Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-15 / 87. szám
Csütörtök, 1985. április 18. 7 Kézilabda NB I Görcsösség, ötven százalékos sikerrel szerepeltek a hét végén az első osztályú szegedi férfi kézilabda-csapatok. A Volán nyert itthon, a Délép szoros csatában vereséget szenvedett Budapesten a Ferencvárostól. Nehezen tudott ráhangolódni a találkozó ritmusára Újszegeden, szombaton a Volán a Békéscsaba ellen. A szegediek clsö góljukat csak a 8. percben lőttek, s csupán a vendégek ügyetlensége volt az oka, hogy ezalatt mindössze egygólos vezetést szereztek. Ezután is felváltva estek a gólok, miközben az érthetetlenül görcsösen játszó Volán tovább gyengült: előbb a kapus Oláh, majd Lele sérült meg. (A találkozó után Csiszár doktor, a csapat orvosa aggódva közölte: egyikük sérülése sem látszik gyorsan gyógyulónak). A félidőig nagy nehézségek árán 2 gól előnyt küzdött ki a közlekedési csapat, amit szünet után még kettős emberhátrányban is tartani tudott. Továbbra is izgalmas volt a meccs: a csabaiak lelkesen küzdöttek az egyenlítésért. Hogy ez végül nem sikerült nekik, sőt a Volán fi góllal tudott nyerni, annak , egyrészt az az oka, hogy az eleinte indiszponált Tóth Géza később feljavult, másrészt, hogy a csabaiak időnként még hetesből vagy emberelőnyből sem tudtak gólt lőni. A Volán játékosai azért érdemelnek dicséretet, mert, bár görcsösen és rosszul játszottak, nagy szívvel küzdöttek. Volán SC—Békéscsabai Elöre-Spartacus 24-18 (11-9). újszegedi Sportcsarnok, 500 néző. V.: Falu, Ihász. Volán SC: Ohjh Z. — TENKE 7, Lele 2, Szabadíts 3, Balqh S. 2, TÖTH 8 (3), Sándor 1. Cs.: GRANDJEAN (kapus), Bárány, Borbús 1, Kiss. Edző: Lesti István. Hétméteresek: 3/3, illetve 3/0. Kiállítások: 8, illetve 6 perc. /Megyei f. osztály vereseg Tizenegyespárbaj Alsóvároson Sípos István felvétele Az újszegedi találkozón Sándor már túljutott védőjén, lövését a kapufa „hárítja" A vendégek legjobb góllövői: Ferencz (5), valamint Szentmihályi és Tóth J. (4— 4) voltak. A Fradi ellen idegenben pályára lépő Délép-kézilabdások az első félidőben jól tartották magukat, s főként a széleken lőtt gólokkal .partiban" voltak, Szünet után a fegyelmezetten, keményen játszó építős csapat egyenlíteni is tudott (24-24), ekkor azonban egy támadófault, majd egy kiállítás után az FTC szerezhetett gólt, s végül a hazai pálya minden előnyét élvező csapat nyerni tudott a följövőben levő Délép ellen. FTC—DELEP SC 30-28 (14-11). Népliget, 200 néző. V.: Soós, Szabó. Délép SC: Farkas J. — DOBÖ'6, Noel 2, Paku 5 (2), Szabó 6, BARABÁS 3, FARKAS I. 6 (1). Edző: Giricz Sándor. Kiállítások: 6—6 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 6/3. A Fradi legjobb góllövői Csizmadia (11) és Fodor (8) voltak. B. T. Teke NB I Váratlan döntetlen Az első osztályú női tekézők hét végi bajnoki küzdelmében a SZEOL AK lányai a pontvadászat során mutatott eddigi leggyengébb játékukkal váratlanul pontot vesztettek Itthon. SZEOL AK—Nyíregyházi Taurus 4:4 (2396:2364) NB l-es nöi mérkőzés, Szeged. Legjobb pontszerzők: Rendesné 444, Vidácsné 421, illetve Szabó 414, Kiszely 413, Harsányiné 403, Kiszelyné 393. Az élmezőnyben is van tekintélyük Megint előrébb léptek a Délép SC férfiröplabdásai „Ezt a gárdát képesnek tartom arra, hogy az 5—6. hely valamelyikén végezzen!" — mondta még tavaly decemberben Nyári Sándor vezető edző. Az eredmény ismert, a két hete befejeződött férfi röplabdabajnokságban a Délép SC csapata fennállása óta most nyújtotta a legtöbbet, a tavalyi hetedik után megszerezte az óhajtott hatodik helyet az NB I-ben! Pedig nem úgy indult a mindent eldöntő rájátszás, hogy ez lesz a vége: az építősök két kör után öt vereséggel és csupán egy győzelemmel várták a választóvízként fölfogható szegedi fordulót. Ebben aztán remekeltek, olyan sorozatot produkáltak — három győzelmet arattak —, amely után egyszer is elegendő volt nyerniük ahhoz, hogy kiérdemeljék a mar említett helyezést. De ne szaladjunk ennyire előre az időben, nézzük, miért is botladozott kezdetben a Délép. A három éve együtt játszó röplabdásokról úgy vélekedett szakvezetőjük, miután szellemében példamutatóan egységes a társaság, minden különösebb ráhangolás és „lelkizés" nélkül képesek ráállni a szükséges hullámhosszra. „Ma már tudom, nem volt szerencsés megoldás, hogy saját elképzelésükre hagyatkozhattak, mert igenis kell a lelki felkészítés, a kívülállók szerint hókuszpókusznak tetsző meggyőzés, a taktikát részeire bontó beszélgetés. Érettségükre apelláltam, de ez nem jelentheti azt. hogy a jövőben letérjünk a kipróbált, helyes útról." (Nyári Sándor.) Másik „tévedésük" az vol'j a röplabdasoknak, hogy sem edzőjük, sem őmaguk nem hitték -el a B csoportból felkerült Malév SC és TFSE mekkorát fejlődött, mióta bajnoki mérkőzésen nem találkoztak. Hiába volt a fogadkozás, olykor a figyelmet ébresztő óvatoskodás, az újoncok mindkét Budapesten játszolt körben elpáholták a Délépet! Lényegesnek bizonyult, hogy a második forduló után, a szegedi előtt, három hét állt a csapat rendelkezésére; ezalatt „rendbe tették szénájukat", felgyógyult a súlyos bokasérülést szenvedett Katona. (Egy hónap múlva viszont ismét harcképtelenné vált a kiváló játékos.) A helyrerázndást említve, szólni kell dr. Csiszér Előd főorvosról is, aki a kritikus pillanatokban sokat tett a csapatért, segítette a sérültek gyógyulását, de lelkileg is sikerült felráznia a társaságot. „A szegedi három győzelem nagyszerű fegyvertény volt, de alaposan kifacsarta játékosaimat. A maximumot nyújtották, de pechünkre, amikor az MNK-ban a legjobb négy közé jutásért játszottunk, ez is kevés volt a kétszeres bajnok, a veretlen Tungsram SC ellen, hatalmas küzdelemben 3:2-re kikaptunk. Pedig fia továbbjutunk, érmes helyezés ,fenyegetett' volna bennünket. Persze, így sem lehetünk, de nem is vagyunk elégedetlenek, úgy érzem., kivívott tekintélyünket megőriztük, a magyar élmezőny elismert csapatává váltunk!" (Nyári Sándor.) És most,' nézzük, az igen nehéz sorozatban ki hogyan vizsgázott? A 30. életévébe lépő Arany végig kitűnően játszott, 80 —90 százalékos teljesítményével kulcsfigurája volt csapatának. Hasonló jókat lehet elmondani a kissé rapszodikus Nusserról. Katonát két súlyos sérülése zavarta, de csakúgy, mint Pctre, Barta és a fiatal Kérges, sokat tett a sikerért. Husz'a hz idén fáradt játékos benyomását keltette, többre képes. Nagy I.ajos mérkőzéseket döntött el, máskor viszont használhatatlannak bizonyult, személye változatlanul talány. — Hogyan tovább, innen hová, merre tarthat a csapat? — szoktuk kérdezni. Maradva a realitások talaján, máris véleményt mondhatunk: ennek az együttesnek, úgy, ahogy most van, nagyon nehéz lesz feljebb kapaszkodnia a ranglétrán! Tudomásunk szerint erősítést terveznek Nyári Sándorék az ősszel kezdődő új bajnoki évre. Ha a kiszemelt röplabdásokat megszerzik — bátran szövögethetik a mostaninál is merészebb elképzeléseiket... Gyürki Ernő Több meglepő eredmény született a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Bordány—Szegvár 3-0 (0-0). Bordány, 300 néző. Bordány: Szekeres — Bálint, Nagy, Farkas II., Vass — Borbas, Vitális, Hajdú A., Farkas I. — Bajusz, Kádár (Vincze). Edző: Sándor Zoltán. Közepes iramú mérkőzésen, szünet utáni jobb játékával győzött a Bordány. Góllövő: Vitális, Bajusz, Hajdú A. Jók: Szekeres, Vitális, Hajdú A., Farkas II. Mindszent—Kistelek 3-2 (2-1). Mindszent, 300 néző. Vezette: Kiss. Kistelek: Krizsán — Falk, Czirok T., Muhi, Bitó — Damovics (Czifra), Pipicz, Nemes — Molnár, Czirok Z., Tóth. Edző: Széli József. Jó iramú mérkőzésen, megérdemelten szerezte meg a győzelmet a Mindszent. Tápc—Tanárképző Főiskola 2-2 (1-0). Tápé, 400 néző. Vezette: Bodor (jól). Tápé: Simády — Miklós F„ Miklós I., Bogár, Terhes — Molnár, Laczkó, Fenyvesi — Kozma Gy., Kanász, Völgyi. Edző: Bite János. Tanárképző: Bánáthy — Miskolczi, Polényi, Tóth Gy., Rédli, Udvarhelyi I. — Gőgh (Vallus), Bischof, Udvarhelyi II. — Mészáros, Tóth J. (Tóth I.). Edző: Miskolczi József. Nagy iramú mérkőzésen a Tanárképző korszerű felfogásban játszott. Góllövő: Völgyi, Kozma Gy., ill.: Tóth I., Mészáros. Jók: Laczkó, Bogár, Kozma Gy., a Tanárképző minden játékosa dicséretet érdemel lelkes játékáért. Csongrád—Szentesi Kinizsi 1-0 (0-0). Szentes, 500 néző. Vezette: Köböl. Góllövő: Maszlag. Fábiánsebestyén—Kiskundorozsma 2-4 (2-0). Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Szeles. Dorozsma: Márton — Mucsi, Ottlik, Farkas Z., Farkas A. — Farkas L., Simonics, Ábrahám — Vass, Gábor, Takács. Edző: Mihálffy Tibor. A hazai csapat rászolgált a győzelemre. Góllövő: Sípos, Simái, ill.: Takács (11esből). Szentesi Vízmű—KSZV SE 4-0 (0-0). Kertész u„ 100 néző. Vezette: Kormányos (jól). KSZV SE: Pécsek — Gerec?, Havasi, Peták, Buka — Sebők, ökrös, Mészáros — Németh, dr. Nemes, Török (Buknícz). Edző: dr. Kürtösi László. A KSZV SE az elsó gól után megadta magát. Góllövő: Mák (3), Márté. Jók: Janiga, Vörös, Mák, ill.: Sebők, Mészáros. Alsóvárosi MAV—Szőreg 3-2 (1-0). Szabadság tér, 400 néző. Vezette: Szilágyi. Alsóváros: Nagy — Bolgár, Orosz, Oláh, Kovács — Horváth S. — Császár (Barija), Bullás — Lukács, Tóth T„ Pemeki (Szélpál). Edző: Kanalas Antal. Szőreg: Faragó — Balogh, Horváth, Fülöp, Márton (Keresztes) — Jaksa, Véber, Molnár (Boros) — Bajorics, Simon, dr. Jerney. Edző: Török György. ? Kemény mérkőzésen tizenegyes-párbajt vívott a két csapat. A játékvezető a befejezés előtti negyedórában négy büntetőt ítélt! Góllövő: Oláh (2, mindkettőt 1 l-esből), Tóth T., ill.: Bajorics (1 l-esből), dr. Jerney (1 l-esből). Kiállítva: Horváth (Szőreg). Jók: Horváth, Oláh, Perneki, ill.: dr. Jerney, Fülöp, Véber. Mártély—Tisza-Üj KSK 2-0 (0-0). Üjszentiván, 250 néző. Vezette: Balla. •9 Tisza-Üj KSK: Farkas G. "— Kiss, Czibere, Tóth M., Molnár — Batik (Váradi), Tóth II., Szász — Farkas P., Nacsa, Takács. Edző: dr. Hajós Imre. A túl nagy önbizalommal pályára lépő hazai csapat megérdemelte a vereséget. Góllövő: Túri, Bárányi. Jók: Tóth M„ Tóth II. (A Ti-> sza-Üj KSK-ból). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szentesi V. 21 13 S 2 55-21 32 2. Szentesi K. 21 11 6 4 43-27 28 3. Szöreg 21 111 7 4 39-25 27 4. Tápé 21 9 9 3 35-27 27 5. Dorozsma 21 9 8 4 37-23 28 8. Bordány 21 9 4 8 38-35 22 7. KSZV SE 21 8 6 7 31-31 22 8. Mártély 21 8 5 8 44-34 21 9. Tlsza-Üj 21 9 3 9 25-24 21 10. Alsóváros 21 9 2 10 34-44 20 11. Kistelek 21 1 ) 11 38-48 17 12. Csongrád 21 4 9 8 23-33 17 13. F.-sebes»yén 21 4 8 9 27-40 16 14. Mindszent 20 6 3 11 27-42 15 15. Szegvár 21 4 4 13 22-45 12 16. Tanárképző 20 2 7 11 31-49 li Színvonalas verseny Több korosztály indult azon a kerékpáros versenyen, melyet tegnap, vasárnap rendeztek a Szeged— Sándorfalva közötti országúton. Az eseményen több szegedi sportoló is jó helyezést ért el. Eredmények: Mezőny versenyek. Gyermek korosztály (10 km): 1. Aradi (DSI) 21 perc, 2. Kiss (Kiskunfélegyháza), 3. Szabó Gy. (Kiskunfélegyháza). Üttörők (20 km, 24 induló): 1. Szénási (Kiskunfélegyháza) 37.10 perc, 2. Rausch (DSI), 3. Uzonyi (Hajdúböszörmény). Serdülök (30 km): 1. Csorba Gábor (Szegedi Építők Spartacus) 47.54, 2. Nagy (DSI), 3. Bélák (Szegedi Építők Spartacus), 4. Ábrahám Zs. (Szegedi Építők Spartacus). Nők, felnőttek (20 km): i. Buka Andrienne (Szegedi Építők Spartacus) 41.14. Ifjúságiak (20 km): 1. Batári (Kiskunfélegyháza) 43.20, 2. Borsi (Kiskunfélegyháza), 3. Zagorics (DSI). Kettes csapatversenyek. Ifjúságiak (40 km): 1. Szatmári, Dienes (MVSC) 1:00.4 óra, 2, Szabó, Gesztelyi (DSI), 3. Cseh, Kovács (Kiskunfélegyháza). Felnőttek, juniorok összevont versenye <50 km): J. Bozsó István, Szabó Lajos (Szegedi Építők Spartacus) 1:09.27 óra, 2. Korhán, Csikós (DMVSC), 3. Gáspár, Végvári (DMVSC), ... 5. Kosztolányi György, Kass Zsolt (Szegedi Építők Spartacus) 1:14.29. KÖZÜLETEK, MAGÁNOSOK, FIGYELEM! A Szeged városi Beruházási Vállalat a Szeged, Körtöltés utca 37., 39., 41.. 43„ 47.. 53.. 55., 59., 61., 63., 65., Rókusi feketeföldek 167., 198., 161. számú épületeket útján, 1985. április 19-én 9 órakor értékesiti. Az árverés feltétele: a helyszínen 20 000 Ft óvadék kifizetése. A versenytárgyalás találkozási helye: KÖRTÖLTÉS UTCA 37. SZ. ÉPÜLETNÉL. Tizennyolc éven felülieknek! a MAGYAR SZÍNKÖR BEMUTATJA Fazekas—Balog— Bródy—Tolcsvay dCvdas iMalyi c. dlszkómuslcalt — két részben, április 21-én, vasárnap 14.30 órakor Helyszín: Szegcdi írjúságl Ház, Szeged, Komócsin Zoltán tér 2/A. 6721. A Szegedi Építőipari Szövetkezet (SZÉSZ) értesíti a vele kapcsolatban álló partnereket, közületeket, lakosságot, hogy a város különböző pontjain levő EGYSÉGEI ÜJ HELYRE KÖLTÖZNEK. A központ helye: Szeged, Szilágyi u. 2. 6721 Telex változatlanul: 82-300 Telefon: 21-833 elnök: 13-475 műszaki vezető: 14-529 főkönyvelő: 14-527 termelési osztályvezető: 23-292 műszaki osztályvezető: 13-486 f őépitésvezetőség: építők: 13-554 szakipar: 11-040 gépészet: 11-514 anyagosztály: 14-329,51-025 A Fonógyári út 9., Béke utca 3., 4. szám alatti termelőegységeink változatlan telefonszámon és változatlan szakmákban állnak a t. megrendelők rendelkezésére. <m SZÉSZ VEZETŐSÉGE