Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

MAGAZIN Szombat, 1985. július 6. 6 A reform: állandó Dr. Minker Emil az orvosképzésről Az idei a második tanév, amelyben új fawfercf irányelvek a lápján folyik a képzi* a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. A ..reform" legfontosabb vonásairól annak idején tájékoztattuk már olvasóinkat: most azt a laikus kérdést tettük fel dr. Minker Emilnek, a SZOTE altalános és oktatási rektorhelyettesének. amely minden valószínűség szerint a legszélesebb közönséget érdekli: sikerül-e az egyre-másra megfogalmazódó társadalmi igényeknek jobban megfelelni tudó szakemberekei képezni? Mennyiben segíthetik ezt a képzés legújabb változásai? — Akár cgv mondatban válaszolhatok: a problémáink nem oldódtak meg. Ám ez nem a Jelenlegi reform minősítése. Tudni kell, hogy mindig, mindenfajta oktatási szisztéma bizonyos mértékig elmarad a társadalmi igényektől, ezek után kullog, örökösen valamilyen korrekciós fázisban leledzik. Amikor az. az illúziónk támad, hogy a megfogalmazott igényrendszernek csak reform segítségével lehet megfelelni, szerkesztünk és bevezetünk egy reformot, azután korrigáljuk, azután belátjuk, hogy már Jjtásféle igények ágaskodnak előttünk, és ez így megy tovább — Professzor úr nem látszik reformpártinak! — Én csak azt nem szeretem, amikor valamely képzési újítástól minden gondunk megoldását várjuk. — Vágjunk a közepébe: mit gondol például arról, hogy az orvosok „emberközponlúbb" magatartását, nagyobb beleérzőképességét várhatjuk e attól, hogy most pszichológiából képzettebbek, a lelki egészség dolgairól is tájékozottabbak? — Nem akarom megkerülni a választ, de ilyen részletek előtt muszáj visszatérni történelmi előzményekre. Szlalomra nyilvánvaló, hogy bizonyos társadalmi korszakváltások az egyetemek életében is felismerhető nyomokat hagynak. A 60-as évek társadalmi fegyelemmel kísért prosperitása Itt is tükröződött, majd a 70-es évek soktéTiyezós igényváltozásai is. Az előbbi korszakban tudásra szomjasabbaknak tűntek a medikusok. akik fegyelmezetten meg akartak tanulni egy szakmát, s példák révén megismerhették az, orvosi hivatás mibenlétét, elsajátíthattak magatartásés viselkcdésnormákat. Ám változott a társadalmi környezet. Ne feledjük: az egészségügyi szolgáltatások időközben minden állampolgárra kiterjedően ingyenessé váltak. Ugyanakkor az egészségügyiek bérezése a piíVcérekéhez, benzinkutasokéhoz vált hasonlóvá. A fiatalok vélt javak reményében tódultak a pályára,, megjegyzem. nyilván nem tudva, hogy milyen iszonyú például a klinikusok terhelése; hogy olyán ügyeleti díjért dolgoznak, aminek a dupláját bárki szívesen kifizetné, csak hagynák aludni; hogy a férfiorvosok életkora tíz évvel rövidebb mint az átlagos férfiéletkor. — Talán a jelentkezőknek mégiscsak egyetlen rétege, amelyik jó anyagi körülpiények reményében választja az orvosi pályát... — Természetesen. Mondjuk az orvoscsaládok gyerekei tudják, mire vállalkoznak, ezért sem kellene ágálni a dinasztiák kialakulása ellen... De gondolja meg, milyen képzettséggel jelentkeznek fölvételire a jelöltek? Többségük gimnazista volt, célirányosan készült. Ez azt jelenti, hogy külön tanárral, kifejezetten a felvételi anyagból. Hiszen ha azt tudja, bekerül, egyéb ismeretei, képességei az ég világán senkit sem érdekelnek. Csernay professzor mondta: a felvételi rendszer olyan mint a fegyverkezési verseny. Ha bizonyos követelményeknek túl sokan megfelelnek, szigorítást határozunk el. Ha azután többen elvéreznek, enyhítés következik, és megint szigorítás ... Korábban a biológia írásbelin volt két „esszékérdés", 3—4 válogató feleletet és szóbelit kértünk. Ma tudományos kiselőadások hangzanak el, ugyanakkor a legutóbbi időkig 2-es történelem osztályzattal be lehetett jutni, meg akkor is. ha az illető megbukott oroszból.... Alig van olyan fölvétel izé aki legalább 1 évet ne járna tanárhoz, vagyis, akinek erre nincs pénze, szükségszerűen hátrányba kerül. A gyerekeket életük legnagyobb teljesítményére késztetjük a felvételivel, utána elfáradnak, kifújnak, enerváltak, cinikusok lesznek. Tisztelet a körülbelül harminc százaléknyi kivételnek, ők regenerálódnak. — De hát a felvételi rendszer is állandóan reformált! — Igen, Itt van például az úgynevezett alkalmassági vizsgálat. A pszichológiai csoport értékeli a teszteket tavaly kezdtük. Nyilván tudja, hogy az intelligenciakvóciense csodálatos lehet egy morál insanitynek is ... És hogyan lehet mérni az empátiakészséget? — Megtanulható a pszichológiaórákon, mi az, hogy együttérzés? Részvét? — Korántsem a gyerekeket hibáztatom, ha eleve nem tudják. Ha olyan családban nőttek, ahol nem tanultak meg kapcsolatokat létesíteni, idegenül érzik magukat az orvosmiliőben. Vak embernek nehéz megmagyarázni. milyen a piros... Ha valakinek nincsen személyes tudomása a szeretet, a megértés, a tolerancia, a részvét mibenlétéről, ha a szétesett családok, a teljesítménycentrikus, darálószerű iskolák ezt nem tudják megérzákiteni vele — nem lehetne orvos. De mindnyájan tudjuk; ha megfelel a fölvételin, az lesz! Bejut egy csomó érdemtelen, és kint maradnak érdemesek. — Nem lenne megoldás a nyitott egyetem? — Semmi nem változna, mint ahogy attól sem múltak el a gondok, hogy 20 helyett 120 ponttal értékelünk. A feszültség csak máshova tolódna, az anatómiai intézet alighanem rendőri védelemre szorulna ha a felvételi helyett például az anatómia szigorlat rostálna. — A reform megnövelte a gyakorlatok súlyát, fontosságát, idejét a képzésben. — Helyesen. A 70-es években túlzottan elméletivé kezdett válni az oktatás, nem függetlenül a bekerülők lelki hozzáállásától, fizikai habitusától és a klinikai körülményektől. A családi védettségből kikerülő, elkényeztetett gyerekek között hovatovább egész tömeget adott az örökös „hátraállók" csapata, akik úgy szereztek diplomát, hogy alig vizsgáltak beteget... Oda sem fértek. Hiszen egv apró szobába. ahová négv beteget zsúfoltak. nem tódulhat 14 tagú tanulócsoport! És hol az a beteg, aki ne kérné kl magának, hogy rajta tanuljanak? Az oktatókórházak rendszerének kialakítása okos. jó léDés volt. ott szakmát és viselkedést is lehet tanulni. Talán (megérjük, hogv igv a végzetteket — nemcsak a gyógyszerészeket és a fogorvosokat, mint eddig — azonnal ki lehet engedni körzetbe. Mint a 60-as években, amikor kötelezettség, intézményesítés nélkül is kijártak a rendelésekre, kipróbálni a képességeiket... — És azt a társadalmi igényt, miszerint ne két papír, hanem két ember találkozzon az orvosi rendelőben, vajon mikor lehet kielégíteni? — Most is. Embere válogatja. Képzési reform ebben aligha segíthet túl 6okat — ha az ellátási rendszer nem változik. SULYOK ERZSÉBET Lődi Ferenc Á nyár hevében Szaporítsd a csókokat, megérheted holtomat, de addig még, hajahaj, ne legyei mas, csak Kacaj, csengő, bongó nappalom, s mivé tesz az alkalom ... Ne legyél, csak zuhanás, testemben a furcsa laz. Lásd. az utam meredek. Szeretem a szemedet. Szeretem a melegét, s ne hidd, mégse nem elég, se a csók, az ölelés, habár édes körte-méz. Cyere közel egészen, akár bogár tenyéren. Mondtam, biztos megéred, nem lesz nálam fehérebb. Elértem a csúcsokat, mehetnék nem bujtogat. Sodródom, megint nyár lesz s kuckónkon most is átles és ott talál az ágyon egy végső meghalúson. Ne még! A nyár hevében ne érjen ilyen szégyen. Majd csendesen az őszben köszönök elmenőben. de addig még, hajahaj, ne üljön el a zsivaj. Keress zugot a versnek s adj hozzá még szerelmet így élnek együtt ketten. Mindig is így szerettem. Imát, ha mondasz értem, a Napot is elérem. Miért ne? Hiszen mondod s nem is kell megokolnod. Tárulkozom még, látod, s dicsérem anyaságod. A látás dimenziói Értékek nyomában „Halló! Múzeum? Kérem, bevihetném a képeimet megmutatni?" Jóformán nem múlik el hét, hogy ne jönnének az efféle telefonok. Aztán hozzák a tárgyakat, a festményeket. Többnyire aranykeretes, kopottas müvek kerülnek ki a csomagolópapírokból, s majd mindig el kell szomorítani a tulajdonosokat. Mert a produkciók korántsem neves mesterektől valók, sót, esztétikai értékük is minimális. így az anyagi vonzatuk is. Pedig reményteljes illúziók kapcsolódnak e darabokhoz. Sokan ügy gondolják: ami régi, archaikus ízű, az egyúttal értékes is. Bonyolultabb a helyzet. Igaz, az érték elsősorban történelmi kategória, de nem ilyen szimpla értelemben. Inkább arról van szó: a történelmi korszakok, egyszersmind a világnézeti modellek váltakozásával együtt a minősítési rendszerek is fokozatosan átalakulnak, differenciálódnak. A reneszánszban például többé-kevésbé egyenrangú mesternek számított az építész és a festő. Évtizedeinkben viszont mást látunk. Az építészeknek,, az iparművészeknek is hadakozni kell egyenjogúságukért, társadalmi megbecsülésükért. Hogy mi történt itt? Honnan ered ez a különös viszszafejlődés? Lényegében a XIX. század polgári gondolkodásából. Konkrétabban: az anyagi, a gyakorlati és az eszmei szféra hierarchikus különválasztásából. A teoretikus alapozás mindenesetre Kanttól származik, hiszen: „szép az, ami érdek nélkül tetszik." Ne tagadjuk: ez a szemlélet másfelé is makacsul tartja maját. Egy közepes színész manapság is sokkalta nagyobb közösségi, >ublikációs figyelmet kap, mint egy jeles mérnökember. Ahogyan i művészeti közéletben is elég gyakori, hogy az esztétikai értéket mindenekelőtt a szépséggel azonosítjuk. Minél látványosabb, harmonikusabb a műalkotás, annál becsesebb. Holott ezúttal is fél.x-prcáeeal van dolgunk. A művészet ugyanis nem vállalkozhat az örök széptevő szerepére. Különösen akkor, amikor a történelmi, inberi létczésV valóságos alternatíváiban az elidegenedésnek, a magánynak vagy a kiszolgáltatottságnak is jelentős tere van. A Jontos, igazi müvek tehát nem kerülhetik meg a korral való eleven tartalmi és formai szembesülést. Innen fakad Korulor Béla lagysága, miként Szabó István megrázó filmjei is ezt a magatartást dokumentálják. Persze önmagában mind az alaki, mind a tartalmi értéltek Kérdésköre is roppant bonyolult. Annyi azonban bizonyos: a művészet világában elsősorban az ú;s2ertí, hiteles szakmai és formai teljesítmény az dlapvetö. Hiába vannak valakinek hallatlanul eredeti meglátásai, ha nem tudja azokat adekvátan tolmácsolni. Természetesen az öncélú formai különcködés sem erény. Annál inkább, mivel az anyagi, szellemi értékteremtés folyamata egyfajta szisztematikus építkezéshez hasonlítható. Találóan irta Fülep Lajos: „Minden művész ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta". Ebben a gondolatban mindenesetre a felvállalt elődök alapos megértésén és alkotó továbbfejlesztésén van a hangsúly. A tartalmi, jelentéstani mozzanatokban pedig mindenekelőtt a többrétegű, nyitott és aktivitásra serkentő tulajdonságokat értékeljük. Itt van például Varga Imre egyik legjelentősebb plasztikája, a Prométheusz című hegesztett krómacél kompozíció. Tudjuk: sokan feldolgozták e romantikus sorsú titán históriáját. És majd mindenki tragikus szépségű jótevőnek ábrázolta őt. Varga figurája viszont kilóg a sorból. Hisz nemcsak egy sebzett, megtépdesett alakot látunk, hanem ezzel együtt egy groteszk, földközeli férfit is. Aki ilyenformán nem akarja elhitetni velünk, hogy egyszerű, egyértelmű dolog a hősiesség. Ennek ellenére egy dacos, hivalkodó alakkal szembesülünk, aki valósággal kérkedik a szeszélyes lángcsóvákkal. Mintegy a tűzzel játszó emberi felelősség időszerű alternatíváit sugalmazza. SZUROMI PAL 4