Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

83 Kedd, 1985. április 30. U

jat avatni, előrehaladásunk, fejlődésünk kézzelfogható tanúságát rendeltetési céljának átadni mindig öröm, mivel minden új létesítmény jelzi azt a töretlen, folyamatos fejlődést, mely szocialista hazánk egészét, s ezen belül — természetesen — Csongrád megyét is jellemzi. Amikor egy ilyen létesítmény létrehozásának gondolata felmerült 1978-ban, nem véletlenül esett a megyei cs a szegedi párt- és állami vezetők választása éppen erre az épületre. Az 1857-ben épült Fekete-ház sorsa szorosan összefonódott a szegcdi munkásmozgalommal. Az első világháború végétől egy ideig itt működött a város munkásotthona. Juhász Gyula joggal adhatta neki a költői szépségű, egyben történelmi igazságú „szegedi Pilvax'' nevet, hiszen a forradalom lele haladva, itt pezsgő politikai élet zajlott. II falak között alakult meg 1918. október 22-én a Szegedi Nemzeti Tanács. S ezzel az épület mindörökre beírta nevét a munkásmozgalom történetébe. Igaz, a forradalmi "fellendülés hónapjaiban már szűknek bizonyult, ezért a munkásotthon átköltözött innen a Berlini körútra. Ám a szegediek emlékezetében a Fekete-ház jelképpé lelt. Olyan szimbólummá, amely szorosan kapcsolódik a munkásmozgalomhoz, a politikai harcokhoz. , • Manapság sokat és — okkal — egyre többel beszé*lünk a haladó, a forradalmi hagyományok feltárásáról, megőrzéséről. Aki múltját becsüli, azt tudja csak igazán értékelni a jelent és távlatot adni a jöMőnek. Újra és újra el kell isr.'ételnünk ezt a megállapítást, hogv mindenki macáévá tehesse az igazságot, amelyet hordoz. Méltó emléket kell állítanunk, szűkebb pátriánk forradalmi harcainak. Úgy és azzal, hogy mindazt, ami egykor itt történt, lezajlott, egy állandó kiállítás dokumentumainak segítségével mindenki számára bemutassuk. A

hogy közeledünk a mához, úgy gyarapodik a sok személyes élmény, emlék. Am szintén csupán az idősebbek köreben. Hiszen azok, akik egészen fiatal fiúkként, lányokként élték át a felszabadulás történelemformáló élményét, már igencsak benne vannak a korban. Megőszült a hajuk azoknak is, akik személyesen tanúi leheltek a Magyar Kommunista Párt' MORA FERENC MUZEIJM MUNKÁSMOZGALMI GYUJTEMENY ES KIÁLLÍTÁS SZABÓ SÁNDOR az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára avatta föl az intézményt. Nyitóbeszédéből r.óziunk reszteteket. immár legális szervezetei és központi vezetősége illeni megalakulásának. A többi demokratikus párt szervezöctesenek. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front létrejöttének. De jószerével a nyugdíjkorhatár körül jár* nak már azok is. akik annak idején fiatal fejjel részt vettek az első üzemi bizottságok megalakulásában, a népi bizottságok szervezésében, a Szegedi Nemzeti Bizottság és a kommunista ifjak szervezetének, a Madisznak a létrehozásában. Miért utalok újra és újra az életkori tényezőkre? Arra kívánom épp felhívni a figyelmet, hogy az idő előrehaladtával egyre csökken a szemtanúk száma, és hogy sorra nőnek fel azok a generációk, amelyeknek e század első fele, minden nagy, tragikus vagy diadalmas eseményével egyetemben — már történelem. Ha úgy tetszik, adatok, ismeretek halmaza. S nekünk arra kell törekednünk, hogy ne pusztán az legyen. Ennek az épületnek és a benne helyet kapó gyűjteménynek — az állandó kiállításnak csakúgy, mint áz eseményekhez kapcsolódó, egymást váltó bemutatóknak később majd — éppen az lesz a hivatása, hogy a maga sajátos eszközeivel igyekezzék egyszerre bemutatni, megeleveníteni és szemléletessé tenni szűkebb pátriánk munkásmozgalmát, haladó, forradalmi hagyományait. Vajon tekinthetjük-e véletlennek, hogy 1982-ben, amikor hozzákezdtek a műemléki épület felújításához, a Szeged városi párt- és tanácsszervek kezdeményezésére számos üzem. vállalat, intézmény munkakollektívái járultak hozzá anyagilag is a munkálatok pénzügyi fedezetének megteremtéséhez? A kommunista müszakok, társadalmi munkaakciók bevételéből összesen egymillió 250 ezer forint gyűlt össze. Mi ez, ha nem annak bizonyítéka, hogy az itt élők magukénak érzik a vállalkozást, szívügyüknek tekintették a múzeum munkásmozgalmi részének létrehozását; azt, hogy a gyűjtemény mihamarabb végleges otthonra leljen. És ugyanez az érzés, segítőkészség hatotta át a többieket, akik szintén segítettek. Bizonyára osztoznak mindannyian velem abban a felismerésben, hogy méltó otthonra lelt múzeumunk munkásmozgalmi részlege. Am nyilván abban is egyetértünk, hogy az épület maga — minden előnyével, esztétikumával egyetemben is — csak lehetőség. Amit az elkövetkezendőkben a múzeumi szakembereknek, a munkásmozgalom szorgos kutatóinak, a tudósoknak és kiállításrendezőknek kell megtölteni eleven, hatékony, a céljaink valóra váltását elősegítő tartalommal. J

elképről szóltam, amikor arra utaltam, hogy az egykori munkásotthon Fekete-ház végre történetéhez méltó funkciót kaoolt. Ám szimbolikus jelentőségűnek érzem azt is, hogy ezt a létesítményt épp felszabadulásunk évfordulója alkalmával adjuk út ünnepélyesen, rendeltetésének. A Fekete-ház a közelmúltban felavatott olyan létesítmények sorába illeszkedik, mint a szentesi ifjúsági- és művelődési központ, a makói múzeum, az új tévé-stúdió, a Somogyikönyvtár és a megyei Levéltár impozáns épülete. S amihez szervesen kapcsolódik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fejlesztése, a Szegedi Nemzeti Színház lassan már befejezéséhez közeledő rekonstrukciója, a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria kialakítása. Egymást követő alkotások! Annak a teremtő munkának jelképei, állomásai, amely elmúlt negyven esztendős fejlődésünket jellemezte, s amely napjainkban is meghatározója. Tényeivel egyben arra is érzékletesen utal: lám, az elődök harca nem volt hiábavaló! Nem volt hiábavaló a rengeteg küzdelem, szenvedés; mindez meghozta a gyümölcsét. Többek között ebbe- az új szép alkotásban is. (A képeket Nagy László készítette ímm AHAZBAKAZ AKKORI • ' Mi i N KASOTTHONBAN ÁLÁKOLl MEG ASZFGED1 NEMZETI TANÁCS lyiS.OKTOBER 22-ÉN