Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-25 / 173. szám
4 Csütörtök, 1985. július 25. Magyar—török együttműködés A Török Építőipari Szövetség és a Török Építésügyi és Közmunkaügyi Minisztérium 18 tagú delegációjának részvételével szerdán a Magyar Kereskedelmi Kamarában kerekasztalkonferenciát rendeztek. A konferencián elemezték a két ország építőipari kapcsolatait. Megállapították, hogy a lehetőségekhez képest még kevés a sikeres vállalati együttműködés. Jó példák is akadnak. A Transelektro és a török Kutlutas cég például több mint 7 éve működik együtt hőerőművek építésében. A török vállalat üzletemberei jelenleg a Heller—Forgóféle erőművi hűtőberendezés vásárlásáról kezdtek tárgyalásokat. A konferencián elmondták: a török vállalatok jelentős építőipari kapacitással rendelkeznek. így elképzelhető, hogy az általuk épített létesítményekhez a magyar exportőrök különböző gépeket, ipari berendezéseket szállítanak. Ilyen együttműködés keretében a magyar vállalatok bekapcsolódhatnának különböző törökországi fejlesztési programokba, a tömegközlekedés, a kikötök fejlesztésébe, egészségügyi és oktatási beruházásokba. (MTI) SZMT-delegáció utazott Temesvárra A Román Szakszervezetek Általános Szövetsége Temes Megyei Tanácsa meghívására szerdán Temesvárra utazott a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa kéttagú delegációja, amelynek vezetője Sebők János, az SZMT titkára, tagja Sípos Lászióné, az SZMT osztályvezetője. Háromnapos útja során a delegáció tanulmányozza a Temes megyei szakszervezeti tanács termelést, gazdálkodást segítő tevékenységét, valamint a szociálpolitikai juttatások rendszerét. Még mindig zöldség A kiskereskedő nem aranybányász A múltkoriban egy enge- csobban. D-től lefelé pedig mondjuk a Szeged környéki dély nélküli kereskedelmi léáron, 3 forint 80-ért vet- kiskereskedők: 16 forintnál tevékenységet folytató, nem ték meg a termelőktől. Tu- többet senki ne adjon a patái szerencsés kifejezéssel dom azt is, hogy a direkt radicsomórt. Idejön például lánckereskedö érveit közöl- összehasonlítás csal: a ked- epv tatabányai, akinek nem lük zöldségessorozatunkban, den fölvásárolt barackot gond megadni a húszat, Többek között úgy véleke- egv-két nap múlva árusít- mert ott olyanok az árak, dett, ez a mostani helyzet ják a fogyasztónak. Mégis az fütyül az idevalók mega kiskereskedőknek kedvez: igen nagynak tetszik a kii- állapodására. De van fordítlegalább 100 százaléko- ár- lönbség. Az A-s, tehát leg- va is: a termelök is alakiréssel forgalmaznak, s ná- na^vobb méretű öszibarac- tanak árkartellt, s nekik is luk csapódik le az a haszon, kot a Klauzál téri Cseme- hol bejön, hol nem. ami a termelőnek kifizetett gében 23 forintért, a Retek — El tud-e képzelni olyat, összeg, és a fogyasztói ár utcai Csemegében 22-ért, hogy a kiskereskedő lefizeti között van. Jelentkezett Deák Ernőnél és Ungár az állami boltost, ne tartMartonosi István, a Kiske- Lászlónál 20 forintért árul- son ió választékot zöldségreskedők Országos Szövet- ták A B-s barack a Város- bői? Nem Szegeden, másutt, ségének Csongrád megyei ellátónál a Széchenyi téren — Nem. Faluban nagyon titkára, s kérte: viláaitsuk 18, a Klauzál téri Csemegé- kevés zöldséget lehet eladmeg a kiskereskedők hely- ben 20 forintba került. Az ni. Különben is van egy üzzetét — hadd tudják meg áfész 63. számú boltjában letvezető. van helyettese, az olvasók, hogy nem arany- nem is volt méret szerint esetleg reszortqsok. Mennyibánya egy-egy maszek zöld- szétválogatva, többé-kevés- be kerülne, mire mindet ségüzlet sem. bé ütődött barackot lehetett megfizetné? Esetleg béldául Tartozom az igazságnak venni 8-15 forintért. A D-s üdülőhelyen lenne értelme annyival, hogy az előző barackot az Anna-kútnái 10, il- esminek: kinéz a kiskecikkben nem hangsúlyoz- a 7-es Élikernél 11, a Klau- reskedö egy jó. frekventált tam: ezek a vádak és cél- zál téri Csemegében 12 fo- helyet, és megfizeti a tanázások nem annyira szegedi rintért árulták. esi hivatalnokot, hogy máskiskereskedőkre vonatkoz- Ez a barack megér egy nak ne adjon arra a körtak, mint inkább olyan vá- kis magyarázatot: a legtöbb nyékre közterület-foglalási rosokban működőkre, ahol bolt megállapodik kisterme- engedélyt. Ennek mar van nincs nagy piac. nincs a lökkel, akiktől kapja a friss logikája, de ki tudia. kekörnyéken számottevő zöld- árut. Az a barack, amit a resztül lehet-e vinni. ség- és gyümölcstermelés, bordányi termelő 4-5 forin- Nem szeretik a magánA Kisosz titkárával július tért is szívesen eladna, el kereskedők a bizonylatolást. 23-án tettünk zöldségnézö sem jut a fogyasztóig, ha- Nem is igen tudnának sétát Szegeden. Megtekin- csak nincs ismerős kereske- készíteni, mert a termelők tettünk belvárosi boltokat, döie. Akkor viszont a felvá- sem szeretik. Félnek a jövenéhány kiskereskedő kiná- sárlótelepen vagy a nagyba- delemadótól. Van, aki azt lat-H, <;>s kimentünk a Marx ni piacon kaphatónál lénye- mondja, inkább ne vigyék térre, a nagybani piacra is. gesen magasabb .árat is kap- az áruját, de "i'kor sem Az árakat össze tudjuk ha- hat érte. adia a nevét, nehogy megsonlitani az olvasó számára Martonosi István elsorol- találják az adóval, is. de a számok torzítanak ta, mennyi költsége van egy Szegeden egyébként 51 picit: az eeves áruk minő- magánkereskedőnek. Ha 100 xöldség-gyümölcfe magánkeségét ugyanis csak emléke- ezer forint után adózik, kö- reskedö dolgozik, az utóbbi zetünk őrzi, oedig — példa- fával együtt nagyjából 14 időben 14-en hagytak föl ui uborkából — láttunk ezret fizet be a költségvetés- ilyen-olyan okok miatt a sárguló, fonnyadozó, girbe- be Van továbbá évi 36 ezer kereskedéssel. Főleg azért, gurba példányokat is, meg forint SZTK-ja, fizet köz- mert amikor elkezdték, azt friss, gusztusos, önmagát lerület-toglalási dijat, ami hitték, igen sokat lehet vele reklámozó portékát is. átlagosan legalább havi 1000 keresni. A summázott tapasztalat, forint, vagy üzletbért. négyhoev igazi, jelentős árdiffe, zetméterenként 540 forintot. renciákat nem találtunk Havonta több ezer kiloméaszerint. hogy állami, szö- tert autózik árubeszerzésre. vetkezeti, vagy magánkeres- a benzinköltséget neki kell kedö árulta-e az adott zöld- fizetnie. séaet. Például a fejes ká- ~ A csúnya arut olcson poszta (amely tavaly vagon- s™ viszik el, mar kiorobalszámra rohadt el az or- tam — magyarazza. Tizenszágban!) kedden 25 forint- négy forintért vesz most ba került az Anna-kúti Cse- görögdinnyét — nagyon megében, 15-be a Klauzál szeO —• tizenhatert adja el. téri Csemegében, 26-ba a Fura világ a piac. KedRetek utcai Csemegében, den délután tömérdek áru 25-be Ungár László kiske- — zömében őszibarack — reskedőnél a tarjáni piacon, állt a Marx téren, kereskeA Rózsa utca sarkán Deák dő alig lézengett a megraErnö kiskereskedőnél a má- kott utánfutók körül. D-s sodosztályút árulták 20 ío- barackot már 4 forintért adrintért. A kelkáposzta az tak volna. A burgonyát is Anna-kúti Csemegében 13, 4-re tartották, de lehet, hogy a Városellátó Széchenyi téri olcsóbban is odaadták volna boltjában 15. az áfész 63. — nem próbálta senki, számú boltjában a Széche- — Igaz. hogv a kiskeresnyj téren 15, az Éliker 7-es kedök „árkartellt" csinálboltban a Széchenyi téren nak? összebeszélnek. hogy 24 a Klauzál téri Csemegé- mekkora összegnél nem adben 15, Deák Ernőnél 24, nak többet, így manipulálUngár Lászlónál 20 forintba ják az árakat, került. Uborkát 10-15 forint — Lehet, hogu megpróbálközt lehetett kapni, a para- ják. de nem mindig sikerül. dicsomot 20-25-ért. Legfeljebb olyankor, ha vaKíváncsi voltam az őszi- lamivel tele a DÍPC. Amiből barackra. Aznap délelőtt hiánv van, azt igyekeznek jártam a bordánvi átvevő- mindjárt megvásárolni, kühelven, ahol az A-sat 9-ért, lönben nem kapnak. Elófora többit forintonként ol- dúlhat, hogy összebeszélnek Tanács István Készülődés a népfrontkongresszusra HNF megyei elnökségi ülés Tegnap, szerdán tartotta ülését a Hazafias Népfront Csongrád megyei elnöksége. A megyei népi ellenőrzési bizottság jelentése alapján megtárgyalta a magánlakásépítés jelenlegi helyzetét, majd Molnár Sándor, a népfront megyei titkára adott tájékoztatást a Hazafias Népfront VIII. kongresszusára való felkészülésről. Mint ismeretes, a HNF kongresszusát december 13—15. között rendezik meg Budapesten az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Az összejövetelt megelőzően újjáválasztják a megyei, városi és községi népfrontbizottságokat, a a szeptember 15. és november 30-a közötti időszakban. Mint a népfront megyei titkára elmondta, megyénkben a testületek újjáválasztása a városkörzeti és a községi bizottságok tisztújításával kezdődik, szeptemtűzte ki a HNF megyei elnöksége és titkársága. Molnár Sándor ismertette az újjáválasztandó bizottságok taglétszámára vonatkozó ajánlásokat, melyek szerint megyei bizottság 71—80 tagú lesz, a városi bizottságok 40—60, a városi jogú nagyközségi bizottságok 30—40, a nagyközségi és szerves részét képező békebarátsági munka. Az eredmények közé sorolható a fogyasztói érdekvédelem, a közművelődés, a közjogi és alkotmányos funkciók ellátásával kapcsolatos munkában elért színvonal-emelkedés, s kitért az országgyűlési és tanácsi választások előkészítésére is, községi népfrontbizottságok amelyeken a Hazafias Nép11—40 tagból állhatnak — az adott település nagyságának függvényében —, míg a városkörzeti és tanyai bizottságok létszámát 5—11 tagúra tervezik. Az elnökségi tagok létszámát a helyi népfrontbizottságok határozzák meg. A továbbiakban s?ó volt a népfront kongresszusának előkészületeiről, az eddigi tevékenység értékeléséről, mellyel kapcsolatban öszszegzésként elhangzott, hogy a népfront bizottságai eredményesen munkálkodtak a szövetségi politika érvényeber 15-étöl egy hónapon át súlése érdekében. Megfelelőtart. Ennek befejezésekor a városi és városi jogú nagyközségi népfrontbizottságok választását tartják. A kongresszust megelőző megyei küldöttértekezlet időpontját november 23.ra, szomboíra en vettek részt a társadalmat érintő politikai döntések előkészítésében. A nemzetközi kapcsolatokkal öszszefüggésben fejlődött az internacionalista agitációs tevékenység és az ennek front bizottságai jelesre vizsgáztak. Az értékelés után szó volt a jövő feladatairól, melyek közt a nemzeti egység, a szövetségi politika erősítésének követelményei, annak helyi gyakorlati érvényesítése szerepel. Figyelemre méltó a népfrontmozgalom eddigi eredményei alapján vitatható sikereket hozó területe: az ifjúsági munka.. A jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatalok körében végzendő politikai nevelőmunkára, s erősíteni kell a mozgalom befolyását az ifjúság körében. A tanácskozáson a választások előkészítésének szervezési gyakorlati kérdéseivel is foglalkoztak. Ezután a testület elfogadta a munkatervet. I. Zs. Új irányítással—felkészültebben Sajtótájékoztató a MEM-ben Folyamatosan és zökke- tost jelölt ki, segítve a ternésmentesen állnak át az vezést. szervezést. Azokban új vállalatirányítási formák- az üzemekben, ahol eddig ra az élelmiszer-gazdaság üzemeiben .— erről, tájékoztatta az újságírókat szerdán a minisztériumban «01áh József MÉM-fóosztályvezető. A tárca területén 18 gazdálkodó szervezet továbbra is államigazgatási irányítással tevékenykedik; ide tartozik három tröszt és több országos vállalat — összesen mintegy nyolcvan üzemről van szó. További 230 helyen új típusú vállalat jön létre — számos üzemben ez már meg is történt — 1985ben és jövőre. Az adatok szerint 198 vállalat már az első félévben az új rendre tért át, közülük százötvenkettőt vállalati tanács, negyvenhatot pedig választott vezetőség irányít. is kinevezett igazgató tevékenykedett, a MÉM megerősítésül!; et javasolta a vállalati tanácsnak, kiindulva abból, hogy a kinevezés — a minisztérium részéről — egyúttal értékítélet is volt. A megbízott igazgatók, illetve a jelölést megelőzően állásukról leköszönt igazgatók helyére pályázatot írtak ki. Az állami gazdaságok telalati tanács munkájában, aki nem kapta meg a kollektívától az előírt 50 százaléknál több szavazatot. Ai pályáztatás rendszerét kiterjedten először alkalmazták a vállalatiknál. A módszer bevezetése viszonylag zökkenőmentes volt. összesen 24 helyre írtak ki pályázatot; ebből 18 lezárult, öt helyre egy-egy pályázó jutott, a többi vezetői székre 2—9-en pályáztak. Tizennyolcból tizenöt esetben belső dolgozót választottak meg. három herületén öt, a felettes szerv lyen kívülről érkezőnek szarészéről javasolt igazgatót nem választottak meg. Volt közöttük keménv stílusáról ismert vezető, aki jól vitte a gazdaság dolgait, ám — úgy látszik — ez a vezetési stílus a vezetői testület tagjainak a tetszését nem nyerte meg. Másutt szintén jól A előkészületek sikeresek dolgozó igazgató került ki voltak. Időben megalakultak sebbsegbe a valasztason. fol az üzemi előkészítő bizottságok, s a szervezeti és a működési szabályzatok is a ... ,. „...,,., megadott időpontra a ren- egyalt:,,lanA: félvállról vetdelkezésre álltak A minisz- te a dolgot. Az igazgatok 52 térium az jij rendre átálló vállalatokhoz miniszteri biz tehetően amiatt is, hogy nem fordított kellő figyelmet az átállás előkészítésészavazat nélkül választották meg a tárca területén, 8— 10 esetben viszont csupán egyetlen szavazattal ért révbe az igazgató. Egyetlen törvénysértés történt, amikor is alkalmazottakkal olyan tag vett részt a válvaztak bizalmat. Hat helyen folyamatban van a pályázat „értékelése". Számos vállalatnál a második tanácsülést is megtartották. Ezeket a komoly munka, s felkészült elemző tevékenység jellemezte. Nem egy helyen felülvizsgálták az éves tervet — több üzemben emelték az előirányzatot —, tanácskoztak például a hitelfelvételekről és körvonalazták a VII. ötéves terv időszakában számításba jövő elképzeléseket. Az átállás eddigi tapasztalatai általában kedvezőek. Ám az is kiderült; a pályázati rendszerben a külső jelentkezők erősen hátrányban vannak a vállalati szemben. (MTI) II Alig egy hónapja nyitották meg az utcára nyíló kis ablakot, máris népszerű lett — különösen a környék apróságainak körében — az újszegcdi ABC-áruház új kis büféje. A bolt dolgozói, eladók és a javítórészleg szakemberei maguk alakították ki a megfelelő helyiséget, ahol a vásárlók, a buszra várók vagy az útközben megéhezők meleg uzsonnát vásárolhatnak. Felvételünk egy hétköznapi reggelen készült a kis büféről és vásárlóiról „Egy csepp figyelmet! Tömítéstechnikai bemutató Egy rossz csapon évi 9 Teflon alapanyagú tömítőezer liter víz is el tud csö- szerei 100 százalékos tömipögni. Ha beáll az ember tést biztosítanak. eLlenállegy parkolóba, egymást érik. nak hőnek, vegyi hatásokaz olajfoltok a betonon — nak. Ipari és mezőgazdasági rossz tömítések következ- gépek, járművek tömítésére menyei. Nálunk még mindig használható. Magyarországyakran múlt századi szín- gon jó néhány cég alkalvonalon tömítenek — nehéz mazza már a különféle spebecsülni azt az olaj-, víz-, ciális célú termékeit a netán vegyszerpazarlást, müncheni cégnek, amelynek amit az elmaradott tömítés- magyar képviseletét a Hungtechnika okoz. agent látja el. Termékeit foA Csongrád Megyei Agro- rintért lehet beszerezni. Az ker és a müncheni Chetra Agrotek Budapesten koncég tegnap, szerdán tömítés- szignációs raktárt tart fönn, technikai bemutatót tartott a megyei Agrokerek útján a Tisza Szállóban, Szegeden, lehet beszerezni e termékeEz a cég olaj-, víz-, gőzüze- ket — s a felhasználás lemü berendezések tömítés- hetőségeiről bővebb felvilátechnikájával foglalkozik, gosításl kapni. t 1