Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

84 Szombat, 1985. június 1. VÁLASZTÁSOK MAGYARORSZÁGON A

z „őszirózsás forradalom" kormánya az 1918. évi I. Néptörvényben gondoskodott az általános, titkos, most már a nőkre is kiterjedő választójogról, amely csupán a férfiaknál 21, nőknél a 24 éves korhatártól függött, de a nőknél még az irás-olvasás ismeretét is megkövetelte. A törvény a számítások szerint mintegy kétszázezer, elsősorban falusi nőt fosztott meg a választás lehetőségétől. És nem elégítette ki ez a törvény az ország férfi ifjúságát sem, hiszen a 18 évesek, akik közül nem kevesen megjárták már a frontok poklát is, és igazán felnőtté váltak, nem szavazhattak. Meg is kezdődött a választások előkészítése, megkezdődött a különböző pártok közötti harc. Az 1913 novemberében alakult Kommunisták Magyarországi Pártja nem indulhatott rajtuk A párt vezetőit letartóztatták, a pártot félillcgalitásba, valójában illegalitásba szorították. A régi közigazgatás készítette elő a választásokat, ezzel eleve a polgári pártok kerültek előnybe. A Vörös Üjság még a választási küzdelem előtt rámutatott: „A nemzetgyűlési választásokon a szociáldemokratákkal szemben a polgári pártok nagy-nagy többséggel fognak győzni. A polgári ellenforradalom korlátlan szabadsággal szervezkedik... a szolgabíró terror, a papi uszítás akadálytalanul folyik. Ha valaha azt hihette a Szociáldemokrata Párt, hogy parlamenti többség útján egyszerű szavazással kisajátíthatja a kapitalizmus osztályállamát, és kiépítheti a szocialista államot, ennek a naiv ábrándnak az orosz, most pedig a német és osztrák példa után vége." E választásokra azonban nem került sor, 1919. március 21-én vértelenül győzött a proletárforradalom. És a következő vasárnapon, 1919. március 23-án, a magyar történelem o felejthetetlen napján az Országház téren több mint 100 ezer ember köszöntötte a két nappal korábban kikiáltott Magyar Tanácsköztársaságot. Ebben az időben még nem voltak hangszórók, s a százezernyi emberhez egyszerre több szónoknak kellett beszélnie. Kun Béla. Bokányi Dezső, Garbai Sándor a munkások vállán állva beszéltek, Böhm Vilmos hadügyi népbiztos egy automobil tetejéről. Hamburger Jenő és Nvisztor György a Földművelésügyi Népbiztosság. Vágó Béla pedig az Igazságügyi Palota erkélyéről tartott szónoklatot. Az egész tér visszhangzott a proletárdiktatúrát, a Forradalmi Kormányzó Tanácsot, a Szovjet-Oroszországot, a III. Internacionálét é« Lenint éltető kiáltásoktól. S az 1919-cs esztendő azt is bebizonyította, az általános, titkos és egyenlő választójogot is csak bolsevik forradalom útján lehet elérni. Áprilisban, a magyar történelemben először, mégpedig titkos választásokon a szavazóurnákhoz járulhattak a magyar dolgozók. A fiatal Magyar Tanácsköztársaság vezetőinek volt bátorságuk és bizalmuk a választó, a nép elé állni. Mintegy négy és fél millió választásra jogosult járulhatott az urnákhoz, bár a terület jóval kisebb volt, mint amekkorára a Wekerle-kormány annak idején a kétmilliónál alig valamivel több választásra jogosultat tervezte. A volt uralkodó osztályok tagjain kívül választhatott minden magyar állampolgár, nő és férfi, aki betöltötte 18. életévét. A tnnácsválasztások napjáról a Vórös Üjság így kezdte beszámolóját: „1919. április 7. — Az első választás nagy történelmi dátuma, amikor végre a dolgozók az igazi államfennlartók, munkásférfiak és nők választottak Magyarországon. Gyönyörű, verőfényes tavaszi nap, amelyen a proletariátus felszabadult tömegei megpecsételték az emberibb és igazságosabb világhoz való jogukat, és hitet tettek a Tanácsköztársaság, a kommunista állam mélységes akarása mellett." A lehető legdemokratikusabb módon létrehozott községi, kerületi, megyi i tanácsok rövidesen megkezdték munkájukat, s egyebek mellett megválasztották a Tanácsok Országos Gyűléfének küldötteit is. A Tanácsok Országos Gyűlését 1919. június 14-re hívták össze. Az előző két napon a képviselőházi teremben a •pártkongreszszust tartották meg. Az épület, amelyet' az úri Magyarország képviselői önmaguknak, a saját dicsőségükre építettek. ezúttal először fogadta be falai közé az ország igazi képviselőit. Az fllésuernr\et vörös drapériák díszítették. Az elnöki errelvén/ fölött, a korona helyén, a szíve fölött ötágú csillagot viselő, frigiai sapkás munkás alakja szimbolizálta a megváltozott Magyarországot. T

anácsköztársaságunk leverése után választásokkal törvényesítették a fehérterroristák rendszerét. Az antant megbízottjai saját hazájuk közvéleményének megnyugtatására sürgették a választások kiírását, s ragaszkodtak egy meglehetősen demokratikusnak tetsző szavazati joghoz is. 1920 januárjában választójogot kapott a 24 éven felüli, hatévi magyar állampolgársággal, féléves helyben lakással rendelkező lakosság, de a nők csak akkor, ha írni-olvasni tudtak. Több mint hárommillió szavazó járulhatott az urnákhoz, ám a nemzeti hadseregnek nevezett íehérterrorisla-kül initmények gondoskodtak róla, hogy csak Horthy tiszti bandája számára megbízható jelölteket válasszanak meg. A szociáldemokraták részvételét azzal tették leheletlenné, hogy letartóztatták képviselőjelöltjeiket. Végül a pártvezetőség úgy döntött, hogy kilép a kormányból, és a választásokon sem vesz részt. Azok pedig úgy zajlottak le, ahogy elképzelték. A képviselők Horthyt kormányzóvá választották, majd az 1921. évi III. tc.-kel immáron „törvényesen" is törvényen kívül helyezte a kommunistákat a nemzetgyűlés. Azé4 nevezték így, mert egyelőre még nem voltak megfelelőek a viszonyok az arisztokratákból, főpapokból, nagybirtokosokból álló felsőház visszaállítására, s országgyűlésnek az urak csupán ezt a kétkamarás rendszert tartották. Kél, esztendő múlva a rendeleti úton életbe léptetett új választójog lényegesen csökkentette a válaszlók számát. A korhatár maradt, de tízévi állampolgárságot, kétévi helyben lakást, különböző iskolai végzettségeket írtak elő. S a legfőbb változás: a választásra csupán Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban került titkosan sor, másutt ismét nyíltan szavazott a lakosság. A rendelet a munkásválasztók számát csaknem egymillióval csökkentette, ám a kormánnyal való megegyezés után jelölteket állító szociáldemokraták mégis 25 képviselővel kerültek a parlamentbe. Jellemző, hogy egyetlenegy mandátumot sem szerezhettek a nyílt kerületekben, viszont a 30 fővárosi mandátumból 13-at szociáldemokraták kaptak. A liberális polgári pártok is 14-re növelték előbbi 0 képviselőjük számát. S bár e baloldali padsorokban ülő honatyák vigyáztak rá. hogy felszólalásaikban magának a rendszernek jogosságát ne tegyék kérdésessé, a kormánypárti többség! 1925-ben új választójogi törvényt fogadott cl. A választók aránya a lakossághoz képest a korábbi 29,5 százalékról, 26,6 százalékra csökkent, és a 245 képviselőből 199-et nyílt szavazás alapján választottak. Az így létrehozott képviselőház fogadta el Bethlen miniszterelnök által a felsőháznak, a főrendiház utódának megszervezéséről szóló XXII. törvényjavaslatot. 1926-ban még úgy rendelkezett a törvény, hogy ha az országgyűlés két háza nem tud megegyezni valamely törvény szövegében, úgy a képviselőház a felsőház hozzájárulása nélkül is jogosult az általa elfogadott javaslatot kihirdetésre a kormányzó elé terjeszteni. Mintegy egy évtized múlva, 1937-ben azonban a felsőház jogkörét kiterjesztették, s a főrendeknek, a ríagykapilalistáknak joguk volt bármelyik törvény megalkotását megakadályozni. Előzőleg törvénybe iktatták a kormányzói jogkör további kiterjesztését. Horthy a jóváhagyásra felterjesztett törvényt kétszer is visszavihclte, s az országgyűlést fel is oszlathatta. Az országgyűlés elvesztette azt a jogát is, hogy a kormányzót felelősségre vonja. Ezzel az államfő abszolút vétójoghoz jutott, arra a nem várt és a valóságban soha be nem következett esetre, ha szándékával ellentétes törvényt hoztak volna a törvényhozók. A kormányzó negyedszázad alatt többször is feloszlatta a Házat, hogy a belpolitikai válságokat megoldja, s hűséges embereinek lehetővé tegye, hogy kellemetlenné vált ellenfeleiktől megszabaduljanak. A parlamentben folytak csaták, de csak az uralkodó osztályok különböző érdekű rétegei között. Jellemző, hogy miként vélekedett a Magyarország cimű napilap az 1935-ös választások előtt: „Az urnák elé járul a nemzet, hogy szavazatával összehívja az új nemzetgyűlést. Mit érzünk a sorsdöntő vasárnap előtt? Nincs egvéb mondanivalóm: essünk túl raita, ilvcn érzésekkel ülhetünk be egv világtól elmaradt vidéki fogorvos székébe: Essünk túl rajta." A választási törvény szerint csak az indulhatott, akinek jelölését legalább a választók 10 százaléka — ajánlási iven — aláírásával támogatta. Vagyis négy-öt jelölt esetében már a választók fele előzőleg aláírásával nyíltan megvallotta pártállását. Az aláírásokat a választási főbiztosok bírálták felül. A választási főbiztosokat viszont a kormány nevezte ki. így aztán a kormánypárt listáin nyugodtan szerepelhettek „holt lelkek" — már régen a temetőben nyugvó, vagy soha nem létezett választók, de az ellenzéket kényszerítették, hogy a szükséges aláírások kétszeresét-háromszorosát tartalékul megszerezze. Még a legjobb indulatú választási főbiztos is legalább az aláírások egyötödébe belekötölt, s érvénytelennek jelentette ki. Az 1939-es választást végre titkosan tartották; a kormány már nem vállalhatta többé a nyilt szavazás szégyenét. Csakhogy az 1938. XIX. tc. rendelkezései tovább szűkítették a választók számát. Választójogot csak az a 26 éves férfi, illetve 30 éves nő kapott, aki legalább tíz éve magyar állampogár volt, igazolni tudta, hogy hat év óta ugyanabban a városban, községben lakik, s elvégezte az elemi iskola hatodik osztályát. A hatóságoknak ezenkívül joguk volt a kommunistagyanúsnak ítélt állampolgárokat egyszerűen kihagyni a listáról. Az új választókerületi beosztással is fontos fegyver került a kormány kezébe. A belügyminiszter — törvényellenesen, sajátos jogi érveléssel — csupán három héttel a választás napja előtt adta ki az új kerületi beosztást, amelyet a kormánypárt természetesen már jóval előbb ismert. így aztán olyan előnyhöz jutott, amelyet az ellenzék nem hozhatott be. A kormányt mégis kellemetlen meglepetés érte: a nemzeti-szocialisták nem indultak mindenütt, mégis megkapták az összes leadott szavazatok negyedrészét. Féktelen demagógiájukon kívül része volt ebben a náci pénznek is. Az egyes nyilas képviselőjelöltek választási költségeit a különböző német bankok soha vissza nem fizetendő, egyéni kölcsönök formájában finanszírozták. A Gestapo pedig Svájcban, ügynökök útján félmillió pengőt vásárolt fel, amelyet' aztán a budapesti német követségen, az Úri ulcában osztottak szét a kopogtató zsoldosok között. B

udapesten még a hitleristák és a nyftasok garázdálkodtak. amikor az ideiglenes nemzetgyűlés megalakult a debreceni oratóriumban. 1945 szeptemberében már Budapesten, az Országházban folytatta munkáját. A háború vihara alaposan megtépázta az épülelt't, de a teremben forró hangulat uralkodott. Itt vették tudomásul, s emelték törvényerőre azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az ideiglenes kormány a debreceni üléstől kapott felhatalmazás alapján hozott. így a Németországnak szóló hadüzenetet, a Szovjetunióval kötött fegyverszünetet, a népbíróságról hozott kormányrendeleteket, s a nagybirtokrendszer megszüntetéséről, és a földműves nép földhöz juttatásáról szóló kormányrendeletet; s megalkotta az új választójogi rendeletet, amely megadta a titkos választójogot minden 20 évesnél idősebb magyar állampolgárnak, továbbá mindazoknak, akik a németek, vagy a fasiszták elleni harcokban részt vettek, s 18. életévüket betöltötték. Két, a többpártrendszer alapján megtartott választás következett ezután. 1945 novemberében a Független Kisgazdapárt — amely mögé felsorakozott akkor a hazai, sőt a nemzetközi reakció is — megszerezte a szavazatok 54 százalékát, s ezzel az abszolút parlamenti többséget. A Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyaránt 17—17 százalékot kapott. A kővetkező választáson, 1947. augusztus 31-én már a Magyar Kommunista Párt lett a parlament legnagyobb pártja, 100 képviselője jutott az országgyűlésbe. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front választási szövetsége (tagjai: a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a jobboldaltól megtisztított Kisgazdapárt, és a Nemzeti Parasztpárt) összesen a szavazatok 68 százalékát, s a mandátumok 66 százalékát kapta. A jobboldal — többek között Sulyok pártja — egy ideig még ulódvédharcot folytatott, s aztán végképpen elvesztette a történelmi csatát. Mert ezekben az esztendőkben, hónapokban gyakran behallatszott a tömegek hangja az ülésterembe. Ahányszor a reakció nehézségeket támasztott, a kommunisták a tömegekhez fordultak. így történt ez 1916. március 7-én, amikor a Hősök terén a Baloldali Blokk — amelyben a kommunisták javaslatára, az MKP, a Szociáldemokrata Párt, a Parasztpárt és a Szakszervezeti Tanács tömörült — tömeggyűlést rendezett. A Szabad Nép ezt írta a több mint háromszázezer embert megmozgató, hatalmas tüntetésről: „Ezen a napon nem ünnepelni, hanem harcolni indultak a tömegek. A dolgozók ökle a levegőbe emelkedett, és a népnek sunyin meghúzódó, ezer alattomos fogással gáncsoskodó, vagy szemtelenül pöffeszkedő ellenségei rémülten meglapultak az. ülésre emelkedő óriás vasököl árnyéka alatt." A kommunisták 1947 augusztusi választási sikerei ulán is a Hősök terén zajlott le tömeggyűlés. Ennek jelszava: „Lássunk hozzá az építőmunkához!" A szocialista építés hívei győztek, s ennek nyomán kiszorultak az ellenzéki pártok az Országházból. 1949. február 1-én jelent meg a Magyar Függetlenségi Népfront programnyilatkozata. Ezt az okmányt aláírta a Magyar Dolgozók Pártja, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Dolgozó Parasztok é.s Földmunkások Országos Szövetsége, a Magvar Nők Demokratikus Szövetsége, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége, é.s hamarosan a koalíción kívül maradt két párt. a Független Magyar Demokrata Párt és a Magyar Radikális Párt is csatlakozott hozzá. Ez azt jelentette, hogy véget ért a párlversengés, amely megnehezítette az építő munkát, és' helyébe a nemzeti összefogás lépett, amely feladatának tekintette ,.a szocialista társadalmi átalakulás békés, törvényes menetének további biztosítását, az ország minden alkotó erejének bevonásával". Erre a programra akkor 6,1 millió választópolgár közül 5 millió 478 ezer adta szavazatát. Az új parlamentben 402 képviselő között 176 munkás és 113 parasztember foglalt helyet. Az országgyűlés 1948. augusztus 18-án fogadta el a Népköztársaság alkotmányát, amely rögzítette az ország társadalmi fejlődésében bekövetkezett nagy változásokat, s kimondta, hogy „minden hatalom a dolgozó népé"; „népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lcraKását, s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé". Sajnos, az akkori szektás pártvezetés komoly hibákat követett el a népfrontpolitikában is. Az elkövetett hibákat jól kihasználták a munkásállam minden rendű és rangú ellenségei. 1956-ban ellenforradalmi támadás indult a néphatalom ellen. Az Országház épületében ismét feltűntek a grófok, egyszer már elűzött urak. Letartóztatták Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács eLnokét, s a pincében tartották fogva. A Magyar Népköztársaság választott törvényhozó testülete, a magyar Országgyűlés az ellenforradalom leverése után, 1957. május 9-én ült össze először. Nem ültek már ott a képviselőházban, akiket a fö felelősség terhelt az 1956 előtti szektáns politikáért: lemondott mandátumáról Rákosi, Gerő és csoportjuk több tagja, akiket az MSZMP eltávolított a vezetésből. Jónéhány jobboldali útra tért, politikailag megzavarodott képviselő is visszaadta mandátumát, összesen 28-an távoztak így a Magyar Népköztársaság 298 tagú törvényhozó testületéből. Egy képviselő pedig Nyugatra szökött. A képviselők túlnyomó többségének a néphalalom melletti kiállása megőrizte az országgyűlés cselekvőképességét: egysége az MSZMP új politikája alapján szilárdult meg. Rónai Sándor elnöki megnyitója után az országgyűlés egy perces néma félállássá! áldozott az ellenforradalommal vívott harcban hősi halált halt harcosok emlékének, s aztán Dobi István emelkedett szólásra. Az Elnöki Tanács elnöke beszámolt az országgyűlésnek arról, hogy milyen munkát végzett) az Elnöki Tanács a parlament 1956. augusztus 3-án berekesztett ülésszakától az új ülésszak megnyitásáig. Kádár János, aki miniszterelnökként először állt az országgyűlés előtt, beszámolt a forradalmi munkás-paraszt kormány tevékenységéről. Hangsúlyozta: „A hatalom szilárd birtokában a munkásosztály és- a dolgozó nép minden maga elé tűzött célt elérhet, anélkül csak a burzsoázia rabjaként élhet, ezért a hatalom a legfőbb dolog a nép életébon és boldogulásában. A népi demokratikus állam erejének, a munkásosztály szilárd hatalmának első és nélkülözhetetlen feltélele egy olyan forradalmi munkáspárt léteés vezetése, amely képes helyesen kidolgozni a marxizmus—leninizmus tanításait, vezérfonalként alkalmazva a munkásosztály politikáját a mindenkori adott helyzetre, továbbá bírja a munkásosztály tömegeinek, a dolgozó nép széles körének bizalmát, a tömegekre támaszkodik, azok aktiv támogatását igényli, és ki is tudja fejleszteni". A

zóta is a Népfront jelöltjei indulnak a választásokon, s a választási törvényt többször továbbfejlesztették. Egyre nagyobb szerepet kaptak benne a jelölögyűlések, a szocialista demokrácia szelleme egyre jobban áthatja a képviselők kiválasztását is. Az országgyűlés, amelyet 1975-ben választottak meg, és amelynek tagjai már elbúcsúztak az idei tavaszi időszakon az Országháztól, megalkotta az 1933. évi III. törvényt. Ennek alapján immár mindenütt több jelölt között választunk. A cél a népképviseleti testületek tevékenységének hatékonyabbá tétele. A hagyományosan tisztelt Háznak nevezett testületnek azzal adjuk meg az azt méltán megillető tiszteletet, ha legjobb hazafiakat, szocialistákat választjuk be oda.