Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-23 / 119. szám
2 Csütörtök, 1985. május 23. Bécsben a haderőcsökkentésről 6 Bccs (MTI) Csütörtökön az osztrák fővárosban megkezdődik a közép-európai haderő és fegyverzet csökkentéséről folyó tárgyalások .16. fordulója. A Varsói Szerződés és a NATO tagországai immár tizenkettedik éve tárgyalnak a haderők és a fegyverzetek; mérsékléséről, ám haladás még mindig nem tápasztalható. A kudarc fő oka NATO taktikája: a nyugati szövetség abból indul ki, hogy a másik fél lényegesen nagyobb számú haderőt A Varsói Szerződés orszáállpmásoztat a térségben, gai, köztük hazánk, amely mint amennyit megad, tehát különleges státussal vesz ,.arányos" csökkentésre vol- részt a bécsi tárgyalásokon, na szükség. E semmivel alá legutóbb idén februárban nem támasztott érvelés terjesztettek elő kompromcllett a NATO mindegyre misszumos javaslatot. a jövendő megállapodás el- Az új fordulóban Róbert lenőrzésének kérdéseit erői- Blackwill veszi át a bécsi teti — még mielőtt . az amerikai küldöttség vezetéegyezménynek akárcsak a sét. Elődje, Maynard Glitköivonalai is kibontakoztak man, a genfi szovjet—amevolna. A cél nyilvánvalóan rikai fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon kapott vezeaz időhúzás; a NATO mind- )ö szerepet a |{özepes hamaig nem latja érdekében lőtávolságú fegyverekkel fogállónak a megállapodást. lalkozd munkacsoportban. Kijutni a zsákutcából Kommentár Két hónapos szünet után ismét helyet foglalnak a diplomaták a bécsi Hofburgpalota tárgyalóasztalainál. Megkezdődnek a két- és többoldalú megbeszélések, plenáris üléséket tartanak, javaslatok és ellenjavaslatok követik egymást. Sajnos, egyáltalán nem csodálható, ha e szófordulatok, kifejezések túl ismerősen csengenek, hiszen ma az. osztrák fővárosban lolyo közép-európai haderő-csökkentési tárgyalások immár 110. fordulója nyílik meg. Több mint egy évtized alatt harminchat forduló — kézzelfogható eredmény nélkül. Hiába nyújtottak be a tárgyalásokon részt vevő szocialista országok a legutóbbi, március végén befejeződött fordulón ujabb, kimondottan a kompromisszumkeresés szándékával kidolgozott indítványt, hogy a megrekedt megbeszéléseket kimozdítsák a holtpontról. Megfelelő nyugati válasz hiányában nem történhetett valódi előrelépés. Az. emiitett javaslat egyébként — felismerve, — hogy egy átlógóbb, hosszú távú csapatcsökkentésről rendelkező egyezmény kidolgozása a jelenlegi nemzetközi légkörűén nem tűnik reálisnak — egyfajta „korlátozott megállapodás"' megkötését szorgalmazta. Ennek értelmében első lépésként a két nagyhatalom vonna ki megadott BRÁDIÚTELEX iPj:* SZUROS MÁTYÁS A SZOVJETUNIÓBAN Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára az SZKP Központi Bizottságának meghfvésára szerdán a Szovjetunióba utazott. Kíséretében vannak Kovács László és öszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetői. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. KÍNAI—PORTUGÁL TÁRGYALÁSOK Csaó Ce-jang kínai miniszterelnök üdvözölte szerda délelőtt Peking központjában, a Nep Nagy Csarnoka előtt a Kínába látogató első portugál elnököt, Antonio Eanest. Bár u portugál államfő már keddeh megérkezett Pekingbe, az üdvözlési ceremóniát egy idő óta nem a repülőtéren tartják, hanem a városközpontban, s ezt szerdán tartották meg. Eanes tiszteletére 21 diszlövés dördült el, majd az ünnepélyes fogadas után a Nép Nagy Csarnokában került sor a két politikus tárgyalásaira. BALDRIGE NYILATKOZATA Malcolm Baldrige amerikai kereskedelmi miniszter az ABC amerikai televíziós hálózatnak kedden este Moszkvából adott interjújában megerősítette: üzenetet vitt Reagan elnöktől Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának. Baldrige, aki a szovjet—amerikai kereskedelmi bizottság ülésszaka alkalmából tartózkodott a szovjet fővárosban, s hétfőn találkozott Mihail Gorbacsovval, a levél tartalmát, illetve az SZKP KB főtilkái inak arra adott válaszát nem ismertette, de jelezte, hogy abban egyebek között a két ország közötti kereskedelem egyes kérdéseiről volt szó. ISMÉT HARCOK Rövid tűzszünet után szerda délben ismét harcok robbanlak ki a libanoni síiták többségét tömörítő Anial-muzgalom és a nyugat-bejrúti menekülttáborokban élö pulesztin harcosok között. A muzulmán erök közötti testvérharcot tovább mélyitettte, hogy a Bejrút környéki hegyekből ágyútűz zúdult a déli városrészekre, ahol az Amal csapatösszevonásokat hajtott végre. A Dzsumblatt vezette Haladó Szocialista Párt (HSZP) cáfolta a keresztény jobboldalnak azt a hirét, hogy a támadás a drúz vidékekről indult ki, és hangsúlyozta: a messzehordó ágyúkkal való beavatkozás a falangista erök müve voll. MAGYAR—OSZTRÁK ÁLTALÁNOS VEGYES BIZOTTSÁG ÜLÉSE A magyar-osztrák általános vegyes bizottság májuá 21—22-én Budapesten tartotta 10., jubileumi ülésszakát. A magyar küldöttséget Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes, az osztrák küldöttséget dr. Friedrich Bauer nagykövet. az Osztrák Szövetségi Külügyminisztérium politikai főigazgatója vezette. Értékelték a íl. ülésszak jegyzőkönyvében foglaltak végrehajtását. és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. TEOLÓGUSKONFERENCIA Az Európai Katolikusok Berlini Konferenciájának Teológus Bizottsága május 19—22. között Budapesten tartotta ülését. A tudományos tanácskozáson tizenhárom európai ország hatvan teológusa vett részt. Megvitatták a békére nevelés, a békemunka teológiai vonatkozásait, és állást foglaltak a nemzetközi konfliktusok tárgyalások útján történő rendezése, a leszerelés és Európa békéjének megőrzése mellett. nagyságú haderőket a középeurópai térségből (az Egyesült Államok 13 ezer, a Szovjetunió pedig 20 ezer katonát), emellett mindkét fél befagyasztaná itt állomásoztatott haderőinek létszámát, s itt tárolt fegyverzetének mennyiségét. A nyugati reagálás, enyhén szólva, vegyes volt. A nyugatnémet külügyminiszter üdvözölte a kezdeményezési. mint az előrehaladás érdekében tett komoly erőfeszítést, Washingtonból es a brüsszeli . NATO-központből azonban többnyire elutasító vélemenyek röppentek fel. Végül is semmilyen érdemi választ nem terjesztettek elő. Így az utolsó forduló befejezésekor a bécsi tárgyalások ügye csaknem ugyanott állt, ahol nem sokkal az 1973-as nyitás után. A jelek szerint a NATO-tagországok képvi selői változatlanul a két, nemcsak ternu'kt^nnjik, 4g egyenesen gátlónak bizonyult vitatémát, » csapatlétszámok és a majdani esetleges egyezmény ellenőrzésenek kérdését ismételgetik. Ehhez azonban előbb valamilyen egyezségre kellene jutni, hogy értelme legyen az ellenőrzés részletkérdésein rágódni! A szocialista tárgyalófelek álláspontja továbbra is az, hogy — ha csak részleges megállapodásokkal is, de — végre megindítsák a tényleges csapatcsökkentési folyamatot, s ezzel kijuttassák a zsákutcából 'a lassan maratoni hosszúságúra nyúló bécsi megbeszéléseket. Ugyanez az álláspont érvé* nyesül egyébként mas turgyalási fórumokon is. Stockholmban például épp a napokban terjesztett elo az NDK. Csehszlovákia es a Szovjetunió képviselője új javaslatot a hadgyakorlatok előzetes bejelentéséről. Hiszen voltaképp nem annyira a helyszín a lényeges; a kezdőlépésről meg lehet egyezni Bécsben, Stockholmban, Genfben vagy a New York-i ENSZ-üvegpalotában. Ami a fontos lenne: az elhúzódó viták helyett végre szerződések és kötelezettségvállalások szülessenek. Szegő Gábor Csehszlovákia Elnökválasztás C Prága (MTI) Gustáv Husákot, a CSKP KB főtitkárát., a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának. elnökét újabb ötéves hivatali idő szakra, szerdán, ismét Csehszlovákia köztársasági elnökévé választották. A szövetségi gyűlés két kamarájának képviselői a prágai var történelmi Ulászló-termében titkos szavazással, egyhangúlag szavaztak Gustáv Húsúkra. a CSKP és a Nemzeti Front közös jelöltjére. A megválasztott köztársasági elnök ünnepélyesen letette a hivatali esküt, amelyet a hagyományoknak és az alkotmány előírásainak megfelelően, aláírásával is megerősített. $ Budapest (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Muhkáspárt főtitkára és Losonczi l'ál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke távirathon fejezte ki jókívánságait Gustáv Húsúknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság újjáválasztott elnökének. Hammer köszöntése O Washington (MTI) Armand Hammer, az ismert amerikai üzletember, i'aki sokat tett a' kelet—. nyugati, mindenekelőtt pedig a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztéséért, s akinek szerepe van hazánk és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak fejlesztésében is, a hét végén volt (17 éves*. Dr. Házi rVcncet: rras+ifflgtorrf magyar nagykövet ebből áz alkalomból Los Angelesben tolmácsolta neki Kádár Jánosnak, az MSEMP főtitkárának jókívánságait. Armand Hammer köszönettel fogadta a megtiszteltetést, s közölte, rövidesen ismét Magyarorszagra kíván latogatni. Szovjet-indiai dokumentumok # Moszkva (TASZSZ) gazdasági kapcsolatait szaRadzsiv Gandhi indiai bályozó két fontos' dokukormányfő szerdán felke- m.entumot írtak alá szerdán reste a Lenin-mauzóleumot, a Kremlben. ahol koszorút helyezett el, A két ország közötti gazs egyperces néma tisztelet- dasági, kereskedelmi és adással adózott a szovjet műszaki-tudományos együttállam megalapítója erpléké- működés 2000-ig szóló fő nek. Az indiai miniszterei- irányait kijelölő, valamint a nök — a szovjet vezetők gazdasági és műszaki együttmeghívásának eleget téve .működésről szóló megállapo— kedden érkezett hivata- dásokat Mihail Gorbacsov, los. baráti látogatásra a a:: SZKP KB főtitkára és Szovjetunióba. Radzsiv Gandhi, indiai miRadzsiv Gandhi koszorút niszterelnök látta el helyezett el a Kreml falá- jegyével, •nal, az Ismeretlen Katona ,kézsirjánál, s lerótta^ kegyeletét a hitleri fasizmus ellen vívott harcban elesett szovjet katonák emléke előtt. A Szovjetunió és India Az aláírásnál jelen volt Nyilcolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a minisztertanács elnöke, valamint a Radzsiv Gandhi kíséretében levő személyek. A VSZ Katonai Tanácsának ülése A Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erői Katonai Tanácsának budapesti ülésén részt vevő küldöttségek szerdán jubileumi zetközi életben, törekednek a szilárd béke megteremtései-e Földünkön. Ezt követően a tárgyalócsoportok képviselői szólalhadtudomány. tyk f , M(jrüC, Lűjos altá_ konferencián vettek reszt. A védelmi szövetségnek az elmúlt három évtizedben betöltött szerepével és továbbfejlesztésének kérdéseivei foglalkoztak. Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az Egyesített Fegyveres Erők törzsének főnöke értékelte a védelmi szövetség eddigi tevékenységét, -majd részletesen szólt azokról fi javaslatokról, amelyeket a Varsói Szerződés tett a politikai és a katonai feszültség j^ólt csökkentésére. Rámutatott: a szerződés meghosszabbí- A konferencián részt Vett tása kifejezi a szövetséges Oláh István vezérezredes, szocialista országok testvér- honvédelmi miniszter, vapártjainak és népeinek azon lamint a Honvédelmi Miakaratát. hogy továbbra is nisztérium Katonai Tanácrősítik egységüket, egyezte- csáriak több tagja és számos tik tevékenységüket a nem- meghívott vendég. (MTI) bornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár korreferátumában kiemelte: a Varsói Szerződés az európai szocialista országok történelmi, politikai és védelmi szövetsége, amely egy országot sem fenyeget, s egyetlen célja volt és marad, a béke megőrzése, a szocializmus vívmányainak védelme. Befejezésül a tagországok közötti katonai együttműködés különböző területeiről, eredményeiről Az FKP széles néptömegek összefogását sürgeti Qf Párizs (MTI) A válság elleni küzdelem fokozására szólította fel a francia dolgozókat az FKP Közoonti Bizottsága, s azt is leszögezte: nem elkerülhetetlen a jobboldal győzelme az 1936. évi nemzetgyűlési választáson. Az FKP ülésén Gisele Moreuu. a rödni a válságba. A kompolitikai bizottság tagjának munisták legsürgősebb felbeszámolója alapján megvi- adata az, hogy elősegítsék a tatta a politikai helyzetet dolgozóknak ezt. a küzdelés a kommunisták előtt álló mét. feladatokat.' Az ülésen elfő- A határozat emlékeztet gadott határozat rámutat: arra, hugy Géorges Mar— A szocialista kormány chais a XXV. kongresszuson politikája következtében sú- leszögezte: .... .. lyosbodott a válság, s ve- A kommunisták nem hajbeiolyasa megerosodik szély fenyegeti az i<)8l-ben landók a kiváltságos osztáhajlandó részt venni a és 1932-ben megvalósított lyok érdekében igazgatni az Ellojlotlák a fiizesgyarmati olajkítörést Szerda estére elfojtották a füzesgyarmati olajkitörést. A 107-es kútnál, amely hétfőn hajnalban tört ki, á védelem tagjai szerda délelőtt rögzítették a kitörésgátlót.' A reszsiker ellenére, ekkor még nem szűnt meg a veszély. Ahhoz ugyanis, hogy a gáz-, olaj- és gazolinömlés megszűnjön, a kitörésgátlót el kellett zárni, de visszahelyezése közben a hermetikus elzárást megteremtő tömítőgyűrű megsérült, és elmozdult a helyéről. A kitörésvédelmi brigádoknak a robbanásveszélyes gázfelhőben, nagy erőfeszítések árán, dél-" utánra sikerült a tömítőgyűrűt helyreilleszteni, majd a 36, egyenként 40 centiméteres rögzítőcsavart a kitörésgátlóba visszajuttatni. A kitörésgátló lezárásának döntő műveletére ,18 órakor került sor, és 12 perc múlva megszűnt az olaj, gáz és gazolin két és fél napig tartott kiáramlása: a füzesgyarmati 107-es olajkút kitörését elfojtották. Ezután már csak a kút nyugalmi helyzetbe hozásához szükséges nehéziszap besajtolása voll hátra, ezt a munkát két, nagy teljesítményű kompresszorral az esti órákban befejezték. (MTI) kormunyban mas Politikai reformokat is A szociális- országot, de hajlandók más erőkkel, egy °'.van politika tuk vei,elle kormány meg- politikai erőkkel együtt részt folytatasa erdekeben, amely hatrai a nagytöke erői előtt, venni a kormányban a probkivezeti az országot a val- nem valtoUa be ígéreteit, lémák mugoldása, a válság sagból. ezzel maga teremt kedvező leküzdése és a társadalom A központi bizottság a feltételeket ahhoz, hogv a megváltoztat;;.a érdekében, hét elején tartott kétnapos jobboldal visszaszerezze a Ennek az a feltétele, hogv hatalmat. A szocialista ve- az FKP kellő befolyással zetői- beletörődtek a jövő rendelkezzen, képes legyen évi választásokon várható hatékonyan hallatni a s/.avereségbe. továbbra js az vát. Ha a választók 1980FKP meggyengítésére tó- ban nagvobb befolyáshoz rekszenek. pedig a torténei- juttathatják a kommunistáim tapasztalat azt mutatja, kat. ezzel meghiúsíthatják a hogv a kommunisták párt- jobboldal győzelmét lehetőiának meggyengülése a ha- vé tehetik új megoldások ladó mozgalom vereségét kibontakozását — szögezi idézi elő. le a határozat. Az FKP azonban nem tő- A központi bizottság úlérodik bele ebbe a vereség- se után nyilvánosságra hőbe — hangsúlyozza a hatá- zott úiabb gazdasági adatok rozat. — Nem végzetszerű alátámasztják az FKP-nak az, hogy a jobboldal 1986- azt a megállapítását, hogy ban győzelmet arasson. Az az ország gazdasági helyzeFKP XXV. kongresszusa új te tovább romlik. ígv a staperspektivát tárt az ország tisztikai intézet W;-»!ése szec!é. rámutatott, hogy van rint 1981-ben 234 ezerrel lehetőség olyan politika csökkent a munkahelyek folytatására, amely kivezeti száma, s 25 ezer vállalat az országot a válságból. E jutott csődbe. Szinte kilápolitika kikényszerítése ér- tástalanná teszi annak a dekében hatalmas néni moz- tervnek a megvalósítását, galmat kell kibontakoztatni, hogv az év végére egyenlömöriteni kell mindazokat, súlvba hozzák a külkeresakik nem hajlandók beletö- kedelmi mérleget.