Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-09 / 159. szám

Szerda, 1985. július 10. 3 Még mindig zöldség Á lánckereskedő érvei A lánckereskedelmet legtöbben károsnak, az áru útjába ékelődő árfelhajtó állomásnak tartják. Sőt. tavaly rendelet is született, tiltandó ezt a tevékenységet — amely, mint azóta igazolódott, valójában a nagykereskedelmi funkció egyik megvalósulási formája —, más kérdés persze, hogy hol és milyen. Nemrégiben interjút közöltünk lapunkban Lengyel Árpáddal, a Csongrád Megyei Zöldért kereskedelmi igazgatóhelyettesével aki azon a véleményen volt: a lánckereskedelem nem mindenkor káros. Kifejtette továbbá, hogv a közvetítő kereskedelemnek méltányos haszon iár — enélkül működésképtelen. A jelenlegi helyzetet az áttekinthető forgalmazási rend hiányának, a piaci anarchiának tulajdonította az igazgatóhelyettes. Megkeresett a cikk megjelenése után egy olvasónk, aki — nevének elhallgatását kérve —, a lánckereskedők érveit mondta el. Ügy gondolom, amit töle hallottam, tanulságos adalék lehet a jelenlegi helyzet megértéséhez, netán a továbblépéshez is. — Mióta megtiltották a lánckereskedelmet, azóta a magán-kiskereskedők korlátlan urak a piacon. Helytálló az a cikkben is említett megállapítás, hogy egyszerűen nem engednek be akkora árutömeget a kereskedelembe, amely már alkalmas lenne arra, hogv leverje az árakat. — Hogyan tudják ezt megtenni? — Amíg meg nem tiltották a lánckereskedelmet, én például kisebb településekre szállítottam a Szegeden és körniyékén fölvásárolt árut. Vegyünk egy példát: Simontornyán, mondjuk, van egv ABC-üzlet, meg egy maszek zöldséges. Az ABC vezetője nem tud elmenni a Bosnyák térre, hogy friss zöldséget szerezzen, nincs is szállítóeszköze, nem is tudná elszámolni a költséget. Ha azonban a helyébe viszik az árut, akkor bizonylatolja, rátesz 20—25 százalék árrést és eladja. Ez volt addig, míg működhetett a lánckereskedelem. Mióta megtiltották, a maszek kiskereskedőé a világ, ö nem foglalkozik olyan áruval, amin nincs legalább 100 százalék haszna. Az ABC nem iut hozzá a friss áruhoz, hiszen a Zöldérteknek csak akkor éri meg teríteni a portékát, amikor mér kilóra, és nem darabra lehet adni. Tehát a primőr időszakban a maszek teljesen konkurrencia nélkül marad: annyi áru van, amenynvi nála van, és annyiért adja, amennyit még hajlandó a vevő megfizetni érte. A vevő viszont ki van szolgáltatva: vagy drágán vesz — vagv sehogyan. — Miért irtóznak úgy a kiskereskedők a bizonylatolástól? — Az óriási, szabálytalan árrés miatt. Vegyünk egy szituációt. Odaviszek egy utánfutó árut egy kisvárosba. Jutna belőle a maszeknak is az állami boltnak is. Csakhogy az állami bolt bizonylatot ad, amit én aláírok. Az államiban csak 20 —25 százalék árrést tesznek rá. tehát olcsóbb lesz a fogyasztói ára, mint a maszeké. aki legalább 100 százalékot akar keresni az árun. Több helyen is előfordult, hogy a maszek kikötötte, csak úgv vesz tőlem, ha az állami boltnak nem adok el. De van ennek csúnyább változata is: a magánkereskedő megkeni az állami bolt alkalmazottait, hogy ne vásároljanak friss zöldséget, legyen náluk silány a kínálat, hogy a maszekhoz járjanak a vevők. Abból a 100 százalék haszonból efféle „zsebpénzekre'' is telik ám! — Nem értem, hogyan lehetne jelentősen olcsóbb az áru a lánckereskedő közvetítésével. ö is csak a piacról él... — Én este megveszem az árut, amit aznap délután szedtek. Éjszaka elviszem, másnap reggel nyitás után az ország másik végén levő boltban a vevő már válóMit szólna Semmelweis? Eltelt azóta egy bő hét, hogy Semmelweisre emlékeztek a megye egészségügyi dolgozói. Mintegy 110en ültek a Köjál előcsarnokában, ezúttal fehér köpeny nélkül, ünneplő ruhában, szemközt a sejtosztódást ábrázoló, fali tűzzománccal. Akkor — köztük jómagam is — nem sejtettük, hogy a baktériumok rohamos osztódásának mi magunk is áldozatai lehetünk. Nem sejtettük, mert Semmelweisre gondoltunk, szigorú intelmeire, arra, milyen fontos szerepe van a tisztaságnak abban, hogy megakadályozzuk a kórokozók átvitelét az egészséges szervezetbe. Megtapsoltuk az ünnepi szónokot, meg a kiváló munkát végzett, kitüntetett orvosokat, ápolónőket, védőnőket, műtősöket, aszszisztenseket, majd a fehér asztal körül emeltük poharunkat, s ki-ki szedett magának a tálak kínálatából. Elnézést a privatizálásért: jómagam valóban csak megemeltem a poharat, aztán letettem, s csupán egyetlen sült csirkecombnak nem tudtam ellent állni. Az ilyen-olyan hideg saláták, húsok „hidegen" hagytak, így a gyomromban vasárnap lezajló enyhe kis viharnak nem tulajdonítottam semmi jelentőséget. A múlt hét közepe felé szállingóztak a hírek gyanús rosszullétekről, hírlapos kolléganőm betegségéről, majd kedves főorvosaszszony ismerősöm, akivel a Köjál-nál találkoztam, érdeklődött telefonon hogylétem felöl. Javasolta, ha elfogna a rosszullét, Tetránt szedjek. Összeállt hát a kép, s bizonyítottak a laboratóriumi vizsgálatok: nem átallotta, s betette lábát a Köjál-ba is a szalmonella. Mintegy 40 embernek okozott panaszokat, hatan táppénzre kényszerültek, kórházba azonban senki sem került — szerencsére. — Hogy milyen csellel, melyik ínycsiklandozó finom falat fedezékében lopakodtak be a baktériumok a közegészségügy palotájába, még nem tudni: a laboratóriumokban folyik a nyomozás. Nem tudom, mit szólna mindehhez a puritán Semmelweis. Bizonyára csóválná a fejét és az élelmiszer- és vendéglátóipar dolgozóit is fölszólítaná: mossák kezeiket! Ch. A. gathat belőle. A Zöldért ezt nem tudja ilyen gyorsan és ilyen olcsón megoldani. Ott központi költségek vannak, munkabérek, a munkabéreknek közterhei. Én nem számolom külön, hogy nekem ennyi forint a munkabérem, és ennyi százalék a •hasznom. — Mi a garancia, hogy kevesebbel is beérné? — Ha ez legális lenne, akkor a lánckereskedő sem akarna egy nyáron meggazdagodni. Akkor gondolkodhatna perspektívában. Kialakíthatna korrekt üzleti kapcsolatokat a termelőkkel is, a kiskereskedőkkel is. Nekem például elég lenne egy szerényebb jövedelem, azon az áron, hogy ez hosszú távon biztosított. Ha kialakíthatnék olyan kapcsolatrendszert, amelyben bizhatna bennem a termelő, hogy elhelyezem az áruját, és a kiskereskedő, hogy beszerzem neki, ami szükséges, — Miért van ehhez szükséo lánckereskedöre? Nem tehetné meg ugyaniht a termelő is, a saját árujával? — A kistermelők egy része napközben dolgozik valamilyen munkahelyen, töredék munkaidőben termel. Nem hagyhatja ott a munkahelyét, hogy maga hordozza az áruját az ország másik felébe. De aki megteheti, az is fél a kockázattól: ha nincs biztos helye az árujának, ha nincsenek kaocsolatai, akkor előfordulhat, hogy két napig bolyong vele, tönkremegy a zöldség és a nyakán marad. — A rendelet ellenére ma is van lánckereskedelem — a homá^'^an. — Az a véleményem, a rendelet hatására a szakma tisztességesebb, törvénytisztelőbb része kivált. Nem a korrekt kapcsolatokra, szerényebb, de hosszabb távon biztos haszonra törekvők vállalják ma a lebukás kockázatát, hanem a nagy tételekben hazardírozok. Meggyőződésem, hogy a viszonteladók tevékenységének legalizálása nem növelné, hanem hosszabb táVon csökkentené az árakat. — Ehhez azonban ellenőrzés és adóztatás is kellene. — A tisztességes többség egy korrekt szabályokra épülő lánckereskedelemben vállalná az ellenőrzést, s a jövedelemmel arányban álló adózást is. A lánckereskedő érveit nem csodaszerként, mindent megoldó varázsigeként, csupán mint megfontolásra érdemes nézeteket adjuk közre. Tanács István Jelenléti díj helyett ösztönző munkajövedelmek Idézünk olyan módszereket kell kidolgozni, amelyek a bérrendszer alkalmazását rugalmasabbá teszik, ösztönöznek a munka termelékenységének emelésére és biztosítják a helyesebb létszámgazdálkodást." Helyes. Legyen így! Hasznos szándékok, sikert ígérő cél, A citátum eredeti szövege azonban meglehetősen öregecske, 1958. október 16-i ülésén fogadta el — a munkásosztállyal kapcsolatos egyes feladatokról határozva — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, seny rendezésébe is „beleAz átlagos tájékozottságú állampolgár is példák seregét tudja sorolni arra, mennyiféle próbálkozás alanya. tárgya volt — az említett. 1958-as pártdokumentum óta — a bérpolitika, a bérrendszer fejlesztése, korszerűsítése, változtatója, igazságosabbá tétele, összehangolása a változó követelményekkel s ígv tovább, szinte a végtelenségig. * Emlékeztetésül elég itt utalni a különböző bérpreferenciák kialakult — majd az eredeti céltól mármár függetlenedett rendszerére, az úgynevezett országos szakmai bértáblázat megalkotásának kikövetelésére. majd rövid idő elteltével talonba tételére, a nyereségrészesedés! kategóriákra és eltörlésükre... S míg a példatár gazdag, addig az eredmény szegényes, sőt, az óhajtotthoz. a remélthez, a várthoz mérten kimondottan szerény, csekély. Szegényes, mert a hatvanas évekhez képest tetemesen csökkent az összes jövedelmen belül a munkajövedelmek aránya, súlya, s a munkajövedelmek közötti különbségek is — az ellenkezőjét sürgető szavak ellenére — lényegesen mérséklődtek. Volt idő — ezzel nem azt állítjuk, mintha az volna az eszményi —, amikor a jövedelem nyolcvan százalékát a munkával összefüggő bevételek, húsz százalékát a munkától független források — döntően: a társadalmi juttatások — adták. Napjainkban ez az arány sokak szerint — kritikus határt ért el. A munkajövedelmek a lakosság összes jövedelmének .kétharmadát adják csupán, holott, — saját bőrünkön éreztük — 1980 és 1984 között a munkások és az alkalmazottak reálbére, illetve a termelőszövetkezeti tagok reálkeresete — kerekítve — hat százalékkal csökkent...! Egyre erőteljesebben érzékelhető a főmunkaidőben elérhető munkajövedelmek szerepének, súlyának kisebbedése, némely esetben, helyen már-már „jelenléti díjjá devalválódása. A társadalom jogos igényeit. indokolt türelmetlenségét fogalmazták meg az MSZMP XIII. kongresszusának határozatában a küldöttek, amikor a dokumentumban azt rögzítették: „A lakosság jövedelmének növekedésén belül — az alapvető szociális ellátás sérelme nélkül — a munkából származó jövedelmekre kell nagyobb figyelmet fordítani. * Bizonyos, ebben a megállapításban jelentős része van az életszínvonal stagnálása, bizonyos rétegeknél csökkenése . következtében, létrejött feszültségeknek. Ám nagv a valószínűsége annak is, hogy kemény gazdasági, gazdálkodási lények nyomatékosították szükségszerű teendővé a felismerést: nem vagyunk annyira gazdagok, amennyire visszaszorult a munkajövedelmek szerepe a társadalmi munkamegosztás legtöbb részterepén ! Ahhoz ugvanis nagyon gazdagnak kellene lenni, hogy lemondhassunk a munkajövedelmekben rejlő ösztönzési, érdekeltségi lehetőségekről, mert ha ezekről ..elfeledkezünk", akkor aligha sikerül előteremteni a viszonylag tág körű szociális ellátás, társadalmi juttatás seregnyi részletének anyagi fedezetét. Nem ringatunk magunkban olya.n illúziókat, hogy az 1984. évi — egy foglalkoztatottra jutó — 5500 forintot valamivel meghaladó átlagkereset — még ha hangsúlyozzuk is, hogy ez átlagkereset, — valami roppant erős ösztönzést foglalhat magába az ilyen és hasonló tények, tapasztalatok kedvezőbbé változtatására. Főként akkor nem hisszük ezt, ha tudjuk: a teljesítménytől függő — mozgó — keresetrész nulla és 20 százalék között van a népgazdaság legtöbb területén, azaz hatása korlátozott, vagy éppen jelentéktelen, s mert jelentéktelen, elhanyagolható. * Kedvezőtlen tapasztalatok serege kényszeritette ki azokat az intézkedéseket, szabályozóváltoztatásokat, amelyek hatására 1984-ben már — szerény mértékben — nőtt a bérek, a keresetek ösztönző szerepe, az egyéni javadalmazás és az egyéni teljesítmény kapcsolata valamivel szorosabb lett. Kezdő lépések — nem egyértelmű visszhanggal! Kiderüli ugyanis, hogy nemcsak a jövedelmek differenciálódását kell ímegszoknia a közvéleménynek, hanem a követelmények emelkedését és differenciálódását is! Ami nem egyszerű. Példák, esetek sokasága mutatja, a megnőtt feladatokat nem mindenütt és nem mindenki vállalja...! Nem könnyű szakítani a megcsontosodott szokásokkal, a rossz beidegződésekkel, amint nem könynyü elrekeszteni a munkával arányban nem álló, illetve a munka nélkül szerzett jövedelmek keletkezésének útját sem. Mégis, bár nem könnyű, de elkerülhetetlen. Ez az egyetlen lehetséges út ugyanis az életszínvonal — érzékelhető és tartós — emelkedése megalapozásához. Hangsúlyozzuk: megalapozásához. Mert az emelkedéshez még több kell majd. Persze, először nem munkajövedelmek, hanem a társadalomnak szükséges és hasznos munkateljesítmények formájában. M. O. Huszonegyedik alkalommal ígértek idegenforgalmi attrakciót a már hagyományossá vált Hortobágyi Nemzetközi Lovasnapok rendezvényei. Július első hét végéjén turisták tízezreit vonzották a látványos lovasbemutatók, ugratóversenyek és a csikósok legendás hírű ügyessége. A képen: a síkverseny vágtája Textilipari szakmunkások avatása Hétfőn ünnepélyesen ve tanulmányaikat, rövideszakmunkássá avatták azt a sen textilgyárakban kezdik csaknem 1600 fiatalt, akik a meg munkájukat. A Budakülönhöző szakmunkáskép- pest Sportcsarnokban renzö intézetekben befejez- dezett országos szakmunkásavató ünnepségen Cseh József ipari miniszterhelyettes köszöntötte a pályakezdőket. Mint mondotta, az egész textilipar nagy érdeklődéssel és szeretettel várja az első munkahelyükre érkező szakmunkásokat. Az - ágazat igen fontos szerepet tö't be a népgazdaságban, hiszen a magyar ruházati ipar biztosítja a lakosság szárná'a szükséges öltözködési cikkek mintegy 80—B5 százalékát. Ezért is örvendetes, hogy a l«endö szakmunkások sokoldalúan képzettek, s így eredményesen tehetnek elr^et az egyre növekvő feladatoknak. A következő években, évtizedekben is változatlanul nagy szükség lesz a vállalatok termékeire, itthon és külföldön egyaránt. Ezt követően Cseh József az űj szakmunkásoknak emléklapot, a szakmunkásképzésben legeredményesebb oedagógusoknak pedig kitüntetést nyújtott át. A szakmunkásavató ünnepi műsorral zárult.