Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-27 / 98. szám

\ MAG Szombat, 1985. április 27. 64 Fenyvesi Félix Lajos Alkony Mint sebből kitépett fekete-véres kötés, szállnak a hegy felett sötét felhőrongyok az alkonyi ködfüst-ragyogásban. Talpig aranyba önt, a szél egy korbács­suhintására annyi levél dől a fáról, s recsegve hullnak a száraz ágak a búcsúzó kertek sáros, deres füvére. Mintha szívemből zuhant volna e vacogó táj ide elém, minden porszeme fáj. Lábamra roskad a sok kinnfeledett virág; Kövek hidege süt vakítva. Az erdő fakó lombjai közt átcsap a csönd. Holt lelkek bolyongó árnyai föl-fül­lobognuk előttem a kopár tűzfalakon — — ó, voltntok-e boldogok, vagy mint mi, kerestétek tovatűnt álmaitok? Állok a romba dőlt ház mellett, az üres ólban a halál láthatatlan kutyái, a kiszáradt fenyők, mint roppant felkiáltó­jelek merednek fölfelé. Jön a tél! Szakad a békétlen hazákra fehér Niagara-átok, fülünk szénnel, fával, piros dallal a költő, hogy ne dermedjenek holttá a nemzetek, s elötündöklenek Karácsonyéi gyertya­fényes ékszerei: öröm és könny, sóhajnyi remény a békességre, a szeretetre; száncsengö zeng, vadászkiáltásra visszhang felel, lói villan a zúz.mara-lüggöny mögött, mint Nap-iz.z.ás, az Idő meggyötört képe is. A befagyott tó összetört tükör, az. utak betemetve mindenütt, mennydörgés-béléses lavinái készül legürgelni a vihar, de nézd, a virrasztó vándor tüzétől oszlik a sötétség, s lassan észrevétlen átmelegszik a világ! A Karancslapujtőy szisztéma — Ja. és volt még három sze­let kenyér is... — A vendég elégedetten hátradóit székében. — Igenis, három szelet. — A pincér firkant, aztán megkérdi: — Szabadna látnom az. alsó ke­nyérhéjakat? — Szabadni szabadna, ha meg nem ettem volna. — Mit hallok, uram, ön meg­ette?! — Jól hallja, uram: meg. — A papírral együtt? Re­ményiem. azt legalább lemeste róla. — Papirt? Milyen papirt... volt rajta papír is? Csak nem ette meg a fene... Vendég úr töméntelen papír­hulladékot érez a gyomrában, egy papírgyűjtőid verseny meg­nyeréséhez elegendő galacsint érez, föl akar állni, pincér úr nem engedi. — ön ette meg. vendég úr. s nyilván előre megfontolt szán­dékkal, hogy ne ellenőrizhessük a kontrollpupírral, valóban any­nyi kenyeret fogyasztott-e, mint amennyit bevallott. — De kérem, én . . . — Most persze azt állítja — ön nem tud semmit. Ezt ismer­jük. Nagyon jól ismerjük, ön azt se tudja, mi az a Karancs­lapujtőy szisztéma, igaz? Vendég, porig sújtva, töredel­mesen: — Neem ... — Nos, ezt mindenki mond­hatja. De igy is jó. A mi bölcs vezérigazgatónk, Karancslapujtőy Balambér kitalálja nekik a tel­jcs-kenyér-alap-papírrali-bera­gasztást és ók nem figyelnek oda. Jellemző! Megesznek egy egész kenyeret, és nem veszik észre, hogy mit esznek... Fan­tasztikus...! És..,. — Nem egy egész! Három szelet volt! — Most aztán a szemembe hazudik! Hogy higgyünk magá­nak, ha még csak le sem mcs­te... Nem látta a föliratot: itt kell leválasztani... — Mi-it? Lottószelvényeket ragasztottak a kenyerembe? — Az. ön helyében én nem tréfálkoznék, vendégkém! Bün­tetendő cselekményt követünk el, oszt hülyére vesszük a fi­gurát. he? Ez itt nálunk nem válik be, a Karancslapujtőy szisztéma ugyanis eleve számol az ilyen kétes üzelmekkel. Sötét hangon: — 300 forint helyszíni bírsá­golás.. . — Vagy? — A vendég re­ményt önt magába. De az csal­fa. — Semmi! vagy! De ha már tegeződni szerelnél: te azért vagy, hogy fizess. Képtelen lé­ted egyetlen értelme ez, világos? Vendég már-már a tárcájához nyúlna. Hirtelen felcsillan a szeme, erő és öntudat ül ki az arcára, kihúzza magát. — Nincs meg! Kilopták a zse­bemből! Főúr kérlek, nincs egy grandom se... engem már ide­jövet kifosztottak. Erted: engem már nem lehet — kifordítja zse­beit —. üres . . .. üres... Ó, be szép az. élet! Ö, de jó nekem! ..Néha az. kell. hogy dé-del­gess..." — dúdolja, majd, némi sót hintve a főúr orrára, kitán­col az ajtón. Főúr: Na tessék! A konkur­rencia már megint beleköpött a levesünkbe. — És ez rna már a nyolca­dik eset, főniük... A megvágott pasasok napja! — Frici kérem, szóljon Ka­rancslapujtőynek. hogy valami új szisztémát kellene kitalálni. — De mit, főnök, ugyan mit? Fogpiszkáló-felárat? Sópótdíjat? Légköbméter-megváltást? — Ne törje a fejét, Fricikém, Majd ű, majd a mi vezérünk ... Karancslapujtőy csak egy van! — Látja főnök, ez az, amiben tévedtünk... SIMÁI MIHÁLY Megrovásban részesítem Nyolc ellenőrzőt szedett be. Bosszantotta, hogy utasításra teszi, holott magától is utánanézhetett volna az elégteleneknek. Várható volt, hogy felsza­porodnak, messze még a május, mikor újra szorít a bizonyítvány. Ha a jeles lazít, akkor hármasra felel, ha viszont a kettes — hát nincs nagy csú­szási lehetősége. Ez a legnehezebb, ez a másodikos korosztály. Próbára teszi az idősebbeket is, nemcsak őt, az alig másfél éves tapasztalatával. A harmadik ellenőrzőbe körmöli már: „Kedves Szülő! Gyermeke a második félévben gyenge ered­ménnyel indult, ezért tanulószobára kötelezem." Nem nevetséges, amit most csinál? Jelölt ko­rában úgy képzelte, odaül minden nehéz gyereke mellé, segít. — Hamar tudomásul vette, hogy sok a problémás, nem pátyolgathatja mindegyiket. Hogy elszaladt a szünete! Darabban minden, aminek nekifogott. Nem nagy kedvvel kezdi az új félév második hónapját. A szöveg kész, azt is tudja, hány sorban fér el, hol kell elválasztani, nem kell gondolkozni rajta. Ahogy a negyedik ellenőrzőt nyitja — gépiesen, fél figyelemmel —, keze megáll a döbbenettől. ,,/lc iskola értesítései és a szülő kérései" ro­vatban egy bejegyzést lát, ismeretlen kézírással: Ilosszakodott Pap Erika magyarórán ezért meg ro­vásban részesítem. Sietős, ideges írás, alatta két kézjegy, a felső nyilván a bejegyzőé: K. K„ itt már cirkalmazott hetükkel, elegánsan, a másik a sz.ülő, az apa alá­írásának pontos hamisítványa, az. eredetijét soro­zatban láthatja az osztályzatok alatt: P. A., Papp Attila. „K. K." — Melyik ez? Katona, Kiss, Kovács, Kőházi, Kővágó? Persze, a szomszéd, Kiss Kati, Erika padtársa ez, az. örökös csinytevő, az osztály nagy kópéja, bohóca-vadóca, a vagány — rm^ már ráismer gyerekes betűire is. Hamarabb is ki­találhatta volna. — Te irtad? — Én — mondja Kati, kis hivalkodással, de hangjában ott bujkál az ijedtség. — Már tegnap gondoltain, hogy meg tetszik találni. — És miért írtad? Felrántja a vállát: — Nem a tanárnő óráján írtam be. — Hát ez engem nem vigasztal meg, Katalin. Félrehajtott fejjel áll a bűnös, félihosollyal, fél­megszeppenéssel az arcán. „Mit kell tenni ilyen esetben ?" — Tényleg rosszalkodott Erika? — Nem. Akkor nem. Akkor csak játszottunk. Előkerül a másik bűnös is. — Én nem is tudtam róla. Csak amikor beírta, akkor mutatta meg. /• — De hiszen alá is hamisítottad. — Apukám írta alá. — Erika, miért hazudsz? — Pedig apukám írta alá. Tudják, hogy irtja a hazugságot. Azt is. hogv keményen bünteti. Erika tiszta szemmel néz rá, pedia az ö kezében ordít a bizonyíték. Négyemeletes új ház a lakótelep keleti szélén, földszinti lakás, gyönyörű bútor, vastag szőnyegek, falitányér, hangulatlámpa, a vitrinben áttetsző por­celán. A másik szoba ajtaja nvitva. ott is úi a bú­tor. kellemes a meleg, a rend, talpig függöny az ablakokon Süpped a fotel, amiben hellyel kínálják. Szerencséie van: mindkét szülőt otthon talál­ja. Az ana állandó éiszakás, most alváshoz készü­lődik, délelőtt tüzelőolajat hordott. Az anya osztott munkaidőben dolgozik: hajnalban négy óra, dél­után szintén. Imént ledőlt egy kicsit, mert szédült, munka előtt még a vacsorát készíti fel. Erika sehol, csak este jár haza, mindig talál elfoglaltságot, ba­rátokat. Az apjával alig látják egymást: reggel már nincs, este még nincs itt'hon a gyerek, néha az ajtóban köszönnek egymásnak. — Valami baj van? — kérdezi félszegen, meg­zavart álmossággal a férfi. — Ezt láttuk — lélegzik fel az asszony, ahogy megnézi az ellenőrzőben az utolso bejegyzést. — Az uram alá is írta. — Tényleg az apuka irta alá? — Ez az uram kézjegye — szól azonnal az asszony. — Én — mondja lassabban az apa. — Nem jó gyerek, nem is okos gyerek, már megszok­tuk. ö kiteszi az ellenőrzőt, mi aláírjuk. Sok a ket­tes, néha akad hármas is, ilyen beírás is. Tavaly meg is bukott kémiából, pedig az általánosból ki­tűnővel jött. — Nem vették észre, hogy ez hamisítvány? — Kérem, bent a rovó, alá kell irni. — Nem kérdezték meg, mit követelt el? — A középsővel, a fiúval, sokkal löbb baj volt. Visszabeszél — beírnak; dohányzik — beírnak; ha a leckét másolja, akkor is beírnak. Ez a harma­dik gyerekünk, igaz, a fiú csak iparit végzett, de tudjuk, hogy megy, megszoktuk már. Ha nekem visszabeszél, én nem írhatom meg senkinek. — De a szöveg tele van hibával! A gyerek ne­ve is rosszul van írva! — Mindenki tévedhet* — legyint a férfi. — Önöknek is sok a dolguk. — Nincs is ilyen nevű tanára Erikának! — Nekem jelezte — szól közbe az asszony —. hogy ebből baj lehet. Mondtam is: fiam. te sose ko­molyodsz meg. De most nem is ő a hibás, hanem a másik, ez a Kati, aki mellette ül. Olyan ritkán vagyunk együtt az urammal, hogy nem is szóltam még neki. Felváltva sorolják: a nagylány az ősszel ment férjhez, kiköltöztek. Itt az új lakás, földszinti, a legdrágábbak közül, új a bútor, tele vannak rész­lettel, kell a pénz, vállalnak minden túlmunkát, megfognak minden garast. Karambolozott a fiú, szerencsére, csak a motornak esett lmja, de pénz kell oda is. A fiatalasszonynak is elkel még a se­gítség, ha különköltözött is, csak az ő gyerekük. Es Erika? — akarta kérdezni, — Erikát mikor vesszük észre? Ha férjhez megy vagy ha karam­bolozik? Erika szeret öltözni, fodrászhoz jár, kozmetikus­hoz, nem marad el a többitől. Az a dolga, hogy tanuljon, még csak mosogatni se szokott. Idejét, zsebpénzét maga osztja be, meg is ígérte, hogy többet nem bukik meg, csak nagylány már ő is, nem kell állandóan a sarkút taposni. A házi fel­adatokban Ugyan nem segíthetik, de az erlenőrzójét megnézik mindennap. Nem titkolhatja el se az egyeseket, sg a beírásokat. J|A Mivel nyugtassa magát? A szokásosnál többet nem mulasztott ő sem, a szülők sem. Papíron minden rendben van. Mi beírunk, ők aláirják. ö bejegyzi, hogy a gyerek ront, és azt hiszi, hogy el­végezte a dolgát. Ha nyolc gyerek ront, mind a nyolcnak ugyanazt a szöveget írja be, hogy hama­rabb megszabaduljon egy rutinfeladattól. Nyolc gyereknek hány különböző oka lehet a rontásra? 0 ugyanazzal a sablonnal jelzi nyolc szülőpárnak. Ki­kerüli Erikát, beírásokkal intézi el Erikáit. Papíron tehát minden rendben van. Pontos a könyvelés. Én jelzem, hogy észrevettem a bajt. ők ielzik hnffv tudomásul vették az én észrevétele­met. Mi beírunk, ők aláirják. És Erika becsülettel hozza-viszi az ellenőrzőjét, hogy szaporítsuk egy­más alatt a néviegyeket. örülhetne: Erika nem hazudott. Csak Katit kell megbüntetnie. — Diákcsíny volt, majd nevet­nek rajta az ötéves találkozón. De hányunknak jár ez a meg rovás, Katalin? PATAKI EDIT a

Next

/
Thumbnails
Contents