Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 68. szám

8 Péntek, 1985. március 22. DM röviden // Aranyoroszlán" patika — —n— gtjij; • ^iAA+lji Kaposvar Belvárosában, a sétálóutcában, március 19-én, felújítás után megnyílt az „Aranyoroszlán" gyógyszertár, amelyet Pyrkor József alapított még 1774-ben. Pyrker dip­lomáját Bécsben szerezte, majd Nagykanizsáról Somogy vármegye kérésére költözött Kaposvarra. ahol gyógyszer­tárat alapított. A patikamúzeum — amely egyben müködn gyógyszertár is —. klasszicista stílusban épült. A gyűjteményben több eredeti gyógyszerészeti üveg is talalható ÜDÜLÖTÁRSULAT TAGGYŰLÉSE A Tömörkény István Üdü­lötársulal intéző bizottsága holnap,' szombaton délelőtt il órakor a Postás Művelődési Otthonban (Szeged, József Attila sgt. 43.) tartja tag­gyűlését. A napirendi pon­tok között szerepel a zár­számadás. az intéző bizott­sági és felügyelő bizottsági tagok megválasztása. JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSOK Hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját köszöntve több nagyszabású kiállítást rendeznek Budapesten. A sok képzőművészeti es do­kumentumkiállilásból is ki­emelkedik a 40 alkotó év cí­mű tárlat, melyet a Műcsar­nokban ma, pénteken délben nyit meg Sarlós István, az országgyűlés elnöke és A művészet szolgálatúban című bemutaló, amely a megyei képzőművészeti gyűjtemé­nyek négy évtizedes gyara­podásának reprezentánsa. Ezt a kiállítást ma. pénte­ken délután 4 órakor a Ma­gyar Nemzeti Galériában Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes nyitja meg. ODN '85 Március hónapban ország­szerte zajlanak az Országos Diáknapok ez évi rendez­vénysorozatának megyei mi­nősítő versenyei. Az elmúlt napokban először pop-rock zenészek léptek színpadra Szegeden, az Ifjúsági Ház­ban. Közülük a vásárhelyi Krockodil együttes kapott arany oklevelet, és ők utaz­nak a pécsi területi sereg­szemlére is. Az együttes tag­jai egyébként a Komócsin Zoltán és a Frankéi Leó szakközépiskola tanulói. Néptánc-kategóriában arany oklevéllel ismerték el a Rad­nóti gimnázium lü fos tane­csoportjának produkcióját, Juhász Zsolt es Juhari Ágo­ta szegedi középiskolások műsorát, valamint Nagy Ró­bert, a szegedi Bebrits szak­középiskola tanulójának be­mutatóját. Ok már biztosan utaznak a pécsi Sopianae diáknapokra, mellettük a r«apatba kerülhet még Csűri Ákos (ő szintén Juhari Ágo­tával lépett színpadra), va­lamint a Kukucska András —Kiss Rita makói táncos­pár és Kucska László, a Bebrits szakközépiskola ta­nulója. in i téilNWrtóMl niHésdliiiiÜnilwt. Fél órával a nyitás után az üz­letvezetőnél panaszt telt az egyik vásárló. — Felháborító, ahogyan a hen­tesáruk pultjánál dolgozó fiatal kis hölgy beszélt velem! Amikor szóvá tettem, hogy már a mérés kezdeten, áru nélkül is három dekát mutat a mérleg, kikérte magának a gyanú­sítást, és bogaras, vén szatyornak nevezett a többi vevő előtt! — mondta el egy szuszra panaszát idő­sebb Reznek i Ottomárne törzsvá­sárló, a szomszédos Pampuska utcai lakótelepről. — Nekem is lehet rossz napom! — replikázott a hentesáruk pultjá­nál dolgozó fiatal kis hölgy, bizo­nyos Vandeminek Zsófia, a boltve­zetőnek, aki a panaszos bejelenté­se alapján próbálta tisztázni a tör­ténteket. Természetes, hogy a boga­ras, vén szatyornak nevezett Rezne­ki néni előtt nem vonhatta szigo­rúan felelősségre a beosztottját, mert ugye krónikus munkaerőhi­ánnyal küszködik a kereskedelem, és mi lesz, ha Vandeminek Zsófi szakképzetlen eladó is leikapja a vizet a leckéztetés hallatán, és más­hol keres munkál magának? A boltvezető még be sem fejezte néhány enyhe fejcsóválásból és ej­nye, ejnye! méltatlankodásból álió szigorú fegyelmező akcióját, amikor látta, hogy Keszőcze Béla, a kétbal­kezes árukihordó, plafonig megra­kott kézikocsit húzva, hátralelé ara­szol két gondolasor között, s a le­dőlni készülő rakomány elől mene­külve egy csokornyakkendős öreg­Nehéz nap urat bepasszíroz- az uborkasüvegek meg a száraztészták közé. A kavarodást Keszőcze azzal te­tézte, hogy leejtett egy láda sört, a szanaszét hulló üvegcserepet a megrendelők, az utcán árkot ásó munkások söpörték össze. És ez meg csak a kezdet voll. Va­lamilyen kifürkészhetetlen rejtély hatására az üzletben elszabadult a pokol. A raktár előteréből pillanatok alatt eltűnt egy karton külföldi ci­garetta meg százhúsz darab poha­ras tejföl. Túróczi Böbének, a kli­maxjával bajlódó pénztárosnőnek számolási vitája támadt egy vevő­vel: a szóváltás heveben Böbe ma­gából kikelve ordított, s csak egy hirtelen előkerült népiellénőr-iga­zolvány tulajdonosa tudta lecsende­síteni. Szobotka bácsi, a többszörö­sen kitünteteti eladó a kenyerespult mögött titokban elszopogatott fél liter pálinkát, majd magyar nótá­kat kezdett énekelni. Lancsákné üz­letvezetö-helyettes fia megszökött a napköziből, s bevette magát a rak­tárba. Mire észrevették, megevett öt. tábla csokoládét, több tucat ru­mosmeggyet, nem csoda, hogy rosz­szul lett a kis gézengúz. A fönok talált rá ödonkére, s a látvány ha­tására még levegő után kapkodott, amikor jelentették neki, hogy az egyik kerületi tanácstagra rászakadt a mennyezetről lelógó reklám. Szuszogi boltvezető nem tudta el­találni, hogy mi történt, már-már azon a ponton volt, hogy hívja a mentőket, beadja a felmondását, áthelyezteti magát, amikor az irodá­ból kiszólt a telefonszerelő: — Uram, újra működik a készü­lék! A hatás leírhatatlan volt: egy óra múltán helyreállt a rend az üz­letben. A megjavult telefon minden dolgozónak visszaadta az életked­vét. Vandeminek Zsófit háromszor is hívta ügyeletes udvarlója, az öt­venes éveit taposó maszek villany­szerelő, Keszőcze a haverokkal megbeszélte, hogy szombaton hor­gászni mennek, Túróczi Böbe pe­dig szeretett anyósával rögzítette a vasárnapi vendégség forgatókönyvét. Az üzlet alkalmazottai közül akadt, aki a nap hátralevő részében még legalább nyolc helyre telefonált, s az újra működő készülék megállás nélkül kapcsolt fodrászt, térjet, fogorvost, szeretőt, masszőrt, barat­nöt, nőgyógyászt, ügyintézőt, virág­áruslányt, szóval, mindenkit, akit csak hivtak. Az üzletvezető nem győzött há­lálkodni az esemenyek láttán, győz­tes hadvezérként járt-kelt a gondo­lák között, és minden vevőhöz volt néhány kedves szava. Csak másnap reggel komorult el az ábrázata: — Sajnos, ma nehéz napunk lesz! — sóhajtotta rezignáltán. — Megint süket a telefon! Kiss György Mihály TÁRLAT A GELLÉRTBEN A Budapesti Tavaszi Fesz­tivál kercteben a budapesti Gellért-szállóban kiállítás nyílik Szabó Miklós szegedi festőművész alkotásaiból A hónap végéig látható tárla­tot holnap, szombaton dél­után 4 órakor nyitja meg Baics Imre üzemeltetés' zető. A bemulató naponta 18-tól 2(1 óráig, szomuauni es vasárnap 10-tól 22 óráig tekinthetö meg BATOR NO Ékes bizonyítékát adta a nők teherbíró képességeinek a 28 éves Libby Kiddles: 61 induló közül ö nyerte meg Alaszkában az idei kutya­szán versenyt. A verseny rendkívül nehéz időjárási körülmények közölt folyt három heten át. A résztve­vőknek szánjaikkal csak­nem kétezer kilométeres ulat kellett megtenniük a tundrákon, az erdősegekben, a befagyott vizeken és a he­gyekben. Az Anchorage és Nome városa közötti ver­senyt egy egykori aranyszál­liló ösvény útvonalán tart­ják meg, immár 13. alka­lommal. de a rendezők sze­rint eddig még sohasem volt olyan kegyetlen fagy, hóvi­har a versenyen, mint ép­pen az, idén. Libby Kiddles azzal nyerte meg a ver­senyt. hogy egy alkalommal, amikor a resztvevők több­sége a hóvihar miatt nem mert nekiindulni egy jég­gel borított vízfelületnek, ő bátran nekivágott. így szer­zett 17 órás előnyét senki nem tudta behozni. A juta­lom: ötvenezer dollár. Libby ebből Hawaii szigetére ter­vez kirándulást. A 15 kutya jutalma egy-egy doboz kü­lönleges kutyaédesség. Párás idő Várható időjárás ma es­tig: az ország délnyugati teleben túlnyomóan borult, párás idő várható, többfelé újabb esővel, máshol időn­kent megnövekszik a felhő­zet, eső nem lesz. A keleti, délkeleti szél sokfelé élénk lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: délnyugaton 7. 10, máshol 10. 15 lök között alakul. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: eleinte még az ország déli területein várható csapadék, majd a felhőzet felszakadozik és csapadék már nem valószí­nű. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet eleinte 0, 5. majd —2, 3 Tok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül lesz. JÁNOS MESTER BÁBSZÍNHÁZA Ézt láthatják a gyerekek holnap, szombaton délelőtt 10 órakor az újsz.egedi No­vember 7. művelődési ház­ban. A hétvégi „játszóház" programjában Tamási János tanár a bábkészítés rejtel­meibe avatja a vendégeket, és bemutat egy bábjátékot is. JÓGABEMUTATÖ A belvárosi egészségügyi kondicionáló géemká holnap, szombaton délután 3-kor — orvosi közreműködéssel — nyilvános jógabemutatót tart. Amennyiben az. érdek­lődés indokolja, jógatanfo­lyamot is szándékoznak in­dítani. SZOL A NOTA Ezzel a címmel magyarnó­ta-müsort rendeznek ma, pénteken este 7 órai kezdet­tel a Rákóczi utca 1. szám alatti Vasutas Művelődési Házban. Közreműködik: Ma­darász Katalin, Gaál Gabri­ella, Albert Dezső, Páll'y Péter és Szalay László. Kon­ferál: Mikes György. UKRÁN VACSORAEST A Hungária szálloda ét­termében ukrán vacsoraes­tet rendezlek. Már délután fogadták az első vendege­ket, akikel a* galériára ki­sértek, ahol eredeti orosz teával kínálták őket, és uk­rán tájakat, s népművésze­tet bemutató diaképekel, kisfilmeket vetítettek. Az. estre egyedi tervezésű étla­pot készítettek, amely már olvasásra is sokat ígért. A rendezvényre érkezett odesz­szai szakemberek között cukrász- és szakácsmester is van. akik 1öbb előételt, öt főfogást, valamint sütemé­nyekel kínáltak. Á nemzetiségiekről a népfrontnál A Hazafias Népfront me­gyei nemzetiségpolitikai bi­zottsága tegnap, csütörtökön megtartott ülésén Barna László, a megyei tanács vb művelődési osztályának he­lyettes vezetője a nemzeti­ségi nyelvoktatással és a kulturális élettel kapcsola­tos tanácsi tevékenységről tartott tájékoztatót. Donáth Miklós, a népfront politikai munkatársa a bi­zottság országgyűlési kép­viselők és tanácstagok va­lasztasanak előkészítésével kapcsolatos feladatait ismer­tette. A tanácskozás resztvevői ezután Móricz Jenönének. a bizottság elnökének előter­jesztésében meghallgatták, majd elfogadták idei mun­katervüket. Kiállítás — lakásvásárlóknak Figyelmesség Egy Skóciában kirán­duló francia fölvesz ko­csijába egy helybeli autóstoposl, aki a whisky-gyárnál száll ki. A skót meghívja a fran­ciát, mondván, nézze meg a gyárat, amely­nek ö az igazgatója. Már jó ideje beszélget­nek az irodában, mikor igy szól a skót: — Azért nem mehet el anélkül, hogy ne kap­na egy kis frissítőt — és kinyitja az ablakot. FUTÁS A HALÁLBA Égy fiatal lány halálát okozta Svédországban a di­vatos utcai fejhallgató. A Sollefleaa-ban lakó 19 eves Anita Sundberg fejhallgató­val a fején tartolta futóed­zéseit. Szerdán is így indult kocogni és futás közben egy sorompó nélküli vasúti átjá­róhoz ért. A lány annyira belefeledkezett a futásba és a zenehallgatásba, hogy nem hallotta meg a közeledő vo­nat dübörgését. A szerelvény halálra gázolta. Március 16-án írtunk ar­ról lapunkban, hogy a DÉ­LÉP már az. iden épit új típusú panellakásokat. Cik­künk végén megemlítettük, hogy érdemes volna a leen­dő lakásvásárlókat tájékoz­tatni a változásokról, pél­dául ügy. hogy az alapraj­zokat közszemlére teszik. A DÉLÉP munkatársai most arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy a „DÉLÉP, a DÉLTERV és az OTP vezetőinek közög meg­álluoodása alaDján már ké­szül annak a kiállításnak az anyaga, amely az OTP Taka­réktár utcai székházában közszemlére teszi az eddi­giektől eltérő alaprajzi el­rendezésű és részben na­gyobb alapterületű új lakás­tipusok terveit. Ezekből 1 50 méretarányú alaprajzok, az épületekről homlokzat­rajzok és helyszínrajzok ké­szülnek. A vásárló tehát a lakás beosztását, a lakóhe­lyisegek méretét, elrendezé­sét láthatja, azok közül ki­választhatja a számára leg­megfelelőbbet, sőt azt is megtudhatja, hol épülnek ezek a lakóépületek és mi­lyenek lesznek külső megje­lenésükben. A tervek mel­lett természetesen a lakások arait is feltüntetik. A kiállí­tás előreláthatólag április első napjaiban nyílik meg. Ennek pontos időpontjáról tájékoztatjuk a szerkesztő­séget." S mi majd olvasóinknak adjuk tovább a hirt. TÁNCOLNÉK VELED Ezzel a címmel rendeznek vidám, zenés divatbemutatót március 31-en, jövő vasár­nap délután 4 és este 7 órar kor a szegedi Zenés Szín­házban. Föllépnek a Ber­gendy szalonzenekar, Med­veczky Ilona, Maros Gábor, Kovács Erzsi, Payer András, Gara László és a Paprika duó Műsorvezető: Molnár Margit. Polgári védelmi vetélkedő Szentendrei tavaszi napok Csütörtökön ünnepelyes keretek közölt megnyitották a szentendrei tavaszi na­pok rendezvénysorozatát, amellyel u Duna-parti vá­ros az idén először bekap­csolódik a Budapesti Tava­szi Fesztivál műsorkínála­tába. Délelőtt a helyi úttörő­zenekar adott műsort a vá­ros fölerén, majd a városi tanács dísztermében kezdő­dött az ünnepi megnyitó. Irodalmi összeállítás kereté­ben mutatták be a közön­ségnek Szentendrét, majd a Vujicsics-együttes adott korcertet. A műsor után Tóth Dezső művelődési mi­niszterhelyettes méltatta a szentendrei vállalkozást, amellyel a város gazdag kulturális műsort kínál az odalátogatóknak. Az ünnepélyes megnyitó résztvevői ezután megtekin­tették a tavaszi napok első kiállításait: a Szentendrei Képtárban a Pest megyei képzőművészek kollektív tárlatát, a Népművészetek Házában a festett népi bú­torokat, a Müvesztelepi Ga­lériában pedig az érem- és kisplasztikái kiállítást. „„ ™p ••' A rendezvenyek soraban Szentendrén a hét végén ke­rül sor az országos gyermek­néptánc-fesztiválra. az ódon hangulatú várost bemutató zenés városnézésekre, már­cius 27-én a Czillra-alapít­vány ösztöndíjasainak hang­versenyére, valamint a Mű­hely Galéria pincéjében Császár Angéla Harangsza­vak című műsorára. Március 30-án és 31-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeum népművé­szeti bemutatókkal, valamint kirakodó vásárral várja az érdeklődőket. Az Ikarus szegedi gyárá­ban régi hagyomány,. hogy a kiképzés után vetélkedő formájában ismétlik át a polgári védelmi feladatokat. Idén — hazánk felszabadu­lásának 40., a Polgári Vé­delem megalakulásának 35. évfordulója alkalmából — felhívást intézték a többi Ikarus-gyárhoz. A gyári ve­télkedők győztesei tegnap Szegeden mérték össze ere­jüket. tudásukat A vetélke­dö anyagát a Polgári Vé­delmi Kiképző Központ pa­rancsnoksága állította össze, ők is vezették az erőpróbát. Az alapismeretek elsajátítá­sát elméleti és gyakorlati feladatok teljesítésével mér­ték. „Gázfertőzött területen" segítségnyújtást, sebellátást, mentést kellett végezniük, eközben használni a védő­eszközöket. Az elméleti kér­dések pedig azt kutatták, mi a teendő egy esetleges, a gyárat éri) csapás, kataszt­rófa eseten. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István FCszerkesztO-helyellosi Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadói Kováci László — Szerkesztősig is kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. S74C — Telefoni 12-E33 — A lapot nyomja! Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 5720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bónapra U forint. — ISSN: tlU—C2é s •M'c. . a.OiSwtbéáó

Next

/
Thumbnails
Contents