Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-16 / 165. szám

4 Kedd, 1985. július 16. MIP HOL? MIKOR? „fémmunkás" Vállalat Kitekintő 0 Jungfer András műla­katost 1786. december 24-én felvették a Pesti Lakatos Céhbe. A derék mester rög­tön megnyitotta műhelyét. Ez a vállalkozás a legrégibb jogelődje a mai „fémmun­kás" (ez az elnevezés nem­csak a vállalaté. hanem márkanév is) vállalatnak. A középvállalat még néhány alapítóra szert tett a külön­böző gyáregységek csatlako­zásakor, de ezek közül vala­mennyien az előbbinél ké­sőbb láttak hozzá az iparos­munkához. A legutóbbi négy év egé­szen bizonyos, hogy a vál­ságos jelzővel kerül be a vállalati krónikába. A hazai beruházások csökkenésével lényegesen fogyatkoztak megrendelőik. Alapanvagel­látóik nehézségei miatt gya­korivá és súlyossá vált az anyaghiány. A könnyűszer­kezetes építési programban felépült nagyértékű, nagy sorozatokra képes gváruk kaoacitásdnak csak a töre­dékét tudták kihasználni. Ilyen körülmények között felerősödve hatottak belső gyengeségeik: nem kellően kidolgozott kereskedelem­politikájuk, a műszaki elő­készítés korszerűtlensége, a műszaki színvonal elmara­dottsága, a szerződéses fe­gyelem lazasága, a termék­szerkezet-váltás lassúsága és az emberi munka nem meg­felelő hatékonysága. A brut­tó termelési értékük 3.5 milliárd forintról 1,5 milli­árdra esett vissza. A két­százmilliós eredmény éopen csak az életbenmaradáshoz elegendő. A leépülést nem tétlenül nézte a „fémmunkás" veze­tése. A központ és a gyá­rak kapcsolatában hie­rarchikus viszonyok folya­matos lazítása ficvelhető meg. A vállalati vezetés jog­körébe a stratégiai döntése­ken túl csak az export meg­szervezése, a szerződések megkötése és az elvi Irá­nyítás tartozik. Az operatív döntések a gyárakban szü­letnek. A hét egységnek sza­bad keze van a rendelésvál­lalásban, ármegállapításban, munkaerő- és bérgazdálko­dásban. A tervek kialakítá­sa és jóváhagyása is gyári hatáskörb? került. A „fémmunkás" Vállalat is bevezethette 1983-ban a kísérleti bérszabályozást. Már az első évben határo­zottan javult a vállalkozási készség és a gazdálkodás rugalmassága. Feladataikat a megelőző időszaknál iobb színvonalon tudták teljesí­teni. Az új érdekeltségi rendszer valamennyi eev­ségben kedvezően hatott a dolgozók hangulatára, javí­totta a gyári felső- és közép­vezetők munkájának színvo­nalát. Ebben az évben meg­állt a megelőző gyors lét­számcsökkenés. A kísérleti bérszabályozás egvik legna­gyobb előnye, hogy minden korábbi módszernél gyor­sabban minősíti a vezetés színvonalát, hamar kikény­szeríti a vezetés gvenge pontjainak megerősítését. Ez a „fémmunkás"-nál is né­hány személyi probléma gyors megoldását tette szük­ségessé. A kísérlet legna­gyobb negatívuma, hogy a központi akarat egy év után visszavonta. Néhány héttel ezelőtt a győri propaganda­tanácsközáson Tóth Imre vezérigazgató hangsúlyozta: „Jó lenne, ha a központi gazdaságirányításnak lenne türelme megvárni egy-egy újítás teljes kifutását." A létszámmegtakarító ké­pesség javulásában ennél a vállalatnál is nagv szerepük volt a vgm-ek megalakulá­sának. A megrendelések csökkenésével azonban ne­kik is kevesebb munkát tudtak adni. Tavalytól egy­re gyakrabban kerül sor versenytárgyalásra az azo­nos tevékenységet folytató csoportok között. Több csa­pat szünetelteti tevékenysé­gét. A működő kisvállalko­zások közül több lakossági szolgáltatást vállal! Két évvel ezelőtt döntési jogú igazgatótanácsot alapí­tottak több-kevesebb hasonló jogkörrel, mint az ettől az évtől országosan bevezetett vállalati tanácsok. Az eddi­gi tapasztalatok vegyesek. Ez a vezető testület nem töltötte be igazán a tulajdo­nosi szervezet szerepét. Túl­A pályakezdő fiatalok táppénzéről M. T. szegedi olvasónk fia ügyében kér tájékoz­tatást. Fia az elmúlt év­ben fejezte be főiskolai tanulmányait, cs csak no­vember közepén tudott elhelyezkedni. Nemrég megbetegedett, és munka­helyén a táppénzszázalé­kával kapcsolatosan vita van. hogy hatvanöt vagy hetvenöt százalékos táp­pénzre jogosult-e. Kéri, ismertessük az ezzel kap­csolatos rendelkezéseket. A társadalombiztosítási törvény rendelkezései sze­rint a táppénz egy évig, gü­mőkóros megbetegedés esetén két évig jár árinak, akinek van legalább ugyanennyi folyamatos munkaviszonya. Akinek ilyen nincs, az táp­pénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő időn át kaphat. Például: ha a dolgozó hat hónapon át volt folyamatos biztosított és keresőképtelenné válik, a megbetegedéstől a gyógyu­lásig, de legfeljebb hat hó­napon át lesz jogosult táp­pénzre. A biztosítás ebből a szempontból akkor te­kinthető folyamatosnak, ha abban nem következik be harminc napnál hosszab megszakítás. Kivétel e sza­bály alól az. aki tizennyolc éves kora előtt válik kere­sőképtelenné, továbbá aki az iskolai tanulmányai meg­szűnése után 180 napon be­lül biztosítottá válik, és ke­resőképtelenségéig megsza­kítás nélkül biztosított. Az eddigi hatályos rendelkezé­sek szerint ilyen esetben táppénz hatvanöt százalékos 'mértékben /járt. 1985. ja­nuár 1-től azonban a meg­változott rendelkezés sze­rint a szóban levő pálya­kezdő fiatalok nem hatvanöt, hanem hetvenöt százalékos táppénzre jogosultak. Természetesen vonatkozik a pályakezdő fiatalokra az a rendelkezés is, hogy a táp­pénz mértéke a keresőkép­telenség 31. napjától öt szá­zalékkal, 91. napjától pedig újabb öt százalékkal emel­kedik. Ez utóbbi szabályt, csak arra lehet alkalmazni, aki 1985. január 1. után lett keresőképtelen. Olvasónk levelére vála­szolva közöljük, hogy fia a fenti nendelkezés értelmé­bsn — mivel tanulmányai­nak befejezésétől számított 180 napon belül biztosí­tottá vált és a keresőképte­lenség napjáig folyamatosan biztosított volt — hetvenöt százalékos táppénzre jogo­sult. Abban az esetben, ha további vita merülne fel, olvasónk fia forduljon a vállalati társadalombizto­sítási tanács elnökéhez a 75 százalékos táppénzre való , jogosultságának elismerése végett. Dr. V. M. zott igazgató-központúsága miatt a követelményeket nem engedte maradéktala­nul érvényesülni az egysze­mélyi felelős vezetőkkel szemben. E hiányosságokat a vállalati tanácsnak min­denképpen meg kell szüntet­nie. A hazai fizetőképes ke­reslet csökkenése után a „fémmunkás" Vállalat egy­re több erőfeszítést tett a külföldi megrendelők felku­tatásáért. Sikerült is több mint háromszorosára emel­nie exportját 1980 és 1984 között. Csakhogy ma a fejlett országokba acélszer­kezetet eladni körülbelül olyan nehéz, mint a kö­zöspiaci államokban vajra vevőt keríteni. Ugyanakkor a vállalat vezetése azt is vallja, hogy helyi állandó partner nélkül az arab or­szágokban vállalkozásba fogni a kalandorsággal egyenlő. Ahhoz, hogy a „fémmun­kás" dinamikusan gazdálko­dó vállalattá legyen a kö­vetkező években milliárdos nagyságrendű nyereséget kellene elérnie. Ma évente termékeik 15—20 százaléka újul meg. Ez a hazai ipar­vállalatok között rendkívül magas arány. Műszaki fej­lesztési intézetük, szervező csoportjuk jó munkáját jel­zi a közelmúltban elnyert nyolc vásári díj is. Kiemel­ten foglalkoznak az anyag­megtakarítást célzó megol­dásokkal. A hidegen henge­relt szelemenek kifejlesztése például 42 százalékos súly­megtakarítást eredménye­zett. Az Elektrokolor NBA­eljárás bevezetésével a fe­lületvédelemben évente 420 kilogramm színezüsttel ke­vesebbet használnak. Mégis, még rengeteg a tennivaló. Az eddig elvégzett munka a kezdetnek is alig tekinthető. Célratörőbb piaci munka gyors kialakítására, a vál­lalati eredményesség növe­lésére, a további anyag és élőmunka megtakarításra, a minőségjavításra elengedhe­tetlenül szükség van. Léte­zik-e olyan magyar válla­lat, ahol ezek a feladatok jelenleg nincsenek napiren­den? Bőle István HAZASSAG Laczkó Péter cs Tombácz Mag­dolna, Veszprémi SAndor és Só­lyom Katalin, Lukács Ferenc és Katona Etelka, Nagy Béla és Ár­mány Jusztina Rozália, Gonda István és Fekete Eva Margit, Laczkó Zoltán és Erös Margit, Btró Gábor László es pepó Ju­dit, Andrcjcsik János és Kiss Maria Magdolna. Dobos Gyula és Szabó Ágnes Judit, Horváth La­jos és Révész Ágnes, Farkas Ká­roly cs Szakái Erzsébet, Pálvol­gyl Imre es Józsa Eva. Pádt László és Sráttner Eva. Mészáros Zsolt és Bálint Eva. Varga Já­nos és Kazinczy Valéria, Drubi László és Szabadi Andrea Aran­ka. Barcsik István és Bosnyák Edit. Nagy Károly és Csillag Il­dikó, Tóth László és Gera Ág­nes, Fekete István és Papp Eva Ilona. Decsov Péter és Zádori Il­dikó, Grezsa István és Kovács Ildikó, Kiss Gyula és Miksl Eri­ka Mária. Tutral Ferenc és Tóth Klára Zsuzsanna, Ménesi Imre és Bobály Edit Magdolna. Hódi Gyula István és Jónás Erika, Vas Zoltán és Pozsár Márta, Panyi József és Kafcr Hilda, Szofrán Tamás és Valkat Olga, Tancsik Mihály és Nagy Edit, Vecsernyés Mihály János és Er­dei Klára Ilona, Ordog Vilmos és Hajó-Kálmán Katalin. Somo­gyi György é9 Aóraham Katalin. Arvai Mihály és Tabacsár Irén Mária házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Berkó Lászlónak és Dzkány Erikának Adrienn, Paragi Ist­vánnak és Gácsér Katalin Erz.se­betnek Róbert István. Konkoly Antalnak és Bankó Eleonórá­nak Nóra, Berente Sándor Vil­mosnak és paplogó Zsuzsanná­nak Alexandra Orsolya, Antal Ferencnek é9 Korsós Ilonának László. Forián Lajosnak és Far­kai Katalinnak Zsuzsanna. Laj­kó Györgynek és Szabó Évának Dániel, Szabó Józsefnek és Ma­lecz Judit Évának Adám. Len­gyel Istvánnak és Kisbodrt Er­zsébet Rozáliának Attila Tamás, Borbola Géza Miklósnak és Fá­tyol Ibolya Tlldának Géza Ró­bert. Vass István Árpádnak és Szakala Klárának Veronika. Tóth Istvánnak és Simon Kata­linnak Éva. Nagy Ferenc Tibor­nak és Kakány Margitnak Ani­kó. Czako Tibornak és Fülöp Mária Annának Renáta. Budai Lászlórak és Raj tik Honának Gabriella. Molnár Péter Pálnak Családi események és Hajdú Ildikónak Anita. Var­ga Sándornak és Gemes Évának Zoltán, Kocsis Attila Zoltánnak és papp Évának Zsanett, Csiz­madia Ferencnek és Melegh Editnek Akos. Sziveri Imrének és Komlósi Klárának Marianna. Péter Józsefnek és Matuszka Irénnek Bernadett, Balogh Lászlónak és Auth Eva Ilonának Helga Eszter. Juhász. Imrének és Molnár Erika Erzsébetnek Imre, Tlgyi Zoltánnak és Csongrádi Márt?. Magdolnának Henriett, Buborék Jenőnek és Márta. Ág­nesnek Bernadett, Pajkó József­nek és Tanács Zsuzsanna Gizel­lának Renáta, Czibolya Józsof Ferencnek és Kalmár Mária Magdolnának Mónika. Jójárt Ist­vánnak és Faragó Matildnak Henrietta. Gáspár László Zoltán­nak és Tok Klaudiának Aliz, Ko­vács Mihálynak és Kis-Szabo Zsuzsannának Mónika. Skultétl Jánosnak éa Vöneki Zsuzsanná­nak Péter, Makó Lászlónak és dr. Hoffmann Csillának Csaba László. Hódi Zoltánnak és Szűcs Lilinek Zoltán. Solymosl József­nek és Katona Etelkának Kitti. Krocsek Károlynak és Ris­nyovszky Ibolya Máriának Eve­lin, Vass Sándornak' és Vida Ilona Júliának Renáta Ágnes, Makai Antalnak és Berecz Ilo­nának Anita. Várkonyi István­nak én Paronai Eszter Ilonának Gábor István, Mészáros Zoltán Miklósnak és Patai Ildikónak Tamás Zoltán. Kovács Lászlónak én Zödi Arankának Lilla. Vörös Lászlónak és Valentin Ildikónak László. Szabó Elemérnek és Ber­náth Margitnak Brigitta Olga. dr. Kecsmár Józsefnek és Beko Sa­roltának Adám, Nagy Jenőnek éa Pú lós Évának Adrienn. Papp Istvánnak és Szarmári Katalin­nak Gábor, Kazai Károly Lászlónak és Savanya Ilona Ág­nesnek Károly, Vajda Péternek és Vereá Annának Péter, Ba­logh Jánosnak és Juhász Zsu­zsannának Adám. Orosz Péter­nek és Ferenczl Ilonának Péter, Tóth Józsefnek és Fábián Ágnesnek Krisztián, Sövény­házi Józsefnek és Kis Zsu­zsannának Nóra Zsuz-sanna, Si­mon Szilveszternek és Nógrádi Erika Ildikónak Erika, Vi­dács Péter Józsefnek és Kristó Ágnesnek Ágnes, Stégelmayer Károlynak és Marton Magdolná­nak Ráhel, Németh Ferenc Ist­vánnak és Molnár Valériának Ferenc István. Illyés Józsefnek és Nagy Rozáliának Dávid Ist­ván, Szolnoki Jánosnak és Falu­si Ildikónak Ildikó, Balatoni At­tilának és Dóda Katalinnak At­tila. Vas Károlynak és Vinczc Julianna Rózának Vanda, Varg? Mihálynak és Nagy Margitnak Mihály, Girhiny Jánosnak és Né­meth Ágnes Ilonának János, Sza­kái Istvánnak és Borbély Máriá­nak István, Skultétl Lászlónak é? Murvai Eva Zsuzsannának Linda. Réti Gábornak és Váczi Erika Máriának Dávid novü gyermeke született. IIALALOZAS Csányi Antalné Kotlár Erzsébet, Sándor Györgyné Nacsa Irén, Budai Sándor, Márton Lajos, Tornai István, Kovacsik István, Vlszmeg József, Rója Vincéné Mcnesi Ágnes, Feketo Jánosné Kollár Anna. Beke Istvánné Bo­dó Izabella. Kis Gáspár, Dékány Dezső. Szélpál Lajos Ferenené Fehér Margit. Édenhoffer Fe­renc, Lantos Mihály, Póta Ist­vánné Benczúr Mária. Magdolna. Barna József. Gaál Jánosné Je­néi Mária. Bitó Antalné Szabó Julianna. Becker Sándor József­r.é Török Erzsébet. Dobó Imre. Sánta Ferenc, Török György. Bencsik Sándor, Megyei Kálman­né Marton Julianna, dr. Fehér József Pál, nata Pál, szabó Já­nosné Simkó Margit, Varga Lászlóné Farkas Rozalia, Keszeg Ferenené Komlósi Julianna. Ap­jok István Zsigmond, dr. Harká­nyi Katalin. Papp István Mihály. Szitás Gyorgyné Kis Julianna. Kothencz Mária. Berzsenyi La­josné Fordon Karolina, Révész József, Temesvéri Mihályné Kis Elei. Csá3zár-Putyi Sándorné ördög Etelka, Dani Imréné Új­helyi Rozina. Szalal Imrji, Tóth Imréné Virág Julianna, czlrok Istvánné Csányi Erzsébet, Kecs­keméti Istvánné Farkas Etelka, Gondi Jánosné Gora Viktória. Miklós György, Nővé Lajos Já­nosné Fusz.ek Katalin Matild. Tótn István, Faragó István László. Tóth Lászlóné Jójárt Ro­zalia, dr. Moholi Karoly Egonné Kellé Margit Ida, Polovics János­né Kovács Etelka meghaltak. 1983. JÚLIUS 16., KEDD -• NÉVNAP: VALTER A Nap kel 5 óra 3 perckor, és nyugszik 20 óra 37 perckor. A Hold kei 2 Orz 56 perckor, és nyugszik 20 óra 1 perckor. VIZALLAs A. Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 272 cm (apadó). HATVANÖT ÉVE halt meg Benczúr Gyula (1844— 1920) festőművész, a Maigyar Tu­dományos Akadémia tiszteletbe­li tagja, a 19. századi magyar történeti festészet jelentős alak­ja. Múködéso nyomán a repre­zentatív portré a századforduló kedvelt és tanítványai által to­vább müveit mütaja lett. Halála után szülőfaluját Benczúrfalvá­nak nevezték el. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Abigél, I—II. (színes, ma­gyar, dupla helyár!), délután ne­gyed 4 és fél 6 órakor: Az iste­nek a fejükre estek (szines, m. b. botswanai, II. helyár!), este háromnegyed 8 és 10 órakor: Éden boldog-boldogtalannak (színes, m. b. francia. II. hely­ár. 16 éven felülleknek!). Fáklya: délután háromnegyed 3 és háromnegyed 6 órakor: Abigél, I—II. (szines, magyar, dupla helyár!). Szabadság: délután fél 4, há­romnegyed 6 és esto 8 órakor: Altatódal nászagyon (szines. m. b. olasz, II. helyár, 16 éven felülieknek!). Kiskörössy Halászcsárda, Kert: esto 24 órakor: UFO Arizonában (színes, amerikai, m. b. III. hely­ár!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszt fel, se­bészeti felvetell ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. I.). urológiai felvételi Ugyeletet a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától röggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi Jáno9 sgt., 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggol fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 29. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órálól reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7­töl hétró reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 11-420. SOS LELKISEGELY­SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 14.30 17.30 17.45 17.55 18.15 18.45 19.15 19.25 19.30: 19.55 20.00 20.45 20.50 20.55 22.35 8.25 8.30 9.40 10.00 10.25 11.45 ÚJVIDÉK Nyári délután Tv-hiradó magyarul Reklám Tv-híradó 1„ szerb­horvátul Gyermekműsor Vajdaság harcban Rajzfilm Reklám Tv-híradó 2., magyarul Reklám Tiz évvel később Lottó Reklám Játékfilm a zágrábi stúdióból Tv-h(nadó 2., szerb­horvátul SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1. Tv-torna — (ism.) Szünidei matiné Játék műalkotásokkal — 6. — (ism.) Delta — (ism ) Álarcban — NDK tv-film­sorozat — 5. — (ism.) Képújság ESJ?x1 13 14 17. 20 EHZf/j BUDAPEST I. 8.20: Tv-torna — (ism.) 8.25: Szünidei matiné 9.30: Játék műalkotásokkal — 5. — (lsm.) 9.50: Lottósorsolás 10.00: Álarcban — NDK tv-fllm­sorozat — 4. — (ism.) 11.10: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Tisztelet Uzbegisztánnak — dok.-film — 1. — (ism.) 17.25: Három nap tv-műsora 17.30: Nemcsak nőknek 17.50: Mesterdallamok 18.25: Képújság 18.30: Sportmúzeum 18.50: Mini-Stúdió '85 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 10.00: A fekete álarc — spanyol kalandfUmsorozat — 3. '.1.00: Stúdió '83 12.00: Kockázat 12.30: Tv-hiradó 3. 22.40: Himnusz BUDAPEST 2. 8.05: Képújság 18.10: Károly és a sült pulykák — mesejáték 18.30: Körzeti adások: Budapest, Pécs, Szeged 19.05: A kondor szárnyán angol filmsorozat — 2. 20.00: Beethoven-ciklus — 3. — NSZK filmsorozat 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Vívó világbajnokság 22.40: Képújság BEI.GRAD 1. 17.30: Magyar nyelvű tv-napló 17.50: Videooldalak 18.00: Hírek 18.05: Tv-naptár 18.15: A tarka autóbusz — adás gyermekeknek 18.45: Thommy's pop show exlra 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Belpolitika 20.45: Lottóhúzás 20.55: Házasság árnyékában — német Játékfilm 22.35: Tv-napló BELGRÁD 2. 19.00: A lehetséges határán — tudományos sorozat 19.30: Tv-napló 20.90: Népi muzsika 20.50: Hírók 20.55: A szabadság útjain — dok.-adás 21.40: Nyitott könyv 22.10: Atlétikai hármasviadal — Olaszország­Jugoszlávia—Ciprus 22.30: Atlétikai hármasviadal — Wales—Jugoszlávia­Ciprus KOSSUTH 20: Társalgó 44: Nóták 05: Diák félóra . . . 35: Éneklő Ifjúság 48: Muzsika gyerekeknek 03: Népdalcsokor .39: Védett férfiak — Róbert Merle regénye — l. — (Ism.) 30: Ki nyer ma? 45: Henryk Szeryng két hegedűversenyt Játszik 36: Magyar művészek operett? felvételeiből 10: Magyarán szólva 25: Orvosi tanácsok — a gombákról 30: Dzsoszmelódiák — az L. A. 4 együttes felvételeiből 00: Elő világirodalom: Hollandia — 5. 19: Ránkl György műveiből 05: Látogatóbán ,00: Vízparti történet — epizódok Si Naj-an regényéből — 3. 33: Végvári Rezsó: Népda'.­szvlt 45: A Szabó család 15: Magyarország '85 — A gödi fészek IS: A magyar opera ái.Mt nyomában — 9. 44: Nótacsokor 30: Orvosok a halálozási statisztikáról 20: Tiz perc külpolitika 30: Nyelvrokonaink zenéjéből — 1. 53: Építészeti kultúránkról ,02: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek 10: Várkonyi Mátyás dalaiból PETŐFI 08: Slágerműzeum .50: Tíz perc külpolitika .05: Napközben — zenés délelőtt ,10: Behár György fúvós­müveiből .30: Lakatos Sándor népi zenekara Játszik 05: Popzene sztereóban .00: Németh József énekel .15: Fiatalok muzsikálnak .35: Sanzonok .45: Régen találkoztunk — (ism.) .05: Három népdal­feldolgozás 20: Könyvről könyvért 30: Csúcsforgalom 30: Történetek állatokról 25: Gramofonsztárok: Nat Gonella felvételeiből 05: Csak fiataloknak! 00: Elvis Presley összes felvételei — 29. 36: Legkedvesebb verseiből válogat: Lőte Attila 05: Indul a bakterház — Rideg Sándor regénye — 1. 33: Berki Géza gitározik 48: Az élő népdal — (ism.) 58: Filmfül — 7. 20: A mai dzsessz — Dresch Mihály fölvételeiből 00: — 30: Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR 08: Kamarazene 03: Zenekari muzsika .40: A windsori víg nők — részletek Nicolai operájából 31: A Kölni Rádió Nemzetközi Kórusversenye — 4. 05: Világhiiiup 20: Magyar Irodalmi arckép­csarnok — Nagy László költészete — 4. 38: Cage: szonáták és közjátékok zongorára 42: öt évszázad táncaiból 30: Labirintus 45: Vitorlák — muzsika gyerekeknek 00: Üj Melódia lemezeinkből — Glazunov: Vili. szimfónia 49: Történelmi operákból 44: Bach kamaraszonátái — 1. 30: Na maternjom jeziku — a Magyar Rádió szerb­horvát nyelvű nemzetiségi műsora 05: In der Muttersprache — a Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 33: A Svájci Olasz Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye, vezényel: Ármin Jordán 20.50: Bellini: Beatrice di Tenda — kétfelvonásos opera 22.16: Gyárfás Endre versei — 12 19 19 i •

Next

/
Thumbnails
Contents