Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-11 / 213. szám

Szerda, 1985. szeptember 11. 5 Neves külföldi Megkezdodott a szolidaritási akció Kamarazenekari napokkal indul a hangversenyévad A hagyományos kamara- Gotti, aki az Operaház mű- illeti még: november 14-én zenekari napokkal indul az vészeinek közreműködésével Perényi Miklós (gordonka) idei filharmóniai évad Sze- Mendelssohn Paulus című és Bácsik Sándor (hegedű), geden. Előbb október 7-én oratóriumát mutatja be. Ez május 8-án pedig Némethy utóbbi koncerten kap lehe­tőséget a Délép Szegedi Ze­Pál Tamás vezényletével lép nebarátok Kórusa is — ko­színpadra a Budapest Ka- rábban március 13-án a a Tisza Szálló nagytermé­ben, a B sorozat keretében Attila zongoraművész ka­pott helyet a műsorokban. Három kamarabérleti so­rozat négy-négy estje egé­maraegyüttes, melynek szegedi színház művészeivel szíti ki a főbérletet, vala­Volkmann—Farkas—Mo- Liszt Koronázási miséjét és mennyi a Tisza Szálló nagy­zart műsorában Nagy Béla Kodály Budavári Te Deum- termében. Az A sorozatban (hegedű) és Pecz Pál (trom- ját szólaltatják meg Qber- október 8-án szovjet zongo­bita) működik közre, majd frank Géza dirigálásával, a raművészt hallunk, Vlagyi október 9-én a C sorozatban szegedi szimfonikusokkal, mir Krajnyevet, majd az ugyanitt, Weninger Richárd Oberfrank három hangver- Amadinda együttes, Szecsö­vezényli a Weiner Kamara- senyt vezényel az idei fő- di Ferenc (hegedű) és Ke­Mozart—Su- bérleti évadban: mindjárt rek Ferenc (zongora), illetve prog- október 31-én szegedi hang- a Budapesti Rézfúvósegyüt­ramját Matuz István (fuvo- szeres szólisták Szöllősy Jó- tes (művészeti vezető Far­la), Maczák János (klarinét) zsef, Papp Katalin, Erdei kas István) hangversenye és Farkas Gyöngyi (cimba- Klára és Hitti Noémi közre- következik. A B sori lom) vendégfölléptével. Vé- működésévei Vivaldit, Pál Tamás együttese után gül a főbérleti • sorozat nyi- Haydnt és Stravinskyt, majd Szabadi Vilmos (hegedű) és február 13-án ugyancsak a szegedi zenekarral Beetho­zenekar Bach­gár—Ravel—Britten tányán, október 10-én zárul­nak a kamaranapok: a Ze­nés Színházban a Liszt Fe­renc Kamarazenekar (hang- vent és Brahmsot Gulyás Márta (zongora) koncertjét tervezik, vala­mint Székely István zongo­(ekkor raestjét és a Szegedi Rézfű­versenymester Rolla János) játszik Szegeden a romániai vósegyüttes felléptét, amely­ad koncertet, műsorán hegedűművész, Stefan Ru- Jyel együtt hallható a^ Bar­.Bach, Decsényi János Mozart alkotásaival. ha), illetve a már fentebb tók Kamarakórus, Rozgo nyi Eva dirigálásával. A C említett Liszt—Kodály mű­sort. Január 30-án Cser sorozatban Weninger Ri­A főbérleti sorozatban Miklós vezényel Bartók— chárd kamarazenekarát kö­négy külföldi karmestert Debussy—Orff programot vetően a Kodály Vonósné­láthat a közönség. Novem- Iván Ildikó, Keönch Boldi- gyes, a Szegedről elszárma ber 14-én a román Christián zsár és Németh József zongorista, Baranyai Mandeal dirigálja a szege- énekművészek, valamint a mely szegedi szimfonikusok és a di szimfonikusokat együttes a tíz koncertből Délép Zenebarátok közre­nyolc alkalommal játszik —, működésével. December 19­László, valamint Takács Tamara (ének). Jandó Jenő (zongora) és Nagy Sándor (brácsa) koncertje szerepel zegedi a programban. Tamás, A filharmónia természete­Operaház karmestere: sen idén is megrendezi a Bach—Albinoni—Respighi— különböző ifjúsági bérleti Matuz koncerteket — szakmunkás­Geiger tanulóknak, gimnazistáknak és április 8-án a Budapesti Fii- én lép pódiumra a harmóniai Társaság Zene- zenekarral Koncz karát vezényli az egyesült az államokbeli Uri Mayer, má­jus 8-án a lengyel Róbert De Falla műsorán fiatanowski áll a szegedi István (fuvola) és szimfonikusok élén, május György (trombita) játssza a szakközépiskolásoknak 29-én pedig az olasz Tito szólókat. Ami a szólistákat általános iskolásoknak Karambol és robbanás Mentőautók szirénája ver­te föl a csöndet tegnap, ked­den délután a szegedi Felső­Tisza-parton. Történt, hogy egy ZIL teherautó kerekei köze rohant egy Trabant a Diszkont Áruház előtt. A sze­mélygépkocsi két utasa sú­lyosan megsérült, miközben a közlekedési baleset körül­ményeit vizsgálták, robbanás hallatszott a közelből, éspe­dig a Szeszipari Vállalat üze­méből. Ott egy 600 literes üres, finomszcszcs hordó ab­roncsait akarták megerősíte­ni hegesztéssel. Az udvaron végzett munka közben a hor­dó felrobbant, a detonáció nyomán leszakadt a hordó­fenék és kitörtek az irodaab­lakok. Ennek a balesetnek is két súlyos sérültje van. Mindkét ügyben a szakértői vizsgálat még tart. Zsoldos Imre temetése Mély részvéttel kisérték utolsó útjára Zsoldos Imre trombitaművészt hozzátar­tozói. barátai és pályatársai kedden a Farkasréti teme­tőben. A ravatalnál a Magyar Rádió elnöksége nevében Erkel Tibor, a rádió zenei főosztályának vezetője vett végső búcsút a művésztől, aki mintepv fél évszázados pályája során nemcsak szó­listaként szerzett megbecsü­lést és ért el sikert hazánk­ban és külföldön egyaránt, hanem tevékeny részt vál­lalva a rádió tánczenekará­nak. majd később a Stúdió 11-nek a megszervezésében, és több évtizedig vezetésé­ben. hozzájárult a műfaj, s a magvar könnyűzenei élet nemzetközi elismeréséhez is. A kollégák, a barátok ne­vében Szentkuti Pál, a rá­dió szórakoztató zenei osz­táivának vezetője búcsúzott Zsoldos Imrétől. p Kooperáció a pályafenntartásban A MÁV vonalain hamar"- javító üzemében. Ez gya­san megkezdődnek a ma- korlatilag annyit jelent, gyar—osztrák kooperáció- hogy egy géphez szükséges ban készülő vágánvszabá- devizáért két gépre tehet lyozó gép prototípusának s?ert a ^^ vasút. üzemi próbái. Az ez év áprilisában élet­be lépett megállapodás alaD­ján a MÁV az osztrák Plas­ser és Theurer cégtől jogot kapott 30-35 pályafenntartá­si gép gyártására. A szerző­dés értelmében a gép érté­ke 50 százalékának erejéig az osztrák fél szállít főda­rabokat. alkatrészeket, u többi alkatrészt itthon gyártják, s az összeszerelést is Magyarországon végzik, a MÁV jászkiséri építögép­A hagyománynak megfele- ra, hogy kifejezésre juttas- lyet más városokban is nagy­lőcn az idén Is meghirdette a suk a magyar közvélemény gyűlések, találkozók, egész Magyar Szolidaritási Bízott- szolidaritását Latin-Amerika napos programok követnek, ság ?, szeptember 1-től, az népeivel, szélesebb körben is- Szegeden a hónap közepétől antifasiszta világnaptól kez- mertté váljék a közel-keleti chilei szolidaritási nagygyű­dödő. hazai szolidaritási ak- válság, az USA és Izrael ag- lésre kerül sor, amelynek há­ciósorozatot. vessz ív politikája ebben a zigazdája a Füszért vállalat A rendezvények célja: a térségben. Együttérzésünket lesz. Ugyancsák Szeged lesz a legszélesebb néprétegek lene- fejezhetjük ki a gyarmatiéi- színhelye október végén a tőséget kapjanak arra, hogy nyomás, a fajüldözőzés ellen, nicaraguai szolidaritási na­megismerjék a békéért, a le- a szabadságukért küzdő afri- pok, az angolai néppel való szerelésért, a társadalmi ha- kai népekkel, a függetlensé- együttérzésünknek a móra­ladásért folyó világméretű gük megszilárdításáért har- halmi nagygyűlés résztvevői küzdelmet, s hogy ki-ki ma- coló ázsiaiakkal. A rendez- adnak hangot novemberben, ga is hangot adjon békevá- vényeken kifejezésre juttat- Ugyancsak abban ta hónap­gyának. hatjuk, hogy szolidárisak va- ban rendeznek fórumot. „Kö­A Hazafias Népfront me- gyünk a tőkés országok ha- zép- és latin amerikai hely­gyei 'béke és barátsági bi- ladó társadalmi szervezetei- zetkép" címmel. A fölsorolt, zottságának tegnapi, keddi nek imperialistaellenes, Hel- kiemeli programokon kívül ülésén Szilágyi Júlia, a bi- sinki szellemében folytatott még számos más lehetőség zottság elnöke ismertette küzdelmével is. is adódik, ahol az egybegyűlt azokat a politikai szemponto- A megyei rendezvények — emberek szólhatnak a béké­kat, amelyéket a rendezvé- gyűlések, beszélgetések, ré- ről, a barátságról, nyek szervezőinek figyelme- tegtalálkozók, nagygyű- A tegnapi ülésen Gál La­be ajánlott. lések — sikere attól függ, josné, a csongrádi Domokos Az ősz folyamán fokozot- hogy a népfrontbizottságok Rókus Általános Iskola igaz­tabb figyelmet szentel a nép- miként működnek együtt a gatója számolt be a budapes­íront a nukleáris háború el- KISZ-szel, a szakszervezettel, ti. Pedagógusok a békéért hárításának, a fegyverkezési a szövetkezetekkel, vala- címmel megrendezett tanács­verseny megfékezésének kér- mennyi társadalmi és tömeg- kozásról, Boda Domokos désére, az MSZMP XIII. szervezettel- egyetemi tanár pedig a nuk­kongresszusán kidolgozott A szeptember 1-i, szentesi leáris 'háború megelőzéséért külpolitikai célok támogatá- rendezvény nyitotta meg a küzdő orvosok kongresszusá­sára. Alkalom kínálkozik ar- megyei akciósorozatot, ame- ról tartott tájékoztatót. Áz egészségügyi intézmények integrációja A gyógyitó-megelőző mun- járások megszűnte, a köz- bá vált-e a gyógyító munka kát végző egészségügyi in- igazgatási rendszer átszer- anyagi-műszaki feltételrend­tézmények integrációjának vezése milyen változások- szere. utóvizsgálata kezdődött a kai járt, a helyi 'tanácsok A lakosság érdekeit szem napokban a fővárosban, va- megnövekedett önállósága előtt tartva ellenőrzik a lamint Baranya, Bács-Kis- miként hatott a hatáskörük- körzeti, valamint a szakor­kun, Borsod, Csongrád, He- be került intézmények mű- vosi rendelőkben folyó gyó­ves, Győr, Szabolcs-Szatmár, ködésére, s ehhez a tevé- gyító-megelőző munkát is. Szolnok, Vas és Veszprém kenységükhöz a felsőbb Elsősorban arra kíváncsiak, megyében. A népi ellenörök szervektől milyen útmuta- hogy a körzeti orvosi szol­azt igyekeznek feltárni, tást, segítséget kaptak. Gór- gálát szervezete, valamint a hogy a legutóbb 1982-ben cső alá veszik azt is, hogy rendelők telepítési és mű­végzett KNEB-alapvizsgálat az új szervezeti keretek és ködési feltételei igazodnak-e óta hatékonyabbá, színvona- működési előírások elősegí- a lakossági igényekhez; lasabbá vált-e az intézmé- tik-e az egységesebb orvos- megfelelő-e az orvosok és nyek együttműködése, és — szakmai elvek érvényesíté- az egészségügyi szakdolgo­ennek nyomán — a beteg- sét, a járó- és fekvőbeteg- zók aránya. Feltérképezik a ellátás. Tapasztalatokat ellátó intézmények együtt- körzeti orvosok, a szakren­gyüjtenek arról is, hogy a működését; megalapozottab- delök és a kórházak kap­csolatrendszerét. Vizsgálato­Utórengés Berhida térségében Kedden hajnalban 2 óra után a jövő hét elejétől 39 perckor újabb utórengés megkezdik a tanitást, igy történt. Berhida—Peremarton azután már nem kell szük­epicentrummal. Az MTA séghelyiségekben oktatni. Geodéziai és Geofizikai Ku- .. __. . . ,. . .. ,. . . . . Délután meg ujabb fo d­tato Intezetenek budapesti es mozgást refijSztráltak ezek piszkéstetői obszervatóriuma _ . _ f. • ... ... . , ... , . azonban kisebb erejűek altal regisztrált foldmozgas .. . J az utóbbi napokban mért utórengések közül a legerő­sebb, a Richter-skála szerint 3,9-es magnitúdójú volt. A Berhidán maradt 4800 lakos a földmozgást követő­en a szabad ég alatt és a biztonsági okokból még meg­hagyott honvédségi sátrak­ban töltötte a hajnali órá­kat. A rengés személyi sé­rülést nem okozott, de újabb épületkárok keletkeztek. Több lakóépület csúcsfala elmozdult eredeti helyéről. Berhidán kedden reggeltől szervezetten folytatták az épületek megerősítését, ami­ben segítettek a Péti Nitro­génművek és a Várpalotai Szénbányák dolgozói is. A községben befejezték három iskola helyreállítását. s ezekben a nagytakarítás kat végeznek a körzeti or­vosok és ápolónők leterhe­léséről, s arról, hogyan osz­lik meg munkaidejük a kü­lönböző feladatok — mint például a rendelés, a beteg­látogatás, a gondozás, a szű­rés, az egészséges életmód­ra nevelés, az ügyelet — teljesítése között. A népi ellenőrök ankéto­kat is szerveznek, amelye­ken az egészségügyi dolgo­zók is elmondhatják az in­tegrációval kapcsolatos vé­leményeiket. Fiatalok a Vöröskeresztben Ülést tartott tegnap, ked- és meghallgatták a résztve­den Szegeden a Vöröske- vők az 1985—86. évi mun­reszt Csongrád megyei ve- ka- és rendezvénytervre zetőségének végrehajtó bi- tett javaslatot is. zottsága. Beszámoló hang- Végül az ifjúsági alap­zott el az ifjúsági vöröske- szervezetek titkárai részére resztes alapszervezetek és ^ZTVr^t^t csoportok 1984—85. évi fel- tokkal ismerkedtek meg a adatainak végrehajtásáról, végrehajtó bizottság tagjai. r Uj tanév idején Megőrülök! Sok mindent nem lehet kapni a papír­boltban. Térdig lejártam a lábam, és fele sincs meg az iskolás cuccoknak! Nem is méi gelem imagam, ennyi kapható, a többit vegye meg az iskola. Rengetegen voltak, akik ilyeneket vagy hasonlókat mondtak tanszervásárlás idején. Az idei tanév is csak abban különbözik a többitől, hogy újna egy év­vel korosabbak lettünk. A legfontosabb dologban vi­szont maradt minden a ré­giben. Kérem, imi idejében meg­rendeltünk mindent. Hiába átkozzák boltjainkat, a Tiincsből képtelenek va­gyunk adni. Így védekez­nek a kereskedelmi válla­lanál. Igazuk van. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk megfelelően ki­elégíteni partnervállal a­tainkat, nofha mindent el­követtünk azért, hogy ne legyen fennakadás az ellá­tásban. Annak rendje és módja szerint az év elején 5—10 százalékéi rátartás­sal küldtük a megrendelő­ket az iparhoz, de mind­hiába. Füzetet keveset gyártottak, Illetve nem ké­szítettek elegendőt a kü­lönböző típusokból, így hi­ánycikket „termeltek". Bi­zonyos árukból volt válasz­ték, de színes ironkészlet­ből, vagy 2B-s és HB-s gra­fitceruzából alig kaptunk. Ezek külföldi áruk. Mi, az értékesítő váLlalat csak egy láncszem vagyunk a terme­lő és a fogyasztó között. Ha nem gyárt az előállító, nem tudnak küldeni. Igazuk van. Ördögi kör. Mindenkinek igaza van, mégsem mentek­mennek rendjén a dolgok. Reménykedni lehet csupán, hogy még szeptemberben szállít az ipar, értékesít az értékesítő, árut kap a ke­reskedő és vásárolhat a ve­vő. Magam tavalyelőtt sem tudtam venni H-s ceruzát és méretes nyionborítót. Most sem sikerült. Igazunk van, hogy méltatlanko­dunk. A. S.

Next

/
Thumbnails
Contents