Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-27 / 227. szám
202 Csütörtök, 1985. szeptember 26. DM röviden Csupaszítva... A tények makacs dolgok — tartjuk, némi joggal, és hisszük, hogy hihetünk a szemünknek. Főként, ha a látványt a fülünk is megtámogatja a hallottakkal. így valahogy volt ez szerdai lapunkban is, amikor vagy tucatnyi, fölháborodott telefonra — már megint vágják a fákat! — ráerősített a fényképezőgép objektívje is: fölcsupaszított fák szöknek az égbe a Budapesti körúton. A kamera csakis objektív lehet — mondhatnánk. A fák valóban jócskán csupaszokká lettek, mint a tények is. Csípősen kommentáltuk is a látványt. Csak hát, amennyire nem biztos, hogy a fák jók csupaszon, lehet, hogy a tények sem igazak így, összefüggéseik lombozatától megfosztva. Mert mi is történt? Volt egy lakó, aki nehezen viselte, hogy sötét a szobája. A szeme sem jó, s fényes nappal lámpát égetni, pénzbe is kerül, s a szemet is tovább rontja. Kérvénnyel fordult hát a városgazdálkodási vállalathoz: ritkítsák már meg az ablakok előtti, nemcsak árnyékot, de sötétséget is adó fákat. A vállalat szakemberei megvizsgálták az ügyet. Kiderült, túl sűrűn ültetett, megfelelő élettér híján rendellenesen nőtt, megnyúlt fákról van szó. Fákról, amelyeket valaha két sorban ültettek szűk helyre (úgy emlékszem, azzal a szándékkal, hogy ha megerősödnek, kiderül, melyik fogta meg, majd ritkítani fogják a fasort). A jó fejlődéshez szükséges 5-6 méter helyett így aztán 2,5-3 méter térköz van az egyes fák, valamint a fák és az épület között is. És megszületett a szakvélemény: ritkítani kell néhány fa lombozatán. i Nos, ez is a tényekhez tartozik, melyeket — úgy látszik — ugyanúgy nem jó lecsupaszítani, mint a fákat. Mit is mondhatnánk ezek után? Talán örülhetnénk, hogy íme, vannak kérések, amelyek teljesíttetnek? Erre is okot adhatna a városgazdálkodás. De talán inkább elgondolkodhatnánk: mennyire ritka kincs mifelénk a tolerancia? Mennyire nehezen viseljük, hogy másoknak is lehetnek érdekeik, szempontjaik, kéréseik, melyek netán teljesülnek is? Mert sokszor csak a magunk szemével látunk, mások helyzetébe nem tudván beleképzelni magunkat. így aztán szempontjaikat nemhogy akceptálni, de mérlegelni sem tudjuk. Pedig ez lenne a közösségi létezés alapja. Jó, védeni kell a fákat. De az embert is. ÉS fölháborodni is csak a tények és összefüggéseik ismeretében szabad. Nekünk is! Sz. I. Derült idő Időjárási előrejelzés az ország területére péntek estig: jobbára derült, nagyrészt száraz idő várható. Az északi szél eleinte még gyakran élénk, majd többnyire gyenge, mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali' hőmérséklet északkeleten kevéssel 15 fok fölött, másutt 20 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szom_ battól-keddig: többórás napsütés várható, csapadék nem. A kora reggeli órákban néhány helyen párásság, köd kialakulása valószínű. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában 3, 8 fok között várható, a szélvédett helyeken talajmenti fagy kialakulása lehetséges. Lagmagasabb nappali hőmérséklet 20 fök körül lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területén nem várható. SZEGEDI NAIVOK KECSKEMÉTEN A kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeuma a képzőművészeti világhéthez kapcsolódva és az októberi múzeumi és műemléki hónap nyitórendezvényeként kél szegedi alkotó munkáiból rendez kiállítást. Batáné Bertus Teréz festöasszony és Korom Pál (1922—1985) szoborfaragó tárlatát holnap, szombaton délelőttt 11 órakor nyitja meg Tandi Lajos újságíró. A tárlat december 15-ig látható. A parapszichológus Általában nem hiszünk a különböző, természetfeletti tulajdonságokban, de előfordul, hogy olykor az ember enged a tömegpszichózis hatásának. Pataszonskinál, ahová vacsorára voltunk hivatalosak, találkoztunk egy bizonyos Zihlawiakkal, akiről azt mondták, hogy palapszichológus. Ezt valamennyien nagyon érdekesnek találtuk. Mindenki vele foglalkozott. Kérdezgettük, hol végezte tanulmányait, milyen tapasztalatai vannak, és eközben néha sokat mondó pillantásokat vetettünk egymásra. — Tehát egy parapszichológusnak tulajdonképpen igen nehéz a munkája — mondta végül Bezpalczyk. — Minden kezdet nehéz — válaszolta Z'hlawiak —, de én már olyan fokra fejlesztettem a tudásomat, hogy elég egy pillanatnyi koncentrálás, és már mindent tudok! — Valóban? — kérdezte kételkedve Bobina asszony. — Akkor mondja meg nekem, mi van a jobb zsebemben? — kérdezte hirtelen Koszon, a költő. — Semmi — válaszolta könnyedén Zihlawiak. A költő belenyúlt a zsebébe. — Tényleg nincs benne semmi — mondta csalódottan. — Na, és a bal zsebemben? — A bal zsebében van egy cigarettásdoboz, benne nyolc cigaretta, három elég kemény, négy puhább, egyből pedig már szinte teljesen kiszórodott a djhány. Koszon, a költő, elővette zsebéből a cigarettát, és meggyé/ődött róla, hogy igaz, amit. Zihlawiak mondott. Megadóan bólintott. Most újra Bezpalczyk vette át a szót: — A pénztárcámban van egy cédula, rajta egy telefonszám. Meg tudná mondani, milyen szám? — 280-429 — válaszolta gondolkodás nélkül Zihlawiak. — Ez egy nő száma, akit Felíciának hívnak. Ezenkívül még azt is ráírta a cédulára, hogy el kell vinni a szennyest a tisztítóba. Valamennyien reméltük, hogy Zihlawiak téved, de Koszon, a költő, ellenőrizte a Bezpalczyknál levő cédulát, és megállapította, hogy Zihlawiak igazat mondott. Egészen elképedtünk. De még mindig nem akartuk megadni magunkat. Most Koszon, a költő tett fel egy újabb kérdést. — És azt meg tudná-e mondani, hogy hívták lánykorában annek a nőnek a nagymamáját, aki a tisztítóban dolgozik? — Gregorová — válaszolta késedelem nelkü! Zihlawiak. — És mennyi idős volt a nő nagypapája aznap, amikor az esküvőjét tartotta? — Nem tudom — ismerte be Zihlawiak. Valamennyien megkönnyebbültünk. Már nem éreztük kényelmetlenül magunkat. Hiszen csak egy közönséges szélhámossal volt dolgunk.. A. P. „Minősítés" . — Mit szol a fia ahhoz, hagy eladta a kocsiját és már csak kerékpárral jur: — Továbbra is papának hív! TURKUI REKTOR SZEGEDEN Turkunák, Szeged finn testvérvárosa egyetemének rektora, Arije Scheinin két napot töltött Szegeden. Megismerkedett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen és a József Attila Tudományegyetemen folyó sokirányú tevékenységgel, s a két egyetem vezetőivel értékelték a fennálló együttműködés eredményeit, tapasztalatait, körvonalazták a további feladatokat. MUNKASÖRKITÜNTETÉS Csütörtökön családja körében, bensőséges ünnepségen a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést adtak át Szanyban Mosonyi Ferencnének, aki hét gyermeket nevelt fel, s közülük három fia és egy leánya munkásőr. A kitüntetést B Fegyveres Erők Napja alkalmából Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka adományozta, és meleg hangú levélben is köszöntötte Mosonyi Ferencnét. A családi ünnepségen Vellner István, a csornai városi pártbizottság első titkára a pártszervezetek nevében gratulált a kitüntetett édesanyának. CSAPATZASZLÖADOMANYOZAS Csütörtökön, fennállásának 20. évfordulóján csapatzászlóavató ünnepséget tartott a Koszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka díszparancsban köszöntötte a taninézetet, KISZ-szervezetét, s a fiatalok szocialista szellemű nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységükért csapatzászlót adományozott az iskola. KISZ-bizottságának, amelyet Fehér Béla, az országos parancsnok helyettese adott át Horváth Zoltán iskola i ga zga tónak. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI BÉLYEG A posta a négyévenként rendezendő számítástechnikai konferencia alkalmából — az Évfordulók-események '85 sorozaton belül — október l-jén COMNET '85 elnevezéssel 4 forintos bélyeget hoz forgalomba. A bélyeg Forgács Miklós grafikusművész terve alapján, többszínű ofszetnyomással 2 037 300 fogazott és 4800 íogazatlun példányban az Állalmi Nyomdában készült. NYUGATNÉMET FÚVÓSZENEKAR KONCERTJE Az NSZK-beli Ulm-Söflingenbő! érikezett fúvószenekar ad koncertet szeptember 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Zenés Színházban, Joseph Drixler vezényletével. Műsorukban többek között Karajan-feldolgozásokat, Aida-, My Fair Lady-, továbbá Beatles-egyveleget, valamint Strauss- és Ofíenbach-iművekei hallhatnak az érdeklődők. TISZTÚJÍTÁS Tegnap, csütörtökön tartotta. tisztújító közgyűlését a Gépipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei szervezete. A rendezvényen Bartha László, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának titkára aktuális gazdasági kérdésekről tartott tájékoztatót. Majd Pajtényi Ferenc, a GTE titkára tekintette át az elmúlt időszakban végzett munkát. Ezután került sor a tisztségviselők újjáválasztására. A megyei csoport elnöke ismét Tombácz József, a Szegedi Kábelgyár igazgatója lett. A vidéki csoportok élére három társelnököt választottak: Nagy Lajost, a makói Medicor gyáregység .igazgatóját, Brindza Józsefet, a Hódgép szentesi gyáregységének igazgatóját és Siha Lászlót, a Fütőber csongrádi gyárának igazgatóját. A titkár a következő időszakban is Pajtényi Ferenc, a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat főmérnöke lesz. SZEGEDI KÉPZŐMŰVÉSZEK SZABADKAN A szegedi Postás Képzőművészkör 12 alkotója meghívást kapott Jugoszláviába, a szabadkai Veljko Vlahovich Munkás Egyetemre bemutatkozásra. A kiállításon 67 alkotásukat láthatja majd a szabadkai közönség. NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA A HVDSZ Csongrád megyei területi szakszervezeti bizottsága ma, pénteken délután 3 órakor nyugdíjas-találkozót rendez Szegeden, a KISZÖV-klubban (Arany János u. 9.). A találkozón Kerényi Józsefné tart diaképes útibeszámolót. „Utazás a sokszínű Törökországban" címmel. AZ ÚTTÖRŐELNÖKSÉG NYELVTANFOLYAM — "Sp, csütörtökön dél- "f™™?™* előtt Szegeden ülést tartott a Az MTESZ Csongrád Memegyei úttörőelnökség. A Sye' Szervezetének oktatási testület megvitatta a nyári és közművelődési bizottsága, bel- és külföldi táborozások a TIT szegedi városi szervetapasztalatait és értékelte az zetevel közösen az 1985—86. őrsvezető- és najtitkárképző- oktatási évben az érdeklődő táborok munkáját. Megáüa- műszaki szakemberek részére pitották, hogy a jövőben az nyelvtanfolyamot indít anönálló tábort szervező csapa- gol, német és orosz nyelvektok nagyobb erkölcsi és anya- böl kezdő és haladó fokon. A gi támogatást érdemelnének, csoportok létszáma 15 fő (eleJogos kívánság a Szeged vá- gendő jelentkező esetén kizárási váltótábor létrehozása és róla8 műszakiakból allnáa megyei kisdobos váltótábor A tanfolyam az első megépítése is. Időszerű len- félévben 14 héüg tart, heti ne a táboroztató pedagógu 2x2> vagyis összesen 56 órások tiszteletdijának egységes kan. Az órák helye: Tömörmegállapítása ké°y Gimnázium (Szeged, Tömörkény u. 1.). Ideje: hétPOLKASZINÖ köznaponként 17—21 óra köNógrádi György adjunkus zött. A félévi tandíj: 870 fotart előadást aktuális külpo- rint. Aki a nyelvtanfolyalitikai kérdésekről a Vár u. mok valamelyikére jelent1. sz. alatti Délép-klub Pol- kezni kíván, az érdeklődhet kaszinójában ma. pénteken az MTESZ Csongrád Megyei este 7 órai kezdettel. Szervezeténél Ita. Közlekedési lámpa... Az úgy volt, hogy mentem az utcán. Előfordul velem. Agyam éppen a kollektív döntés egyszemélyi felelősség kérdéskörén járt, ellentétes tapasztalataim birtokában. Mert ugye a kollektív döntésig még rendben is volnánk, a felelősség vállalásával vannak apróbb gondjaink. Amint így zakatolnak fejemben a fogaskerekek, bandukolásomban eljutottam a József Attila sugárút — Budapesti körút kereszteződéséhez. A lámpa pirosat mutatott, és — egyszemélyben döntve és felelősséget vállalva — megálltam, tisztességtudó állampolgárként várva a zöldet. Jött is. Igen ám, de a piros maradt. Imigyen — felül a rőtszínű, vigyázzban álló emberke, alul a zöld mozgó —, várakozó embertársaimmal egyetemben döntéskényszerben voltunk. Menni vagy se? Végül — kollektíven — elindultunk, hiszen ha a piros a tilos, ez a másik állás kell, hogy szabadot jelezzen. A lámpa hunyorgott (csak a zöld szemével). Mintha gondolataimmal kacsintot volna cinkosán: „felelősséget nem vállalok. Menj át, ha már úgy hozta dolgod, de rám ne számíts." Demokratikus. A piros mint tiltó szín, maradt. A másik szabadon választott, kicsit szabad, döntsél te. Vagy fordulj vissza, ha gyáva vagy határozni. Szép lenne. De csak kontakthiba volt. R. É. Tanácskozás — könyvkiadásról A nem hivatalos könyvkiadásról háromnapos tanácskozást tartottak Kaposváron, a megyei könyvtárban. A csütörtökön végetért megbeszélésen az előadók a három nap során elsősorban az ország intézményeiben kiadott különböző tartalmú füzetek, könyvek, tájékoztató anyagok szerkesztésével, előállításával kapcsolatos kérdésekről fejtették ki véleményüket. Mint elmondták: a múzeu-. mok, a levéltárak, a vállalatok, a tanácsok, valamint a társadalmi és tömegszervezetek nyomdáiban napvilágot látó könyvek, füzetek adják országosan a bolti forgalomba kerülő kötetek tíz-tizenkét százalékát. A megjelent művek témáit tekintve viszont a választék fele a nem hivatásos könyvkiadóktól származik, kezdve a helytörténeti tanulmányoktól a néprajzi, vagy az ismeretközlő speciális kérdésekkel foglalkozó munkákig. Ez színesíti könyvkiadásunkat és alapjában megfelel a kulturális és gazdasági élet életdecentralizálási irányainak. Fontos azonban törekedni arra, hogy az ilyen könyvkiadás is összhangban legyen az olvasói szükségletekkel, és a könyvek színvonala megfelelő legyen. A tanácskozás arra ösztönözte a résztvevőket, hogy a jövőben egységesebb szemlélettel kevesebb mű kiadását szorgalmazzák, viszont tartalmukban érettebb, technikailag gondosabban elkészített munkák megjelentetését segítsék. (MTI) Somogyi Károlyné felvétele Fölújítják a Roosevelt tér és Oskola utca sarkán magasodó 9 szintes lakóház homlokzatát. Hónapokon keresztül figyelmeztetett „életveszély"-re az épület alatti tábla, helyenként vakolat és tégla hullott a magasból. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat tulajdonában levő ház lakói olajipari dolgozók, szép, néhány éve épült palotájuk fölújítására az ÉMI felülvizsgálata alapján került sor. Feltehetőleg a homlokzatkialakítás hiányosságai okozták a vakolat és a klinkertégla helyenkénti lazulását, de okolható még a rendkívüli téli fagy. A fölújítás igényes munkájával az Univerzális Építőipari Kisszövetkezet szakembereit bízták meg DELMAGYARORSIÁG A Magyar Szociálist? Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László szerkesztőség cs kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság rttj?. Ili. Sajtóház 674H — Telefon: 12-633 — A laool nyomja: Szegedi Nyt/Utda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 672U. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar l'osta. Előfizetnem postamvatalDknal és kézbesítőknél. Előfizetési díj sgy hónapra 43 rorint. — ISSN: 0133—025 X