Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-27 / 122. szám

Hétfő, 1985. május 27. Békemajális Hálával tartozunk azoknak a munkásoknak, kommu­nistáknak, akik Újszegeden, a Kállai-liget fái között a fel­szabadulás előtt is megemlékeztek a munka ünnepéről. Tegnap, vasárnap, a Kiosz városi alapszervezete, a Kisosz Csongrád Megyei Szervezete és a Hazafias Népfront Sze­ged Városi Bizottsága is úttörő szerepet vállalt: tiszteletre méltó akarásuk, hogy évente rendeznek békemajálist a tör­ténelmi emlékhelyen, .lói §ikerült az első, annak ellenére is, hogy kevesen voltak kint ünnepelni, pihenni, gyerme­keket szórakoztatni. Fraknóy Gábor, a városi pártbizottság titkára elődeinkről emlékezett beszédében. Fölidézte fel­szabadulásunk negyvenedik évfordulóját, jelentőségét, a gyermeknapot, s elmondta többek között: harcolnunk kell továbbra is, hogy ők, lányaink, fiaink, soha ne tudják meg, mi a borzalom, milyen a háború. Számítógép az oktatásban Szombaton befejeződött Balatonalmádiban a Számító­gép az oktatásban elnevezés­sel rendezett nemzetközi ta­nácskozás, amelyen 36 or­szág szakemberei a fizika­tanítás megújításával, az er­re vonatkozó módszerekkel, eszközökkel foglalkoztak. Az egyhetes rendezvénysorozat tapasztalatairól Marx György akadémikus elmondotta: a világ minden részéből érkez­tek fizkusok a rendezvényre, és egyöntetű tapasztalatuk, hogy a számítógép fizikaok­tatásban történő alkalmazá­sa óriási lehetőségeket nyi­tott meg. Segítségével oSftathalóvá váltak már a középiskolák­ban is olyan tudományos eredményeik, felfedezések, törvényszerűségek, ame­lyekre a hagyományos mód­szerekkel nem vállalkozhat­tak volna. A tantermekben el nem végezhető kísérletek modellezhetők a számítógép­pel és a vizuális bemutatás segít a tanulásban azoknak a diákoknak is, akiknek absztraháló képessége nem kimagasló. Változó lakáspiac Kéidések és válaszok az OTP-nél Az OTP nem veszi vissza a 4—5. és a 8—10. emeleti lakásokat — e7. a hír terjedt el, nem teljesen alaptalanul. Hogy is van ez? — erről ér­deklődtünk az OTP Csong­rád Megyei Igazgatóságán, ahol Szalai Ferencné, a la­kásosztály vezetője és Sípos Sándor igazgatóhelyettes vá­laszolt a kérdésekre. — Az OTP-nek három fel­tétele van a visszavásárlásra felajánlott lakással kapcso­latban: legyen per- és te­hermentes, a rendeltetéssze­rű használatra alkalmas, to­vábbá, legyen gazdaságosan értékesíthető. — Vagyis az, hogy hanya­dik emeleten van a lakás, önmagában nem kizáró ok. — Önmagában nem. Más­fél szobásat a tetőszinten is el lehet adni. Eladható még az 1+2-es és korlátozott számban a kis kétszobás. Mi sem tudjuk eladni a 2-j-2-esseket Akinek ma van 8—900 ezer forintja, inkább vállalkozik a családiház-épí­tésre. Ügy tetszik, még min­dig az a legolcsóbb: a telek­ár, plusz 10—11 ezer forint négyzetméterenként. — Milyen lakást nem vá­sárolnak vissza? — Amelyik a három fel­tételnek nem felel meg. Per alatt áll például. A tető­Szinthez közeleső nagy laká­sok többségét a harmadik ok miatt nem vesszük vissza: nincs rá kereslet. — Miért idegenkednek ezektől? — Gyakori a beázás, és nyáron melegebb van, mint másutt. Az ötszinteseknél sokat kell lépcsőt mászni, a tízszinteseknél is sűrűn rossz a lift. — Aki tehát egyszer be­költözött egy tetöszinti la­kásba, az a foglyává válik? Az OTP-töl vásárolta, de vissza már nem veszik tőle. — Ha az illető épít, visz­sza vesszük. — És ha máshová köl­tözne? — Attól függ, van-e ke­reslet arra a fajta lakásra. A takarékpénztár hiába ve­szi vissza, ha nem tudja új­ból eladni. A nagy méretű és magasan levő lakásokat újonnan sem tudjuk eladni ' — miért vennénk vissza ré­git? Mi ;iz állam pénzével gazdálkodunk, azt pedig nem lehet herdálni. Télen így is többe kerül az OTP-nek az eladatlan lakások fűtése, mintjamennyi a lakásosztály dolgozóinak fizetése. A fű­tést ugyanis nem lehet ki­kapcsolni, ráadásul a lakók­kal ellentétben mi az álla­mi támogatás nélküli fűtési díjat fizetjük. Mindez nem jelenti azt, hogy állandóan és kategorikusan elzárkózunk a visszavásárlás elől. Ügy dolgozunk, mint a kereske­dő: csak akkor rendel új árut, ha fogytán a régi. — Mennyi az OTP fele­lőssége abban, hogy nem kelnek el a tetőhöz közeli lakások? A takarékpénztár vette át a hibás lakásokat, s képviseli a lakókat a perek­ben. Nem azért csökkent a kereslet, mert benne hagy­ták a beázó lakókat a pác­ban? — A hibákat előbb-utóbb ki kell javítani. Ha egy la­kás nem ázik be a műszaki átadáskor, beázhat később. Minden háznak van teteje: valakinek fölül is laknia kell. Most az OTP osztja el a lakások harminc százalé­kát, a tanács jelöli ki a ve­vöket hetven százalékra. Arányosan osztozkodunk a szintszámon, és a szobaszá­mon. — Elképesztőek a mai lakásárak. — Több új rendelet jelent meg: módosult a lifthatár, kevesebb lakásra osztják el az építési költségeket. Nö­veli az árat a hó- és hang­szigetelési szabvány változá­sa is. — Akármilyen jogszabályt hoznak a lakó érdekében, az utóbb mind a lakóra üt vissza? — Az országon belül 40— 60 százalékos költségdiffe­renciával építenek — ugyan­úgy, ugyanolyan lakásokat. A használati értékben nincs 40 százalék különbség. —A visszavásárlásnál kö­veti-e az OTP a lakásárak emelkedését? — Most, április 15-étől 6 százalékkal mi i6 többet fi­zetünk a visszavásárolt la­kásokért. Ujabban újsághir­detésekre is válaszolunk. Aki építkezni akar, attól visszavásároljuk a lakását, és lehetővé tesszük, hogy benne maradjon, míg az új lakása lakhatóvá válik — erre az időre lakbért kell fizetnie. — Jó üzlet az OTP-nek a lakásforgalmazás ? — Három százalékot szá­molhatunk fel, ez éppen hogy fedezi a költségeinket. Megszűnt az OTP monopol­helyzete, 1985. január 1-tól az IKV-k, a takarékszövet­kezetek is visszavásárolhat­nak lakásokat. Az OTP szol­gáltatásként végzi az ingat­lanforgalmazást — ez is az állami lakáspolitika része. Elő kívánjuk segíteni a la­kásmobilitást, s igyekszünk árszabályozó szerepet betöl­teni a lakáspiacon. Tanács István Konferencia a műszaki fejlesztésről A Műszaki és Természet­tudományi Egyesületek Szö­vetségének Csongrád me­gyei szervezete kétnapos műszaki fejlesztési konfe­renciát rendez a Technika Házában. A május 28-án, kedden délelőtt tíz órakor kezdődő előadássorozat té­maköre felöleli egész gaz­dasági rendszerünk meg­újításának szakmai kérdé­seit. Pénzügyi és műszaki szakemberek, közgazdászok és konstruktőrök fejtik ki véleményüket szakterületük 5 !:•••• • • ő, 1. Szó VII. ötéves terv gazd,. ár­politikájáról, dr. Csendes Bélának az Országos Terv­hivatal elnökhelyettesének előadásában. Dr. Müller István, az Országos Műsza­ki Fejlesztési Bizottság el­nökhelyettese ugyanezen Gyermeknap, 1985 Díszünnepség Szegeden A Magyar Úttörők Szö­vetségének Szegedi Városi Bizottsága tegnap, vasár­nap délelőtt díszünnepséget rendezett a Vörös Csillag Filmszínházban. A pajtásokat, az úttörő-, és rajvézetöket, az iskolák igazgatóit Valcz Gyuláné, a Szegedi Városi Úttörő El­nökség tagja köszöntötte. Ünnepi beszédet Zeleiné Horváth Sára a Magyar Út­törők Szövetsége Csong­rád Megyei Elnökségének elnöke mondott. Hangsú­lyozta, hogy a gyermekek boldogabb jövőjéért mind­annyian felelősek vagyunk. Zeleiné Horváth Sára em­lékeztetett az Egyesült Nem­zetek Szervezete 1959-ben született deklarációjára, amely kimondja, hogy a gyermekeknek joguk van a békés élethez és valameny­nyien különleges gondosko­dást érdemelnek, éljenek a világ bármely pontján. Szeged kisdobosai és út­törői ebben az esztendő­ben is kiemelkedő tanul­mányi eredményeket értek el, helytálltak különféle művészeti szemléken és sportversenyeken. Ebben nagy szerepük van az őket nevelő, oktató tanároknak és ifivezetöknek. Beszéde végén az ő munkájukat kö­szönte meg a megyei úttö­rőelnök. Bejelentették az ünnepsé­gen, hogy a Mező Imre ál­talános iskola úttörőcsapa­ta a KISZ Központi Bizott­ságának Vörös Selyemzász­laját érdemelte ki a ki­emelkedő munkájáért. Az iskola igazgató-helyettese Maróti Jenöné úttörőveze­tői Érdemérmet kapott. Ugyanezt a kitüntetést vet­te át a tegnapi ünnepségen Dénes Antalné (Révai Jó­zsef általános iskola), Heté­nyi Istvánné (Tarján III. ál­talános iskola), és Tóth Ist­ván (Makkosházi általános iskola). Kiváló Úttörövezető lett dr. Alexa Ferencné, dr. Baranyai Kálmánné, Csóti Lászlóné, Földes Sándor, Hamar Csaba. Kókai Gyula, dr. Kovács Lászlóné, dr. Le­indler Lászlóné, Putyora Jó­zsefnc, Szabó Antalné, Szat­mári Andrásné, tír. Vetró Istvánné. Vörös Géza. Az Úttörő Szövetség Or­szágos Tanácsának dicsérő oklevelét Alaxai István, Ar­váné Hevér Katalin, Birkás Tiborné, Csikós Lászlóné, Ferencz Ferenc, Guiyásné Szabó Klára, Haramiáné Kovács Mária, fíerbich Ilo­na, Hetényiné Kulcsár Má­ria, izsó ' Istvánné, Káity Károlyné, Kcsztyúsné Laka­tos Katalin, Padala László­né, Vecsernyés Jözsefné, Zsakó Zoltánné kapta. Kiváló ijfjúvezetői rmun­kéért kitüntetést Beretká­né Török Ilona, Földházi Magdolna, és Pataki Zsu­zsanna vette át. Tíz gyermek kapott Ki­váló Úttörő kitüntetést. Valtacukor és bicikli A fiam játszott ezen a gyereknapon is. For­gott a ringlispilcn, csokoládét evett és vatta­cukrot, rajzolt színes kré­tával az aszfaltra, bohóc tréfákon nevetett és ebé­delt levest, pörköltet. Tizenegy éves fiam meg­döbbenve mutatott nemré­giben a televízió képernyő­jére. Nézd, apa, milyen nagy hasuk van ezeknek a sovány afrikai gyerekek­nek! El kellett neki monda­nom, hogy ezek a fekete bő­rű kisfiúk, kislányok^ az éhezéstől vannak felfújód­va, és közülük százezrek halnak meg évente csecse­mő korukban v(igy egészen kisgyerekként. A fiú nézte tovább az iszonyatos afrikai aszály­ban készült képsorokat. Hogy mire gondolt, nem tu­dom, nem faggattam. Ilyenkor gyermeknap tá­ján más dolgokon is elgon­dolkodom, ha a fiamra né­zek. Amikor megszületett, s az orvos közölte velem fiam van, megfogadtam, hogy nem játékpisztoly, sem tank vagy más ehhez ha­sonló játékszer nem kerül­het a kezébe. Labdát veszek neki, kifestőt, kisbiciklit. Mint annyi más apa, én sem tudtam hű maradni akkori elhatározásomhoz, pedig szerettem volna. De hát kisgyerekeknek nehéz a háború borzalmai­ról magyarázni, s még ne­hezebb azt megértetni ve­lük, milyen nagy dolog, hogy Európában negyven esztendeje nem volt hábo­rú, ők fiaink és . lányaink nyugodtan készülhetnek a jövőre, vigyázunk rájuk, s nem hagyjuk, hogy veszély­be kerüljön az a béke, ami élteti őket. Gyerekek között voltam tegnap, boldog és vidám srácok között. Mosolytól fénylő arcokat láttam. Tu­dom persze, hogy a gyere­keknek is megvan a ma­guk gondjai. Egyre na­gyobbak az iskolai követel­mények. A közöttük való versenyfutás elkezdődik már az általános iskola el­ső osztályában, s tart egé­szen addig, míg ki-ki kéz­hez nem kapja szakmun­kás-bizonyítványát, érett­ségi oklevelét, egyetemi diplomáját. A mi gyerekeinknek töb­bet kell tudni, mint ne­künk. Legtöbbjük a hu­szonegyedik században áll munkába, s miután az élet tempója hallatlanul föl­gyorsult, ez a tempó több tanulásra, jobb munkára kényszeríti őket. A gyermeknap persze más. Az öröm, a játék, a szórakozás napja. Gyerekeink, életünk foly­tatói, olyanok, mint mi vol­tunk annak idején, akik most gyermekeink napján egy kicsit önmagunkat is ünnepeljük. Előállott íme egy újabb nemzedék, s ahogy a költő mondaná: nem puhaságra serényebb. Apróság, de el kell mon­danom: amikor elolvastam a gyermeknap programját, s azt láttam, hogy kerék­pártúrát szerveztek a ren­dezők, eszembe jutott a gyerekkorom. Harminc éve ezt a programot nem lehe­tett volna meghirdetni. Nem volt hozzá elég bicik­li. P. F. • • Kresz-pálya Ottömösön időszak fejlesztési irányait ismerteti. Ehrich Éva, a Vi­lággazdasági Kutató Inté­zet munkatársa helyünk a világban címmel tesz nem­zetközi összehasonlítást. If­jú Marosán György, az MSZMP KB munkatársa a szellemi tőke szerepét eme­li ki a műszaki fejlesztés folyamatában. Birman Er­zsébet, a Köiponti Váltó-és Hitelbank RT Innovációs alap igazgatója a pénzinté­zetek meghatározó szerepé­ről. Tóth István, a Rába hl ű vek fejlesztési osztály­• -j*', dr. KIS Ernő, a MEDICOR főkonstruktőre cs Kevei Béla, a KSZV műszaki igazgatója a stra­tégiai tervezésről és a vég­rehajtás állomásairól szól­nak. A fórumrendezvényen az előadók a hallgatóság kérdéseire válaszolnak. A Mórahalmi Városi Jogú Nagyközségi Tanács körzeté­hez tartozó óvodák közül el­sőként Ottömösön avattak óvodai Kresz-tanulópályát tegnap, vasárnap délután. A pályát, medyet 60 ezer forint érlékú társadalmi munkával hoztak létre, a Közlekedés­biztonsági Tanács szegedi képviselőjének jelenlétében adták át, a gyermeknap tisz­teletére. A tanulópálya építé­sében oroszlánrészt vállalt a Szegedi Közúti Igazgatóság Móra Ferenc szocialista bri­gádja, a Defag Ifjúság szo­Járművek és gyalogosok... cialisla brigádja, valamint az hogy a csemeték vasárnaptól óvodai szülői munkaközös- már az óvodai tanulópályán ség brigádja. A szülők áldó- sajátíthatják el a közúton zatvállalásónak, közösségi való biztonságos közlekedés munkájának köszönhető, szabályait Ajándék, ikreknek Ikreket 'köszöntöttek az Elikcr vezetői a gyermekna­pon. A „szerencsés" vállalat hét gyermeket köszöntbe tett. Ajándékot kaptak a január­ban született Krisztin hár­mas testvérek, Attila, Tímea, Tamás. Megemlékeztek a múlt heten született Na£y­Kovács négyes ikrekről. Tün­déről. Dávidról, Árpiádról, Tiborról is. A vállalat ve­zetői. a szocialista brigádok — óva a picinyeket — ha­zaértük után látogatnak majd ajándékokkal az új­szülöttekhez. i

Next

/
Thumbnails
Contents