Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-15 / 87. szám

6 Hétfő, 1983. április 15. Olimpiai ötpróba Az eső sem ellenfele a sikernek Labdarúgó NB II Ismét második a Vác Kosarlabda NB I Mindkét csapat a „felsőházban" Véget ért a kosárlabda NB I­ben a 7—14. helyért csatázó csa­patok küzdelemsorozata. V SZE­OL AK noi és férflegyültcscnek a lehető legjobban zárult a rá­játszás, mindkettő a „felsőház­ban", a legjobb tiz közölt kezd­heti majd ősszel az üj bajnoki evet. A férfiakra sorsdöntő találko­zó várt hazai pályán. A mérkő­zést ünnepélyes pillanatok ve­zették he, a tőhh mint 50-szeres válogatott Nagy László aktív kosarasként utoljára szerepelt kék-fekete színekben, ezért tár­sai hatalmas virágcsokorral és ajándékkal kedveskedtek a bú­csúzó Játékosnak. A nagy lét miatt — amelyik csapat nyer, az kerül a legjobbak közé — rop­pant ideges hangulatban zajlott az összecsapás. A gyenge véde­kezés, következtében mindkét oldalon hullottak a kosarak, nagy adok-kapok csaták alakul­tak ki a táblák alatt. A Játékve­zetők — enyhén szólva — nem álllak feladatuk magaslatán, té­ves ítéleteikkel alaposan felbor­zolták a kedélyeket. A 9. perc­ben úgy látszott, elhúz a SZE­OL (23-12), de a továbbiakban előnye 2—3 pontra esőkkent. Já­tékosai — Dohi kivételével — távolról bátortalanul és pontat­lanul dobtak, de a védekezésben sem Jeleskedtek ezen a napon. Fordulás után, lia lehet, még fokozódtak az Izgalmak. A sze­gediek görcsös akarása kapko­dáshoz vezetrlt, érthetetlen, gyermeteg hibák sorozatát kö­vették el, amit ellenfelük nem hagyott kihasználatlanul. A ka­posváriaknak, ha csak rövid időszakokra is, de sikerült ki­erőszakolniuk a kezdeménye­zést, s ezáltal a vezetést is! Drá­maian alakullak az utolsó per­cek. Már esak 1 perc 33 másod­perr volt hátra, amikor Dobi összeszedte ötödik személyi hi­báját, ráadásul megjegyzéséért technikait Ítéllek ellene! Az eredmény 82-79 lett, s a labdát Is a vendégek birtokolhatták, dc szerencsére nem tudtak élni a lehetőséggel. A végig hallatlanul izgalmas, de nem túl magas színvonalú mérkőzésen a SZF.OL lelkes Já­tékáért, küzdcnltudásáért min­den dicséretet megérdemel, mert végül is célját elérte! A nöi csapat Csepelen hasonló légkörű mérkőzést Játszott. A szrgedl lányoknak nem ment a védekezés, s mliul Ilyenkor len-, ni szokott, dobofnrmájuk sem volt az igazi. A mérkőzésen szin­te végig hol egyik, hol másik csapat vezetett: mígnem a végé­re magára talált a SZEOL. Az utolsó 3 percben egészpályás le­támadást alkalmaztak a vendé­gek, fgy sikerüli kiegyenlíteni­ük. A hosszabbításban színién ezt a taktikát alkalmazták a kék-feketék, cs ez sikerüket hoz­ta. ' A DVTK elleni találkozó kez­detérc kiderült, a körbeverések miatt megnőtt a mérkőzés tétje. A szegedi lányok régen látott jó első pereeket produkálva elhúz­lak, de következeit a menet­rendszerű megtorpanás, s 15-8­ról 16-22-rc fordított az ellenfél. Előnyét szünetig sikerült is meg­tartania. Az Igen küzdóképesen Játszó kék-feketék azonban for­dulás után hallatlan lelkesedés­sel és főként eredményes játék­kal fordítani tudtak, s egyre nö­velték előnyüket. Végeredmény­ben nagynak tünö pontkülönb­séggel nyertek, ennek ellenére az utolsó percekig nyílt volt a mérkőzés. A DVTK-nak a vere­ség az első tízből való kiesési, a SZEOL-nak a győzelem a 8. he­lyet jelenti. A mérkőzések Jegyzőkönyve: SZEOL AK— SAÉV SC 82-79 (43-39). Férftmérközés. Újszeged! Sportcsarnok. 300 néző. V.: Sza­bó IV.. dr. Pált. SZEOL AK: Tóth (6). Mező (11). DOBI (46). Walke (7), Guóth (6). Cs.: Molnár (6), Nagy. L. (—). Edző: Sárossy Elemér, Mészáros Zoltán. Csepereg az eső ... csúnya az idö — énekelhették ma­gukban az olimpiai futópró­ba résztvevői valamennyi Csongrád megyei helyszínen szombaton reggel. Közülük Szegeden, a vízügyi munkás­szállónál gyülekezőket láto­gattuk meg, akik nem vol­tak túl sokan: a férfiak 14, illetve a nők és a 14 évnél fiatalabb, 5o évnél idősebb férfiak 7 kilométeres távjá­nak összesen 75-en vágtak neki, miután a versenyiro­dán elintézték a szükséges formaságokat. A terepnek kijelölt töltés „vendégma­rasztaló" volt — az időjá­rás így nehezített a felada­ton. Ki hinné, hogy innen is cl lehet késni: még a rajt után is érkeztek próbázni vágyók, akik — bár erede­tileg a hendikep számot nem írták ki — a jószívű rende­zők jóvoltából a mezőny után eredhettek. Nem sok­kal később már föltűnt a Simon László felvétele A csúszósabb középső részt kihagyva lendülnek a távnak a Délép játéka nyújtott né a próbázok Szegeden A másodosztályú labda­rúgó-bajnokság hét végi for­dulójának érdekességét a Dunaújváros és a Vác ide­gen beli, a Nyíregyháza nagyarányú otthoni győ­zelme jelentette. Eredmé­nyek: Szekszárd—Keszthely 3-0 (1-0), Diósgyőr—22. sz. Volán 3-0 (2-0), Siófok­Debreceni Kinizsi 0-0, Szol­nok—Kazincbarcika 3-1 (1-0), Volán—Baja 2-2 (1-2), Metripond—Nagykanizsa 3-1 (1-0), Nyíregyháza—Ba­kony Vegyész 6-0 (2-0), Salgótarján—Sopron 1-0 (0-0), Tapolca—Dunaújvá­ros 2-5 (1-3), Özd—Váci Iz­zó 1-3 (1-3). Területi bajnokság Csak a Délép győzött A területi labdarúgó-baj- Langyos, tapogatózó játék­nokság hétvégi fordulója kai kezdődött a mérkőzés, s nem sok örömet szerezhe- mint derült égből a villám, tett a szegedi szurkolók- úgy sújtott le Bazsó halai­nak: a Dózsa és az SZVSE mas gólja. (Ilyenkor mondja vereséget szenvedett, csupán a szurkoló: ezért a gólért érdemes volt kijönni.) Ma­AZ NB 11 ALLASA A 26. FORDULÓ UTAN: 1. Volán 26 16 6 4 55-29 38 2. Vác 26 13 8 5 44-24 34 3. Siófok 26 14 6 6 4.5-28 34 4. Szolnok 26 13 6 7 45-28 32 5. Ny.-háza • 26 14 7 5 41-21 31 6. S.-tarján 26 12 7 7 33-24 31 7, Sopron 26 11 8 7 34-28 30 8. I>. Kinizsi 26 11 8 7 42-37 30 9. D.-újváros 26 10 9 7 34-33 29 10. K.-barcika 26 8 10 8 35-34 26 11. Metripond 25 9 7 9 30-27 25 13. Diósgyőr • 2.5 10 8 7 46-40 24 13. Ozd 26 8 7 11 31-34 23 14. Baja 26 8 7 11 29-37 23 15. Keszthely 26 8 5 13 31-33 21 16. N.-kanizsa 26 6 8 12 3.5-49 20 17. Szekszárd 26 5 9 12 21-44 19 18. B. Vegyész 26 5 6 15 21-45 16 19. It.-bányász 26 3 7 16 26-58 13 20. 22. sz. Volán 26 3 5 18 28-59 11 A '-gal jelzett csapatoktól 4—4 büntetőpont levonva. Uvente 20:30 után még kicsit perc alatt, láthatólag köny­mi gyógyírt. gukhoz sem térhettek a be­Makói SVSE—Szegedi Dó- késiek, maris jött a máso­zsa 1-0 (1-0). Makó, 1300 találat: durva védelmi néző, vezette: Molnár L. hibát követően Szabó a fél­Szegedi Dózsa: Merley — pályáról Györfi kapujába Kemenes, Pócsik, Holler sétált — labdástól. (Öze), Horváth — Polyvás. A két gyors találat után a rajtot vajon miért hozta az ötpróba mellett, az idén 7 kilométeres távot leggyor- előbbre a rendezőség, az vej- Rómában megrendezésre ke­sabban teljesítő fiatal: Tóth tély. A szemerkélő esőben rülő veterán-világbajnokság­perc futás előbb a hátszél segített, majd ra készül. C.samangó Ferenc, lihegve a forduló után dühöngő el- aki eddig kétszer teljesítet­büszkélkedett, hogy a SZEOL lenszéllel meg kellett küzdé- te a teljes ötpróbát, most 58 kampler 'Mező — * Tulkán Dálép''mégkegye7me"zetTQ,el" AK serdülői között futbal- niük a futóknak. Az utolsó évesen sokadik maratoni (Kálmán), Gerecz. Csincsak. lenfelének visszafogta az lozik, s „civilben" a rókusi kilométereket ázva-fazva, de versenyére készülve, edzés- Edző: Linka József. iramot Fordulás után jött I. számú általánosban tanul, a szintidő teljesítésének biz- kent 2 oran belül futotta le Változatos játékkal kez- is a békési válasz' kapu Az első lány. rengeteg fiút tos tudatában tette meg a a 2fi km-t! 42 éves koraban dödön az elsö játékrész. A előtti kavarodás végén Bob­is megelőzve, az abszolút próbázok zöme. A célban kezdett el futni, azóta is n. percben Nádasdi előtt esek a hálóba lőtt Ezután sorrendben harmadikként meleg fürdő, tea, bufe valta mindene a sport. adódott helyzet de lövése jújra nyílt lett a küzdelem befutva Dcibler Andrea a fáradt beérkezőket. A ko- Eredmények: Nagypróba, elzúgott a jobb felső sarok az építősök alkalmankénti volt. A hétezer métert 30:40 moly felkészülést igénylő noi (14 km): 1. Mllonydi Er- mellett. A másik oldalon kapkodása fölhozta a béké­próbatétel során a férfiak 20 zsebet. 2. Foldesi Sára, 3. dr. Tulkán fölélövése volt azsieket. A mérkőzés utolsó nyedén teljesítő, ugyancsak km-es távján 107-en indul- Fazekas Eva. esemény. Mindkét kapu negyedórájában helyzetek rókusi I. számú iskolába tak és fejezték be sikerrel a Nagypróba, férfi (28 km): gyakran került veszélybe, de sorát hagvta ki az idegesen járó nyolcadikos, legnagyobb versenyt, a nöi nagypróbát 1. Tari János, 2. Simon a védűk hárítottak. A 35. játszó Délép. meglepetésünkre közölte: és az ezzel megegyező férfi László, 3. Sótonyi Sándor. . percben született a mérkö- Közepes iramú, ám szín­nem szokott futni! Üszik a kispróbát 45-en, illetve 11-en S. L. zés egyetlen gólja. Formás vonalas mérkőzésen a két SZEOL AK-ban. s a futó- „gyűrték le". A 7 km-es * hazai támadás végén Ma- jól felkészített csapat nagy próbára testnevelője, Jere- .jninipróbán" indült a 8 A kedvezőtlen Időjáráséi- gyar mintaszerű beadásából harcából megérdemelten ke­miás Tibor irányította. éves Gácser Józsi, és telje- lenére az országoshoz ha- Kovács J. mintegy 8 méter- rült ki győztesen a hazai Ujabb, nem egész fél óra sütette édesanyjával, szint- sonlóan. sikerrel zárult röl továbbította a hálóba a gárda Góllövök: Bazsó (R múltán közeledtek a 14 ki- időn belül, a -távot. Vélemé- Csongrád megyében is az labdát. 1-0. Két perc múlva perc). Szabó (12. perc), tl­lométer lefutására vállnlko- nye szerint ez volt a olimpiai futópróba. Szege- Csincsák veszélyes beadását let ve Bobcsek (56. perc), zók. Az élen öten, teljesen legkeményebb csata, az.úszás den, Hódmezővásárhelyen, öüet remek kivetődéssel Jók: Fábián, Kántor. Bazsó. együtt szakították át a nem sem okozott különösebb gon- Kisteleken, Csongrádon, csípte el. A második félidő- Szabó, illetve Pelyák, Deák létező célszalagot. Pálos Pé- dot, hiszen 800 m-en már Szentesen és Makón össze- ben is nagy küzdelem a!a- és Bobcsek. ter. Szabó Lóránd, Takács 17:19:ll-es idővel büszkéi- sen a 7, 14 vagy 28 kilómé- kult ki. A védelmek jól áll- D. I. Péter, Csapó Viktor és Fa- kedhet! A két legidősebb teres távok egyikén 544-en ták a rohamokat, így az Miske—SZVSE 3-0 (0-0) bidn Gábor Szegeden kato- résztvevő, Temesvári Gyula indultak, közülük 516-ansze- eredmény nem változott. Vasutas-stadion 30'J néző nák, különböző sportágakban és Qamangó Ferenc volt. reztek olimpiai pontot, azaz Iramos, kemény, küzdelmes vezette- Hajdú' Versenyzői Gyula bácsi egykori mara- teljesítették szintidőn belül mérkőzésen végig sikeresen _ _ \ loni bajnok, ma 62 évesen a távot. tartotta egygólos előnyét a Maros-parti együttes. Jók: Kolozsvári, Kutasi. Adók. SZVSE: Pozsár — Deák, Földeák, Apró (Tóth). S/renkn — Bátyi (Prágai), Igy kellett volna tippelni! SttJr^t 1. Braunsrhweig— Monza 1-0 1 Lcverkuscn 0-2 2 9. Ccsona—Perugia 2-2 X 2. Blclcfcld— 10. Panna—Hadova l-l X Bochum 2-3 2 11. Sanibcncdcttcsc— 3. tterdingen— Bari l-l X Hamburg elmaradt 12. Taranto—Pisa 1-2 2 4. St. Pauli— 13. Varese— Duisburg 1-0 1 Triestina l-l X 5. Obcrhausen— I'ÖTMLRKÖZÉSEK: Nürnberg elmaradt 14. Crcmoncsa— 6. Ulm—Kassel 0-1 2 Napoli l-l X 7. C'agliari—Genoa 1-0 1 15. Sampdoria—Milán 2-1 1 8. Campobasso— 16. Verana—Torino 1-2 2 Kampler, Pojyvás, Csincsák. Délép—Békés 2-1 (2-0), Márki. Simái, Nagy L. Ed­ző: Tóth Lajos. A széltől támogatott Mis­Szőregi út, 400 néző. Vezet- ko m.ir a harmadik oerc­Kantor. Kenderesi — Hege- a vér,ó. ís támadómunkát dús (dr. Szeghalmi). Kohal- iátszott a vendégcsapat A mi, Bazso. Hegyesi — Mar- haz(g védc!em legkisebb rendelkeznek múlttal, s mint megtudtam, ők egyben egy bajnokcsapat is: nemrégiben megnyerték a seregtest mezei bajnoksá­got. Kérdezösködésem kö­zepette egy sárga trikós fia­talember is hozzánk csapó­dott. Kiderült, ő is katona, s miután konzultál társaival, nem „hadititok"-e, amit nyi­latkoznak, megállapította: noha ő csak hetedik lett a versenyben, a többiek sike­rében fö érdem az övé. Ugyanis reggel ö ébresztett mindenkit, mondván: leko­cogjuk, ezt a kis „tizenné­gyest". E döntő érv hatá­sára nem tehetek mást: e főszereplő nevét is le kell Az MHSZ Szeged városi nyek alapján írnom. Sörös Csabának hív- vezetősége hazánk felszaba- a következőképpen alakult: testhelyzet, 60 lövés. Ifjúsá- szabálytalanság csú­ják. dulúsának 40. évfordulója, 1. Szeged, 2. Miskolc. 3. gi l. korcsoport, lányok: 1. SZ()tt játékba. Először Po­Beszélgetésiink végére be- valamint a Varsói Szerződés Pécs. 4. Debrecen. 5. Győr. Halász (Kecskemét) 561, futottak a késve rajtolók, is, megalakulása 30. évforduló- A Csongrád megyei tanács 3. Tóth E. ^ J majd mögöttük még sokan, ja tiszteletére az öt megyei ifjúsági bizottsága által ala- Fiúk: 1. Bottyánszky (Hód- hapott. A RH nercben Tóth az előnnyel indulók közül, város csapatai részére ösz- pilott vándordíjat így elsö gép) 574, .. 3. Bernátskv j,,t0t* a kiállítás sorsára. A Egy azonban közös volt va- szetett honvédelmi bajnok- alkalommal Szeged város 'Szeged) 558, lamennyi indulóban: szint- ságot rendezett. A versenyt, csapata nyerte el. A» együt­idűn belül teljesítették a tá- amely terepfutásból, párbaj- tesből nemzetközi színvona­vot. Ennek — úgy látszik— lövészetből, és akadályver- lú teljesítményt nyújtott nö'< a Nap is megörült, mert, senyből állt. az, újszegedi Sutus Andrea. Dombi János amint minden futó eihagyta lőtéren, valamint a 600-os és Hegyes István. a helyszint — kisütött. ,v/.akmunkásképző reoülőté- ^ B. T. rí sportpályáján a hét vé. 1: Ügy .látszik, egyedül MHSZ-sportrendezvények ki. Szünet után a sz°l a vas­utascsapatot támogatta. Saj­nos, a csatárok hiába kerül­tek az ellenfél kapuin elé. tehetetlennek bizonyultak. Képtelenek voHak bevenni pontverseny Standard puska, fekvő Maizlinger hálóiát. Egvre zsár terítette le kifutva Ká­(Hódgép) 533. konyít. amiért sárga lanot "inszky (r'J l. Berné Ifjúsági ll. találkozót megé-demelten korcsoport, lányok: t Lana- nye,.te' mfJO a vendégcsapat, tos (FÉG) 583. Felnőttek F,„véniIeR ir. oánntWték­: l. Zalka (Csepel) ban is nuRyohb iátéke-őt . 3 Luspai (Szeged) 578. k.jnv,SpUek. mint „z S7,VSH. Kisubu sportpuska, fekve GÓPövö: Radics, Pécsi, Ká­testhelyzet. 60 loves. Ifjusa- „ . pi II. korcsoport, fiúk: 1. x gén rendezték meg. Az ese- Az MHSZ Etelka sori lő- Varga F (FEG) 581. Felnöt- A _tcvohb' eredmenvek: ményt (melyen megjelent terén az ország minden ré- tek, férfiak: 1. Kemény Martfű—Béke-'csabn^ Agvag­inar 1-9 (1-0). Szarvas— StandaM puska. 3x20 lö- Kecskeméti TE 1-n (0-0). nak osztályvezetője, és Tóth vészbajnokságot rendeztek a vés. összetett verseny. Ifjú- Oros.haza—Laiosmizse 0-1 időjárásfeleiős maradt ott- Vajas Józsefné, az MSZMP szébol érkezett versenyzők (Kecskemét) 589^ hon az Olimpiai ötpróba Sze£ed Varost Bizottsaga- reszvetelevel színvonalas lo- sinvdnftt ni.cir futóakcióján, hiszen hideg Az eredmény alakulása: 3 p.: 6-5. 9. p.: M-12. n.^p. ^31-25, i«. szél, eső ijesztgette a nagy­5i-6LS3S?' t>.2: 71-72." 38. p.": 8*-75P'' próba résztvevőit szombaton alezredes?'"az MHSZ lányok: 1. Nagy'K. (Kecske- L Tar (Hódgén)"523."'2.'Ber- métí SC—Gyula 1-2 (1-9). delelott Hodmezovasarhe- • Tamás, a városi KISZ-bi- hét végén. Eredmények: lég- sági I. korcsoport, lányok: (0-1). Na?vszéná"—H. Kun zoltság első titkára) Vajda puska. 40 lövés. Serdülök, 1. Zakar (Óbuda) 530. Fiúk: 2-4 (l-f), Kecske­SZEOL AK—Csepel SC 78-7C (32-34, 70-7U). Nöi mérkőzés. Cse­pel. V.: Král. Szabados. SZEOL AK: Novákné (8). Zsemberi (15), Tarczy (24). Göndocs (14). Palotás <I2). Cs.: Ualázsik A. (2), Oláh (3). Edző: Pungor Miklós, Lázár Mária. SZEOL AK—DVTK 72-56 (29-35). Nöi mérkőzés. Újszeged! Sport­csarnok, 200 néző. V.: Szabó 1V„ dr. Páll. SZEOL AK: NOVAKNE (24). Zsemberi (5). TARCZY (27), Gon­docs (4). Palotás (4). Cs.: Oláh (8). Edző: Pungor Miklós. városi vezetőségének titká- mét) 360. 2. Abonyi (Kecs- r.átsky (Szeged) 513. 3. Boty­kemét) 345. 3. Vörös (Sze- tvánszki (Hódgéo) 503. Ifjú­lyen, a Porcelángyár sport- m nyiXoUa me(>> telepen is. Am a zord ídoja- Eredmények. Nöi csapat: ged) 323. Fiúk: 1. Kasza sági II. korcsoport, lányok . „Ke ras sem tudta elrettenteni j MHSZ Szeged (Szőke (Kecskemét) 345. Ifjúsági 1. 1. Zsótér (Hódgép) »66 J.KSC azt a 169 elszánt résztvevőt, Andrea, Pásztor Katalin, korcsoport, lányok: 1. Zakar Felnőttek, nők: 1. Krai­akik végül is sikerrel vet- Sutus Andrea). Ifjúságiak: (Óbuda) 370. Fiúk: 1. Kazár crcvszki (Kecskemét) 556, 2. ' L téka talán legnehezebb aka- j MHSZ Miskolc. (Békéscsaba) 365. 2. Ber- Pintér (Szeged) 549. r Gyula dályt. Az eredeti időpontnál Férfiak. Juniorok: l. nátsky (Szeged) 362. Ifjúsá- Kisöbű sportpuska. 3x20 8.-zárva* fél órával korábban indítót- MHSZ Győr. Felnőttek: 1. gi. II. korcsoport, lányok: 1. lövés, összetett. Ifiúsáni fi­ták el a férfiak mezőnyét a MHSZ Szeged (Németh Er- Gróf (FÉG) 373. 2. Prohász- úk: 1. Varga (FÉG) 559. ILKUOP'Le 28 kilométeres távon, 10 Vin. Hegyes István. Horváth ka (Szeged) 368. Fiúk: 1. Kisöbű, sportpuska. 3x40 Mart'n perc múlva a 14 km-en. in- Zoltán). Varga (FÉG) 561. Felnőttek, lövés, összetett. Férfiak, fel- JJ- ^szénái dulók következtek. Hogy o A nemenként és korcso- nők: 1. Pintér (Szeged) 371. nőttek: 1. Kemény (Kecske- p." szvsr. * 6ajtóban közzétett 9 órai portonként elért eredmé- Férfiak: 1. Szeben (FÉG) 567. mét) J123. 16. Bcs. Agyag A bajnokság állása: >1 n < ' '7-19 M Íike 21 12 6 3 37-18 30 tc 21 10 7 4 35-19 27 TF 21 12 3 6 '4-33 27 •kél 21. 9 3 7 37-24 73 -r.< Z3e 21 8 7 6 24-21 23 yilla 21 6 10 5 30-32 22 :37vas 21 5 11 3 )8-<4 21 ?!<6 21 6 !) K 3'-31 21 :. Itóss? 21 7 7 7 28-29 71 in P. PE 21 8 5 8 24-30 21 art'e 2i 6 6 4 ?»-30 18 rr-sbáz.l 21 3 7 9 19-70 J7 21 6 4 11 22-37 )« 21 5 5 11 20-41 15 21 1 2 18 C-46 1

Next

/
Thumbnails
Contents