Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

MAGAZIN Szombat, 1985. július 6. w ffi) SOS! ^ SOS! SOS! (ffi) SOS! gg) SOS! gg V an, aki egyetlen gyermekét is könnyedén kiengedi védőszárnyai alól, s van, aki fe­lelősséget érez a világ minden gyermeke iránt. Különösen, ha maga is nélkülözni volt kénytelen az anyai ölelés melegét, mint a korán árván maradt ausztriai Hermann Gmeiner. Fia­tal medikusként megesett a szíve a háborúban apátlanná, anyátlanná vált kisgyerekeken, de a sorsukért való aggodalom tettekre is serken­tette. A szülök pótlásának lehetőségeit latolgat­va adakozásra szólította föl honfitársait, s nem eredménytelenül. Bebizonyosodott, az azonos ér­zések rezonanciája csónakra képes: pótolni tudja a pótolhatatlant, családot teremt a családtalanok­nak. Az Inn völgye fölött, Tirol festői kis falujá­ban, Imstben 1949-ben fölépült az első SOS Kin­derdorf, ahol árva és elhagyott gyermekek nőhet­nek föl, érezve az anyai gondoskodás, a testvéri közösség nyújtotta biztonságot. A határokat nem ismerő humanitás szép pél­dájaként azóta már 72 országban több, mint 200 gyermekfalu ad otthont a szülőket valamilyen okból nélkülözni kénytelen kisgyermekeknek. A Bécsben székelő nemzetközi szervezet égisze alatt működő gycrmckfalvak merőben különböznek azonban a hagyományos nevelőotthonoktól, ár­vaházaktól. Gmeiner nrofesszor elképzelései szerint a csa­ládi fészekmeleg az, amire minden kisgyereknek szüksége van ahhoz, hogy testben-lclekben egész­séges, a közösség, a társadalom számára hasznos felnőtté válják. Első, alapvető feladat hát a meg­felelő élettér megteremtése. Egy-egy nagy család kc­nyetkrivs, pk4kt»*us cuieiyezcseie aitiaunas otcno­nokat kell tehát építeni, ahol az anya öt-nyolc, különböző korú gyereket különösebb nehézség nélkül tud nevelni. Az otthon, az anya, a test­véri közösség a biztosíték arra, hogy ezeknek a szerencsétlen sorsú gyermekeknek már nem a kó­borlás, a nélkülözés, a lezüllés jut osztályrészül. Az SOS Gycrmckfalvak négy alapelve rögzíti is ezt a szándékot: „Az elárvult, elhagyott gyer­mekeknek elsősorban anyára van szükségük; az SOS gyermekfaluba kerülő gyermekek testvér­ként nőjenek fel; minden család saját házban lakjék; szoros érintkezésben éljenek a szűkebb és tágabb környezettel, mely segíti őket abban, hogy egészséges felnőttekként érkezzenek abba a társadalomba, amelynek tagjai, nemzetük tör­ténelmi és kulturális hagyományai, társadalmi és világnézeti viszonyai szerint." Ezeket az alapelveket mondja jmagáénak az SOS Gyermekfalu 1983. októberében megalakult magyarországi egyesülete is. S mint ismeretes, az elképzelesek szerint még az idén megnyitja kapuit Battonyán az első hazai gyermekfalu, amelynek fölépítéséhez a nemzetközi szervezet Magyarországnak egymillió dollárt adományozott. Várandósan Státuszukat jelenleg nehéz meghatározni;. Még nem gyer­mekfaluanyák. Mondhatnám, anyajelöltek, szívem szerint „vá­randós anyák". Aligha érez na­gyobb titokzatosságot, bizonyta­lanságot, aggodalmat az az asz­szony, aki saját egyszem gyer­mekét hordja a szive alatt, mint ez a 13-ról 11 fősre csappant kis csapat. Igaz, az ő érzéseik nem egy kis elképzelt csecsemőhöz, még csak nem is nagyobbacska cop­fos kislányarchoz, szeplösorrú kisfiúhoz kötődnek, hanem ta­lán saját jövőjük, sorsuk izgatja őket: sikerül-e anyává lenniük. S ha a várakozás, a fölkészülés nehéz hónapjai után „igen" a felelet, s egy nagy kanyar után egyenesbe jut a merőben új ér­telmet kapott életük, hiszem, hogy szívükbe és minden, gondo­latukba Pannikák, Lacikák, Te­rikék és Ferikék költöznek be. * Körülültünk egy nagy asztalt, és beszélgettünk. Volt, aki hall­gatott. Volt, aki — úgy éreztem —, tolakodónak vél minden, sze­Az anyaságot is meg kell tanulni Mint minden családban, a fő szerep a gyermekfalu otthonai­ban is az anyáé. Az anyáé, aki maga vér szerint gyermektelen ugyan, ám szive szerint életadó, életet fönntartó, gondoskodni, szeretetet adni képes nő. Hogy kiből lehet úgynevezett gyermek­faluanya? Bármelyik lakossági népréteg, foglalkozás képviselője jelentkezhet, akinek befejezett iskolai végzettsége, szakképesíté­se van. Az érettségi nem köte­lező. Ne legyen azonban férjnél, legyen mentes mindenféle csalá­di kötelezettségtől. Általában 23—35 év közötti testileg, szelle­mileg egészséges jelölteket vár­nak. Olyan nőket, akik vállalják a többhónapos, elméleti és gya­korlati kiképzést. A hazai lapokban annak rend­je, s módja szerint megjelent a fölhívás. A jelentkezők közül a gondos válogatás után 13-an „akadtak fönn" a rostán. Korábbi munkahelyükön fizetés nélküli szabadságot kértek, majd össze­csomagoltak, és februárban Sze­gedre utaztak, hogy a 9 hónapos fölkészülés idejéből hatot az egészségügyi főiskolán töltsenek. A „kihordási idő" negyedik hó­napjában túljutottak az első vizsgákon. Dr. Szél Évát, a fő­iskola szegedi tagozatának igaz­gatóját kérdeztem, mit tanultak az „anyajelöltek" eddig és mi­lyen eredménnyel. Először egészségügyi ismerete­ket, a gyermekgondozás tudniva­lóit sajátították el. A 0—18 éves korúak szomatikus fejlődéséről hallgattak előadásokat és gya­korlati tapasztalatokat is szerez­tek: a gyermekellátás, az öltöz­tetés, fürösztés, az egészséges életmódra nevelés, a szoktatás módszereit is megtanulták. Meglepően lelkesek voltak, ami­kor fejlődéslélektanról volt szó, a pszichológia megfogta őket. Gyermekgyógyászatból is bőséges ismeretekre tettek szert: tudnak az egyes betegségek tüneteiről, arról, mit kell tenniük a láz, a hányás, a hasmenés megszünte­tése érdekében, akkor, ha vala­mire túlérzékeny a gyerek, s légszomjjal küszködik. Foglal­koztak testneveléssel is, hogy tudják, mi a teendő, ha lúdtal­pas valamelyik gyerek, netán gerirrcferdülése van, de a jó anya ismeri annak a módját is, hogyan kell megszerettetni a testmozgást a gyerekekkel. A szakemberek különös gonddal készítették föl a jelölteket a háztartási balesetek megelőzés­re, illetve a gyors elsősegélynyúj­tásra, Részük volt autogén tré­ningben is, hogy képesek legye­nek a tudatos lazításra, naponta pár percnyi kikapcsolódásra is. Benn ültem a lányok egyik vizsgáján. Amint hallgattam okos, lelkiismeretes fölkészülésről valló válaszaikat, eszembe ötlött vajon hány, saját gyermekét vá­ró anya készül ilyen tudatosan, ilyen lelkesen a gondozás, a nevelés felelősségteljes feladatá­ra. Bizony, elkelne efféle tanfo­lyam az édesanyáknak is. Az első, szakirányú tudást fel­mérő vizsgán megfeleltek a „várandós mamák", akik azon­ban nem könnyen alakítható csecsemőket vesznek védő szár­nyaik alá, hanem eddig idegen hatások közepette élt, ismeretlen reakciókkal válaszoló, nagyrészt már kialakult egyéniségű gye­rekeket. Ahány fiú és kislány, annyiféle bánásmódot igényel. S bizony anya legyen a talpán, aki rögtön megtalálja a leghelye­sebb nevelési módszert. Ehhez nyújt segítséget a képzés jelen­legi szakaszában a tanárképző főiskola pedagógiai tanszéke. Ezen kívül háztartási ismereteket is tanulnak, a díszítés, a takarí­tás, a főzés mellett el kell sa­játítaniuk a háztartás szervezé­sének, a gazdálkodásnak a tu­dományát is, hiszen családfőként nekik kell beosztaniuk hónapról hónapra az őket megillető „apa­názsát. A jelöltek ebből a témakörből is vizsgáznak, majd a hátra levő időben intézményeket látogat­nak, nevelőintézetekben gyűite­nek közvetlen tapasztalatokat, akkor már végre gyerekek! kö­zött Az egészségügyi főiskola közreműködésére azonban ezután is szükség lesz. hiszen a „Pót­mamák", az utánpótlás képzése­kor is számítanak munkájukra. Sass Ervin Örömtrónus örömtrónust építettem tornyoknál magasabbat szavaim királyságát kí­nálva cserébe szavaidért és sza­vaid bársonyát simítva a trónus­nak elébe és építettem azt tor­nyoknál is magasabbra harangok zú­gása fölé a felhők arcánál Is ma­gasabbra villámok lángjai közé a sötétkék csend világánál is maga­sabbra hogy az a szó az egyetlen úgy záporozzon rám miként a nap sugarai öntik el a júliusi várost Falu a faluban Battonya kisközség a magyar—román határon. Kedves, három­nemzetiségű falu, sok fával és virággal, ég felé törő templomtor­nyokkal, óvodával, iskolával, gimnáziummal. A majdani főbejárat felől gyümölcsoskert képe tárul elénk, a lombok mögül előkandikáló, már vakolt vagy még csupasz falak­kal, itt-ott cseréppel vagy fóliával borított tető villan elő. — Az idelátogató bizottságnak annak idején megtetszett a régi, úgynevezett Fáskert, ezért esett erre a helyre a választásuk — mond­ja kalauzunk, Biliernz Zoltán, építésvezető, a kivitelezők, a Mező­kovácsházi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat dolgozóinak egyik irányítója. Valóságos paradicsom lesz ez a gyerekeknek, egyelőre azonhan nekünk külön gondot okoz a fák megőrzése. A négy utcával határos, 3,2 hektárnyi területen U-alakban, a te­lekhatár mentén helyezkednek el a lakóházak, a családdá szerve­ződő-melegedő kis közösségek otthonai, összesen 12 épület. A ha­gyományos magyar vidéki házak stílusában kétféle típusú családi ház épül itt, 140 négyzetméter körüli alapterülettel, ám mégsem lesz kö­zöttük két teljesen egyforma: színben, a bejárat előtti oszlopok anya­gában, formájában eltérnek egymástól. A belső burkolómunkák ugyan hátravannak még, érdemes azon­ban körülnézni az épületekben. Legyenek a kísérőink! A tornácról — majd egy szélesre tárható üvegajtón át — jókora hallba lépünk. Ez a családi élet színtere: lakótér, étkező, társalgó. Balra nyílik a kony­ha és onnan a kamra, s ugyancsak ezen az oldalon van egy gyer­mekszoba is, esetleg a legkisebbeknek, akiknek mindig a mama mel­lett a helyük. Jobbra, egy másik bejárati ajtó folytatásaként, kes­keny előszoba, ahonnan egy anyaszobába — talán a pótmamáéba — kazánházba, fürdőszobába, WC-be lehet, jutni. Térjünk vissza a hall­ba! Némi fantáziával „fölöltöztethetők" a csupasz falak, a lépcső, a galéria vaskorlátai, s ha fölnézünk, a tető belső felülete, az igényes munkával kör alakúra formált ablaknyilások. Hirtelen palotában ér­zem magam, vagy ha ott nem is, a magyar életnívó — sokak szá­mára szédítő és elérhetetlen magasságban levő — legfölső fokán. Odafönn, a tetőtérben egy kisebb és egy nagyobb gyerekszoba, fürdőszoba, kazánház, raktár, és itt kap helyet az anya is. Hasonló elrendezésű a másik típusú épület is, területe néhány négyzetméterrel nagyobb, igy a második szinten egy szobával több van. Lépegetünk a törmelékek, csomagolóanyagok között, s a „falu" központjában egyszer csak elénk tárul egy görög színházhoz és egy mai templomhoz hasonlatos építmény: a tornyos közösségi épület, amely előtt kör alakú szabadtéri színpad műsorait nézhetik majd a gyerekek. Odalenn ugyancsak színpad szolgálja szórakozásukat, mű­velődésüket. A faluban külön épületben él majd a „polgármester", azaz az igazgató, s szállodaként szolgál az ide érkező vendégeknek a négyszobás vendégház. A falut a Lakóterv Finta József vezette munkaközössége, Sarlós Júlia és Csizmás Gyula tervezte. „Kacsalábon forgó gyermekparadicsom" — gondolom, miközben a leendő sportpályák, játszóterek helyén baklatok és a pázsit helyett egyelőre az építkezés melléktermékeit kerülgetem. Ne bántson érte senki, de közben betolakodott agyamba egy kérdés: a határtalan hu­manitásnak, a minden áldozatra is képes jószándéknak vajon nin­csenek-e ugyanilyen nemkívánatos melléktermékei? Nevezetesen: a felnőttként innen szárnyra bocsátott fiatalok nem keresik-e majd — netán minden áron — a kerítésen kívül is a „kacsalábat"? Márpedig ez nem jellemző a „hagyományos, magyar építészeti stílus"-ra. Félő, hogy a saját lábukon állva, a felnőttkor küszöbén nem is talál­ják meg. -s. mélyére vonatkozó kérdést. Volt, aki visszakérdezett, s volt, aki fölösleges, szenzációt kereső kí­váncsiskodásnak tart minden jó szándékú érdeklődést is. Leg­többjükben azonban fölfedeztem meleg anyai vonásokat is. Köz­readom beszélgetésünket, kéré­sükre, név nélkül. — Nekem ez az utolsó lehető­ség. Egyedüli elvált vagyok, s azt hiszem, a 38 évemmel .a leg­idősebb. Nem lehetett gyerekem, ezért is volt sikertelen a házas­ságom. Ügy érzem, így teljese­dik ki az életem ... fizikailag, szellemileg is képesnek érzem magam, hogy több gyereket föl­neveljek. — Ezerszer átgondoltam, mi­lyen lehetőségeim vannak. Férj­hezmenés, örökbefogadás... 32 éves vagyok, s egyik lehetőséget sem használtam ki. Kapóra jött Battonya, s gondoltam, nincs ér­telme tapsra várni. — Nekem például nem lehet saját gyerekem. — Egyikünknek sem volt gye­reke, elfogadjuk másokét, azt szerettük. Hogy milyen a sajá­tunkat szeretni, talán nem tud­juk meg soha: de azt igen, hcigy szeretetet adni tudunk. — Nem attól függ az anyaság, hogy ki hozza világra a gyere­ket. Más anya megszüli és el­dobja a sajátját. A szeretettel érdemli ki az ember az anyasá­got... — Hogy 23 éves fejjel miért döntöttem így? A 15 év alalt majd eszembe jut, hiányzik-e a saját családom. Miért nem fo­gadja el, hogy ez is lehet a csa­ládtervezés szokatlan formája? Egyszer talán természetes is lesz... — mint volt az apácák idejében— — Ezt le ne írja, épp -eleget cukkoltak már ezzel bennünket! — Különben is mindenki arra kíváncsi, miért vállaljuk. Hát én azért vagyok itt, mert nem kö­töttem egy-két rossz házasságot, nem hoztam világra gyerekeket, inkább azt kellene firtatni, miért bomlanak föl családok, miért a felelőtlenség, az alkoholizmus, miért a sok szenvedő, veszélyez­telett gyerek... — Persze, a mi magánéletünk, az igen, jó csámcsogni való té­ma! Bezzeg a sok felelőtlen vá­lásról, az állami gondozottakról kevesebb szó esik ... — Magának van gyereke? Hány? És jelentkezett volna, mint mi, falu-anyának? Miért nem? És mikor döntött volna úgy, hogy igen? — Csalódott nőkről beszélnek. Mi nem csalódtunk. Férfimodell hiánya, csonka család? Ugyan! Nézzék inkább azt, hogy van 12 nő, aki vállalkozik mások elha­gyott gyerekeinek a fölnevelésé­re, olyanokéra, akiknek senki­jük nincs, de anyjuk lesz. — Furcsa, hogy ezt a témát a mi oldalunkról nézi mindenki. Nem azért veszem magamhoz a gyerekeket, mertl nekem van szükségem rájuk.. — Nem, nem érezzük áldozat­nak magunkat, nekem szük­ségem van rájuk. Életem össze­kötődik az övékkel. — Hogy milyenek legyenek? Ha rosszak, az nem baj, az élet­revalóságot jelent, csak alatto­mosak, komiszak ne legyenek, és kötődjenek hozzám. Akkor nem lesz baj. — Tíz éven aluliakat szeret­nék ... — Lehet, hogy egyszer-egyszer elcsattan egy pofon ... — ... de ez lesz a végső meg­oldás. — Hogy képzelem el az esté­ket? Az este mindig olyan lesz, amilyen a nap volt... — Ki tudja, mi lesz 15 év múlva? Talán meghosszabbítom, talán 1-2 gyereket magammal viszek. Nem szeretném, ha szét­szélednének a szélrózssa minden irányába. Esetleg nagymama­ként, kisegítőként maradok Bat­tonyán. — Az ideális anya olyan, aki­hez 15 év után is visszajárnak a gyerekei. Várni fogom őket, tu­dom. , . Az oldalt irta: % — CHIKAN ÁGNES -

Next

/
Thumbnails
Contents