Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-18 / 245. szám
4 Szombat, 1985. október 26. NIIP HOLP MIKOR? postaláda társszerzőnk az olvasó Lassan kifele haladunk az éltesebb hölgyek nyarából is, talpal felénk a tél. Már riogat néha csípőscbb szelekkel, orrpirositó reggelekkel, félelmekkel, fűtücsi idénynyel. Annyira még nincs itt, hogy az első „hidegzuhanyok megérkeztek volna: csak egy olyan levelet kaptunk, melyet a tél dere íratott. I'ctö Sándor, a levélíró, fülhelctlen romépületben lakik, egy ingatlan negyedrészében. Építési engcíkH1 ktní»Ő'SÍCninŐú„„a ,eKct? Persze, mondhatnák hogy legalább szóban a szüL " h/fi„'an'® ? erre, hogy előbb meg kel- lökkel „elégtételt" vetessek, / e. ; lelt volna tudakolni a társ mivel vagy a két gyerek ja~ hozzáállását, és aztán meg- volt. vagy feltétlen tudnak venni a házrészt. Dc micrt valamit. Előre mosolyogtam gondolna az ember mindig magamban, hogy a szülők azonnal ellenségeskedésre? segítségével, néhány keresztkérdés után, az elkövetőt . megcsípve, saját hasonlő Lakótelepi morál gyerekkori csínytevíseimre ' hivatkozva (bár akkor még Kelemen Gábortól kap- személyeskedve — általános nem autókban tettünk kart) tunk eszmefuttatást az al- helyzet érv.ékeltetésére isal- nagylelkűen megbocsátok, címben jelölt témáról. Való- kalmas. - Az "'vasok nyilván kitalál* ban tanulságos. Íme: Vasárnap este 8-kor há„Betörték a lakótelepi csil- rom szomszéd lakásban is laggarázsban álló Ladám az ablakhoz rohanlak a egyik ablakát. Nagy dolog nagy csórömpölésre, s jól — mondhatná az, akinekei- látták két ismerős, másik lopták és tönkretették az lé"csőházbeli, 12 év korüli autóját. Mivel a biztosító gyereket elszaladni fizetett, n károm csak fél előtte futbullozással még a napnyi idő, meg néhányszi- második emeletet is donlánk a kezemben. Az eset gették. Könnyű dolognak azonban — végképp nem látszott a „nyomkeresés", A társtulajdonos rulása híján vacog most a falakon tátongó rések mcl lett. Vajh, ki hoz neki mc ták, hogy r.em így történt. Az egyik gyerek, megneszelvén, hogy keresem, nem volt elérhető. Az apja — rutinosan — csak a futballozásról tudott, amitől már el is tiltotta (miért pont rúost, állította, hogy a gyereknek ha semmi nem történt), és máshoz nincs köze. A másik gyerek — az anyja kitartó hallgatása mellett — határozottan állította, hogy lent sem volt! Elnézést kérve távoztam. Kérdésem csak egy van, az is a pedagógusokhoz, pszichológusokhoz. Ha majd az én gyerekem kinő az autó gyermeküléséből (ahol jelenleg a lakás, bölcsőde, orvos, patika négyszöget járja velem), s egyszer saját csíny tevései lesznek, vállalja-e velem együtt — önként, vagy ösztönzésre az anyagi, erkölcsi kárt? Attól tartok, magam fogom neki megmondani, hogy nem érdemes." Ami van és ami nincs Mindenféle pénzügye(se)kről Állok a buszon és kapaszkodom. A jobb kezemben két szatyor, a ballal görcsösen megragadom az lés karfáját. Akár akarom, akár nem, hallgatom, hogy az ismerős utasok miről beszélgetnek. Többnyire köznapi dolgokról folyik a szó: hogy vagyunk, hogy tanul a gyerek, már megint nem lehet kapni csomagolópapírt, tetöcserepel, szenet stb. De gyakori téma a pénz. Két javakorabeli férfiú áll mellettem. Hosszasan panaszkodnak egymásnak körülbelül ilyen stílusban: — öregem, fantasztikus, hogy megy a pénz. öt rongyot vittem magammal reggel, már semmi nincs belőle. Igaz, a feleségem is beállított délelőtt a műhelybe, elvitt kettőt, látott valami jó cuccot a butikban ... A másik kontrázik, én meg azon gondolkodom, vajon lila vagy zöld színű volt-e az öt rongy. Persze az ügyetlenednek nem áll módjában öt zöld rongyot elkölteni naponta, de még lilát se... A két férfiú lesodródik a buszról. Egy idős asszony ül le a legközelebbi üres helyre. ÖJébe veszi a szatyrát, nem nagyon nehéz. Ismerős fiatalasszonnyal beszélget, vagyis inkább ő mesél, folytatja, amit a megállóban elkezdett: — Kijövünk mi azért ebből a kicsi pénzből is — mondja az idős asszony. — Ha kifizetjük a lakbért, a fűtést, meg a villanyt, marad harminc forintunk, minden napra. Mi már megszoktuk — annyiból is jól megvagyunk ... Kevés kell nekünk ... Csak orvosságra ne kéne annyi ... Meg ax újságot is sajnálja felmondani az én szegény öregem ... Vajon hány zöld, és hány lila „rongy" az jdós házaspár nyugdija? Persze, 6 másként mondja: az a kis pénz ... Neki kevés van, jobban megbecsüli, szóval is megadja a tiszteletet. A másik oldalamon fiatalok állnak. Már nem is oly nagyon fiatalok, de még a KISZ-korosztályba tartoznak, húsz-harminc közöttiek lehetnek. Hárman vannak, egy farmeres meg egy nyári öltönyös fiatalember, meg egy fiatalasszony. Régi ismerősök, talán szomszédok lehettek valaha. Beszélgetnek, nevetgélnek, a farmernadrágos fiatalember nagy örömmel azt mondja: — Kaptam 250 forint fize• tésemelést. Most 2750 forintot keresek. — Ne bolondozz! Mennyit? Az nem igaz — válaszolja felháborodva a fiatal nő. — Nekem 3200 a fizetésem, pedig én is azt csinálom, amit te. Hogy lehet a tiéd ilyen kevés? — így alakult — vonogatta a vállát a fiatalember. Keveset adtak, mikor felvettek. Aztán Jött a katonaság ... szóval így jött ki valahogy — mondja némi mélabúval. — Hogy tudtok ebből megélni? — A feleségem jól beosztja... De most hamarosan ő is gyesre megy. Most már megéri. Elég jó pénzt adnak — mondja az öltönyös fiatalember. Meg... megéri ... — bólogat a másik kettő. Ügy látszik, sokan vannak az ügyetlenek, akik valahogy nem tudják megszerezni azokat a dobálni való pénzeket. Talán nem csak az idős emberek lehetnek „kispénzűek", ilyen minden generációban akad. Jómagam is becsülettel ledolgoztam több évtizedet, de nem tudtam odáig eljutni, hogy naponta több zöldet elfecséreljek. De azért jobb kispénzű, nyugudlan alvó munkásnak lenni, aki néha pazarló gesztussal vásárol két szem őszibarackot; aki még bízik olyan idők eljövetelében, amikor tizenötödikén nem fogy el a kosztpénz; aki jóízűen tud nevetni akkor Is, ha üres a pénztárcája, hiszen fiatalnak lenni meg így is nagyon jó... Most a buszról az első utam a lottózóba vezet. .Heti egy szelvényem azonnali hatállyal háromra emelem, így nyerési esélyeim a 13 millió variációval szemben röglön egyről háromra emelkednek. Hátha egyszer rám mpsolyog a szerencse. Nem ártana egy kis kiegészítés vészesen közeledő, kisnyugdíjas öregkoromra ... Babály Miklós Ami van, az a <?ond. Am| .úrik mnc's' a/' a fültisztító • pálcika (hányszor írtuk már meg rovatunkban, sőt. anno a „csörög"-ben is ...), alapvető élelmiszerek a kübekházi 740-es vegyesboltban. Ami van. az a szemét Felsővároson ami nincs, az takarítás. Ami van, az a rapszodikus paprikáéi látás (a szegedi tévéstúdió 15-i regionális adása már nyomába eredt az ügynek), ami nincs, az itt ilyen, ott olyan paprika. Komoly Pál a török fejről frt, ami volt. de most Örömmel tapasztaljuk, hogy Szegeden több régi épületet felújítottak. A városnak sok műemlék jellegű épülete is van, ezekre mi, szegediek büszkék is vagyunk. Ha egy-egy vidéki, vagy külföldi vendég Szegedre látogat, megcsodálja a városi tanácsház épületét, a Déry-palotát, a bíróság épületét, a Fáklya filmszínházat, a Rieger-házat, Móra Ferenc Múzeumot és még jó néhányat. A volt inactestületi székház homlokzatán díszszobrok láthatók, és a város több épületén is vannak mellszobrok, fejek és emléktáblák. Erről jut eszembe: egv régi szegedi lakos megemlítette, hogy a Szilágyi utcában, a tűzoltólaktanya oldalán a mentőállomás után feli'«iított ház falát a kapubejárat fölött egy törők fej díszítette, de most üres a helye. Ugyan hová tűnhetett? Ki tud róla?" I i "•• i'j j Válaszol az illetékes ÍJJÍt Szeptember 20-i Postaládánkban , Buszpanaszok'' címmel adtunk teret a buszokra panaszkodóknak. Balogh Imrétől, a 10. Számú Volán Vállalat üzemigazgatójától az alábbi tájékoztatást kaptuk: „A Víztorony téri végállomásról induló autóbuszok menet rendszerüségét ellenőriztük. Kirívó eltérést nem tapasztaltunk. Előfordultak 1-2 perces késések azoknál az autóbuszoknál, amelyek más vonalakról álltak át iáratvégzésre. Az elmúlt időszakban sajnos több esetben előfordult, hogv műszaki meghibásodás miatt forgalomátcsoportosítást kellett végrehajtani, amikor is az átállásból, a ^b'acserékből adódtak késve indulások. Az előbbiekben felsóroltak nem emberi magatartásból adódó hiányosságok voltak, ha ilyen problémát észlelünk, illetve ilyen hiányosságról kapunk konkrét jelzést, /a fegyelemsértővel szemben eljárunk, az ilyen konkrét bejelentéseket köszönettel vesszük, azok segítik munkánkat. A 45-ös vonalon, szeptember 2-tól, a tanév kezdetétől ismét visszaállítottuk a reggeli órákban a mentesítő járatokat. A járatok közlekednek is azzal, hogy a-/ elmúlt időszakban előfordult, a 7.21 órakor indított mentesítő járat késve tudott kiállni (sorempó miatt) és a törzsjárat után közlekedett, így nem tudta mentesíteni azt. A felvetés alap ián fokozottan figyelemmel kísérjük a mentesítő járat közlekedését, amelyre megítélésünk szerint szükség van A végleges megoldás a járatok követési idejének sűrítése. melyet tervezünk, a megvalósítást kapacitás- és létszámhiány késlelteti. Egyébként a menetrendszerűség megtartásánál a sűrítés esetén is komoly problémát okoz a rendszeresen zárva tartó sorom,pó. amely a járatok összecsúszását okozza." összeállította: Krgős Éva ff a pontosság iPvA ^ Hé, mit csinál?! Szezon végi leeresztést. 1985. OKTÖBER 18., PÉNTEK — NÉVNAP: LUKACS A Nap kel K óra 7 perekor, és nyugszik 16 óra 51 perckor. A Hold kel 11 óra 48 perckor, és nyugszik 19 óra 31 perckor. VIZA I.LAS A Tisza vízállása szegednél csütörtökön plusz 101 cm (áradó). KÉTSZÁZNEGYVENÖT ÉVE született Szögeden Dugón ics András (1740—1818) író, egyetemi tanár. Tizenhat évesen lépett a piarista rendbe, Szögeden, majd Váoolt tanult, az utóbbi helyen •tanított is. 1774-bon adta ki első művét, a Trója veszedelmét. Ugyanebben az év bon nevezték ki Nagyszombatba az elemi mennyiségtan agyctoml tanáránalk, s később az egyelőmmel együtt költözött Budára, majd onnan Pestre. 1*1. József németesítő törekvéseire válaszolva GMben megjelent matematikai müvével hozzájárult a magyar matematikai és fizikai mü.szókincs kialakításához. Sok: németből magyarított nogényt, sz.inidarabot írt. ezek politikai ' célzatukkal, közmondásokkal teletűzdelt nyelvükkel szerzőjüket a nemesi olvasóközönség legünnepeltebb Írójává tették. Különösen az 1877-ben megjelent Etelka keltett nagy lelkesedést. Sikerrel mutatták bo Bátori Mária cimű színművét is. ZENÉS SZtNHAZ Délelőtt fél 11 órakor: Viktória — NyujgdiJíLsbérlet. KISSZlNIIAZ Este 7 ómkor: A kaktusz, virága — Radnóti Miklós 2. bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, este fél 6 és háromnegyed 8 óraikor: Csak egy mozi (színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott!), délután nogyed 4 órakor: Borribajó bokszoló (színes, m. b. olasz kalandfilm. Kiemelt helyár!).. Fáklya: délután háromnegyed 3 órakor: Próbaidősök (m. b. szovjet ifjűsági film), negyed fi és fél 8 órakor: Végre vasárnapi (francia krimi. II. helyár! 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Klauzál tér 3. szám <tf/57-«s). Esta 8 órától reggel T-lg. Csak sürgős csert ben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÖGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden ez Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi tol, sebészeti és urológiai felvéve] 1 ügyeletet a IL Kórház (Tolbuhln sgt 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részérc: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon lj órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggol fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Leni* krt. 10. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik • sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 23 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 árától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 áráig. Telefon: 11-000. nnfi'j BUDAPEST 1. 8.40: Tv-torna — (ism.) 8.45: ITV 050: Lottósorsolás 10.00: A ihormoták nyara — NSZK rövidfilm 10.45: Szulina a Duna kapuja — román rövidfilm 10.55: linlley-bajnokok — NSZK filmsorozat 11.20: Képújság 15.20: ITV 18.30: Hirek 16.35: Száz hlrcs festmény — angol rövidfilm Ifi.45: Pergő képek 17.15: Képújság L7.20: Ki miben tudós? — 1985—BG — előzetes 17.55: Három nap tv-műsora 18.00: Ablak 19.00: Reklárrf 19,107 Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Zsiványok ~ amerikai fiLm 21.50: Szó, zene, kép 22.40: Tv-hiradó 3. 22.50: Himnusz BUDAPEST 2. 18.16: Képújság 18.20: Hapülömodellek — francia dok.-fiJrn — (lsm.) 18.35: Emberrablók — angol— NSZK kalandfilmsonoaat — 5. — (Ism.) Ablak Borostyánpart dallamai — szovjet könnyűzenei műsor Lear király — angol film Közben: Tv-híradó 2. Képújság belguAD 1. Tv-hlradó magyarul és szerbhorvátul Mesék Kézilabda Egészségügyi felvilágosítás L8.45: A belgrádi dzsessztfesztivál 19.16: Rajzfilm 19.30: Tv-hlradó 2. 20.00: Perl — amerikai tv-fllmsorozat 21.00: Forma—I. — szórakoztató műsor 2L45: Tv-hlradó 3. 22.00: Pénteken huszonkettőkor 17.30: 13.00: 19.30: 20.00: 20.45: 21.00: 21.50: 15.30: 16.15: 16.45: 18.15: 19.15: 19.30: 20.00: 20.55: 22.26: 22.45: 23.45: BELGRÁD 2. Belgrádi műsor Kétezer felé — ismeretterjesztő műsor Tv-hlradó HEMUS 1985. Huszonnégy óra Az emberi tényező — dok.-műsor Amerika — amerikai film — 2. ÚJVIDÉK Tv-hlradó magyarul és szerbhorvátul Uzdin '85 — zenés műsor Kézilabda Tv-magazln Rajzi ilm Tv-hlradó 2., magyarul Poarl — amerikai tv-filmsorozat Kontaikta műsor Tv-hlradó 2, szerbhorvátul Röplabda Vívó Balkán-bajnokság ESExI 8.20: 8.47: 9.30: 9.53: 10.05: 10.10: 10.28: liL.00: 12.30: 12.45: 12.55: 14.10: 15.30: 16.05: 17.02 17.27: 18.25: 39.15: 20.15: 31.16: 21.30: 22.20: 22.30: 23.00: 0.10: 0.15: 4.20: 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.25: 12.30: 13.05: 14.00: 17.30: 18.30: 19.50: 20.00: 21.05: 22.15: 23.20: 31.00: 0.13: 0.15: 4.20: 9.08: 9.38: 10.08: 11.03 13.05 24.22 15.30 16.00 16.50 17.00 17.30 19.00: 19.30: 20.00 21.25: 27.25: 15.30; 10.15: 10.45 18.15: 18.30 19.05 19.35: 20.25: 21,25 2L.50 22.33 8.25 0.00 10.05 8.11 8.50 KOSSUTH Balettzeno Történelmi operákból Száll az ének Loltó sorsolás! Paul Eluard versel Találkozás a Hangvillában Mozart: D-dúr vonósnégyes. K. 575 Kompozíció Sütő András müveiből Ki nyer ma — Egerben? Könyvszemle Zenekari muzsika Válogatott perceink Hé tsz in .virág Budapesti Művészeti Hetek — Százszorszép színház — Kutyánszky Kázmér — Csukás István rádiójátéka Kezek a kórlapon Nótacsokor, csárdáscsokor, verbunkos muzsika Mai könyvajánlatunk — (ism.) Látogatás a múltunkban Aran y lemezek Gulyás László: Békési esi ék Földközelben — I regszemcsén Tíz pera külpolitika Németországi napló 1944—1946 Archívumok mélyéről — Éjfél után . .. PETŐFI Operettekből és zenés játékokból Tíz porc külpolitika — (ism.) Napközben — zenés délelőtt Indulók fúvósokra Édes anyanyelvünk — (ism.) Népi muzsika Pophullám Péntektől péntekig...' Ötödik sebesség Fiataloknak! Egészségünkért! Régi nóta, híres nóta .. Senki többet? harmadszor! Láthatatlan múzeum ... Slágeríilmek — filmslágerek ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik Éjfél után... 3. MŰSOR Iskolarádió Népi dallamok — nagy mesterük kezében — (ism.)' Csak fiataloknak! — (ism.) Egk: Poer Gynt — opera Rádiószínház: KazLmir és Karolin — ödön von Horváth szánmüvo Négy évszázad muzsikájából Negyvenéves az ENSZ — 3. Európai Kulturális Fórum, 1985 — Belga királyság — belga szerzők műveiből Roso Marié — részletek Friml filmzenéjéből Nyitnlkék — (ism.) Németh Zsuzsa éneket. Szccsődl Ferenc hegedül, Freymann Magda és Szelecsényi Norbert zongorázik Kb. A Svájci Olasz Rádió énekkara Monteverdimadrigálokat értekei Régi magyar dalok és tánook A Szlovák Filharmonikus Zenekar hangversenye a Budapesti Zenei Heteken Közben: Rádiószínház; Kísértet — KopOnyl György hangjátéka Operaárláik Kb. Dávid Bowlo összes felvételei — 9. Karvezelők — 2 SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH Családi tükör Színes népi muzsika Válogatás az elmúlt hét műsoraiból PETŐFI Népszerű muzsika — világhírű előadók Tíz pere küLpolitika — 9.05: Hétvége a múzeumban 10.30: Térzene a Halászbástya előtt 1206: Egy férfi és egy nő — könnyűzenében