Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-02 / 101. szám

5 Csütörtök, 1985. május 2. Tájak és emberek KETTŐS JUBILEUM je­gyében rendezte meg fest­ménybemutatóját a Képcsar­nok szegedi Gulácsy Lajos Termében Újváry Lajos. A közelmúltban ünnepelte hat­vanadik születésnapját, s ez a mostani 25. önálló kiállí­tása. A képek a hármas hű­ség jegyében születtek. A művész hű maradta tájhoz; egykori mesterének, Szőnyi Istvánnak időtálló tanításai­hoz; és a tágan értelmezett nemzeti múlthoz. Legszívesebben az érett birshez hasonlatosak Újváry képei. Érettek, tartalmasak, zamatosak, mentesek min­denféle manipulációtól, ízük, illatuk kellemes. A táj, a természet különös háromszö­ge kerítette bűvkörébe. A szülőföld, a tolnai dombvi­dék hullámzásai, a termé­zet évszakváltásai, a női test formáit idéző ívelt vonula­tok, domborodó formák töb­bet jelentenek számára egy­szerűen festői motívumnál. Vallomásokra kényszerítik. önvizsgálatra sarkallják. 'Bi­zonyára Szőnyi elementális hatására szerelmesedett bele a Duna-kanyar szépségeibe. Bár ezeken a festmények látható leginkább a „fel­adat"-jelleg, az igények ki­elégítése közben tett enged­mények bizonytalanságai. A harmadik szöge ezen táj­inspirációknak összetett él­mény, tán csak a felszínen vélhető természetábrázolás­nak. Székelyföld múltat örzö és idéző vidéke meghatározó jelentőségű. Tán legnagyobb vállalkozásai is ebből az inspirációból születtek. Ko­dály Zoltán erdélyi _ -népdal­gyűjtő útjának állit emléket Kászon, 1912 című festmé­nyén úgy, hogy egyúttal ars poeticát is fogalmaz. A visz­szafogott színekkel egysze­rűsítetten ábrázolt meredély alatti házacska székelykapu­jának négyszögébe helyezte az ifjú Kodályt és a tölcsé­res gramofonnal szembeál­ló öreg parasztasszonyt. Hit­vallás az a néphez való vi­szonyról, a művészet nemes feladatáról, a tájékozódás irányairól. KÉT SZÍNHÁZI EMBER, Boruzs Csaba és Farkas Gyula mutatkozik be az If­Kiállítási napló júsági Ház Galériájában. Bo­ruzs rendkívül jól rajzol, kivételes karakterizáló kész­séggel, jellemábrázoló tu­dással, jó kompozíciós véná­val rendelkezik. Ráadásul még egy adománnyal, amely­nek birtokában akár művész is válhat belőle. Ez a ritka éles szem és a kritikai kész­ség. Most mindenekelőtt grafikáival ragadott meg — groteszkbe hajló, improviza­tív, bátor rajzaival (festmé­nyében több a rejtett gon­dolat, mint amit eszközeivel kifejezni képes, szobrai erő­sen viselik Amerigo Tot ka­vics-asszonyainak hatását.) Farkas Gyula — ellentét­ben társával — a színek és formák bűvöletében dolgo­zik. Réteges ábrázolásmódja olyan szándékról árulkodik, hogy a különböző életréte­gek értékeket takarnak, el előlünk, s csak a felszíni ha­tásokra hagyatkozva dön­tünk. Azok pedig gyakorta becsapják az embert. Festői festmények, tudatosan távol­ságtartó attitűddel. T. L. Á szarvasoknak keresztelt nemzedék Juhász Ferenc egy vers születéséről m új film Uramisten Színes magyar film. Ir­ta: Gárdos Péter és Os­vát András. Fényképezte: Máthé Tibor. Zene: Nóvák János. Rendezte: Gárdos Péter. Főbb szereplők: Fe­leki Kamill, Eperjes Ká­roly, Dörner György, Ga­ras Dezső. Salinger Zabhegyező című regényében van egy jelenet: a főhős valamilyen cirku­szos filmet néz a moziban, s elmereng a görkorcsolyán bravúroskodó artistán. „El­képzelem, mennyit kellett gyakorolnia, hogy felléphes­sen, mint görkorcsolyázó. Ez olyan marhaság." Az eny­hén kamaszos lesajnálás mö­gül jól érzékelhetően kiraj­zolódik valami: valahol, az emberi erőfeszítést, teljesít­ményt értékelő elismerésün­kön túl kissé sajnálatramél­tó (is) a cirkusz, a manézs tünékeny világa. Nemcsak arra gondolok, mennyire is számit igazi művészetnek ez a fajta produktumegyüttes és mennyire nem — hanem, hogy igen gyakorta kifeje­zetten bugyuta, minden mű­vészet alapvető emberköz­pontúságával szembeni, csu­pán kuriózumokból építke­ző, a szélhámoskodás és a rafinált ügyesség között ba­lanszírozó .számok'' egy­másutánja az, amit látha­tunk. „Ez marhaság", minősiti a film elején korábbi számát maga Sajek Oszkár, a re­ményteljes ifjú cirkuszmű­vész is. Később viszont an­nál férfiasabb szenvedelem­mel, eszelős kitartással és leleménnyel ragaszkodik egy valamikori világszám meg­szerzéséhez, mit egy vonzó nevű, kiöregedett exsztár, bizonyos Binder Lipót birto­kol. Történet indul. Hogy a manézs-univerzum játékfilmeknél erősen köz­helyes témának tűnik, elég köztudott. (Legutóbb a tévé­ben olyan sztárokat láthat­tunk hasonló tematikájú filmben, mint Gina Lollo­brigida és Tony Curtis.) Hogy a hibernáció (jégbe­zártság), úgy is mint illu­zionista produkció mennyir re számit világszámnak, nem utolsósorban ízlés kérdése is. Ám ami ez ügyben Gárdos Péter mostani filmjében elénk rajzolódik, távolról sem a fentiek miatt számít rossznak. Noha nem szokás — nem is -nagyon szabad — kritiká­ban propagandaszö vegeket idézni, tegyünk ez egyszer kivételt. Az Uramisten röl többek között ilyesmik ol­vashatók: „E történet hősei nem egészen a földön. jár­nak ... Az öreg valójában maga a jégbezárt ember, a magány, egy szállodai szo­ba, a múlt, önmaga fog­lya... Egy harc, egy pár­baj, egy kapcsolat történe­te." Satöbbi. Egyszóval: it­ten ám tömény szimboliká­val, allegorikus históriával állunk szemben, melynek vége „egyszerre győzelem és vereség, nyereség és veszte­ség is". Biztosan. Nem tu­dom. Az Uramisten ugyanis mindez lehetne, és minden­nek az ellenkezője is. Binder Lipót, az egykori sztár (Feleki Kamill jutalom­játéka a szerep) a Nemzeti Szállóban (?) lakik manap­ság, az ifjú titán (Eperjes Károly játssza, kiválóan) pe­dig az égvilágon mindent megtesz, hogy a hibernációs világszámot megszerezze. Ennek érdekében bravúrosan sok időt tölt gyakran viz alatt, több emeletnyi ma­gasságban mászkál (mind­ezt sánta lábbal), el is ra­bolja szegény öreget, egy le­vitézlett és ily módon re­kedtes, valaha jobb napokat látott tűznyelő (Garas Dezső) haveri segítségével csak úgy cakpakk beszerez potom egy­milliót, egyszóval: lelemé­nyes és lerázhatatlan, akár egy régi világbeli kereskedő, kitartó, akár egy hősszerel­mes és őrült, miként a leg­végén Lear király. Csak tes­sék, tessék, tisztelt publi­kum, csak folyvást, folyvást, van itt minden! Az öregúr sokat eszik, sokat sakkozik, változatos mennyiségben vi­sel különféle kötött sálakat, szarkasztikus és rigorózus. A ..körítés" mindehhez olykor lebegőn lírai. (Nóvák János felvételei sokszor kifejezet­ten hangulatosak, díjat is kapott értük a filmszemlén.) Mindazonáltal: én a Zab­hegyező főhősének, Holdén Caulfieldnek adok igazat. Ami marhaság, az marha­ság, jelképekkel is csak ér­telmes emberi dolgok fejez­hetők ki. Illuzionistákból meg amúgy is több van, mint kellene. Uramisten, de még mennyire. Domonkos László Ezerki 1 encszázöt ven négy­ben, az Üj Hangban nagy visszhangot kiváltó vers je­lent meg az ifjú költőzseni. Juhász Ferenc tollából Szarvasének (Bartók Béla: Cantata Profana) címmel. E költemény kiteljesedett az 1957-es kötetben ahol már A szarvassá változott fiúk kiáltozása a titkok kapujá­ból címmel jelent meg. A vers fogantatásáról, a szü­letés körülményeiről ezeket mondotta a Kossuth-díjas költő, az Üj írás főszer­kesztője: — Történelmi távlatból visszatekintve e vers köre is környezet kristályosodik, glória nemesedik, mitológia kerekedik. A valóságban mindez sokkal egyszerűbb volt. A vers két élményből táplálkozott. Hadd szóljak először az elsőről, a zenei­ről, amely végülis Bartók fénykörébe vezetett. Akik ismerik verseimet, tudják, hogy Pesttől nem messze, Bián születtem, s ott éltem suttyó koromig. Sokat tű­nődtem, miféle zenei impul­zusok, hangélmények érhet­tek engem gyerekkoromban. Emlékezem, hogy gyerek­ként detektoros rádiót fab­rikáltunk, a kristályszerke­zettel világűrfoszlányokat fogtunk be biai horizon­tunkba. A faluban dalárda működött, rézharsonáikat nemzeti ünnepeken és te­metéseken fújták, meg bá­lokon. Szóit a cigányzene, a lakodalmakban részegek üvöltözték a magyar nótát, húsvétkor a katolikus temp­lomban Bach passiói hang­zottak fel a fújtatós orgo­nán. Ezek a zenei élmé­nyek. ezek a vulkanikus vi­rágzások mélyen belegyöke­resedtek szívembe, de arról nincs emlékem, hogy ka­maszkorom falujában a nép­dalok „megfertőztek" volna. Amikor aztán végleg Pest­tel jegyzett el a sorsom, meglehetősen zavarás idők jártak. A fordulat éve, 1948 után jó ideig Bartók nem volt kívánatos muzsikus a hangversenydobogókon. Hosszú szilencium után, 1953-ban vagy 54-ben a ze­neakadémián nagyszabású Bartók ciklust szerveztek. Fiatal költőként együtt hall­gattam ezeket a lenyűgöző, elementáris erővel ható, hátborzongató és elmevilá­gosító zenéket Ferenczy Bé­nivel és Vas Istvánnal. A zenei ráismerés fantasztikus élményét élhettem át, mely leterített, átitatott, magával ragadott. Valószínűleg a Cantata Profana elemi él­ménye lökte ki belőlem a Szarvaséneket, az inspirál­ta a fölfokozott indulatot, a szorongó és feszengő költői szándékot, mintegy ki is jelölte irodalmi röppályá­mat. — Gondolom, ennek a ze­nei hatásnak találkoznia kellett a megélt sors ellent­Meghalt dr. Both Ödön Fájdalmas veszteség érte a jogi felsőoktatást. Életé­nek 62. esztendejében, ápri­lis 27-én meghalt dr. Both Ödön egyetemi docens, a József Attila Tudomány­egyetem Jogtörténeti Tan­székének vezetője. Tudtuk, hogy nagyon beteg, mégis döbbenetes volt a hír. Bíz­tunk abban, hogy szerveze­te tovább birkózik a kérlel­hetetlen kórral, hátha vala­mi nem várt dolog történik. Túl hamar, oktató-nevelő és tudományos munkájának teliében ragadta el a halál. Both Ödön pedagógus csa­ládból származott. Az okta­tómunka, a nevelés szerete­tét a szülői házból hozta magával. 1949. óta állt az Állam- és Jogtudományi Több nyelven, egy hazában Országos Nemzetiségi Tanácsot alakított a TIT A nemzetiségi művelődés segítése érde­kében Országos Nemzetiségi Tanácsot ho­zott létre a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A tanács alakuló ülését kedden tartották a TIT országos központjában. A társulat a nemzetiségi tanács létrehozásá­val az MSZMP nemzetiségi politikája szellemében, az országos közművelődési feladatoknak megfelelően — a nemzetisé­gi szövetségekkel együttműködve — poli­tikai, szakmai ismeretek terjesztésével kí­ván hozzájárulni a szocialista nemzetiség­tudat erősítéséhez, a nemzetiségiek anya­nyelvének ápolásához, a néphagyományok megőrzéséhez. . A tanácskozáson Kővágó László kandi­dátus, az MSZMP Párttörténeti Intézeté­nek osztályvezetője szólt a nemzetiségi is­meretterjesztés fejlesztését szolgáló tenni­valókról. Egyebek közt elmondotta: az ed­diginél több figyelmet szükséges szentelni a nemzetiségi anyanyelvi nyelművelődés­nek. de az is fontos, hogy a nemzetiségiek életéről, kultúrájáról magyar nyelven tartsanak előadásokat magyaroknak. Kí­vánatos, hogv az általános műveltség bő­vítését szolgáló előadások nemzetiségi nyelven hangozzanak el, de olyan elő­adók közreműködésével, akik magyarul is beszélnek, ugyanis a nemzetiségiek közül sokan — főként a fiatalabbak — nem használják, illetve nem értik anyanyelvü­ket. Fontos, hogy a TIT a iövőben együtt­működjék a Hazafias Népfront honisme­I reti és helytörténeti szakosztályával, s az ismeretterjesztéssel is segítsen elmélyíteni a hazához való kötődést. Az előadó javasolta, hogy a nemzetiségi tanács hozzon létre három albizottságot; ezek a kiadványokkal, a rendezvényekkel kapcsolatos ügyeket intéznék, illetve ja­vaslatokat dolgoznának ki a nemzetiségi szövetségeknek az ismeretterjesztő munka szervezéséhez, lebonyolításához. Az alakuló ülésen a nemzetiségi tanács elnökévé Kővágó Lászlót választották meg, a titkári teendők ellátását Boros Józsefre, a TIT országos központja főmunkatársára bízták. Az Országos Nemzetiségi Tanács­ban helyet kaptak a nemzetiségi szövet­ségek képviselői, s a TIT megyei szerve­zetei is delegálnak tagokat a testületbe. A nemzetiségi tanács megtárgyalta cs elfogadta 1985. évi intézkedési tervét. A íontosabb feladatok között szerepel a Fe­jezetek a magyarországi szlovákok életé­ből című kiadvány — várhatóan májusi megjelentetése. Mé ugyanebben a hónap­ban hozzákezdenek „A magyarországi nemzetiségek" cimü előadói segédkönyv előkészítéséhez. A nemzetiségi tanács közreműködik az ősszel rendezendő békéscsabai III. nem­zetközi néprajzi nemzetiségi konferencia lebonyolításában, illetve szeptember 20— 21-én. a III. Szarvasi ösz programsorozata keretében megszervezi a szlovák klubve­zetők és ismeretterjesztők találkozóját. (MTI) Kar alkalmazásában, nem­rég ünnepelte oktatói mű­ködésének 35. évfordulóját: 32 éven keresztül adta elő az egyetemes állam- és jogtör­ténet; 21 év óta a magyar állam- és jogtörténet főkol­légiumainak tananyagát, ok­tatott nappali, esti és leve­lező tagozaton egyaránt. 1965 óta vezette a Jogtörté­neti Tanszéket. Oktatói munkájának elismeréseként 1974-ben az Oktatásügy Ki­váló Dolgozója kitüntetésben részesült. Az oktatás élet­eleme volt. Jogászok ezreit nevelte. Az utóbbi években többszöri súlyos betegsége ellenére mindig megtartotta eilőadásait. s gyakran vizs­gáztatott a betegágyában is. Nagyszerű előadásaival le­bilincselte hallgatóságát. 1964-ben szerezte meg az állam- és jogtudományok: kandidátusa cimet a Szeged város reformkori büntető­bíráskodása témakörből. Speciális kutatási területe a magyar állam- és bünte­tőjog története 18—19. szá­zadi korszakára esik. Mint igazi patrióta elsősorban a reformkorszak törvényeivel foglalkozott, ezek közül is kiemelkedő jelentőségű a Sajtószabadságról irt tanul­mánya. Mintegy 70 szerzői ív terjedelmű tanulmányai­val nagy tekintélyt vívott ki a jogtörténészek körében. A latin nyelvű középkori ok­iratok megfejtésében való jártassága folytán mind a hazai, mind a külföldi szak­emberek elismerését kiérde­melte. Nagy szeretettel segí­tette a pályakezdő jogtörté­nészek próbálkozásait, meg­ismertette velük a kutatási módszereket. Megalakulásától, 1951 óta, titkára volt a kar Tudomá­nyos Bizottságának, amely­nek keretében kiemelkedő tevékenységet végzett a kari Acta szerkesztésében. amely több mint 10 ezer oldal terjedelemben 34 kö­tetben jelent meg. JATE Állam- és Jogtudományi Kara mondásaival, a fölvállalt hivatás nehézségeivel. — Az én versem, a Szarvasének a reumán kolin­da ősképletének fordítottja. Ez — mai ésszel visszave­títve — szinte törvényszerű, 'hisz a kor viszonyai inspi­rálták. mozgatták személyes sorsamat. Bartók a saját korában azt a bizonyos „tiszta forrást" a természet szűzi közegében vélte meg­találni, én egy új terepet találtam, a fejlődő nagyvá­ros világát. A szarvassá változott fiú költeménye a kiválás verse, az átváltozás, a vissza nem térés hitet tevő verse. Az érzelmi rob­banás, burjánzás és go­molygás az eredendő kép­letet akkor ilyen módon fo­galmazta meg. A vers szük­ségképpen hordozta annak a történelmi kornak jegyeit, erőit és ellentmondásait, akaratát és ellenakaratát. Így lett a személyes sors vallató röntgenképéból álta­lános mondanivaló. — Ez az általánosítás ar­ra utal. hogy a felszabadu­lást követően egy egész raj, egy egész nemzedék vállal­ta ezt a szakítást, a „fé­nyes szelek" generációja, vagy más szóval a szarva­soknak keresztelt nemzedék, — Azért fogalmazódha­tott meg és válhatott álta­lánossá e költemény mon­danivalója, mert ez az új történelem nemzedékem sok tagjától követelte a szakí­tást, a kiválás bátorságát, a vállalás bizonytalanságát. 'Történelmünk folyamán egy-egy ember fölszárnyalá­sa pusztán kivételes állapot lehetett, gondoljunk csak Petőfi Sándor József Atti­la. Illyés Gyula, Szabó Pál vagy Veress Péter életére. Üj történelmünk szépsége és igazsága, hogy ez a ki­rajzás természetes állapottá vált. Az alsó néprétegek szülöttei egy folyamat ré­szeként a szellemi lét ma­gasába kerülhettek. A „fé­nyes szelek" nemzedékének szokás nevezni azt a rajt, vagy mint mondotta, afcar szarvasos nemzedéknek is. Gondoljunk csak Nagy László, Kondor Béla. Sán­ta Ferenc. Sarkadi Imre. Soós Imre nevére. Fölrepült egy raj. egy nagyszámú csa­pat, akik közül sokan meg­törtek, elporladtak, kifénye­sedtek, kristályosodtak, gyé­mántosodtak. Megélték a kiválás. a metamorfózis kínjait, azt a próbát, mely­nek visszahúzó ereje a szü­lői ház a faluközösség ma­kacs magzatburka, lendítő­je pedig a megváltozott tár­sadalom elképzelt lehetősé­ge. Le kellett győzni a fék­hatásokat, szét kellett tép­ni a bizonytalanság háló­ját. barbár módon, akár szülőknek feszülve kellett akaratát kierőszakolni, pá­lyáját kijelölni, a fölsebzett múlton továbblépni. Hitün­ket éltette, hogv nem lehe­tünk ezután olyan kiszol­gáltatottak, mint amilyenek elődeink voltak. * A Szegedi Szabadtéri Já­tékok soron következő, idei programjának egyik nagy érdeklődéssel, várt előadási­nak íoérkezik A szarvassá vált fiak című kétrészes táncjáték, melynek első ré­szét Rossa László zenéjére Nóvák Ferenc állítja szín­padra ű iMaayar Néphadse­reg Központi Művészegyüt­tesének közreműködésével, második részében a Gvöri Balett mutatja be a törté­net folytatását Markó Iván koreográfiája és rendezése alapján. Szabados Gvörou zenéjére. iMindkét alkotó úgy fogalmazott. — többek között lapunkban is —, hogy a mű megvalósulásakor Ju­hász Ferenc verse alapvető inspirációt jelezett. Tündi Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents