Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-31 / 75. szám

12 Szombat, 1985, március 30. 11 * DM röviden Lobogózzuk föl a házakat! A Szeged megyei városi tanáes és a Hazafias Nép­front városi bizottsága kéri a lakosságot, a vállalatok, in­tézmények dolgozóit. Iiogy hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából nemzetiszínű és vörös zászlókkal lobogózzák föl a házakat és a középületeket. Ketten — 180 évesek AUTÖ-SOK(K): Az első tavaszi napok nemcsak a gyerekeket csalták a játszóterekre, anyukájukat meg a tisztítandó ab­lakokhoz, kimozdították a férfiakat is. Hogy kimozdítsák a kocsit a ga­rázsból, s ott nyüzsögjenek körötte órák- és lakótelep-hosszat. A hét végéken ilyenkor napszámra és vá­rosszerte ezt látván töprengek: va­jon uz autók valamelyest segite­nek-e gazdáiknak megtakarítani azt az időt, amelyet igénybe vesznek? SOKSZÖG... Köztudott, hogy nem kívánatosan előkelő helyen vagyunk a válási vi­lágranglistán. Még most is, bár a válások „ügymenetét" kissé szigorí­tották. Üjgy tűnik, nemigen használ az sem, hogy fi bontóperes tárgyalá­sokon több tanúnak kell felvonul­nia. Az ügyeket bonyolító joggyakor­lók körében új tapasztalat született. Eddig azt látták, hallották a válópe­rek során, hogy a családi kör gyak­ran háromszög alakú r— mostaná-' ban úgy tűnik a családi kör négy­szög, sőt esetenként sokszög alakú. Köz-napi ÉRTIK? Szülői értekezleten kesereg a ta­nár, hogy tapasztalatai szerint a diákok többségének tudása felszínes, szerinte nem fordítanak elég időt és figyelmet a tanulásra. Csemetéje védelmére kel az egyik anyuka: — Tanárnő, az én fiam nem ilyen. Azt nem kell noszogatni a tanulás­ra. Mindig mondja is, hogy neki is az a legjobb, ha minden nap bema­golja a leckét, akkor nem éri meg­lepetés, ha felel. — Öt nem — mondja a tanár —. csak engem. Mert a srác ledarálja fe eletként, amit tanult, de ha köz­bekérdezek, mindig kiderül, hogy egyáltalán nem érti, amit „megta­nult". A kedves szülő csodálkozik: — Az meg hogy lehet? — Talán úgy, hogy nem ismeri Sámuel Taylor Caleridge mondását, miszerint: „Ha a legrövidebb úton jutok az ismeretekhez, többet tu­dok, ha a leghosszabb utat válasz­tom, többet értek." .„EGYENLEG" A férj, ki felesége szerint túl könnyelműen bánik a pénzzel, elha­tározta, precíz heti könyveléssel bi­zon/iija oe, nem szórja a pénzt, mert nincs is annyi, hogy szórhatná, Hetekig gyülekeztek a számoszlo­pok zsebnaptárának bevétel és ki­adás rubrikáiban, de akárhogy igye­kezett. a hóvégi zárásokkor az egyenleg jobbára a nullán állt, nem tudott spórolni. Végül fellázadt. A legutóbbi családi kasszazáráskor a feleség elé tett egyenleg-összesítőn ez állt: bevétel = kiadás. KÖZ-MOND-ASKALÖDAS: Nemigen értem, miért fölényes­kedik pár, másoknál kedvezőbb helyzetben levő ember, akL kert felől áll, az olyanokkal szemben, akiknek nincs „kertjük". Nem veszi észre, hogy nem lesz több azzal, ha tágasítani igyekszik maga körül a kertet s nagy feneket kerít minden dolognak, még akkor is, ha nem az ő kertjében termett? Szabó Magdolna Száz evvel ezelőtt született a Hátságon élő Kukorica Már­tonná. A matuzsálemi kort megért asszony — aki közel 80 éves lányával él együtt — korához képest jól birja magát, naponta segít a házi munkában. Anya és lánya együtt 180 evesek Barátságutak a Szovjetunióba CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A szegedi városi kereszt rendszeres Vöros­család­. rí TT. • t„„J0 védelmi tanácsadó szoigá­Az Express Utazasi Iroda ^ Urt minden hétcn Hét_ főn. délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhe­lyiségben várja es fogadja Napos idő Várható időjárás szombat estig: Az ország nagyobbik részén túlnyomóan napos, száraz idő várható. Inkább csak az északi megyékben növekszik meg időnként erősebben a felhőzet. Ott szórványos eső zápor való­színű. A megélénkülő nyu­gatias szelet időnként erős széllökések kísérik. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet délen 14—16, északon viszont 10 fok kö­rül alakul. A lottó nyerőszámai: 3,18, 41, 66, 85 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 13. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 3, 18, 41, 66, 85. A már­cius havi tárgynyeremény­sorsoláson a 9. heti lottószel­vények vesznek részt. LACSAN MIHALYNÉ BÚCSÚZTATÁSA Lacsán Mihályné ham­vasztás utáni búcsúztatása április 3-án, szerdán dél­előtt 11 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójá­ból. MSZMP Szeged városi bizottsága ELHUNYT MARC CHAGALL Csütörtökön este 97 esz­tendős korában elhünvt Marc Chagall, a huszadik századi képzőművészet ki­magasló egyénisége. Az idős művészt a dél-franciaorszá­gi Saint-Paul-de-Vence-bun levő otthonában érte a ha­lál. Szive mondta fel a szol­gálatot. KINCSRABLÓK Ékszerüzletet raboltak ki csütörtökön Bejrút keleti, keresztény negyedében is­meretlen fegyveresek. A rab­lók másfél millió dollár ér­tékű kincset vittek maguk­kal, miután megölték az ék­szerészt és négy segédjét. Menetrendváltozás, forgalomkorlátozás A Volán 10-es számú vállalata április l-től, hétfőtől a Földeák, Makó, Szeged, Vásárhely. Mu­roslele, Makó, Szeged, Balástya, Kistelek, Csengele es Szeged, Kistelek, Ópusztaszer. Baks út­vonalon közlekedő Járatok kö­zül néhányat leállít, illetve me­netrendet módosít. A változá­sokról az autóbgszállomásokon adnak részletes felvilágosítást. Április 2-án, kedden délután 13.30 és 1(1.40 közölt az egyéb-, ként a Széchenyi teret érintő autóbuszok ideiglenesen terelö­úton járnak. A 17, H0, GO/Y. 70, 71 jelzésű kocsik az Attila utcá­ról a Lenin körútra kanyarod­nak. majd a Dózsa utcán közelí­tik meg a belvárosi Tisza-hidat. A terelóúton a Kálvin térnél, a régi Hungáriánál, illetve a mu­zeumnál állnak meg a kocsik. Az l-es villamos forgalmát a • T. emlékmű koszorúzása idejére leállítják. Az 5-ös és 7-es troli­vonalon a Bartók tér és Újsze­ged ku/.t 15.30-tól KI.40-ig troli­pótlóbúszok járnak, a buszoké­val megegyező terelóúton. A 9­csek is a Lenin körúton kerülik el a Széchenyi teret, s tíz per­cenként járnak. Az ünnepek miatt a tömegköz­lekedési jármüvek a következő rend szerint járnak: munkaszü­neti nap lesz április 4-e. 7-e és 8-a, munkanap lesz április 5-c, szabadnap 6-a, s a hét első mun­kanapja április 9-e. Tekintettel arra, hogy az au­túbuszközlekedésben április li­án és 9-én a szokásosnál na­gyobb utasforgalommal kell szá­molni, a Volán a két napon szá­mos mentesítő járatot indít. Harmadikán Kiskunhalasra, Bácsalmásra, Bajára. Tótkom­lósra, Csongrádra, Szentesre (és vissza) indítanak mentesítő buszt. Április 9-én Halasra, Bácsalmásra. Bajára és Tót­komlósra, Szeghalomra. Duna­földvárra. Dombegyházára, Bé­késcsabára, Szolnokra. Kiskun­ntajsára, Csongrádra és Szentes­re megy mentesHö. Április 5-én tobb helyközi autóbtiszt nem In­dítanak, ezért tanácsos indulás előtt érdeklődni! Üzletek ünnepi nyitvatartása IFJÚSAG­ÉS CSALÁDVÉDELEM A Csongrád megyei nács mellett működő indazokat, akik családi és ládpulitikai albizottság ta­csa­teg­dr. sz„ , .zcjgúen ma, szomba­ton este — háromszáz utas­sal — barátságvonat indul Szegedről Moszkvába és Le­ningrádba. A Csongrád me­gyei vállalatok, intézmé­nyek, társadalmi szervezetek ml ., , . képviselői részt vesznek a egyéni konfliktusaik áltáluk napi, pénteki ülésen hazánk felszabadulása al- megoldhatatlannak latszo Major Maria megyei gyam­Szovjetunióban gondjaiban megoldási lehe- ügyi főelőadó tájékoztatót tőséget keresnek. Akik a tartott a tavaly végzett személyes beszélgetést va- gyámhatósági munkáról, a lamilyen oknál fogva nem gyermek- és ifjúságvédelmi vállalják, problémáikkal le- feladatokról. A lerhesség­„.„„„ . „ vélben fordulhatnak a ta- megszakítási kérelmek főbb szegedi MS/BT-tagcsopor- szolgálathoz, amely- indokait dr. Mife ifegMö tok küldöttei nek címe: Szeged, Pf. 102. orvos ismertette. reszt vesznek a testvérváros- " .c} A ban rendezendő ünnepsége­ken. A jövő héten pedig odesszai vendégei lesznek Szegednek. ELŐSZEZON A BALATONNAL Felkészülten várják előszezon első vendégeit kalmából a rendezett baráti találkozó­kon, koszorúzásokon. Hétfőn negyventagú cso­port utazik Odesszába, a Harmónia — A mi házasságunk­ban még egyetlen rossz szó sem esett! — O, boldog ember! — Remélem, a máso­dik hét is ugyanilyen harmóniában telik! • 'i Szeged a hazai lapokban ö 1985/12. siófoki Hungária- és Európa­szállóban, valamint az vigh Zoltán. IBUSZ Balatoni Igazgatósá- uj ga/kutakat adtak át ... , . . ,, 1XUL ,,uii„ ven fclul százötvenmillió ga ultai Dereit IODO valld- mbter ; Határidő előtt Profán panoptikum : Pacsika zl vízikibdatarnp a SZEOL AK Emília kiállítása a szegedi Ku- rendezésiében. pola-galériúban / Sz. P. •»» Mű- Csongrádi variációk a szemlé­vészet. — 2. sz. : ill. — Szerző: Jelváltásra / Vadas Zsuzsa — ®z Szuroml Pál. szövetkezet. — mire, 20, — ln­Fnnodai hétköznapok : Szc- ícrjű Schmldt Zoltánnéval, a gedi Textilművek ; - Vlgh - MÉSZÖV elhökhelyeUcsével. Tcxtllélet. — marc. 6. — SzerZíj: Ortutay Gyyla emlékezete / a Tatrai Zsuzsanna" =• Elet és Tu­Tcr- domány. — márc. 22. : ill. — köb- (Kis magyar néprajz). — Szüle­. Esti testnek, 73. évfordulóján. v lati üdülőben. Április G-án Hírlap. — márc. 9. — A szegedi ortutay Gyula — Füles. — mintpi'v k-ét és fél ezer nvu- szénhidrogén-medencében. márc. 22. — (Tanár úr kérem!), mintegy KCl IS ltl izei nyu „aUiSflé tubusban - Szabad — Születésének. 73. évfordulóján, gatnemet, osztrák es szov- F61d _ m^rc. 9, _ A konzerv- in memóriám... : Hetvenöt jet turista érkezik a húsvéti gyár terméke. éve született Ortutay Gyula / irnnenekre A vendéeek ré- Üzletet, nevelési központot. Császtvay István *» Magyar Hir­unnepekre. A venutgek re Iakiisokat épit az idén a Mtp / lap, _ márc. 22. . in. szere változatos programot (megyei tudósítónktól) .= Nép- Ortutay Gyula háromnegyed állítottak össze, amelyben szabadság. — márc. 13. : ill. — évszázada / Voigt Vilmos >= Ma­<•7oror.nl húsvéti l.irsiilóhú 1 Szerző: Horváth Dezső. — Saj- gyár Nemzet. márc. 23. szerepel húsvéti íocsoioDai, tólajékoztató. niovszky Rudolf és a csong­körutazás a tó körül es ha- Hütötárolo a fűszerpaprikának rád mpgyei mindennapos tqsted­Pelöfl Nepe. — márc. 12. — A zés elismerése : ifjúsági Dij — Népsport. — iókirándulás is. A húsvéti , . turistacsoportok elutazása : Nyom- IntTT^ után az Európa és a Hunga- dakorszerüsités Esti Hírlap. A Tisza tenyerén : Csongrád lia már nyitva marad, mert - márc. 1S. - A Szegedi Nyom- / Tóth Béla Népszabadság ­duban. marc. 23. : ill. — (Megyéről — West Side Story / Bulla Károly megyére). Film. Színház, Muzsika. — Ortulay Gyuláról 1 Sarkadi márc. 16. : ill. — Kritika a Ze- László - Népszabadság. — márc. var- nés Leonard Bernstein-elöadá- 23. — Születésenek 73. évforduló­sáról. - jan Kiadás előtt Móra Ferenc csa- Ortutay ládl levelezése / Kormos Eme­se •» Petőfi Népe. — márc. 18. : ill. — (Műhelymunka). — Inter­jú Lengyel Andrissal, a Móra Ferenc Múzeum neszével. Hasonmás kiadás — TJi Tükör. — márc. 17. : ill. — A Somogyi­könyvtár kiadásában jelent meg ven­a tavalyinál élénkebb az előszezoni érdeklődés: első­sorban a hétvégekre nak jelentős számban dégeket. TABI CROSSBAR A Somogy megyei Tabon, pénteken átadták rendelteté­sének az űj, ezerállomásos kateté. crossbar-telefonközpontot, s Kútfúrók versenye Gyülá emlékezete / Tasnádi "Attila y Népszava. — márc. 23. — Születésének 75. év­fordulóján. Mágnesként vonzza a fiatalo­lrodalomtörté- kat Népsport, — márc. 24. — (Közérzet '85). — Torok Tivadar, a DELEP SC tekézőinek után­pótlás edzője. Ortutay / Voigt Vilmos Kri­József Attila Nem én kiáltok c. tika. — 3. sz. : ill. — Megemlé­kezés Ortulay Gyuláról szüleié­Olaj, gáz gének 73. évfordulóján ezzel a települést bekapcsol- Kóo*aikuutó%áUa7aV* "z'eaedi front. - }:">. - A városi nép­ták az országos tavhivo- üzeménél. — Ua. Magyar Hírlap, frontblzottság szervezésében. Nemzetiségi találkozó Nép­hálózatba. A tabi crossbar­központ a 84-es körzetszám­hoz tartozik. — márc. 19. Szoros vízi csaták Szegeden Kisvállalat Kistelekről néz ve... — Népfront. — 3. sz. — A Húrom vendégcsapatta! - Nép- kisteleki Elektromos Szolgáltató szava. — marc. 19. — Nemzetko- Kisvállalat. VETÉLKEDŐ A fogászati és testápolási hónap záróeseményére, az általános iskolás tanulók versenyére került sor csü­törtökön Szegeden, a fog­klinikán. A jól megválasz­tott helyszínen a megye is­koláiból tizenkét csapat mérte össze felkészültségét, tudását. A legjobbnak a szentesi Hámán Kató is-^ kola diákjai bizonyultak, így az első helyezés mellé el­nyerték a Makk Marci-ván­dordijat, és táborozáson ve­hetnek részt. Második he­lyen a székkutasi tanulók, harmadikon a szegedi Béke utcai általános iskola di­ákjai végeztek. Minden csa­pat könyvjutalmat kapott. A vetélkedőt a Köjál me­gyei .egészségnevelési osz­tálya és a Vöröskereszt me­gyei elnöksége szervezte. JUHTENYÉSZTÉS A miiífiyar állattenyésztés külföldön is^glismert szín­vonalától egyelőre elmarad a juhtenyésztés; az elmu.i időszakban még csökkent is 'az állomány. A korábbinál lényegesen kevesebb te­nyészállatot tartanak a ter­melők. Áz ágazat fejleszté­sére ezért küllőidről hoztak be tenyészállatokat az Ál­lattenyésztési és Takarmá­nyozási Minősítő Intézet közreműködésével. Az im­porttól a szakemberek azt várják, hogy a tenyészanyag javitja a hazai juhállomány tejtermelőképességét, s a hústermelést is fokozni le­het azzal, hogy növelik a speciális fajták arányát. Április 3-án. szerdán vala­mennyi élelmiszerüzlet 19 óráig tart nyitva. Az .ennei egyébként később záró élel­miszerüzletek szokásos szer­dai nyitvatartási rendjüknek megfelelően üzemelnek. A piaccsarnok, a piac, a piac területén üzemelő valameny­nyi élelmiszert árusító pavi­lon 15 óráig tart nyitva. Az iparcikk és ruházati üzletek, áruházak szerdai nyitvatar­tási rendjük szerint üzemel­nek. A vendéglátóhelyek szombati nyitvatartásuk sze­rint várják vendégeiket. Április 4-én, csütörtökön a dohány-, édesség- és virág­boltok vasárnapi nyitvatar­tási rendjüknek megfelelően üzemelnek, csakúgy, mint a vendéglátóegységek. Min-, den más üzlet, áruház, piac és piaccsarnok zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. Április 6-án, szombaton valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac 14 óráig, a városokban 15 óráig tart nyitva. Szombati napokon hosszabbított nyitvatartásra kijelölt élelmiszerüzletek szokásos szombati nyitvatar­tási rendjük szerint üze­melnek. Az iparcikk- és ru­házati üzletek, áruházak szombati nyitvatartási rend­jük szerint várják a vásárló­kat. A vendéglátóhelyek szombati nyilvatartás szerint fogadják vendégeiket. Április 7-én, vasárnap a dohány-, édesség és virág­boltok vasárnapi nyitvatar­tási rend szerint, a vendég­látó helyek pedig szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. A piac és piac­csarnok szokásosan tart nyitva. Minden más üzlet, áruház zárva tart. Április 8-án, hétfőn a do­hány- és edesség-, virágbol­tok és vendéglátóhelyek va­sárnapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Min­den más üzlet, áruház, piac és piaccsarnok zárva tart. A kijelölt vendéglátóhe­lyek április 7-én és 8-án árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. Gyász­közlemények Szomorú szivvél tudatjuk, hogy felejthetetlen szerettünk, LACSAN MIllALYNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása, április 3-án, szerdán de. 11 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. hogy felejthetetlen drága férj. édesapa, DU. BÜRÜSÜK VINCE gimnáziumi tanár, néprajzkuta­tó 63 éves korúban tragikus kö­rülmények között elhunyt, Te­metése 1983. április 2-án 13 óra­kor lesz u Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. Szeged, Tárogató u. I/G. Mélyen megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett testvér, kereszt­anya, nagynéni, HÚSZAK KAROLYNE Kajtár Mária örökre itthagyott bennünket. Emlékét örökre megőrizzük. Te­metése április 1-én 14 órakor lesz a Belvárost temető ravatalozó­jából. Gyászoló húga Gizi, Kele­menné és családja, keresztlánya Mészárosné és családja, unoka­húga Oyovainé és családja. Szi­vünkben őrökké élni fog. Szomorú lélekkel tudatom, hogv sógornőmet, DK. IIOROS/.I.AI JÓZSEFNÉ Kirchlechner Margit a pécsi Lóvey gimnázium ny. ta­nárát április 3-an 12 órakor a Lislvarosi temető halottasházá­ból kísérjük utolsó útjára. Kc­rényi Jánosné. Köszönetei mondunk rokonok­nak. burátoknak, ismerősöknek, akik BAN JÓZSEFET utolsó Utjura elkísérték, fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló esalad. DElMÁGYARORSm •. . * , A Magyar Szocialista Munkáspárt N Szeged városi Bizottságának napilapja "H Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszcrkcszlö-liclyeU-s: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6710 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Fosta. Előfizethető a postahiva­taloknál cs kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint. — ISSN; 0133—025 x r

Next

/
Thumbnails
Contents