Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! =3Lhú 75. évfolyam, 157. szám 1985. július 6., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA, Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 2.20 forint Javuló időben Hegélénkült a határ '/jf * tA •i 4 . .4 * ..J*.., i ' 13. * . 8 Íí,. Schmidt Andrea felvétele Búzát vágnak a kombájnok a Nagy-fekete határrészen, a Felszabadulás Tsz-ben Az utóbbi hetek változékony időjárása bizonytalanná tette a mezőgazdasági szakembereket is. Egy-egy gazdaságban nem tudták előre becsülni a búza aratásának kezdetét. A talajadottságoktól függően az érés ideje eltérő. A hétvégén azonban környékünkön a legtöbb gazdaságban már aratnak, ha az eső közbe nem szól. A Szegedi Felszabadulás Tsz-ben kilenc kombájn már javában járja a búzatáblákat a Nagy-fekete határrészen. A talaj itt már nem annyira kötött, a' homok felé hajlik, s rajta szépen sárgulnak a tömött kalászok. A Rana—II. étkezési búza ezen a táblán 42—45 mázsás termést adott hektáronként. Most a szemek víztartalma 20 százalék körüli, a 14,5 százalékos szabványértéket a szárítóban állítják be. Tovább várni nem érdemes, mert akkor a szemveszteség nagyobb lenne. Két hét alatt szeretnének végezni a város körüli, egymástól 30 kilométerre eső 1225 hektárnyi területen. Filák Károly a tizennyolc kombájnos egyike épp kétórás pihenőjét töltötte társaival. Egy kupacban ültek a bevetésre váró műhelykocsi és a tűzvédelmi célból ekével felszerelt traktor mellett. Elbeszélése társai véleményét is tükrözi: — Régebben egyenként mértük, hogy ki mennyit teljesít, bizony néha civakodtunk is az „aprópénzen", Mert ha egyszerre lett tele a kombájnunk szemmel, valamelyikünk hátrébb került a sorba a leeresztésnél. Pár perces javítások mindig előfordulnak és a gépek sem egyformák, legtöbbször a meghibásodásról nem tehet a vezetőjük. Most egyben számolunk el, ismerjük már egymást, úgyis mindenki a legjobbat nyújtja. Ha elromlik valamelyik kombájn, mi pihenőről js odamegyünk, segítünk megjavítani, tanácsot adunk. Altalá-, ban reggel nyolctól este! nyolcig dolgozunk ilyenkor. Amivel többet keresünk, annyival több időt is töltünk. Én már huszonöt éve vagyok itt a téeszben, húsz éve „tanulom" a kombájnozás fortélyait. Szeretjük ezt a munkát, ilyenkor látszik meg az eredménye, hogy hogyan szántottunkvetettünk. A keresetet egész évre érdemes nézni, mert a téli hónapok gyengébbek. Nekem ügy 70—75 ezerre jön ki évente. A gyári munkásokéhoz hasonló, amiért mégis vállaljuk a mostohább körülményeket, az a háztáji. Majdnem mindanynyiunknak van paprikaföldje itt a téeszben. A kombájnos most ráérő idejében megnézheti a szomszédos paprikaföldön az ő parcelláját. Sajnos, a hideg napok a melegigényes növényeket, igy a paprikát is visszavetették a fejlődésiben. Kellene már nagyon a meleg, mert a kukorica is alig fejlődött, pedig május végén szépen indult. A kapásnövényekre ráférne egy kiadós eső, no nem egy-két milliméter egész napos lehűléssel, ahogy az mostanában szokásos. A lucerna növekedése lelassult, a második kaszálással most végeztek, az még szép termést adott. A harmadikhoz kimondottan meleg, csapadékos idő kellene. Balástyán, a Rákóczi Tszben az elmúlt évtized legjobb termését adta a szénabetakarítás, negyven mázsát hektáronként. A szőlőkben, gyümölcsösökben permeteznek, gyomirtóznak. A nyolcvan hektárnyi területen a dinnye a hűvös időben kissé visszamaradt a fejlődéssel. A fóliás és a szabadföldi között alig van különbség. T. Sz. I. Államvizsga és felvételi Az ideális házaspár: technológus lány — gépész fiú Már megszáradt a tinta a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola államvizsgáin készült jegyzőkönyveket záró aláírásokon. Érdemes beleolvasgatni a tizenegy bizottság véleményét összefoglaló sorokba. Az elnökök közül az egyik azt emelte ki, hogy a szakdolgozatok témái sokrétűek voltak, és az élelmiszeripar legégetőbb gondjaihoz kapcsolódtak, a legkorszerűbb témákat dolgozták fel. Egy másik véleményező jónak tartja, hogy az idén nőtt a tervezésjellegű témák aránya. Az értékelő véleményekből is álljon itt egy példa: „A dolgozatok nagy részének színvonala megüti az egyetemi diplomamunkák átlagos színvonalát." Hogy kik voltak a vizsgabizottságok elnökei a SZÉF-en? Talán elég csak a beosztásokat említeni! Miniszterhelyettes, a ihárom élelmiszeripari tröszt vezetője, kutatóintézet-igazgató, ágazati szakszervezet főtitkára és gyárigazgatók. Talán azért sem udvariasságból születtek a jegyzőkönyvbe a bejegyzések, mert a rezetők jövendő beosztottaikkal, munkatársaikkal találkoztak a főiskolai záróvizsgán. S a kezdeti feldiesérés után, nehéz lenne a majdani kritika. E tanév végén is bebizonyosodott. íhogy jó mái. szert dolgoztak ki évekkel ezelőtt az államvizsgára. A mérnökjelöltek először a szakdolgozatukat mutatják be, (Az idén az illusztrációk között az írásvetítő mellett már megjelentek a 6aját készítésű videofelvételek is.) Ezután következik az úgynevezett komplex felelet, amelynek során egy témakörben három tárgyból szerzett ismeretekből kell 6zámot adniuk a végzősöknek. Nincs gond a levelező hallgatókkal sem. Ök nagyobb vitakészségről tettek Nagy László felvétele Bizonyára mindenki emlékszik a Szeged Tourist városnéző sétajáratára — mely 1972-tól 12 éven át rótta Szeged utcáit, tereit. Az idén új busz indul a Klauzál térről. Az eddiginél kilenccel többen, összesen negyvenöten csodálhatják egyszerre róla városunk nevezetességeit tanúbizonyságot, mint nappali tagozatos társaik. Termelési tapasztalataik birtokában bátrabban válaszoltak a gyakorlati szakemberek által feltett kérdésekre, több oldalról tudtak áttekinteni egyes témákat. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a SZEF-en végzett üzemmérnökök 80— 90 százaléka helyezkedik el élelmiszeripari vállalatoknál. A többiek az ÉDOSZ-t, minisztériumot, tanácsi hivatalt választják első munkahelyüknek (de az iskola volt diákjaiból nem egy lett újságíró is). Az idén végzett 114 nappali tagozatos hallgató közül 66-nak nem volt iskolai évei alatt társadalmi ösztöndija. Ök körülbelül kettőszáz állásajánlat közül választhattak. A legmagasabb kezdőfizetést a Veszprém Megyei Tejipari Vállalat ajánlotta. Beosztástól függően 5—6000 forintot ígértek. Kisebb városokban, fcermelőszövetkeíl.'tek feldolgozó üzemeiben rövid időn belül lakást is ígérnek. A legjobb sok gazdaságnak az lenne, ha házaspárt tudna szerződtetni. Mondjuk: egy technológus leányt és egy gépész fiút. A fővárosi állásajánlatokban sem szűkölködnek. A nyelvet is ismerő volt hallgatók külföldi munkához is hozzájuthatnak. Az Élgép külföldi beruházások próbaüzemeléséhez keres fiatal szakembereket. Most éDpen Algériában volt több munj kahely. Az elmúlt tanévben megvásarolta az élelmiszeripari főiskola a Mino egyik üzemcsarnokát. Az ehhez szükséges 12 millió forintot vállalatok adták össze. Elkészült az új oktatórészleg rekonstrukciós terve. Több mint húszmillió forintot fordítanak majd beruházásra, és közel 33 milliót felújításra. A szükséges összeg egy részét a MÉM adja. A főiskola beruházási költségeinek előteremtéséhez a három élelmiszeripari tröszttől kapott nagy segítséget. A SZÉF második! éve gesztora a Szegedi Tájkörzeti Fűszerpaprika Társulás kutatási munkáinak. A munkába sikerült bekapcsolniuk két országos kutatóintézetet is. Szeretnék, ha végre pont kerülne a főiskola egyik kutatócsoportjának találmányán alapuló vérporüzem ügyére. (Különböző akadályok miatt késik a szegedi szalámigyárba tervezett üzem építésének megkezdése. A legújabb információink szerint jövőre már talán lesz próbaüzem. Az ügy körülményeire a közeljövőben visszatérünk.) Az elmúlt tanévben kapott a főiskola diákotthona kollégiumi címet. Elkészült és működik a központi épületben a zártláncú televízió. Most indult az új tanterv is. amelyben a diákok elfoglaltsága heti 32 óra, a régebbi 35—36 helyett. A következő tanévtől 115 új hallgatót várnak. Az ország minden megyéjéből összesen 250 jelentkezési lap .érkezett be. Egyelőre csak az írásbeli felvételik tapasztalatait összesítették. Talán érdemes a főiskola oktatóinak véleményét leírni a központi feladatsorokról! A fizikából kiadott példához a megoldóképességet a normál középiskolai órákon nem lehet elsajátítani. A sikeres szerepléshez legalább a fakultációra szükség volt. Matematikából túl sok volt az időigényes geometriai feladvány. Nem a gondolkodás, hanem a mechanikus számolás dominált az írásbelin. Biológiából három órában túl 6ok volt az öt esszés kérdés. S ezek közül kettőt a gimnáziumi anyagban nem részleteztek. Kémiából a könyv apróbetűs részeire túl sokszor kérdeztek rá. A teljesítmények? Nagyon eltérőek. Például biológiából 186-an írtak felvételi Uolgozatot.. Közülük 56-an 5 pont alatt maradtak. Tízen-egynéhányan kerültek tíz pont fölé. (Elérhető maximum: 15 pont.) Lehet, hogy nem is lesz olyan nehéz dolog a válogatás? Főleg a felvételizők és szüleik körében folynak találgatások az élelmiszeripari főiskola jövőjéről. Az esetleges átszervezés ügyében végleges döntés még nem született. Az biztos. hogy akik sikeresen felvételiznek, és majd három évig tanulmányi kötelezettségeiknek mindenben eleget tesznek, 1988-ban üzemmérnöki diplomát kapnak. Bőle István Pécs/ Ipari Vásár Pénteken Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke megnyitotta a Pécsi Ipari Vásárt. A kétévenként megrendezett Pécsi Ipari Vásár idei programja keretében százhatvannál több hazai, hetven jugoszláv, félszáz szovjet, nyolc NSZK-beli és két osztrák kiállító mutatja be újdonságait, A magyar résztvevők egyharmada a fővárosból, egyharmada az ország távolabbi vidékeiről érkezett, a többi pedig Baranya megyei, illetve pécsi. Az idei vásáron a gép- és műszeripar, a könnyű-és élelmiszeripar, valamint az építő- és építőanyag-ipar vonultatja fel a legtöbb terméket. Az utóbbi ágazat kiállításán szinte minden korszerű alapanyag és építési eljárás látható. A jubileumi pécsi vásár különlegességekkel is szolgál látogatóinak. Számitógépes tájékoztató rendszere informál a pécsi kulturális eseményekről is. * *