Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-05 / 130. szám

5 Pcntck, 1985. június 7. Elismerés környezetvédőknek Tegnap, kedden Szegeden, vándordíját, az Alföldi Por- és a Szegedi. Paprikafcldol­a KSZV újszegedi gyárában celángyár. Második helve- gozó Vállalat, rendezték meg a környezet- zett lett a Kontakta Al- /v Szakszervezetek Orszá­védelmi világnap Csongrád katrészgyár Szentesi Gyára, gos Tanácsa — valamint a megyei ünnepségét. Prágai cs ezzel elnyerte a Szak- Szakszervezetek Csongrád Tibor, Szeged Városi Tanács szervezetek Országos Taná- Megyei Tanácsa javaslatára elnökének általános helyet- esa oklevelét, az SZMT az elmúlt évek során a tese megnyitó beszédében vándordíját. A harmadik „Rendet, tisztaságot a mun­megemlékezett a világnap- helyet szerezte meg és a kahelyen" akcióban kima­ró], és a környezetvédelem Szakszervezetek Országos gasló szervező és mozgósító jelentőségéről. Többek közt Tanácsa elismerő oklevelét, tevékenységük alapján „Ki­hangsúlyozta, hogy Csöng- s az SZMT vándordiját váló társadalmi rád megyében a legfonto- kapta a Csongrád sabb környezetvédelmi cél: Vízmű Vállalat 2. munkás Megyei kitüntető jelvény elismerés­Számú ben részesült Kovács Jó­a megye bioszférájának ál- Üzemmérnökség Szennyvíz- zseff a szegedi gyufagyár japola ne érje el a kritikus tisztító Telepe. vezetője, Tatámé Göde llo­szintet. Ennek érdekében A SZOT elismerő okieve- na, az Alföldi Porcelángyár sokrétű intézkedéssorozatra lét, s az SZMT serlegét a környezetvédelmi előadója, és a témát támogató pozi- KSZV Újszegedi Szövőgyá- Marosvári Sándor, a Peda­tív szemlélet kialakítására rának és a Szegedi Város- gógus Szakszervezet makói van szükség. gazdálkodási Vállalat íor- bizottságának környezetvé­Kevei Béla, a Kenderfo- galmi telepének ítélték oda. delmi reszortfelelőse és dr. nó és Szövőipari Vállalat A SZOT elismerő oklevelét Bod Péter, a szentesi kór­múszaki igazgatója ünnepi több éves példamutató szer- ház-rendelőintézet igazgató beszédében foglalkozott az vező munkájáért a Peda- főorvosa, jpar környezetvédelmi fel- gógusok Szakszervezete Ma- A „Rendet, tiszta környe­adataival, melyek közül ki- kó Városi Bizottsága nyer- zetet a mezőgazdasági szö­emelte, hogy a jövőben fo- te el. A SZOT elismerő ok- vefkezetekben" akcióban kozottabb figyelmet kell levelét a Makói Városi_ Ta- résztvevők közül első he­íordítani az ipari beruházó- nács 4. Számú Bölcsődéje íyezést ért el a Szentesi Ár­sok, műszaki fejlesztések nyerte el. A Szakszerveze- pad Termelőszövetkezet, megtervezésénél a környe- tek Megyei Tanácsa és az második helyen végzett a ér- ágazati-iparági Szegvári Puskin Tsz, amely­szakszerve zetek megyei területi bízott- nCk „Venló" kertészeti szo­a sógai döntése alapján közös cialista brigádja oklevelet zetvédelmi szempontok vényesí lésére. Ezt követően átadták _ , _ . . . , oklevel és SZMT-díj elisme­CT *résben részesült a Szentesi Bihari Mátyásné, a Vürös­munkat városi Tanács Kórház-Ren- kereszt „Környezetvédelc­végzett kollektíváknak és delőinlézet szakszervezeti mért' környezetvédelem ben kiemelkedő kapott, a brigád vezetője, emlékplakettje A szövetkezet Déri szocialista brigádját Tsz. Miksa okle­. ki­dolgozóknak a kitüntetése- bizottsága, a FÉG 2. Számú tüntetésben részesült. Har­ket. A Szakszervezetek Makói Gyárának Csonka madik helyet ért el a Csa­Csongrád Megyei Tanácsa- János szocialista brigádja nádpalotai Szabadság nak nevében Sebők János és a KSZV Eperjesi Gyára, titkár, a Csongrád Megyei Oklevél elismerésben ré­Mezőgazdasági Szövetkeze- szesült a Szegedi Texlilmű- véllel jutalmazták, a brigád lek Szövetségének nevében vek, a Hódiköt csongrádi vezetője, Hangai József, a Marsi Mihályné osztályve- gyára és a Hódiköt Válla- Vöröskereszt zető, a Hazafias Népfront lat, az 58. számú szegedi delemért" nevében Osz Károly, a me- .gyógyszer tár Than Károly kapta meg. gyei titkár helyettese nyúj- szocialista brigádja, a 7. totta át az elismeréseket. A számú hódmezővásárhelyi szágos Titkársága a „Rendet, tisztaságot a mun- gyógyszertár Kossuth Zsu- nyezetünk védelméért kahelyen" akcióban első he- zsa szocialista brigádja, a „Környezetve­emlékplakettjét A Hazafias Népfront Or­Kör­fej­lesztésóért" kitüntető jel­lyezcst ért el és ezzel el- Bedü Albert Erdőgazdasági vényt adományozta Molnár nyerte a Szakszervezetek Szakmunkásképző Intézet, a Anita röszkei tanulónak és Országos Tanácsa elismerő Csongrádi Ailarni:'Gazdaság Ordögh JóZSéfnük. nz Alt­oklevelét, valamint a Szak- pusjtaijzerl kerülete, a vízig csongrádi xzakaszméf­szervezetek Megyei Tanácsa Gurzsái Állami Gazdaság nöksége mérnökének. Regionális hatáskörrel Gazdasági rendészet A korrupciós jellegű jog- a gazdasági rendészet meg- redes, a Bács-Kiskun Mc­sértések, vesztegetések, a alakulásától függetlenül to- gyei Rendőr-főkapitányság fogyasztói erdekeket sértő vábbra is valamennyi rend- népgazdasági és társada­csclckmények megszaporo- őri szerv feladata marad a lomtulajdon-védelmi osztá­dása miatt az MSZMP Po- gazdasági jellegű búnese- lyainak vezetői arról sza­Üitikai Bizottsága tavaly lekmények felderítése és moltak be, hogy a korábbi­február 28-án hozott hatá- üldözése. akban is eredményesen mú­rozatot az ilyen jellegű ese- Dr. Horváth Sándor, a ködött együtt a három me­tek kapcsán a személyes Csongrád Megyei Rendőr- gye rendőrsége, s a most felelősség megállapításának főkapitányság helyettes ve- megalakult új szervezet még szigorításáról, és a követ-í zetöje úgy sommázta a há- inkább garantálni fogja a kezetes felelősségre vonás rom megye területén teve- közös bűnüldözési tevékeny­alkalmazásáról. Ezt követő- kenykedő gazdasági rendé- ség továbbfejlesztését. en, 1984 júniusában hozta szet legfontosabb teendőit: létre a Belügyminisztérium következetesen feltárni a a Budapesti Rendőr-íőkapi- gazdaságban tapasztalható tányság egységeként a gaz- negatív jelenségeket, felku­'dasági rendészetet, országos tatni a munka nélkül szer­hatáskörrel. Az új szervezet zett jövedelmek forrásait, azóta 78 alkalommal rendelt leleplezni a harácsoló, kor­éi nyomozást, a legtöbb rupt és spekulációs tevé­esetben vesztegetés, üzérke- kenységet folytatókat, vala­dés ós árdrágítás miatt. Az mint az eddiginél gyorsabb eredménycsen tevékenykedő és hatékonyabb ügyintézés­szervezet továbbfejlesztése sel reagálni a gazdasági élet érdekében döntött úgy a különböző területein jelent­Belügyminisztérium vezeté- kezö visszaélésekre, se, hogy ez év július 1-töl A megbeszélésen dr. Bor­gazdasági rendészetet hoz tha László, a Csongrád me­lót re regionális hatáskörrel gyei pártbizottság osztály­oz ország ót megyei váró- vezetője azt hangsúlyozta, sábun — Pécsett. Miskolcon, hogy az új szervezet leg­Szegedcn, Győrött és Deb- főbb feladata lesz a gazda­xccenbcn —, valamint a fjágot gazdálkodást károsan Balaton környékének e vo- érintő jelenségek gyors fcl­natkozású feladatai ellátása tárása, ami megelőzné bún­érdekében Veszprémben. A cselekmények elkövetésének Bács-Kiskun, Békés ős lehetőségét is. Dr. Kakuszi Csongrád megyei illetékes- László megyei NEB-elnök ségú gazdasági rendészet a népi ellenőrzés, dr. Pig­tegnap, kedden alakult meg niczky József, a Csongrád Szegeden. Pontos elnevezé- Megyei Főügyészség eső­se: Csongrád Megyei Rend- port vezetője az ügyészség, őr-főkapitányság gazdasági Bánáti Antal, a Csongrád rendészete (címe: Szeged, Megyei Tanács V. B. osz­Kossuth Lajos sgt. 22—24., tályvezető-helyettese pedig telefonszáma: 23-011). a kereskedelmi felügyelőség Az alakuló ülésen részt- együttműködését ajánlották vevőket dr. Barna Sándor fel a most megalakult gaz­ezredes, Csongrád megye dasági rendészetnek. Szente rendőr-főkapitánya köszön- István alezredes, a Békés tölte, bejelentve azt, hogy megyei, Határ Mihály alez­Z. P. Kiállítási napló Torzító tükör és rajzceruza A KISMESTERSÉG Dl- közönséget, hogy érdemes te teljes arzenálját felvonul­CSÉRETE is lehetne e kis- rejtőzködő értekeink után tatja a vonalak vastagságá­sé megkésett recenzió kutatni. tói, erősségétől, súrúsödésé­Jaschik Almos ifjúsági ház- A BOHÖC ÉS A KIRÁLY tői és ritkulásától, a tónus­beli kiállításáról. Az 1885- Somodi Ferenc grafikai tár- értékeken át a színviszonyo­ben született, és 1950-ben. latának egyik kulcsképe. A kig. Már címei is a szür­elhunyt grafikus, könyvter- szegedi tanárképző főiskolán realitás felé irányítják a vező és pedagógus életműve végzett grafikus a Bartók néző képzeletét: A fotós ál­méltatlanul maradt háttér- Béla Művelődési Központ B ma. Nagyapám gondolkodik, ben sokáig kiemelkedő kor- Galériájában rendezett tár- A galamb halála. Angyal a társainak árnyékában. Pedig latán talán ezen a lapon parton, Emlék, Próféta slb. az első vonalat olyan jelen- szintetizálja Jegpregnánsab- Egyik szép lapján főiskolai tös kismesterek tartják élet- ban erényeit. Mindenekelőtt tanárának, Vinkler Lászlónak ben, akiknek tevékenysége a biztos rajzi felkészültséget, állít méltó emléket. A már nem csupán színezi, gazda- azt, hogy van, mégpedig kri- említett A bohóc és a ki­gítja egy korszak művészeti tikus, mondanivalója vilá- rály a világ és az emberi életének palettáját, de gya- gunkról. és asszociatív ké- nem Janus-arcúságát mutat­korta eredeti meglátásaik, pcsségben sem szenvad hí- ja be érzékeny művészi csz­kísérleleik, törekvéseik ná- ányt. Bár vannak montázsok, közökkel percig nem hagyva luknál nagyobb formátumú kollázsok és nyomatok is a kétséget afelől, kié szimpá­mesterek munkásságában kiállításon, erényei ceruza- fiája, együttérzése, emberi teljesednek ki. rajzain teljesednek ki. A fe- és művészi szavazata. Jaschik Almos a század kete és színes vonalak szin- T. L. első évtizedében fölvirágzó ^mmmi^^m^ai^^mmmma^^mmmmmmmm^nm^^Kma^KMm új stílusirányzat, a szecesz­szió áramába kerülvén első­sorban a könyvművészet, és a színpadmúvészet gazdagí­tásában serénykedett. A Ta­nácsköztársaság alatt az Iparrajziskola direktóriu­mának tagja, emiatt később el is bocsátották. Grafikai magániskolája hatásos mű­hellyé, a két világháború közötti Magyarország egyik legjelentősebb szabadiskolá­jává vált. Okkal írhatta ró-, la a kor kiváló műtörténé­sze, Rabinovszky Máriusz, hogy „Jaschik Almos a mű­helytanítás értelmében ala­kította ki pedagógiáját, az­zal a világosan kitűzött cél­lal, hogy komoly, becsületes mesterembereket neveljen, akikből művész akkor válik, ha művészi voltukat maguk­kal hozták." Szerteágazó munkásságában jelentősek szcenikai törekvései — el­sőként vezette be a klasszi­kus szíapadmodell-készítést, a makettek építésének taní­tását, a vetítettkóDes díszle­teket. az animációs mesefil­met. A nemrégiben bemutatott anyag e gazdag életmű azon részét tárta a szegedi kö­zönség elé, amelyben a fan­tázia és a groteszk, a preci­zitás és a sejtelem, a imaró szatíra és a kristálytiszta képépítés ötvözete valósult meg. Valódi tökfejek és idétlen madárijesztők, torz pofák, az éjszaka alakjai az elgópiesedés réme, és a hatalom mániában formáját vesztett alakok bizonyítják, milyen kritikusan cs éles szemmel figyelte korának el­lentmondásait, s mily ponto­san tudta ezeknek veszélyeit. Az alkotó születésének 100. évfordulója alkalmából ren­dezett kiállítás arra biztat­hatja a szakembereket és a Á kibernetika betűösvényein Alkotó pedagógusok Tegnap, kedden, a megyei A Pedagógus-szakszervezet tanács újszegedi oktatási különdíját A példaadás és a igazgatóságán hirdették ki példakép szerepe mai pedagó­az 1084—85-ös tanévre hir- giai gyakorlatunkban c. pálya­detett Alkotó pedagógusok munkájáért a Mindszenti Dó­pályázat eredményeit.. Az zsatelepi Altalános Iskola idén a megye 08 tanára vett kollektívája (Szeri Sándorné, részt a pályázaton, s első di- Marton Györgyné, Pálinkó jat Feladatlapok a mechani- Istvánné) kapta meg, a mc­ka tanításához című munka- gyei úttörőelnökség különdí­jáén Miklós Mátyásné, a 000. jában a 2105-ös Számú Kos­Sz. Ipari Szakmunkásképző suth L.ajos Úttörőcsapat tör­Intézet tanára kapott. Máso- ténete című munkájáért Ber­dik díjas lett Bagi Adámnc, ta Ferencné, László Mária cs a Szirmai István Általános ^krelTüti iftalatos Iskola igazgatóhelyettese, IskoIa) részesült. A TIT kü­Tátrai• Sándor, a Rigó Utcai löndíját vehette át A TIT Nevelőotthon igazgatóhelyet- orosz nyelvű szoktató tanfo­tese és Mészáros Gábor, a lyama az általános iskolák Kodály Téri Altalános Isko- első osztálya számára című la tanára. Harmadik dijat pályaművéért Takács László­kapott Illyés Gyuláné tanár né, a Fábiánsebcstyéni Al­(Kisegítő Iskola és Nevelő- talános takola tanára, otthon, Makó), közös mun- Az Alkotó pedagógusok kajáért Csapó Ferencné és pályázat eredményhirdetésén Szirák Józsefné (600. Sz. 20 pályázó, továbbá a mc­Ipari Szakmunkásképző In- gyei irányítású oktatási in­tézet), Viziné Kurucz Ida, tézmények vezetői és szak­Szilágyi Mária óvónők (ásott- felügyelői is jutalmakat ve­halmi óvoda) és dr. Varsá- hettek át dr. Sebe János tói, nyi Zoltán tanár (Déri Mik- a megyei pártbizottság osz­sa Gépipari Szakközépiskola), tályvezetőjétől. Jószerivel alig ismerik a szervezhettek, akkora volt betűvetést, máris számítógé- .iz érdeklődés: a város kü­pekkel tüsténkednek az új- lönböző iskoláiból több szegedi Mező Imre Altalá- mint félszáz diák vetette nos Iskola másodikosai, imagát a tréfás-tudós fejto­Egyelőre tízen. S mind fi- rőkbe. úk persze. Még az őszön, az Nagy Károlyné, a Mező első szülői értekezleten me- Imre Általános takola igaz­rült föl, nem ártana, ha gatónője szerint, szinte hi­korunk jelenségével, a ki- hetetlen az, a pedagógiai ér­bernetikával, minél gyor- zékkel megáldott fanntiz­sabban kötnének tartós mus, amivel Dén László kapcsolatot, netán nem mú- kezelni tudja az apróságo­ló barátságot a fogékony kat. Még nagyon kicsik, (kisdiákok, hogy sejtjeikbe alig írnak-olvasnak, de ké­ivódjék a számitógépes pesek bánni a gépekkel, el­gondolkodás természete. sajátítani számítástechnikai Persze az ötlethez olyan alapfogalmakat. Olyan „szubjektív föltételek" se- programokkal dolSőznak, gitették a pedagógusokat, melyek a tantervi előíru­mint Dén Lászlóiuik, az Gazdaság sokkal is szinkronban van­Orosházi Állami Gazdaság nnk- a gyerekek ellenőriz­számitá6technikai részlege hotlk magukat. Annyi mar főmunkatársának személye bizonyos, a jövő tanévre aki nem utolsósorban ide- prolongálják a miniszak­íratott két gyermekére te- kort- 6ot- Den Lá-szlo — kintettel ajánlotta az ügy- akinek egyik gyermeke höz lebecsülhetetlen értékű szintén közvetlenül erdekeit szolgálatait. Amire annál benne — állítja, mire ezek inkább szükség mutatkozott, a nebulók ötödik osztályra mivel az iskolának hiá­nyoztak az eszközei. Dén László részint munkahelyé­ről, részint a családi ház­tartásból szállított két da­rab ZX Spcctrum 48K RAM típusú számitógépet a hét­fő délutáni foglalkozásokra, hozzá az iskola két-két té­vékészüléket és magnót vá­sárolt, hogy a gyerekek ol­vashassák monitorról a szá­mítógépek tudományát — igaz, eme beruházás elvitte az intézmény költségvetésé­nek jó harmadát. Ám a pe­dagógusok határoíxittan ál­lítják, megérte, nem saj­nálják. Azért sem, mivel a „Mező Imrében" látványo­san ügyelnek, kifejezetten büszkék a matematikaokta­tás színvonalára. Az orszá­gos egyéni pályázaton 19 megyei tanuló jutott a csil­lebérci döntőbe, közülük 3 idevalósi, miként a megyei pontszerző versenyt is „mezős" tanuló nyerte — s így meSv ez már évek óta, azaz kialakultak a hagyo­mányok. Nemrégiben, a gyermeknapon például. számitógépes játszóházat érnek, rá imár nem lesz szükség, ők viszik tovább a kibernetika stafétabotját. Ahogyan Schmidt Andrea alábbi felvétele is elárulja, a „civil" szakkörvezelő op­timizmusának van némi alapja. Tessék ránézni erre a gyermekarcra. t

Next

/
Thumbnails
Contents