Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-30 / 177. szám
2 Kedd, 1985. július 23. Kibernetikusok kongresszusa Interkibernetik '85 címmel — közöttük olyan távoli hetegnap, hétfőn kezdődött meg lyekről, mint Brazília, Kía Nemzetközi Kibernetikai, na, Kanada, Vietnam — érInformatikai és Rendszer- keztek vendégek. elméleti Szövetség első kongresszusa a Neuman János Számítógéptudományi Társaság rendezésében, a A kongresszuson négy szekcióban vitatják meg e tudományterület aktuális, fontos kérdéseit. Szó lesz egyebek között a nyelv, a Számítástechnika Alkalma- szövegfeldolgozás és szövegzási Vállalat Szakasits Ár- fordítás kibernetikai vonatpád úti székházában. A kozásairól, az idegen szanégynapos kongresszusra há- vak tanulásának ihformációrom földrész 16 országából elméleti elemzéséről. Jostasziiret A zalaegerszegi Hegyközség Szakszövetkezet új bogyós gyümölcs, a fekete ribizke és az egres keresztezéséből létrehozott josta meghonosításához és szaporításához kezdett. A ribizkéhez hasonlóan fürtös termésű és csaknem egres nagyságú bogyókat hozó cserje gyümölcse ízletes és C-vitaminban gazdag. A szakszövetkezet ültetvényén most volt az első jostaszüret. A leszedett, mintegy három tonnányi első osztályú gyümölcs kétharmadát a Hungarofruct külföldre szállítja. Hogyan fejlődik Sokszor elhangzik mosta- gálja. Mind több pályaud- re — a következő öt esztennában, hogy igyekeznünk varon, illetve vasútállomá- döben azonban csak kis rékell közösen gondolkozni son lehet majd a bent ál- szűkre kerülhet sor. Havagy — népszerűbben — ló vonatok kerülgetése nél- csak — a helyi erőforrásotörjük együttesen a fejűn- kül az állomásépülethez, és kat nem sikerül jobban ket a következő évek, év- onnan a várt vonathoz el- mozgósítani, tizedek teendőin. Erre szólí- jutni. Fejlődik viszont a nagytotta - vagy inkább kérte Korszerűbb mozdonyok re- városok trolibuszhálózata. pitik majd a személy-, és Több járat lesz Debrecenvontatják a tehervonatokat. ben és Szegeden, s be kí1990-ig 40 darab V 63, és vánják vezetni ezt a leve45 darab V 46 sorszámú, gót legkevésbé szennyező, nagy teljesítményű villanymozdonyt állítanak forgalomba. Ehhez járul még 60 villamos-motorvonat — ha a müködésképességi próbán beválik. S hogy a kocsiJ park se maradjon le még jobban — 20 olyan korszerű taval összekötő újabb vonal tartson személyszállító kocsit vásá- építését, lakos- roi a MÁV, amely alkalmas öt év alatt 13—20 százanemzetközi forgalomra. He- lékkai — tehát igen jclenlye volna többnek is, de a tősen — növekednie kell a egyszerre és együttesen. Gyűjtőfogalom tehát, a demokratikus jogok és intézmények — benne a fórumok — legszélesebb körét öleli Lényegében három fő jel- feI' Egyszerre eszköz és cél. lemző elemzése ad megbíz- mert a keltőssége vezet az _ , , ható képet arról, hogy amit ember mindenoldalú felsza- •C'S ÖS [egyelem •akarunk, az már mennyiben badításához. — fel hallgatóit a közlekedési miniszter is a Mérnöktovábbképző Intézetben tartott előadása során. A téma nagyon is közérdekű: a magyar közlekedés jelene és közeljövője, a hatodik és a hetedik ötéves tervidőszakban. Ismeretes, hogy a XIII. pártkongresszus itt is kijelölte a teendőket: „A közlekedés fejlesztése lépést a tervvel, a ság szükségleteivel ... A közlekedési hálózat korzajtalan tömegközlekedési eszközt Miskolcon is. Budapesten pedig tovább épül a metró, az észak—déli vonal eléri az újpesti városközpontot, miközben előkészítik a Dél-Budát Rákospaloszerűsítésénél előnyben kell rendelkezésre álló összeg- belvízi hajózás teljesítőkérészesíteni a felújítást, a forgalom bővítéséhez nélkülözhetetlen fejlesztéseket." bői elsősorban a selejtezésre pességének. Ehhez korszerűnagyon is megérett kocsi- sitik a folyami hajóállokat kell pótolni. A teher- mányt. A tengereket járó A párt legfelsőbb fóru- vagonoknál sem jobb a magyar hajóknál csak a jema — hivatásához híven — helyzet: 1500—2000 darabot lenlegi szint tartása a cél. csak a legfontosabb fej- állítanak forgalomba, de ez Mindehhez az előző (a moslesztési irányokat jelölhette csak a szinten tartáshoz ele- tani) ötéves tervidőszakénál gendő. Egyformán érdekli a hazai autósokat és a külföldmeg, a részletek kimunkálása, az arányos tervkoncepció kidolgozása már a szakemberekre vár. Ennek egyik állomása volt a Mérnökto- ni akaró) turistákat az au. vabbkepzo Intezetben ren- tópályaprogram. Pontosabdezett vita is. ban az hogy mennyit haj. A tervkoncepció — mind- tunk végre a korábbi elképvégig erról lesz szó, hiszer; zelésekböl. Nagyszabású aua hetedik ötéves tervet, így tópálya-épitésre nem száa közlekedés ötéves prog- mithatunk a következő öt ramját sem fogadták még el évben sem, de megindul a — a várakozásnak meg- forgalom az Ml-es újabb felelően kiemelt szerepet szakaszán, az M5-ös építői szán a vasútnak. pedig eljutnak Kecskemétöbb mint kétszerte nagyobb összegre van szükség. Nem kis összegbe kerül röl hozzánk jövő (vágyjon- az sem, hogy tovább folytatódik a Ferihegyi repülőtér korszerűsítése a következő években, most a régi le- és felszállópálya, a forgalmi előtér és a gurulóutak felújítása következik. Bővül a csővezeték-hálózat is, mintegy 450 kilométerrel. Nagy szükség van erre, hiszen ezeken a csöveken vasút összleljesitmé- Egyelőre fél autó- érkezik az olaj és a földA . jm nyét 5—10, személyszállítási Pulyaként epul meg ez a kapacitását 2—3 százalékkal szakasz. kell emelni. Ehhez termé- Gyorsul az országúti közszetesen hozzátartozik, hogy lekedés azzal is, hogy bea vasút korszerűsítését foly- fejezik a vidéki városokat tatni kell — ha nem is elkerülő utak építését —és olyan ütemben, mint ami- megkezdik ugyanezt Buda1 yen röl a korábbi, távlati pest körül. Az MO jelet vitervekben volt szó. öt. év selő út megépülésével — alatt 1300 kilométer pálya- amely majd a későbbiek forekonstrukciónak kell el- lyamán körgyűrű lesz a főkeszülme, ami — bár ön- város körül, új Duna-hidmagaban tiszteletre méltó dai vagy a folyam alatt útszám — mindössze a fele vezető alagúttal — könyannak, amennyire szükség nyebb lesz eljutni az gaz, ugyancsak ezeken továbbítják mindkettőt az ország különböző részeibe, városokba és falvakba, s — nem utolsósorban — tranzitforgalmuk is lesz a csöveknek, összesen 6—12 százalékos felfutásra van szükség a csővezetékes szállításban. Bár, mint mondottuk, egyelőre csak tervkoncepcióról van szó, nem pedig a közlekedés ötéves tervéről (ennek elfogadására is az __ Alvolna. Többre csak akkor földről a Dunántúlra, vagy orszáeevűTés" lesz maid hitelik, ha jelentősen javul- {orditva. Nem kell többé vatotf) m?r a felsoroltaknak ink. gazdasági viszonyabepréselni magukat és jármüvüket a budapesti forgalomba azoknak, akik csak át akarnak jutni egyik országrészből a másikba. Mégis lesznek új vonalak is, a tervek szerint 80 —90 kilométer hosszúságban. További 40 kilométe- Egyértelműen a tömegren épül meg a második közlekedés élvez elsőbbsésínpár. Ami viszont igen gef az egyénivel szemben, jelentős: 350—400 kilómé- Ez azonban korántsem jeteren készül el a vasútvo- lenti azt, hogy ne fejlődne nalak villamosítása. a személygépkocsi-állomány, Bár a magyar vasutak s ezen belül a személyi tubiztonságára eddig sem volt lajdonban levő kocsik szások panasz — ez azonban ma ne emelkednek tovább, jórészt a vasutasok lelkiis- Elorelathatolag 1,8 millió meretes munkájának volt magyar rendszámú szeköszönhetó, és kevésbé a mélygépkocsi fut majd a mar a ból is kiviláglik: kevesebb beruházásra nyílik lehetőségünk, mint amennyit megvalósítani szerettünk volna. De még így is kétségtelen az előrehaladás, a fejlődés. Közlekedésünk észrevehetően korszerűbb, biztonságosabb és kényelmesebb lesz öt év múlva, mint napjainkban. V. E. n társadalmi együttélés szabályozása A Magyar Szocialista lehetőségek láncolata, ami- A vitakultúra viszonylag Munkáspárt Ideiglenes Köz- nek; egy_egy szeme a véle- alacsony foka azonban nem ponti Bizottságának 1957. február 26-j határozata már ménynyilvánítús, a szavazás. a demokrácia jogosultságát . kérdőjelezi meg, hanem arra kimondja, mint szükségsze- az ellenőrzés, a beszámolta- figyelmeztet: a demokrácia rút „a szocialista demokrá- tás, a döntéshozói előírások gyakorlását is — társadalmi cia továbbfejlesztését a dol- betartása Nem szűkíthető le méretekben! — tanulnunk gozó tömegek javára." Tette ' hatalmi-ieaz- kelL ^ az ilyen tanuló! e megállapítást a párttestü- az allaml' a nawln11 Az országban csupán a népiét akkor, amikor igencsak gatasi intézményrendszerre, frontbizottságoknak 97 ezer más természetű gondokkal holott ez gyakori hiba. A választott tagja van, az az 97 birkózott társadalom és gaz- sZOcialista demokrácia az ezer lehetséges szóvivője daság! Időszerűtlen lett vol- . . • , , . , .. ez a közakaratnak. amint na tehát? Az időbeni felis- egesz larsaaaimi elelet al" ugyanez a lehetősége az 59 mérés látványos bizonyítéka, ható, a társadalmi együttélés mer helyi tanácstagnak, s mert az azóta eltelt húszon- valamennyi terepét szabá- annak az egymillió államnyolc esztendő az akkor ki- lyozó elv- és módszertár polgárnak úgyszintén, akik mondott szükségszerű érvényesíthetőségének jegyében telt el. Nem létezhet egy-egy esztendőben a tanácstagi beszámolókon, a faluevűléseken. a városkörzeti tanácskozásokon részt vesznek. S akkor a 35 ezer népi ellenőrt éppencsak szóba hoztuk... létező, s mennyiben lehet majd, valóság. A jellemzők közül az első: a demokratikus jogokat megvalósíthatóvá tevő — és megvalósító — intézmények, intézményrendszer tevékenysége. A második: az érdekegyeztetési mechanizmusok és terepek folyamatos átalakulása. A harmadik: a hatalom gyakorlásában a tömegek közvetlen részvételének folyamatos erősítése. Olyan bonyolult teendőcsoportról van szó tehát, amelynél kölcsönhatások seregével kell számolnia a végrehajtónak; a társadalomnak. Csupán találomra kimarkolva a tele kosárból a példákat az előbbiekhez: megkezdte munkáját az Alkotmányjogi Tanács, az Országgyűlés, a munkájának Elsőrendű követelmény Szocialista demokrácia és fegyelem, szocialista demokrácia és centralizmus nem kizúrói egymásnak, hanem éppen lényeges kiegészítői. A fegyelem, a centralizmus A XIII. kongresszus hátú- u«"anis a többség akaratározata rendkívül tömören Iiak vegrehajtasat — végreazt mondja ki: „A szociális- hajthatosagat — segíti. Ehta demokrácia fejlesztése, hcz azonban — err<>' torelmélyítése pártunk törté- ténelmünk során el-elfelednelmi programja." Ebben a keztunk — a fegyelemnek, a programban a szükségszerű centralizmusnak helyesen érvényesül, hiszen alapvető ke" kifejeznie a kozos érdepolitikai feltétel — érdek — kcket- A kozos érdekeknek a társadalmi-gazdasági fel- ~ ,ebbo1 következően — adatok végrehajtásában, összhangban kell állmuk — hogy a dolgozó tömegek is- alaPveto dolgokban — a kümerjék, értsék a célok mi- lönböző csoportérdekekkel, értjét, hogyan ját, alkotó mó- ezt az összhangot azonban don vegyenek részt mind a ismét csak a szociaiista decélok meghatározásában, mind a végrehajtásban. Ennek azonban nélkülözhetetlen eleme, hogv a politika a dolgozó tömegek érdekeit fejezze ki, azaz az irányítás mokrácia eszközeivel, terepein lehet megteremteni. A folytonos átalakulás, igazodás terepén kell, hogy Minisztertanács szervezetrendszere minden- járjqnk tehát, mikor a szofejlesztésére e kor képes legyen ezeknek az cialista demokrácia fejleszérdekeknek testületek feladatok sorát d. felismerésére, tésén dolgozunk. S kell, kifeiezesere. ervenvesitesere. , , fogadtak el, kezdték el meg- Erre viszont csak akkor ké_ hogv járjuk ezt a terepet, valósítani; a járások meg- pes. ha megbízhatóan mű- mert a „történelmi program" szűntek, a közigazgatás át- ködnek a szocialista demok- valóban történelmi: népet, alakul; a választójogi tör- rácia fórumai; a logikai lánc nemzetet íormál emberibb, így er össze. Mindez erthe- ... vény lakossagi viták soro- tően os . törvényszerűen V(>nzübb i°vot adva J°gos zatának tapasztalatait tükrö- együtt jár a viták felerösö- jussként tömegeknek nemzi... A példákból talán ki- désével, illetve a viták során csak a világ tárgyi javaiban, világlik, a szocialista de- felbukkanó — téves, hibás, hanem erkölcsi, politikai érmokrúcia — politikailag, jo- olykor ellenséges — külön- tékeiben is. gilag szavatolt — cselekvési böző nézetekkel. M. O. Utánpótlás a hiányszakmákban Intézkedések, tanfolyamok Hazánkban jelenleg mint- ván', amelynek elsajátítását mol, amelyet 17, főleg fiatal egy 300 szakmában 137 ezer társadalmi-tanulmányi ösz- kisiparos fejezett be sikerrel, kisiparos dolgozik, akik igen töndíjjal is igyekszik segi- A szakma legjobbjai segitséíontos szerepet vállalnak a teni. géve! a közelmúltban fejezőlakossági szolgáltatási igé- lakossáe p„vrp inkább dötl be vegytisztítók és szűnyek kielégítésében. Főleg a iaenvli az eBvedi ma ,s «ok számára a bőrruházat dlMStTi^^r színvonalú szSunkáT, »sztítaf f0" 8 ' kknr „ « növekszik azok száma is, :yam- Ezen csaknem szaz k.sJnnHní ie,Í PÍ UiS akik javíttatni akarják hasz- !paros ff f a ku,onmínnőllá f Af yeTrnfm tan "ált cikkeiket. Ezért a Kis- le§es eljarasokat farosok Országos Szervezete Egy[e tobb k's,parPf evben mintegy hetezer szak- £ móds7prpkkpi is iavek- rekszlk arra- h°£y uJabb temunkástanuló gyakorlati am^uLSs betekre is kiterjessze teveA központja most állítja össze legutóbb vízvezeték-szerelő hYTyzetéri Tavítani'T" Któsz fff s .komplex szolsok, de ennel többre lenne galtatast nyújtson a lakosszükség, különösen egyes hl- fkmaSsztes, is ok te tá >agnak' En"ek bekében ányszakmúkban — tűnik ki a szanmarejiesztesi es oktatási ,„„,,(A1. Kisiparosok Országos Szervezetének összegzéséből. A fiatalok közül igen kevesen választják például a bádogos, a cipész, a könyvkötő, a cserépkályhás, a felvonószerelő, a kovács, a kádár foglalko berendezéseknek. A következő öt évben további vonalakon szerelnek fel biztosító berendezéseket, és automatizálják Budapest-Fehetedik ötéves terv végén a hazai utakon, ami egynegyedével több a jelenleginél. Kevésbé örvendetes viszont, hogy a beérkező új korencváros, és a miskolci csikkal csak a legrégebbiek rendező pályaudvar forgal- egy részét lehet pótolni — mat vagyis tovább öregszik gépFolytatódik a peronépítés! kocsiparkunk program végrehajtása. Köztudott, hogy az elsősorban Sok tanácsi út szorulna az utasok biztonságát szol- felújításra és korszerűsitésHolnap, szerdán Ülést tart a megyei tanács A Csongrád Megyei Tanács soron következő ülését július 31-én, holnap, szerdán reggel 9 órai kezdettel tartja Szegeden, a megyei tanácsszékház nagytermében. A tanács végrehajtó bizottsága javasolja a testületnek, hogy egyéb napirend mellett vitassa meg Csongrád megye hetedik ötéves tervkoncepcióját. A tanácsülés nyilvános. a kisüzemi, kisipari szakma- ^P^sokat tanítottak meg ieevzéket amelv seeítséeet 8azszerel°' munkara. acf a fiat'alokrulk és s'züleik A feljövőben pedig nek ahhoz, hogy az iskolák- konyvrestauraton és disz.toban, vállalatoknál nem ok- fft0 ffo^™4 tartanak tatolt .^km-ikrói iq ktata olyan kisiparosok reszere, „ „ 4at,oU szafakrik'J, a akik a műemlékvédelemmel zásokat. A Kiosz több mint ^f^s ^elkep*elesuk, & .helyreállítással kívánnak húsz olyan szakmát tart nyíl- azak^01 bo^bben tájékozod- foglalkoZni. A Kiosz minden megyében A kihaló szakmák újjá- szoros kapcsolatot alakit ki élesztesere a szakmunkasta- a tanácsokkal, hogy a helyi nuló-képzés mellett a kisipa- viszonyok ismeretében, az rukat gyakorló mesterek to- igényekkel összhangban felvábbkepzesét is megszervez- mérjék a képzés lehetőségeit, te a Kiosz. Evek ota gond, és bevonják a szakma leghogy az ország 2000 cipész jobbjait e széles ismereteket kisiparosa kozul alig néha- kivánó munkába. A fiataloknyan vállalják az otopéd- kaI pedig mir gyermekkorlábbelik készítését, javitósat. ban igyekeznek megismertetE helyzet megváltoztatására nij megszerettetni a jelenleg az Elit Cipőipari Szövetke- nehezen pótolható szakmázet, a Gyógyászati Segédesz- kat; ezért országszerte több közök Gyára és a Kiosz kö- általános iskolában szervezzösen szervezett tanfolya- nek szakköröket.