Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-13 / 60. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 75. évfolyam 60. szám 1985. március 13., szerda Ára: 1,80 forint MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Konsztantyin Csernyenko búcsúztatására Magyar párt- és állami küldöttség Moszkvában A Kádár János vezette delegáció koszorút helyezett el a ravatalnál Tiszteletadás Konsztantyin Csernyenko ravatalánál. (Teleíotó — TASZSZ—MTI—KS) Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével kedden magyar párt- és állami küldöttség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen Konsztantyin Usztyinovics Csernyenkónak, a kiváló szovjet államférfinak, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének temetésén. A küldöttség tagja Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke és Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete, aki Moszkvában csatlakozik a küldöttséghez. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Aczél György, Havasi Ferenc, Korom Mihály. Németh Károly, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkárai, a Politikai Bizottság tagjai, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Horváth István belügy-, Várkonyi Péter külügyminiszter. a Központi Bizottság tagjai, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának vezetője és Urbán Lajos közlekedési miniszter. Jelen volt Ivan Aboimov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kádár János vezetésével kedden megérkezett Moszkvába a magyar párt- és állami küldöttség, hogy részt vegyen Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko temetésén. A küldöttséget a Vnukovói repülőtéren Grigorij Romanov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára. Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára és Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese fogadta. A magyar párt- és állami küldöttség a késő délutáni órákban felkereste Konsztantyin Csernyenko ravatalát, amelyet a szakszervezetek székházának oszlopcsarnokában állítottak fel. Kádár János és a magyar küldöttség tagjai: Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. Rajnai Sándor. az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete kegyelettel adóztak az elhunyt emlékének. A magyar küldöttség koszorút helyezett el a ravatalnál. A koszorú vörös és magyar nemzetiszínű szalagjain ez a felirat áll: Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam kiemelkedő vezetőjének, a magyar nép barátjának — a Magyar Szocialista-Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa. Kádár János és Losonczi Pál kedden a késő délutáni órákban látogatást tett a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségén és találkozott a nagykövetség vezető munkatársaival. II szovjet nép gyászol Moszkvában a szakszervezetek székházának oszlopcsarnokában kedden délelőtt kezdetét vette a szovjet főváros és az ország minden tájáról érkező dolgozók végső tiszteletadása Konsztantyin Csernyenko ravatalánál. Pontban' déli 12 órakor ismét lerótták kegyeletüket Konsztantyin Csernyenko koporsója előtt az SZKP Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság tagjai és Ti/tt/j ajn? a Központi Revíziós Bizottság tagjai. A koporsó mellett díszőrséget állt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai, az SZKP KB titkárai. Ezt követően az SZKP és a szovjet állam vezetői kifejezték részvétüket az elhunyt hozzátartozóinak. A szakszervezetek székházának homlokzatán elhelyezték Konsztantyin Csernyenko gyászkerettel övezett portréját. Az épületben a hatalmas kristálycsillárokat és a tükröket fekete tüll, a márványkorlátokat fekete és vörös drapéria borítja. A nyitott koporsó előtt tizenkilenc vörös selyempárnán helyezték el a kitüntetéseket, amiket a szovjet pártés állam szolgálatában végzett kimagasló munkájával érdemelt ki Konsztantyin Csernyenko. A gyászzene hangjai mellett vonulnak el a ravatal előtt mindazok, akik búcsút kívánnak venni konsztantyin Csernyenkótól. Az oszlopcsarnokot elborítják a koszorúk, amiket a szövetséges köztársaságok kommunista pártjai, intézmények, társadalmi szervezetek, dolgozó kollektívák küldtek. Kedden lerótták kegyeletüket a diplomáciai képviseletek vezetői, valamint a szerdai temetésre a szovjet fővárosba érkezett több külföldi delegáció, köztük a Kádár János vezette magyar küldöttség. A Szovjetunió vezető tes(Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott a megyei tanács vb A településfejlesztési verseny eredményei Szentes, Csanádpalota és Zsombó az élen A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap, kedden ülésezett Szegeden, és először az előterjesztések között több kérdésben döntött. Meghatározta a lakásvásárlás támogatására folyósítható összeget. Mint köztudott, a központi irányelvek szerint a tanácsok az idén is segítik a fiatal házasokat, többgyermekes családokat az otthonteremtésben. Az 1985. évi fejlesztési terv szerint 20 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást vehetnek igénybe a fiatal házasok és többgyermekes családok. Az állami támogatást azonos összegű saját forrás biztosítása mellett pályázat útján nyerhetik el a helyi tanácsok, amit április 15-ig kell írásban benyújtani a megyei tanács vb tervosztályához. A hitelpolitikai irányelvek alapján az idén a helyi tanácsok lakástámogatási kiegészítő hitelt vehetnek igénybe az OTP-től. A felhasználható összeg 45 millió forint. A Szeged megyei városi tanács elnöke előterjesztése alapján megtárgyalták a Szeged városi köeterületfelügyelet létrehozásának lehetőségét. A testület megállapította, hogy ennek az új szervnek a működése indokolt, és ezért ahhoz előzetes egyetértését adta. Megvitatta és elfogadta a vb a múlt évi pénzügyi gazdasági ellenőrzésekről szóló beszámolót, amely többek között olyan tanulságokkal is szolgált, hogy jobb lett az ellenőrző szervek együttműködése, határozottabbá vált a felelősség megállapítása, vállalása. Azonban további intézkedések szükségesek a számviteli és bizonylati rend megszilárdításához. A végrehajtó bizottság értékelte az 1984. évi településfejlesztési és tisztasági versenyt. Megállapította a testület, hogy a megye lakossága, az ipari és mezőgazdasági üzemek, az állami és társadalmi szervek, hazánk felszabadulásának 40. évfordulója, valamint a XIII. pártkongresszus tiszteletére tavaly a településfejlesztési társadalmi munkában jobb eredményeket értek el, mint a korábbi években. A lakosság érdekei találkoztak a tanács fejlesztési célkitűzéseivel. A társadalmi munka még komfortosabbá tette a településeket. A szervezésben és a mozgósításban jelentős feladat hárult a Hazafias Népfront, a szakszervezet, a KISZ és a tanácsok helyi szervezeteire. Társadalmi összefogással fejlesztették a gázhálózatot, új utakat építettek, öregek napközi otthonát alakították ki. patronálták az iskolákat, óvodákat, korszerűsítették a rekontsrukcióra szoruló intézményeket. A településtisztasági verseny a környezetvédelem szempontjait is figyelembe vette. A településfejlesztési versenyt a városok között Szentes nyerte, második Csongrád, harmadik Makó. Nagyközségi kategóriában a dobogó legfelső fokára lépett Csanádpalota, ezüstérmes Sándorfalva, harmadik Kistelek. Községeknél Zsombó a győztes, majd a sorrend Rúzsa és Bordány. Szentes jutalma 2 millió forint, Csanádpalotáé 1 millió és Zsombóé 600 ezer forint. A településtisztasági versenyben a következő helyezések alakultak ki: Csongrád, Makó, Szentes, a nagyközségeknél: Kiszombor, Kistelek, Nagymágocs, a községeknél Földeák, Tiszasziget, Apátfalva. A végrehajtó bizottság meghatározta a településfejlesztés idei legfőbb feladatait is. A nehezebb gazdasági körülmények között társadalmi munkával és kommunista műszakokkal a lakosság és az üzemek dolgozói többek között az alapellátást javíthatják és karbantarthatják a létesítményeket. Szegeden közös munkával segíthetik a műjégpálya további építését, a Sancer.tavak környékének rendezését. Ezenkívül kérik a város lakosságától, hogy vegyenek részt a hasznoshulladék-gyűjtésben, a parkfenntartásban. Hódmezővásárhelyen gázhálózatfejlesztés, szociális otthon építésének előkészítése az egyik legfontosabb cél. Kisteleken a lakásépítési terület előkészítésében, Ullésen pedig a forráskúti iskola építésében, Mórahalmon a tanácsháza bővítésénéL segíthetnek a helybeliek szabad idejükben. Tájékozódott a végrehajtó bizottság az ifjúsági parlamentek tavalyi tapasztalatairól, majd előzetesen megtárgyalta a soron következő tanácsülés napirendjeit. A vb a megyei tanács ülését március 20-ára tűzte ki. Javasolja a testületnek, hogy vitassa meg a végrehajtó bizottság 1983—84. évi munkájáról, valamint a Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tevékenységéről szóló beszámolót. Megkezdődött a Duna Bizottság 43. ülésszaka Kedden Budapesten megkezdte 43. ülésszakát a Duna Bizottság. A tanácskozás a szervezet Benczúr utcai székházában kezdődött Nicolae Veresnek, Románia budapesti nagykövetének, a bizottság alelnökének irányításával. Az ülésszakon részt vesznek a tagállamok — Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia és a Szovjetunió küldöttségei, valamint hagyományosan megfigyelőként az NSZK közlekedési minisztériumának szakértői, továbbá az Európai Gazdasági Bizottság, a KGST, a Nemzetközi Távközlési Unió és a meteorológiai világszervezet képviselői. Az egyhetes ülésszakon szekciókban vitatják meg a decemberi szakértői munkacsoportüléseken jóváhagyásra előkészített hajózási, vízépítési, hidrometeorológiai, statisztikai és jogi kérdéseket. ajánlásokat, valamint a bizottság és a különböző nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatok, fejlesztésével összefüggő tennivalókat. (MTI) Napirenden: három megye egészségügyi ellátása Tanácskozás az SZMT-székházban Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete központi vezetősége regionális értekezletet tartott tegnap. kedden Szegeden, az SZMT-székházban Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye vezető egészségügyi dolgozóinak részvételével. Dr. Tóth Károly, a megyei bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Fűzi Istvánt, az EDSZ központi vezetőségének titkárát, dr. öry Imrét, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesét, dr. Végh Gyulát, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét és Szabó G. Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét. Mint a központi vezetőség titkára elmondta: a területi tanácskozás célja, hogy az új ötéves tervre készülve számbavegyék a szakemberek, mi minden valósult meg az eddigi egészségügyi programok, párthatározatok alapján, s mi az, amivel még adós maradt ez az ágazat. Az összejövetel alkalmas tapasztalatcserére, vitára is, amely megmutatja az egészségügy fejlődésének további irányát is. A tegnapi értekezleten Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye egészségügyének képviselői beszámoltak a betegellátás területükre jellemző eredmé-i nyeiröl és gondjairól, majd a mindannyiukat érintő közös kérdéseket vitatták meg. Megbeszélték a VII. ötéves terv előkészítésének feladatait: az integráció, az alapellátás továbbfejlesztésének lehetőségét, szóltak az elavult épületek folyamatos fölújításának, a gép- és műszerellátás javításának szükségességéről. Bács-Kiskun és Békés megye a következő évekre célul tűzi ki a szakemberhiány enyhítését is. A regionális tanácskozás résztvevői délután a deszki tüdőgyógyintézetbe látogattak.