Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-05 / 80. szám

2 Péntek, 1983. április 5. Ifjúsági tömegdemonstráció A csütörtöki katonai díszszemlét ifjú­sági tömegdemonstráció követte a Felvo­nulási téren: 400 táncos és 12 ezer fővá­rosi középiskolás mutatott be félórás túnc­músórt. A látványos bemutató kezdeteként lova­sok vonultak be nemzetiszínű és vörös zászlókkal, s a táncosok benépesítették a diszemelvénnyel szembeni színpadokat és a teret. A Tavaszi szél vizet áraszt című népdal hangjaira lendültek magasba a tánccsoportok, miközben úttörők szaladtak a díszemelvényre, hogy virágokkal kö­szöntsék a közönséget. A táncosok színes forgataga, újabb és újabb látványos alakzatai percről percre változtak, ekükben megzenésített versek csendültok fel a hangszórókból. Majd ez­rekkel bővült a szereplők köre: a tér két oldaláról a középiskolás fiatalok vonultak be tánclépésekkel a Sej, a mi lobogón­kat . .. zenéjére. Műsorukat újabb versek, zenés feldolgozások kísérték. A Koltay Gábor rendezte produkció zárójelenelében négy. hatalmas, örvény­szerűen kavargó kört alkotva, színes ken­dőket lobogtatva búcsúztak a fiatalok a közönségtől. Felszabadulásunk 40. évfordulóján Fegyveres erőink díszszemléje Fogadás az Országházban (Folytatás az 1. oldalról.) munkásőrök sokasága nagy­szerű fegyelemről és harci­technikai eszközök kezelésé­ben elsajátított magas fokú szakértelemről tett tanúbi­zonyságot a • háromnegyed­órás díszszemlén. A gyalog felvonuló alegy­ségek díszmencte nyitotta meg a sort. Az, élen ifjú do­bosokból álló díszszázad ha­ladt, őket a gyalogos dísz­hadosztály parancsnokságá­nak tagjai követték. Nyo­mukban a — fennállásának 25. évfordulóiát ünneplő. Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett — Zrínyi Miklós Katonai Akadémia ünnepi öltözetű zászlóalja menetelt. Ezután a Kossuth I.ajos Ka­tonai Főiskola, a Zalka Má­té Katonai Műszaki Főiskola és a KJUiün György IU'püfő­Múszakl Főiskola hallgatói­nak díszzászlóalja követke­zett. Mögöttük vonultak a Magyar Néphadsereg liszthe­lvcltesképzö bázisainak hall­gatói és a rendészeti őrezred fiataljai. Majd a rajparancs­noki. valamint a gépesített­lövész.-diszzász.lóal.j követke­zett. A téren végigvonuló gyalogos díszhadosztály so­rait a BM határőrség és a munkásőrség zászlóalja, va­lamint — a húsz év után is­mét. s ezúttal új egyenruhá­ban felvonuló — honvéd fo­lyami flottilla díszszázada zárta. A különböző díszalakula­tok élén mindenütt ott volt a csapatzászló, a katonai be­csület, a hazához való hű­ség, a kötelességteljesítés szimbóluma. A gép-, illetve harcjármű­veken felvonulók élén a te­repszín ruhás ejtőernyősök haladtak nyitott kocsikon, majd gyalogsági harcjármű­veken és páncélozott szállító járműveken vonult fel a gé­pesíleltlövész-díszezred. Őket a T—72 és T—55 típusú harc­kocsik sor.n követte. A ve­gyes páncéltörő tüzérdíszez­rcd két alegysége vonult fel; a páncéltörő rakétákkal fel­szerelt, s páncélozott harc­járművek, valamint a Ma­gvar Néphadseregben újon­ran rendszeresített — pán­céltörő ágyúk. Közülük a nagyközönség most láthatta először az Ural gépkocsik­kal vontatott. 100 milliméte­rc-s űrméretű páncéltörő ágyúkat, valamint a vegyes tábori tüzérdíszezred köte­lékében vonuló L52 millimé­teres önjáró ágyútarackokat. Ezután a vegyes rakéta oiszezred járművei gördültek a térre, képet adva a tüzér­fegyvernem legnagyobb tűz­erőt képviselő harctechnikai eszközeiről. A jubileumi katonai dísz­szemle a Magyar Néphadse­reg 400 tagú egyesített kato­nazenekarának — ezüst dísz­öves, fehérkesztyűs zenészei­nek — díszelgésével ért vé­get. átadva a teret a fiatalok felvonulásának. A díszszemle végezetével Kádár János üdvözölte a díszegységek parancsnokait, gratulált a nagyszerűen si­került katonai parádéhoz. Hazánk felszabadulásának 40. évfordu­lója alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa csütörtök este fogadást adott a­Országházban. A fogadáson részt vett Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Aczél György, Gáspár Sándor, Grósz Károly, Havasi Fe­renc, Hámori Csaba, Maróthy László, Övári Miklós, Sarlós István, Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, az MSZMP Központi El­lenőrző Bizottságának elnöke, Berecz Já­nos, Horváth István, Pál Lénárd és Szű­rös Mátyás, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkárai. Megjelent A Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és Miniszter­tanács számos tagja, a politikai, a gazda­sági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Jelen volt az üzemek, a vál­lalatok sok kiváló dolgozója. A fogadáson részt vettek a felszabadulásunk 40. évfor­dulója alkalmából hazánkban tartózkodó külföldi párt- és kormányküldöttségek is. Ott volt a budapesti diplomáciai képvise­letek számos vezetője és tagja. A szívélyes, baráti hangulatú fogadáson Losonczi Pál köszöntölte a megjelenteket. (MTI) Spanyol diákok Csongrád megyében Díszebéd, Elutazott a Temes megyei Schmidt Andrea fölvétele pohár­köszöntök Az MSZMP Központi Bi­zottsága és a Magyar Nép­köztársaság Minisztertanácsa csütörtökön a Parlamentben díszebédet adott a hazánk felszabadulásának 40. évfor­dulója alkalmából Budapes­ten. tartózkodó külföldi de­legációk tiszteletére. Ott volt az ebéden a Szov­jet Szocialista Köztársasá­gok Szövetségének küldött­sége, amelyet Vaszilij Kuz­nyecov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttag­ja, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökéinek első helyettese ve­zet; a Bolgár Népköztársa­ság delegációja, Milko Balev, a BKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a 'Központi Bizottság titkára vezetésé­vel; a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság küldöttsé­ge élén Josef Koreákkal, a CSKP KB Elnöksége tagjá­val, a szövetségi kormány elnökhelyettesével, a Cseh Szocialista Köztársaság kor­mányának elnökével; a Ju­goszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság delegációja, Milán Radovlcs, a JKSZKB Elnöksége tagjának vezeté­sével; a Lengyel Népköztár­saság Kazimierz Barcikowski, a LEMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára vezette kül­döttsége; a Német Demok­ratikus Köztársaság dele­gációja, amelyet Werner Felfe, az NSZEP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, az NDK Államtanácsának tag­ja vezet, valamint a Román Szocialista, Köztársaság de­lcgáciÁjn. élén Ghcorghe Ra­dvlestuvul, az IlKP KB Po­litikai Végrehajtó Bizottsá­ga tagjával, az Államtanács alelnökével. A diszebéden Lázár György a Minisztertanács elnöke és Vaszilij Kuznyecov po­hárköszöntőt mondott. delegáció A román vendégek ellátogattak az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba A Román Kommunista Párt Temes megyei küldött­ségének tagjai — Pavel Ioan, a megyei pártbizottság szer­vező titkára, Pósa Constan­tin, a megyei pártbizottság gazdasági osztályának veze­tője és Comsa Ioan, tartalé­kos ezredes — az elmúlt na­pokban megyénk életével is­merkedtek. Szerdán megte­kintették Szegeden a Mun­kásmozgalmi Múzeum kiál­lítását, városnéző sétán vet­tek részt és ellátogattak a Taurus 6zegedi gyáregységé­be. Ezt követően Móraha­lomra utaztak, ahol Fülöp László, a pártbizottság első titkára tájékoztatta a ven­dégeket a várcei jogú nagy­község életéről, majd a he­lyi szakszövetkezet munká­jával ismerkedtek. Április 4-én. csütörtökön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot te­kintették meg. A vendége­ket Kovács Zsuzsa, a szege­di Móra Ferenc Múzeum munkatársa kalauzolta. A román küldöttség tagjai el­látogattak az Árpád-emlék­műhöz, megtekintették a szegedi tanyát, a makói hagymásházat, a csongrádi halászházat, a kovács, bog­nár, szíjgyártó iparosok mű­helyét és a népiskolát. A Román Kommunista Párt delegációja tegnap dél­után utazott el megyénkből. A nagylaki határállomáson dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára bú­csúztatta a vendégeket. A búcsúztatón részt vettek a makói városi pártbizottság és a városi tanács vezetői is. Zenés őrségváltás Április 4-én délben zenés őrségváltás volt a Parla­ment elönti Kossuth téren, a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére felvont Állami /.ászlónál. Az ünnepi esemény az érdeklődők százait vonzotta a hely­színre. A spanyol diákok a Dóm téren A 80-as évek elején jött létre szorosabb együttműkö­dés az MSZMP Csongrád megyei bizottsága és a Spa­nyol Kommunista Párt Va­lencia tartományi Központi Bizottsága között. Az együtt­működés jegyében tegnap, április 4-én 60 tagú spanyol diákküldöttség érkezett Csongrád megyébe. A fiata­lokat Barna László, a me­gyei tanács osztályvezető­helyettese és dr. Bánfalvi József, a vendéglátó iskola, a Radnóti Miklós Gimnázi­um igazgatója fogadta a röszkej•határátkelőn. A diá­kok tegnap délután váras­néző sétán ismerkedtek Sze­ged nevezetességeivel, este az Ifjúsági Házban részt vettek az ifjúsági nap prog­ramján. Ma, pénteken délelőtt a JATE-klubban, az egyetem latin-amerikai tanszékének tanáraival találkoznak. A spanyol küldöttség vezetőjét, Mariano de Pedrót fogadja dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára. A spa­nyol vendégek ellátogatnak a szalámigyárba, megtekin­tik a Somogyi-könyvtárat, majd Ópusztaszerre, a Nem­zeti Emlékparkba utaznak. Fülkeresik a forráskúti ter­melőszövetkezetet is. Este a Radnóti gimnáziumban ven­dégeskednek a spanyol dia­kok, ifjúsági találkozón. A valenciai fiatalok hol­nap, szombaton reggel utaz­nak Budapestre, megtekintik a főváros nevezetességeit, programjukban visegrádi, eíztérgomi és győri kirán­dulás is szerepel. Április 8-án utaznak el Magyaror­szágról. MSZMP-kiildöttség Kanadában $ Budapest (MTI) Fock Jenőnek, a Központi Bizottság tagjának vezetésé­vel csütörtökön Kanadába utazott az MSZMP küldött­sége, hogy részt vegyen a Ka­nadai Kommunista Párt áp­rilis 5-én, Torontóban kez­dődő 26. kongresszusán. Szovjet-amerikai tárgyalások & Genf (TASZSZ) Genfben a nukleáris és űrfegyverzetről folytatott szovjet—amerikai tárgyalá­sok keretében csütörtökön ülést tartott a közép-hatótá­volságú nukleáris fegyverek­ről tárgyaló csoport. • Orvosi kezelésre Washing­tonba utazott Max Kampel­man, az atom- és űrfegy­verzeltel foglalkozó genfi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezető­je. Kampelman két hónap­ja szemmütéten esett át. A genfi amerikai misszió köz­leménye szerint Kampelman utazása magánjellegű. SZKP KB PB-ÜLÉS Mint az SZKP KB Politi­kai Bizottságának üléséről csütörtökön kiadott közle­mény hírül adja, a testület — többek között — meg­hallgatta Grigorij Romanov­nak, az SZKP KB PB tag­jának, a Központi Bizottság titkárának beszámolóját a Magyar Szocialista Munkás­párt XIII. kongresszusán részt vett szovjet pártkül­döttség tevékenységéről, s magyar vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről. IRAKI—IRÁNI HARCOK Az iraki légierő gépei szerda este Teheránt bom­bázták — jelentelte be egy bagdadi katonai szóvivő. Az iraki gépek bevetésükről sér­tetlenül visszatértek támasz­pontjukra — fűzte hozzá. Iráni részről, a Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács köz­leményében figyelmeztette Irakot, hogy keményen meg­torol minden újabb iraki tá­madást, amelyet Bagdad irá­ni polgári célpontok ellen intéz. A Teherán elleni tá­madással kapcsolatban iráni forrásból csak annyit kö­zöltek, hogy újabb légiria­dót rendeltek el a város déli részeit ért támadás mjatt. Egy katonái szóvivő szerint az iraki támadás nem ér­te el célját. Irán nehéz­tüzérsége támadta Bászra iraki várost. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Idő előtti parlamenti vá­lasztások kiírása mellett döntött Andreasz Papandreu görög miniszterelnök. Meg­figyelők értékelése szerint a döntés hátterében Szárceta­kisz új köztársasági elnök megválasztása miatt kiéle­ződött belpolitikai helyzet , áll. KNDK­JAVASLAT Dél-Korea csütörtökön el­fogadta a KNDK arra vo­natkozó javaslatát, hogy má­jus második felében újítsák fel az Észak és Dél közötti gazdasági együttműködési megbeszéléseket, illetve a családegyesítési Vöröske­reszt-tárgyalásokat. Észak és Dél képviselői tavaly no­vemberben első ízben kezd­tek tárgyalásokat a gazdasá­gi együttműködésről.

Next

/
Thumbnails
Contents