Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-22 / 170. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 75. évfolyam, 170. szám 1985. július 22., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Kérdőjeles gazdagodásunk U

gy tartják az angolok, a világ legegyszerűbb dolga gyönyörű gyepet csinálni. Mindössze vagy ötszáz évig kell nyírni és locsolni, aztán kész. Lehet, hogy ilyesfajta reflex adta a kezébe a telefont annak a hölgynek, aki a minap aggódva hívott föl: miért nem locsolják a Széchenyi téri parkot? Szárad, satnyul a fű,.. Szóval: miért nem? Alighanem bennem is mocorognak reflexek, csak éppen más, térben közelebbi fogantatásúak. Mert azonnal egy Montecuccoli nevű egyén jutott az eszembe, aki azt állította, hogy három dolog kell elengedhetetlenül a háborúhoz: pénz, pénz és újra csak pénz. Hangot is adtam eme sejtésemnek, aztán megkerestem Sárkány Istvánt, a városi tanács v. b. pénzügyi osztályának vezelöhelyettesét. Hogyan is állunk pénz dolgában? Ö adatokkal szolgált, én meg elképedéssel. Mert amit hallottam, meghaladta várakozásaimat. Tudom, sokan nem szeretik a számokat. Egyetértek velük, mert olykor magam is hadilábon állok az aritmetikával. De néha egyszerűen megkerülhetetlen, hogy az ember ne idézzen adatokat. Kezdjük hát! Például azzal, hogy a város kiadásai 1975-ben valamivel több, mint 1,5 milliárd forintot tettek ki. de 1984-ben már megközelítették a 2,5 milliárdot. Tíz esztendeje az összeg negyven százalékát, azaz, nem egészen 620 milliót fordított a város saját fenntartására, működési költségeire, tavaly viszont már a jóval nagyobb summa majdnem hetven százalékát, azaz, egymilliárd 643 millió forintot vitt el a fenntartás. Többet, mint tíz éve a város összes kiadása volt. De hat mit is kellett fenntartani? Ismét példákat kell idéznem. Például az óvódákét. Amikor Í975-ben 4100 gyermeknek volt helye a szegedi óvódákban, azok fenntartása 26,2 millióba került, gyermekenként 6356 forintba. Tavaly viszont a nem egészen hatezer óvodai hely költsége már meghaladta a 81 milliót, egy gyermekre 13 és fél ezer forintot kellett költeni. Vagy a kórházak fenntartása: 1975-ben a 850 ágy költsége alig haladta meg az 55 milliót (ágyanként 65 ezer forint), 1984-ben viszont a 896 ágy 121,5 milliót vitt el a város költségvetéséből, ágyanként majdnem 136 ezret. És az általános iskolák, ahol tíz éve a 434 tanulócsoport költsége 38,6 millió forint volt (osztályonként nagyjából 89 ezer), tavaly viszont a 646 tanulócsoportra több mint 142 milliót (osztályonként mintegy 222 ezer forintot) kellett költeni. És ebben nincs benne a napközis ellátás, amely 1975-ben 18 millióba, tavaly pedig 75-be került. Gondolom, már sokallják is az adatokat. Mégis, engedjék meg, hogy még egyet idézzek: az intézményfelújításét. Tíz éve erre a célre nem egészen 29 milliót költött a város, tavaly viszont közel 189 millió forintot. Vagyis, az 1975-ös összeg mintegy hatszorosát. A tanulságok föltehetően szinte maguktól kínálkoznak, de lehet, hogy hasznos közösen is körbe járnunk őket. Mert alighanem sajátos kép él bennünk a gazdagodásról. Ismerősömnél találkoztam vidéki, s meglehetősen tehetős, mert szinte éjjel-nappal dolgozó barátaival. Éppen arról beszéltek, hogy lányuk most szerezte meg diplomáját, férjhez is ment, állás is került neki Szegeden. Ök pedig azért vannak itt, mert most építtetik a fiataloknak a házat, elegáns környéken, vagy százhúsz négyzetméteren. A kocsit már megkapták a gyerekek. De kell is ez, hogy a falu se szólja meg őket, ahol a szülői gondoskodást azon mérik, ki, mekkora házat ad a gyereknek. Én meg legföljebb azon meditálok, hogy a két kezdő fiatal, négyezret sem elérő fizetéséből hogy a csodába fogja fönntartani a hatalmas házat meg az autót. Hisz fóliázni nyilván nem fognak. Élnek továbbra is a szülök pénzén? Nyilván... Valahogyan így vagyunk a várossal is. Ha a megtett utat mérjük föl, jószerével csak arra gondolunk, mi épült és mennyi? De hogy azt fönn is kell tartani, működtetni is kell, az már ritkát) jut eszünkbe. Pedig arra is kell a pénz; a bérek, a költségek emelkedésével egyre több. És szerencse, hogy azért egyre több mindenünk is van, amit fönn kell tartanunk. Egy folyamatosan gazdagodó országban mindez talán nem is okozna túl nagy gondot. De hol van manapság folyamatosan gazdagodó ország? Hiszen New Yorkról is azt halljuk, lassan rendőreit és köztisztasági alkalmazottait sem tudja fizetni és takarékoskodni kénytelen az oktatáson is. És itt, Szegeden is hiába van a tanácsnak majdnem egymilliárd forinttal több pénze egy évre, mint tíz éve, új beruházásokra alig futja, mert a régi negyven százalék helyett immár majdnem hetven százalékot visznek el a működési költségek. És amíg a népgazdaság helyzete generálisan nem változik, aligha kerülhetünk jobb helyzetbe! O

nnan indultunk el, hogy nem locsolják a Széchenyi teret. Hogy senyved a gyep, amit pedig, mint tudjuk, ötszáz esztendeig kellene nyírni és locsolni, hogy igazi legyen. Senyved az idei esősebb nyárban is. Dehát, amíg tíz éve 8,6 millió forint kellett a parkok fenntartására, tavaly már 24,6 millió ment el erre a célra. Azóta pedig valamelyest még romlott a népgazdaság helyzete. Lehet, hogy az idén annyi sem jut, mint tavaly. Pedig egy év alatt ismét több lett a gondozandó zöld terület. SZAVAY ISTVÁN Székfíí, fahaj, ustorszíj Szatócsbolt és pékműhely r Opusztaszeren Gazdagodott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: fölépült a tápai Fodor Dávid házának hiteles mása, benne a szatócsooittal és a pékmühellyel. A hajdani falusi kiskereskedők minden olyan terméket, esz.rözt és terményt árultak. amelyeket a lakosság nem tudott előállítani. A szatócsok jelentős része zsidó kiskereskedő volt. Az 1920-as évektől fogva néhány helyi gazdacsalád is megpróbálkozott vegyeskereskedéssel. Tápén a kiöregedett vagy a faluból elköltözött zsidó családok házát leginkább módos gyékénykofák vették meg, s a meglevő boltot tovább vezették. Működési engedélyt Szegeden szereztek. Annak ellenére, hogy az egyes falurészeken több szatócsbolt is volt, mindnek megvolt a maga megszokott vevőköre. A vásárlók és a szatócsok közötti bizalom egyik jele volt a kamatmentes kölcsön és a vásárlás hitelben. Az egykori falusi boltokat hagyományos építésű parasztházakból alakították ki, oly módon, hogy az utcai ablak mellé külső és belső szárnyú ajtót raktak be. A belső ajtó nyílásakor kis rézcsengo jelezte az érkezőt. A bolthelyiség különös, jellegzetes szagát az adta. hogy benne mindent lehetett kapni, a patkószegtől a firnáncíestékig. Az 1930-as évektől fogva egyre több kiskereskedő építette át „utcafrontosra" a házát. Az ily móc^on bővített ház toldott része lett a szatócsboltnak, amelynek bejáratát a .lecsapott" sarokba helyezték. Ettől fogva az ajtókat és a kirakatablakot biztonságosabb vasredőnnyel látták el. Ugyanakkor, a régi épületből egy kis helyiséget raktárnak alakítottak át, ahol a „szagosabb portékákat" tárolták. A szatócsboltoknak viszonylag egyforma és egységes, idővel hagyományos berendezése volt. A hosszú falak mellett álltak a polcos, rekeszes, a fiókos, illetve a rövid árus szekrények, amelyek mindenütt szürkére voltak festve. A falat természetesen fehérre meszelték. A fűszeresen kis zománctáblák hirdették, melyik fiókban mi van. ömlesztve várta a staniszlizást a gyömbér, az árpakása, a majoranna, a székfű, a szegfűszeg. a bors, a köménymag, a fahaj, a szegfűbors és megannyi más fű, mag. A polcos tárolókon különböző használatú és méretű üvegek, tányérok, és bádogedények, dohányfélék, kenyér, pokrócok, kötéláruk, kerti és egyéb szerszámok voltak, a szekrények tetején pedig nagyobb edények, demizsonok és mezőgazdasági szerszámok sorakoztak. A 60, a cukor, a liszt, nagyobb ládákban várta a kimérést. Ezek az alsó szintekben voltak, akár a különböző színű porifestékek, marhanyalósók, lábbelik és egyebek. A szatócs árult kocsikenőcsöt, petróleumot, kasza-. kapa-, valamint más szerszámnyelet, hordókat, dézsákat, ustorszíjat, „medvegiginát" és bocskorszijat, valamint süvegcukrot és sokféle „gyerökbe való cúkort" is. A leleményesebbek tartottak boltjukban textileket, rövid árukat: gombokat, cérnákat, gyűszűket és tűket, de kész ruhát nem. A múzeumjellegű boltban {z úgymond „(('.adásra szánt" portékák nagy része régi szatócsoktól, kiskereskedőktől gyűjtött anyag. Ezeket a Szegedi Kenderfyától. a Szegedi Sütőipari Vállalattól, a Szegedi Textilművektöl, a Centrum Áruháztól, a Malomipari Zsákellátótól kapott árukkal, illetve több egyéni ajándékozó adományaival egészítették ki. A század elején gyakori volt, hogy a pékmester szatócsboltot nyitott. így a sok szatócsáru mellett a saját üzletében árusíthatta a frissen sült kenyeret, és a péksüteményeket. A pék egy nap kezdetben csak egyszer sütött, mivel az időben sokan otthon sütötték a család kenyérszükségletét. A szatócsbolt és pékműhely eredetije Tápén állott. A ház eredetileg parasztház volt. amelyet Fodor Dávid pékmester 1939-ben vett meg az egyik zsidó családtól. Átalakítással bővítette, egyúttal megépítette a süDömötör Mihály felvétele tödét, s a szatócsboltot is attól fogva üzemeltette tovább. Fodor mester általában két segéddel dolgozott a pékségben, a boltot pedig a felesége vezette. A boltot Harangozó János csongrádi építőbrigádia építette föl, berendezését Tápéról, Csongrádról, Felgyőről gyűjtötték, mivel Fodorék anyagát már nem tudták megmenteni. A pékműhely a szegedi pék és szatócs Balogh Károlyéktól való. a hiteles berendezést a szintén pékmester Ördögh Ferenc anyagával egészítették ki. ifj. Lele József Kasza, Hoffer, cséplőgép Aratójáték Zsombón A hét végén igazi kániikulai hőség járult hozzá a zsombói művelődési központ szombatra tervezett aratási műsorának sikeréhez. Minden úgy volt, mint régen, a sokat emlegetett, „boldog békeidőkben". Jó idő, érett gabona, s az arató-cséplö banda is készen állt, hogy felidézze a múltat. A nézősereg apraja még nem látott ilyet. Nekik már a kombájn és a szalmabála-guriga a természetes. A szereplők odahaza délelőtt még gyümölcsöt szedtek, egy részük piacozott. Délután három-négy órakor gyűlt össze a nép a község központjában, a parkban. Előtte a Gyuris zenekar gumiskocsin végigjárta a falut, vérpezsdítő muzsikával csalogatta a résztvevőket. A szervezőknek akadt munkájuk bőven, kétszáz embert kellett az előre megírt forgatókönyv szerinti tennivalókra rábírni. Mészáros János, a József Attila Művelődési Ház vezetője, Gyuris László, a társadalmi vezetőség elnöke, s Kálmán Ferenc, a művelődési központ igazgatója több kilométert gyalogolt a reprezentatív, „szabadtéri" rendezőjeként ... A legkisebbek is kaptak feladatot. Virág Gyöngyi és Gyuris Anita alsó tagozatos iskolások, egy üres szódásballont őriztek rendületlenül, míg nem hozták a telitöltöttet. Utána megtiszlelőbb feladatot bíztak rájuk, ők vitték a kalászokból font koszorút az aratási menetben. A tucatnyi lovas fogat egyik legdíszesebbjének gaz dája, Vass Ferenc a Volánnál dolgozik, forgalomirányítóként. Itt könnyebb dolga volt, csak a sorban előtte álló után kellett hajtani. Szegedi lakos ő, szatymazi tanyával, s a lovak szerete-, tével megáldva. A díszes kocsi, a szép lószerszám a hobbija, s ez is egy alkalom meg járatni a két szép jószágot. Dudás András kaszával, felesége sarlóval és kiskosárral a kezében érkezett a gyülekezőhelyre, mindketten a Taurus vállalat dolgozói. A kasza az apósé, neki már nem kellett igazából aratnia, a felesége is tizennyolc évesen szedte utoljára a markot. Elindult a menet, elöl a fogatok a zenekarral, majd gyalog az aratók, s a kíváncsi tömeg. Az erdő szélén előjátékkal kezdtek. Mert aratni csak úgy lehet, ha vetnek is. A lóval, ekével szántott földbe nyakba akasztott zsákból hintették a magot. S odébb pár méterre már meg is érett a termés, hét kaszás indult a rozstábla sarkában, az ő sarkukban a marokszedök, kévekötök, kévehordók. S a többit nem nehéz kitalálni. A kévék előbb a keresztbe, majd pár perc múlva a kocsira vándoroltak. irány a szérűskert. A Hoffer-traktor addigra javában pörgette a cséplőgép meghajtókerekét, surrogtak a szíjak, jártak a rosták. S a cséplőbanda percek alatt átjáratta a kocsinyi csépelnivalót. A pék már várta a menetet. A zsákokba eresztett szemért frissen sült cipókat adott cserébe. A sportpályán kezdődött csak az igazi- ünneplés, asztalhoz ülhetett a vendégsereg. Az énekkar újra elénekelte aratási dalait, amit a munkavégzéskor már egyenként előadtak. A község vezetői igen gazdag ajándékkal büszkélkedhettek. Előbb Maróti Antal, a szakszövetkezet elnöke a gazdától megkaota a eabonakoszorút. Faragó M. Vilmos tanácselnök a péktől a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret. S mit tesz egy népszerű vezető? Felkérte a péket és segédeit, osszák szét a kenyeret a résztvevők között, hogy ne csak a munka, annak értelme is legyen közös. Ha kenyér van, ezután jöhet az élet többi öröme. Nyolc órakor kezdődött a zenés aratóbál. ki meddig bírta erővel, idővel. A jéggel hűtött italok és az ízletes marhapörkölt is hamar fogyasztókra talált. T. Sz. I.