Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-10 / 187. szám

Szombat, 1985. augusztus 10. MAGAZIN Árpás Károly Versértelmezés Valahol Közép-Finnországban végig égig-mélyig fenyves tükrében madarak a felhők van egy tó Kuopio mellett Soha ily erős szorongása ismeretlen félelmes vágynak soha még ily valós léte a vanba rejtező hiánynak Földetéréskor itt rám törő fojtó eufórikus láznak tűnődések szűrték lényegét „Íme (ott) megleltem hazámat" Sass Ervin Félelmeim bárkát ácsolok, álmodom a vizözönt nem vádolom a vitorlám szélnek feszül egyetlen jajjá hidegül „ lesz-e valahol Ararát bomlik-e már az olajág repülni indul-e galamb megmarad-e egy bronzharang és lesz-e fa hogy zöld legyen és lesz-e még kék szerelem Szepesi Attila Napimádók bőrünkön átizzanak a pitypang lámpái egyidősek vagyunk a folyókkal a fekete fákkal egyidősek a Nappal a koldusok királyával ki hatalmát eltékozolta rég szertefénylik nyakláncokon bicikliküllökön és pocsolyákon kifekszüpk mégis a park füveben hentergő kutyák közé szemétdomb rothadásában köszönteni a késő ragyogást háztetőkön táncolunk meztelen elnyúlunk málló sziklákon a szauruszok nyomában szél zúgásáböl kihallgatjuk a rég-elizzott madarak énekét sárral kenjük bőrünket bár holdkórosok parancsára megállítottak minden órát a város tornyain Egy kétkedő szobrász A

Corvina műterem-sorozat kiadványainak valahogy nem árt az idő. Nincs beszürkülés, ellaposodás. Egyik kötet érdekesebb, mint a másik. Legutóbb például Fekete György belsőépítész, majd Melocco Miklós szobrászművész egyéniségével és munkásságával ismerkedhettünk meg. Igaz, csak halovány nyoma maradt itt a korábbi darabok sokszínűen elemző, értékelő izgalmának. Mégis: hasonlóan szellemes, tanulságos könyveket olvashatunk, mint a korábbiakban. E sorozat szerkesztőinek tehát van valami titkuk. Elvégre az alkotói középszert csak a legritkábban keverik össze a valódi esztétikai teljesítményekkel. Mintegy a kortárs művészet minőségi keresztmetszetét akarják felmutatni. Hogy menet közben azután egyegy gyengébb, bátortalanabb szerző is beugrik? Oda se neki! Segítenek a művészek. Egyszóval, Fekete György és Melocco Miklós hasonló típusú alkotók. Nem elég, hogy jelentős szakmai eredményekkel, kifinomult művészi ösztönökkel bírnak, ráadásul imponálóan tájékozottak, okosak is. Félig-meddig közéleti emberek, gyakran publikálnak. Nem véletlen így, hogy e kötetek szerzői is rokon felfogásúak. Gáborjáni Péter ugyanúgy a háttérbe húzódik, mint. rfernács Gabriella. Csupán egyféle alázatos közvetítői szerepkörre vállalkoznak. Azaz: sok-sok idézettel, személyes alkotói dokumentummal élnek, ám, annál kevesebb értékelő, elemző kritikai észrevétellel. Szó se róla: rokonszenves ez az értéktisztelö magatartás. Más kérdés, hogy ezen az alapon a művészek is megírhatták volna önnön pályájukat. Annál inkább, mivel ök korántsem ilyen elfogultak saját teljesítményeikkel szemben. M

aradjunk azonban a Melocco-kötetnél. S először is, méltányoljuk: végre többé-kevésbé együtt láthatjuk az életmű java termését. Mert részleteiben azért sok mindent tudunk erről a pályáról. Alig múlik el kiemelkedő irodalmi évforduló, hogy Melocco jellegzetesen fanyar-elegáns alakja meg ne jelenne a képernyőn. Elég csak a közeli József Attilaemlékestre utalni, vagy a még korábbi Radnóti tisztelgésekre. Vagyis, az alkotó pályája léptennyomon összefonódik az irodalmi élményekkel, a művészi sorsképletekkel (Csokonai, Ady E., Kondor B.). Így aztán könynyen mondhatnánk: Melocco irodalmi szobrász. Pedig ez féligazság. Minthogy a motívumok itt csak ürügyet szolgáltatnak egy eredeti és szokatlan emberés valóságlátás kibontására. De hát, miből fakad ez az eredeti, újszerű szemlélet? Hiszen a művész eszköztára meglehetősen egyszerű. Többnyire hétköznapi tárgyak, növények, aztán drapériák és figurák váltakoznak a kompozíciókban. Nos, Kernács Gabriella úgy mutatja be az alkotói pálya legfontosabb állomásait, hogy közben minduntalan választ keres erre a kérdéskörre. Ha a Radnóti-szobor puritán lírája és a korábbi munkák egynémelyikének barokkos mozgalmassága közötti ellentétet firtatjuk, akkor Vilt Tibor vélekedését kell elolvasnunk. Máskor érvelő, vitatkozó újságcikkeket szemlézhetünk, aztán kortársak, barátok megnyilvánulásait. Nem kétséges : a szerző ügyes, leleményes szerkesztő. Sőt, időről-időre, maga is mikrofonvégre fogja a művészt. Tény viszont, hogy ilyenformán is Melocco kiadatlan és kiadott írásai, dokumentumai uralják a kötet egészét. N

em először találkoztam a művész publikációival, mégsem unatkoztam. Inkább valami irigylésre méltóan egyszerű módszerre bukkantam. Melocco ugyanis sorra-rendre kapja a köztéri megbízásokat, netán egyéni invencióival foglalkozik, de jóformán, semmi mellett sem megy el fásultan, érzéketlenül. A 60-as esztendők végén meg kell csinálnia Thury György lovas emlékművét? Megcsinálja hát az első „antihős" lovas szobrot. Ugyanakkor, „A nagy közhely" című dolgozatában elmélkedni kezd e témakör múltjáról, jelenéről és buktatóiról. És ahogy a plasztikák sokasodnak, úgy szaporodnak az esztétikai, szakmai elmélkedések is. A halotti maszkról, az aktszobrászatról, vagy a művészi viszszaélésekről. Mindezekből pedig valamiképpen köztéri szobrászatunk apologetikája bontakozik ki. Melocco szerint, tudniillik, nincs lehangolóbb látvány egy unalmas plasztikánál. A szerénykedőbbek persze hamar megbotránkoznak az efféle fellengzősnek tűnő kijelentéseken. Ahogyan Kernács Gabriella kötetéből is egyféle „botrányhősnek" ismerjük meg az alkotót. Már az Ady-portrék körül is indulatok kavarogtak, nem beszélve a meghökkentő érzékiségű József Attila-oltárról, vagy az éppen Ópusztaszerre készülő Földműves-emlékműről. Kevésbé ismerjük azonban a művész egyéb látványos megnyilvánulásait. Itt van például a Kecskeméten rendezett tárlat, amely „A múlt szellemóriásai" címet viselte. Hogy mit akart dokumentálni e rendezvény? Egyebek közt azt, hogy a milói Vénusz nem is a csodák csodája, és Tiziano, „nem is óriási". Hogy ez szerénytelenség lenne? Inkább szellemi bátorság. Ami általában nem erős oldala művészeti közéletünknek. Melocco mindenesetre utálja a közhelyeket t a kishitűeket. Munkásságával szinte arra tanít: félre az együgyű alázatoskodással. Mert keveset érünk vele, ha hiányzik mellőle a szellem' felkészültség, :és a gondolkodói szuverenitás (Corvina K., Bp., 1985.). SZUROMI PAL Mártély '85 Huszadik alkalommal találkoznak az ország fiatal amatőr képzőművészei Mártélyon. Az. Országos Ifjúsági Képzőművész Tábor hallgatói mellett ezúttal ott vannak a régi táborlakók, akikből sokan váltak hivatásos művészekké. A szakmai programok mellett az idén külön hangsúlyt helyeztek a kulturális és művészeti műsorokra. A tábor zárásakor Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban, munkakiállitáson mutatják be a táborban készült alkotásaikat a résztvevők. (Stekovics János képriportja mártélyi pillanatokat örökített meg.) ) 4