Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-29 / 176. szám

I Hétfő, 1985. július 29. Hegnyílt a II. Táblakép­festészeti Biennálé Tavaszköszöntő ..Most rúK.jon a sarkad szikrát Égesd cl a világ piszkát Aki bírja kipirosú) Még a csúf is kicsinosul Forgasd ide. oda is Lángoljon a szoknya is" netet őrizhetünk. az első részből: a cigánytoborzó­kanásztánc-ugrós sodrására következett az Elmentek a tejfogai:;z című vers, ifjabb Csoóri Sándor és Sebestyén Márta remekbe sikerült közvetítésében; bensőségesen szép. fájdalmasan lírai kép: a „Naphoz könyörgönek", a fényért megszenvedettnek megejtöen szolid és szenve­délyes szavaira lecsendesed­_ tek a táncosok, föltartott ' bottal — mintha valami ősi Ezek a „tánc-szók", me- venni, hivatásos és nem hi- szertartáskellékkel — befelé lyeket Nagy László „A Bar- vatásos gálanézőknek, amit figyelőn, szűrt fényben, las­tólc táncegyüttes használa- a rendező-koreográfusnak san kikísérték az énekmón­tára" faragott, nem hang- kötelező; hogy tudniillik dót... zottak el a Tavaszköszöntő- megfelelő helyet kell talál- Az előadás zenei vezetője bon. Azért írtam ide őket, ni a produkcióban a nép- Rossa László volt, akinek — mert prózában nehéz kife- táncfesztivál minden vendé- úgy hangzott — nem a ha­jezni, miféle hangulat ural- gének, kilenc ország sajá- zai együttesek zenekaraiból kodik el a dómszinpadon és tos hagyományvilágot saját az alkalomra alakult „ban­a nézőtéren0 —' a finálék módon ápoló együttesei- da" dirigálása, hanem-"-az idején. A korábbi években, nefc... ettől és egymástól is eltérő más néptáncgálák bemuta- Ezúttal ném egyszerűen lát- színvonalon muzsikáló kül­tóin. meg most is. a leghan- ványos tömegjelenetek és földi zenészek „befolyásolá­gulatosabb, leginkább meg- kamaraszámok, vibrálóan sa' okozhatta a nagyobb ragadó képek: a játékrésze- színes, lendületes tablók és gondot. Vastagh Attila funk­ket lezáró tánctablók. Az pasztell, lírai betétek váltó- cionális szempontokat elő­ember hajlik azt gondolni, gatásáról, laza kötésükről térbe helyező színpadán, a ha semmi másért, ezekért volt szó. Nagy László köl- szép székelykapu és a kuko­az erőteljes hatású, általá- tészete kötelez: ifjabb Csoóri ricagóré között kitáguló pa­ban valamelyik magyar tánc Sándor igényes, megragadó rasztudvaron, meg a „domb­(ezúttal rábaközi verbunk, eredeti zenéivel, vagy ép- oldali" pincesor magasá­n-.rg mezőségi lassú és friss) pen kiséret nélkül. Sebes- ban teljes pompájukban ér­rzépségeit fölmutató finálé- tyén Márta és O. Szabó Ist- vényesülhettek a tömegfele­kírt — már érdemes meg- ván énekelte-mondta a gond- netek, egyszersmind meleg csinálni a szabadtéri nép- dal kiválasztott verseket, hátteret kaptak a kamara­táncjátékait. Ezekben jeles- melyeknek tartalma, at- számok. S bár a pincesor kednek a közreműködő ma- moszférája meghatározta az festett házai az esztétikum gyar táncosok, a zenészek, s egymást követő jeleneteket, érveivel igencsak kikezdhe­ezek adnak pregnáns képet Mívesebb „átkotésekef , erő- t- h szcenikusnak ter. Novck Ferenc egyedülálló teljesebb, karakteresebb „lömeghatás-tervezö" tehet- táncszámokat (az idén Fol- vezői feladata van, akkor ségéről. téralkotó képességé- tin Jolán, Varga Zoltán, sem feledheti: takarás, az röl. ..táncosvezetési" szigorá- stoller Antal, Erdélyi Tibor kell . . . Mint ahogy az ez­ról es stílusérzékéről. Fe- önaltó műveit js be]ekorn. úttal játékmesterként „fel­gyelmezettseg es tancorom ..... , , •„ D , , u­egyszerre uralja ilyenkor a P°nalta Novak a jatekba) lepő Bor József színházi színpadot. A hatáskeltö követeltek ki a fölhangzó rendezői kéznyoma is fölfe­igyekezet kiszámitottságai is költemények, s a versszók- dezhetö volt az „ezersze­imponálók, a mesterség tu- kal helyenként igazán in- replös" produkción. A sze­dacanak tiszteletere biztatok; , , . . . .... . ugyanakkor elsöprő impro- tenz,v tartalmi-hangulati ha- gedi együttes gyerekcsapata vizáciás lendületet is érzé- íasu táncszókat sikerüli ri- önálló betétszámban jeles­uelünk, a „Mert mibennünk meltetni. Emlékezetes jele- kedett. zeng c. lélek i Minket illet ez az élet" elragadó sodrását. A tánc-szó diadalát. A nemzetközi néptáncfesztivál a tegnap esti utolsó Azért is mondom mind- gálaelőadással befejeződött. Szombaton még a SZOT és ezeket, hogy mód legyen az SZMT vezetői látták vendégül a Tisza Szállóban az meg egyszer leszögezni: mű- együttesek képviselőit, akife délután is fölléptek, az utolsó tteszi szempontokat és szi- „nemzeti napon". A Dóm téren tartották meg a hagyo­goroket hajszolni a szabad- mányos záróünnepséget, vasárnap délután: levonták a térj néptáncjáték bemutatói fesztiválzászlót, a vendégek visszaadták a város kulcsát, kapcsán — nem nagyon ér- viszont ajándékokat kaptak, emlékeket Szegedről. Ma telmes. Mert bizonyos, hogy elutaznak. enélkül az egyedi folklór­műsor nélkül szegényebb lenne a szegedi játékkróni­ka, vékonyabb a sikertörté­net. S az is nyilvánvaló, hogy nem egyszerűen az amúgy is megfoghatatlan va­lami, az úgynevezett kö­zönségigény előtti bókról­főhajtásról van. szó, hanem táncművészeti, tettértékú ki­•sérletezésről. Vagyis létjo­guk van a gáláknak a mű­vészeti ág szempontjait te­kintve is; ám egyszersmind olyanfajta alkotói kötelme­ket viselnek, amelyek isme­retében igencsak sajátságos műfajként korrekt kezelni eme egész estét betöltő táncos-zenés játékokat. Leg­főképpen azt a — ha tet­szik, művészeten kívüli — körülményt illik figyelembe Sulyok Erzsébet Második alkalommal nyílt meg vasárnap délelőtt közönségre sem. A mérték Szegeden a Táblaképfestészeti Biennálé. A 156 művész és a mérce bennünk van. 160 alkotását, a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály Sokan mondják, hogy bo­utcai Képtárában és a Szegedi Ifjúsági Házban láthatják nyolult és zavaros a mai az érdeklődők. Sokan voltak kíváncsiak a megnyitó ün- művészeti közélet. De hát a nepségre, ahol Trogmayer Ottó megyei múzeumigazgató világtörténelem és a művé­köszöntő szavai után Horváth György, a Művelődési Mi- szet története igazolja, hogy nisztérium osztályvezetője mondott megnyitó beszédet, ki- minden új generáció zavart emelve, hogy ez a második seregszemle a biztató kezdet fejjel kezdi saját világát után jó folytatás. A cél és érték nem lehet más, mint itt rendjét megteremteni Ez és most, emberségesen, a haza és a Föld lakóinak nevé- a zavar azonban csak iát­ben és érdekében felelősséggel szólni a festészet nyelvén, szólagos és állandóan vál­Az ünnepi aktuson osztották ki a biennálé dijait. A Művelődési Minisztérium díját Horváth György adta át tozó. A középkorban például a pestis volt az ellenfél, ma — Nem hiszem — s ezzel lehet, hogy csalódást okozok. Vah Dezső festőművésznek. A Magyar Nepkoz arsasag észes más veszé, k cIlell Művészét. Alapjanak dijat Kopl.k Judit osztályvezető ke„ felemelni szavunkat. nyújtotta at Nagy B. lstvannak Fold, Peter lestomuvesz _ RM résztvevöje a Puszta, Gabrtella .gazgatotol vette at a Kepzo- es Ipar- - tárlatoknak és muveszeti Lektoratus dijat. Papp Gyula tanacselnok adta .„„"„,. „, , - u. ... át Szeged város díját Kiss Zoltán Lászlónak. A Csongrád szerípel}. az elso hennáién Megyei Tanács diját Szabó G. László elnökhelyettes adta f j e, ez v'ala"".ete át Kovács Péternek. Az SZMT díja Németh Józsefé lett, vonz°dast a varoshoz? aki Dobóczkv Károlvné titkártól vette át azt. A KISZ Csongrád Megyei Bizottságának elismerését Tardos Zol- _ . tán kapta Germánné Vastag Györgvi első titkártól. Müller A ™V,PS? elsődleges felada­Józsefné nyúitolta át a Fesztivál Intéző Bizottság diját ta erteket teremtem. De nem Kovács Lászlónak. Munkajutalmat kapott: Bujdosó Ernő, mentheti fel onmagat az Somos Miklós és Tölg Molnár Zoltán. al°'. hogy ezt az erteket közvetítenie is kell. E.rre — Váli Dezső Kő és jel nőségére figyel, s nem ka- nagyszerű fórumok a sze­címü nagyméretű olajképé- csingat sem a pályatársakra, gedi tárlatok. vei érdemelte ki a Művelő- sem a kritikusokra, de a T. L. dési Minisztérium díját. _ Milyen érzés ilyen elisme­résben. részesülni? — Az ember minden díj­nak örül. Am ez most ne­kem különös boldogság, mert ezen a héten hároméves kisfiam is dijat nyert egy jelmezversenyen. Amikor az ember elindul a művész­pályán, szerelné megváltani a világot. Én most már sze­rényebb vagyok, teszem a dolgom, mint a diófaülte­tők. Nem hiszem, hogy bár­melyik művész is látná munkálkodásának közvetlen eredményét, le tudná aratni a termést. — Ügy gondolom, az a fajta kifejezésmód, amelyet ön képvisel, kevésbé popu­láris. Ma talán egy szűk szakmai rétég számára hof* doz valóban értéket. A mostani elismerés is szak­mai sikernek számít. Gon­dol-e a közönségre? — Akár a szakma, akár a közönség másodlagos do­log. Amikor az ember dol. Váli Dezső (jobbról) átveszi a Művelődési Móüszicrluin gozik, csak a munkája mi- diját Horváth Györgytől. Szemtől szembe: az idősekkel Pegazus a cégéren Nagy László most lett vol­na hatvanéves. És már hét esztendeje nincs közöttünk. Életmüve nemcsak egy és megismételhetetlen véglete­sen lezárt. De nem végle­gesen. Aki megnezi az egyetemek központi épüle­tének aulájában rendezett kiállítást, ahol kéziratlapok, rajzos verstöredékek, kiemel­kedő grafikák és betükorr'­pozíciók sorakoznak a pa­ravánon, azok számára ki­derül, hogy sok még a fel­fedezni való. Föl kell tördel­nünk nemcsak Nagy László Jól tudjuk, Nagy László tett egyedi, senki máshoz verseinek jelkepburkait, de nemcsak zseniális költő volt, nem hasonlítható világot, = .graflka' metalorakat, a de kiváló képzőművész is. készített megismerésre ér- keP' . Jeleket is. Mert ezek Olyan alkotó, aki valóban demes festményeket, rajzó- a csil aggal megbelyegzett pegazuson lovagolt bo a XX. kat. plasztikákat. Sőt, az panpak ezek a szárnyaló század magyar művészet ifjú embert mindenekelőtt Pegazusok, ezek a zenere tó. birodalmába, s csillaggal a képzőművészet vonzotta, gonosz ^ölök Dylan ...... . s a papai kollégium rajzol- *n°mas, özecsi, íviargii, megjegyzett csikóként nyert gató diákja elöször a {é_ Miguel Hermandez-illusztrá­kcltci versenyeket, terem- nyes szelekkel", a képző- ciók mind többek egyszerű művészet népi kollégiumé- ábrázolatoknál Túl azon, ba került. Csak azután vál- hogy 'apszelek boldog-bol­tott, s lett a vers elkötele- dogtalan irkafirkai. játékok zettje. De sohasem tagadta és tűnődések, indulatok kep­meg a képírást, tolla a nyomai vagy inspiráló lóke­verskezdemények, szaggatott sek: 02 életmű tartópille Hétfőn, kedden és szerdán, új temati­kával, az idősek együttélési, szociális egészségügyi íjs kulturális kérdéseivel foglalkozik a második művészeti és pszi­chológiai napol: rendezvénysorozata. A program ma, hétfőn délután 2 órakor kezdődik, amikor is a JATE-klubban An­csel Éva akadémikus, az emberi együtt­élés problémáiról tart előadást. Ezt kö­vetően — 4-től Vértes László, a Magyar Gerontológiai Társaság főtitkára a mai magyar társadalomban élő idős körűéi-; helyzetet elemzi. Az öregek személyisegé­nek pszichológiai sajátosságairól délután 6 órakor Duró Lajos előadását hallgat­hatják meg az érdeklődők. A zárónapon, szerdán délután 2 órakor Vidovszky Kálmán, az MSZMP KB al­osztályvezetője tart előadást Társadalom­politikánk az időskorúak problémáinak megoldásáért címmel. Ezt követően há­rom órától Vértes László és Pavlovics Miklós vezetésével fórumot tartanak, ahol a nyugdijasok kérdéseire Csongrád me­gye és Szeged város párt- és állami ve­zetői, egészségügyi, szociálpolitikai és közművelődési szakemberei válaszolnak. A művészeit program: ma, hétfőn este ít órakor az aulában L. Kecskés András 'antmüvész koncertje, holnap, kedden, ugyanebben a£ időpontban a klubban ve­títik az Alkony sugárút című amerikai filmet. Szerdán este 8-kor az aulában Szabó Csilla zongoraművész ad koncertet. sorok között szárnyas pari­pákat, bukó angyalokat, ki­nyíló virágszirmokat, ki­reinek díszítményei, Nagy László etikai mércéjének és esztétikai igényességének do­nálkozó aktokat, sárkány- kumentumai. ölöket és lantosokat, szeret- Rajzai erőteljesen kapcso­kezóket és baráti portrékat lódnak verseinek gyükcrci_ örökített meg. Csak ugy magának, az alkotási folya­mat részeként, s nem a hez, a népi metaforák és jelek világához, és kötőd­nyilvánosságnak. Am kidé- a művészbarát. Kondor rült, hogy ezek a munkák Bela etikus ouvre-jéhez. El­igenis érdemesek a közös ragadtatna a tisztelet és megértésre, a közös tanul- csodálat, s immár hajlamos ságra, érdemesek a közös 'ennék azt mondani, hogy megméretésre, a közös ta- Nagy Lászlónak már a ke­nu ísápra, érdemesek a pél- z>rása is művészet, dara. Tandi Lajos • t,

Next

/
Thumbnails
Contents