Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

Szombat, 1985. április 13 WPXJSMBVm^RttBPJPJ^ttBKI Karrier és ballépés Pulitzer-díjak történetéből A Ha a régebben kivándorolt magyarok közül a les':it:r.e!kc(lóbbek eredményeiről esik szó az Egyesült Államokban, gyakran kezdik a felsorolást a makói születésű Joseph Pulitzer (1C17 —1911) nevével. Nem azért — mondják az amerikaiak —, mert a polgárháború egykori önkéntes katonája, aki előzőleg egy fillér nélkül érkezett az Üjviiágba, az USA egyik legnagyobb rajtóvállalkozásának multimilliomos elr.öke, óriási példányszámú napilapok főszerkesztője, a közélet számottevő tagja lett. Azt vallják, azzal az adománnyal írta be nevét Amerika művelődéstörténetének aranykönyvébe, melynek kezelését a New York-i Columbia Egyetemre bízta. Az alapítványból évente kiosztott díjak, melyekkel a legjelentősebb újságírói, irodalmi és zenei teljesítményeket tüntetik ki az Egyesült Államokban, olyan rangra emelik a díjazottakat, ami rendkívüli megbecsülést, tekintélyt biztosít számukra. Pulitzer nemcsak lapkiadó, hanem az USA kongresszusában az első magyar születésű képviselő is volt. Halálakor lapjai együttesen csaknem egymillió példányban jelentek meg naponta, s mintegv ÍR és fél miNió dolláros hagyatékról végrendelkezett. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az újságiróképzés intézményessé tételében. A zsurnalisztikát hiva'ásnak tekintette, amely komoly felkészülést igényel és megél demii a tiszteletet a többi szakmától is. A magas szintű újságíróképzés megteremtése érdekében — a világon elsőként —már a századforduló előtt (1892) kezdeményezte és adományával lehetővé tette egy önálló egyetemi kar létrehozását. A Columbia Egyetemmel kötött megállapodása (1903) értelmében kétmillió dollárt szánt a zsurnalisztikái fakultás felépítésére és beindítására. A tárgyalások elhúzódása miatt az intézmény megnyitására azánban csak 1912-ben kerülhetett sor, miután az „újságkirály" halálakor végrcndeletilbg biztosította a második milliót is. A kétmillió dollárból fennmaradó összeg a végakarat szerint még további 250 ezer dollárral egészült ki, melyek együttvéve alkotják ma Is a Joseph1 Pulitzer Alapítványt. Ennek kezelését az adományozó ugyancsak az egyetemre bízta, azzal a meghagyással. hógy független szakértői bizottság belőle évente dijakat ítéljen oda a következő szempontok szerint: a köz érdekeit legjobban szolgáló lapnak; az év legjobb riporteri munkájáért; .az amerikai életmódot és jellemet leghívebben ábrázoló regényért; az Egyesült Államok történetéről írott legjobb könyvért; a legjobb életrajzi műért ami a hazafiságot és az önfeláldozást példázza; az év legjobb karikatúrájáért; a legjobb verseskötetért. A dijakat első ízben 1917-ben ítélték oda, de az évek során kiterjesztették azok körét. Több új kategóriát hoztak létre: helyi, országos és nemzetközi riport; vezércikk; sajtófotó; hírmagyarázat; kritika; drámaírás; zeneszerzés stb. A Columbia Egyetem illetékes bizottsága a Pulitzer-dijakat jelenleg összesen tizenkilenc kategóriában osztja ki minden év áDrilisában, de csakis az Egyesült Államokon belül. Az 1000 dolláros újságírói, illetve az 500 dolláros irodalmi és zenei díjak erkölcsi értéke jóval meghaladja azok anyagi értékét. Eddig olyan szemelyek vallhatták magukat a Pulitzerdíj büszke tulajdonosának, mint például Sinclair Lewis, John Steinbeck, Eugerié Ó'NQÍII, Hemingway vagy John F. Kennedy. Magyar származású újságírók is vannak közöttük: Louis Stark, Róbert C. Tóth vagy a karikaturista Paul Szép. A .szaktekintélyekből álló bíráló bizottsággal működése alatt egyszer sem fordult elő, hogy becsapták volna amint azt Janct Cook 26 éves néger újságírónő tette 1981-ben. A tekintélyes, és a Watergate-ügy felgöngyölítéséért korábban már Pulitzer-díjas politikai napilap, a Washington Post háza táján nagy volt az öröm, amikor hivatalosan közzétették, hogy egy nyolcéves heroinélvezőről írott terjedelmes, leleplező riportjáért előbb említett munkatársuk nyérte el a díjat. A cikk Jimmy világa címmel jelent meg, és érzékletes stílusban, képekkel illusztrálva írta le azokat a döbbenetes körülményeket, ahogyan az egyik néger gettó lakója, egy „harmadgenerációs heroinélvezö" gyerek, családja tudtával, rendszeresen kábítószeren élt. A botrány akkor robbant ki, amikor Washington város polgármestere a leírtakon megütközve, elrendelte a kisfiú kerestetését. A rendőrség azonban hasztalan kutatott: sehol sem tudott a gyerek nyomára bukkanni. Cook saját szerkesztőit is félrevezette. akik persze kiálltak mellette, s együtt védelmezték a riport hitelességét. A gyanakvás azonban odáig fokozódott, hogy a cikk szerzője a nagy nyomás hatására végül kénytelen volt bevallani, hogy a történetet csak kitalálta, fikció az egész. Dús fantáziájú riporterének azonnali menesztésével egyidejűleg, a szerkesztőség, saját mulasztását is töredelmesen elismerve, nyilvánosan kért bocsánatot illetékesektől, közvéleménytől egyaránt. A bizottság — az alapítvány fennállása óta először — o dij visszavonására kényszerült... CSILLAG ANDRÁS Lakóhely és közművelődés Z

öldek és környezetvédők, állatbarát ligák és kulturális egyesületek hallatnak . magukról szerte a vilagban. Mintha az utóbbi időkben az emberek közvetlen környezetük felé fordulva, a helyi problémák megoldására áldoznák legszívesebben idejüket, energiájukat. Az elmúlt négy-öt évben Magyarországon i.s megélénkült az egyesületi élet. Szakmai szervezetek egész sora alakult, spontán kezdeményezésre. Kulturális szervezetek, társaságok, egyesületek létesültek, vállalva a szabad idő és a szórakozás szervezését. A hazai viszonyoknak megfelelően természetes, hogy ezek az egyietek elsősorban a kultúra területén jöttek létre, így az első lépéseikkel a közművelődés és a kulturális szakigazgatás különféle szintű képviselőivel találkoznak. Az eddigi tapasztalatok az mutatják, hogy ezek még nem készültek fel kellőképpen a fogadtatásukra. Elég itt emlékeztetni az utóbbi évek néhány, nagy vihart kavaró engedélyezési eljárására; a Naturisták Egyesületének létrejötte körüli hosszú huzavona, vagy az újpalolai baráti egyesület alakuló értekezletének botrányos krónikája. Persze, csak azok az esetek maradnak meg emlékezetünkben, amelyek jelentősebb sajtónyilvánosságot Kaptak. A hónapokig fektetett aktáról, a formai kifogások miatt halogatott engedélykiadásról nem szerez tudomást a közvélemény. A hazánkban érvényes egyesületi törvény pedig elég világosan fogalmaz. Többnyire engedélyez, és nem tilt, együttműködésre kötelez, és nem alá-, fölérendeltségi viszonyokat teremt. Az első nagyobb hullám a lakóhelyi klubok tömeges alakulása volt. A lépcsőházak szögleteiben, mosókonyhákban, alagsori helyiségekben kisebb lakóközösségek által alapított klubok nemcsa* az államigazgatási szervek gyanakvásával kellett, hogy megküzdjenek, de legtöbbször a közművelödé:, munkatársai sem fogadtuk őket szívesen. Konkurrenciát, a feladatok haszontalan megnövelüit látták bennük. Néhány helyen azonban, felismerve az együttműködésben rejlő lehetőségeket, tartalmas szövetséget kötöttek a hivatásosok és „amatőrök". Ezt a barátságot nehezítette azonban az a körülmény, hogy a pénzforgalmi szabályok legtöbbször egyszerűen nem tették lehetővé az állami támogatás eljuttatását az érdekelt közösségekhez. A szervezeti, adminisztratív kérdések megoldásával párhuzamosan — sokszor azok leple alatt — megindult az alakuló klubok integrálása a hagyományos közművelődési rendszerbe. Ezzel az egyéni kezdeményezésre létrejött közösségek pontosan azt a változékonyságot, rugalmasságot, spontaneitást veszítik el, amelyek pedig lényegüket jelentették. Hasonlóan jelentős szerepet játszik az egyéni kezdeményezés az új virágkorát élű városvédő, városszépítő egyesületi mozgalomban. Sokan hajlamosak ennek sikereit egyetlen okkal, a televízió népszerű. Unokáink is látni fogják című sorozatának hatásával magyarázni. Az igazság viszont az, hogy Ráday Mihály és alkotársai csak idejében ismerték fel az egyre fokozódó érdeklődést. Népszc(4 rűsitették azt a gondolatot, amely — ahogy mondani szoktuk — benne volt a levegőben. Olyan emberek, akik eddig sem tarsadalmi munkára való felhivásQkra, sem közművelődési programokra nem mozdultak, ezekben az egyesületekben rendszeres munkát végeznek?, kutatja* szűkebb , lakóhelyük múltját, vigyázzák jelenet, jövőjét. Számtalan helyen ezek az egyesületek is a közművelődési intézmények égisze alatt működnek, felismerve azt, hogy kölcsönösen gazdagíthatják, színesíthetik egymás programkínálatát, bővíthetik lehetőségeik körét. A

városvédő egyesületek alakulásuk első pillanataiban mindenütt az információhiánnyal Kell, hogy megküzdjenek. Nincsenek adatok a város múltjáról, nem ismerik a lakosok a fej-' lesztési elképzeléseket, nem tudják, ki miben illetékes, milyen a szűkebb hazát érintő döntések meghozatalának mechanizmusa, illetve milyen pontokon avatkozhatnak be a lakosok az ügyek intézésébe. Az információ — más területeken is — a társadalmi élet demokratizálásának elsőrangú feltétele. Ennek összegyűjtése, forgalmazása a mai napig specializált, széttagolt szervezetekben folyik. A tanács tájékoztat szakigazgatási szervek tevékenységéről — rendszerint szakterületenként eltérő módszerekkel, formákban —, a kereskedelem a vásárlás feltételeiről, a közlekedési vállalat a menetrendekről. Nehezen áll össze egy univerzálisan használható városkalauz. Egyes közművelődési intézmények már felismerték ázt, hogy képesek szakmai, illetékességi határokat is átlépve, információkat gyűjteni, feldolgozni, forgalmazni a mindennapi élet szinte összes területéről. Elsőként a Népművelési Intézet és a bakonyoszlopi községi tanács jelentette meg Közérdekű Közösségi Kalendárium címmel mindazokat az információkat, amelyeknek ismerete elengedhetetlenül szükséges a község intézményeinek használatához, egyben fórumot teremtettek arra, hogy a hasonló érdeklődésű polgárok egymásra találjanak. Ebbe a tájékoztatási munkába az elektronikus hírközlés is bekapcsolódni készül. Néhány településen már működik közösségi televízió, sok más helyen is készülnek ilyen adások beindítására. Érdekességük éppen abban van, hogy a legszűkebb környezet mindennapi gondjaival foglalkozik. N

ehéz anyagi helyzetében a közművelődés sok munkása gondolhatja most, hogy újabb feladatokra kell vállalkoznia, megint valami olyanhoz, amihez nem ért, amire nincs ember és pénz. Ez azonban nem jelentheti a feladatok mechanikus szaporítását. Ha szükséges, akkor a kisebb hatékonysággal művelhető, hagyományos közművelődési formák ésszerű szelektálásával kell megteremteni annak lehetőségét, hogy a közművelődés ne veszítse el az esélyét arra, hogy részt vegyen olyan folyamatok irányításában, amelyek döntően befolyásolják szűkebb közösségeink életét. PALLAGI FERENC Negyven alkotó év j jazánk felszabadulásának 40. évfordulója és az MSZMP H XI//. kongresszusa tiszteletére több nagyszabású országos kiállítás nyílt, többek között ünnepi tárlat a Műcsarnokban. A kortárs képzőművészet jelenlegi helyzetét bemutató tárlaton 421 alkotó 1834 műve szerepel — festmények, szobrok, grafikák, plakátok, karikatúrák. A müveken az alkotók vallanak napjaink eseményeiről, gondjairól, küzdelmeiről, fenyegetettségeiről, nehezen csorduló örömeiről. A kiállítás nem visszatekintő jellegű, az utolsó évek eredményeit tükrözi. Megbízhatóan tájékoztat a művészek közérzetéről a legkülönbözőbb alkotói törekvésekről, a generációk békés egymás melleit éléséről. (Hincz Gyula: Arcmás.) Remekművek mélykékben A tavaszi fesztivál rangos eseményeként nyílt meg az Ernst Múzeumban Bernáth Aurél Kossuth-dijas kiváló művész emlékkiállítása. Az 1895-ben született és 1982-ben elhunyt festő legrtngi/obb koloristáink egyike volt, föleij a színekkel, a minimálisra redukált tárkonstrukcióival al.art és tudott elmondani mindent a világról, a létezés titkairól. A szín nála képszervező erővé vált. Érzékletes látásával transzcendentális tartalmakat is közvetíteni tudott, elsősorban a mélykékek és barnák varázsával. A tájkép vonzotta leginkább, de emlékezetesek figurális alkotásai és néhány portréja a jellemábrázolás remeke. (Aratóünnep.)