Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-22 / 170. szám

8 Hétfő, .1985. július 22. I0HET Július 22-től július 28-ig A must kezdődő héten két baráti ország történelmi sorsfordulóira emlékszünk: hétfőn lesz Lengyelország, pénteken Kuba nemzeti ünnepe. Ünnep lesz szombaton is: a világ ifjúságának találkozója kezdődik Moszkvában. Világpolitikai eseménynek számít, hogy csütörtökön Mar­garet Thatcher Washingtonba látogat. Szegeden, főleg a hét vége lesz eseményekben gazdag. Pénteken nyit a szabadtéri, a néptáncosok gálaestjével, s ugyanakkor este választják a legszebbet a szegedi bo­szorkányok közül a Tisza Szállóban. (S noha a névnap­juk pénteken lesz, báljukat szombaton tartják az Annák Balatonfüreden.) Pénteken nyitják meg a Vár utcában a városnak adotmányozott Kass János-gyűjteményt és az ifjúsági napokat. S pénteken kezdődik az országos felnőtt evezős bajnokság is. S még valami a sportkedvelőknek: csütörtökön kezdődik Szentesen a repülőmodellezők há­romnapos országos bajnoksága. A hét elejére is jut azért programajánlatunk: hétfőn indul útjára az l-es vonalon a nosztalgiavillamos. (Bő­vebbet keddi lapunkban olvashatnak erről.) Ami pedig a hét névnapjait és a hozzájuk kapcsolódó szegedi hagyo­mányokat illeti, talán kevesen tudják, hogy ma, a Mária, Magdolnák napján se mosni, se sütni nem jó. „A tápaiak" — írja Bálint Sándor — „úgy tudják, hogy ha Jakab nap­ján északról fúj a szél, akkor hideg tél lesz". jMár me­gint?...) Az Anna-napról pedig ezt mondja a néprajz­tudós: Szent Anna „tisztelete népünknél... általános le­hetett, bizonyítja az a kéz alakú ereklyetartó, amelyet a szegedi szabó céh számára a XVI. század első felében szegedi ötvös készített, és amelyet jelenleg a dubrovniki székesegyház kincstárában őriznek". Ha arra járnak ol­vasóink, jusson eszükbe ... Ha egyszer pontosan megszámol­nám, bizonyosan kiderülne, hogy felnőtt életemnek legalább húsz szá­zalékát mindenféle rendű és rangú értekezleten töltöttem. Én még jár­tam Szabad Nép félórákra, szemi­náriumokra, röpgyülésekre; később magam is untattam hallgatóságot pártnapokon, munkaértekezleten, választási gyűléseken. A régi ró­maiak azt mondták: hajózni pedig muszáj — én, mint az időhöz illesz­kedő magyar, így variálom okossá­gukat: értekezni pedig kell! No, per­sze, hogy kell. Hogy megbeszéljük, hogy szót értsünk, hogy egységre jussunk.. Valamikor az értekezlet inkább csak azért volt, hogy meggyőzzük az igazságunkban kételkedőket, ma­gunkkal ragadjuk a közömböseket, lelkesítsük a rokonszenvezőket. Ké­sőbb már többre szólt a szándék: egységesítsük a közösséget és együt­tes cselekvésre bírjuk. Ma meg még emelkedettebb a cél: az értekezleten elképzelések szembesüljenek, javas­latok, elképzelések szülessenek, megoldások, döntések teremjenek. Végigéltem, megtapasztaltam érte­kezleteink természetrajzát és fejlő­Előadás dési ívét, s bizony mondom: manap­ság már kevesebb az üresjárat, több az okos, értelmes, hasznos megbe­szélés. Bizonyos válogatási lehető­séggel is élve, már megteheti az ember, hogy nem megy mindenhová, csak oda, ahonnan szellemi hasznot remél, s ahová hivatala vezényli. Színvonalban, időtakarékosságban, haszonban messze jobb a képlet. Csak az értekezletek száma nem apad. A magam keservét egyszer úgy összegeztem: bár időt is; hagy­nánk egymásnak, hogy azt a sok bölcsességet, praktikumot, tanácsot, amit az értekezleten összegyűjthe­tünk, esetleg a munkában is hasz­nosíthassuk! Erről oanaszkodtunk egymásnak egy modern szellemű téeszelnökkel — kis értekezletet tartva az érte­kezletek terjedelmességéről, a fölös­leges fontoskodásokról, a kötelező­nek érzett fölszólalásokról, az előt­tünk szólóhoz való csatlakozásokról —, amikor az elnök egy kis példa­beszéddel illusztrálta a helyzetet. Van néki egy kedves, okos, szak­mailag és politikailag patent idős tanítómestere, akit fölkértek, tarta­na előadást erről meg erről... A jó öreg nem ellenkezett, bár hivatko­zott tömérdek dolgára. Szóval rá­állt. És mennyi időt kapnék gondo­lataim kifejtésére? — kérdezte. Hát... szóval... Csak azért kérde­zem — mondá tovább —, mert nem szeretnék készületlenül kiállani. Ha adtok nekem öt percet, akkor kér­nék rá két-három napot, hogy ala­posan fölkészüljek. No, nem, ennél több időt is szívesen szentelnénk rá — Biztatták. Jó. nem ellenzem — folytatta a tisztes öreg. Mondjuk tizenöt perc... De ehhez is kell legalább egy nap, hogy összeszed­jem, rendezzem a mondanivalót! Kiderült végül, hogy a nagy ta­pasztalatú öreget akár egy-másfél óráig is szívesen elhallgatnák. Az jó, az jó! — simogatta magas hom­lokát az öreg. — Akkor akár el is kezdhetjük! Nekem ötven sornyi hely jutott erre a mesére. Ha csak harminc ju­tott volna, bizonyára nem marad ki belőle annyi minden. Sz. S. I. MEGNYÍLT A KIS VIRÁG A csütörtöki hivatalos át­adást követően, a próba­üzem befejeztével szómba­Felhő­átvonulások Tények, teóriák, tudomány — •BsiiniM ™ Mit rejt a sirváros? sége. s ennélfogva gravitá­Tízezer kutatófúrás tanú- ciós vonzása akkora, hogy sága szerint épségben van belőle semmilyen anyr;* Csin Si Huang-ti császár nem szabadul ki, még a csaknem 2000 éves sírja. A fény sem. (Innen a „fekete nagy császárt Kína első lyuk" elnevezés.) A fekete egyesítője és birodalommá lyuk Földünktől 30 ezer szervezőjeként tartják szá- fényév távolságra van. (Na­mon, bár a legnagyobb hír- ture) nevet nem ez, hanem a Kí- Éhezők mannája: a gomba nai Nagv Fal építtetése sze- A fejlődő országok éhező rezte neki.. népei számára óriási jelen­A sírt rejtő éDületegyüt- tősége van bárminek, ami tes egv részét, több ezer lo- szegényes és egyoldalú táp­vas és gyalogos harcos élet- lálkozásukban ;avítani tud­nagyságú szobrával néhány ja a fehérjék arányát. Erre éve találták meg. egyre inkább a tenyésztett A feltárási terület 57 gomba tűnik alkalmasnak, négyzetkilométer. amelyen A gomba gyakorlatilag hul­700 ezer ember dolgozott 37 ladékokon (szalma. faipari éven keresztül, a császár és gyapotioari melléktermé­számára. palotákat és szen- kek) termeszthető. Száraz­Várható időjárás oz ország területén ma estig: Eleinte ton délelőtt megnyílt' a Kis felhöátvonulások lesznek) Virág cukraszda es fagy­laltozó a Klauzál téren. A . télyeket építve, mesés kin- súlyának 30-50 százaléka fe­csfrkf^ójáí^0'"a tyukétfo t^LTTm^é* K-Z. és kultúrkincseket hérje mégpedig olyan, amely —16, a pulykáét 52—53, a libáét a retek csomója 3—5, a zöldhagy- halmozva fol. Hogy ponto- tartalmazza az ember sza­50—52. a kacsáét 45 forintért ki- máé 2,50—6. a fokhagyma kilója san mj van ma mgff — mára legfontosabb kilenc nálták. A tejföl kilója 70-60, a 20-25, a parajé 15—20. A sóskáé . , . . .. , mindeevikét Kü­lehéntúró 40-50. a juhtúró 80- 16—18, a zöldtengeri darabja 5- mar senkl se™ tudja. aminosav mindegyiket. M 9o, a juh- és tehénsajt 9o. a to- 7, a gomba kilója 60—80 volt. Es gendak szerint mestersege- Ionosén gazdagok a gomba­reprezentativ vendéglátóhe- 'fvn>, r?ll,tílvn" jás darabja 1.80-2 30 forintba mint képünk is tanúsltja, meg- sen áramoltatott higanyfo- fehérjék lizinben és leucin­lven nannnta reorel 7tnl S°bb nyuSat felc)1 eWre in~ került. Egy kiló nyári burgonyát jelentek a dinnyearusok: a sár- .. foivt„k „ nnloták han ami a leetöhb fiaboná­lyen naponta reggel 7-tol kább csükken a felhőzet és 4-6. sárgarépát 10-15. petre- gadinnyét 16-20, a gorogdmy- ÍVOK is ioiyiak a paiotax wn. ami a legionp eapona r KH . zselyme". 12-20, vöröshagymát 8 nyét 20-25 forintért adták. A kozt. Annyi maris kiderült, bol hiányzik. (BioScience) 10. oras napsutes_ valoszi- _12 {ejes kápos2.lát 14_20, kel- nyári alma ára 8—20 Ft volt. A hogy a közp0nti terület ta- Leszámolnak a maláriával? nu. A gyakran erős, Tlehol fcálposztát 1>5—26. karalábét 8-14. körte kilója 12-20, a cseresznye! •• hieanvtartalma 280- Mét> idén 11 váron embere­viharos északnyugati északi karfiolt 10-ir,. oaradicsomo- 10— 20. a meggyet L4—30. a sargaba- lajanaK niganytartaima ZMU- tvitg Idén nyáron emtoere természetesen^^sütemények- szé, lassan ^érs-klödjk szórványosan további zápo­rok, zivatarok várhatók. Ké­lyen naponta reggel este 10-ig fogadják a ven­dégeket teával, tejjel, kávé­val, kakaóval, üdítőkkel és 14. hegyes zöldpaprikát kel, fagylaltkülönlegességek- várható legmagasabb nappali egyéb' zöldpaprikáitok, 2föz>c£ 60. a málnát 40-60. a ribiznt 20­kel. oo ooo 1. — tokot 2—4, egy fej salátát 4—10 25, az egrest 14—15. FORGALOM­KORLÁTOZÁS A 10. nemzetközi szak­szervezeti néptáncfesztivál rendezvényeinek zavartalan­sága érdekében várakozási tilalom lesz érvényben Üj- rtarthélyéröl szegeden, a Közép fasorban, Slarine,yer01 a Derkovits fasor és a Sző­regi út közt, a Kisstadion felöli oldalon holnap, ked­den reggel 6-tól 10 óráig; a Somogyi utcában az Os­kola utca és a Révai utca közt, az úttest mindkét ol­dalán július 24-én reggel 6­tól, 29-én reggel hat órá­ig. MEGBESZÉLÉS MOZGÁS­SÉRÜLTEKNEK hőmérséklet ma 22, 26° kö­zöttt alakul. TISZA­TÚRA Szombaton, a Szabolcs­Szatmár megyei Tivadar­ban ünnepélyes tábornyitá­son köszöntötték a nem­zetközi Tisza-túra egyik forintért lehetett vásárolni. A salátának való uborka, kilója 10 —13, a kovászolnl valóé 13—18, a 15—20, rackot 10—25, az őszibarackot 8 szor magasabb, mint a kör- ken is kipróbálják a génse '.^Tn15', Vbizuk- nvezeté. (International He- bészeti technikával nagy "' ' "" J *hájas diót rald Tribüné) mennyiségben létrehozott 40, a száraz habot 50—60, a sava nyű káposztát 30—32, a mák U terjét 50—60 forintért árulták. KERT­BARÁTOKNAK A Hazafias Népfront és a Bartók Béla Művelődési LOTTÖ­NYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése sze­rint a 29. játékhéten 5 talá­latos szelvény nem volt. A indulókat, lottónyeremények a nyere­csaknem háromszáz eve- ményilleték levonása után a zöst. A háromhetes vízi- következők: négytalálatos túra hat országból csak- szelvénye 28 fogadónak volt, nem hatszázan neveztek be. nyereményük egyenként 373 A Szegeden végződő, mint- ezer 422 forint, három talá­egy hétszáz kilométeres tú- lata 4466 fogadónak volt, agrármérnök előadást tart rán várhatóan még többen nyereményük egyenként 1171 idöszerQ munkálatok a kis­szállnak hajóba, ugyanis az forint, a 2 találatos szel'' , . , . , , út a húsz táborhely bár- vények száma 174 565 da- kertDen címmel. Az erdek­melyikén megkezdhető, il- rab, ezekre egyenként 30 lodőknek bemutatják a tá­letve megszakítható. forintot fizetnek. bor díszfáit. A középen: egy fekete lyuk maláriaellenes vakcinát. Az Az Universitv of Califor- oltóanyag hagyományos úton nia egyetem csillagászai 10 azért nem volt előállítható, éves munkával meggyőző mert a betegséget okozó bizonyítékokhoz jutottak azt egysejtű élősködőt nem le­illetően, hogy a naprend- het tenyészteni laboratóriu­szerünket is magában fogla- mi körülmények között, ló Tejút galaxis közepén Jelenleg évente 150 millió Központ kertbarátköre "hol- fekete lyukformáció van, ember betegszik meg. s s ekörül örvénvlik a „csil- egyedül Afrikaban több lagmiriád". A fekete lyuk mint egymillió gyermek hal tömege négymilliószor na- meg maláriában. (Interna­gyobb, mint a Napé. Sűrű- tional Herald Tribüné) nap, kedden délután öt óra­kor tartja összejövetelét az újszegedi KISZ-táborban. (Megközelíthető a 71-es busszal, a Szabó utcai meg­állótól.) Szabó Lászlóné dr. Kompoltí árpavetőmag Tízezrek a strandokon A hőmérséklet 26—30 fok be kellett jegyezni: A városi Vöröskereszt között, tájékoztatott szombat- Sándor 33 éves gyalogos ta- út 89. szám előtt, ahol egy mellett működő Mozgássé- ra a meteorológia. Nem vé- kart helyzetből rohant át az személyautó elütötte. Vajda rültek Klubjában július 23- geztünk utánmérést, de el- úttesten a villamosmegálló- Sándor súlyosan megsérült, án, kedden délután 16 óra- hisszük, hogy kánikula volt, kor kirándulásokkal kap- hiszen a partfürdön ésSzik­csolatos megbeszélés lesz az sóSon 25 ezernél többen „vé­odesszai szolgáltatóház Kö- dekeztek" a forróság ellen, jál-klubhelyiségében. Jó hírt kaptunk a men­tőktől: különösebb, 6Úlyos, KÖRNYEZETVÉDELEM említésre méltó esethez nem A Kínai Népköztársaságban az hívták őket a hét végén, új, 1986-ban kezdődő ötéves terv időszakában nagyobb figyelmet A tűzoltóság tájékoztatasa szentelnek a kornyezelvédelem- szerint js „csupán" anyagi nek — közölték Pekingben a kor- , . ,, . , L. nyezetvédelemről nemrég meg- karról számolhatunk be. Kis­tartott országos konferencián, teleken, a Dózsa György ut­Mlnt « kínai aajtójelentésekböl _ 48 iatt leégett egv 24 kitűnik, tavaly an tartományban ca ala" . 150 súlyos kömyezctvédeLmi negyzetmeteres mellekepu­prablémát oldottak meg. ésmint- jet tetőszerkezete. A tűz ke­e*y30 folyó és tó vize lett ismét letkezéei okát szakértők vizsgálják. A Bakay Nándor utca 48. alatt elektromos tűz miatt szétégett egy IFA teherautó utasfülkéje. A kár 25 ezer forint. Heves megyében megkezd- mint a búza, ezért jól beil­ték a kompolti nemesítésű, leszthető a betakarítás folya­vetőmagnak szánt őszi árpa matába, a hozama, a szemek aratását. A Növénytermesz- teltsége, biológiai fejlettsége tési és Minősítő Intézet egri megfelel a vetőmag iránt tá­területi központjának szak- masztott követelményeknek, emberei ezzel egyidejűlegel- Heves megyében az idén végzik a minősítését. Meg- aratásra érett árpának már állapításaik szerint a kom- körülbelül a 80 százaléka polti árpa igazolta a neme- kompolti fajta. Vetőmagnak Vajdai Ihoz a Kossuth Lajos sugár- sitők számításait: körűibe- mintegy 1100 hektáron tér­iül 15—20 nappal előbb érik, melték. FOTÓSZALON Vasárnap Kecskeméten, az Er­dei Ferenc Művelődési Központ­ban megnyílt a II. Országos Fo­tószalon. A Magyar Fotóművé­szek Szövetsége által rendezett kiállításon a 37 fotószakkör tag­jainak munkáit láthatja a kö- ügyeletén a jegyzőkönyvbe a zönség. A mai fotóművészet fej- knr(.anáw|. mellett eov sú­lóóésé: dokumentáló kiáUítái Koccanasok meueit egy su július n-ig tart nyitva. lyos ,6érüleses balesetet is A rendőrség közlekedési cÁroM, Te Ü vi6v.... MIHÁLY FÁBIÁN RAJZA Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, alatti lakos, hamvasztás utáni hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, sógornő, anyós, PINTEr. LAJOSNE Bálint Etelka életének 77. évében, hirtelen el­hunyt. Temetése július 25-én 15 ónako:' lesz az Alsóvárosi teme­tő kápolnájából. A gyászoló család. Tudatjuk, hogy DOBC' SÁNDOR Boszorkánysziget u. 33/A szám búcsúztatása július 21-én 11 óra­kor lesz P. Belvárosi temető ra­vatalozójából. Barátai. Köszönetet mondun.k a roko­noknak. szomszédoknak, isme­rősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, CZIKORA BELANÉ búcsúztatásán megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a CsongTád Meiyel Lapkiadó Vállalat. Felelős kladő: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: szeged. Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Elófizetbetó a postahiva­tal aknái és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 43 torint. — ISSN: 8133—625 Z

Next

/
Thumbnails
Contents