a szerényebb üdvözlőkártyák. E

nnek ellenére, a Képzőművészeti Kiadó vezetői nem panaszkodtak. 1986-ra gazdag témaválasztékuk az előrelátó kiadói műhelymunka sikerét bizonyítja. Folytatják képzőművészetünk kimagasló alakjainak népszerűsítését, a következő évre Munkácsy Mihály életképeiből és tájképeiből válogattak egy tucatravalót. (A népszerű festőművész emlékének szentelt naptár a sajtótájékoztató idején már hiánycikk volt. A mérleg egyik serpenyőjében az áll: megjelentetni a naptárakat az idegenforgalmi idényre, tehát nyárra, csak hát micsoda kereskedelmi prognosztizáció az, hogy karácsonyi ajándékként már nem vásárolható meg, mert kora őszre elfogyott.) A kortárs művészetet Vasarely op-art művei, a városképeket budapesti légi felvételek, népviseleteinket a Rába-köz színpompás ruhái, természeti szépségeinket a Tisza menti természet növény- és ' állatvilága reprezentálja. T. L. Őszi hulladékgyűjtés Jellegzetesen őszi nap volt a szombati: ködös, hideg, mindössze 7 fokos reggeli hőmérséklettel. Nem kifejezetten ideális idő az utcai munkálatokra. Márpedig a tegnapelőtti hulladékgyűjtési akció — melyet a Hazafias Népfront városi bizottsága. Szeged Megyei Város Tanácsa és a MÉH Vállalat hirdetett meg — szinterei utcáink és tereink voltak. No persze, látva a több kilós papircsomagokat, kimustrált lem- és vastárgyakat cipelő gyerekeket és felnőtteket, úgy hiszszük, a résztvevők nemigen fázhattak. Több mint 1500-an mozogtak-kocogtak-cipekedtek. A nem végleges eredmények szerint 33 tonna papír-, 26 tonna fém- és 500 kilogramm textilhulladék gyűlt össze munkájuk nyomán. Az e mennyiségért kapott pénzösszeg fele a műjégpálya építésére, 50 százaléka pedig az úttörőcsapatok számára osztatik. Legszorgalmasabbak a makkosházaiak voltak, akik tíz tonnánáj több papirt hordtak egy kupacba, míg a fémgyűjtésben a tápéiak jeleskedtek, 8 tonnás teljesítményükkel. Az őszi hulladékgyűjtési akció ezzel még nem fejeződött be, hiszen a jövő hét végén az eddig „még nem szerepelt" kerületek dolgozhatnak a — reméljük — mostaninál jobb időben. különböző műtermek berendezései, a szőnyegek, drapérák, a festett hátterek, az áttört rácsozatok, csavart lábú asztalok, párnázott székek, posztamensek, virágállványok. Ilyen miliőkben készítették a Legjövedelmezőbb alkotásokat, a portrékat.) Bietler Ferenc például „a legújabb amerikai modorban ... arcképeket tetszés szerinti nagyságban, akár természeti színben, akár olaj- vagy más festékkel kifestve, megszólalásig találólag, szintúgy egyesek mint több személyből álló csoportulatok." S mégis ő készítette tudatosan és tervszerűen az első városképeket, madártávlati látképeket, és árusította például 1876-ban egy szegedi országos kiállítás kártyáiként. Lauscher Lipót pompás arcképei mellett lefényképezte a nagy szegedi árvíz eseményeit, fotográfiáin döbbenetes erejűek az összetorlódott házak, az egymásra zsúfolódott alsóvárosi tetők, a vízben álló Széchenyi tér. A várostörténet felbecsülhetetlen krónikása Letzter Lázár és tanoncának, segédjének, üzlettársának, majd versenytársának, Keglovich Emilnek tevékenysége a századforduló idején. Helytörténeti értékkel bíró felvételeken örökítették meg a korabeli Szeged utcáit, tereit. Előbbi nagyszerű csoportképet készített egy 1874-es Dugonics-hangverseny közreműködőiről. Keglovich Emil megörökítette az újjáépítés sok mozzanatát, 1899-ben az új fényképészeti stílus, a tárgyiasság jegyében egzakt, szigorú és precíz fotográfiákat készített az újjáépült város jeles helyszíneiről. (Történet 2.: Szeged város főkapitánya 1881-ben megbízta a Letzter és társa céget, hogy az épülő színház tetején felállított tűzfigyelő toronyból készítsen panorámaképet a Tiszától a Tiszáig, bizonyítandó, hogy a tűzfigyelő helyről belátható az egész város. Keglovich Emil a decemberi verőfényben hét, egymás mellé helyezett képből állította össze nagyszerű panorámaképét, mely a tárlat egyik szenzációja.) A kiállítás külön része foglalkozik a dolgozó emberek, munkaábrázolások megörökítésével, a szociofotó megszületésével, a munkásmozgalmi emlékek közzétételével. Némi kronológiai és eseménytörténet húzódik végig a szegedi jótékony nőegylet levesosztó intézetét megörökítő, 1864-re datált képtől, Auer Lajos piaci gyorfsfotóin. a felsővárosi gyermekdedóvó életképein, a szegedi kereskedőportálok sorozatán át a Lengyel Lőrincféle műbútorgyár, a kendergyár. a gyufagyár, a vasúti műhely munkásainak csoportképeiig, a gyermekbarát-mozgalom, a munkássport és a tüntetések fotográfiáiig. Olyan érdekességek láthatók a felvételek között, mint például Brauszwetter Ottó neves szegedi órásmester felvirágozott automobilja, mely 1904-ben az első szegedi gépkocsi volt. Vagy ilyen Kerny István 1900. augusztus 5-én fotografált alsóvárosi búcsúsorozata, de ide sorolhatók az első világháborúban a Fekete-házban berendezett hadikórház képei, Benedek László amatőr fotográfus munkaábrázolásai, és a régi Palánk házait megörökítő sorozat darabjai. IA Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának elegáns és nagyszerű tárlata, melynek sajátos hangulatát a jó érzékkel berendezett enteriőrök is segítik, szinte kiált egy, az anyagot őrző, megörökítő katalógusért. Tandi Lajos I 1