Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DMA ORSZÁG 75. évfolyam, 164. szám 1985. július 15., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Nyári beszélgetések É

vszakunk megjelölésére, jobb híján, már évek óta, de az idén különösen a letépett naptárlapokból következtetünk. Mert az időjárás függetlenítette magát elvárásunktól. Előítélettől mentesen mondom, hogy telünk—nyarunk szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokat mutat, s csak nyomokban van jelen a megnyugtató közép. Lehet hallani, mindig is ilyen volt, csak korábban nem vettük észre — de lehet azt is hallani, manapság semmi sem az igazi, miért pont az időjárás maradjon a megszokott? Derűre ború, s viszont következik, miként kedélyünk hullámzik. • „A nemzetközi helyzet fokozódik" mondogatta egy titkos fő-förendőr Bacsó Péter rémisztően nevetséges filmjében, és mind többünknek jut ilyesmi eszébe, a nagy világ dolgait szemlélve. Terroristák és értelmetlen háborúk, háborús fenyegetések és fenyegető hadikiadások a híradások és nemzetközi tájékoztatások visszaköszönő elemei. Derűre ok alig, legföljebb a bizonytalan vigasz: mindig is ilyen volt. Kis hazánk szokott vidékeit járva, mostanában sokfelé találkozni azonos témáról diskuráló emberekkel. Végre a focin kívül más is összehozza a Város és vidékét — kommentálja egy tiszteletlen fráter ezt a nagy odafigyelést honi dolgainkra. De valóban, még mindig és majd mindenki, félszemmel legalábbis, oda-odapislanl a választásokra. Ki-ki örömmel, hogy lámlám így történt, mert sokan így akartuk, ki sértődötten, mások netán csodálkozva, hiszen meglepő volt számukra ez a nagy aktivitás. Most hát van mit megbeszélni, ahogy valaki találóan megjegyezte, a sorokat újrarendezni. A változás mértékét megítélni korai még, hiszen nemegyszer tapasztalni, hogy a jelenben kicsinynek tűnő elmozdulások később korszakhatárnak bizonyultak. Ma már úgy emlegetjük az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének induló évét, mint amikor egy űj szakasz kezdődött a szocializmus építésében. S bizonyára igazunk is van. Természetesen sokan és sokféle módon kísérelték meg fékezni, sőt befagyasztani a gazdaságirányítás átalakításának folyamatát. Mert érdekeik vagy meggyőződésük ellen hatott. Am az elmúlt bő másfél évtized gazdasági tapasztalatait azoknak politikai bátorságát igazolta, akik megértették a szükséges lépések elkerülhetetlen kényszerét, ezért kellő bölcsességgel és mértéktartással cselekedtek. Lenin ilyen értelemben beszél a politikáról, mint művészetről, amikor a vezetés hozzáértőén igazgatja az államot és a gazdaságot. Ezt a szakszerűséget pereze nem lehet csupán a legfőbb vezetés, az országirányítás szintjén gyakorolni, miközben a köznapi életben vagy középszinteken maradhatnak a hozzá nem értő fecsegők. Mert miként évezredek óta közismert — legföljebb egyénenként hihetetlen —: a dolgok tényleg összefüggenek a társadalomban. Persze, ha igazságosak akarunk lenni, akkor ezt az embereket és hivatalokat kölcsönösen szorító együvétartozást nem kellene feledni, valahányszor mutogatunk egymásra. . Mostanában talán több alkalmunk van beszélgetni, mert a nappal hamarabb is kezdődik, későbben is ér véget. Tény, hogy már reggel fél hatkor és este tizenegykor még vidáman ordítozunk egymásnak, jó idő esetén a járdáról, esőben a kapu alól. Hadd hallja a dolgozótárs, az álomszuszékot meg legalább pukkasztja. Egyébként is motorosok, buszok, robogók, autók — szóval helyi viszonylatban nagyvárosi forgalom. Városi embernek ez a nyüzsgés valamiként hozzátartozik a hétköznapjaihoz, megszokta. Mégis fölötlik olykor, hogy nem túl sok ez a jövés-menés? No, nemcsak a közlekedésben, hariem az élet egyéb dolgaiban: ünnepségben, elnökségekben, nyári utazásokban? Ezeken a mostani beszélgetéseken újab ban gyakran hallani a teljesítményelvre Annak alapján minősítsünk, mondják, 1 mit tesz le az asztalra. Milyen jó gond; lat. örvendezünk, de aztán némi bizony talansággal hozzátesszük, na, és ki lát hatja ezt az asztalt? Hiszen, ami szerin tem nagyszerű produkció, az más szem üvege mögül esetleg csak gyenge köze pes? És természetesen megfordítva is ígj van, pontosabban szólva, lehet, hogy ; főnök gyenge kalkulusa ellenére igeni.. sikere lesz az ötletnek! Persze, ha ténylej összefüggenek a dolgok, ezen nincs is mi csodálkozni, legföljebb halkan kárörvendezni. Teljesítményeinket oda kell állítan a társadalmi nyilvánosság elé, bármilyer. kellemetlen következményekkel járhat ií a jó szándékú, ám üresjáratba keringő produktumok lepontozása. Az érthetőség kedvéért is, önvédelemből is, szelíd példát mondok, amikor a; egyetemi fölvételi vizsgákra hivatkozok. Számos pályázó hozott maximális pontszámot a középiskolából, s ennek alapján méltán bízott sikerében, ami azonban többeknél elmaradt. Becsapottnak érezte magát a diák, aki bízott, a szülő, aki mát tapasztalatból tudta, mi a tét, és az egyetem is, mert az iskola minősítése nem a tényleges szakismeretet tükrözte. Dőre dolog lenne általánosságban azon meditálni, vajon ki a hibás? Valószínűsíthető, hogy többen, is a résztvevők közül. Azon 6em érdemes most keseregni, hányan vágnak bele az ilyen próbatételbe kellő önismeret híján, majd indulnak életüknek terhelő kudarcélménnyel, nyomasztva őzzel környezetüket is. Érdekesebb, vajon a példaesemény szereplői közül hányan tűnődnek el saját felelősségük mértékén? A legfontosabb pedig, hogy közülük vajon hányan fogják megváltoztatni munkájukat, s ezáltal életüket is, a helyes kiút érdekében? Vegyük a dolgokat, mint azok vannak, és nem mint azoknak lenniük kellene — mondják, s ez kedvenc gondolata volt Széchenyi Istvánnak. Vigyázat, ez nem fölmentés a politikai cselekvés alól, nem lehúzása jobbratörő eszméknek, éppen hogy nem. Kínosabb, ám fölemelőbb is egyben: a valóság tudomásulvétele. Példánk sikamlós fogódzóján kapaszkodva hány tudós elme foglalkozik nálunk pedagógiával! Nagyszerű határozatok tömkelegét ünnepeltük már, könyvek zengték a pálya dicséretét — és mégis, évről évre bekövetkezik a törés, sokak életútján. Pereze megint a kísértő kettősség: sokak sikert érnek el, az ő történetük sem kevésbé érdekes, avval is lehetne példálózni. Ám ezek a nyári beszélgetések már csak ilyenek. Nem azon örvendeznek, amit elértünk, hanem ami még előttünk van vagy lehet. A

televízióban valamelyik este vonzó külsejű osztrák szociológus fejtegette, mennyi fajta baj, nehézség nyomasztja, fenyegeti a világot. Ráadásul mindezt tudományos munkája eredményeként közölte velünk, tehát nem ült fel az egyébként erről folyó szóbeszédnek. Kíváncsi riportere megkérdezte tőle az eszmefuttatás végén, na és mi lenne a megoldás, mit kellene csinálni, hogy kikerüljünk a kátyúból? A kutató tiszteletre méltó szerénységgel válaszolta, hogy nincsenek birtokában sem ő, sem más, a csodaszernek, amely egyetlen, csapással megoldja a világ bajait. Föltehetőleg azért, mondta, mert nincs is ilyen csodaszer. Egyetlen javaslatot tett: javítani szükségeltetik az emberi kapcsolatok minőségén, ettől sok minden előbbre jutna. Más szóval, ahogy mifelénk mondják, többet kéne törődnünk egymással. Erre biztosan jók ezek a nyári beszélgetések. Tráser László Nagyállomás, vasárnap délelőtt Akik munkával ünnepeltek — A nagyfőnök is munkával ünnepli a vasutasnapot? — Én vagyok az ügyeletes tiszt — mondja Löki Béla. ötvennégy óta vasutas. Szolnokon kezdte, nem sokkal azután, hogy közlekedési mérnöki diplomáját megszerezte. Később Szentesen. Tapolcán, Veszprémben, majd ismét a Kurcaparti városban volt vontatási főnök. — Szentesi lányt vettem feleségül. Azt hittem, meg is ragadunk abban a városban, de nem így volt. Békéscsabára kerültem, aztán meg Szegedre. Hetvenkilenc júliusa óta vagyok körzeti üzemfőnök. — Hány embert irányit? — Ezerhétszázat. Százötvennel kevesebbet, mint amennyit szeretnék. Munkaerőhiánnyal küzd a vasút. — Az okok? — Éjszaka is dolgozni kell, vasárnap is, ünnepnap is, még vasutasnapon is. Tóth Viola vasúti tiszt jön, hogy informálja Lókit. mi történt az éjszaka és kora reggel az üzemfőnökség területén. írnak, jegyzetelnek. Előkerül egy méreteivel tiszteletre méltó napló is. És beleírnak minden fontos adatot. — Sok az adminisztráció? — Sok. Több csak utasításból van. Lóki kinyit két szekrényt. Könyv, könyv hátán. — És ezek csak a legfontosabbak. A többit a szakszolgálatoknál tartják. A mai vonatok? — szól oda Violához. — Rendesek. A kifejezés vasutasul van. Azt jelenti, hogy pontosan érkeznek a személyszállító vonatok a nagyállomásra. A pesti gyorsot Lukács Gyula hozza a VN3 1933-as .villanymozdonnyal. — Kellemes utam volt, bár mindegyik ilyen volna. Szép volt az idő, nem kellett sehol sem vesztegelni, nyitottak a jelzők. — Mióta vezér? — ötvenhétben kezdtem. Mozdonyvezető tanoncként. Vagyis fűtő voltam ... Aztán kitanultam az összes gőzöst, míg villanymozdonyra kerültem. — Mikor kelt ma? — Kora hajnalban jöttem el Gödről, s ha minden jól megy. este hétkor már otthon is leszek. Csak visszaviszem a Nyugatiba a délutáni gyorsot. A konténer-pályaudvaron nagy a sürgés-forgás. — összesen száznegyven óriás konténert indítunk útnak ma — mondja Muladi József kereskedelmi főnök. A terminál vezetője, a hajdani kitűnő labdarúgó, Tihanyi Zoltán az itteni ügymenet rejtelmeibe igyekszik bevezétni. Az adatokat egy Robotron típusú számológépben őrzik. A gépet minden ott dolgozó tudja kezelni. — Ez is egy szakvizsga — mondja Pintcrné Tajti Má-: ria. — Azt beszélik, hogy vasutaséknál nagyon sokat kell tanulni — mondom. Apró sóhaj a válasz. Szilágyi Sándor kocsivizsgáló éppen telefonál. — Jobb volna otthon, vagy ünnepelni a kollégákkal, de hát a szolgálat az szolgálat — mondja. Nyolcvanan dolgoztak vasárnap a nagyállomáson. Munkával ünnepeltek. A forgalmi irodában Tóth Hona teljesített szolgálatot, ö még újoncnak számit, csak egy éve szolgál a vasútnál. — Hányig dolgozik? — Délután ötig. Lóki elneveti magát. — Ilyet mondani egy vasutasnak? Ugye tizenhét órát akart mondani. A fiatal forgalmista elpirul, közben egy pillanatra bejön Lukács Gyula is, és felhajt — sör helyett — egy nagy korsó hideg vizet. Lóki pedig tesz egy szinte teljesen reménytelen kísérletet arra, hogy megtanítson a vasúti rendfokozatokra. Fölemeli az általam palacsintasütőnek ismert indítótárcsát. s a nyelével mutogatja a táblára rajzolt parplikat. Van belőlük vagy negyvenféle. És megszólal a hangosanbeszélő: „Laci, a tizenháromtizenhetesre kell a postakocsi is, vasárnap van." És Laci bizonyára tudja. Petri Ferenc