Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-18 / 219. szám
2 Szerda, 1985. szeptember 18. Szojuz T—14 Újabb szovjet űrhajó kering a Föld körül 0 Moszkva (MTI) Kedd délután óta öt szov jet űrhajós tartózkodik a világűrben. sőfokú katonai repülőiskola erőknél. Az űrhajósok egyhallgntója volt. majd annak ségének 1976 óta tagja. .. elvégzése után kiképzótiszt- Georgij Grecsko fedélzeti Moszkvai jdő Xr^^^jfa «k ,931. május 25-én május szerint 16 óra 39 perckor ££££ született Leningrádban a Szovjetunió területéről út- J L, ^ ? , nak indították a Szojuz T- nek; . 1977;ben berepu op.ló- egyike a legidősebb, s legta kepesítést is szerzett. tobb tapasztalattal rendolAlekszandr Volkov kutató kezö szovjet űrhajósoknak, űrhajós 1948. május 27-én Két űrutazás áll mögötte, született az ukrajnai Gor- 1975-ben Aiekszej Gubaikulató '0vka városban. Vaszjutyin jevvel együtt a SzojuZ—17 iskolatársa volt a harkovi űrhajón a Szaljut—4 űráilafelsőfokú katonai repülőisko- másra, majd 1977-ben Jurij ián, ahol 1970-ben fejezte be Romanyenkóval a Szojuztanulmányait. Ezt követően 26 űrhajón a Szaljut—6 űr— parancsnokához hasonló- állomásra repült. Eddig öszan — ő is kiképzőtisztként szesen 126 napot töltött a viszolgált a szovjet légi- lágűrben. 14 űrhajót, fedélzetén Vin gyimir Vaszjutyin parancsnokkal. Georgij Grecsko fedélzeti mérnökkel és Alekszandr Volkov űrhajóssal. A Szojuz T—14 a Szaljut—7 űrállomásra tart amelynek fedélzetén már több mint száz napja, június eleje óta tartózkodik a világűrben Vlagyimir Dzsanibekov és Viktor Szavinih. Az állandó legénység és a három „látogató" a várhatóan szerdán, ma megtörténő összekapcsolást követő napokban közös kutatásokat végez majd. Orcsillagászati megfigyeléseket, biológiai és technológiai kísérleteket hajtanak végre, tovább dolgoznak a földi erőforrások feltárási módszereinek kimunkálásán. Az űrhajósok kutatási feladatai között szerepel annak alaposabb felderítése is, hogy miként hat a földi gazdasági tevékenység bolygónk légkörére. A Szojuz T—14 fedélzetén útnak indult kozmonauták közül ketten újoncai a szovjet űrhajózásnak. Vlagyimir Vaszjutyin alezredes, az űrhajó parancsnoka 1952. március 8-án született Harkovban. 1969-től a harkovi felMargaret Thatcher egyiptomi tárgyalásai 0 Kairó (MTI) Thatcher asszony kedden megkoszorúzta az ismeretlen katona és a néhai Anvar Szadat emlékművét, majd kétórás tanácskozást folytatott Hoszni Mubarak elnökkel a Kubnemzetközi konferencia most a közel-keleti--kibontakozást nem segítené elő, vitákhoz, fennakadásokhoz vezetne, és Thatcher úgy gondolja, hogy lendületet kellene adni az amerikai— jordániai—palesztin különít Közéleti napló A KÍNAI NAGYKÖVET MEGBÍZÓLEVELÉNEK ÁTADÁSA Losonczi Pál, az Elnöki meghatalmazott nagyköveTanács elnöke kedden fo- tét- aki atadta megbizóleve. , . ... lét. A megbízólevél atadágadta Zhu Ankangot, a K.- sán je,en voU Roska nai Népköztársaság uj ma- ván külügyminiszter-hegyarországi rendkívüli és lyettes. KGST-SZAKÉRTÓK MUNKAÜGYI MEGBESZÉLÉSEI A KGST-tagországok gozásának lehetőségeiről munkaügyi szakértőinek ket szerzett tapasztalatokat. A csoportja kedden megbe- másik szakértői csoport a széléseket kezdett Boglár- Nemzetkőzi Munkaügyi lellén. A péntekig tartó ta- Szervezet által elfogadott nácskozásokon a szákértők egyezmények alkalmazásáegyik csoportja megvitatja val és végrehajtásuk ellenaz egyes tagországok mun- őrzésével kapcsolatos takaügyi információs rend- Pataiatokról tanácskozik. szereinek működéséről. a ^^t^larni Bérmunkaügyi adatok, statisz- és Munkaügyi Hivatal eltikák számitógépes feldől- nökhelyettese nyitotta meg. AMERIKAI EGYHÁZI SZEMÉLYISÉG HAZANKBAN Dr. Billy Graham ameri- Állami Egyházügyi Hivatal kai egyházi személyiség, a elnöke, dr. Bartha Tibor reMagyarországi Szabadegy- formátus püspök, a maházak Tanácsa és a Ma- gyarországi ökumenikus tagyarországi Baptista Egyház nács elnöke, valamint a meghívására kedden Buda- meghívó egyházak vezető Destre érkezett A reniilőté- személyiségei fogadták. Jepestre erkezett. A repulote- ,en VQlt Nicolas Salg0 az ren dr. Billy Grahamet dr. Amerikai Egyesült Államok Miklós Imre államtitkár, az budapesti nagykövete is. MEGALAKULT A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET TUDOMÁNYOS TANÁCSA Megalakult a Konjunktú- lásával kapcsolatban gyara és Piackutató Intézet tu- Korlati tanácsokkal látja el beh-palotában. Mint ezután tárgyalások elképzelésének, egy sajtóértekezleten kö- meg kellene tenni „a létzölte, „korunk nagy kérdé- fontosságú első lépést", seit" tekintették át, beleért- Miután az izraeli korve a Közel-Keletet és azt, mány megtorpedózta Rihogy a térség fejleményei- chard Murphy közel-keleti re milyen hatással lehetnek ügyekben illetékes amerikai a tervezett szovjet—ameri- külügyi államtitkár, a jorkai csúcstalálkozó eredmé- dániai királyság, és a Huszn>'e'- szein király előterjesztette Véleménye szerint azon- palesztin listán sr.ereplő ban egy szélesebb körű politikusok különtárgyalásait, Thatcher kedden Kairóban kijelentette: a PFSZ élvonalbeli személyiségeinek bevonásáról ugyan nem lehet szó, de vannak a PFSZ-nek az „erőszakot" elutasító tagjai is. Szót ejtett Thatcher a sajtóértekezleten az Egyesült Királyságból kiutasított szovjet és a Szovjetunióból kiutasított brit állampolgárok ügyéről is. Hoszni Mubarak elnök is nyilatkozott kedden, de csak angol újságíróknak. Szerinte Nagy-Britanniát kiváló kapcsolatok fűzik Amerikához, Izraelhez, Egyiptomhoz és Jordániához egyaránt. Ennélfogva kulcshelyzetben van, rábírhatja Reagant, hogy fogadja el az Arafat vezette PFSZ-l tárgyalópartnernek. a kormányzatot. Igen fondományos tanácsa, amelynek feladata a kutatómunka segítése, az intézetben t°s. hogy a kutatók munelkészült jelentősebb tudo- kájuk során reálisan tárják mányos müvek megvitatása, fel, mi történik a világgazAz alakuló ülést Veress Pé- daságban, s jelezzék a mater külkereskedelmi minisz- gyar gazdaság tendenciáit ter, a tudományos tanács is. E felelősségteljes feladat elnöke nyitotta meg. El- segítésére alakult meg a mondotta: az intézet igen tudományos tanács, amely fontos feladatot lát el azzal, szakmai útmutatást nyújt a hogy a piac várható alakú- kutatómunka fejlesztéséhez. AZ OBT KÜLDÖTTSÉGE PERUBAN Az Országos Béketanács ymában. Megbeszélést folySebestyén Nándorné elnök , . ,, „ ...... vezette delegációja a perui tatott a MóPepaz ehyksegebékeszervezet (Mopepaz) vel az együttműködés tomeghívására látogatást tett vábbfejlesztéséről. Díszvacsora Tokióban Nakaszone Jaszuhiro pohárköszöntője Nakaszone Jaszuhiro po- fűzte: „Mindez örvendetes, ország és Japán. Ebből a hárköszöntőjében a japán de — tekintettel a két or- szempontból nagyra értékelkormány és a japán nép ne- szág gazdasági lehetőségeire te Magyarországnak a kevében szívélyesen köszöntöt- és a feladatok hasonlóságára let—nyugati kölcsönös megte a vendégeket, majd kife. — megállapítható, hogy még értés előmozdítására irájezte elismerését a szocia- tág tere nyílik a kétoldalú nyúló erőfeszítéseit. A mai ilsta Magyarország gazdasá- kapcsolatok fejlődésének." eszmecsere, amely egyben az gi, társadalmi és kultdrális Nakaszone Jaszuhiro em- első kormányfői találkozó eredményei iránt, amelyek lékeztetett arra a nagy ro_ volt a két ország történeté— mint mondotta — a nép konszenvre, amelyet a japán ben, beleillik a kelet—nyu_ fáradhatatlan szorgalmából nép az ázsiai népekkel ro- gati párbeszédbe, s a társaszülettek. konnak tartott magyar nép dalmi berendezkedésük küNakaszone Jaszuhiro utalt és kultúrája iránt érez. iónbözősége ellenére is je, , . ... A nemzetközi élet problé. lentös mértékben hozzájáana, nogy tavaly emieKez- máiról szólva Nakaszone Ja. ru!hat a két ország és a tek meg a japan—magyar • szuhiro kijelentette, hogy a nemzetközi közösség stabil diplomáciai kapcsolatok fel- jelenlegi bonyolult nemzet- gazdasági fejlődéséhez; a ta. újításának 25. évfordulójá- közi helyzetben mind na- lálkozó i.emcsak a kétoldalú ról. Ez alatt az idő alatt a gyobb jelentősége van a kapcsolatokat szolgálta, hakétoldalú kapcsolatok mind párbeszéd folytatásának, az nem hozzájárult a világbéa gazdaság, mind a kultúra együttműködés fenntartású- ke megőrzésére és a nemterületén kiemelkedő módon nak és fejlesztésének az zetközi stabilitás biztosításáfejlődtek; intenzivebbé vál. oiyan különböző társadalmi ra irányuló erőfeszítésekhez tak a fontos személyek kői- berendezkedésű országok kö. is — jelentette ki Nakaszone csönös látogatásai. Hozzá- zott, mint amilyen Magyar- Jaszuhiro. Lázár György válaszbeszéde Lázár György válaszában ken is szó volt — a magyar tegyen a különböző társaköszönetet mondott a Ma- és a japán fél nem egyfor- dalmi rendszerű államok gyarországot, a japán—ma- mán ítéli meg, de abban közötti egyenjogú kapcsolagyar kapcsolatokat méltató teljes az egyetértés, hogy a tok fenntartása és fejleszté. szavakért, majd megállapí- két ország és nép számára, se érdekében, totta, hogy a magyar nép amelyek a múlt szörnyű há- Lázár György hangsúlyoztisztelettel és baráti érzé- borús tragédiáinak kitöröl- ta, hogy meggyőződése szesekkel viseltetik a japán nép hetetlen emlékét hordozzák rint még számos lehetőség magukban, mindennél fon- kínálkozik a politikai, a tosabb a béke megőrzése, a gazdasági, a tudományosnépek, a nemzetek tartós és műszaki, a kulturális és az iránt. Kifejezte meggyőződését, . ... . ... ncpcn, a iiciii+ciciv iql IU+ ta liiu+Mini, cl nuuuiaua ac nogy japani megoeszeiesei szüárd alapokon nyugvó emberi kapcsolatok fejleszhozzájárulnak a magyar es a japán nép közötti hagyományos barátság elmélyité. séhez, egymás jobb mégismeréséhez, és ösztönzést ad együttműködésének előmoz. tésére. ditása. — Mi azt szeretnénk, hogy Magyarország arra törek- mind teljesebben kihasznál, mondotta —. hogy juk a lehetőségeket — mon, , 1.14 -út.- szövetségeseivel karöltve dotta Lázár György, s Hirbnak a kapcsolatok tovább. éselekvö módon. hozzójárul. hito császár, valamint a jekiszelesitesenez. a nemzetközi feszültség lenlevők egészségére, a két Mint emlékeztetett, a csökkentéséhez, a leszerelés, nép barátságára, Japán és nemzetközi élet kiéleződésé- különösen a nukleáris lesze. Magyarország gyümölcsöző nek okait — miként erről a relés ügyének előreviteléhez, kapcsolataira, a békére ma. délutáni .megbeszélése, és minden tőle telhetőt meg- emelte poharát. jislyiol íw.ornasurf'w Szovjet küldöttség Genfben 0 Genf, (TASZSZ) az Egyesült Államok dele, . .. _ ... ........ gációjával folytatott tárgyaA szovjet targyalokuldott- ,ásokJ harmadik fordulóján. ség azt a megbízatást kapta, Készek vagyunk az építő, hogy olyan jelentős, köl- tárgyszerű megbeszélésekre csönösen elfogadható meg- mind, a három tárgyalási ... , ... . ,.., temakorben — a világűrről, oldasokra törekedjek, ame- a hadászati fegyverzetről, a lyek eleget tennének az űr- közép-hatótávolságú eszi; ifegyverkezésl hajsza meg- zökröl —, amelyeket, mint akadályozása és a földi arró1 mar előzetesen megfegyverkezési haisza meeté- áUaP°das öletett, komplex megle' módon kell megvitatni és kezése feladatának. Ezt megoldani — hangsúlyozta. mondotta a genfi repülőtéren adott sajtónyilatkozata- Viktor Karpov kiemelte, ban Viktor Karpov, akinek hogy a tárgyalások újabb vezetésével kedden érke- fordulójára közvetlenül a zett Genfbe a szovjet kúl- szovjet-amerikai csúcstaláidöttség, hogy részt vegyen a kozó előtt kerül sor. Nyilnukleáris és űrfegyverzetröl vánvaló azonban, hogy a tárgyalásokon csak mindkét Kiállítások külföldi magyar intézetekben © Budapest (MTI) gyar Kultúra Házában Asztalterítékek a XVII. századtól napjainkig címmel nyílik bemutató az IparművéA hazánk kulturális életét, a magyar képző- és iparművészet kiemelkedő alkotasait es mindenkori eredményeit bemutató kiállitá- A Szófiai Magyar Intézetsok nyílnak a következő na- hen szeptember 19-én Csavpokban a külföldi magyar lek Etelka kerámiamunkáikulturális központokban. bbI nyílik tárlat. A sokol_ ... _ dalú — operaénekesként is Szeptember 19-tol a Vap- jeles _ művésznő legszebb sói Magyar Intézetben iát- alkotásaiból összeállított ható bemutató a Budapesti bemutató megnyitóján Iparművészeti Múzeum Csavlek EteIka személyesen anyagából. A tárlaton csaknem száz, a reformkor időszakából származó, s a múzeum valamennyi gyűjteményéből válogatott tárgy és fotó szerepel majd. Jellegis fellép: dalestjét hallhatja a közönség. Ugyancsak csütörtökön, a prágai Magyar Kulturális Központban építészeti fotókiállítás nyitja meg kapuit, zetes. a múlt század magyar míg másnap a berlini Maiparművészétét reprezentáló «var Kaltara Házában pabútorokat, dísztárgyakat, lyakezdo muveszeink mutatöltözeteket és ruhakiegészi- koznak be: Derkovits-ósztóntőket. textil- és ötvösreme- d'-)35 í'atal alkotók munkáikeket, valamint kerámiá- ból nyílik kiállítás. Szepkat tárnak a látogatók elé. tember 25-től a bécsi ColleUevanez a kiállítás még az gium Hungaricumban Sóidén a bécsi Colleaium mogyi József Kossuth-díjas Hungaricumban is látható szobrászművész alkotásaiból majd, míg a berlini Ma- rendeznek tárlatot. fél erőfeszítéseivel lehet haladást elérni — mutatott rá a szovjet küldöttségvezető. Magyar na Kijev iok len 0 Kijev. (MTI) Kijevben kedden is élénk érdeklődés kísérte a magyar gazdasági és műszaki napok keretében rendezett kiállítást. A látogatók között volt Borisz Kacsura, az Ukrán Kommunista Párt KB PB tagja, a KB titkára, Jevgenyij Kacsalovszkij, a PB tagja, az Ukrán Minisztertanács elnökének első helyettese, valamint az ukrán kormány több minisztere. A vendégekkel Marjai József miniszterelnök-helyettes is találkozott. Marjai József a nap folyamán ellátogatott az Ukrán Tudományos Akadémia kibernetikai intézetébe. A Le Monde állítása A környezetvédő hajót franciák robbantották fel 0 Párizs (MTI) Eszerint az Ouvea vitorlás A Rainbow Warrior ügy- feladata az volt, hogy Üjben új fordulatot jelez a Le Zélandra szállítsa a robbaMonde-nak az a nagy fel- nóanyagot és búvárfelszeretűnést keltő állítása, hogy lést, azt az „álházaspár" ad_ a környezetvédő hajót fran- ta át a robbantást végreciák süllyesztették el. A Le hajtó különítménynek, Monde szerint ennek az amely a robbantás után újabb leleplezésnek fényé- azonnal elhagyta Üj-Zélanben súlyos felelősség terheli dot. — A két búvár a franu titkosszolgálat és a hadse- cia hadsereg tagja, s reg vezetőit, sót magát a hadsereg „kölcsönözte Hernu hadügyminisztert is. ki" őket a titkosszolgálatAmint a lap írja, nem az nak. Új-Zélandon letartóztatott Matignonban „álhazaspar" volt a tettes, 6 nem i's az Ouvea vitorlással a miniszterelnoksegi palotá. érkezett francia ügynökök, ban — egyelőre nem fűznek hanem egy harmadik cso- kommentárt a Le Monde. port, amely két főből állt, s nak ehhez a közléséhez, csak mindketten a francia had- arra emlékeztetnek, hogy sereg tagjai, különleges ki. Fabius miniszterelnök kijeképzésben részesült harci lentette: ha kiderül, hogy a búvárok. A tekintélyes lap franciákat felelősség terheli állítása szerint titkosszolgá- a Rainbow Warrior elsülylati és katonai körökből lyesztéséért, bűnvádi eljászerezte ezt az értesülést rást fognak indítani ellenük.