Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-04 / 129. szám

Kedd, 1985. június 4. 5 Hat országrész fotósai Pécsett Találkozó, fórum Tizenkét éve született meg a gondolat: jó lenne, ha az egymás közelében, de határoktól elválasztva élő és dolgozó fotósok rendszeresen találkozhatnának, szakmai, baráti kapcsolatokat alakíthatnának ki. Ausztriából Stájerország és Karintia, Jugoszláviából Szlovénia és Horvátország, Magyarországról pedig Baranya és Vas megye fotósai szövetkeztek a cél érdekében. Hol egyik, hol a másik országrész ad otthont közös kiállításnak, szakmai, baráti tapasztalatcseréknek. Az idén Baranya megye, pontosabban Pécs volt a soros házigazda. A hét végén három napra-jó néhány fotós érkezett a dél-dunántúli városba. A programban szerepelt kiállítás, diabemutató, szakmai szimpózium, s alkalom nyílt az egyes országrészeket képviselő klubok vezetőinek megbeszélésére is. (A kör különben máris bővülni Játszik, mert az idén először Olaszországból is érkezett vendég.) Hogy mit 'hozott ez a fórum? Kemény 6zakmal vitákat, egymás alkotásainak, elképzeléseinek, világról vallott véleményének jobb megismerését, a baráti-szakmai kapcsolatok újabb kiteljesedését. Ezzel pedig a rendezvény messze túlnő a szűken vett 'szakmai-tművészeti szempontokon. Abban pedig, hogy a külföldi vendégek maradéktalan elismeréssel nyilatkozhattak a fórumról éppúgy, mint Magyarországról, jelentős mértékben közrejátszott a pécsi Mecseki Fotóklub tagjainak fáradságot nem ismerő munkája, s a színhelyet szolgáltató reprezentatív akadémiai bizottsági székház. Mindehhez még azt is érdemes hozzátenni, hogy a pécsi fotóklub saját anyagi eszközeiből rendezte meg a fórumot, amire a mai gazdasági helyzetben nem is lett volna máshogyan mód. És nem ez az első eset Pécsett, ami jól reprezentálja a művészet és gazdaság öszszefüggéseit. Azt, hogy nemcsak nem szégyen gazdálkodni tudni, de érteni is kell manapság hozzá. Sz. I. Nemzetközi Aösíplárépítési szeminárium Nemzetközi könyvtár építési szeminárium kezdődött hétfőn Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban. Az ötnapos konferencián több mint félszáz hazai és külföldi szakember cseréli ki véleményét és tapasztalatait egy sajátos könyvtárosi-építészi feladatról: a meglevő, eredetileg más célokat szolgáló épületek könyvtárrá alakításának kérdéseiről. A nemzetközi szemináriumnak — amelyet Villanná István, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője nyitott meg — az első két napon az Országos Széchenyi Könyvtár idén átadott várbeli épülete ad otthont, majd Békéscsabán, a befejezés előtt álló új megyei könyvtárban folytatódik a program, amelyet kiegészítenek a Békés megyei,' könyvtárakban tervezett látogatások is. A tanácskozás pénteken, a szegedi Somogyi-könyvtárban. nemrégiben elkészült legnagyobb közművelődési könyvtárunkban fejezi be munkáját. (MTI) Törököt foo(t)unk? ... nem ereszt. Ugye ismerik ezt a régi szólás-mondást? Eredetileg ugyan egyes számban, múlt időben és nem kérdő formában hangzik, de ez mit sem változtat a tényen, hogy erőteljesen históriai ihletettségű mondatról van szó. Igen, törököt fogtunk, s bizony nem is eresztett 150 esztendeig. Hódoltsági időszakokban nem szűkölködő történelmünkben ugyan nem ez a leghosszabb idegen-uralmi kor, hiszen a Habsburgoké több mint kétszer ennyi ideig tartott —, de az elsőként legmélyebben sejtjeinkbe ivódott. A már említetten kívül más szólásmondások (például: rossz szomszédság, török átok), félszáz átvett szó (például a harácsolás), a Himnusz egyik, szívdobbantóan érzékletes sora („majd töröktől rabigát vállainkra vettünk") — és még annyi más „kulturális nyom" őrzi emlékezetünkben azokat a hosszú-hosszú évtizedeket. Arra vonatkozólag, hogy erről a korról vajon milyen összkép él a magyarságban, tudtommal semmiféle felmérés nem készült. Talán mert nem is volt ilyenre szükség: feltehetően olyan, amilyen egy hódoltságról az alávetettek utódaiban élhet. Három részre szakadt ország, az állami függetlenség hiánya, idegen elnyomás, a haza más kezén, pogány ellen hadakozó végváriak, vagyis tulajdonképpen permanens függetlenségi küzdelmek s a többi. Annál inkább hatott meglepőnek az Igen is, nem is című rádióprogram legutóbbi, pénteken késő este sugárzott adása, amely a Téveszmék a törökökről címet viselte. A szerkesztő-műsorvezető Rózsa Péter és Rózsa T. Endre vendégeként Dávid Géza turkológus, Mándoky Kongur István altajisztikakutató, továbbá az isztambuli egyetem két professzora igyekezett meggyőzni bennünket arról —, hogy végső fokon, az a török hódoltság nem is volt annyira rossz, mint eddig hihettük. Szó se róla, a közelmúlt történelmi kérdés^ újrafeltevéseiben sok mindenhez hozzászokhattunk már, előbb-utóbb tán azon sem fogunk meglepődni, ha tudományosan bebizonyítják, hogy nem is Árpádék jöttek be ebbe a hazába a Vereckei-hágón, Rákóczi maláj származású volt és Kossuth Lajos holmi szabadságharc ürügyén mindössze kis családi dinasztiát akart kreálni, de úgy tűnik (én még nem vagyok elég edzett), a dolog enyhén szólva meglepett. őszintén tisztelem és nagyra becsülöm a tudományt, s külön örülök annak, hogy a történelmi érdeklődés oly kívánatos felélénkülésével párhuzamosan megszaporodtak az újszerű históriai közelítésmódok is (gondoljunk csak Nemeskürty István felbecsülhetetlen értékű, pompás „provokációira") — de roppant erős a gyanúm, hogy ez erőteljesen az érem másik, meglehetősen szerencsétlen és végső soron kártékony oldala. A rádióműsor különben vitathatatlan jó szándéka és eredetisége, érdekessége és színvonalassága dacára. Elhisszük, hogyne hinnénk, hogy az oszmán állam közigazgatásilag mily fejlett volt, hogy a törökök vallási türelme mily üdvözítőén hatott a rohamosan terjedő honi reformációra, sőt azt sem vonhatjuk kétségbe, amit a műsorban oly rámenős igyekezettel bizonygattak: népünkre igen erős (és tulajdonképpen hasznos), művészi, nyelvi és egyéb hatással volt ez az időszak. Még az ételek átvételében is... Mi több, hallhattunk a magyar nép érzelmi azonosulásáról is, holmi rejtett rokonszenvről, szellemilelki-nyelvi rokonságról, továbbá: „a törökök ma is nagyon szeretnek bennünket". (Isztambuli bunda-társasutazásokon járók valóban bizonyíthatják, ha nem is tudományos alapossággal, de bizonyára igen meggyőzően. No meg Thököly, Bethlen Gábor, Rákóczi, Kossuth török orientációi. (Hatásos érv, ráadásul cáfolhatatlan.) Ügy éreztem magam, mint akinek egy harang esett a fejére. Eltekintve attól, hogy nem nagyon szeretem, ha ily vehemensen rám akarnak tukmálni valamit vagy valakiket, legyek oly szíves szeretni — gyanakodni is kezdtem: vaj mire ez a fura nagy összehaverkodtatás? Fogjunk újra törököt? Ilyen veszély nem fenyeget, Igazoljuk utólag bármilyen nemzeti alávetettség másfél évszázadát? Erre még gondolni is rossz. Akkor? Száz szónak, is egy a vége: ritka eset, hogy egy ennyire érdekfeszítő, „amúgy" kiváló, élvezetes műsor ennyire ne tetszék, mint ez. Idegen uralmat, az ország tartós megszállását s az e tényekből következő állapotokat utólag szépítgetni a teljesebb, differenciáltabb szakmai megítélés érdekében bizonyára szükséges ugyan, de fennen hirdetni eszmeileg nem nevezhető éppen építő dolognak. (Remélhetőleg e kései órán kevés fiatal hallhatta.) A hódító — hódító marad, évszázadok múltán is, akkor is, ha ma már senki sem haragszik a törökökre, s ha netán egyszer az is kiderül, hogy Szulejmán szultán imádta a kisgyerekeket, és soha életében nem lopott ezüstkanalat. Ugocsa non coronat. D. L. epernyo Riporter (Első tétel: A forrásvidék.) Van Bálint Györgynek egy kevéssé ismert, mert túlságosan is korabeli aktualitáshoz kapcsolódó, megrendítő írása. Halál Madridban a címe, s egy francia riporternek, bizonyos Louis Delaprée-nek, a Paris-Soir tudósítójának állít benne emléket. Ez a méltatlanul elfeledett, örök példaképnek tekinthető kollégánk a polgárháborús Spanyolország vér áztatta, agyongyötört fővárosában dolgozott. Nap mint nap kiment az utcára, és körülötte hullottak a járókelők. Guggolva kényszerült járni sokszor, mellette lövedékek süvítettek, nők és gyerekek tetemein lépdelt át — és 6 közben mindvégig tudósított. Beszámolt mindarról, amit látott és megélt, pontosan, hűen, rendszeresen és részletesen. Tette a dolgát. Egészen addig, amíg ő is sorra került a mészárlásban. To report angolul anynyit tesz: beszámolni. Reporter: a beszámoló. (Második tétel: Félszürke hétköznapok.) Hálistennek a mai Európában nincs alkalma egyetlen riporternek sem arra, hogy Delaprée lehessen. „Események", ahogyan mi mondjuk, persze vannak. Még olyanok is, szerencsénkre (és sajno6, 6okszor a történteket elszenvedők szerencsétlenségére), amelyek sanszot adnak a riporternek: bizonyítsa, rendkívüli helyzetekben miként áll helyt, hogyan teszi a dolgát. A riporter akkor is a vészben igazán riporter, ha ehelyett többnyire meg kell elégednie azzal, hogy egy pedagógusnapi ünnepségről. egy új üzem átadásáról — vagy éppen egy 6portmérkőzésröl kell tudósítania. Más kérdés. hogy láttam én már kollégákat váratlanul leszakadt nagy havazás kellős közepén, árvíznél, tűznél, tehát jhétköznapi vészhelyzetben" fenni a dolgukat. Mert azok a bizonyos szürke hétköznapok nem is olyan szürkék. Sőt: csak féliszürkékf. Hiszen Ibármikor történhet valami. És akkor... ez a kiindulópont. (Harmadik tétel: Az Űr hangja.) Idestova egy hete a brüsszeli Heysel-stadionban történtekről beszél a világ. A Népsport azt írta A borzalmak órái után című cikkében: jó volt, hogy a Magyar Televízió egy rettenetes másfél órán át szembesített bennünket ..." Igen, az iszonyattal, a megdöbbenéssel és a belga rendőrség premier planban látható, elképesztő mértékű balfácánságának képével együtt jó volt. (Apropó, rendőrök: a magyar rendőrökre sok mindent mondhatnak, de viccek ide vagy oda: ha ők lettek volna Brüsszelben, fix, hogy nem egészen így történnek a dolgok.) Valóban láthattuk a BEK-döntő előtt történteket. csakhogy a televízió természetéhez az elsődlegesnek tekinthető képen túl még valami más is tartozik. A hang. A valóban élővé tett, mert megszólaltatott látvány. A szemünk előtti valóság kommentálása, értelmezése. A vizuális élmény audiovizuálissá tétele. A riporter, Gulyás László, másfél órás ténykedéséről, már elnézést a hasonlatért, de az a Tersánszfcy-regénycím jutott az eszembe, ami már egyetemista koromban is nagyon tetszett: III. Bandika a vészben. (Egy kedves kis papagáj kalandjairól 6zól különben.) Annál kevésbé tetszett az az egyhangú, lélektelen, suta, magát feltalálni képtelen, a helyzet drámaiságához kellő riporteri vénával alkalmazkodni nem tudó attitűd, ami őt jellemezte. Az volt a gyanúm, szíve szerint annak örült volna, ha Budapest teljesíti kérését, „lekeveri" a hangot — és zenét ád... ehhez a látványhoz. Állandóan szólt a hangosbemondó a stadionban, flamandul, olaszul, angolul, amennyire ki tudtam venni, jó néhányszor a már azonosított olasz áldozatok neveit is •beolvasták. Minderről a riporter — mintha ott sem lett volna. És miután vagy hatodszor hallottam tőle minden színes, eleven, felkavaró tudósítás ily helyzetben nyilván elengedhetetlen, kissé siránkozó tónusú kulcsmondatát — „csak elkezdenék már a meccset" — álmodozni kezdtem. (Zárótétel: Alom a riporterről.) Alomkép gyanánt megjelent előttem a riporter, pontosabban nem is ő, hanem csak a hangja. Döbbent volt és erőteljes. Lelki szemeimmel láttam, hogy gesztikulál, nemigen tud úrrá lenni érzésein a látottak felett, s legfőbb igyekezete, hogy meg is oszsza reflexióit velem. Hangja szuggesztív, ugyanakkor pontos is, mert a közvetlen szemtanú hitelességét a beszámoló precizitásával elegyíti. Kommentál, elmélkedik, érvel, továbbgondol, zaklatottan meditál. A növekvő bizonytalanság, huzavona és Zűrzavar láttán leveszi a fejhallgatót (egy darabig csak az őrjöngést halljuk: még nagyobb a hatás), elmegy tájékozódni, mikrofonja elé cipeli, akit csak el bír kapni. Vérző fejű. síró olasz fiatalokat, és nála tájékozottabb kollégákat, magyart vagy külföldit, mindegy. Nyelvi nehézség nem számíthat Beszélteti, kérdezgeti őket, konzultálnak, együtt kommentálnak. Kérdezősködik. Minden törekvése arra irányul, hogy egy váratlanul kirobbant drámában az akaratlanul közvetett szemtanúvá lett milliók minél többet megtudjanak, érezzenek, gondoljanak. Vészhelyzet van, és ő ilyenkor van elemében. Még az sem kell, hogy Delaprée-nek hívják. Elég ha mondjuk Vitray Tamásnak. Hirtelen egy rándulással ' felriadtam. A képernyőn a Heysel-stadion pokla. A riporter éppen azt mondja, .kissé siránkozó tónusban^: „csak elkezdenék már a meccset". Domonkos László Zenei naptár Johanna a máglyán Az idei koncertévad záró hangversenyén Honegger Johanna a máglyán című drámai oratóriumát mutatták be a dómban, Raics István ikitűnő fordításában. A mű a XX. század egyik jelentős, igen összetett remeke, Claudel szövege drámai, sokrétű feladatokat ad. Honegger zenéje pontosan követi a mű hangulatváltásait. szinte láthatóvá teszi a szereplők jellemét, a törKutató Diákok Köre A KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia a kiemelkedően tehetséges középiskolai diákok számára megalakította a Kutató Diákok Körét. E tanulmánycsoportok létrehozása és eredményes működése érdekében az alapítók együttműködési megállapodást kötöttek. A szerződést Varga-Sabján László, a KISZ KB titkára és Kulcsár Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese írta alá hétfőn a KISZ KB székházában. Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Varga-Sabján László hangsúlyozta: a Kutató Diákok Köre —1 amelynek létrehozását a Magyar Tudományos Akadémia kezdettől fogva tAmogatta — a kiemelkedően tehetséges di:ikoknak alkalmat ad arra, hogy már a középiskolai évek alatt megalapozzák — mind az egyetemi, mind .a későbbi esztendőkre — a kutatás, az önálló problémamegoldás iránti érzékenységüket. A kutató középiskolások nagy múltú diákvárosokban: Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Veszprémben alakítanak csoportokat, ezek működésót. tudósok, kutatók irányítják. Kulcsár Kálmán kifejtette: különösen fontos, hogy már középiskolás korban ébren tartsuk a tudomány iránt érdeklődő fiatalok figyelmét, s elengedhetetlen, hogy az oktatásban is többet, a képességeiket próbára tevő feladatokat adjunk számukra. ténéseket. Hatalmas előadói apparátust mozgósít, a kibővített nagyzenekar mellett vegyes kórus, gyermekkar, énekes és prózai szólisták összehangolt, koordinált munkáját kívánja. (Szegeden az 1964-es szabadtéri játékokon hangzott el a mű, dramatizált formában.) A mostani bemutató Oberfrank Géza fő-zeneigazgató érdeme és műve. Nagy feladatát fényesen oldotta meg, végig intenzív drámaisággal, ihletettséggel vezette a nagy együttest. A karmester feladata jelen esetben nemcsak a zenei vezetés volt. hanem a szereplők térbeli elhelyezése és a szükséges hangosítás beállítása, különös tekintettel a dóm akusztikai viszonyaira. Johanna szerepét Janisch Éva a szószékről mondta igen intenzíven, jól deklamálva, hihetővé téveazegyszerű parasztlányka hőssé magasztosulását. A másik prózai főszerepet, Domonkos testvért, Bobor György alakította, szép orgánummal. átélten. Sajnos, az 6 elhelyezése kevésbé sikerült elöl. az énekes szólisták közt, Johannától térben távol. A másik két Drózai szereplő (Jachinek Rudolf és Szakály Péter) sikeresebb helyszíni pozícióba kerültek, ők voltak a cselekmény narrátorai. Az énekesek — valamennyien a szegedi operatársulat szólistái — bizonyították az oratórium műfajában való jártasságukat. Réti Csaba a tenorszerep jól megformált, karakteres előadásával tűnt ki. de említést érdemel Misura Zsuzsa remek hangi adottságaival (Mária szerepében). Vajda Julianna (Katalin és Hordók anyja). Erdélyi Erzsébet (Margit), és Kenessey Gábor (basszus szóló) is. A részt vevő kórusok ezúttal sokrétű, nagy feladatot kaptak. Elsőként említeném a Délép Zenebarátok Kórusát (karigazgató Molnár László). Feladatukat szépen, intenzív és lendületes dalolással oldották meg. és együtt éltek a cselekménnyel, szép pillanatokat köszönhetünk nekik: á kórus fejlődésének! jelentős állomása ez az előadás. Külön említést érdemel a két gyermekkórus kiváló. összehangolt munkája (Juhász Gyula I. számú gyakorló iskola Bartók kórusa. Erdős János betanításával. és a Kisteleki Rákóczi Ferenc Ének-Zenei Altalános Iskola gyermekkara, Baloah Irén betanításában). Tisztán, lendületesen, valódi profi szinten énekelték, máskor is szívesen hallgatnánk őket. A zenekar a mű tartópillére volt. A színes, sokrétű hangszerelés plasztikusan, karakterisztikusan szólalt meg. főleg a fúvósok kaptak hálás feladatokat A nagyszámú hallgatóság hoszszas tapsokkal ünnepelte az előadókat: szép zenei élménnyel gazdagon távozott Kiss Ernő 'mmEbákt^* . i i