Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-14 / 216. szám

Szombat, 1985. szeptember 14. MAGAZIN Egy család az észt irodalomban H

a megkerüljük a tallinni Niguliste-templom gótikus épületét, akkor az Óvárosból kivezető Harjú utcába jutunk. Az ulca végén van a Loomingnak ('Alkotás'), a Tiszatáj testvérlapjának szerkesztősége. Az épülettömb másik oldalán „szolgálati" lakások találhatók, a legfelső emeleten él Jaan Kross és családja. E név nem ismeretlen nálunk, nemcsak művei jelennek meg, de többször járt hazánkban feleségével. Ellen M/Vtel író-olvasó találkozón. Szegeden a 70-es évek végén a Somogyi Könyvtárban találkoztak olvasóikkal, beszéltek életükről, terveikről. A korábban csak írásaikból ismert házaspárral ekkor kötöttem személyes ismeretséget. Amikor megnyomtam a csengőt, még Illegtem a kapaszkodástól. Kevés időm volt, s olyan sok nelyre kellett mennem, hogy az út idejével takarékoskodtam inkább. Ráadásul rámtört az elfogódottság, nem is szólva az idegen nyelv miatti izgalomról. így nem csoda, hogy amikor ajtót nyitottak, alig tudtam megszólalni. Szerencsére Ellen Niit, aki maga is költő, fölismerte; mi a legnagyobb gondom. Szíves invitálás után körülvezetett a lakásban, s közben hagyta, hogy lecsillapodjak és fölbátorodjak. A lakás az átlag tallinni lakásához hasonló — az épület még a századforduló és a harmincas évek között épülhetett. Valójában a berendezés funkcionalitásában mutatkozik meg lakói egyénisége. A konyhában, a társalgóban, de másutt is az észt népművészet hagyományos szőtteseit, nem kihívóan rusztikus tárgyait, eszközeit minden nap használják — nem kirakatnak vagy dísznek szánták. A dolgozószoba már a tetőtérből lett ellopva, a faboritás hajóbelsőt idézne, ha a rengeteg könyv nem emiékeztetne arra, hogy egy irodalmár családnál vagyunk. — Hiiumaa szigetén van egy kis nyaralónk, kocsival könnyen ott lehetünk — hallom a kísérőm hangját. (Távolságban kb. Budapest—Balaton) Igazából mégsem a lakás kötötte le a figyelmem, hanem a kalauzoló háziasszony. Ellen Niit a középtermetűnél valamivel alacsonyabb, mozgása fiatalos, pedig nagymamakorban jár. Becsületes arcán derű, az emberpróbáló idők emléke csak őszülő haján látszik. Kivételes egyéniségével felejtette azt a drukkot, amely abból fakadt, hogy észtül addig nem beszéltem, csak olvastam. Versei alapján is ilyennek képzeltem őt. (Költeményei magyarul különböző folyóiratokban, az Észt költők antológiájában jelentek meg, de van egy önálló gyermekkötete is — Meskeország, sőt 1986-ban az Európa Könyvkiadó Új Pegazus sorozatában ezersoros válogatás jelenik meg Rab Zsuzsa fordításában Versek cimmel.) írásai hangulatát és egyénisége varázsát megkísérlem egy versével felidézni; költészetére jellemző a báj, a mindennapok szürkeségét színesítő érzelem élményének ábrázolása. BOGLÁRKA Az élet adta derűs pillanatok emlékétől is forró lesz szivem. Udvarunk gyepéről tavasz-virágot szakított nekem az én gyermekem. Élete első bokrétáját hozta sikongatva: örüljön mamája — most vázájából bókol hajolva, illatozik a boglárka virága. Asztalom, szobám virágba öltözött, simuló szegfűn a bársonyos rózsák, s fehér kála széles levelei között mindent övező mezei boglárkák. Deríti kedvem, hangulatomon uralkodik kedves illat-árja. Örömöm tiéd, ha asztalodon nyílik, virágzik a sárga boglárka. B

eszélt a fordítás szép feladatáról, kedvenc magyar költőiről (Petőfi, Ady, József Attila, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Károlyi Amy, stb.) s az öt fordító Rab Zsuzsáról és Képes Gézáról. A legnagyobb büszkeségét, a csaknem teljes Petőfi-fordítását már férje mutatta meg, mert neki el kellett mennie. Jaan Kross hatalmas termete a kovács és halász ősöket idézi, az ötvenes években bányában dolgozott. Az arcát övező tengerészszakáll komollyá teszi, de ha szemüvege fölött elnézve megcsillan szeme, vagy ha beszéd közben hunyorít, akkor megérződik rejtőzködő barátságos természete. Türelmesen és szinte kézenfogva vezet a társalgás során. Jaan Kross is költőként indult. A negyedik ulán, a hatvanas években jutott el a „csúcsra" — e korszakból való az alábbi költemény. HÁROM VAKRÓL MILTON TEIRESIAS HOMEROS Fekete madár ereszkedett szememre Fekete madár ült költeni szememre Fekete madár költött arcomon amíg fiókái összehasogalták szemem fészek-világál szemüregemből szárad porkök hullanak alá a földre szárnyrakapó ifjú madarak gödörfészketekröl repüljetek tollaitokon a nap E

ekkor születnek a nagy gondolati versek, amelyekből a jelentősek magyarul is megjelentek (Észt költők). Ezzel egyidőben bontakozik ki epikája: történelmi tárgyú regények és elbeszélések. Az írások az észt irodalom-, kultúr- és művelődéstörténet sorsfordulóit állítják középpontba, az akkor és ott lehetséges/szükséges kérdések feltevését és megválaszolását úgy vázolja, hogy a mának szóljon az üzenet. Nem igazi történelmi regények ezek, nem is parabolák; leginkább Szókratész1>ölcsesség-közelitési módszeréhez hasonlítható, csak észt példákat használ. Magyarul többek közt A cár őrültje cimű regényét és A menny-kő elbeszéléskötetét találhatjuk a könyvespolcokon. Sokat fordit, magyarból is — egyik legnevezetesebb Az ember tragédiája. Nemcsak fordította, de a rendező munkatársa is volt, igy lett oroszlánrésze az „Estonia" Színházban elért sikernek. Most épp Stefan Zweig Emlékiratait fordította, s mellette új regényén dolgozott. Ennek hőse a múlt századi Észtországban született európai hírű csillagász, Bernhard Schmidt (1879—1935) lesz. Valószínű problémaköre pedig: mit tehet hazájáért egy tudós az emigrációból s az emigrációban; valamint mi tarthatja meg észtnek? Szó esett még a nemzeti megújulásról, a múlt századi észtmagyar irodalmi és politikai kapcsolatokról, az észt irodalom nagyjaihoz fűződő emlékeiről és élményeiről. Sajnos, mennem kellett. Szállásomig leánya, Maarja Kross kisért. Útközben megtekintettük a Kiek in de Kök ('Kukkants a konyhába') bástyatoronyban berendezett várostörténeti kiállítást. A legfelső szint ablakaiból az óváros csodálatos panorámája tárult elénk. Séta közben elmesélte, hogy az Iparművészeti Főiskolán végzett. Ő is ir, természetesen álnéven — a saját erejéből, tehetségéből akar sikereket elérni. Újságok és antológiák után megjelent első kötete, a Tösimang ('Komoly játék'). Az induló „MadliMorell" már komoly dicsérő kritikákat kapott. Talán kedvet kap valaki a fordításához, ha ezt a sajátos mitológia-értelmezést olvassa: ARTEMISZ Hidd az élet elpusztíthatatlan és nem támad ellened gonosz Hidd unikornisok futnak mindig hozzád és öledbe hajtják fejüket Hidd íjad idege feszes nyilad célba találó Hidd napfoltod mindannyiszor megleled én tudom gyökerek szívósságával kapaszkodsz s hordod testvéred gyümölcsét jó termést ígérnek rugdalásai TÉ higgy s akkor hisznek mások is és minden igaz is lesz N

em egyedüli eset Krosséké, hogy az egész család az irodalommal foglalkozik. Említhetném a Beekmann-házaspárt, a Tuulik-ikreket, vagy Minni Nurmét s leányát, Eeva Parkot. Krossék ismeretsége, barátsága akkor is értékes lenne, ha nem lennének híres emberek. A művek fenntartják folytatják a beszélgetést, az író-olvasó találkozókon viszontláthatjuk egymást, a levelek a személyes kötődést erősitik. De nem a személyes kapcsolaton múlik. Nem is Krossék könyveinek, műveiknek ismeretén. Mégcsak nem is az észt irodalom, történelem, művészet kedvelésén. Hanem azon, hogy aföldiségcl, ezt az elvont, elméleti kapcsolatot, amely a többi sokmilliárd, jelenben, múltban és a jövőben létező emberekhez fűz minket, valóságosnak és emberinek érezzük. Ezt taníthatja meg nekünk (másokkal együtt) a Kross-család. Kívánom mindenkinek: ismerkedjék meg velük. Először a könyvek, a versek, regények, elbeszélések segítségével. Baráti kézfogásra mindenkinek nyújtják kezüket, ÁRPÁS KÁROLY Nőmozgalmi emlékek BARCZANFALVI FERENC RAJZA A történelem forrásértéke attól függ, hogy a történelmi események az objektív valóságnak megfelelőeke, mindenekelőtt a szocialista történelemirásához adnak-e a valóságnak megfelelő képet. Éppen azért nem lesz könnyű azoknak a fiatal kutatóknak a helyzete, akik nem életközeiből ismerik a történelmi eseményeket, mert sok ellentmondásból kell majd kihámozni az igazságot. Egy, a Délmagyarországban a nőmozgalom történetével összefüggő cikk kapcsán (Kilencven éve született Fábián Albertné — I985. július) fogalmazódott meg bennem ez a gondolat. A cikkben emiitett időszak ugyanis a felszabaduláskor arra sem volt elegendő — Budapestre leszűkítve —, hogy az élet meginduljon, mert a sokat szenvedett pestieknek nem a nőmozgalom szervezése volt az első gondjuk, hanem a levegő, a kenyér meg a romok eltakarítása, hogy legyen hol szervezeti életet teremteni. Szeged szerencsésebb helyzetéből meg abból, hogy Szegeden történelmi hagyománya volt a nőmozgalomnak a felszabadulás előtt is, a szegedi asszonyok nem nézték ölbe tett kézzel azokat az erőfeszítéseket, melyek a szabadsággal városukra hárultak. I944 november 5-én már együtt volt az a kis csapat, melyből megszületett a Magyar Antifasiszta Dolgozó Nők Szövetsége szegedi szervezete. A párt javaslatára azonban egy széles körű — társadalmi és politikai hovatartozásra való tekintet nélküli — szervezet létrehozásán fáradoztak. A jól sikerült szervező munka erdménye, hogy 1944 november 19én, az Ipartestület — ma Kisszínház — nagytermét zsúfolásig megtöltő asszonysereg elfogadta és kimondta a Magyar Demokrata Nők Szövetsége szegedi szervezetének megalakulását. Ezt a néhány nap múlva megjelent tagsági könyv igazolja. Fábián Albertné tehát az országban elsőnek megalakult Magyar Demokrata Nők Szövetsége szegedi szervezetének és nem egy gyári nőszervezetnek volt az elnöke. Sajnos, egyre gyakrabban találkozunk olyan próbálkozással, mely a főváros elsőbbségét akarja mindenáron „legalizálni". Erre példa az 1972-es nőnapot megelőző este, amikor a tévében az ünnepi szónok azt mondta: „a Magyar Nők Demokratikus Szervezete <MNDSZj Budapesten alakult meg először az országban. " De mintha érezte volna, hogy kijelentésével messzire bátorkodott, hozzátette — „ezzel párhuzamosan és spontán egymásután alakultak meg az ország más területein is ezek a szervezetek." Úgy látszott, hogy az ezzel kapcsolatos vita nyugvópontra kerül, amikor a MNOT elnöke, Duschek Lajosné 1984. november 19-én Szegeden tartott ünnepi beszédében elismerően szólt a szegedi nők munkájáról. De az erre emlékeztető Emléklap ebből sémit sem igazol. Városunk dolgozói, mindenekelőtt a kommunisták és a szociáldemokraták a fölszabadítás első óráiban már a tennivalók megoldásán fáradoztak. A főváros még nyögte a fasiszták és magyar csatlósaik kegyetlenségeit, Szegeden már létrejöttek azok a szervezetek, melyek meghatározói voltak az egyre táguló fölszabadított területeken a munka megindításának. Ezek közül megemlítek néhányat: a Szegedi Kenderfonógyárban a Munkástanács; a Kommunisták Magvarorszáei Pártia szegedi szervezete; a szakmai szervezetek; az üzemi tanácsok. Az első napokban nyomdában volt Vas Zoltán Tizenhat év fegyházban című könyve, vele párhuzamosan az első szabad sajtó, a Szegedi Népakarat és elsőként jelent meg Szeged utcáin az orosz—magyar kézi szótár. Majd a Kommunista Ifjúsági Szövetség szegedi szervezete bontott zászlót, és alakult az országban elsőnek a Szovjet Barátok Szegedi Szervezete. Szeged adta az első demokratikus polgármestert és itt ünnepelhettük meg először és szabadon az Októberi Forradalom 27. évfordulóját. 1944. novemberben kaput nyitott a szegedi színház, melyet a Vörös Hadsereg koncertje vezetett be. Ebben a színházban olyan művészek léptek fel mint Beregi Oszkár, Pataki Kálmán, Bessenyei Ferenc, Simándi József és mások. Szegeden került sor Zilahy Lajos Süt a nap és Tűzmadár című darabjainak bemutatására. Ez utóbbit Beregi Oszkár rendezte. Horvát István rendezésében pedig bemutatásra került Pirandello: IV. Henrikje. A Mosoly országa főszerepét Pataki Kálmán énekelte. Ehhez a felsoroláshoz tartozik, högy Lehotay Árpád sziniiskolát nyitott Szegeden, melyről több alkalommal nyilatkozott Kazimír Károly is. Salamon Béla és Keleti Márton szervezésében pedig megkezdte rövidéletű működését a Vigszinház. Itt került sor az első szovjet filmek bemutatására, mint például a Kerületi párttitkár és a Szivárvány. 1944. év végére a szegedi mozik már „házi" kezelésben voltak. Szegeden hangzott cl először: „Lesz magyar újjászületés!" Szeged két minisztert adott az országnak, az 1944. decemberben összeülő ideiglenes nemzetgyűlés által megválasztottam s annak egyik jegyzője is Szegedről került ki. Kinyitottak a pénzintézetek, megindult az elemi iskolában a tanítás és 1944 végére kaput nyitott a Szegedi Zeneiskola is. Itt indult meg először az egyetem jogi karán a beiratkozás, mint ahogy megindult az oktatás az országban elsőnek a dolgozók polgári iskolájában és a gimnáziumban. 1945. január 7-én a KISZ szegedi szervezetre létrehozta a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szervezetet, a MADISZ-t, mely már magába foglalta a fiatalokat fölszabadított területeken. Az ifjúsági hetilap, a Szak bad Ifjúság első példánya is Szegeden jelent meg. Szegeden alakult meg elsőnek a Nemzeti Segély és a Vöröskereszt, a nőszervezet hathatós támogatásával. 1945. január 21én pedig az MDSZ-rendezésében (Beregi Oszkár, Cera Zoltán, Szabolcsi Gábor és mások közreműködésével) nagy sikert aratott „az ország első kultúrmanifesztációja ". 1945. január végén, elindult Szegedről az első segélyszállítmány az éhező fővárosnak. Az első szabad május 1-i ünnepi felvonuláson a szegedi gyerekek mellett a vendég gyerekek is már úttörő néven vonultak fel. Az elsők között indult Szegeden a szakérettségire való toborzás, a város és falu fiainak továbbtanulását elősegítendő, mint ahogy a NÉKOSZ szegedi „janicsárjai" is itt készültek fel az új életre. Ezek a megközelítő kronologikus sorrendben felsorolt tények mind-mind Szeged nevéhez fűződnek. LENGYEL MÁRIA * \ j